Kazahsztán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Oroszország
- foci
- Szijjártó Péter
- Orbán Viktor
- Kína
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Németország leállította a kazahsztáni fegyverexportját
Németország leállította a Kazahsztánba irányuló fegyverexportját az ottani zavargások miatt - jelentette szombat hajnalban a dpa német hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Szijjártó Péter: Folyamatosan tartják a kapcsolatot a kazahsztáni magyarokkal
A kazahsztáni magyar képviseletek folyamatosan tartják a kapcsolatot az országban tartózkodó magyar állampolgárokkal, akik közül tizenegyen (kilenc Almatiban, egy Nur-Szultánban és egy Aktobéban tartózkodó személy) jelezték, hogy el kívánják hagyni Kazahsztánt - írta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szombaton.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Kazahsztán
- háború
- Címkefelhő »
Súlyos, világszerte érezhető következményei vannak a kazah válságnak
A napokban országos méretű, erőszakos tömegtüntetések törtek ki Kazahsztánban, melyek az ország gazdaságát is súlyosan érintik, de globálisan is hatást gyakorolhatnak. A közép-ázsiai állam ugyanis két, egymástól igencsak eltérő területen meghatározó a világgazdaságban. Az egyik az urán-, a másik pedig a bitcoin-bányászat.
Nurszultan Nazarbajev elhagyta Kazahsztánt
Nurszultan Nazarbajev és családja elhagyta Kazahsztánt - írja a World Today News.
Szijjártó Péter: A KKM nem tud bajba került magyarokról Kazahsztánban
A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem tud Kazahsztánban bajba került magyarokról - közölte a tárcavezető pénteken a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Mostantól figyelmeztetés nélkül lőhetnek a tüntetőkre Kazahsztánban
Tűzparancsot adott ki a rendvédelmi szerveknek Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök, aki ezt a nemzethez intézett pénteki televíziós beszédében jelentette be.
Tüntetőkre nyitottak tüzet a katonák Almatiban - videó
Tüzet nyitottak csütörtökön katonák azokra, akik feltételezésük szerint a zavargásokat szítják Almati főterén a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint; a legfrissebb hírek szerint többen meghaltak és megsebesültek a lövöldözésben. A katonák hangosbemondón a tér elhagyására szólítottak fel ezt megelőzően, és figyelmeztették a zavargások résztvevőit, hogy ellenkező esetben tüzet nyitnak.
- címkék:
- Kazahsztán
- Almati
- tüntetés
- főtér
- lövések
- katonák
- Címkefelhő »
Tüntetőket öltek meg a rendőrök Kazahsztánban - videó
Többtucatnyi áldozata van már a Kazahsztán legnagyobb városában, Almatiban zajló tüntetéseknek. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a rendőrök végeztek velük.
- címkék:
- Kazahsztán
- tüntetés
- Címkefelhő »
Oroszország vezetésével békefenntartókat küldenek Kazahsztánba
A Russia Today értesülései szerint a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) békefenntartókat küld Kazahsztánba.
- címkék:
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Heves tűzharcok dúlnak Kazahsztán legnagyobb városában - videó
Nyolc katona és rendőr meghalt és legalább háromszázan megsebesültek a szerdai véres kazahsztáni összecsapásokban - írja az RT hírügynökség a kazah belügyminisztériumra hivatkozva.
- címkék:
- Kazahsztán
- összecsapás
- Címkefelhő »
Teljes anarchia: rendkívüli állapotot rendeltek el Kazahsztánban - videó
Rendkívüli állapotot rendeltek el egész Kazahsztán területére szerda este az üzemanyagár-emelés miatt több napja tartó erőszakos tüntetések miatt.
Katonai beavatkozást kért Kazahsztán
Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök az Oroszország vezette, több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) államfőinek segítségét kérte - mint fogalmazott - az országát fenyegető "terrorveszély" ellen.
- címkék:
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Elfoglalták Kazahsztán legnagyobb városának repterét
Elfoglalták Kazahsztán legnagyobb városa, Almati repülőterét szerdán a tüntetők - mondta egy nevének elhallgatását kérő illetékes a Reuters brit hírügynökséggel.
