Kiskunhalas
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pokorni: tankerületi önkormányzatiság kell
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint nagy hiba lenne az oktatási rendszer átalakítását leállítani, és visszatérni abba a rendszerbe, ahogyan az korábban működött. A politikus egy kiskunhalasi lakossági fórumon arról is beszélt, hogy ki kellene építeni a tankerületi szintű önkormányzatiságot.
Ikerlányait próbálta elrabolni a verekedős apa
Láthatásról akarta elrabolni hat éves ikerlányait egy férfi Kiskunhalason - jelentette a Délmagyar.hu. A lap szerint az apa puszta kézzel esett neki azoknak, akik meg akarták akadályozni tettét.
Pizzériákat záratott be a hatóság
Egy májusban bezáratott tompai pizzéria zavartalanul működött tovább, három másik egységben pedig kikötötték a közműveket, ezért került rájuk lakat.
Autót mosni tilos, sírgödröt falazni szintén
Ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság is kiszabható mindazokra, akik megsértik a közösségellenes magatartásokról szóló helyi rendeletben foglaltakat Kiskunhalason, írja a baon.hu.
Fagyasztóba zárta párját egy homoszexuális férfi
Tizenegy éves fegyházbüntetést kapott egy 24 éves férfi, aki összeverte majd a fagyasztóládába zárta homoszexuális élettársát.
Betonacélt állított társa fejébe egy diák Kiskunhalason
Két diák szórakozásból betonacélt dobált egy tanműhelyben, amikor az egyikük véletlenül eltalálta a másikat. A fiúnak a koponyájába hatolt a betonacél, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Hiába várt afrikai nőjére a kiskunhalasi nyugdíjas
Összesen 3,7 millió forintot utalt át egy magát fiatal afrikai nőnek kiadó csalónak egy kiskunhalasi nyugdíjas, aki egy társkeresőn ismerkedett meg a többször pénzt kunyeráló csalóval.
Ittas sofőr miatt sérültek meg tízen Kiskunhalasnál
A vétkes sofőr el akarta hagyni a baleset helyszínét, de visszatartották, majd a rendőrök elfogták. A baleset sérültjeit, köztük két gyereket, a kiskunhalasi kórházba szállították.
Tanyákat is veszélyeztet a Jászberény mellett pusztító tűz
Kiemelt fokozatú tűzben égett le több hektárnyi erdő Kiskunhalas közelében, Szentendre határában pedig az avar gyulladt ki. Jászberény mellett késő este szintén egy erdőben csaptak fel a lángok.
- címkék:
- Kiskunhalas
- katasztrófavédelem
- tűz
- Címkefelhő »
Orgiára buzdította diákjait a kiskunhalasi tanár
Ügyvédje szerint csak azért kínálta sörrel tanítványait a szexbotrány miatt őrizetbe vett kiskunhalasi tanár, hogy azok ne titokban igyanak. A férfi már az őrizetbe vétele előtt ügyvédet fogadott magának - írja a Blikk.
Kiskorú veszélyeztetése miatt előzetesben egy kiskunhalasi tanár
Harminc napra előzetes letartóztatásba került egy kiskunhalasi tanár huszonnégy kiskorú veszélyeztetésének gyanújával. A férfi ellen azután indult eljárás az iskolában, hogy egy kilencedikes fiú igen érzékeny ponton harapta meg szobatársát.
Több ezer kacsa pusztult el egy tűzben Kiskunhalasnál
Öt gázpalack robbant fel egy telepen, a tüzet eloltották, de az állatokat nem tudták megmenteni.
- címkék:
- Kiskunhalas
- tűz
- gázpalack
- kacsa
- Címkefelhő »
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit Kiskunhalason
Keresztülhajtott egy úttesten fekvő férfin egy autó Kiskunhalason. A férfi a gázolás miatt életét vesztette.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- Címkefelhő »
Leszúrtak egy férfit Kiskunhalason
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- emberölés
- Címkefelhő »
Zámbó Jimmynek szánt levél miatt magyarázkodik a kiskunhalasi pszichiátria
Több nyomozás zajlik a kiskunhalasi pszichiátriai intézetnél, amelynek dolgozóit azzal vádolták meg korábban munkatársaik, hogy verik és szexuálisan zaklatják a betegeket. A korábbi igazgató azt állítja, "koholt ügyekről" van szó, és utódja szerint is normálisak a körülmények a pszichiátrián. Az intézet egyik legkeményebb bírálója egy, a Szcientológiai Egyház által létrehozott alapítvány. Az alapítvány vezetője szerint őket az igazság érdekli, nem boszorkányüldözés folyik Kiskunhalason.
