Kovács
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- Budapest
- rendőr
- Európa-bajnokság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Név szerint szavazna a Fidesz a kórházakról
Ingatlanspekulációktól tart a Fidesz a kórházrendszer átalakítása kapcsán, és dühödt lakossági ellenállást jósol. Mikola István azt is bejelentette, név szerinti szavazást kérnek a kórházreformról, hogy az emberek láthassák, ki hogy szavaz.
Ezúttal a vérző fejű rendőröket mutogatják
Az új, osztrák pajzsok állítólag már nem törnek el, de hogy eszébe se jusson senkinek még egyszer tesztelni az eszközök szilárdságát, a rendőrszakszervezet kiállította az MTV székháznál összetört régieket. "A pajzs mögött" címet viselő kiállítás megnyitóján segélyeket adtak át a harcokban megsérült rendőröknek, akikről sok fotót is bemutattak.
Rászállnak az ellenőrök a hipermarketekre
Kiemelten ellenőrzik a nagy áruházakat és a piacokat a karácsonyi ünnepek előtt, az élelmiszer-ellenőrök különösen a hús-, hal- és tejtermékekre kíváncsiak. A leggyakrabban a címkék hiányosak vagy a hűtők nem elég hidegek. A revizorok több helyszínt is ellenőrizhetnének, de Budapesten mindössze tizenöten vannak.
Vádat emeltek a lőszert birtokló riporter ellen
Lőszerrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség a Hír TV riporterét, akinek zsebében egy töltényt találtak a Parlament kapujánál. A tévés szerint az MTV-székház ostrománál találta a lőszert, ahol a rendőrség szerint is adtak le figyelmeztető lövéseket. Futó Barnabás, a riporter ügyvédje az eljárás megszüntetését kérte az ügyészségtől.
A Nyugatihoz költözik a kormány
Hivatalosan is eldőlt, hogy a Nyugati pályaudvar mögötti területen épül fel az új kormányzati negyed. A kormány százmilliárdos bevételt remél a belvárosi paloták eladásából, és legalább évi tízmilliárdos megtakarítást az új épületek miatt. Az ellenzék szerint ugyanakkor luxusnegyed épül. A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Trigránit már jelezte, beszállna a beruházásba.
Visszaveszi Persányi a túl olcsón adott lakást
Etikátlannak és aggályosnak minősítette a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azt a szerződést, amely alapján a tárca korábbi gazdasági igazgatója hárommillió forintért vehette meg a frissen felújított szolgálati lakását.
A MeH csak részben fogadja el a bírálatokat
Sorozatos hibákat állapított meg az ombudsmani vizsgálat az augusztus 20-i tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az első számú felelős a Miniszterelnöki Hivatal, de hibázott a rendőrség is. Az ombudsman jogszabályi változásokat ajánl, hogy a jövőben tisztázott legyen, ki fújhat le nagy rendezvényeket. A kormány csak részben ért egyet az ombudsman megállapításaival.
Egymilliárdért vesz új felszerelést a rendőrség
Véglegesítették a rendőrség intézkedési tervét, amelyet az MTV székház elleni szeptemberi támadás tapasztalatai alapján állítottak össze. A mainál nagyobb figyelmet fordítanának a rendőrök képzésére, de tervbe vették a legmodernebb felszerelések beszerzését is.
A Nyugatihoz költöztetné a kormányt a főváros
A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége a Nyugati pályaudvart javasolja a leendő kormányzati negyed színhelyéül. A jobboldal gazdaságossági szempontokat hiányol, és szerinte nem biztos, hogy sietni kellene a tervekkel. A kormány várhatóan pénteken dönt a helyszínről.
Rendet tenne a főrendőrök között Petrétei
Megdöbbent az igazságügyi és rendészeti miniszter azon, hogy a rendőri vezetők közt hiányzik a szolidaritás, és szakmai munka helyett a sajtóban üzengetnek. Petrétei azt mondta, aki nem hajlandó objektív szakmai vitákra, annak személyi konzekvenciákkal is számolnia kell.