- címkék:
- Kazahsztán
- Almati
- tüntetés
- Címkefelhő »
Brutális képek a kazah tüntetésekről
- címkék:
- Kazahsztán
- tüntetés
- üzemanyag
- Címkefelhő »
Több mint tíz éve nem látott erőszak és kormányváltás Kazahsztánban
Tüntetők megrohamozták Kazahsztán legnagyobb városának középületeit, miután az üzemanyagárak emelkedése, majd azok hatósági befagyasztása és feloldása a kormány lemondásához vezetett. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök bejelentette, hogy a lehető legnagyobb szigorral lépnek fel a közép-ázsiai köztársaságban a több mint egy évtizede legsúlyosabb zavargások visszaszorítására.
Tüntetők törtek be a kazahsztáni Almati polgármesteri hivatalába - videó
Botokkal és fémrudakkal felfegyverkezett tüntetők szerdán megrohamozták Kazahsztán legnagyobb városa, Almati polgármesteri hivatalát, és behatoltak az épületbe - közölte az AFP francia hírügynökség.
- címkék:
- Kazahsztán
- Almati
- tüntetés
- Címkefelhő »
Túlterhelik a kazah áramhálózatot a kriptobányászok
Már országszerte áramszüneteket okoznak a nagyüzemi előállítók.
- címkék:
- Kazahsztán
- kriptovaluta
- Címkefelhő »
A kazah művész papírból és falevelekből készíti egyedi alkotásait - Galéria
Kanat Nurtazin egy autodidakta művész Kazahsztánból, aki nem rendelkezik művészeti háttérrel.
Óriási robbanás Kazahsztánban, egy kávézó teljesen összeomlott - videó
Teljesen összeomlott egy kávézó a kazahsztáni Aktauban - írja az RT.
- címkék:
- Kazahsztán
- robbanás
- Címkefelhő »
Varga Mihály: Egyre több lehetőséghez juthat a magyar egészségipar Kazahsztánban
A magyar gazdaság újraindításának sikere most a kazah-magyar gazdasági kapcsolatok lehetőségeiben is megmutatkozik - mondta Varga Mihály a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács ötödik ülésén Nur-Szultánban. A minisztérium közleménye szerint a pénzügyminiszter kifejtette: a magyar kormány többek között az egészségipar, a vízügy, a mezőgazdaság, a gépipar, és az energetika területén számít a kapcsolatok további erősödésére.
- címkék:
- gazdaság
- magyar
- Kazahsztán
- egészségipar
- Címkefelhő »
Újabb szintet lépnek a magyar-kazah kapcsolatok
A válság utáni újrarendeződéssel az eurázsiai térség még nagyobb súlyt képvisel majd a világgazdaságban, amelyre Magyarország is felkészült, jelentette ki Varga Mihály a magyar-kazah üzleti fórumon Nur-Szultánban - tájékoztatott hétfői közleményében a Pénzügyminisztérium.
Rosszul rögzítették a kötelét, a halálba ugrott a háromgyerekes anyuka
Mintegy 25 métert zuhant majd egy sziklafalnak csapódott egy 33 éves nő Kazahsztánban, mert rosszul rögzítették a kötelét egy "rope free-flying" ugrás során.
- címkék:
- Kazahsztán
- baleset
- halál
- ugrás
- anyuka
- Címkefelhő »
Öt embert agyonlőtt egy férfi a kilakoltatása közben, köztük két rendőrt is
Öt embert, köztük két rendőrt agyonlőtt egy férfi hétfőn Kazahsztánban, Almatiban bírósági végrehajtás közben; a tettest őrizetbe vették - közölte a kazahsztáni nagyváros rendőrségének sajtóosztálya.
- címkék:
- Kazahsztán
- lövöldözés
- Címkefelhő »
Leváltották a kazah védelmi minisztert a katonai raktárban történt robbantás után
A kazah elnök leváltotta Nurlan Jermekbajev védelmi minisztert a dél-kazahsztáni lőszerraktárban történt robbanásokat követően kialakult vészhelyzet miatt - jelentette be kedden az államfő szóvivője.
