Kossuth Lajos tér
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tüntetés
- rendőrség
- Kossuth tér
- Budapest
- rendőr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csak felelős fideszessel érik be a tüntetők
Felfüggesztette a Kossuth téren tüntető nyolc civil szervezet képviselője a Fidesz rendezvényszervezőjével folytatott megbeszélést. Takács András, a tüntetés egyik vezéralakja kijelentette: csak az ellenzéki párt felelős politikusával hajlandóak folytatni a tárgyalásokat az ellenzéki párt péntekre tervezett nagygyűléséről.
Saját kordont bérelnek a Kossuth téri tüntetők
Saját költségen bérelnek kordont a Kossuth téren tüntetők, mert a rendőrség szerdán elszállítja fémkordonjainak egy részét a helyszínről. A rendőrség állítólag azért viszi el a kordonokat, mert annyi rendezvény van a városban, hogy máshol ezekből nincs elegendő.
Levelet írtak a tüntetők Orbán Viktornak
Levélben fordultak Orbán Viktorhoz a Kossuth téri tüntetés szervezői, hogy egyeztessenek a pártelnök által péntekre - szintén a Parlament elé - meghirdetett nagygyűlésről. Örülnek az ellenzéki párt kezdeményezésének, de azt szeretnék, ha nem pártpolitikáról, hanem "nemzeti sorskérdésekről" lenne szó.
Orbán békés rendezvényre számít pénteken
Orbán Viktor a rendszerváltozáshoz hasonló hangulatú rendezvényre számít pénteken, és nem "öklöt rázó" tömeget vár a Kossuth térre. A Fidesz elnöke erről hétfőn este a Hír Televízióban beszélt.
Buszokkal készülnek a vidéki fideszesek
Égnek a vonalak sok vidéki Fidesz-irodában, az aktivisták szeretnék tudni, hogy készüljenek-e a péntekre feltételesen beharangozott Kossuth téri nagygyűlésre - tudtuk meg az irodák munkatársaitól. A vidéki Fidesz-szervezetek egy része kivár csütörtökig a szervezéssel, de például Fejér megyében előre megrendelik az aktivistákat szállító buszokat, és majd inkább lemondják, ha mégsem lesz gyűlés a fővárosban.
Orbán a nép élére áll
- címkék:
- Kossuth tér
- Kossuth Lajos tér
- árny
- Címkefelhő »
Hiába várták Orbánt a Kossuth téren
Hiába építettek külön színpadot a Kossuth téri tüntetők Orbán Viktornak, a Fidesz elnöke nem ment el a demonstrációra. A tüntetők óriási ovációval fogadták Sólyom László államfő beszédét. Bár a Kossuth térre és az MTV székházához rengeteg rendőr érkezett, eddig semmilyen rendbontás nem volt.
Ultimátumot adott az MSZP-nek Orbán
Orbán Viktor Fidesz-elnök hétfőn ultimátumot adott az MSZP-nek. Azt mondta, ha 72 órán belül nem menesztik Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, akkor péntek délután nagygyűlést tartanak a Kossuth téren. Orbán kilátásba helyezte, hogy addig fognak demonstrálni, amíg Gyurcsány nem távozik a hatalomból.
Listát készítenek a rendbontók bíráiról
A rendőri fellépés ellen tüntettek azok a nők, akik péntek este a Kossuth térről a rendőrség Teve utcai székházához vonulnak. A felvonulás közben nem történt rendbontás. A Kossuth téren a tüntetők listát készítettek azokról a bírókról, akik a tévészékház elleni ostromban részt vevők ügyét bírálták el.
Hangszóró int kampánycsendre a Kossuth téren
Nem függesztik fel a Kossuth téri tiltakozást a kormányellenes tüntetők a vasárnapi választások és az ezt megelőző kampánycsend idejére sem. Érvényes engedélyük ugyan van arra, hogy a Parlament előtt maradjanak, de szombat 0 órától a szavazóurnák lezárásáig elvileg semmi nem történhet a téren, ami befolyásolhatja a választókat. A tüntetők a kampánycsend idejére csupa kulturális programot szerveztek, és készülnek a politizálók kiszűrésére.