Kiállítják a behorpadt rendőrsisakokat
Behorpadt védősisakokat, összetört pajzsokat és kiégett rendőrautókat mutat be a Független Rendőr Szakszervezet hétfőtől a Rendőrség-történeti Múzeumban. A kiállítással az a céljuk, hogy megmutassák, hogyan élték meg a rendőrök az őszi tüntetéseket.
Február közepétől kérik a vizitdíjat
A korábbi tervekkel ellentétben csak február 15-től kell vizitdíjat fizetni. Változás ugyanakkor az is, hogy mindenkinek egységesen 300 forintot kell fizetnie, kivéve a 18 éven aluliakat. A rászorulók a nyugdíj vagy a segély emelése útján kapnak kompenzációt.
- címkék:
- Kovács
- nyugdíj
- vizitdíj
- rászoruló
- Címkefelhő »
Csalódott biciklisek vonulnak Kókához
A beváltatlan ígéretek miatt tekernek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elé szombaton a kerékpáros-szervezetek és szimpatizánsaik. A választások előtt a politikusok mindent megígértek, a jövő évi költségvetésben semmi nincs. A miniszteri biztos szerint ott van az ígért összeg, csak még nem látszik.
Szabó negyediknek futott be
Szabó Miklós negyedik lett az 5000 méteres síkfutásban. "Nem számítottam ilyen jó helyezésre" - mondja Szabó, aki jelenlegi kondíciója alapján az ötödik vagy a hatodik helyre becsülte magát. Az első helyen az a Kuc végzett, aki 10000 méteren Kovács "Bütyök" előtt szerezte meg az elsőséget.
- címkék:
- Kovács
- Szabó Miklós
- Kuc
- síkfutás
- kondíció
- Címkefelhő »
Tizenegyedszer szavazták le a Bajnai-bizottságot
Bár a miniszterelnök szerint nincs lényegi nézeteltérés a kormány és az ellenzék közt, a többség sokadszorra sem engedte, hogy napirendre vegyék a fejlesztéspolitikai kormánybiztost felügyelő bizottság megalakítását. Az MSZP szerint a kormány javaslata jobb, a Fidesz szerint viszont szűkítené a testület jogköreit.
Sztrájk miatt nem lesz erkölcsi bizonyítvány
Hétfő estétől sztrájkba lépnek a központi adatfeldolgozó géptermének operátorai, ezért akadozhatnak vagy teljesen le is állhatnak bizonyos okmányirodai szolgáltatások. A 17 szakember az elbocsátások ellen tiltakozik.
- címkék:
- Kovács
- sztrájk
- bizonyítvány
- Címkefelhő »
Gesztusokat várnak Kósáék Gyurcsánytól
Újra leülnének a fideszes polgármesterek a párt által a parlamentben egyébként bojkottált Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, de csak bizonyos gesztusokért cserébe.
Kizárják az SS-egyenruhában pózoló fideszest
A Fidesz elnöksége közölte, azonnal intézkedik az SS-egyenruhában fotózkodott Gyenge Zsolt fideszes önkormányzati képviselő kizárásáról. A politikus a Blikk birtokába került felvételen látható a világháborús egyenruhában.
Sztrájk lassíthatja az okmányirodai munkát
Tizenhét, munkahelyét féltő operátor sztrájkja okozhat fennakadásokat a hivatalos ügyintézésben. A népesség-nyilvántartó hivatal központi gépterméből nyolc embert rúgnak ki, ez váltotta ki a tiltakozást. Az operátorok már csütörtökön sztrájkoltak volna, de meg kell várniuk a bíróság döntését.
Remek magyar karatesiker Szerbiában
A karatézó S. Kovács Ádám bizonyult a szerb bajnokság legeredményesebb versenyzőjének.
A Siemens visszautasítja a zsarolás vádját
Nem zsarolták a hajdani SATeLIT TV tulajdonosát - állítja a Siemens. Farkas Imre azért tett feljelentést a rendőrségen, mert szerinte a csatornának juttatott szponzori díj egy részét vissza kellett fizetnie a Siemens vezetőinek. A cég közleménye nem tér ki a laktanyafelújítási ügyre, amelyben egy Siemens-vezető is érintett.