- címkék:
- Kazahsztán
- robbantás
- Címkefelhő »
Tovább nőtt a kazah robbanóanyag-raktárban történt tucatnyi robbanás halálos áldozatainak száma
Tizenháromra nőtt a kazahsztáni robbanóanyag-raktárban csütörtök este történt tűzvész és robbanások halálos áldozatainak száma, és a hatóságok még három embert eltűntként tartanak nyilván - közölte szombaton a rendkívüli helyzetek minisztériuma. Koszim-Zsomart Tokajev kazah elnök vasárnapra országos gyászt hirdetett.
Tucatnyi robbanás volt egy kazah robbanóanyag-raktárban, legalább kilencen meghaltak
Már halálos áldozatai is vannak a csütörtök esti raktártűznek Kazahszánban, kilencvenen pedig megsérültek a nagy erejű robbanásokban. Az első hírek még öt halottról szóltak, de az áldozatok száma mostanra kilencre emelkedett, négy embert pedig keresnek.
- címkék:
- Kazahsztán
- tűzvész
- robbanás
- Címkefelhő »
Rekordot döntött az új napi fertőzöttek száma Kazahsztánban
Kazahsztánban 5708 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, 529-cel többet, mint egy nappal korábban, és többet, mint bármikor a járvány kezdete óta - közölte a csütörtökön a járvány terjedésének megelőzésével foglalkozó kormányközi bizottság.
Ez az ázsiai ország is érvényesnek ismerte el a magyar védettségi igazolványt
Újabb országban érvényes a magyar védettségi igazolvány
A kazahsztáni hatóságok bejelentették, hogy elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet - derült ki az egészségügyi miniszterhelyettes, Erlan Kijaszov országos tisztifőorvos által szombaton kiadott rendeletéből.
Jelentősen növekedett a tatárantilopok populációja
Több mint kétszeresére duzzadt a súlyosan veszélyeztetett tatárantilopok, más néven szajgák populációja 2019 óta Kazahsztánban.
Villámcsapás végzett mintegy 350 szajgával
Mintegy 350 szajga (tatárantilop) pusztult el Kazahsztánban valószínűlg villámcsapás miatt - közölték a közép-ázsiai ország illetékesei. A Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listája a szajgát a súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolja.
- címkék:
- Kazahsztán
- villámcsapás
- szajga
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: A magyar-kazah együttműködésnek kiváló platformja a Nemzetközi Türk Akadémia
A magyar-kazah együttműködésnek nagyon komoly talapzata van, ennek kiváló platformját nyújtja a Nemzetközi Türk Akadémia - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nur-Szultanban az akadémia rendezvényén.
Díszprofesszori címet kapott Szijjártó Péter egy kazahsztáni egyetemen
Díszprofesszori címet kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a legjelentősebb kazahsztáni egyetemen, a nur-szultani Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen, egyúttal magyar nyelvi kabinetet nyitottak meg az oktatási intézményben, ahol szeptemberben indul el a magyartanítás.
A kazah-magyar együttműködés megmutatja, miért sikertörténet a keleti nyitás
A kazah-magyar együttműködés jól érzékelteti, hogy miért és hogyan lett sikertörténet Magyarország 11 évvel ezelőtt elkezdett, keleti irányú nyitása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kazah fővárosban kazah hivatali partnerével közös sajtóértekezletén.
Újabb ázsiai országban kaphatók a híres magyar porcelántárgyak
Hat emberrel a fedélzetén lezuhant egy katonai repülőgép Kazahsztánban - videó
Szombaton reggel lezuhant egy Antonov An-26 típusú repülőgép a kazahsztáni Almatiban - közölte a városi repülőtér jelentésére hivatkozva Russian Today orosz hírportál, ahol megjegyezték, hogy a még szovjetek által tervezett repülőgépet Oroszország és Kazahsztán katonai szállítmányozáshoz használják.
Olimpiai selejtező: Kína helyett Kazahsztán lesz a magyar női kéziválogatott ellenfele
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség arról értesítette a Magyar Kézilabda Szövetséget, hogy Kína nem vállalja a márciusi győri olimpiai selejtezőn való részvételt, helyette az ázsiai olimpiai selejtező 3. helyezettje, Kazahsztán szerepel – Oroszország és Szerbia mellett – a magyar válogatott csoportjában.
