Kóka János

címke rss

Szerdától veszik nagyító alá a habzó Rábát

Itthon2007.05.22, 13:46

A környezetvédelmi miniszter szerint szerdán megalakulhat az a 12 fõs, osztrák és magyar tagokból álló akciócsoport, amely a Rába habzását vizsgálja majd. Fodor Gábor szerint az akciócsoportnak nem papírokat kell gyártania, hanem konkrét javaslatokat kell kidolgoznia szeptemberig. Közben a Greenpeace nemzetközi környezetvédõ szervezet is bekapcsolódott a szennyezés elleni harcba.

Kóka: csak a liberálisokhoz szól új SZDSZ

Itthon2007.05.19, 17:09

Emberi jogok, digitális iskolafejlesztés és kerékpárutak is szerepelnek az SZDSZ rövid távú céljai közt - mondta a párt ügyvivõi testületének hétvégi ülése után Kóka János pártelnök. A liberálisok két év alatt megkerülhetetlen erõvé szeretnének válni, méghozzá úgy, hogy közben kizárólag liberális szavazókat szólítanák meg.

Vegyes akciócsoport fékezné a Rába habzását

Itthon2007.05.17, 10:32

Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szerda este Bécsben osztrák kollégájával közös akciócsoport felállításában állapodott meg, amely arra hivatott, hogy megoldást találjon a Rába habzásának megszüntetésére. Fodor rendkívül gyümölcsözõnek nevezte a találkozót. Az osztrák alkancellár ugyanakkor nem sokkal korábban kijelentette, az ausztriai szennyezõ gyárak szabályosan mûködnek. Az ügy az után kapott nagyobb figyelmet, hogy Sólyom László magyar államfõ tûrhetetlennek nevezte az osztrákok viselkedését.

Sárdagasztón gurulva hirdetik a klímaharcot

Itthon2007.05.15, 10:26

Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter büszkén metrózott a Parlamentbe, de az [origo] tesztje alapján biciklivel gyorsabb és környezetkímélõbb is lenne. Egyáltalán: mennyire hiteles, ha egy politikus batár nagy autóval furikázik, miközben azt hangoztatja, hogy a klímaharc jegyében mindenkinek változtatnia kell a mindennapi életén? Utánanéztünk: Fodor Gábor környezetvédelmi miniszternek egy hatalmas Saabja, a környezetvédelmi bizottság alelnökének pedig egy szén-dioxidot okádó terepjárója van.

Bécsnek szóló keménykedéssel nyit Fodor

Itthon2007.05.10, 14:48

Ausztria vonassa vissza annak a jennersdorfi bõrgyárnak a vízjogi engedélyét, amely felelõs a Rába hat éve tartó habzásáért - szólította fel intézkedésre a szomszédos országot Fodor Gábor új környezetvédelmi miniszter. A pár napja hivatalba lépett tárcavezetõ azt mondta, vége "a jó szándékú türelemnek".

Útfelújítási pénzhez segíti Kóka a fõvárost

Gazdaság2007.05.10, 16:03

Kétmilliárd forintos segítséget kért a gazdasági szaktárcától Budapest fõpolgármestere a fõváros hároméves útfelújítási programjához. Ennyi hiányzik ugyanis a fõváros 12,6 milliárd forintos költségvetésébõl. Idén ugyan hárommilliárd forint állami támogatást kapnak az utakra, de ez kevés. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a 2 milliárdon felül ígéretet tett még a fûtéskorszerûsítési pályázat kibõvítésére és egy alacsony kamatozású mikrohitelprogram bevezetésére.

A legapróbb cégek is hitelhez juthatnak

Archívum2007.05.08, 14:22

A mikrohitelezési konstrukció átalakításával a legkisebb vállalkozásoknak is esélyük lesz arra, hogy hitelhez jussanak, és így a következõ hét évben az uniós és a magánforrások együtt mintegy 27 ezer mikrovállalkozás számára biztosíthatnak forrásokat - hangsúlyozta Kóka János gazdasági miniszter kedden a mikrohitelezés magyarországi jövõjérõl rendezett konferencián Budapesten.

Fodor állna a Rába habzásának útjába

Itthon2007.05.08, 12:34

Csütörtök dönt arról Magyarország, hogy kezdeményezi-e a Rába habzásáért felelõs osztrák bõrgyár engedélyének a visszavonását - közölte az SZDSZ-es Fodor Gábor, aki kedden vette át a környezetvédelmi tárca irányítását Persányi Miklóstól.

Fodor letette a miniszteri esküt

Itthon2007.05.07, 13:38

Kedden veszi át a környezetvédelmi minisztériumot Fodor Gábor SZDSZ-es politikus, aki hétfõn a parlamentben letette miniszteri esküjét.

Tízmilliárdokat fizettetne Kóka a mobilcégekkel

Gazdaság2007.05.07, 11:01

Ajánlatott tett a GKM a jövõre lejáró GSM-koncessziók meghosszabbítására. A társaságoknak a koncessziós díj mellett a szélessávú fejlesztésbe is kell beruházniuk, ha elfogadják az ajánlatot.

Papírzacskóval érvelt maga mellett Fodor

Itthon2007.04.25, 17:22

Ellenszavazat nélkül támogatta a parlament szakbizottsága Fodor Gábor környezetvédelmi miniszteri kinevezését. A szabad demokrata politikus a konkrétumokra vonatkozó kérdésekre ritkán adott konkrét választ, de jelezte, nem szakminisztériumként képzeli el a tárcáját, hanem egy újfajta szemlélet meghonosítójaként.

A franciák maradi liberálisának örül Kóka

Itthon2007.04.24, 17:34

Levélben gratulált Kóka János SZDSZ-elnök Francois Bayrounak, a francia elnökválasztás elsõ fordulójában kiesett, de közel 19 százalékot elért centrista jelöltnek. Kóka szerint Bayrou és pártja "komoly és hitelt érdemlõ formában képviseli a liberális értékeket". Az [origo] azonban úgy találta, hogy Bayrou több, a liberálisok számára fontos kérdésben inkább a konzervativizmus és a globalizáció kritikusai között egyensúlyoz.

