Komárom-Esztergom megye
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- krimi
- rendőrség
- Bács-Kiskun megye
- illegális migráns
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Állást hoz a mikrobusz Komárom-Esztergomban
A Pigmalion Projekt segítségével Komárom-Esztergom megyében közel 60 tartós munkanélkülit sikerült bejelentett álláshoz juttatni vagy képzésbe irányítani - mondta el a kezdeményezés szakmai vezetője az MTI-nek.
Halálos baleset Komárom-Esztergom megyében
Egy ember meghalt, három megsebesült a Környét Bokoddal összekötő országúton történt balesetben. A kecskédi leágazásnál két személygépkocsi ütközött össze. Az egyik autó kigyulladt, vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Utasa életét vesztette, a holttestet feszítő-vágó szerszámokkal emelték ki a roncsok közül a tűzoltók.
Mérgező anyag ömlött ki egy teherautóból
Mérgező vegyi anyag ömlött ki abból a teherautóból, ami a Komárom-Esztergom megyei Réd közelében borult fel hétfőn. A tűzoltók eltávolították a vegyi anyagot, a lakosságot nem kellett kiteléepíteni.
Pesten a legsúlyosabb az influenzajárvány
A héten a másfélszeresére nőtt az influenzások száma, hatvanezren lettek betegek. A betegek hetven százaléka gyermek és fiatal felnőtt. Hét megyében rendeltek el látogatási tilalmat a kórházakban. A legtöbb megbetegedés Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében történt az ÁNTSZ tájékoztatása szerint.
A gazdák már csak Gyurcsányban bíznak
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel akarnak tárgyalni a gazdák, Németh Imre földművelésügyi miniszterben ugyanis megrendült a bizalmuk, mivel szerintük az agrártárca vezetője időhúzásra játszik. Bár a gazdák vasárnapra tervezett tüntetésüket lemondták, néhány száz támogatójuk összegyűlt a Kossuth téren. Az országos gazdademonstrációhoz csatlakozva félpályás útlezárás kezdődik Komárom-Esztergom megyében hétfő reggeltől a 13-as számú főúton Komáromnál.
Nem hozott érdemi változást a szavazatok újraszámlálása
Sem Komárom-Esztergom, sem Jász-Nagykun-Szolnok megyében nem hozott érdemi változást a december ötödikei népszavazás eredményében a voksok újraszámlálása - jelentették a távirati iroda tudósítói, a területi választási irodák szombati tájékoztatása alapján.
Gyurcsány az esélyesebb jelölt
A megyei pártszervezetek és a különböző platformok, tagozatok hétfőn és kedden sorra állást foglaltak, melyik jelöltet támogatják. Gyurcsány Ferenc pártján Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Tolna megye áll. Kiss Pétert pedig Heves, Komárom-Esztergom és Vas megye támogatta a hivatalos nyilatkozatok szerint. A többi megye nem foglalt állást határozottan egyik jelölt mellett sem. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a párt 657 tagú kongresszusa állítja szerdára összehívott rendkívüli ülésén egyszerű többséggel.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Szilvásy György
- Kiss Péter
- Molnár Csaba (politikus)
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Tolna megye
- Csongrád megye
- Győr-Moson-Sopron megye
- Fejér megye
- Baranya megye
- Veszprém megye
- Komárom-Esztergom megye
- Heves megye
- Somogy megye
- Nógrád megye
- Vas megye
- megye
- Dunántúl
- Hajdú-Bihar megye
- MSZP
- Címkefelhő »
Nem vétett a kamarát nyíltan bíráló orvos
Elutasították a Magyar Orvosi Kamara (MOK) panaszát, amit a testület Molnár Lajos főigazgató ellen nyújtott be, aki a Financial Times című lapban nyíltan bírálta az egészségügy működését és az orvosokat tette felelőssé a hálapénz intézményéért - írja a Népszabadság. A MOK szerint Molnár alaptalan kijelentéseket tett, a testület Komárom-Esztergom megyei szervezete azonban nem találta megalapozottnak a panaszt.
Közzétették a környezetszennyező magyar cégek listáját
Az Európai Unió kérésére a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közzétette a leginkább környezetszennyező magyarországi ipari és mezőgazdasági cégek listáját. A levegőt és a vizet is közvetlen módon szennyező telephelyek között a Borsodchem, a Dunaferr és a MOL. Rt. üzemei is szerepelnek. A régiónkénti megoszlásból kiderül, hogy a legszennyezetebb megyék Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Komárom-Esztergom és Veszprém.
