költségvetés 2013

címke rss

Hozzá kell nyúlni a költségvetéshez

Gazdaság2012.10.01, 13:26

Jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezőknek és a magyar kormánynak a jövő évi hiányra vonatkozó becslései között, így a kormánynak ekkora kiigazítási csomagot kell összeállítania - mondta Varga Mihály az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén. A tárgyalásokért felelős miniszter szerint a nyugdíjakat nem csökkentik, de a közszférából küldhetnek el embereket.

Matolcsy 440 milliárdos problémája

Gazdaság2012.09.27, 14:39

Óriási, 440 milliárd forintos költségvetési kiigazítást kell végrehajtania a kormánynak ahhoz, hogy legyen esélye az IMF-fel és az Európai Bizottsággal való megállapodásra, valamint hogy az uniós források elvesztésével fenyegető uniós túlzottdeficit-eljárás alól kikerüljön - ezt üzeni a jegybanki stáb elemzésének az államháztartásra vonatkozó része.

A kormány bármikor a kukába dobhatja a költségvetést

Gazdaság2012.09.24, 18:25

Teljesen felesleges volt a nagy sietség a 2013-as költségvetés megalkotásánál - ezt üzeni a kormány azzal a törvénnyel, amelyet ma fogadott el a parlament.

Mindenki halálra rémül - és bejön még 60 milliárd

Gazdaság2012.09.24, 10:34

Lázasan keresi a kormány, hogyan tudja kigazdálkodni a jövő évre tervezett munkahelyvédelmi akcióterv költségét. Az eredeti terv két fő pontjáról már kiderült, hogy nem hoz pénzt. A harmadikról, a hatékonyabb adóbeszedésről továbbra sincsenek igazán konkrét tervei a kormánynak - derül ki az [origo] birtokába jutott, friss NGM-es elemzésből.

350 milliárd forint hiányzik a büdzséből

Gazdaság2012.09.25, 08:11

Idén csökken, jövőre pedig 0,9 százalékkal bővül a gazdaság a Századvág Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisa szerint. Az intézet úgy számol, hogy az infláció érdemben meghaladja a három százalékot, a 2013-as költségvetési hiánycél megvalósításához pedig mintegy 350 milliárd forintos további megtakarításra van szükség.

Varga: Adóemelés is szóba jöhet

Gazdaság2012.09.22, 15:02

Egy meglévő adókulcs esetleges módosítását és a közszféra létszámcsökkentését is említette Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter egy szombati interjúban. Egy kérdésben nagyon éles vita volt az IMF-fel, de szerinte novemberre meglehet a megállapodás.

Átírhatja az IMF a költségvetést

Gazdaság2012.09.20, 17:03

Levették az Országgyűlés honlapjáról a költségvetési szavazások kitűzött dátumait. Egyúttal született egy módosító javaslat, amely lehetővé teszi, hogy az IMF-megállapodás miatt az utolsó pillanatban átírják a büdzsé fő számait.

Egy héttel tolták el a költségvetést

Gazdaság2012.09.18, 17:13

Csupán egy-egy héttel halasztotta el a parlament a 2013-as költségvetés két utolsó szavazását, így ha ehhez az ütemtervhez tartja magát a kormányoldal, akkor október elején lesz elfogadott törvény a jövő évi költségvetésről. De a menetrendet bármikor felrúghatják, függően attól, hogy a kormány mennyire akar megfelelni az IMF-nek és az Európai Bizottságnak.

Elhalasztják a költségvetési vitát

Gazdaság2012.09.17, 12:59

Az IMF-tárgyalások iránti elkötelezettségét demonstrálja a kormánytöbbség azzal, hogy a megállapodás megszületéséig - de legfeljebb novemberig - felfüggeszti a 2013-as költségvetés vitáját. Szerdán megy a kormány válasza Brüsszelbe.

Milliárdokat kapnak az orvosok, gyógyszertárak

Gazdaság2012.09.13, 16:13

Pluszpénzt juttat a kormány a háziorvosoknak, fogorvosoknak, védőnőknek, gyógyszertáraknak, és melléteszi a maga részét a települések idegenforgalmi adóbevételéhez.

A polgármesterek visszavágnának Orbánnak

Gazdaság2012.09.12, 16:55

A parlament költségvetési bizottsága nem hagyná, hogy a kormány magához irányítsa a gépjárműadó-bevétel nagyobbik részét, sőt, a települések még a mostaninál is nagyobb részt szakítanának ki az adóból.