Magyar Nemzet: Eltörhették egy beteg csuklóját a kiskunhalasi pszichiátrián
Csuklótáji töréssel szállítottak kórházba egy beteget a múlt héten a kiskunhalasi pszichiátriáról; a rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Kiégtek a pszichiátriai botrányt kirobbantó nő családtagjainak autói
A múlt heti bírósági tanúvallomás után kigyulladt a kiskunhalasi pszichiátriai botrány egyik koronatanúja édesanyjának és testvérének autója. A rendőrség és a tűzoltóság vizsgálja a tűz okát - írja a Délmagyar.
Életveszélyes sérülést okozó verekedőt vettek őrizetbe Kiskunhalason
Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba vasárnap Kiskunhalason egy férfit, akit megvertek. A tettest hétfőn előállították a lakásáról.
MN: Iratokat foglaltak le a kiskunhalasi pszichiátrián
A rendőrség házkutatást tartott, és dokumentumokat tartott a kiskunhalasi pszichiátrián - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az intézmény vezetőjét és egy másik dolgozóját sikkasztással, csalással és okirat-hamisítással gyanúsítják.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- pszichiátria
- Címkefelhő »
Zárt tárgyalást rendeltek el a betegek zaklatásával vádolt pszichiátriai ápolók perében
Az egyik védőügyvéd kérelmére zárt tárgyalást rendeltek el hétfőn annak a három ápolónak a perében, akik az ügyészség szerint vertek és szexuális játékokra kényszerítettek betegeket a kiskunhalasi pszichiátrián.
Vonattal ütközött egy autó, a kocsi sofőrje meghalt
Vonattal ütközött egy autó ma reggel Kiskunhalasnál. A gépkocsi olasz állampolgárságú sofőrje a helyszínen meghalt. A vonaton nem sérült meg senki.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- baleset
- vonat
- Címkefelhő »
Vonat elé lépett egy nő Kiskunhalason
Vonat gázolt el egy nőt Kiskunhalason, a szerelvény elé lépő asszony életéért a mentők küzdenek.
Okirat-hamisítással gyanúsítják a kiskunhalasi pszichiátria vezetőjét
Vagyon elleni bűncselekmény és okirat-hamisítás miatt meggyanúsították a kiskunhalasi pszichiátria igazgatóját és belső ellenőrét is. A nyomozás ügyészi felügyelet mellett zajlik. A kiskunhalasi intézményben januárban is indult egy nyomozás: azóta három ápoló ellen emeltek vádat, mert az ügyészség szerint vertek és szexuális játékokra kényszerítettek betegeket.
Újra a kiskunhalasi pszichiátrián dolgoznak a megvádolt ápolók
Újra a kiskunhalasi pszichiátrián dolgozik az a három ápoló, akik ellen vádat emeltek, mert az ügyészség szerint vertek, és szexuális játékokra kényszerítettek betegeket. Az intézményben az erőszakos eseményekről a Magyar Nemzetnek nyilatkozó ügyészek szerint jegyzőkönyvek készültek, a vezetés mégsem tett lépéseket.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- pszichiátria
- Címkefelhő »
Kiskunhalas nem sokat tud a városba tervezett víz alatti szállodáról
Képzeletben már felépült a kiskunhalasi tengervíz alatti szálloda, de a megvalósulás egyelőre kétséges: a beruházók bejelentése szerint 2013-ra, 10,5 milliárd forintos beruházásból elkészül a komplexum, de erről a kiskunhalasi városvezetők még nem hallottak, vagy csak igen felületes információik vannak róla. A beruházó céget nem lehet fellelni a cégtárban.
Vádat emelnek a betegeket zaklató kiskunhalasi ápolók ellen
A kiskunhalasi pszichiátria három ápolója ellen kezdeményezett vádemelést a kiskunhalasi ügyészség. Az ápolókat azzal gyanúsítják, hogy szexuálisan bántalmazták, megverték a gondjaikra bízott értelmi fogyatékos betegeket.