A „semmiből” alakult ki ez a hatalmas jégtorony
A meteorológiai feltétlek lehetővé tették Kazahsztánban a télen, hogy egy jeges síkságon egy 13,7 méter magas jégtorony keletkezzen a forrásvízből. A különleges természeti jelenség Almaty régióban jelent meg, ahol a fagyközeli hőmérséklet a síkságot vastag jég- és hóréteg borítja.
- címkék:
- Kazahsztán
- jég
- vulkán
- jégtorony
- Címkefelhő »
Rendkívül ritka hun kori csontvázleletet találtak
Rendkívül ritka hun kori csontvázlelet került elő a Nyugat-kazakisztáni Kaszpi mélyföld területéről. A lamellás páncélzattal és fegyverekkel, valamint lószerszámokkal eltemetett férfi maradványai egy régészeti feltárás során kerültek elő. A leletek az Atyraui Megyei Múzeumba kerültek, amelynek vezetősége Bíró András Zsolt antropológust, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatóját kérték fel az antropológiai vizsgálatok elvégzésére - olvasható a Magyar-Turán Alapítvány sajtóközleményében.
- címkék:
- Kazahsztán
- lelet
- hunok
- Címkefelhő »
Kazahsztánt is simán verte a női pólóválogatott az olimpiai selejtezőn
Második mérkőzését is könnyedén nyerte meg a magyar női vízilabda-válogatott a Triesztben zajló olimpiai selejtező tornán: Bíró Attila együttese szerdán Kazahsztán ellen 23-6-ra nyert.
Eltörölték a halálbüntetést ebben a közép-ázsiai országban
Nem Dzsingisz kán hódító hadjárata okozta a középkori közép-ázsiai városállamok bukását
Egy nemzetközi kutatócsoport megkérdőjelezi azt a régóta fennálló nézetet, amely szerint a középkori közép-ázsiai folyó menti civilizációk megsemmisülése a mongol hódító hadjáratok eredménye volt a 13. század elején.
Hetven százalékkal nőtt a magyar cégek kivitele Kazahsztánba
A Magyarország és Kazahsztán közötti kereskedelem továbbra is stabil alapokon áll - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság hetedik, idén virtuálisan megtartott ülésén a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.
Drón rögzítette a pillanatot, amint hatalmas flamingócsapat szállta meg Kazahsztán egyik tavát
- címkék:
- Kazahsztán
- flamingó
- fotós
- drónfelvétel
- Címkefelhő »
A keleti nyitás stratégia beváltotta a reményeket
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mukhtar Tileuberdi kazah külügyminiszterrel tárgyalt. A tárgyalást követően elmondta, a kiegyensúlyozott kétoldalú keleti kapcsolatok előnyöket jelentenek Magyarországnak és a magyar vállalatoknak. Hozzátette, Közép-Ázsiára kiemelt figyelmet fordít a kormány.
- címkék:
- Kazahsztán
- keleti nyitás
- Címkefelhő »
Hegyek, végtelen styeppék és ősi hitek világába utazhatunk az Uránia vetítésein
Már több mint 70 ezer fertőzött van Kazahsztánban
Kazahsztánban 1636 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek vasárnap, 172-vel kevesebbet, mint az előző nap, így a fertőzöttek száma 70 339 - közölte a helyi operatív törzs.
- címkék:
- Kazahsztán
- koronavírus
- Címkefelhő »
A lovaglás legősibb bizonyítékára bukkantak Kazahsztánban
Az eddig véltnél jóval korábban lettek a lovaglás mesterei az emberek egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely az i.e. 2. évezredi andronovói kultúra síremlékeit Kazahsztánban tanulmányozva jutott erre a következtetésre.
- címkék:
- Kazahsztán
- seriff
- katona
- elit
- lovaglás
- Címkefelhő »
Többször visszatért a halálból ez a furcsa, lógó orrú antilop
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a súlyosan veszélyeztetett fajok között tartja számon a tatárantilopot vagy más néven szajgát, amely leginkább Közép-Ázsia hatalmas síkságain él. A fajt több tényező is a kipusztulás szélére sodorta: a tömeges vadászata, az élőhelyük zsugorodása a változó klíma miatt, illetve mert a tülke a hagyományos kínai gyógyászat alapanyaga, ami „aranyat ér" a feketepiacon. Jó hír azonban, hogy az állat populációi az utóbbi időszakban lassú növekedésnek indultak.
