konvergenciaprogram
címke rss- kapcsolódó címkék:
- költségvetés
- Magyarország
- GDP
- Európai Bizottság
- Veres János
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Orbán Viktor: Új konvergenciaprogramra van szükség
Új konvergenciaprogramra van szükség - jelentette ki a Fidesz elnöke a Hír Televíziónak adott hétfő esti interjújában. Orbán Viktor szerint, ha pártja lenne kormányon, a rendőrség nem lenne olyan állapotban, mint jelenleg.
Januártól mégsem lesz ingatlanadó
Kivár a kormány az ingatlanadóval, mert a megfelelő megoldást még nem találta meg. Ez az adótípus pedig a konvergenciaprogram része, és a kormánynak az unió - illetve a nemzetközi pénzpiacok - előtti hitelessége rendülne meg, ha a tételt kihúzná a vállalásokból. A bevezetésével azonban népszerűsége csökkenhet - utalt rá az MSZP elnökhelyettese.
Idén még tartható a konvergenciaprogram
Jövőre alig lesz külkerhiány, viszont a kovergenciaprogramban meghatározott hiánycsökkentő célok veszélybe kerülhetnek. 2008-ban ugyanis 2,4 százalékkal kellene javítani az egyenleget - írja a Napi Gazdaság.
Csehországban 2012-re ígérik az euró bevezetését
Reálissá teszi az euró 2012-es bevezetését Csehországban a konvergenciaprogram éves felülvizsgálata Miloslav Kalousek cseh pénzügyminiszter szerint.
Az EU ellenzi a román pénzügyi lazítást
Államháztartási pozíciójának javítására sürgette Romániát az ország első konvergenciaprogramjának értékelésekor az Európai Bizottság, míg Bulgáriának azt javasolta, hogy a tervezettnél jobban használja ki az EU-szerte érzékelhető konjunkturális időszakot.
Pénzügyminiszteri áldás a programokra
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei az Európai Bizottság értékelését húsz tagállam, köztük Magyarország stabilitási, illetve konvergenciaprogramjáról.
Brüsszel szerint tartható a konvergenciacél
Kockázatokkal ugyan, de tarthatónak tartja a magyar konvergenciaprogramot az Európai Bizottság szerdai értékelésében. A költségvetési célkitűzések megvalósításának kockázata - főként 2008-tól - a kiadásbefagyasztás hatékony végrehajtásának bizonytalanságával, illetve a szükséges strukturális reformok esetleges késlekedésével kapcsolatos.
Ismét az EB előtt a konvergenciaprogram
Ismét értékeli a magyar konvergencia-programot az Európai Bizottság szerdán. Ezúttal azonban meglepetésnek számítana, ha a dokumentumot a testület nem tartaná elfogadhatónak.
Egy évet csúszhat az ingatlanadó
Nagy a bizonytalanság az ingatlanadó bevezetési időpontja és gyakorlati működtethetősége kapcsán. A konvergenciaprogram szerint 2008-tól lépne életbe, ám elképzelhető, hogy csak 2009-től származik belőle a költségvetésnek bevétele.
Infláció: még két százalékpont felfelé
Az elemzők becslései csak kismértékben térnek el a kormánynak - a konvergenciaprogramban rögzített - várakozásaitól. Egybehangzó jóslatok szerint a jövő év végére már mérséklődik a pénzromlás, a forintárfolyamról azonban megoszlanak a vélemények.
Szigorú maradt a büdzsé
Csütörtökön elfogadta a parlament a 2007-es évi költségvetési törvény végleges változatát. A büdzsé a félelmekkel ellentétben nem "lágyult ki" a parlamenti viták során, igaz, így is több módosítást fogadtak el, mint amennyit a miniszterelnök korábban szeretett volna. A módosítások ellenére úgy tűnik: a költségvetést sikerült a konvergenciaprogram szabta kereteken belül tartani.