- címkék:
- Kiskunhalas
- vádemelés
- ügyészség
- Címkefelhő »
Házi őrizetbe került az erőszakkal gyanúsított kiskunhalasi ápoló
Óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték azt az ápolót, aki a gyanú szerint bántalmazott egy beteget a kiskunhalasi pszichiátrián - írja a Népszabadság. A nyomozást nehezíti, hogy a sértettek pszichiátriai betegek, így úgynevezett tanúképességük megkérdőjelezhető a lap szerint.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- pszichiátria
- Címkefelhő »
Egy megrugdosott beteg ügyét is ráhúznák a kiskunhalasi pszichiátriára
Jóval a kiskunhalasi pszichiátriai intézetben kipattant botrány előtt, még 2009 elején kórházba kellett szállítani az otthon egyik betegét, mert az egyik dolgozó súlyos sérüléseket okozott neki. Egy emberi jogi alapítvány több dolgozó elmondására hivatkozva azt állítja: az ápoló rugdosta a földön fekvő beteget. Az intézmény igazgatója egy korábbi meghallgatáson azt mondta: a beteg támadt rá a dolgozóra.
- címkék:
- Kiskunhalas
- pszichiátria
- CCHR
- Címkefelhő »
A kiskunhalasi pszichiátria újabb ápolóját gyanúsították meg
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsították meg szerdán a kiskunhalasi pszichiátria egyik ápolóját. Az előző héten az otthon másik két dolgozóját is őrizetbe vették. Az egyiküket szemérem elleni erőszakkal gyanúsítják, a másikukat különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértéssel.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- pszichiátria
- Címkefelhő »
Megtévesztő szórólap miatt tett feljelentést a kiskunhalasi Fidesz
Feljelentést tett a kiskunhalasi Fidesz, mert megtévesztő szórólapokat helyezett el valaki a kiskunhalasi postaládákba. A szórólapok szerint az első fordulóban már eldőlt a választások eredménye, ezért a második fordulóban már nem kell szavazni.
"A szexuális inzultus meg nem történtnek mondható" - gyanús az ügyészségnek a halasi pszichiátria
Négy különböző vizsgálat eredményét írta fölül az ügyészség a múlt héten, amikor bántalmazások megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a kiskunhalasi pszichiátriai osztály két dolgozóját. Bár az ügyészség lépése az első, amely arra utal, hogy valóban történhettek visszaélések a betegek kárára a pszichiátriai otthonban, már a korábbi vizsgálatokban is felbukkannak furcsaságok. A kikérdezett betegek többsége tagadta, hogy bántalmazták volna, páran azonban nem akartak vagy nem tudtak erről beszélni. Az intézet belső vizsgálata pedig legalább annyit foglalkozott az állítólagos visszaéléseket bejelentő ápolókkal, mint magukkal a vissz ...
Előzetesbe került a visszaéléssel gyanúsított pszichiátriai ápoló
Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a bíróság a kiskunhalasi pszichiátriai otthonnak azt az ápolóját, akit szemérem elleni erőszakkal gyanúsítanak. A másik, bántalmazással gyanúsított ápoló házi őrizetbe került.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- pszichiátria
- Címkefelhő »
Kommandósok fogták el a kiskunhalasi prostituáltak futtatóit
Kommandósok fogtak el két férfit Kiskunhalason, akik a gyanú szerint prostituáltakat futtattak a városból kivezető főút mentén. A gyanúsítottak az RTL Klub szerint legalább hat nőt, köztük kiskorúlányt vettek rá prostitúcióra.
15 millió forintnyi ékszert raboltak Kiskunhalason
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- Címkefelhő »
Ellopták a kiskunhalasi Fidesz-plakátok felét
Eltűnt a Kiskunhalasra a közelmúltban kihelyezett Fidesz-plakátok több mint fele a párt helyi szervezete szerint. A Fidesz helyi kampányfőnöke feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Tisztázta a minisztérium a kiskunhalasi pszichiátriát
A szakmai vizsgálatok szerint nincs alapja azoknak a sajtóhíreknek, miszerint bántalmazták a betegeket egy kiskunhalasi pszichiátriai otthonban - közölte pénteken a szociális minisztérium. Az állítólagos bántalmazásokról két ápolónő beszélt korábban. Az ügyben a rendőrség is nyomoz.
Kést szorított ápolónője nyakához egy kiskunhalasi beteg
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- Címkefelhő »
Fapusztító család tagjai kaptak börtönt természetkárosítás miatt
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- favágás
- erdőirtás
- Címkefelhő »
120 milliót érő fát taroltak le 51-en az ügyészség szerint
A vád szerint engedély nélkül vágott ki strómanok nevére vásárolt erdőket az az 51 ember, akiknek pere csütörtökön indul Kiskunhalason. Az ügyészség szerint 120 millió forintos kárt okoztak.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- falopás
- favágás
- Címkefelhő »
Lenyelte egy koraszülött egy orvosi műszer darabját
Egy apró izzódarab került orvosi műszerről egy koraszülött gyomrába Kiskunhalason, amikor megpróbálták újraéleszteni. A pár milliméteres alkatrészt csak később, Szegeden vették észre, ahova azért vitték a kislányt, hogy kezelni tudják koraszülöttségéből fakadó légzésproblémáit. Az alkatrész végül természetes úton távozott a gyerek szervezetéből.