Hópárducok bukkantak fel egy kazahsztáni város közelében
A vadonban is csak ritkán látható hópárducokat kaptak lencsevégre az elmúlt hetekben a kazahsztáni Almati közelében lévő egyik népszerű túraútvonalon, amelynek nagy részét lezárták a koronavírus-járvány miatt.
- címkék:
- Kazahsztán
- Almati
- nagymacska
- hópárduc
- Címkefelhő »
Hihetetlen, mit követtek nyomon a hidegháborús műholdak segítségével
Az Egyesült Államok a hidegháború alatt műholdakat indított a szovjet rakéták pontos helyzetének felderítésére, de ezzel fényképeket készített állatokról és azok történelmi élőhelyéről is. A tudósok az 1960-as évek pillanatképeit most új módon használták fel: arra voltak kíváncsiak, hogy egy bizonyos rágcsáló populációja hogyan változott az elmúlt öt évtizedben.
- címkék:
- Kazahsztán
- kém
- hidegháború
- mormota
- bobak
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Kazahsztán 100 ezer szájmaszkot adományozott Magyarországnak
Kazahsztán 100 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, így már a Türk Tanács négy tagállamától kapott az ország segítséget a koronavírus elleni küzdelemhez - hívta rá fel a figyelmet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
Moldovában minden ötödik fertőzött egészségügyi dolgozó
Moldovában minden ötödik koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozó - közölte egy csütörtöki sajtótájékoztatón Viorica Dumbraveanu moldovai egészség-, munkaügyi és szociális védelmi miniszter.
- címkék:
- Kazahsztán
- járvány
- koronavírus
- Moldova
- Címkefelhő »
Oroszország lezárta távol-keleti határait
Elrendelte Oroszország távol-keleti határainak lezárását a koronavírus terjedésének megakadályozása jegyében csütörtökön Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök. Közben a szomszédos Kazahsztánban a vírussal kapcsolatos álhírek terjesztése miatt tartóztattak le két embert.
Egy albínó modell, akinek testvére is pigment hiánnyal született
A kazahsztáni Assel még csupán tizennégy éves, de már keresett modell. Köszönhető ez földöntúli kinézetének, mivel a lány albínónak született. Mészfehér bőre és haja, valamint piros szemei miatt már egészen korán a csodájára jártak.
- címkék:
- Kazahsztán
- albínó
- modell
- húg
- Címkefelhő »
Visszazuhant felszállás közben egy repülőgép Kazahsztánban
Felszállás után visszazuhant a földre egy repülő Kazahsztánban
Súlyos repülőgép-baleset történt Kazahsztánban, ahol 12 ember meghalt, és 67-en megsérültek. 49 embert, köztük 9 gyereket kórházban ápolnak.
- címkék:
- Kazahsztán
- baleset
- repülőgép
- Címkefelhő »
11 hét különbséggel adott életet ikreinek egy kazah anyuka
11 hét különbséggel adott életet ikreinek egy anyuka Kazahsztánban.
- címkék:
- Kazahsztán
- terhesség
- ikrek
- baba
- Címkefelhő »
Egy ország, ahol mindenkinek elengedik a hiteltartozását
Kazahsztán nemrégiben megválasztott új elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev bejelentette, hogy mindenkinek elengedik a hiteltartozását és leírják a lakosságot terhelő rossz hiteleket.
Meghódította Közép-Ázsiát a Kerekes Band
Idén nyáron 8 ezer fős közönség előtt koncertezett a Kerekes Band Közép-Ázsia legnagyobb világzenei fesztiválján, a The Spirit of Tengrin. A zenekar kazahsztáni útjáról most adott ki egy road movie-t, amit a Daft Punk Harder, Better, Faster, Stronger című számából készült feldolgozásukra vágtak.
- címkék:
- Kazahsztán
- világzene
- turné
- kerekes band
- Címkefelhő »
Mintegy hatvan tüntetőt vettek őrizetbe Kazahsztánban
Egy betiltott ellenzéki szervezet által szervezett, engedély nélkül megtartott tiltakozás 57 résztvevőjét vették őrizetbe a hatóságok Kazahsztánban szombaton.