Kóka szerint fel kell rázni a kormányt

Itthon2007.04.24, 17:30

A jelentõs reformlépések ellenére mára "a kormányzás kezd elfáradni" - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke egy sajtótájékoztatón. Mivel szerinte a koalíció mûködése megújulásra szorul, egyeztetni akar Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki az MSZP elnöke is.

Kókától is védheti a környezetet Fodor

Itthon2007.04.19, 17:38

Leendõ környezetvédelmi miniszterként Fodor Gábor könnyen kerülhet a jövõbben konfliktusba saját pártelnökével, hiszen a környezetvédelmi és a gazdasági tárca már a múltban is többször összekülönbözött a klímaváltozás elleni harc miatt. Nemrég még Kóka János és Fodor Gábor is a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozta, a szakértõ azonban arra figyelmeztet, hogy a gazdasági minisztérium súlya sokkal nagyobb.

Ostorozta az orvosokat Kóka miniszterjelöltje

Itthon2007.04.19, 12:51

Rövid orvosi pályafutás után lett üzletember az az Erdõs Attila, aki forrásaink szerint Kóka János egyik jelöltje az egészségügyi miniszteri posztra. Erdõs tavaly egy újságcikkben keményen ostorozta az orvosokat, mert szerinte õk szinte tárgyként kezelik a betegeket.

Az üzleti életbõl hozná Molnár utódát Kóka

Itthon2007.04.18, 10:55

A Népszabadság információi szerint két jelöltje van Kóka János SZDSZ-elnöknek az egészségügyi miniszteri posztra. A lap szerint mindkét jelölt Kóka korábbi gyógyszeripari kapcsolatai közül való.

Fodor Gábor és Horváth Ágnes is miniszterjelölt

Itthon2007.04.18, 23:51

Az egészségügyi tárca jelenlegi államtitkárát, Horváth Ágnest jelöli az SZDSZ a Molnár Lajos lemondása után vezetõ nélkül maradt minisztérium élére. Eldõlt az is, hol folytatja a pártelnökségért folytatott versenyben alulmaradt Fodor Gábor: várhatóan õ lesz az új környezetvédelmi miniszter. Kóka János pártelnök elõtte kikérte Gyurcsány Ferenc véleményét, aki elfogadja mindkét jelöltet.

Szerdán megnevezhetik Molnár utódát

Itthon2007.04.17, 19:21

Kóka János pártelnök várhatóan szerdán osztja meg az SZDSZ vezetésével, hogy kit szeretne Molnár Lajos utódaként látni az egészségügyi tárca élén. A jelölt ebben az esetben jövõ hétfõn tehetné le miniszteri esküjét.

Kóka a hétvégén is keresi Molnár utódát

Itthon2007.04.13, 16:49

Gõzerõvel keresi az SZDSZ a hétvégén a múlt héten lemondott Molnár Lajos utódát az egészségügyi tárca élére. Kóka János pártelnök a hétvégén is egyeztet a lehetséges jelöltekkel. Úgy tudjuk, a párt nem sürgeti Kókát, az új elnöknek hagynak idõt, hogy a megfelelõ jelöltet válassza ki.

Szerdáig megnevezhetik Molnár utódát

Itthon2007.04.13, 10:08

Várhatón a jövõ hét közepéig nevezi meg Molnár Lajos utódát az SZDSZ - jelentették be a párt vezetésének csütörtök esti ülése után. Kóka János, aki az esélyesek között emlegetett Horváth Ágnes államtitkárral tartott sajtótájékoztatót, ismét kiállt a több-biztosítós modell mellett. Az [origo] ugyanakkor úgy tudja, hogy az SZDSZ-en belül sincs egységes álláspont arról, hogy milyen fajta egészségbiztosítós modellt akarnak.

Csemegézhet Kóka és Gyurcsány a biztosítós ötletekbõl

Itthon2007.04.12, 11:52

Közel sem annyira komoly szakítópróba az egészségbiztosítási modellrõl szóló döntés a kormányon belül, mint ahogy az Kóka János harcias nyilatkozataiból tûnik - vélik az [origo] megkérdezett szakértõi, akik szerint valamilyen vegyes rendszer lehet a koalíciós béke záloga. Több olyan kevert modell is van, amely mindkét pártnak megfelelhetne: így megyénként lehetnének külön biztosítók, vagy akár szakmákra is juthatna egy-egy.

Péntekig eldõlhet Fodor sorsa az SZDSZ-ben

Itthon2007.04.10, 17:34

A héten eldõlhet, hogy az elnökválasztáson alig néhány szavazattal elmaradó Fodor Gábor milyen posztot kap az SZDSZ-ben, ugyanakkor arra kevés szabad demokrata politikus fogadna, hogy péntekig sikerül megnevezni a múlt szerdán lemondott Molnár Lajos utódját.

Fodor új pozíciójáról tárgyalnak

Itthon2007.04.08, 09:10

A legkorábban a jövõ hét közepén ér véget a Kóka János és Fodor Gábor közötti egyeztetési folyamat - közölte Gulyás József, az SZDSZ ügyvivõje. A politikus ezzel cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint Fodor Gábor már a jövõben környezetvédelmi miniszterként folytatja pályáját.

Foci-Eb-rendezés lehet a nagy akarás vége

Archívum2007.04.06, 17:29

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke április 18-án Cardiffban bejelenti, mely ország(ok) rendezheti(k) majd a 2012-es Európa-bajnokságot. Magyarország 2004-ben és 2008-ban elbukott, most azonban - a társpályázó horvátokkal - jó esélye van, hogy diadalmaskodjon az olasz, valamint a lengyel-ukrán kandidálással szemben. Legutóbb a riválisokkal foglalkoztunk, míg e heti összeállításunkban felidézzük a magyar-horvát pályázat történetét. A cikk utolsó oldalán megírhatja, ön mit vár a walesi döntéshozóktól.