Elcsendesedett a Kossuth tér
Sámánénekeket hallgat péntek éjjel fél egykor a budapesti Kossuth téren maradt mintegy nyolcvan ember, a fáradt tüntetők többsége hazatért. A szervezők arra kérték őket, hogy maradjanak reggelig.
Mégsem vitték el a gulyást a Kossuth térről - friss hírek
A szervezőket kérdezgetik a tüntetők, hogy szombaton is jöhetnek-e a térre, nem okoznak-e bajt saját maguknak, ha a kampánycsend ideje alatt is részt vesznek a rendezvényen. A gulyást továbbra is főzik a Kossuth téren, a korábbi tervekkel ellentétben nem vitték át a bográcsokat a polgármesteri hivatal elé. Olvassa a friss híreket az [origo]-n!
Tűzijátékkal és összeborulással zárják a kampányt
A kormánypártok vezetői szónoklatokkal, míg Tarlós István Fidesz által is támogatott független jelölt zenés rendezvénnyel zárta az önkormányzati választási kampányt. Az MSZP és az SZDSZ egyik fő témája a jobboldal volt, Tarlós pedig arra kérte a Kossuth téri tüntetőket, menjenek haza. Olvassa el összefoglalónkat és tudósításainkat a kampányzárókról!
Országos röplapozásba is kezdenek a tüntetők
Csütörtök délután indítja országos szórólaposztó akcióját a Kossuth téri tüntetés vezetése. Elsőként százezret osztanak ki tájékoztatójukból, azonban az a terv, hogy témánként egymillió szórólapot terjesszenek a továbbiakban. A szervezők eközben médiafigyelő csoportot is indítanak, és egyre több megyében segítik munkájukat Forradalmi Bizottmányok.
Elvontatták a gulyáságyút a Kossuth térről
Nem főznek több gulyást a Kossuth téri tüntetők, mert az ÁNTSZ bezáratta a konyhát. "Ezentúl mindenki önellátó lesz" - mondta az egyik szervező. Takács András szerint a rendezvény a kampánycsend alatt politikamentes figyelemfelkeltő tüntetéssé alakul át. A színpadot az MTI szerint lebontották, de újat építenek, az [origo]-nak azonban cáfolták a lebontás hírét.
Megkéselte magát egy férfi a Kossuth téren - friss hírek
Orális forradalomról is beszéltek a téren, ahol több ezren tüntettek késő estig és méterenként álltak a mozgóárusok is. Aláírást gyűjtöttek a Fidesz aktivistái. A köztársasági elnök azt mondta, nem lesz alkotmányozó nemzetgyűlés. Az adatvédelmi biztos szerint elszaporodtak a jogsértések a kormányellenes tiltakozások kapcsán. A Kossuth téren nem engedtek Gyurcsány mellett felszólalni egy férfit, aki ezután dühében munkanélkülinek nevezte a tüntetőket, mire kikísérték a térről. Kövesse az eseményeket az [origo]-n!
Maradnak, és szavalnak hétvégén a tüntetők
Mindenképpen a Kossuth téren maradnak a tüntetők a hétvégén, így a választás előtti kampánycsend idején is. A szervezők azonban azt ígérik, hogy senki nem fogja megsérteni a kampánycsendet. Szerdán úgy tűnt, meghiúsult a tüntetőknek az a korábbi terve, hogy erre az időre kulturális rendezvénnyé alakuljon át a megmozdulás, de mint kiderült, direkt nem kértek erre engedélyt. Folytatják a tüntetést, szombat 0 órától a voksolás végéig pedig száműzik a politikát a térről: szavalnak, énekelnek és imádkoznak.