Pesszimistább a Quaestor a kormánynál
A konvergenciaprogramnál pesszimistább a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó, amely jövőre 2,0 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel, 6,7 százalékos éves inflációval és a GDP arányában 7,0 százalékos államháztartási hiánnyal számol legfrissebb elemzésében.
Megszavazták a 2007-es büdzsé fő számait
Kedden döntött az Országgyűlés a 2007-es költségvetés fő számairól, ezután már csak az egyes kereteken belül lehet átcsoportosítani. A parlament kedden 162 módosítást fogadott el a büdzsében. A módosítások nyomán a deficit 3,5 milliárd forinttal emelkedett. A nemzetközi piacok a konvergenciaprogram egyfajta csatapróbájának tekintik a költségvetés elfogadtatását: ha a büdzsé felpuhul, oda az ország nehezen visszaszerzett hitelessége, ennek ellenére elemzők nem féltik a forintot a keddi parlamenti döntésektől.
Duronelly Péter: Rosszabbul élünk majd a mai nyugdíjasoknál
A nyugdíjrendszer válságáról és a lehetséges megoldásokról faggatták elsősorban olvasóink Duronelly Pétert, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetőjét a Vendégszobában. Szó esett a konvergenciaprogramról is, és az is kiderült: Duronelly nem tartja biztosnak, hogy az országban valaha is bevezetik az eurót.
Emelkednek a költségvetés kamatkiadásai
Kétszázmilliárd forintos többlet-kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre a kormány által pénteken jóváhagyott konvergenciaprogram a szeptemberi változathoz képest, ám az államháztartás elsődleges egyenlege kedvezőbb lesz az eredeti, szeptemberi programban foglaltnál - áll a Pénzügyminisztérium honlapján közölt dokumentumban.
Nem született bérmegállapodás pénteken
Bár 2005-ben három évre szóló megállapodás született a minimálbér növelésére, a konvergenciaprogram miatt a felek módosítani szeretnék azt. Ágazati tárgyalások is kezdődtek, a következő OÉT-ülést pedig várhatóan december 8-án tartják.
Módosították a konvergenciaprogramot
Magyarország külső finanszírozási igénye a GDP százalékában 2007-ben 3,6 százalék, 2008-ban 1,7 százalék lesz - áll a Pénzügyminisztérium által pénteken közzétett módosított konvergenciaprogramban, ami némileg kevesebb a szeptemberben rögzített 4,2, illetve 2,2 százaléknál.
A költségvetés módosításáról vitázik az OÉT
A költségvetés módosítása a fő témája az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésének. Az OÉT először október végén tűzte napirendjére a költségvetést: akkor annyi volt bizonyos, hogy a munkavállalók nem fogadják el a konvergenciaprogramot. A kormány, a munkaadók és a munkavállalók ugyanakkor folytatják a minimálbér összegéről megkezdett vitájukat is. Olvassa élő tudósításunkat az ülésről!
Egy euróbevezetési kritériumnak sem felelünk meg
Az eurócsatlakozásnak csak akkor van értelme, ha a piac már hitelesnek fogadta el a reformokat - mondta Lámfalussy Sándor professzor csütörtökön egy euróval foglalkozó konferencián. A tanácskozáson előadást tartott Joaquín Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa. Beszédében kiállt a konvergenciaprogram mellett, megfelelő arányúnak nevezve az intézkedések összetételét.
Almuniának további konkrétumok kellenek
Sajtótájékoztatón ismertette a konvergenciaprogrammal és a költségvetéssel kapcsolatos véleményét Budapesten az Európai Unió pénzügyi biztosa. Joaquín Almunia szerint a költségvetés iránya alapvetően jó, de továbbra is a túlköltekezés megállításának konkrétabb kifejtését kérte a miniszterelnöktől és a pénzügyminisztertől.
Hamecz István: Az MNB-előrejelzés a legpesszimistább
A kamatpolitikáról, az inflációról faggatták olvasóink Hamecz Istvánt, az MNB igazgatóját a Vendégszobában. A chat folyamán szó esett a konvergenciaprogramról, a nyugdíjrendszerről, és kiderült, nem is olyan magas a kamatadó.