- címkék:
- Kazahsztán
- tüntetés
- őrizetbe vétel
- Címkefelhő »
Tudod a fővárosát ennek a hét, kevésbé ismert európai országnak? - Kvíz
A főbb európai országok fővárosát vélhetően mindenki tudja, így tehát nem lenne igazi kihívás Franciaországra vagy Belgiumra rákérdezni. Helyettük most a kevésbé ismert államokra koncentráltunk.
Bácsi Péter a lehető legtöbb olimpiai kvótában reménykedik
A magyar szövetség csütörtökön, a tatai edzőtáborban bemutatta a kazahsztáni olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon induló, 18 fős magyar csapatot, melytől az MSSZ - Bácsi Péter szakmai igazgató szerint - "minél több" tokiói kvótát vár.
Eppel és Hidi is gólt szerzett a kazah labdarúgó-bajnokságban
Eppel Márton és Hidi Patrik is gólt szerzett a kazah labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján.
3 hónap különbséggel született egy ikerpár, aminek az esélye 1 az 50 millióhoz
A 29 éves kazah Lillija Konovalova álmában sem gondolta volna, hogy egyszer esik teherbe, de egy éven belül kétszer is szülni fog. Szinte felfoghatatlan dolog történt a kismamával.
Fellépnek a kazah kormány kémkedése ellen a böngészőfejlesztők
A nagyok közül csak a Microsoft nem foglalt még állást az ügyben.
- címkék:
- Kazahsztán
- internet
- kémkedés
- Címkefelhő »
Még halálában is egymást ölelte a négyezer éve eltemetett pár
Egy ősi, kazahsztáni helyen fedezték fel a régészek azt a sírt, amelyben nem csupán emberi maradványokra, hanem értékes ékszerekre, késekre, kerámiákra és gyöngyökre bukkantak, valamint több ló csontvázára. Az örök nyugalomra elhelyezett férfi és nő egymás felé fordulva feküdt.
Elrabolt egy gyereket a kórházból és az utcán próbálta eladni
Elrabolt egy nő egy csecsemőt a kórházból, majd az utcán a járókelőknek próbálta eladni Kazahsztánban. A tettéért akár tíz év börtönre is ítélhetik.
- címkék:
- Kazahsztán
- gyerekrablás
- Címkefelhő »
Húsz ukrán állampolgár adta el illegálisan a veséjét Kazahsztánban
Húsz ukrán állampolgár illegálisan eladta a veséjét Kazahsztánban - hozta nyilvánosságra szerdán Vjacseszlav Abroszkin, az ukrán országos rendőrfőnök helyettese Facebook-oldalán.
- címkék:
- Ukrajna
- Kazahsztán
- vese
- szervkereskedő
- Címkefelhő »
Több halottja van a kazah Arisz lőszerraktáraiban történt robbanásoknak
Három ember halt meg a dél-kazahsztáni Arisz lőszerraktáraiban történt robbanásokban, a város két nappal a katasztrófa után egyelőre lakhatatlan, tűzszerészek hatástalanítják a településen szanaszét heverő, fel nem robbant lövedékeket.
- címkék:
- Kazahsztán
- Arisz
- robbanás
- lőszerraktár
- Címkefelhő »
Kiürítenek egy teljes várost, mert kigyulladt egy lőszerraktár
A kazah kormány elrendelte egy 44 ezer lakosú város kiürítését hétfőn, miután tűz ütött ki a hadsereg közeli lőszerraktárában - közölte a közép-ázsiai ország védelmi minisztériuma.
- címkék:
- Kazahsztán
- Arisz
- lőszerraktár
- Címkefelhő »
Őrizetbe vettek több tucat tüntetőt Kazahsztánban
Őrizetbe vettek mintegy száz, a vasárnapi elnökválasztás bojkottjára felhívó tüntetőt Kazahsztánban - jelentették hírügynökségek. A TASZSZ orosz hírügynökség tudósítója szerint a fővárosban, Nur-Szultanban a rendőrség erőt alkalmazott a néhány száz tüntető szétkergetéséhez. A beszámoló szerint a rendfenntartó erők több tucat embert őrizetbe vettek és autóbuszokba kényszerítettek.
- címkék:
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Megkezdődött az elnökválasztás Kazahsztánban
Megkezdődött vasárnap reggel az előrehozott elnökválasztás Kazahsztánban.