NGM: Jövőre 266 forintos euró is lehet

Gazdaság2012.09.11, 15:54

A Nemzetgazdasági Minisztérium arra számít, hogy már november közepén megszületik az IMF-fel a megállapodás. Ennek egyik következmény az lehet, hogy jövő év végére akár 266 forinton is állhat egy euró.

Előáll a nagy tervekkel a kormány

Itthon2012.09.10, 09:58

Hétfőn elkezdődik a parlament őszi ülésszaka, és a napirend alapján a képviselők nem lassítanak a tavaszi tempón. Orbán Viktor elmondja, hogy mit szeretne az IMF-től, majd rögtön nekikezdenek a munkavédelmi akciótervének is. A képviselők döntenek a szemétszállítási díjról, a dohányárusító trafikokról és a családon belüli erőszak büntethetőségéről, megmondják, ki lehet gazda, és nekiveselkednek a jövő évi költségvetésnek is. Lázár János lehet a hét sikerembere.

Rogán: Várhatóan módosítani kell a költségvetést

Gazdaság2012.09.05, 08:57

Várhatóan még az idén megegyezik a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a megállapodás miatt pedig valószínűleg változtatni kell a költségvetésen - mondta Rogán Antal, aki álkonfliktusnak tartja a választási regisztrációról szóló vitát, ám az erről szóló törvényről a kihirdetés előtt alkotmánybírósági állásfoglalást kérne.

Nem az atombomba a KT egyetlen eszköze

Vélemény2012.08.31, 13:32

Hiába a rohamtempó a 2013-as költségvetés megalkotásához, a törvény a mai formájában szinte biztosan nem lép hatályba január 1-jén. A Költségvetési Tanácsnak nem azt kellene vizsgálnia, hogy megvalósítható-e a költségvetés, hanem azt, hogy megalapozott-e. És a kiszámítható és átlátható működés a KT-re ugyanúgy érvényes elvárás, mint a kormányra.

Csökönyös Orbán nehezíti az IMF-tárgyalások folytatását

Gazdaság2012.08.31, 11:13

A kormányfő tudja, hogy az IMF és az Európai Bizottság alapfeltételül szabta a tárgyalások folytatásához a jegybankadó visszavonását, mégis ragaszkodik a sarchoz. A nemzetgazdasági tárca védi a csak papíron létező adóbevételi számokat. A jövő évi költségvetést ráadásul szeptember végéig le akarja zárni a miniszterelnök.

Az adóhivatallal nyugtatná magát a KT

Gazdaság2012.08.29, 14:44

A jegybanki tranzakciós adóval kapcsolatos számokat elfogadja a Költségvetési Tanács, de vannak olyan intézkedések, amelyek bevételeivel kapcsolatban további számításokat kérnek az adóhivataltól - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Módosítana a kormány a munkahelyvédelmi programon

Gazdaság2012.08.22, 11:21

Nem zárta ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, hogy a 2013-as költségvetés módosításai után a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mentesül a tranzakciós illeték megfizetése alól. Cséfalvay Zoltán szerint a munkahelyvédelmi program egyes részein is változtathatnak, például a kisvállalati adón és a tételes adózáson.

Az NGM továbbra is megadóztatná a jegybankot

Gazdaság2012.08.22, 17:56

Bár Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint nem kizárt, hogy a kormány eltörli a jegybankra vonatkozó tranzakciós adót, az NGM helyettes államtitkára azt mondta, számolnak ezzel a bevétellel.

IMF-nek tetsző költségvetésen dolgozik a kormány

Gazdaság2012.08.07, 09:09

Már jövő hétre elkészülhet a következő évi költségvetés módosított verziója, amely a Magyar Nemzet információi szerint már nem számol a jegybanki tranzakciós illetékből származó bevételekkel.

Kivesézik a felpuhított költségvetést

Gazdaság2012.07.31, 09:55

Újra megvizsgálja a jövő évi költségvetést a Költségvetési Tanács. Még az őszi parlamenti ülésszak előtt elvégzik az elemzést - ígéri a testület elnöke.

Érik a kemény ütközet az IMF-fel

Gazdaság2012.07.26, 16:23

Az Európai Bizottság úgy látja, a magyar állam jövőre sokkal nagyobb költségvetési hiányt hoz majd össze, mint azt a kormány most tervezi. Az IMF-es delegáció csendes profizmussal kérdezte végig a magyar gazdaság fontos szereplőit, a nagy képet akarták összerakni a gazdaságról.