A parlament előtt a 2007-es költségvetés
Még változhatnak a költségvetés számai, de a konvergenciaprogramtól eltérni nem lehet - mondta Veres János pénzügyminiszter kedden Budapesten, mielőtt elindult a parlamentbe a költségvetési dokumentumot rejtő hagyományos piros bőrtáskával, hogy átadja azt Szili Katalin házelnöknek. A parlament várhatóan december 23-án szavaz majd a költségvetés végleges változatáról.
A banksz�vets�g szerint nem gyeng�l a forint
Nem kell f�lni a forint jelent�s gyeng�l�s�t�l�a banksz�vets�g szerint a konvergenciaprogramban felv�zolt makrogazdas�gi p�lya k�vetkezetes megval�s�t�sa eset�n. A programt�l val� elt�r�s azonban nagy k�rokat okozhat az orsz�gnak.
Még nem kezdődnek meg a bértárgyalások
Egyelőre nem indulnak meg a 2007-es bértárgyalások a jövő hét keddi Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén, megalakulhat viszont ad hoc bizottság néven az a reformcsoport, amely a konvergenciaprogram végrehajtását, a feketemunka felszámolását segíti - értesült a Világgazdaság.
Egy hét múlva indul a minimálbér-tárgyalás
Október 20-án kezdődhetnek a bértárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Kiss Péter munkaügyi miniszter elmondta: a cél az, hogy a közeljövőben a bérfizetést és a kollektív szerződések teljesítését is számon lehessen kérni a munkáltatóktól. Ugyanakkor a miniszter szerint a kormány kész arra, hogy az OÉT-tel a konvergenciaprogram végrehajtásáról is egyeztessen.
A megszorítások alakítják a béreket
Idén is elsőként a kormányzati oldal tesz ajánlatot az átlagos bruttó keresetnövekedés mértékére az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT). A szociális és a pénzügyi tárca a jövőre javasolt bérnövekedés mértékét a konvergenciaprogramban foglaltak figyelembevételével határozta meg.
Elfogadta az Ecofin a konvergenciaprogramot
Elfogadta az EU pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) a magyar konvergenciaprogramot. A tanács 2009-ig adott haladékot a magyar kormánynak, hogy 3 százalék alá szorítsa az államháztartási hiányt. A tanács ugyanakkor a költségvetési intézmények szigosúbb ellenőrzésére kötelezte az országot.
Az Ecofin is rábólint a konvergenciatervre
Várhatóan elfogadja kedden a magyar konvergenciaprogramot, illetve az arra vonatkozó európai bizottsági javaslatot az EU-tagállamok pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) - derül ki a Népszabadság birtokába került szövegváltozatból. A javaslatot kétharmados többséggel kell jóváhagyniuk.
Karácsonyra lesz magyar költségvetés
A költségvetést december 23-án fogadja el az országgyűlés a tervek szerint, majd december 27-én hirdetik ki azt a Magyar Közlönyben. A beterjesztendő büdzsé összhangban lesz a konvergenciaprogrammal - jelentette be Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Elfogadta az unió a konvergenciaprogramot
Elfogadta az Európai Bizottság a magyar konvergenciaprogramot keddi strasbourgi ülésén, de leszögezte, hogy annak szigorú végrehajtása kulcsfontosságú. Joaquín Almunia pénzügyi biztos üdvözölte, hogy a többszöri célmulasztás után a programban most reális, konkrét intézkedések szerepelnek, de jelezte, hogy még komoly kockázatok vannak a megvalósításához. Veres János pénzügyminiszter üdvözölte a döntést, és hozzátette: az unió fejnehéz programot vár, tehát a legdrasztikusabb intézkedéseket kell legelőbb végrehajtani.