Két kisfiú meghalt egy lakástűzben
Gondatlan emberölés bűntette miatt vizsgálatot indít a rendőrség az ellen az édesanya ellen, akinek két kisfia meghalt, amikor a lakásban tűz ütött ki a Komárom-Esztergom megyei Ácson. Az anya addig hagyta magára a két kisfiút, amíg nagyobbik testvérüket elkísérte az iskolába.
Szaporodnak a hazai ragadozó madarak
Nem a gólyák éve volt 2003 Komárom-Esztergom megyében, a ragadozó madarak viszont szaporodtak - állapították meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) országrésznyi csoportjának tagjai évértékelő tanácskozásán.
Csendes havazás várható a hétvégén
Péntek délutántól szombat estéig várható havazás országszerte, ám a lehulló hó mennyisége nem lesz jelentős. A hideg egy kissé enyhül, bár a legtöbb helyen nem megy nulla fok fölé a hőmérséklet nappal sem. Délnyugaton eső, ónos eső is hullhat, keleten hidegebb várható. Az utak többsége járható, de a hóátfúvások miatt Komárom-Esztergom megyében már le kellett zárni egy útszakaszt.
Átkiabált Medgyessynek az M1-esről leszorított kisgazda
Az [origo]-nak egy a köztársasági őrezredhez közel álló forrás megerősítette: Medgyessy Péter miniszterelnök konvoja keveredett konfliktusba az M1-esen a kisgazdapárt Komárom-Esztergom megyei elnökével. A férfi állításával ellentétben ugyanakkor azt mondta: a kisgazda politikus becsmérlő megjegyzéseket kiabált át a miniszterelnöknek, miközben veszélyesen közel került autójával a konvojhoz. Az utolsó autó ezért leszorította őt az útról. Szerdán a kormányszóvivő tagadta, hogy a kormányfő konvoja az M1-esen haladt.
Verekedéssel vádolnak egy kormányőrt
A Független Kisgazdapárt Komárom-Esztergom megyei elnöke azt állítja, hogy kedd reggel az M1-es autópályán megütötte őt a köztársasági őrezred egyik tagja. Az affér oka a politikus szerint az volt, hogy a konvoj nem tudta őt megelőzni, mikor elhaladt egy kamion mellett. A köztársasági őrezred egyik vezetője szerint azonban nem igaz a vád, a kormányőr csupán figyelmeztette a politikust, miután az mutogatással provokálta az előzni nem tudó konvojt.
Halálra gázolta a vonat
Halálra gázolta a vonat azt a férfit, aki szerdán este tíz óra előtt vetette magát a mozdony elé egy Komárom-Esztergom megyei vasútállomáson.
Ritka növény- és állatfajok jelentek meg Komárom-Esztergom megyében
Több ritka növény- és állatfaj egyedeivel találkoztak a 2002-es évben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom megyei csoportjának tagjai.
Országos havazás - nehezen járható utak
A hajnal óta szakadatlanul eső hó miatt nehezen járhatók az utak a fővárosban, a befelé vezető utakon több kilométeres sorok alakultak ki, sok a koccanásos baleset. A hegyi utakon alig lehet közlekedni, a BKV járművei is elakadtak az emelkedőkön. Erősen havazik az ország középső részén is, főként Fejér, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében. Tolna és Baranya megyében esőre, ónos esőre kell számítani.
Nyomozás a Komárom megyei főrendőr ellen
A Komárom megyei főkapitány ellen tett névtelen feljelentések alapján kezdett nyomozásba az ügyészség pénteken. Illés László dandártábornok ellen többek között elöljárói hatalommal visszaélés és szolgálati visszaélés a gyanú, egyes értesülések szerint azonban zaklatás miatt is vizsgálják. Illés visszautasította a gyanúsításokat, szerinte szigorú korrupcióellenes intézkedései miatt írták ellene a feljelentéseket.
Vadlúd sokadalom Tatán
"Vadlúd sokadalom" címmel másodszor rendez egész napos kulturális programot Tatán a Magyar Madártani Egyesület (MME) Komárom-Esztergom megyei csoportja, az Öreg-tó partjára szombaton várják az érdeklődőket.
