Magyar Tudomány Ünnepe

címke rss

A magyar tudomány ünnepe

A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. E nap kezdetben kormányrendelet alapján a magyar tudomány napja volt, majd az Országgyűlés 2003-ban hozott határozata alapján a magyar tudomány ünnepe lett, amelyet egy hónapon át tartó tudományos rendezvénysorozat követ. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:

A magyar tudomány ünnepe - Az emberközpontú tudomány a fő téma

Tudomány2017.10.31, 15:09

Az emberközpontú tudomány témakörét járja körbe november elejétől egy hónapon át előadásokkal, kiállításokkal és konferenciákkal a magyar tudomány ünnepének idei rendezvénysorozata.

Kalandozás az emberi gének világában

Archívum2014.11.28, 13:48

Az élő szervezetek kutatásának lényege a komplexitás. Minél pontosabban ismertjük az egyes életfolyamatokat meghatározó tényezőket, kölcsönhatásuk részleteit, annál pontosabb képet lehet kialakítani egy biológiai rendszerről. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében tartott előadásában Falus András az emberi öröklődést meghatározó genetikai elemek szempontjából összegezte a tudomány új, mindannyiunk jövőjét befolyásoló eredményeit.

Kiemelkedő kutatói teljesítményeket díjaztak a tudomány ünnepén

Tudomány2014.11.03, 13:46

Kimagasló kutatói teljesítményeket díjaztak a magyar tudomány ünnepének hétfői nyitórendezvényén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, ahol heten vehették át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút.

Loboghatott-e a Holdon az amerikai zászló?

Tudomány2009.11.06, 08:04

Folytatódik a Filmklub a Magyar Tudományos Akadémián, benne egy áldokumentumfilmmel a holdraszállásról.

Ismét Budapesten a Tudomány Világfóruma

Tudomány2009.11.04, 17:16

November 5. és 7. között ismét a világ tudományos fővárosává válik Budapest. A tudomány kommunikációja és finanszírozása, a fenntartható fejlődés és az innovációs politika kérdéseinek megvitatására Nobel-díjas tudósok, nemzetközi hírű kutatók, miniszterek, a világ tudományos és kutatásfinanszírozó szervezeteinek vezetői és gazdasági szakemberek találkoznak a Tudomány Világfórumán.

A tudomány az élhető Földért - a Magyar Tudomány Ünnepe 2008-ban

Tudomány2008.10.30, 13:41

Tizenkettedik alkalommal ünnepeljük a Magyar Tudomány Napját. Az idei eseménysorozat mottójául "A tudomány az élhető Földért" gondolatot választották a rendezők, összhangban azzal, hogy az ENSZ 2008-at a Föld Bolygó Nemzetközi Évének nyilvánította.

Válaszd a tudományt, válaszd a jövőt!

Mindentudás egyeteme2007.06.06, 15:04

Június 8-án jár le a határidő: a tudományos intézményeknek addig kell bejelenteniük, mivel készülnek a Magyar Tudomány Ünnepére 2007-ben.

Véget ért a Magyar Tudomány Ünnepe

Mindentudás egyeteme2006.12.04, 12:46

November 30-án Csányi Vilmos etológus Evolúció: modell vagy metafora? című előadásával végéhez ért a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat.

Cikkeink a Magyar Tudomány Ünnepéről

Mindentudás egyeteme2006.12.04, 12:43

Összegyűjtöttük azokat a cikkeket, melyeket a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat kapcsán írtunk.

Előző
Következő