Szigorúbban emelt kamatot a vártnál az MNB
Az elemzői várakozásoknál nagyobb, 50 bázispontos kamatemelésről döntött a magyar jegybank monetáris tanácsa. A testület szerint fokozódik az inflációs nyomás, ez indokolta a szigorúbb kamatemelést. Az új kamatszint 7,75 százalék. A jegybankelnök szerint csökkent a konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának esélye, ugyanakkor a megnövekedett politiki kockázatok miatt magasabb kamatfelárat várnak el a nemzetközi befektetők.
Az EB kedden értékeli a konvergenciatervet
Kedden ismerteti értékelését az Európai Bizottság az átdolgozott magyar konvergenciaprogramról, és egyúttal ajánlást tesz az Európai Unió tagországainak pénzügyminisztereiből álló tanácsnak az államháztartási deficit túlzott mértéke miatt folyó eljárás folytatására is.
Kiszivárgott vélemény a konvergenciatervről
Az Európai Bizottság támogatja a magyar konvergenciaprogramot, ugyanakkor számos kockázatot megnevez és a tervek következetes és szigorú végrehajtására szólít fel - közölte a Reuters brit hírügynökség tudósítására hivatkozva pénteken a Porfolio.
Hivatalos konvergenciaprogramra vár az EU
Az Európai Unió támogatásáról biztosította a kormány Joaquín Almunia pénzügyi biztos Gyurcsány Ferencet a konvergenciaprogram összeállításához. Az EU egyelőre nem véleményezi a kormány intézkedéseit, a hivatalos konvergenciaprogramra vár.
A hónap végén értékel az Európai Bizottság
Szerepel az Európai Bizottság szeptember 26-i strasbourgi ülésének napirendjén Magyarország konvergenciaprogramjának értékelése - derült ki hétfőn a brüsszeli testületnél.
Veres: nem lesz újabb áfaemelés
Nem tervez további áfaemelést a kormány Veres János pénzügyminiszter szerint. A Napkelte című TV-műsornak nyilatkozva a pénzügyminiszter elmondta: a várakozásoknak megfelelően alakulnak az első nyolc hónap bevételei. Veres elmondta: a 2007-es költségvetés részleteit a konvergenciaprogram brüsszeli elfogadása után tervezik.
Járai: Reális a konvergenciaprogram
Reális, hogy jövőre csökkenjen a jelenlegi költségvetési hiány, de aggódunk az adóhelyzetnek a költségvetésre gyakorolt hatása miatt - nyilatkozta Járai Zsigmond jegybankelnök a Reutersnek.
Vizsgázik a konvergenciaprogram
A jelenlegi tervek szerint október 10-i luxembourg-i ülésükön tárgyalják a magyar konvergenciaprogramot az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei (Ecofin) - közölte Veres János pénzügyminiszter. Az októberi miniszteri ülés előtt - minden bizonnyal szeptember 26-án - az Európai Bizottság is kiadja hivatalos értékelését a programról.
ÉDOSZ: Tiltakozás a kormányprogram ellen
Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége ( ÉDOSZ ) kibővített választmánya támogatja az MSZOSZ Elnökségének konvergenciaprogrammal kapcsolatos állásfoglalását, mely szerint elfogadhatatlan, hogy a megszorító intézkedések döntően a munkavállalókat terhelik.
Újabb elvonások a felsőoktatásban
További lépésekre lehet szükség az eddig bejelentetteken kívül ahhoz, hogy a konvergenciaprogramban felvázolt költségvetési hiánytervek és államadósságszámok megvalósulhassanak - írja a Világgazdaság.
Privatizálná a Volánt, a postát az SZDSZ
Folytatná a privatizációt a liberális párt. A Liberális Gazdasági Tanács azt szeretné, ha nem csak a konvergenciaprogramban szereplő állami vállalatok kerülnének magánkézbe. Az SZDSZ listáján olyan cégek szerepelnek, mint a Szerencsejáték Zrt, a Volán, a Magyar Posta vagy az MVM. A Fidesz és az MDF azonnal élesen bírálta a Kóka János által bejelentett elképzeléseket.