Közép-Dunántúl
Ebbe a régióba Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye tartozik. A nagyarányú turizmusnak köszönhetően a térség gazdaságilag az országos élmezőnyhöz tartozik. Meghaladja az országos átlagot az egy főre jutó GDP, illetve bruttó jövedelem, és nagy a közép-dunántúli térség tőkevonzó ereje is. Fejlett a térség infrastruktúrája és úthálózata. A legnagyobb problémát a rossz egészségügyi ellátás és a kedvezőtlen foglalkoztatási helyzet jelenti.
Komárom-Esztergom megye: MSZP-fölény a közgyűlésben
A megyei közgyűlésben jelentős MSZP-fölény érvényesült. A megyeszékhelyen, Tatabányán a független Bencsik János nyert.
Önálló SZDSZ-es jelöltek Komárom-Esztergomban
Tatán, Komáromban és Oroszlányban önálló polgármesterjelöltet indít a Szabad Demokraták Szövetsége Komárom-Esztergom megyében. A többi nagyobb településen pedig az MSZP színeiben vagy függetlenként induló jelöltet támogat a párt.
Nincs ivóvíz néhány településen
A Komárom-Esztergom megyei Dömös és Pilismarót ívóvíz ellátását továbbra is lajtoskocsikból és zacskós vízzel biztosítják. Ennek az az oka, hogy az ivóvízrendszer egésze fertőtlenítésre szorul az árvíz után.
Komárom és Esztergom térsége van a legnagyobb veszélyben
A Duna áradása miatt a Szigetközben védekezők segítségére indult 162 ember Szolnokról. Emellett homokzsákokat és konténerzsákokat is útnak indítottak. Eközben Komárom-Esztergom megyében nyúlgátépítéssel és útlezárással készülnek a rekordmagasságú víz érkezésére.
Őrizetben 11 rendőr vesztegetés miatt
Kedd délután az ügyészségi nyomozók őrizetbe vettek 11 Komárom-Esztergom megyei rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az M1-es autópályán pénzért elengedtek szabálysértést elkövető autósokat.
Komárom-Esztergom: mérséklődött a gazdasági fejlődés
Komárom-Esztergom
1998-2002 között az alábbi képviselők kaptak mandátumot Komárom-Esztergom megyében. Kattintson a nevekre, hogy megtudja, mivel foglalkoztak az Országgyűlésben, és megismerje rövid életrajzukat is.
Füst és szélvihar nehezíti a több száz tűz oltását
Országszerte több mint száz helyen lobbantak fel bozót-, avar- és nádtüzek. Bács-Kiskun, Pest, Borsod, Somogy, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében is tüzek pusztítanak . Sok esetben gyújtogatás okozta a tüzeket. Bács-Kiskun megyében közlekedési balesetet is okozott a sűrű füst. Országszerte 2300 tűzoltó vesz részt az oltásban. A munkálatokat nehezíti a viharos erejű szél.
Ég az erdő Somogyban
Mintegy 100 hektáron ég az erdő Somogyban Visnye és Visnyeszéplak között. Az oltást nehezíti a viharos erejű szél. Komárom-Esztergom megyében pedig egy gyújtogató lobbantotta lángra az erdőt.
Kisebb földrengés Komárom-Esztergom megyében
Lévai Ferenc (1948, Békés) - MSZP
A Komárom-Esztergom megyei listáról parlamentbe jutott Lévai Ferenc az egyik legcsöndesebb képviselő. Az ifjúsági és sportbizottság tagja, eddigi négy felszólalásából kettő a sporttörvény vitájakor hangzott el.
Lázár Mózes (1962, Székesfehérvár) - Fidesz
Lázár Mózes a Komárom-Esztergom megyei Fidesz-lista éléről került a parlamentbe. 1998 óta a megyei közgyűlés elnöke is, és 1997 óta a megyei Fidesz szervezet vezetője, a párt országos választmányának tagja.
Cenzúrázott kórházi levelek
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul Lukács Zoltán, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés tagja, mert felbontják a tatabányai Szent Borbála Kórházába érkező leveleket még akkor is, ha azok névre szólóan érkeznek. A kórház főigazgatója nem törvénysértő a gyakorlat.
A státustörvény nem borítja fel a hazai munkaerőpiacot
Az Országgyűlés által kedden elfogadott státustörvény várhatóan nem okoz jelentős változást a magyarországi munkaerőpiacon - vélik a szakértők. Egyes régiókban azonban - például Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében - megnőhet a határon túli foglalkoztatottak száma. Néhány nagyvállalat - a Philips, vagy a Suzuki - eddig is foglalkoztatott külföldieket, a törvény elfogadása után pedig számuk tovább bővülhet.