Kiskunhalas is szakít a Hospinvesttel
Nem teljesítette a vállalt feltételeket, ezért felmondta kórházának üzemeltetői szerződését a Hospinvest Zrt.-vel Kiskunhalas. A kórházat ősztől a település saját tulajdonú cége működteti.
Megtaláltuk a Hospinvest-csapdát
A túlélés érdekében adta el öt önkormányzat saját kórházának üzemeltetését az áprilisra csőd közelébe jutott Hospinvestnek. A cég a veszteségesen működő kórházak fejlesztését és átalakítását vállalta, illetve ígéretet tett olyan fejlesztésekre is, amelyekről az önkormányzatok nem is álmodtak. Az [origo] által megtekintett privatizációs szerződések szerint azonban nehéz helyzetbe kerülhet több, a Hospinvesttel szerződő önkormányzat. Ha a cég bedől, akkor pénzt követelhet tőlük olyan beruházásokért is, amelyeket nem is akartak végrehajtani. Kiskunhalason 665 millión áll a számla.
- címkék:
- Eger
- Kiskunhalas
- egészségügy
- Hospinvest
- Címkefelhő »
Bezár a kiskunhalasi Levi Strauss-gyár
Létrejött a megállapodás a Levi Strauss európai, közel-keleti és észak-afrikai régiókat magában foglaló részlege és a munkavállalói érdekképviseletek között a kiskunhalasi gyár bezárásáról.
Időn túli büntetővel nyert a Vác kézicsapata
A Vác egy góllal nyert a Kiskunhalas ellen a nőikézilabda NB I szombati játéknapján.
Vonat ütötte el az autóst Kiskunhalasnál
Összeütközött egy sínekre kihajtó személyautó egy vonattal Kiskunhalas közelében. Az aut vezetője azonnal meghalt, a szétroncsolt autó kiszabadítására mentővonat indult a helyszínre.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- baleset
- vonat
- Címkefelhő »
Kommandósok fogtak el egy zsarolót Kiskunhalason
Zsarolással gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, akit kedd hajnalban fogtak el kommandósok Kiskunhalason. Vizsgálják azt is, hogy köze van-e a néhány hete történt vendéglői verekedéshez.
- címkék:
- Kiskunhalas
- rendőrség
- zsarolás
- Címkefelhő »
Lángol az erdő Kiskunhalas mellett
Kigyulladt az erdő Kiskunhalas közelében. A lángok lakott tanyákat is fenyegetnek, egy autóutat pedig le kellett zárni, mert elborította a füst. Több embert ki kellett menekíteni a közeli tanyákból.
- címkék:
- Kiskunhalas
- erdőtűz
- erdő
- tanya
- rendőrség
- Címkefelhő »
Nem esett ki a Mezőkövesd és a Kiskunhalas kézicsapata
Ugyan az eredmények alapján elbúcsúzott az élvonaltól a Mezőkövesd férfi- és a Kiskunhalas nőikézilabda-csapata, a Békés, illetve a Csömör visszalépése miatt a Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottsága a két együttest kérte fel az NB I-es szereplésre a 2008-2009-es szezonban.
Zuschlag lemondott kiskunhalasi mandátumáról
Lemondott kiskunhalasi önkormányzati mandátumáról Zuschlag János nem sokkal az előtt, hogy a szabályok szerint automatikusan is megszűnt volna megbízatása. A tavaly ősz óta előzetes letartóztatásban lévő politikus május végén adta vissza a megyei közgyűlésben viselt tisztségét, a kiskunhalasi posztjáról - és az ezért járó illetményéről - viszont mostanáig nem mondott le.
A rács mögött is keresett egymilliót Zuschlag
Bruttó 1 millió 47 ezer forintot keresett szeptemberi őrizetbe vétele óta Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagjaként. Az előzetes letartóztatásban lévő politikus csak most, május 29-i határidővel mondott le mandátumáról. Bár indokolatlan hiányzás miatt az önkormányzat 25 százalékkal csökkentette Zuschlag tiszteletdíját, a pénzt utalni kellett mostanáig.
Hibátlan mérleggel lett kézibajnok a Győr
A legfrissebb kézilabda-eredmények.