Kutató és államtitkár is lehet Molnár utóda

Itthon2007.04.06, 14:19

Az [origo] információi szerint két-három nevet fontolgatnak komolyabban az SZDSZ-ben, aki szóba jöhet Molnár Lajos utódaként. Több forrásunk is azt mondta: az esélyesek között van Horváth Ágnes, a tárca jelenlegi államtitkára. Mihályi Péter közgazdász elõnye, hogy erélyesen kiállna a több-biztosítós rendszer mellett, Fodor Gábor támogatásával pedig Ungár Klára lehet a befutó. Döntés legkorábban jövõ csütörtökön lehet.

Tompítja Kóka biztosítós követelését az MSZP

Itthon2007.04.05, 16:09

Bár akadt olyan MSZP-s képviselõ, aki Kóka egészségügyi hozzáértésén viccelõdött, a szocialisták nyugodtan fogadták az SZDSZ már-már ultimátumszerû feltételeit a biztosítási reformról. Molnár Lajosnak egyelõre az utódját még keresik, de közben további részletek szivárogtak ki arról, milyen konfliktusokba keveredett a miniszterelnökkel. Molnárnak állítólag Gyurcsány bírálatai fájtak a leginkább.

Kóka fejében már vannak miniszterjelöltek

Itthon2007.04.05, 10:46

Az SZDSZ elnöke, Kóka János továbbra is kemény feltételeket szab a szocialistáknak. Megerõsítette, hogy a több-biztosítós modell az alapja a koalíciónak, de azt ígéri, hogy be fogják bizonyítani a szocialistáknak, ez a modell a hatékonyabb. Az új egészségügyi miniszter kiválasztása akár egy-két hetig is eltarthat, de Kóka János szerint már vannak nevek a fejében.

Molnár lemondásával bekeményít az SZDSZ

Itthon2007.04.04, 23:39

Bár Molnár Lajos pár nap múlva távozik, az SZDSZ most még keményebben követeli, hogy több-biztosítós modellt vezessenek be az egészségügyben. Kóka azt üzente a tervtõl egyelõre ódzkodó szocialistáknak, hogy ez a koalíció alapfeltétele. Molnár távozását a sok konfliktussal és személyes indokokkal magyarázzák, és egy Gyurcsányhoz közeli forrás is azt mondta az [origo]-nak, a miniszternél  egyszerûen elszakadt a cérna, a kormányfõ pedig nem sokat gondolkodott a lemondás elfogadásán.

Kóka János az SZDSZ új elnöke

Itthon2007.04.02, 14:15

Meg kellett ismételni az SZDSZ szombati elnökválasztását, mivel az elsõ szavazáson Kóka János és Fodor Gábor pontosan ugyanannyi szavazatot kapott. A Robinson Crusoe hajójával példálózó Kóka második nekifutásra végül 13 szavazattal bizonyult jobbnak a "sötét oldalt" is megszólító Fodornál.

Fodor Gábor helyét keresik az SZDSZ-ben

Itthon2007.04.02, 17:02

Biztosan kap valami meghatározó posztot az elnökválasztáson pár szavazattal alulmaradó Fodor Gábor az SZDSZ-ben - állítja kampánystábjának vezetõje, de azt nem árulja el, hogy mi lehet ez a pozíció. Több szabad demokrata politikus is azt mondta eközben, hogy az eddig Kuncze által irányított parlamenti frakció élére a legesélyesebb Eörsi Mátyás lehet.

Kóka nevében küldtek hamis e-maileket

Itthon2007.04.01, 16:17

Hamis közleményt küldtek vasárnap Kóka János SZDSZ-elnök nevében. Ebben többek között a kettõs állampolgárság megadásáról és oroszbarátságról esik szó. Az SZDSZ feljelentést tesz.

Fideszes badarságokról beszélt Kuncze

Itthon2007.03.30, 19:57

Demszky Gábornak fogalma sincs, ki lesz az SZDSZ következõ elnöke, és az [origo] által megkérdezett küldöttek válaszaiból sem derül ki, hogy akár Kóka Jánosnak, akár Fodor Gábornak döntõ fölénye lenne. A tisztújítás elsõ napja Kuncze Gábor búcsújának jegyében telt, a mindent eldöntõ szavazás szombat délután várható.

Az SZDSZ talpasain múlhat a Fodor-Kóka verseny

Itthon2007.03.30, 11:54

Még fideszesek is adtak tanácsot SZDSZ-eseknek, hogy ki legyen a liberális párt új elnöke, de a jelek szerint a szabad demokraták tanácstalanok. Az SZDSZ politikáját több mint egy évtizede meghatározó Kuncze Gábor távozása után, talán csak néhány szavazat fogja eldönteni, hogy a pártba nemrégiben belépett Kóka János, vagy az egykori Fidesz-alapító Fodor Gábor vezetheti tovább az SZDSZ-t.

A Medián szerint Kóka esélyesebb Fodornál

Itthon2007.03.29, 10:51

A népesség egészében Fodor Gábort, az SZDSZ-szavazók körében Kóka Jánost tartják többen alkalmasabbnak az SZDSZ elnöki posztjára - derül ki a Medián kutatásából, amelyet a közvélemény-kutató a HVG számára készített. A Szonda Ipsos korábban ezzel ellentétes eredményre jutott.

Elvárt adó helyett szigorúbb APEH lesz

Gazdaság2007.03.28, 15:35

Az elvárt adó helyett szigorúbb APEH-ellenõrzéssel akarják elérni, hogy az adót jelenleg nem fizetõ vállalkozásoknak is kelljen egy minimális társasági adót befizetni - jelentette be közösen Kóka János gazdasági és Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvívõi tájékoztatón. Ismerjük az ócska adóelkerülési trükköket és technikákat - mondta Kóka János. 