Új szavazáshoz vezethet a tüntetők kitartása
Bonyolult feladat elé állították a hatóságokat és jogi szakértőket a Kossuth téri kormányellenes tüntetők, amikor bejelentették, a kampánycsend ideje alatt sem akarnak hazamenni, és kulturális rendezvényként folytatnák demonstrációjukat. Nincs egyértelmű válasz arra, hogy mit kell tenni ilyen esetben, a tiltakozók maradása viszont mentőövet jelenthet a választáson vesztes politikusoknak. Megtámadhatják ugyanis a szavazás eredményét arra hivatkozva, hogy a Kossuth téren tartózkodók befolyásolták a választókat.
Fertőtlenítik tüntetés után a Kossuth teret
Ha véget ér a tüntetés, fertőtleníteni fogják a Kossuth teret, és a földet is cserélhetik néhány helyen - mondta az [origo]-nak a budapesti tiszti főorvos. A teret egyébként rendben tartják a tüntetők, a közterület-fenntartók szerint a gondot inkább az okozza, hogy az ingyen ételért érkező hajléktalanok közül többen a bokrokat használják vécének.
Kampánycsend alatt sem pihennek - friss hírek
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök kedd reggel megjelent nyílt levelében lemondásra szólította fel a kormányfőt. A Kossuth téri színpadon ugyanakkor a politikai beszédek háttérbe szorultak, hétfő éjszaka zenészek és szavalók váltották egymást. A műsor moderátora még korábban bejelentette, hogy a demonstrációt a kampánycsend idejére sem függesztik fel. A nemzetközi érdeklődés megcsappant a Kossuth téren: hétfő este már csak két külföldi közvetítőautó állt a téren. Keddre tévépiramist terveznek "nem hazudós" tévékből. Kísérje figyelemmel a fejleményeket!
Figyelmezteti az ombudsman a zsidózó tüntetőket
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az utóbbi napokban megszaporodtak a tüntetésekkel összefüggő jogsértő esetek, ezért felhívta a figyelmet, hogy a túlfűtött hangulat nem ad felhatalmazást a politikusoknak, szónokoknak sem, hogy mások jogait sértsék. Az ombudsman súlyosan jogsértőnek tartja, hogy a Kossuth téren a felszólalók által zsidónak tartott politikusok neveit olvasták fel.
Egyre regényesebb a tüntetések híre a világsajtóban
Gyurcsány-Orbán párharc, gazdasági csalódottság, nyomuló reformkommunisták - ezek a vezérgondolatok a magyarországi tiltakozásokkal foglalkozó hétfői külföldi cikkekben. Sok lap regényes elméletekkel is előállt a tüntetőkkel és a magyarországi helyzettel kapcsolatban. A BBC ugyanakkor már nem kezeli kiemelt hírként a magyar eseményeket.
A szervezők is kevesebb tüntetőre számítanak
Vasárnap már kevesebb tüntető vonult ki a Kossuth térre. Éjfélre már csak kétszázan maradtak, pedig zenekarok is szórakoztatták a tömeget. A szervezők maguk is arra számítanak, hogy a következő napokban tovább csökken a demonstrálók száma. Rendbontás nem volt. A vasárnai események krónikája.
A néptribun még helyén hagyná Gyurcsányt
"Eljön a pillanat, amikor muszáj fegyverhez nyúlni, de ezt még el lehet kerülni" - mondta az [origo]-nak adott villáminterjújában Gonda László, aki mulatságosnak tartja, hogy vasárnap néptribunná választották a Kossuth téri tüntetők. A tüntetésen moderátorkodó, 16 éve német-magyar kettős állampolgár gépészmérnök nem is örülne neki, ha Gyurcsány hirtelen lemondana.
Maguk között vitatkoznak a tüntetők
Nézeteltérés alakult ki a Kossuth tériek között, nem tudtak megegyezni abban, ki adhatja át követeléseiket az Országgyűlésnek. A tíz ismert közéleti személyiségből álló csoport ugyanis hétfőn délelőtt átadta saját petícióját, a tüntést szervezők egyike azonban ezt sérelmezte, mert nélkülük akarnak tárgyalni.