- címkék:
- kézilabda
- Győr
- Egerszeg
- Kiskunhalas
- Címkefelhő »
Fantasztikus magyar siker a díjugrató Világkupán
Tíz éve várt fantasztikus magyar sikerrel zárult a Kiskunhalason vasárnapig tartó díjugrató Világkupa-forduló Nemzetek Díja csapatversenye.
- címkék:
- James
- Horváth
- Világkupa
- Kiskunhalas
- Címkefelhő »
Magyarázkodik a halasi MSZP az eltévedt Gyurcsány-levél miatt
A tagrevízió után is maradhattak fiktív tagok a kiskunhalasi MSZP-alapszervezetben - állítja egy helyi fideszes képviselő. Szerinte olyanok is kaptak levelet Gyurcsány Ferenctől, akik nem tudnak róla, hogy párttagok lennének. Az MSZP helyi alelnöke szerint csak adminisztrációs hibáról van szó.
Teljes holdfogyatkozás csütörtök hajnalban
Derült idő esetén teljes holdfogyatkozás figyelhető meg hazánkból szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, hajnali 4 és 5 óra között. A jelenség legjobban szabad szemmel, közvilágítástól mentes helyszínekről követhető. Az ország több pontján tart távcsöves bemutatókat a Magyar Csillagászati Egyesület.
Vb-ezüstérmes kapust igazolt a Halas kézicsapata
Sirina Irina, a magyar válogatott egykori, világbajnoki ezüstérmes kézilabdakapusa az idény végéig Kiskunhalasra igazolt. A 40 éves, rutinos játékos a múlt szezonban vonult vissza, s a Dunaferr női csapatának kapusedzőjeként dolgozott.
Kamasz terhességek miatt nyomoz a rendőrség
Nyomozás indult Kiskunhalason, miután a helyi kórházban két 13 éves lányról is kiderült, hogy állapotos. A rendőrség megrontás miatt kezdett eljárást.
- címkék:
- Kiskunhalas
- rendőrség
- kórház
- terhesség
- Címkefelhő »
Tudtak a titkos kazettáról Kiskunhalason
Képtelenségnek tartja a kistérségi megbízottakat korábban felügyelő Nagy Sándor volt MeH-es államtitkár, hogy uniós pályázatok lefölözéséből származó pénzeket csepegtettek volna vissza bármilyen minisztériumba. A módszer a Hír Tv szerdán este nyilvánosságra hozott felvételein beszél egy férfi, aki a televízió szerint maga is kistérségi megbízottként dolgozott. A Bács-Kiskun megyei Főügyészség egy hete nyomoz befolyással való üzérkedés miatt.
Gyurcsány tanúskodott a Zuschlag-ügyben
Tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánosnak és társainak ügyében - tudatta Daróczi Dávid kormányszóvivő. A politikust, aki az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke, azzal gyanúsítják, hogy mintegy 50 millió forint, pályázaton nyert pénzzel nem tud elszámolni. Gyurcsány azt nyilatkozta, nem tudott erről.
Két súlyos motorbaleset is történt
Három halálos baleset történt szombat délután, illetve este: egy motorkerékpáros meghalt Tápiószentmártonnál, amikor összeütközött egy autóval, amelynek utasa szintén életét vesztette. Az 52-es úton pedig súlyosan megsérült egy motorkerékpár utasa, amikor egy autós nem adta meg az elsőbbséget, így a két jármű összeütközött. Este újabb halálos baleset történt Bács-Kiskun Megyében, egy autónak kitört a kereke, ezért letért az útról és egy fának csapódott.
Zsiga Gyula: Remélem, szívátültetésre nem lesz szükség
Néhány nappal a nőikézilabda-bajnokság befejezése után a Budapest Bank-FTC együttesének új szakvezetője, Zsiga Gyula látogatott el az [origo] Vendégszobájába. A magyar válogatott edzőjeként is dolgozó szakember mesélt a kiskunhalasi távozásról, arról, miért választotta a Ferencvárost. Zsiga már a négy közé jutást is sikerként könyvelné el a bajnokságban, a sikeres BL-szereplés csak hab lenne a tortán. Hallott a Fradi-szívről, s reméli, ő is tud ehhez alkalmazkodni.
Hírek a Marsról, marsjáróverseny Magyarországon
A Spirit robbanásos vulkánkitörés nyomát azonosította a Marson, a Földön pedig a jövő lehetséges marsjáróinak versenye lesz Kiskunhalason.
Fegyvereket foglaltak le Bács-Kiskun megyében
Kiskunhalason és Kecskeméten is engedély nélkül tartott lőfegyvereket foglalt le a rendőrség. Mindkét esetben lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás.