- címkék:
- Kovács
- rendőrség
- zsarolás
- Siemens
- Címkefelhő »
Sztrájkol a tanárok egy része decemberben
Figyelmeztető sztrájkot szervez decemberben az oktatás csökkenő támogatása és a várható elbocsájtások miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A diákokra ez idő alatt a szülőknek kell vigyázniuk.
Megszavazták az új gyógyszertörvényt
Az Országgyűlés elfogadta hétfőn az új gyógyszertörvényt, ez azt jelenti, hogy januártól több recept nélkül kapható gyógyszerhez a benzinkutaknál és a szupermarketekben is hozzá lehet majd férni. A gyógyszerész kamara azt tervezi, hogy a törvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordul, a Fidesz pedig erről is megszavaztatná az országot.
Csalódottak a Svédországba utazott romák
Húsz csalódott magyarországi roma már visszatért Svédországból, és várhatóan a napokban többen követik őket. Az egyik csoport tagjai az [origo] munkatársának azt mondták, vasárnap már otthon akarnak lenni. A menekültstátuszt kérőket a Malmőtől 100 kilométerre lévő Kristianstadba szállították, ahol apartmanházakban lakhatnak és szerény gyorssegélyt is kaptak. A migrációs hivatal munkatársa értetlenül áll a tömeges kivándorlás előtt.
Pletykákra alapoznak az elutazó romák
A mindennapi betevő és a gyerekek ruhája mellett villanybojlert és házimozit is szeretnének azok a mohácsi romák, akik a külföldre utazás gondolatával kacérkodnak. Leginkább munkát keresnének, de Svédországra inkább a hatalmas segélyekről szóló szóbeszéd miatt esett a választásuk. Hogy mi lesz velük, ha leszálltak a repülőről, azt nem tudják, ennek ellenére mind kimennének, ha tehetnék, mert - mint mondják - vesztenivalójuk nincs.
- címkék:
- Kovács
- Mohács
- Kanada
- választás
- Svédország
- utazás
- Címkefelhő »
Magyarokkal rajtol a strandkézilabda-vb
Szerdától vasárnapig Rio de Janeiróban rendezik meg az idei férfi és női strandkézilabda-világbajnokságot. Az eseményen a magyarok két válogatottal képviseltetik magukat, miután a nyári németországi Európa-bajnokságon mind a férfi, mind a női együttes kivívta a részvétel jogát.
Meglógtak Békéscsabáról az etiópiai futók
Nyomtalanul eltűnt a békéscsabai menekült-befogadóállomásról az a három etióp futó és egy Sierra Leone-i férfi, akik egy szerbiai futóverseny után, mindössze sportolói érmekkel felszerelve szöktek Magyarországra. Mindannyian menedékjogot kértek, de mielőtt a hatóságok felvehették volna az adataikat, hajnalban kiszöktek a kerítésen.
Várna Gergényi kitüntetésével a KDNP
Elhalasztaná Gergényi Péter Pro Urbe Budapest-díjának átadását a KDNP, ameddig be nem bizonyosodik, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nem felelős az október 23-án történtekért. A kitüntetésről már korábban döntött a közgyűlés, azt november 17-én adják át.
Őrizetlenül hagyták az eltűnt rakétát
A rendőrség mellett a honvédség is keresi a bakonyi lőtérről eltűnt rakétát, amelyet a katonák napokig őrizetlenül hagytak a gyakorlótéren. A szárazföldi parancsnokság szóvivője szerint elképzelhető, hogy valaki ellopta a páncéltörő fegyvert, de az is, hogy a szlovén katonák már hazavitték a bedöglött rakétát.
Megfúrták Gyurcsány egyik tervét az MSZP-ben
Meghátrált a kormány, miután az MSZP-frakció jelezte, megtartaná a kistérségi megbízottakat, mert úgy érzi, nagy szükség van a 175 megbízható ember munkájára. A kormány elsősorban pénzügyi megfontolásokból szüntette volna meg a politikai szerepet is betöltő hálózatot, de a jelek szerint most engedni kényszerül a szocialistáknak.
Megünnepelték magukat a Parlament énekesei
Teljes összhangban énekeltek együtt az országgyűlési képviselők Szená-Torok elnevezésű saját kórusukban. A parlamenti dalárda a tizedik jubileumát ünnepelve szombaton ünnepi koncertet adott az Országházban. Az együtteshez nemrég csatlakozott Gulyás Dénes operaénekes kifejezetten elégedett a többiek teljesítményével, bár szerinte azért a hangképzéssel vannak gondok.
