harang

címke rss
Gombos Ferenc harangöntő: A harangoknak identitása van, nem mindegy, hol készültek és kinek szólnak

Gombos Ferenc harangöntő: A harangoknak identitása van, nem mindegy, hol készültek és kinek szólnak

„Ahogy a nagymama főztjében is benne van a szíve-lelke, úgy mi ezt az öntőmintákba és a harangjainkba is bele tesszük" – ezt Gombos Ferenc, hazánk egyetlen harangöntő családjának negyedik generációs leszármazottja mondta, aki édesapjával közösen dolgozik őrbottyáni műhelyében. Harangjaink többsége az ő kezeik alól került ki, harangjaik Kamerunban, Koreában és egy kis japán szigeten is szólnak, de öntöttek már harangot II. János Pál pápának is. Hogy tényleg kell-e tojás és lószőr a harangöntéshez, mennyi idő alatt készül el egy példány, és hogyan lehet a harangokat behangolni, arról adventi sorozatunk harmadik részében olvashatnak.

Luxusszállodát építenének a Big Ben harang öntödéjéhez

Gazdaság2020.10.07, 12:09

A Whitechapel Bell Foundry London legendás öntödéje, ahol egykor világhírű harangok készültek, köztük a brit főváros, sőt, sokak szerint egész Anglia jelképének számító Big Ben, a Westminster-palota óratornyának legnagyobb harangja. A jelentős történelmi-kulturális örökségnek számító helyszínnél azonban szállodát építene egy beruházó, amelyet elleneznek örökségvédő szervezetek.

Megtalálták a 2016-os földrengésben összedőlt olasz templom harangjait

Nagyvilág2020.07.02, 13:41

Több méter törmelék alatt megtalálták Norcia városában a Szent Benedek-bazilika 2016-os földrengésben elveszett harangjait - jelentette Umbria tartomány műemlékvédelmi felügyelősége csütörtökön.

Így szóltak a Mátyás-templom harangjai - videó

Itthon2020.06.04, 20:44

Megkondultak országszerte és a határon túl is a harangok június 4-én délután fél 5-kor a nemzeti összetartozás napján, a trianoni békediktátum százéves évfordulóján. A Mátyás-templom harangjai így szóltak.

Ellopták az elátkozott középkori harangot Harry Potter szigetéről

Tudomány2019.08.08, 20:40

A legenda szerint egy távoli skót szigeten a korai középkorból származó harang kétszáz éves átokkal sújt mindenkit, aki eltávolítja azt a helyéről. Ez a mítosz láthatóan nem zavarta azt a tolvajt, aki eddig ismeretlen okból ellopta az ereklyét. A történészek most abban reménykednek, hogy az átok tényleg hatásos és működik.

Dunai hajóbaleset: megszólalt a Hableány harangja, amikor kiemelték

Archívum2019.06.13, 16:54

A mentésben részt vevő ipari búvár elárulta, hogy megkondultak a Hableány harangjai, amikor kiemelték a hajót. 

Nem szólalhatnak meg a harangok a denevérek miatt

Tudomány2019.03.05, 14:19

Már régóta készültek rá a bodrogkeresztúriak, hogy felújítják a református templom harangját. Arra azonban nem számítottak, hogy sosem hallhatják azt, mert a harangtoronyba nem várt vendégek költöztek.

Előző
Következő