Zsiga Gyula váltja Németh Andrást a Fradinál
Zsiga Gyula, az eddigi vezetőedző elhagyja a Kiskunhalast, és elfogadta a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapatának hároméves ajánlatát. A szerződést még ezen a héten aláírják.
Sugár: Boldog emberként vonulok vissza
Bár Sugár Tímea 9 hónapos rehabilitáció után a Kiskunhalas elleni bajnoki mérkőzésen visszatért a pályára, orvosai tanácsára mégis úgy döntött, hogy befejezi sikerekben gazdag aktív karrierjét. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding százegyszeres válogatott kézilabdakapusa a vele készített interjúban pályafutására tekintett vissza, s jövőbeli céljairól mesélt.
Megtalálták Ilyés utódját Szegeden
Újabb kiváló játékossal erősödött a Pick Szeged férfikézilabda-csapatának kerete. A Tisza-parti együttes vezetősége mindenben megegyezett a román válogatott balátlövőjével Adrian Danut Petreával, aki két plusz kétéves szerződést írt alá.
Marihuána-farmerekre csaptak le Kiskunhalason
- címkék:
- Kiskunhalas
- rendőrség
- kábítószer
- növény
- Címkefelhő »
KEK-negyeddöntőt ért az FTC dániai bravúrja
Bravúros győzelmet aratott a Budapest Bank-FTC a dán Slagelse otthonában a nőikézilabda Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében, így jobb gólkülönbségének köszönhetően a D jelű kvartettben a harmadik lett, és átkerült a KEK negyeddöntőjébe. A Győri Audi ETO KC 39-28-ra verte az orosz Lada Togliattia BL B csoportjában, Görbiczék a második helyen végeztek a kvartettben. Az EHF-kupa magyar párharcában a Dunaferr kettős győzelemmel lépett tovább a Kiskunhalas ellen.
Reváns és BL-továbbjutás Görbiczék célja
Öt magyar nőikézilabda-csapat is pályára lép a hétvégi európai kupafordulóban. A Budapest Bank-FTC Szkopjéban a KEK-szereplésért küzdhet, míg a bajnok Győri Audi ETO KC számára a Podgorica elleni siker szerencsés esetben már BL-továbbjutást érhet. A Debrecen METZben lép pályára, míg a másik EHF-kuap-párharcban a Dunaferr a Kiskunhalast fogadja.
A Cornexi legyőzte a címvédő Győrt
A Cornexi egy góllal nyert a címvédő, Bajnokok Ligája-résztvevő Győr ellen a nőikézilabda-bajnokságban. A másik mérkőzésen a szintén BL-ben érdekelt Ferencváros az EHF-kupában szereplő Kiskunhalas vendégeként nyert három góllal.
Magyar belharc az EHF-kupában
A Dunaferr a Kiskunhalas, míg a Debrecen a francia HB Metz csapatával találkozik a nőikézilabda EHF-kupa nyolcaddöntőjében.
Magyar kézisikerek a női EHF-kupában
A továbbjutását szombaton kiharcoló Kiskunhalas után a Debrecen és a Dunaferr is bejutott a női EHF-kupában a legjobb 16 közé, mivel román, illetve orosz ellenfelét - idegenbeli sikerét követően - a hazai visszavágón is felülmúlta. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding viszont kiesett a női KEK-ből, miután a hazai döntetlen után 40-23-ra kikapott a román Oltchim Valcea otthonában.
Biztosan verte az ETO a Byasent a kézi-BL-ben
A Győri Audi ETO KC biztos győzelmet aratott a vendég norvég Byasen Trondheim ellen a nőikézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában, így a magyar csapat továbbra is százszázalékos.
Hármas magyar siker az EHF-kupában
A Dunaferr Rosztovban, a Debrecen pedig Zilahban győzött a nőikézilabda EHF-kupában, a 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésen, így mindkét csapat nyugodtan várhatja az egy hét múlva sorra kerülő visszavágót. A Kiskunhalas otthonában szerzett megnyugtató, kilencgólos előnyt a szlovén Zalec ellen.
Két magyar csapattal rajtol a nőikézilabda-BL
Hat mérkőzéssel folytatódik a női kézilabdázók európai kupasorozata, a legtöbb magyar induló az EHF-kupában lesz érdekelt, ahol a Dunaferr, a Debrecen és a Kiskunhalas lép pályára, a KEK-ben a Cornexi-Alcoa-HSB Holding meccsel, míg a Bajnokok Ligája csoportkörében a Győri Audi ETO KC, illetve a Budapest Bank-FTC kezdi meg menetelését.