Önbíráskodástól óv a lincselés elemzője
El lehet-e választani az etnikai tényezőket az olaszliszkai tragédiától? A Deák Ferenc Közéleti Klub csütörtöki beszélgetésén kiderült, meg lehet ugyan próbálni, de úgy sem sikerül. Ladányi János szociológus szerint a helyzet egyre romlik, és csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem tört ki etnikai háború.
A bölcsészek lesznek a felsőoktatás vesztesei
Jelentősen csökken jövőre a bölcsész-, tanár- és jogászképzésbe felvehető hallgatók száma, míg kis mértékben emelkednek a természettudományos és műszaki keretszámok. A miniszter az új szabályozás nyomán arra számít, hogy lesznek olyan oktatási intézmények, amelyek nem lesznek képesek fenntartani magukat a költségtérítéses diákok tandíjából, ezért majd bezárják a kapuikat.
- címkék:
- Kovács
- felsőoktatás
- hallgató
- Címkefelhő »
Segítőkész britek szálltak be a Seuso-ügybe
Élénk vita folyik Nagy-Britanniában a Seuso-kincsről, amelyet közel harminc éve feltehetően Magyarországon találtak meg, de aztán rejtélyes módon egy brit lordnál kötött ki. Magyarország korábban sikertelenül próbálkozott a visszaszerzésével, de az egyik tekintélyes brit régészprofesszor az [origo]-nak kijelentette, ha a magyar kormány aktivizálná magát, lenne esélye arra, hogy megkapja a római kori ezüstöket.
A nemzeti hurkasütő is szúrta Demszkyék szemét
Akár két hangfal és egy dobogó elhelyezését is engedélyeznie kell a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának a közterület-használatról szóló rendelet módosítása után. Az ellenzék tiltakozik, szerintük a kormánypártok így tiltanák be a nekik nem tetsző politikai eseményeket. Az SZDSZ frakcióvezetője állítja, csak rendet szeretnének a köztereken, hurkasütő pedig nem szükséges egy tüntetéshez.
Üldögél a tárca az új gyülekezési szabályokon
Bár a Kormányszóvivői Iroda már azt is tudja, a gyülekezési törvény tervezett módosításával milyen új szabályok vonatkoznának a hangoskodásra, az illetékes igazságügyi tárca szerint még olyan kezdeti állapotban van a tervezet, hogy nem hozható nyilvánosságra. Jogvédők eközben attól tartanak, hogy a kormány ismét fű alatt készít elő egy fontos jogszabályt.
Panaszt tettek a könnygáztól szenvedő asztmások
Gondatlan veszélyeztetés gyanújával tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke, a hétfői tömegoszlatások folyamán szerintük korlátlanul és felelőtlenül használt, ráadásul titkolt összetételű könnygáz miatt.
Villamossal és metróval érdemes elindulni
A hétfő éjszakai zavargások legérintettebb helyszínein - Deák Ferenc tér, Blaha Lujza tér, Dohány utca, Astória - helyreállt a rend. Az úttestet lemosták, a kordonelemeket és az egyéb forgalmat akadályozó tárgyakat az úttest szélére vitték, vagy elszállították. Az összecsapásokban 200 milliós kár keletkezett.
Kerülő utakon vitték a külföldi vendégeket
Módosított útvonalon, de gond nélkül távoztak Magyarországról az '56-os ünnepségekre érkezett delegációk. Az Őrezred előre tudta, a megszokott út járhatatlan lesz, ezért idejében intézkedtek. A hivatalos közlések szerint a vendégek elégedetten hagyták el Budapestet.
Gyurcsány nyugodtan várhatja az MSZP-s felbolydulást
Bár hivatalosan csak helyzetet értékelnek és az 1956-os forradalomról emlékeznek meg a szocialisták a szombati rendkívüli kongresszuson, a levegőben lóg a pártelnökség kérdése is. Egyelőre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyetlen jelölt, aki, akárcsak a miniszterelnöki szék 2004-es elfoglalásakor, ismét a vidéki bázisra próbál támaszkodni, a jelek szerint sikerrel.
