Katona József Színház
címke rss- kapcsolódó címkék:
- színház
- szexuális zaklatás
- Gothár Péter
- Máté Gábor
- Kulka János
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kulka János újra színpadon állt
Ebben az évadban ugyan már nem vállal el szerepeket, de ez egyszer kivételt tett Kulka János, akit a betegsége óta először láthatott közönség szombaton este a Katona színpadán. Készült videó is az előadásról!
Mobilos fotókkal kampányol a Katona
Otthon a Katonában címmel indított kampányt a budapesti Katona József Színház, amelyben mobillal készült fotók segítségével mutatják be a társulatot.
- címkék:
- Katona József Színház
- Címkefelhő »
Visszatér a színpadra Kulka János
5 hónapja már annak, hogy Kulka János agyvérzést kapott, és életmentő műtet hajtottak vére rajta. A színész állapota szerencsére gyorsan javult, és augusztus végén már a Katona József Színház társulati ülésén is részt vett. Ekkor jelent meg először nyilvánosan betegsége óta.
Klasszikus vonal erős kortárs hangsúllyal
Nagyon erős "klasszikus vonal" jellemzi a budapesti Katona József Színház 2016/2017-es évadának bemutatóit, amelyek közül azonban nem hiányoznak a fontos kortárs művek sem - mondta el Máté Gábor igazgató hétfői online tájékoztatóján.
- címkék:
- évad
- Katona József Színház
- Címkefelhő »
Kulka János videóüzenete meghatotta a kollégáit
A Katona József Színház évadzáró ülésén a színművész nem tudott ott lenni, de videós üzenetet küldött a társulatnak. Kollégái elérzékenyültek a videó láttán.
Könnyekig meghatódtak Kulka János kollégái
Ahogy megírtuk, videóüzenetet küldött Kulka János kollégáinak, a Katona József Színház évadzáró társulati ülésére. Az otthonában lábadozó színésznek egyre jobban hiányzik a színpad.
Visszavárják Kulka Jánost a Katonába
A színház történetének eddigi legmagasabb, mintegy 119 ezres nézőszámával zárja az idei évadot a Katona József Színház. Kulka Jánost visszavárják, ezért a jövő évad utolsó bemutatóit egyelőre nem tűzték ki.
Kulka János videós üzenetet küldött kollégáinak
A Katona József Színház lezárta az idei színházi évadot, de Kulka János sajnos nem lehetett ott az ünnepségen. Helyette videóüzenetet küldött a társulatnak.
Megvan, ki veszi át Kulka János szerepeit
Bár a néhány hete stroke-ot kapott és megműtött Kulka János jobban van, még hosszú rehabilitáció vár rá, amíg színpadra állhat.
Régebben többet züllöttem
A polgármester feleségének szeretőjét játssza Pintér Béla A bajnok című előadásában, de az előadást övező botrányon kívül arról is beszélgettünk Jordán Adéllal, Jordán Tamás és Lázár Kati lányával, fél-e attól, hogy saját gyerekkori sérelmeit átörökíti a kisfiára, mikor jön rá zokogógörcs, miért szeret úgy táncolni, ha nézik, és mit kért Pintér Béla, kiről szóljon A bajnok főszereplőjének figurája.
Elmaradnak Kulka János előadásai
Elmaradnak azok az előadások a Katona József Színházban, amelyeknek Kulka János a főszereplője.
Ez a Katona válasza a cigánykérdésre
Civil felzárkóztatási programot indított a budapesti Katona József Színház egy Heves megyei roma közösségben, Szúcs-bányatelepen. Az Eltáv projekt célja a helyi szegregátum képletes és szó szerinti megnyitása. A Katona színházpedagógus szakemberei és színészei három éven át dolgoznak együtt a helyi közösséggel.
Pintér Béla meghódítja a kőszínházat
Két bemutatót is tart a Katona József Színház a hét végén: Pintér Béla első kőszínházi rendezése, A bajnok ősbemutatója szombaton lesz a nagyszínpadon, míg Shakespeare Ahogy tetszik című művét, Kovács D. Dániel rendezését pénteken a Kamrában láthatja a közönség.