Szonda: A liberálisok közt Fodor a népszerûbb

Itthon2007.03.28, 18:28

A liberális választók egyharmada Fodor Gábor, egynegyede Kóka János elkötelezett híve - derül ki a Szonda Ipsos felmérésébõl. Fodort többen látnák szívesen elnökként, népszerûbb az SZDSZ szavazói közt, és többen tartják a 2010-es jó szereplés zálogának, mint Kóka Jánost.

A PM hallgat Kóka adóbejelentésérõl

Gazdaság2007.03.28, 09:34

A gazdasági és a pénzügyi tárca azt javasolja a kormánynak, hogy ne vezessék be az elvárt adót és semmilyen új adónemet, az adóbevallási és ellenõrzési eljárások átalakításával, fokozásával érjék el a kívánt célt - mondta Kóka János. A bejelentés érdekessége, hogy Kóka a pénzügyi tárcát is az ellenzõk közé sorolta, a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán azonban az [origo] megkeresésére azt mondták, hogy a szerdai kormányülésig nem kommentálják ezt a hírt.

Biciklis Magyarországot ígér a kormány

Itthon2007.03.25, 19:18

2013-ig 60 milliárd forintot költenek a biciklis Magyarország kialakítására - ígérte a közlekedési és a környezetvédelmi miniszter. A tervekben 2000 kilométer új bicikliút szerepel, miközben felére csökkenne a halálos biciklis balesetek száma.

Elutasítja az elvárt adó új formáját az SZDSZ

Itthon2007.03.24, 18:49

Elvárt adó helyett a hatékonyabb adóellenõrzéssel növelné az állami bevételt Kóka János gazdasági miniszter, aki szerint az új adónem nem volna elég hatékony, és nem felelne meg a közteherviselés alapelveinek sem. A politikus szerint elképzelhetõ, hogy jövõ héten pártja nem szavazza meg az elvárt adóval kapcsolatos kormányhatározatot.

Orbánnak kézbe adják a mobiltelefont

Itthon2007.03.21, 13:09

Orbán Viktornak nincs mobilja, de közvetlen környezetében vannak ilyen készülékek - mondta egy munkatársa. Kóka János tehát hiába küldözgetett neki sms-eket március 15-én.

Piszkálódásig ment el csak Fodor és Kóka

Itthon2007.03.21, 16:58

Melyik szót fogja szajkózni az SZDSZ a következõ pár évben? Ha Fodor Gábor nyer, akkor azt, hogy hitelesség, ha Kóka János, akkor azt, hogy siker. Ez kiderült a két jelölt vitáján, ahogy az is, Kókának fogalma sincs Orbán Viktor és a távközlés viszonyáról, Fodornak pedig egy lepelhez hasonlít a csapata. Összefoglalónk a kétórás vitáról, amely mindkét táborban borított ki híveket. Az érdekesebb részeket pedig nézze meg videón!

Kóka: Kisebb állam és nagyobb hatékonyság kell

Gazdaság2007.03.19, 17:59

Várhatóan 2011 és 2013 között kerülhet sor Magyarországon az euró bevezetésére, ehhez azonban szükség van egyebek mellett monetáris stabilitásra - jelentette ki Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter hétfõn.

Tízmilliárd forintot ígér bicikliútra Kóka

Gazdaság2007.03.13, 13:29

Zöldszervezetek képviselõivel tárgyalt a gazdasági miniszter a fenntartható fejlõdés stratégiájáról. Kóka János elismerte, hogy több és gyorsabb lépésre van szükség a környezetvédelem és a gazdaságpolitika összehangolására, a kerékpáros közlekedés fellendítésére például " szeretne" tízmilliárdos forrásokat bevonni.

Szerencsejátékból pénzelné a kultúrát Kóka

Itthon2007.03.11, 14:32

A szerencsejátékból származó bevételekhez kötné a kultúra finanszírozását Kóka János gazdasági miniszter, az SZDSZ elnökjelöltje. Az ötletet támogatja Petõ Iván, a liberális párt ügyvivõje is.

Kóka alapszervezete Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökéül

Itthon2007.03.05, 23:41

Az SZDSZ tisztújítása elõtti kampányában a II. kerületi szabad demokrata csoport, amelynek Kóka János is tagja, hétfõ este a gazdasági miniszter riválisát, Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökének.

Autóút épül 2010-re Pécsig

Gazdaság2007.03.05, 17:09

Autóút épül 2010 tavaszáig Dunaújváros és Pécs között 180 kilométer hosszban, PPP konstrukcióban - közölte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A beruházás értéke körülbelül 200 milliárd forint lesz.

Orbán szerint pézbehajtás zajlik

Itthon2007.03.03, 18:04

Orbán Viktor szerint nem reform, hanem pénzbehajtás zajlik jelenleg Magyarországon - errõl egy konferencián beszélt a Fidesz elnöke. Orbán úgy látja, hogy az állam egyre inkább kivonul az egészségügy, az oktatás és a kultúra területérõl, ezáltal az emberek tekintélyes része nem jut hozzá a szolgáltatásokhoz. Erre reagálva Kóka János gazdasági miniszter azt mondta, hogy  Orbán nem a jövõbe, hanem csak a múltba vezetõ utat ismeri.

Kevesebb elvonással maradhatnak talpon a kkv-k

Archívum2007.03.01, 17:05

A kis- és középvállalkozásokat sújtó adó- és járulékrendszer átalakítása érdekében az idén adóreformcsomagot készít a kormány - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

Amatõrökkel vonulunk a klímaháborúba

Itthon2007.03.01, 09:20

Merész klímaváltozásos álmai vannak Kóka Jánosnak, de kérdés, mire megy a hallgatag képviselõkkel, a merengõ Baja Ferenccel, vagy a legyintõ Répássy Róberttel. Szili Katalinra számíthat, õ már Al Gore-t is meghívta, és sokat tud a felmelegedésrõl, amely egyre komolyabb kihívást jelent Magyarország számára is. Tudja meg, miért vagyunk lemaradva a britektõl és tesztelje tudását kvízjátékunkban!