Távolmaradását magyarázta Orbán a tévében
Orbán Viktor, a Fidesz pártelnöke vasárnap este a tv2 Napló című műsorában azt mondta: mérséklő hatást szeretne kifejteni, ezért nem ment el a Kossuth téri tüntetésre. Ugyanakkor szerinte a párt alelnöke, Schmitt Pál helyesen tette, hogy megjelent a demonstrálóknál, és az erőszak elutasítására szólította fel őket.
A Reuters szerint Gyurcsány túléli a válságot
Az AP amerikai és az AFP francia hírügynökség húszezerre, a brit Reuters pedig 40 ezerre becsülte a szombati Kossuth téri demonstráció résztvevőinek számát. A külföldi hírügynökségek szerint a szombati volt a legnagyobb kormányellenes demonstráció a héten. A Reuters szerint Gyurcsány Ferenc valószínűleg túléli kétéves kormányzása eddigi legnagyobb válságát.
Rendben zajlott az Újpest-meccs
A Kossuth téren egyelőre kevesebben vannak, mint az elmúlt napokban. Nem volt szükség a rendőrökre a XV.kerületi REAC-pályánál, ahol az Újpest első osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzésen egy góllal verte meg a Pécs együttesét. Az oszló tömegből néhányan Gyurcsány-idézeteket kiabáltak a rendőrök felé. Eközben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 14 ember előzetes letartóztatását rendelte el.
Békés a pesti éjszaka - friss hírek
Nyugalom honol Budapesten, az utcákon sem randalírozókat sem komolyabb rendőri egységeket nem látni. Erősen ritkul a tömeg a Kossuth téren is. "Teljes nyugalom" - jellemezte a helyzetet a budapesti rendőrfőkapitány. A Kossuth téren három embert állítottak elő ittas viselkedés miatt. A téren a szónokok budapesti nagykövetségeknek küldenének nyilatkozatot, hogy nem tekintik miniszterelnöknek Gyurcsány Ferencet, míg mások azt jelentették be, hogy slusszkulcsot találtak.
A Kossuth térre teszi át tüntetését a Jobbik
A Köztársaság tér helyett a Kossuth téren tartja meg a szombatra meghirdetett tüntetését a Jobbik. A mozgalom elnöksége azért változtatta meg a helyszínt, mert mint mondták: provokációktól tartottak az MSZP székháza előtt.
Cikkek, videók, képek
Itt megtalálja az összes cikket, videót és hangfelvételt, ami azután készült, hogy nyilvánosságra került az a felvétel, amelyen a kormányfő egy májusi frakcióülésen elismerte, hazudtak az elmúlt másfél-két évben.
Hiába szólt Baló György a rendőröknek
Hiába figyelmeztette Baló György Az Este című műsor élő adásában a rendőrségi szóvivőt, hogy éppen a körözés alatt álló Budaházy György mond beszédet a Kossuth téren, a rendőrség nem fogta el a szónokot. A hivatalos magyarázat szerint a rendőrök nem hibáztak, hanem tudatos mérlegelés alapján döntöttek úgy, hogy Budaházyt egy másik alkalommal kerítik kézre.
Megint megtelt a Kossuth tér - események percről percre
A Kossuth tér este nyolc órára megtelt, az [origo] által megkérdezett tüntetők békés éjszakát jósolnak. Orbán Viktor szerint a Gyurcsány-kormánynak bíróságon kell felelnie hazugságaiért. Elhalasztotta a szombatra tervezett nagygyűlését a Fidesz. Csütörtökön a bíróság meghozta az első végzéseket a hétfő éjszakai rendbontókkal szemben. Kövesse percről percre a tüntetésekkel kapcsolatos nyilatkozatokat, illetve a Kossuth téren zajló eseményeket!