Felemás sorsolás a nőikézilabda-kupákban
Nehéz és legyőzhető ellenfeleket is kaptak a nőikézilabda EHF-kupában és KEK-ben érdekelt magyar csapatok.
A Szeged és a Veszpém is nyert a kézi-BL-ben
A vártnál nehezebben nyert a sok hibával játszó Pick Szeged a vendég fehérorosz Breszt Meskovo ellen, az MKB Veszprém viszont különösebb megerőltetés nélkül verte a szlovák Povazska Bystricát a férfi Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek a negyedik fordulójában. A Kiskunhalas gond nélkül nyert a fehérorosz Gorodnyicsanka Grodno otthonában is, így magabiztosan jutott a legjobb 32 közé a női EHF-kupában.
Tarolhatnak a magyar kézilabdacsapatok
Akár teljes magyar sikerrel is zárulhat a hétvége az európai kézilabdakupákban. A férfiak Bajnokok Ligájában a Veszprém és a Szeged csoportja leggyengébb ellenfeleivel találkozik, a Fradi és a Kiskunhalas női együttese pedig hat-, illetve tizenkét gólos előnnyel utazik idegenbeli visszavágójára.
Női csapatért is szoríthatunk a kézi-BL-ben
Péntektől vasárnapig összesen hat magyar érdekeltségű mérkőzést rendeznek az európai kézilabdakupákban. Az MKB Veszprém és a Pick Szeged folytatja menetelését a Bajnokok Ligájában, míg a női BL-ben a Budapest Bank-FTC a főtáblára, a 16 közé jutásért harcol a román Rulmentul Brasov együttesével. Az EHF Kupában a Kiskunhalas a fehérorosz Gorodnyicsanka Grodnóval, a KEK-ben pedig a Cornexi-Alcoa-HSB Holding az izlandi Hafnarfjördurral mérkőzik. Utóbbi pénteken és vasárnap idegenben már le is tudja a párharcot.
Halálos baleset ért egy terepmotorost
- címkék:
- Kiskunhalas
- rendőrség
- kékfény
- baleset
- MTI
- Címkefelhő »
Pikáns kupameccs várhat az FTC kéziseire
A Ferencváros vagy a román Rulmentul Brasov vagy a portugál Madeira ellen mérkőzik a női kézilabda Bajnokok Ligájában a 16 közé jutásért, a női EHF-kupában a Kiskunhalas a 32 közé kerülésért az azeri Garagah Bakuval vagy a fehérorosz Gorodnyicsankával csatázik, míg a férfi KEK-ben a Komlónak a dán Bjerringbro-Silkeborg csapatát sorsolták kedden Bécsben. Mindhárom magyar együttes itthon kezd.
Brit győzelem a díjugrató-Vk-n
A vasárnap délutáni magyar nagydíj-versennyel befejeződött Kiskunhalason a négy napig tartó díjugrató Világkupa-viadal.
- címkék:
- extrém sportok
- Kiskunhalas
- Címkefelhő »
Díjugratás: Görög siker majd halasztás
Csütörtök délelőtt megkezdödőtt a Díjugrató Világkupa négy napig tartó magyarországi fordulója Kiskunhalason.
Ittas sofőr gázolt halálra egy gyereket
Ittas sofőr okozott halálos balesetet Kiskunhalason: egy 11 éves fiú a helyszínen meghalt, három évvel idősebb testvére súlyos sérüléseket szenvedett, mikor a kisodródó autó elgázolta őket.
- címkék:
- Kiskunhalas
- kékfény
- baleset
- rendőrség
- Címkefelhő »
Zsiga Gyula hosszabbított Kiskunhalason
Egy hónap híján három esztendeje Kiskunhalason dolgozik Zsiga Gyula, aki a levezetés szándékával érkezett a Bács-Kiskun megyei városkába, ám úgy érzi, megújult, s kellőképpen feltöltődött. A szakember - bár csábították több helyről - végül mégis maradt, s újabb egyéves szerződést kötött a nőikézilabda-klubbal.
Apa és fia is meghalt a családi veszekedésben
Egy nő 25 éves fiát vérbe fagyva, 53 éves férjét egy gázcsőre felakasztva találta meg szombaton délelőtt Kiskunhalason. Feltételezések szerint az apa agyonverte fiát, majd végzett magával.