Több dologban sem ért egyet a kormánnyal az IMF

Gazdaság2012.07.26, 10:38

Baja van az IMF-nek és az Európai Bizottságnak a jövő évi költségvetés megalapozottságával, a tranzakciós adóval, a felpörgetett közmunkaprogramokkal, ez olvasható ki Varga Mihálynak, az IMF-tárgyalásokat vezető delegáció vezetőjének nyilatkozatából.

Adósságcsapda szélén látja az országot Bajnai alapítványa

Gazdaság2012.07.19, 15:54

Hosszú távon fenntarthatatlan a mostani hozamok mellett az ország finanszírozása, régiós lemaradásunk egyre nő, a munkahelyek száma nem fog emelkedni - így látják Magyarország gazdasági helyzetét a Bajnai-kormány gazdasági szakemberei.

Másfél hét alatt eltűnt Matolcsy 110 milliárdja

Gazdaság2012.07.17, 13:34

Gyorsan kellett rengeteg pénzt találni a jövő évi költségvetéshez, mert kiderült, hogy a Matolcsy György által az államkincstár megadóztatásából remélt pénz a töredéke lesz annak, mint amire a miniszter számít. Matolcsy bejelentése óta kiderült, hogy a terv több sebből vérzik, alig folyik majd be bevétel az új adóból, ezért kellett módosítani a költségvetési terveket és hasraütés-szerűen kipótolni a hatalmas lyukat.

Cséfalvay: A cél, hogy mindenkinek csökkenjen a járuléka

Gazdaság2012.07.17, 10:59

Az NGM államtitkára szerint jelentős tartalékok vannak a jövő évi büdzsében, a tervezettnél alacsonyabb növekedés esetén is tartható 2,2 százalékos hiány. Hozzátette, 2013-ig nem változnak az adók és a munkahelyteremtés érdekében a cél, hogy minden dolgozónak csökkenhessen a járuléka.

Simor: Kórosan kevés a beruházás Magyarországon

Gazdaság2012.07.16, 14:51

Simor András szerint jelentős bizonytalanságok vannak a jövő évi költségvetési egyenlegben. A jegybankelnök erről egy hétfői konferencián beszélt, ahol azt is mondta, hogy Magyarországon kórosan kevés a beruházás, ráadásul az Európai átlagtól eltérően itt a vállalati hitelezés is csökkent az utóbbi években.

Az osztrákok zsebében vagyunk - percről percre a parlamenti ülésről

Itthon2012.07.12, 12:59

A Közgépről, a magyar földről és a mecseki uránbányáról is szó volt a parlament csütörtöki ülésén. Rogán Antal perverznek nevezte az LMP-t, és pornózást ajánlott a pártnak, Balczó Zoltán felcsapott nyelvtanárnak. A délután elfogadandó költségvetés csak néhányszor került szóba, viszont kiderült, hogy az osztrákok zsebében vagyunk, Pintérnek pedig nyugdíjba is kéne menni, és a nyaralójára is rá kéne néznie. Az ülés percről percre.

Így adóztat, így költ az állam 2013-ban

Gazdaság2012.07.12, 15:50

654 milliárd forinttal költ többet az állam, mint amennyi bevétele lesz papíron. A költségvetésbe most beszavazott módosítók egy része fiktív, erősen remélt bevételre vagy túlbecsült megtakarításra alapoz. A jövő év az önkormányzatoknak fog igazán fájni, lesz öt új adónk, de a kisvállalkozók örülhetnek.

A torka vérzik az új költségvetésnek

Gazdaság2012.07.11, 07:31

Csütörtökön lényegében lesz egy költségvetése Magyarországnak 2013-ra, de már most látni, hogy tele van aknákkal. Számos tétel megkérdőjelezi a deficitcél tarthatóságát, és teljesen hiányoznak a büdzséből a kormány legújabb nagy dobásai, a sárgacsekk-adó és a 300 milliárdos munkahelyteremtő csomag is. A vitát ősszel szinte biztosan újra kell nyitni.

Adószigorba menekül a kormány

Gazdaság2012.07.11, 18:07

Százmilliárdokat pakol egyik helyről a másikra a kormány a legújabb költségvetési módosítókkal, amelyek sok megválaszolatlan kérdést vetnek fel. Az adóbeszedés hatékonyságának várt javulása 130 milliárd forintot hoz reményeik szerint a konyhára, a gazdaság felpörgése negyvenet, de a még el sem indult IMF-tárgyalások sikeres lezárásától is 100 milliárd forint megtakarítást remél a kormány. Azt az áfatrükköt, amiből már évek óta baj van, megint bevetik.