Elzárást kaptak az ordibáló fiatalok
Garázdaság miatt marasztalták el azokat a fiatalokat, akiket először vontak felelősségre az éjszakai rendbontásokkal kapcsolatban. Mind tagadták, hogy bűnt követtek volna el. A négy 18-23 év közötti fiatal szabadon távozhatott a bíróságról, mert a büntetésüket, a három napos elzárást előzetesben már letöltötték. Egyikük azzal magyarázta cselekedetét, hogy azt "a Kossuth téri tüntetés szelleme és az alkohol miatt" tette.
Revansot vettek az ostromért a rendőrök
Komoly túlerőben hajtották a rendőrök a kormányellenes tiltakozókat az Oktogonnál és környékén. Bevetettek könnygázt is. Egy vérző fejű sérültért mentő érkezett. Ez már a harmadik olyan éjszaka volt, amikor erőszakba torkollott a hazudozást beismerő Gyurcsány Ferenc lemondását követelő tiltakozássorozat. A Kossuth téren ugyanakkor békés tüntetés zajlott, és éjjel egy óra körül már csak pár százan demonstráltak. Cikkünk első oldalán a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka zajlott összetűzésről olvashat összefoglalót, a második oldalon pedig megtekintheti, hogyan követték egymást az események percről percre.
Eszkalálódástól tart a miniszter - hírek percről percre
A Fidesz megtartja nagygyűlését, hiába kérték tőle az ellenkezőjét kormánypárti vezetők. Szerdán Gyurcsány is, Orbán is felkereste Sólyom László köztársasági elnököt. A Combino-villamosokat szerda este kivonják a forgalomból. A Kossuth téri tüntetők bizottsága "negyedik köztársaságot" alapítana. Egy német tudósító szerint ugyanakkor unalmas a tüntetés. Kövesse a híreket az [origo]-n!
Alig ismert jobbosok váltak vezérré
Egyik napról a másikra váltak országosan ismertté és a Kossuth téri tüntetők fő arcaivá korábban ismeretlen emberek. Ők jellemzően a radikális jobboldal köreiből kerültek ki, többségük mögött szervezet is áll, ám a Kossuth téri tüntetéseken magánszemélyként vesznek részt - mondják. Utánanéztünk, honnan is jöttek a tüntetés hangadói.
Külön tüntetnek a tandíjellenes diákok
Megtartja csütörtökre meghirdetett tandíjellenes demonstrációját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Mivel a diákok demonstrációjához eredetileg lefoglalt Kossuth teret időközben elfoglalták a kormányellenes tüntetők, a hallgatók a szomszédos utcában tiltakoznak majd. Az [origo]-nak a szervezők azt mondták, így nemcsak elkülönülnek a Gyurcsány lemondását követelőktől, de biztonságosabb is lesz a rendezvény.
Tüntettek vidéken és a Kossuth téren is
Tüntettek több vidéki városban is hétfőn és folytatódott a Kossuth téri demonstráció is, ahonnan többen átmentek a Szabadság térre. A Parlament előtt is voltak kisebb incidensek.
Belakják a Kossuth teret a tüntetők
Egyre jobban berendezkedik a Kossuth téren a Gyurcsány-kormány ellen tüntető több ezer fős tömeg - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A szervezettség egyre profibb, a térre kilátogatókat szendvics és gulyásleves várja. A tömeg egyre nagyobb, fogy a sör, a perec, de a magyar zenészeket úgy kell vadászni.
Kormányellenes tüntetés a Parlamentnél
Hétfő reggelre körülbelül száz tüntető maradt a Parlament előtt Budapesten, ahol vasárnap este még több ezren követelték Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását. A nemzeti színű zászlókkal, gyertyákkal gyülekező tömeg azt követően vonult a Kossuth térre, hogy délután kiszivárgott a kormányfő balatonöszödi frakcióülésen elmondott beszéde, amelyben Gyurcsány Ferenc világossá teszi: szándékosan nem számoltak be a választási kampányban a tervezett megszorító intézkedésekről.