Mindig gyanúsnak tartom a hatalmat
Ma már nem veheti fel a színpadon a kockás inget, hiába terveztek ilyen jelmezt Bezerédi Zoltánnak. A Katona József Színház színésze rá van kényszerítve, hogy Magyarországon éljen, de nem zavarná, ha a gyerekei külföldre költöznének. Úgy véli: a színházakban nem érezhető, hogy szereti-e őket a hatalom, csak az, hogy halottszag vagy élőszag van-e.
A Játszd újra, Sam! lenyomta a Parasztoperát
Mi kérdeztünk, az olvasók szavaztak.
Kihalásos alapon válunk meg a szerepeinktől
Azt hitték, példa nélküli, hogy Pintér Béla és Társulata tizenöt éve folyamatosan műsoron tartja egyes előadásait? Tévedtek. Ahogy a Katona József Színház tizenhárom éves Top Dogs című előadása sem fért föl már a húsz legrégebb óta műsoron lévő prózai darab listájára. Van olyan előadás, amit a közönség már ötvenöt éve néz.
Mindenki arra várt, hogy Ascher újra Csehovot rendezzen
A Három nővér és az Ivanov után Ascher Tamás újra Csehovot rendezett. Baj, ha a Sirály elmarad a várakozásoktól?
DJ és árverés a Katona József színház karácsonyán
Kedvezményes jegyekkel, Rajkai Christmas Partyjával, Mikulásgyár-gyűjtőponttal, különleges ajándékötletekkel és árveréssel várják az érdeklődőket december 18-20. között.
A színházjegy szuper karácsonyi ajándék
Színházjegyet ajándékozna karácsonyra, de akit megajándékozna, nem vevő a nyomasztásra és a kísérletezésre, viszont a gagyitól is irtózik? Nem gond. Összegyűjtöttük a legjobb előadásokat, amelyekre érdemes ajándékjegyet venni.
Ajándékozzon színházat karácsonyra
A Katona József Színház a K:önyv és Bolttal közösen két vadonatúj ajándékcsomagot állított össze azok számára, akik karácsonykor valami igazán különlegessel tervezik meglepni szeretteiket.
Szabó Győző: „Volt, hogy egész hónapban 14 ezer forint volt a zsebemben"
A sikeres színész sosem felejti el azt az időszakot, amikor napról-napra kellet élnie.
Mégsem perel a család Az olaszliszkai miatt
A család korábban felháborodásának adott hangot ügyvédjén keresztül. Szerintük a Katona József színházban Máté Gábor rendezésében bemutatott darab személyiségi és kegyeleti jogokat sérthet, elsősorban a Középső Lány nevű szereplő szájába adott mondatok miatt.
Bán János: Sok mindent nyaltam, de politikussegget soha
Múlt héten ünnepelte hatvanadik születésnapját a Katona József Színház művésze, aki az Origónak nemcsak arról beszélt, mit tart a színház feladatának, de arról is vallott, miért nyúl alkoholhoz sok más színész mellett ő is, miért haragudtak rá a gyerekei, és miért érzi magát anarchistának.
Mindenki áldozat Olaszliszka országában
Nemcsak Szögi Lajos meglincseléséről szól a Katona József Színház új bemutatója, amely Borbély Szilárd Az olaszliszkai című drámája és a szerző élettel való küzdelme alapján készült, de választ akar adni arra a kérdésre is, hogyan lehet meg a maga igaza a gyilkosnak és az áldozatnak is.
Meg kell védeni az olaszliszkai lincselésről szóló darabot
Október 9-én mutatták be Az olaszliszkai című darabot a Katona József Színházban, ami rögtön a támadások kereszttüzébe került. Az azonos című drámából Máté Gábor, a színház igazgatója rendezett darabot, aki rögtön a premier napján nyílt levelet tett közzé a színház honlapján.
Minden sarkon színészek lesnek ránk
Utcára került a Katona József Színház társulata: október eleje óta a metróaluljárókban és a buszmegállókban is találkozni lehet Jordán Adéllal, Szacsvay Lászlóval, Szirtes Ágival és több más színésszel. Az óriási arcképek a színház szokatlan imázskampányának részei.