Gallup: Mélyponton Gyurcsány népszerűsége
Történelmi mélypontra zuhant Gyurcsány Ferenc megítélése a Magyar Gallup Intézet reprezentatív felmérése alapján. A miniszterelnök népszerűségének ilyen nagyarányú csökkenése a konvergenciaprogrammal járó népszerűtlen intézkedések következménye.
�jabb jegybanki kamatemel�s v�rhat�
A jegybanki alapkamat negyed, vagy f�l sz�zal�kos eml�s�r�l d�nt h�tf�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa - v�li a Reuters �ltal megk�rdezett elemz�k t�bbs�ge. A szak�rt�k csak az els� k�t �vben tartj�k�hitelesenek a konvergenciaprogram hi�nylefarag�si terv�t, a k�s�bbi �vek tekintet�ben viszont nagyon k�telked�ek.
Hetekig vizsgálják a konvergenciaprogramot
Legkorábban szeptember végén értékeli az Európai Bizottság a most elkészült magyar konvergenciaprogramot - erősítette meg a testület szóvivője, Amelia Torres pénteken.
F�l sz�zal�kkal n�tt a jegybanki alapkamat
�tven b�zispontos kamatemel�sr�l d�nt�tt�h�tf�n a jegybank monet�ris tan�csa. A d�nt�s megfelel az elemz�i v�rakoz�soknak.�A monet�ris tan�cs megfelel�nek �s megval�s�that�nak ugyanakkor bizonyos tekintetben kock�zatosnak l�tja a konvergenciaprogramot. A jegybank szeirnt��v v�g�re 3,8-r�l�6 sz�zal�kos infl�ci� v�rhat�, amely a� j�v� els� f�l�v�ben 8 sz�zal�kon tet�zik. A d�nt�s bejelent�se ut�n er�s�d�tt a forint.
Tízezer tanár veszítheti el állását
A konvergenciaprogramban szereplő óraszám-növekedés miatt mintegy 10 ezer pedagógus veszítheti el állását. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének becslései szerint az ingyenesen vállalt többletórák miatt évi 100 ezer forinttól eshetnek el a tanárok. A PDSZ az Alkotmánybírósághoz fordult - írja a Világgazdaság.
Junckernek tetszik a konvergenciaprogram
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök-pénzügyminiszter, az eurózóna egyik legbefolyásosabb politikusa méltatta a magyar kormány eltökéltségét az államháztartási hiány csökkentése iránt. Juncker szerint a programból kiolvasható, hogy Magyarország 2009-től teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat, azonban ő sem akar találgatni, hogy pontosan mikor vezethetjük be az eurót.
Eltérő nézetek a konvergenciaprogramról
Nem közeledett érdemben kormánypárti és ellenzéki képviselők álláspontja a konvergenciaprogramról a parlament költségvetési bizottságának kedd délutáni hűromórás vitája során. A programot csütörtökön véglegesíti a kormány, majd pénteken küldi el Brüsszelbe.
Kevesli az e-mailes konvergenciaprogramot a Fidesz
Az ellenzéki Fidesz és KDNP szerint nem volt sok értelme a konvergenciaprogramról szóló keddi egyeztetésnek, a kormánypártok viszont azt mondták, nem is hangzott el olyan új javaslat, amely érdemben változtatna az egyensúly és a gazdasági növekedés megteremtését célzó, Brüsszelnek készülő dokumentumon.
Brüsszel nem kér euró-céldátumot
Nem szükséges euró bevezetési céldátumot megjelölni a konvergenciaporgramban Brüsszel szerint.A Napi Gazdaság értesülései szerint az Európai Bizottság megfelelőnek tartja a konvergenciaprogramban felvázolt pályát. Ugyanakkor azEU vezetői szerint szükség volt arra, hogy Magyarország átdolgozza a decemberben visszadobott konvergenciaprogramot.