A többség a szabadságra gondol 23-án
A magyarok október 23-át inkább a szabadság, mint inkább a gyász ünnepének tekintik, de csak kevesen tájékozottak az akkori eseményekről - derült ki a Marketing Centrum szeptember végi felmérésből. Az ország történetét a többség tragikusnak látja, a dicsőséges, a sikeres és a szerencsés jelzők csak kevés embernek jutnak az eszébe.
Lezárult Toller balesetének vizsgálata
Lezárta a vizsgálatot a rendőrség Toller László balesete ügyében. A nyomozás alapján a rendőrség továbbra is azt állítja: a szemből érkező, szabálytalanul előző autó sofőrje felelős a balesetért, ő azonban nem ismeri el vétkességét.
2003-as ügy lehet a mentős merényletterv
Információink szerint egy három évvel ezelőtti ügyben nyomoz a rendőrség két magán mentőszolgálat vezetői ellen, akik a gyanú szerint 2003-ban meg akarták öletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatóját. A rendőrség szűkszavúan nyilatkozik, de a gyanúsítottaktól tudjuk, kihallgatták őket. A cégvezetők értetlenül állnak a történtek előtt, és határozottan tagadnak minden vádat.
Visszarántanák az MSZP-sek Gyurcsány gyeplőjét
Írásos megállapodás készül a kormány és a koalíciós frakciók között a szocialista képviselők kérésére. Az MSZP-s képviselők ugyanis nagyobb beleszólást akarnak a kormányzati munkába, és adott esetben figyelmeztetnék a "külön utakon járó" minisztereket. Mint egyikük fogalmazott: "marhára fontosak a sürgős reformok", de ez nem indokolja, hogy a frakciót kihagyják a döntésekből. Az intézkedések kommunikációjába is be akarnak szállni.
A mobiloktól félhetnek a titkolódzó pártok
Bár a szombati kiszivárogtatás felelősét már megtalálták, az MSZP készül a hasonló esetek megelőzésére. Hogy pontosan miként, arról még nem beszélnek, az általunk megkérdezett szakértő szerint azonban leginkább a mobiltelefonok jelentenek veszélyt a zárt ülésekre. Védekezni drága műszerekkel és egyszerű, kézi módszerekkel is lehet.
A joghézag sem tántorítja el a minisztériumot
Az Egészségügyi Minisztérium annak ellenére megköveteli a háziorvosoktól a betegforgalomról szóló jelentések írását, hogy az adatvédelmi biztos szerint ehhez hiányzik a megfelelő jogi alap. A tárca elismeri, hogy a rendelkezéseket pontosítani kell, de addig sem hajlandó felfüggeszteni a jelenlegi vitatott gyakorlatot.
A titkosszolgálat védi a pellengérre állított bírókat
A Nemzetbiztonsági Hivatal is vigyáz azokra a bírókra, akik a zavargásos ügyekben ítélkeztek, és emiatt nevüket, telefonszámukat közzétették egyes internetes oldalak. Közben nyomozás is indult az ügyben, a bírók egyik szervezete pedig a köztársasági elnökhöz fordult, mondván, hogy a pártok nem ítélték el a megfélemlítést.
MSZP-s segítséggel vették fel a beszédeket
Egy MSZP-s politikus segítségével jutott be az MSZP választmányi ülésére a Magyar Rádió egyik munkatársa - állapította meg a szocialisták belső vizsgálata. Az érintett politikus, Sipos József, a társadalompolitikai tagozat ügyvivője ugyanakkor állítja, nem tudott arról, hogy zárt ülés zajlik, és azt sem tudta, hogy a rádiós újságíró felvételt készít.
Idén 70 aranyat lapátoltak össze kajakosaink
Felejthetetlen és a hazai sportéletben, illetve a nemzetközi megítélésben is egyedülálló évet zárt a magyar kajak-kenu válogatott, igaz ez mind a felnőtt, mind az ifi és U23-as mezőnyre - hangzott el a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pénteki elnökségi ülésén, ahol a tagok értékelték az idei versenyszezont, külön kiemelve az idei szegedi világbajnokságot.