A világ legimpozánsabb nagykövetségei
A nagykövetségek építészetének esztétikája egyaránt függ a képviselt és a befogadó országtól. A következőkben a legimpozánsabb, legérdekesebb épületeket mutatjuk meg.
Bővülnek a magyar üzleti lehetőségek Kazahsztánban
Jelentősen növekedhet a magyar-kazahsztáni 600 millió dolláros éves áruforgalom, és a közös vállalatok száma is megduplázódhat a bővülő üzleti lehetőségeknek és annak a tucatnál is több a megállapodásnak köszönhetően, amelyet a múlt hét elején kötött a Kazahsztánban tárgyaló magyar gazdasági delegáció - írta a Magyar Nemzet.
Egy rendhagyó előadás és egy nagyszabású hőseposz
Talán V. Károly német-római császár volt az első a történelem során, aki büszkén hirdette, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap”. A MITEM kedden mutatta be legnagyobb földrajzi kiterjedését: a portugál João Garcia Miguel Társulat és az Auezov Kazah Állami Drámai Színház nemcsak messziről – egymástól mintegy kilencezer kilométerre –, hanem két teljesen eltérő kultúrkörből érkezett Budapestre – írja a Nemzeti Színház a honlapján. Az alábbiakban olvasható a teljes beszámoló.
Bizakodva várja a hokivébé folytatását a magyar válogatott
Jó hangulatú edzés után bizakodva várja a folytatást a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokságon szereplő magyar válogatott.
Nagy csatában nyertek a kazahok a hokivébén
A házigazda kazah válogatott 3-2-re legyőzte a szlovén együttest a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokság hétfői nyitónapján.
Nagy vereséggel kezdett a magyar válogatott a hoki-vb-n
Vereséggel kezdett a magyar válogatott a Kazahsztánban zajló Divizió I/A-s jégkorong vb-n. A dél-koreaiak szereztek vezetést, amit még Hári János kiegyenlített, de a második harmadtól nem tudtuk érvényesíteni a fizikai erőfölényünket, és az ázsiaiak folyamatosan eredményesen tudtak kontrázni, és 5-1-re megnyerték a nyitómeccset. Pontosabb támadójátékra lesz szükség, ahhoz, hogy a feljutáshoz szükséges bravúrokat el tudjuk érni.
Újabb üzleti lehetőségek Kazahsztánban
Kazahsztán és Magyarország gazdasági együttműködése évről-évre erősödik, amelyben a következő szintet a kölcsönös beruházások és a magyar-kazah vegyesvállalatok létrejötte jelenti - jelentette ki Varga Mihály a magyar-kazah üzleti fórumon Nurszultanban.
- címkék:
- Varga Mihály
- Kazahsztán
- gazdaság
- Címkefelhő »
Újabb képek érkeztek Orbán Viktor kazahsztáni látogatásáról
Újabb képeket osztott meg közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök kazahsztáni utazásáról.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Orbán Viktor: Magyarország erősíteni akarja kapcsolatait a keleti országokkal
Hivatalos látogatáson van Orbán Viktor Kazahsztánban, az eseményről korábban fényképek és videó is érkezett. A miniszterelnök Kazahsztánban Kelet és Nyugat egyensúlyáról beszélt, de kitért a magyar-kazah kapcsolatokra is.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Orbán Viktor a kazah államfővel tárgyalt - képek
Megérkezett Kazahsztánba Orbán Viktor miniszterelnök, ahol tárgyalt Askar Mamin kazah miniszterelnökkel, majd Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfővel is.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Orbán Viktor: Irány Kazahsztán
Orbán Viktor miniszterelnök a héten Kazahsztánba és Kínába utazik. Az indulásról képet osztott meg a Facebook- és az Instagram-oldalán.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Kazahsztán
- Címkefelhő »
Kazahsztánba és Kínába utazik húsvét után Orbán Viktor
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár arról tájékoztatta szombaton az MTI-t, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz. Április 25-28. között pedig Pekingben tárgyal majd Kína vezetőivel, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon. A kínai miniszterelnökkel kétoldalú egyezményeket is aláírnak majd.