Ilyen velejéig gonosz embert még nem játszottam
Ha megkérdezik társadalmi-politikai kérdésekben, nem szeret hazudni. Szerinte az ember felelős magáért, a gondolataiért. Azzal is tisztában van, hogy következménye van mindannak, amit egy színész kimond. Sőt annak is, amit nem. Az idén hatvanéves Szirtes Ági mesélt arról, milyen nehéz volt kilépnie apja árnyékából, ad-e pénzt a hajléktalanoknak, mit gondol a bevándorlókról, és hogyan áll legújabb szerepéhez.
Szép lenne, ha még egy örvény magával húzna
Ha a színháznak hasznára válik, természetesen felszólal közéleti kérdésekben, de a menekültkérdésről vagy a politikáról nem szeretné mindenkinek elmondani a magánvéleményét. A ma hetvenéves színésznő azt is elárulta, mi a színház értelme, hogyan lehet huszonegy év után is izgalmas Bors nénit játszani, és miért tartja ma már ijesztőnek a nagy szerepeket. Interjú Molnár Piroskával.
Egy fröcsikét, ha már itt vagyunk!
Már gyerekkorában is színésznek készült, a Katona történetében ő játszotta a legtöbb szerepet. Szirtes Ági hatvan éves.
Elhunyt a híres színművész, Kun Vilmos
89. életévében elhunyt a Katona József Színház alapító tagja, Érdemes Művész, Kun Vilmos.
Elhunyt Kun Vilmos
Életének 89. évében, szeptember 16-án elhunyt Kun Vilmos, a Katona József Színház alapító tagja, érdemes művész, írja a Katona József Színház a Facebook-oldalán.
Színpadon az olaszliszkai lincselés
Az Olaszliszka név 2006 októberében égett be a magyar köztudatba. Szögi Lajost, a 44 éves középiskolai tanárt a gyerekei szeme láttára agyonverték a faluban, mert autójával majdnem elsodort egy az utcán átszaladó roma kislányt. Az értelmetlen és brutális tragédia sokkolta a közvéleményt, és sokáig lázban tartotta a médiát. Az eset emlékét azonban nemcsak zajos szalagcímek és véresszájú publicisztikák őrzik. A tavaly elhunyt Borbély Szilárd 2011-ben érzékeny és megrendítő drámában dolgozta fel az eseményeket. Az olaszliszkai című darab ősbemutatója októberben lesz a Katona színpadán.
A Katona színpadán láthatja viszont a cipőjét
Kármentéssel indul az évad a Katona József Színházban. A múlt hétfői égszakadás miatti csőtörés több mint 60 milliós kárt okozott a Kamrában. A játszóhely jelenleg alkalmatlan a munkára, így a szeptember első felére ide tervezett előadásokat addig a nagyszínpadon játsszák.
Színházakat is károsított a vihar
A hétfői vihar és esőzés a budapesti színházi életen is nyomot hagy. Károkat okozott a víz a Katona Kamra előterében és játszóterében is, de több színház is pórul járt.
A humor ugyanolyan jó fegyver, mint a kemény odamondogatás
Nem fél senkitől és semmitől, kiáll a melegek, a hajléktalanok mellett, bátran hallatja a hangját a legfontosabb társadalmi kérdésekben. Nála jobban senki sem képviselhetné a Katona szellemiségét. Ma már nem tragikának, hanem színésznek tartja magát. Vallja, hogy a színészetben a legfontosabb az önismeret. Aki nem ismeri magát, abból sosem lesz jó színész. Fullajtár Andreával beszélgettünk.
Schilling Faustja bátor bukás
A legtöbb hazai színházban abszurd felvetésnek tűnik, hogy egy előadás, ha vitathatatlan művészeti értékekkel bír, műsoron maradhasson akkor is, ha a nézők nem kíváncsiak rá, és nem hoz semmi bevételt. Működik-e Goethe két drámája egy földhözragadt világban?
„Most lehet harcolni dolgokért, most elszántnak kell lenni" – 60 éves lett Máté Gábor
Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Katona József Színház igazgatója április 29-én 60 éves lett – írja a szinhaz.hu.