Tízezer diákot várnak a tandíj elleni tüntetésre
Szeptember 21-én a Kossuth téren tüntetnek a hallgatói önkormányzatok a tandíj bevezetése ellen. A demonstrációt előkészítő szervezet legkevesebb 10 ezer diák részvételére számít, de más, egyelőre titkos akciókra is készülnek több vidéki egyetemvárosban. A diákszervezetek szerint képtelenség, hogy a hallgatókat büntetik a tandíjjal, ahelyett, hogy előbb rendbe tennék az egyetemek gazdálkodását.
Lezárták a rakpartokat és a Lánchidat
Az augusztus 20-i ünnepségek miatt már vasánap reggel lezárták a pesti és a budai alsó rakpartot, valamint a Lánchidat és a Kossuth tér környékét. Délután 3-tól zárják le az Erzsébet és a Szabadság hidat.
Táncra szólították Gyurcsányt a tüntetők
A 2002-es hídfoglalás negyedik évfordulóján a Gyurcsány-kormány tervezett megszorító intézkedései ellen tüntettek kedd késő délután civilek a Kossuth téren. A mintegy ezer-ezerötszáz tüntető transzparensekkel, füttyszóval, ütemes Mondjon le!- és Húzzatok el!-rigmusokkal adta a kormány tudtára, hogy néhány hét alatt elegük lett a ténykedéséből. Leginkább pedig Gyurcsány Ferencből, akinek egyebek mellett azt kiáltották: "Táncolj Feri!"
A múlt visszalopakodásától tart Orbán
Kiszabadultak és a város felé jönnek a múlt szobrai, a biztonságos kormányváltással együtt helyére kell tenni Gyurcsány papírszobrát is - többek között erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz vasárnapi nagygyűlésén. Kiderült az is, hogy Mikola István a mosolygás híve, és Áder Jánost a párt frakciójában sokan "csornai Charles Bronsonnak" hívják. A Fidesz szerint másfél millióan gyűltek össze a Kossuth téren. Olvassa el a nagygyűlésről készült összefoglalónkat!
Orbán: A múlt szobrai jönnek a város felé
Színészek, sportolók, más ismert emberek és civilek köszöntötték a Kossuth téri Fidesz-nagygyűlésen megjelenteket. A rendezvényt a félelem nélküli Magyarország jegyében hirdette meg Orbán Viktor. Kövesse az [origo]-n a Fidesz gyűlésének eseményeit percről percre!
A Fidesz nem engedett Hiller kérésének
Hiller István, az MSZP elnöke megkérte Orbán Viktort, hogy a Fidesz hozza egy nappal előre április 2-ára tervezett Kossuth téri nagygyűlését. A Fidesz viszont erre nem hajlandó, úgy vélik, elfér a városban két békés rendezvény egy napon. A rendőrségnek az MSZP jelezte előbb, hogy gyűlést tartanak.
Egyszerre vonul utcára a Fidesz és az MSZP
Ugyanarra a napra, április másodikára hirdetett fővárosi nagygyűlést a Fidesz és az MSZP. A jobboldal a Kossuth térre várja a szimpatizánsokat, "a félelem nélküli Magyarország jegyében". Gyurcsány Ferenc kormányfő a "köztársaság védelme" érdekében hívta Budapestre, az Andrássy útra a szocialisták híveit.
Hivatalosan is Orbán a Fidesz kormányfő-jelöltje
Hivatalosan is megerősítették a Fidesz kongresszusán, hogy Orbán Viktor a párt miniszterelnök-jelöltje, Mikola István pedig kormányfő-helyettesjelöltje. A kongresszusra sok küldött narancssárgába öltözött, mások "Orbán" és "Mikola" feliratú táblákat emeltek fel. Orbán beszédében többször támadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, és április 2-ára nagygyűlést hívott össze a Kossuth térre "a félelem nélküli Magyarország" jegyében.