Beiktatták az új kazah elnököt, aki elődjéről nevezné el a fővárost
Beiktatták hivatalába szerdán Kazahsztán új elnökét, Kaszim-Zsomart Tokajevet azután, hogy előző nap váratlanul lemondott hivataláról az országot harminc éven át irányító Nurszultan Nazarbajev.
- címkék:
- Kazahsztán
- elnök
- beiktatás
- Címkefelhő »
Vlagyimir Putyin beszélt Nurszultan Nazarbajevvel a lemondása előtt
Vlagyimir Putyin orosz elnök a nap folyamán telefonon beszélt Nurszultan Nazarbajev kazah államfővel utóbbi lemondása előtt - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal kedden Moszkvában.
Még csak 21 éves a világ második leghidegebb fővárosa
Farkas-, vagy inkább hópárducordító hideggel találkozhat az, aki a téli hónapokban a közép-ázsiai Asztana városába, Kazahsztán keleti régiójába utazik. A világ egyik legfiatalabb fővárosa azonban számos érdekességet tartogat. Melegen öltözve még ilyenkor is érdemes lehet néhány napra odalátogatni.
Két hónappal a temetése után ment haza családjához egy férfi
Elhamvasztotta, majd eltemette családja a kazahsztáni Aigali Supugalievet. A férfi azonban két hónnapal később besétált az ajtón. Családja nem tudta, hova tegye a dolgot.
- címkék:
- Kazahsztán
- halál
- eltűnés
- temetés
- munka
- Címkefelhő »
Lefejezte szerelmét a fiatal tanár
A 26 éves Shyngys Bekenov megkérte fiatal friss diplomás orvos-barátnője kezét, de a lány szülei ellenezték a házasságot.
- címkék:
- Kazahsztán
- szerelem
- lefejezés
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter díszdoktori címet kapott Kazahsztánban
Díszdoktori címet vehetett át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kazah Kazguu Egyetemen Talgat Narikbajev rektortól.
Hihetetlen, mit operáltak ki egy kislány gyomrából – videó
Hihetetlen, mit operáltak ki egy 12 éves kislány gyomrából Kazahsztánban.
- címkék:
- Kazahsztán
- műtét
- haj
- lány
- Címkefelhő »
Ez a világ legjobb légitársasága, bár csak kevesen ismerik
A 2002-ben indult kazah légitársaságot viszonylag kevés amerikai vagy európai ismeri, ám aki utazott már Oroszországba az Air Astanával, azok mind jó véleménnyel voltak a szolgáltatásról. Éppen emiatt tudott viszonylag rövid idő alatt hírnevet szerezni magának barátságos személyzetével, jól karbantartott repülőgépeivel és a nagyszerű kiszolgálással.
- címkék:
- Kazahsztán
- légitársaság
- Air Astana
- Címkefelhő »
Kazahsztánban folytatja a magyar hokiválogatott kapusa
Kazahsztánban, az orosz másodosztályban szereplő Szariarka Karaganda együttesénél folytatja pályafutását Vay Ádám, a magyar jégkorong-válogatott kapusa.
- címkék:
- vay ádám
- Kazahsztán
- jégkorong
- Címkefelhő »
Kazahsztánban harcolhat a világelitbe jutásért a magyar hokiválogatott
Kazahsztán nyerte el a magyarokat is felvonultató jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokság rendezési jogát pénteken a nemzetközi szövetség (IIHF) kongresszusán.
Az Isten verésének tartja, hogy ilyen régóta él a világ legidősebb asszonya
Egy orosz nő, azt állítja, hogy ő a világ legidősebb embere, de közelgő, 129. születésnapját igazi büntetésnek tartja. Ugyan van útlevele, de mégsem tudják hitelesíteni a korát. Ha valóban olyan idős az orosz asszony, mint ahánynak mondja magát, akkor hat évvel döntené meg a világrekordot.
Új írásmódra vált egy ország, nem olcsó az ábécé-váltás
Nem sűrűn fordul elő egy ország történelme során, hogy írásmódját megváltoztatja, és új ábécét vezet be. Kazahsztán most úgy döntött, hogy elhagyja a cirill betűket, amiket a világban a leggyakrabban használt latin betűkre cserél. A folyamat hosszú lesz és nagyon drága, de a kazahok szerint megéri.
- címkék:
- Kazahsztán
- cirill
- latin abc
- ábécé
- Címkefelhő »