A pénz nem lehet akadály a 300 milliárdos csomag végrehajtásában

Gazdaság2012.07.09, 12:31

A kormány 300 milliárdos csomagjának mindenképpen megtalálják a forrásait, bár az adóügyekért felelős államtitkár szerint egyelőre nem aktuális, hogy ezzel gond lenne. A hitelkihelyezést viszont nem adóztatják meg, mert az ártana a gazdaságnak.

Építsünk inkább kézicsarnokot, ápoljuk a kisvasutakat!

Gazdaság2012.07.09, 17:45

Tovább vágnák az önkormányzati támogatásokat, infokommunikációra szánt pénzből ferihegyi bekötőutat építenének vagy fogyatékosokat támogatnának a jövő évi költségvetéshez módosítókat benyújtó kormánypárti képviselők. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az idén a kisvasutak támogatását viseli a szívén, de van, aki a helyi kézicsapatnak építene csarnokot a Nemzeti Vagyonkezelőnek szánt pénzből.

Fogást találtak a kormánypártok az MSZP-n

Itthon2012.07.09, 14:35

Korózs Lajos szocialista képviselő Mengelét emlegető nyilatkozata adott lehetőséget a kormánypártoknak arra, hogy végre ellentámadásba menjenek át. Hétfőn napirend előtt a Fidesz és a KDNP is arra szólította fel a szocialistákat, hagyjanak fel a kettős mércével, és mondassák le képviselőjüket. Napirend előtt az is kiderül, hogy Hoffmann Rózsa már nagyon unja a felsőoktatást érő kritikákat, Balczó Zoltánnal pedig levélben érintkezik a kormány.

Félkész költségvetéssel vonul nyaralni a parlament

Itthon2012.07.09, 08:36

Kétnapos szavazási nagyüzemmel zárja a politikai szezont a parlament, a csúcspontján elfogadják a jövő évi költségvetés sarokszámait is. A nyár utolsó ülésén emellett megszavazzák azt a törvényt, amelyet a kulturális államtitkár írt önmagának, törvényben rögzítik a diákok röghöz kötését, és bevezetnek két új adónemet is.

Százmilliárdos lyukat üt a büdzsén a kormány

Gazdaság2012.07.05, 15:01

Részletes költségvetésihatás-elemzést végzett a Magyar Nemzeti Bank elemző stábja, amelyben megállapították, hogy a jövő héten elfogadni tervezett költségvetési törvény megsértheti a stabilitási törvénybe foglaltakat. A sárgacsekk-adóként ismert illeték százmilliárdos lyukat üthet a költségvetésen. Az MNB szerint a tartalék befagyasztásával 2,4 százalékos költségvetési hiány érhető el, a kormány azonban 2,2 százalékot célzott meg.

Ad egy nagy esélyt a kormány a fiataloknak és az időseknek

Gazdaság2012.07.02, 18:25

Tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, ennek részeként a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a 25-54 éves kor közötti, képzettséget nem igénylő munkát végzők esetében a munkáltatói járulékot a felére csökkentik. A 300 milliárdos csomag egyes részleteiről korábban már Rogán Antal és Matolcsy György is beszélt.

Estig vitáznak a költségvetés sarokszámairól

Itthon2012.06.28, 09:46

12 órán át folytatódik a jövő évi költségvetés szerdán reggel megkezdődött vitája csütörtökön a parlamentben. Szerdán a miniszteri expozé után a frakciók vezérszónokai is felszólaltak, csütörtökön a képviselők következnek. Orbán rendhagyó módon még a nyári szünet előtt elfogadtatná a jövő évi költségvetés sarokszámait.

Matolcsy: Szerény helyzetünk lesz

Gazdaság2012.06.27, 14:59

Az emelkedés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét a költségvetés háromnapos parlamenti vitáját elindító felszólalásában Matolcsy György, ennek ellenére úgy véli, hogy "szerény helyzetünk lesz Európában és a régióban". A nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre jelentősen nő majd a reálbér és a fogyasztás minden foglalkoztatási és korcsoportban, 2013 végére pedig egy válságon kívüli, emelkedő világban találjuk Magyarországot. A költségvetés általános vitájára harmincórás időkeret van, szerdán mondja el véleményét az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnöke is.