Kóka áttekintené a koalíciós szerzõdést

Itthon2007.02.28, 17:05

Áttekintené és szükség esetén kibõvítené a koalíciós szerzõdést SZDSZ-elnökké választása esetén Kóka János. Ezt a szabad demokrata elnökjelölt jelentette be szerdán, Egerben.

Százmilliárd forintos kárt okoznak a kartellek

Archívum2007.02.28, 13:39

A verseny korlátozása akár 45 százalékkal is emelheti az árakat , Magyarországon például mintegy 40 százalékkal emelte az autópályaépítés költségeit. Egy készülõ új szabályozás szerint a versenyhivatal elõzetesen betekinthet majd a közbeszerzési kiírásokba, és a dokumentumok nyilvánosan is kereshetõk lesznek.

Fodor utcai ünneplésre hívta Gyurcsányt

Itthon2007.02.26, 17:28

Sorra nyilatkoznak a politikusok március 15-érõl: az SZDSZ-es Fodor Gábor a kormányfõt is szívesen látná az utcán, Gyurcsány Ferenc azonban nem visz tömegeket az utcára és nem mond harcias beszédeket, szerinte ugyanis nem ehhez kell a bátorság. A Fidesz elnökségi ülésen vitatja meg a közös ünneplés lehetõségét, miközben Dávid Ibolya elvenné a politkusoktól az ünnepet. 

Egységes jövõkép kell a gazdaságnak

Archívum2007.02.23, 09:22

A gazdaságpolitika hiányosságait hangoztatták a vállalatvezetõk a The Economist tegnapi budapesti konferenciáján, Kóka János pedig a reform melletti elkötelezettségrõl és a hiányosságok felszámolásának szándékáról szólt. A bécsi WIIW intézet friss közép- és kelet-európai prognózisában sem fest rózsás képet Magyarországról - írja a Világgazdaság.

Orbán beperli a polgárháborút emlegetõ Kókát

Itthon2007.02.20, 15:25

Orbán Viktor polgárháborút szeretne csinálni március 15-ébõl - jelentette ki kedden a Magyar Rádióban Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter. Ezért a mondatáért a Fidesz elnöke perrel fenyegette meg a gazdasági minisztert.

Rágalmakat számol Kóka János

Itthon2007.02.19, 14:15

A gazdasági és közlekedési miniszter hétfõtõl egyesével válaszol honlapján azokra a bírálatokra, támadásokra, amelyek az elmúlt hetekben érték. Kóka János olyan, általa rágalomnak nevezett állításokra reagál, mint hogy hasznot húzna a vizitdíjból vagy hogy 10 millióért bálozott volna.

Nyilvánosan vitatkozik Kóka és Fodor

Itthon2007.02.18, 14:03

A nyilvánosság elõtt vitatja meg az SZDSZ jövõjét, programjaikat márciusban az SZDSZ két elnök-jelöltje, Kóka János és Fodor Gábor.

Feltörték Kóka honlapját

Itthon2007.02.18, 15:43

Bocsánatot kért Kóka Jánostól az a férfi, aki feltörte a gazdasági miniszter honlapját. Kóka ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

Saját generációját cserkészné be Kóka

Vendégszoba2007.02.09, 18:28

Jóban van Fodor Gáborral, akivel a liberális párt elnöki tisztségéért verseng, és úgy gondolja, Horn Gyula nem vele, hanem a reformokkal veszett össze - errõl is beszélt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Mint mondta, a magánéletét azért tárta a nyilvánosság elé, hogy ezzel megelõzze az ellenfeleit, akik ezt más "tálalásban" tették volna.

Kóka az SZDSZ menedzsere szeretne lenni

Itthon2007.02.07, 21:56

A kõkemény munkát tartja legfõbb erényének Kóka János gazdasági miniszter, aki hivatalosan is bejelentette, elindul az SZDSZ elnöki posztjáért. Kóka maga mögött tudhatja a régi vezetést is, akik azt várják tóle, hogy új szavazókat szólítson meg. A rendezvényen a rivális is tiszteletét tette.

Fodor kivizsgálná a a baranyai tagtoborzást

Itthon2007.02.01, 17:54

Senkinek nem lehet érdeke, hogy megkérdõjelezõdjön az elnökválasztás eredménye - mondta a szabad demokrata Fodor Gábor, reagálva arra a hírre, mely szerint Wekler Ferenc Baranyában 700 új SZDSZ-tagot toborzott. Fodor ellenfele a pártelnökségért Kóka János lesz, Wekler pedig nyiltan õt támogatja.

Kóka bejelentette: õ is SZDSZ-elnök akar lenni

Itthon2007.02.01, 08:32

Kóka János is indul az SZDSZ elnöki posztjáért, hivatalosan a jövõ szerdán jelenti be pártelnök-jelöltségét. A politikus a közszolgálati televízió csütörtök reggeli mûsorában beszélt errõl.

Új tagokat toboroz a Kóka-párti Wekler

Itthon2007.01.29, 17:58

Mintegy 700 új taggal bõvült az elmúlt hónapokban az SZDSZ Baranyában. Ez azért érdekes az elnökválasztás elõtt álló pártban, mert az új küldöttek akár el is dönthetik a szorosnak ígérkezõ Kóka-Fodor párharcot az elnökségért. Wekler Frenc baranyai pártelnök az [origo]-nak úgy fogalmazott, "nem cáfolja", hogy õ és emberei Kóka János pártján állnak.