Menő magyar színészek az internet Oscar-döntőjében
Egyedüli magyar versenyzőként került be a Katona József Színház különleges projektje az internet Oscarjának tartott Webby Awards döntősei közé, írja a Kreatív. Ez már önmagában hatalmas eredmény.
Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni
Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés marad. Így nemcsak a magyar színház, de az egész magyar értelmiség a hitelét veszti, elsősorban a fiatalabb nemzedékek előtt. A mainál még a Kádár-rendszerben is keményebbek voltak egymással az emberek, jobban kimondták, ami bántotta őket a saját szakmájukban. Schilling Árpád színházcsinálóval beszélgettünk.
Körberöhögnek, ha elmondom, mennyi a fizetésem
Mennyit keres egy tehetséges és sikeres színész Magyarországon? Kovács Lehel szerint erről beszélni kell, mert kevesen tudják, milyen helyzetben van a szakma. A Munkaügyek link suhanca főállásban a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, és egy sor emlékezetes filmszerepben is bizonyította már, hogy generációja talán legjobb karakterszínésze. Legutóbb épp a Liza, a rókatündérben játszotta el fantasztikusan a neurotikus balfácánt, aki pánikrohamait szűk szekrénybe bújva kúrálja.
10-12 éves fiúk, figyelem! A Katona József Színház kórustagokat keres
Ismersz olyan 10-12 éves fiúkat, akik szeretnek énekelni, és nem riadnak vissza a szereplés lehetőségétől? Szólj nekik, hogy február 14-én nyomás a Katona József Színházba!
Kiből lehet Kurázsi mama? A Katona főpróbáján jártunk
Bertold Brecht (Koldusopera, A kaukázusi krétakör) egyik leghíresebb darabja a Kurázsi mama és gyermekei, amit a világháború borzalmai ihlettek. A Katona József Színház friss előadásának főpróbájáról jelenti a Life.hu újságírója, Bagdadi Hakima.
Keresztes Tamás: "Jó, ha sokfélét játszhat az ember, mert rugalmasabb, lazább marad"
Minden szerepében más és igazi kaméleon a Katona József Színház sikeres, fiatal színésze, Keresztes Tamás. Bagdadi Hakima beszélgetett vele az új sikerdarab, A két Korea újraegyesítése kapcsán.
Vicces karácsonyi videókkal szórakoztat bennünket a Katona József Színház
A Katona József Színház társulata idén videós meglepetés-sorozattal lepi meg karácsonyra a rajongóit.
Magyarország elhagyása jelenti az egyetlen kiutat
A Katona József Színház olyan rövid, legfeljebb 1 perces kisfilmeket várt az Ahol a kurta farkú malac című pályázatára, melyek az Illaberekhez kapcsolódva a ki- és elvándorlás témakörét járják körül. A szakmai zsűri középiskolások és egyetemisták pályaműveit várta.
Kulka János a Heti hetesben debütál
Kulka János is beül a humor nagyágyúi közé. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt vasárnap este láthatjuk a Heti hetesben.
A biznisz háború, a piac csatatér
A merchandising és a színház összekapcsolása itthon egyedülálló kezdeményezésnek számít. Schőn Edina, a Katona József Színház boltjának tulajdonos-vállalkozója nem a gyors haszon reményében, hanem szakmai érdeklődésből vágott bele.
Kulka János lesz Mephisto
Az igazgató elmondta: azt szeretné, hogy a Katona József Színház nyitottabb színház lenne, a színészek élőbb kapcsolatot alakítanának ki a nézőkkel, az előadások után az előcsarnokban találkozni, beszélgetni lehetne velük.
- címkék:
- Katona József Színház
- Címkefelhő »
Szabó Kimmel Tamás: "...folyamatosan falakat építek magam köré"
Magyar színész viszonylag ritkán tapasztalhatja meg azt a rajongást, amely a (még október 9-ig) 30 alatti generáció talán legismertebb arcát, Szabó Kimmel Tamást körbeveszi. Ő persze ettől még simán tömegközlekedik, így akár a villamoson is szembe találkozhatsz vele. Ma vele készült a Kultúrcsemege.
Ónodi Eszter futással tartja karban magát
Ónodi Eszter az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete nemcsak színészi teljesítményével, de egészséges életmódjával is jó példát mutat a jövő nemzedéke számára.