Be akarja durrantani a kormány a döcögő cégeket

Gazdaság2012.06.26, 07:30

A zöldfülűeknek, a kismamáknak, az 55 év felettieknek és a képzetlen melósoknak segítene munkát találni a kormány egy tervezés alatt álló foglalkoztatási programmal. Az [origo] információi szerint az egyelőre képlékeny program akár 250 milliárdos lyukat is üthet a költségvetésen, amit muszáj lesz befoltozni. A jolly joker a már így is csúcsra járatott sárgacsekk-adó lehet, ebből próbálhatja előteremteni a kormány a foglalkoztatási program árát.

Lesz még adóemelés

Gazdaság2012.06.25, 11:28

Az egészségügyben a következő évben ismét emelne a béreken a kormány, annak költségét azonban a jövő évi költségvetés nem tartalmazza. Banai Péter, az NGM helyettes államtitkára szerint a fedezetet újabb adóemeléssel teremik elő. Várhatóan a cigaretta jövedéki adója nő majd.

Orbán örül, hogy a Fidesz nem bólintott rá egyből a költségvetésre

Itthon2012.06.25, 15:16

A kormánypárti frakciók ülésén Orbán Viktor megígérte, hogy a kormány többet fog tenni a munkahelyteremtésért, és kérte Matolcsy Györgyöt, hogy dolgozza ki, hogyan lehetne beépíteni a képviselők javaslatait a költségvetésbe.

Többet vár a kormánytól a Fidesz

Itthon2012.06.22, 11:28

A Fidesz frakciója alapvetően elfogadja a költségvetés tervet, de néhány kérdésben, például a munkahelyteremtésben többet várnak a kormánytól. A frakció adókedvezményt szeretne kiharcolni a kisvállalkozásoknak és a leszakadó régióknak.

Még 40 milliárdot kifacsarna a sárgacsekk-adóból a kormány

Gazdaság2012.06.20, 13:02

Két év múlva már 322 milliárd forintot akar beszedni az Orbán-kormány a sárgacsekk-adóból a jövő évre várt 283 milliárd forint után.

Balog: Forrásokat keres az egészségügy

Gazdaság2012.06.16, 20:56

Az emberi erőforrások minisztere szerint még nem zárultak le a költségvetési tárgyalások, a kormány szerdán jelentős forrásbővítésről dönthet az egészségügyben.

Szócska miatt duplázódik a sárgacsekk-adó

Gazdaság2012.06.15, 14:18

Az egészségügy már nem bírta volna elviselni az újabb sok tízmilliárdos forráskivonást, és hogy a költségvetés ne boruljon meg, valamit tenni kellett. A kormány ezért fikarcnyit sem engedett a bankoknak, és az eredetileg beszedni tervezett összeg több mint dupláját, 280 milliárd forintot vár a sárgacsekk-adóból. Szinte biztos, hogy ezt részben vagy egészben áthárítják a lakosságra és a céges ügyfelekre.

Megkopasztják a bankokat és az önkormányzatokat

Gazdaság2012.06.16, 20:51

Négyszázmilliárd forintot lecsíp a kormány az önkormányzatok támogatásából a jövő évi költségvetésben, és még az eddig a településeket megillető bevételből is magánál tart sok tízmilliárdot. A pénzügyi szektorból kétszázmilliárdos pluszbevételt sajtolna ki az állam. A MÁV tovább viszi a pénzt, és jut bőven a Kossuth tér rekonstrukciójára is. A családi pótlékot befagyasztva tartják.

Változatlan pártpénzeket javasol a kormány

Gazdaság2012.06.16, 09:45

Az ideivel megegyező összeget kaphatnak jövőre a pártok a pénteken benyújtott 2013-as költségvetés tervezete szerint. Korábban Orbán Viktor arról beszélt, hogy a gazdasági válság miatt felfüggeszthetik a pártoknak nyújtott állami támogatást.

Kevesebb jut gyógyszertámogatásra jövőre

Gazdaság2012.06.16, 10:16

Az egészségügyi ellátásokra több mint 80 milliárd forinttal többet szán jövőre a költségvetés pénteken benyújtott tervezete, a gyógyszertámogatásra azonban 77 milliárd forinttal kevesebb jut.

Megérkezett Matolcsy tündérmese-költségvetése

Gazdaság2012.06.19, 16:24

Az eddig tervezettnél is nagyobb tranzakciós (sárgacsekk-) adóval számol a kormány, miközben nyugdíjba küldenének 10-11 ezer köztisztviselőt - derült ki a jövő évi költségvetés ismertetésekor. Matolcsy György először beszélt arról, hogy idén nem várható növekedés.