Győrből erősített a Dunaferr nőikézi-csapata
A Dunaferr nőikézilabda-csapatának vezetői sajtótájékoztató keretében bemutatták a klub új szerzeményeit, a Győrből érkezett Sirina Irinát, Mehlmann Ibolyát és Borbás Ritát, valamint az előző idényt Kiskunhalason töltő, junior válogatott Kovács Angélát.
Torna ob: Gál, Szarka és Péntek az összetett aranyérmes
A férfiaknál Gál Róbert, a nőknél pedig holtversenyben Szarka Krisztina és Péntek Tünde nyerte meg a torna országos bajnokság egyéni összetett versenyét Kiskunhalason.
Fantomtagokra vadásznak a kiskunhalasi MSZP-ben
Tagrevízióba kezdenek a kiskunhalasi MSZP-nél. Az idősebb helyi tagok ugyanis úgy vélik, nagyon megnőtt a párt kiskunhalasi szervezetének taglétszáma az utóbbi években, de sok tag csak akkor jelenik meg a párt ülésein, ha személyi kérdésekről kell szavazni. A vizsgálatot kezdeményezők az akcióval Zuschlag János csoportját támadják. Az idősebb és a fiatalabb szocialisták közötti ellentét áll az ügy hátterében.
- címkék:
- Zuschlag János
- József
- Kiskunhalas
- Halas
- MSZP
- Címkefelhő »
Apa és fia fagyott meg Kiskunhalason
Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint kihűlt az a két férfi, akinek a holttestére karácsonykor bukkantak Bács-Kiskun megyében.
Áramlopás közben szörnyethalt
Életét vesztette Kiskunhalason egy férfi, aki áramlopás céljából felmászott egy magasfeszültségű távvezeték oszlopára és áramütést szenvedett.
Kiskunhalasi kézilabdasiker Németországban
Remek szerepléssel a második helyen végzett a kiskunhalasi nőikézilabda-csapat a németországi Bad Urachban megrendezett nyolccsapatos nemzetközi tornán.
FTC-Dunaferr döntő a kézilabda Pikó-kupán
Szoros mérkőzések, és magas színvonal jellemezte az immár 18. alkalommal Kiskunhalason megrendezett Pikó-kupa elnevezésű nemzetközi kézilabda tornát, melyre igen rangos csapatok (Dunaferr, Győr, Ferencváros, Vasas, Koprovnica) fogadták el az újonc Kiskunhalasi NKSE csapatának invitálását.
Sorsoltak a hazai kézibajnokságokban
Kedden a Magyar Kézilabda Szövetségben megtartották a 2004-2005-ös kézilabda-bajnokságok sorsolását. A szeptember 15-i nyitófordulóban a női bajnok Dunaferr az újonc Kiskunhalas otthonában lép pályára, míg a férfiaknál a Fotex KC Veszprém a Hargitát fogadja.
Eltévedt esélyesek a tájfutóbajnokságon
A kétszeres világbajnok Oláh Katalin meglepetésre csak bronzérmes lett a tájfutók Kiskunhalas térségében rendezett országos bajnokságán, amelyen nevezési rekord született: az egyéni versenyen 867, váltóban 223 induló volt.
- címkék:
- extrém sportok
- Szeged
- Kiskunhalas
- Címkefelhő »
Sugár Tímea a Cornexihez szerződött
Lehullt a lepel a nagy titokról, azaz kiderült, Sugár Tímea, a Ferencváros válogatott kézilabdázója jövőre a Cornexi-Alcoa együttesét erősíti. A kapus mellett a fehérvári együttes még három játékost szerződtetett. Új, Eb-ezüstérmes hálóőr igazolt Debrecenbe is az ukrán Vorozscova személyében.
Ásóval és kaszával támadtak rendőrökre Kiskunhalason
Három, kaszával és ásóval felfegyverkezett férfi támadt rendőrökre és egy határőrre Kiskunhalason. A rendőrök több figyelmeztető lövést leadtak, hogy visszavonulásra kényszerítsék támadóikat, majd körbezárták az épületet, ahová a fegyveresek bemenekültek. Két támadót elkaptak, harmadik társukat keresik.
Privatizálják a kiskunhalasi kórházat is
Az egészségügy privatizációjában a nagyobb beruházások megtérülése tíz év után várható. A körmendi önkormányzat - elsőként az országban - kórházának teljes működtetésére egy magáncéggel szerződött. Kiskunhalason csütörtökön döntött a városvezetőség a kórház működtetésének privatizálásáról. A befektetők az ellátás javulását, a kórházak a beruházások megvalósulását, az önkormányzatok az anyagi terhek csökkenését ígérik - írja a Magyar Hírlap.