Fodor Gábor: "Nem tennék ízetlen megjegyzéseket"

Vendégszoba2007.01.25, 10:10

Idén nem csak becsületbõl indul harcba az SZDSZ elnöki posztjáért, hanem nyerni akar Fodor Gábor, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Elmondta, hogy nem tervez Kóka János szerelmi vallomásához hasonló kitárulkozást a bulvárlapokban, helyesli a tandíjat és változtatna a kormány összetételén. Olcsó demagógiának tartja viszont a képviselõk költségtérítési rendszerét ért kritikákat, mert az uniós átlaghoz képest szerinte keveset keresnek.

Horn Gyula primitívnek tartja Kóka reakcióját

Itthon2007.01.23, 11:01

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök durvának, primitívnek tartja, ahogy Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter reagált vizitdíjas nyilatkozatára. Horn szerint árt a díj, Kóka szerint viszont "a valamikori államszocializmus és a mai Fidesz politikájának szelleme járja be" a volt miniszterelnök nyilatkozatát.

Fodor Gábor átalakítaná a kormányt

Itthon2007.01.22, 08:34

Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivõje szerint a kormányzati hitelvesztést a kormány átalakításával lehet visszafordítani; errõl a párt elnökjelöltje vasárnap este beszélt az ATV kereskedelmi csatorna, Pont Hét címû mûsorában. A politikus azt nem árulta el, melyik posztokra gondolt.

Horn szerint a vizitdíj árt az MSZP-nek

Itthon2007.01.21, 17:55

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök szerint nem kellene bevezetni a vizitdíjat, mert elfogadhatatlan a "népnevelési célú pénzbeszedés". Horn a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt is közölte, hogy jelenleg helytelennek tartaná a több-biztosítós rendszer bevezetését. Kóka úgy reagált a volt miniszterelnök szavaira: Horn Gyula "hétvégi gondolatrohamai" egyszer már tönkretettek egy koalíciót.

Fodor Gábor hivatalosan is elnökjelölt

Itthon2007.01.19, 17:48

Hivatalosan is bejelentette Fodor Gábor, hogy megpályázza az SZDSZ elnöki székét tavasszal. A másik jelölt várhatóan Kóka János lesz, aki még nem jelentette be indulását, de Fodor Gábor elárulta az [origo]-nak, hogy õk ketten már megegyeztek: személyeskedéstõl mentes kampányt folytatnak Kuncze Gábor leköszönõ elnök pozíciójáért.

Fodor az iWiW-en már bejelentette indulását

Itthon2007.01.18, 13:51

Fodor Gábor ismerõseinek küldött levélben az iWiW közösségi portálon jelentette be: indul az SZDSZ pártelnöki székéért. Ellenfele várhatóan Kóka János gazdasági miniszter lesz.

Már a stratégiai olajkészletbõl megy az ellátás

Gazdaság2007.01.10, 16:35

Felszabadította a stratégiai olajtartalékokat kedden este Kóka János gazdasági miniszter. A Mol napi 15 ezer tonna kõolajat használhat fel egy héten keresztül. A Külügyminisztérium a válság gyors rendezõdését várja, mindazonáltal az Adria-vezeték már jelen állapotában is képes lenne a magyaron felül a szlovák igényeket is fedezni. Az olaj ára, az újabb orosz vita ellenére, egyelõre nem indult el felfelé a piacon.

Szünetel a Barátság, jöhet az Adria

Gazdaság2007.01.09, 07:52

Leállt az Oroszország felõl Magyarországra irányuló kõolajszállítás a Barátság kõolajvezetéken, ez azonban hosszabb távon sem okozhat ellátási problémákat, és nem hat a benzin árára sem - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter. Magyarország ugyanis a teljes kõolajszükségletét be tudja szerezni tengerrõl is, amelyet az Adria vezetéken keresztül fel is tudnak hozni az országba.

Kóka: közlekedési, és enegriareform jön

Gazdaság2007.01.03, 13:53

Minisztériumi felügyelet alá kerülnek jövõre a Volán társaságok. Kóka János gazdasági miniszter szerint a közlekedési és az energiapiac reformja a legfontosabb feladat 2007-ben. Kóka elmondta: addig marad posztján, amíg a reformok szabad utat kapnak.

Több tízmilliárd energiatakarékosságra

Gazdaság2006.12.16, 09:28

Az Európai Uniónak 2020-ig 20 százalékkal kell javítania energia-hatékonyságát. Mindez különösen fontos Magyarországon, ahol egységnyi GDP elõállításához háromszor annyi energiát használunk fel, mint az uniós átlag - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kóka János brüsszeli tárgyalásai után.

Jövõre közel 40 százalékkal drágul a vonatjegy

Gazdaság2007.01.03, 13:57

Egységesíti és szûkíti a kormány a vasút és a Volán-társaságok által adható kedvezményeket 2007-tõl. A reform keretében jövõre 14 mellékvonalat szüntetnek meg a tervezett 28-ból, a többirõl további vizsgálatok után döntenek. A vonat és buszjegyek árát 2007-ben kétszer is emelik - mondta Kóka János gazdasági miniszter a közösségi közlekedési reform részleteit ismertetve kedden.

Bringautakért csengettek Kókának a biciklisek

Itthon2006.12.02, 18:27

Kerékpárútalapot, KRESZ-módosítást, a kerékpározás népszerûsítését követelte szombaton több ezer biciklista a fõvárosban. A Retour de voks nevû felvonuláson tavaszi ígéreteikre emlékeztették a kormánypártokat a bringások, õk maguk pedig azt ígérték, ha minisztérium felé járnak, csöngetnek Kóka János gazdasági miniszternek, hogy ne feledkezzen el róluk.

Beismerés és kritika a költségvetési vitában

Gazdaság2006.11.18, 14:48

Nem hallgathatják el, hogy a gazdaság jelenlegi helyzetének kialakulásában a kormánypártoknak is felelõsége van, mondta a szabaddemokrata Fodor Gábor, míg Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti képviselõje antiinflációs politikát szorgalmazott a jövõ évi költségvetés általános vitájának harmadik napján.

Csak egyfajta gázáremelés lesz

Gazdaság2006.11.16, 11:19

A gázártámogatási rendszer szigorítása mellett Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 5 százalékkal megemelte volna a gáz alapárát is, ám a kabinet ezt a tervet elvetette - írja a Világgazdaság.

Magyar kezdemény az energiabiztonságért

Archívum2006.11.14, 18:16

Kilenc ország részvételével tartottak konferenciát az energiabiztonságról Budapesten. Az ülés végén a felek négypontos közös nyilatkozatot fogadtak el, amely kiáll a diverzifikáció, a hatékonyság növelése és a fokozott kooperáció mellett. A házigazda Kóka János elmondta, a jövõ év elsõ negyedévében folytatják a konzultációt.

Egy járda valósult meg Kóka nagy ígéretébõl

Itthon2006.11.10, 08:01

El sem kezdték kialakítani a belvárosból a Ferihegyi reptérre vezetõ vasútvonalat, pedig Kóka János még az országgyûlési választások második fordulója elõtt azt ígérte, hogy õsszel már utazni is lehet rajta. A gazdasági és közlekedési miniszter áprilisban rögtön két ferihegyi vonatjáratot is beharangozott, de mint az [origo] megtudta, jelenleg mindegyik még csak a tervezõasztalon létezik. Egyetlen dolog készült el: a reptéri járda, ami a még nem létezõ állomáshoz vezet.

A tudás - gazdasági hatalom

Mindentudás egyeteme2006.11.07, 11:57

2006. november 6-án ünnepélyes külsõségek között, rangos vendégek sorával Szegeden nyitották meg a Magyar Tudomány Ünnepe idei rendezvénysorozatát.

Minden list�t Cs�nyi S�ndor vezet

Gazdaság2007.01.09, 08:42

A tavalyihoz hasonl�an id�n is Cs�nyi S�ndor v�gzett a manager magazin leggazdagabb magyarokat sorba �ll�t� list�j�nak �l�n. A lap adatai szerint Cs�nyi egy �v alatt 25 milli�rd forinttal lett gazdagabb, amely �sszeg �nmag�ban el�g lenne a 10. hely megszerz�s�re. A list�n politikusok is helyet kaptak, Gyurcs�ny Ferenc minisztereln�k k�t helyet jav�tva a 87., K�ka J�nos gazdas�gi miniszter �ppen ennyit rontva a 94. lett.

Kóka: meg kell tervezni, mit fejlesztünk

Archívum2006.10.17, 12:28

Ha Magyarország nem tervezi meg a következõ hét évben érkezõ európai uniós források elköltését, akkor azok nem fognak hasznosulni - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten az Országgyûlésben. Kóka reformokat sürgetett: a miniszter szerint a jelenlegi renszerbe nem érdemes pénzt önteni.

Kóka most már magyarázza a dübörgést

Itthon2006.10.06, 19:01

A túlzásra alapuló hazugságok közé sorolta pénteki parlamenti beszédében a kormányfõ gazdasági minisztere, Kóka János korábbi szavait, miszerint "dübörög a gazdaság". Kóka az [origo] kérdésére úgy reagált: emiatt érheti õt kritika, de az ellenzék kergette bele, hogy ezt mondja.

Százmilliárdokat spórol az állam a kedvezményeken

Gazdaság2006.09.18, 16:49

A lakossági gázár, az utazási költségek és a gyógyszerárak támogatására az állam minden évben több száz milliárd forintot költ. A támogatási kasszák tervezett csökkentésekor piacidegenségre, túlfogyasztásra, vagy társadalmi igazságtalanságra hivatkoznak, a lépés azonban elsõsorban a sokak által hiányolt állami kiadáscsökkentés eszköze.

Privatizálná a Volánt, a postát az SZDSZ

Gazdaság2006.09.02, 18:02

Folytatná a privatizációt a liberális párt. A Liberális Gazdasági Tanács azt szeretné, ha nem csak a konvergenciaprogramban szereplõ állami vállalatok kerülnének magánkézbe. Az SZDSZ listáján olyan cégek szerepelnek, mint a Szerencsejáték Zrt, a Volán, a Magyar Posta vagy az MVM. A Fidesz és az MDF azonnal élesen bírálta a Kóka János által bejelentett elképzeléseket.

A padlót emlegeti Kóka egyik analfabétája

Itthon2006.08.31, 18:33

Meggazdagodni és spórolni meg lehet tanulni - állítja Kóka János, aki szerint ennek ellenére a magyar lakosság nagy része pénzügyi analfabéta. Ezért a középiskolások számára bevezetnék a pénzügyi ismeretek tantárgyat. Az [origo] által megkérdezett iskolaigazgató vitatja az elképzelést. Nem reprezentatív körkérdésünkre egy fizikai munkás pedig azt mondta, a legjobb módszer, ha néhányszor padlóra kerül az ember.

Kóka visszaküldte az M7-esre tett ajánlatot

Gazdaság2006.08.09, 15:45

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter visszaküldte az Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-nek az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakasza megépítésére kiírt tender nyertesére tett javaslatát. Egyben felkérte a cég vezetését, hogy független jogi és mûszaki szakértõ bevonásával vizsgálja meg újra a beadott pályázatokat és ennek megfelelõen hozza meg felelõs, végleges döntését.

Kóka: szükség van egy "országtermékre"

Gazdaság2006.07.10, 13:24

Magyarország érdeke a megfelelõ külpolitikai és gazdasági érdekérvényesítés mellett az energiabiztonság, a rugalmas piacszerû megoldások kialakítása és egy csomagban kínált "termék" létrehozása - mondta Kóka János gazdasági miniszter a külpiaci értekezleten hétfõn Budapesten.

Felfüggesztették a kamionkorlátozást

Archívum2006.07.07, 17:26

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kezdeményezésére július 8-9-ére, szombatra és vasárnapra felfüggesztette a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsikra vonatkozó hétvégi forgalomkorlátozást.

Vonalmegszüntetéssel reformálják a vasutat

Gazdaság2006.07.06, 11:32

A MÁV és a Volán menetrendjének és díjszabásának összehangolásával kezdi a helyközi tömegközlekedés átalakítását a kormány. Mindkét társaságot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium alá rendelik. A párhuzamos szolgáltatások megszüntetésére 28 MÁV mellékvonalat szüntetnek meg, és 2500 embert bocsátanak el a vasúti adminisztrációból. Kóka János miniszter bejelentette, hogy privatizálják a MÁV-ból kiszervezett teherszállítási üzletágat, a MÁV Cargót, ebbõl tõkésítik a vasúttársaságot.

Molnár nemet mondott Kóka cigis kérdésére

Itthon2006.07.06, 17:23

Szembekerült egymással két SZDSZ-es miniszter: gazdasági tárca élén álló Kóka János idén is engedélyezné a Forma-1 Magyar Nagydíj idejére a már öt éve betiltott cigarettareklámokat, az új egészségügyi miniszter viszont a magyar lakosság egészségi állapotára hivatkozva elutasítja ezt. Molnár Lajos véleménye ugyanakkor nem kötelezõ érvényû, így minden bizonnyal lesznek cigihirdetések a Hungaroringen.

Bush után ment az USA-ba Kóka

Archívum2006.06.26, 08:38

Az õszödi kormányülés helyett Amerikában folytatott tárgyalásokat Kóka János gazdasági miniszter. A miniszter befektetõkkel folytatott tárgyalásokat. Mint Kóka János a Világgazdaságnak elmondta: ki kellett használnia a Bush látogatás miatt Magyarországra irányuló figyelmet.

Új vezetõség és leépítés a gazdasági tárcánál

Archívum2006.06.20, 16:32

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter bemutatta a tárca új felsõvezetését, amely július 1-jével kezdi meg munkáját. A miniszter a jelenleg 800 fõs tárcánál a jövõ év elejére 25 százalékos, másfél év múlva pedig további 50 százalékos létszámleépítést tervez.

Számok helyett nyelvtudásáról beszélt Veres

Itthon2006.06.06, 18:18

A sokat hangoztatott nagy reformokról parlamenti bizottsági meghallgatásukon sem árultak el részleteket a hamarosan megalakuló új kormány miniszterjelöltjei. Nagy érdeklõdés övezte a leendõ külügyminiszter, Göncz Kinga meghallgatását, az egészségügyi tárca élére érkezõ Molnár Lajossal a fideszes Mikola István zsörtölõdött, Lamperth Mónika a kátyúk egységesítését ígérte, Veres Jánosról pedig kiderült, hogy angoltudását csak háttérbeszélgetéseknél kamatoztatja. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a miniszterjelölti meghallgatásokról!

Energiaár-emeléssel kezd az új kormány

Gazdaság2006.06.01, 08:39

Már júliustól 10 százalék körüli villamosenergia-áremelésre készül a kormány - olvasható a Népszabadságban. A lap információit Kóka János gazdasági miniszter sem megerõsíteni, sem cáfolni nem kívánta.

A minisztériumi dolgozók harmadát küldik el

Itthon2006.05.31, 17:52

Már idén ötödével csökkentik a minisztériumok összlétszámát, két éven belül pedig egyharmadával lesz kevesebb dolgozó a mostani helyzethez képest - derült ki Gyurcsány Ferenc kijelölt és ügyvezetõ miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján. Gyurcsány a reformok végrehajtása érdekében minden miniszterével aláírat egy dokumentumot, amely tartalmazza a feladatokat. A Fidesz szerint Gyurcsány mellébeszél. Eközben a három SZDSZ-es tárcavezetõ a saját területeiken várható leépítésekrõl és fejlesztésekrõl beszélt egy külön sajtótájékoztatón.

Sz�chenyi-k�rtya: 25 milli�ra n�tt a keret

Gazdaság2006.05.31, 16:27

El�sz�r bocs�tottak ki 25 milli� forint hitelkeret� Sz�chenyi-k�rty�t a kis- �s k�z�pv�llalkoz�k t�mogat�s�ra - mondta el K�ka J�nos gazdas�gi miniszter abb�l az alkalomb�l, hogy �tadt�k az 55 000.�Sz�chenyi-k�rty�t. K�ka szerint a k�rtya siker�t az adja, hogy t�bb bank versenyez a v�llalkoz�k megnyer�s�re. A miniszter 150 milli�rd forint kiutal�s�ra tett �g�retet a k�rbetartoz�sok megsz�ntet�s�re.

Megkapta az egészségügyi tárcát az SZDSZ

Itthon2006.05.27, 09:26

Az eddig is birtokolt gazdasági és környezetvédelmi mellé az SZDSZ az új kormányban megkapta az egészségügyi minisztériumot is. Az egészségügyi tárcát Molnár Lajos korábbi kórházigazgató irányítja, a gazdasági minisztérium élén marad Kóka János, a környezet- védelmi minisztériumot pedig továbbra is Persányi Miklós vezeti.

Montenegró fontos Magyarország számára

Gazdaság2006.05.23, 20:06

Montenegróban Magyarország az egyik legnagyobb befektetõ - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden az MTI-nek. Szerinte a függetlenné váló köztársaságban a bankszektorban, az energiapiacon és a távközlés területén vannak érdemi privatizációs lehetõségek a magyar vállalatok számára.

Három tárca juthat az SZDSZ-nek

Itthon2006.05.13, 14:44

Három tárcára számíthat az SZDSZ a Népszabadság értesülése szerint. Az egyik Kóka Jánosé lesz, de hogy melyik, az még nem dõlt el. A másik az egészségügyi, de nagy valószínûséggel nem az SZDSZ által eredetileg javasolt Molnár Lajos irányítása alatt. Ha az SZDSZ-en múlik, a harmadik liberális tárca az oktatási lesz, Magyar Bálinttal.