Szirtes Ági

címke rss
Segédkondás kisgyerekként, később a kommunista rendezőhallgatók négykézláb vonatoztatják, majd az egyik legnagyobb magyar színész lesz

Segédkondás kisgyerekként, később a kommunista rendezőhallgatók négykézláb vonatoztatják, majd az egyik legnagyobb magyar színész lesz

„Azért jöttem én színésznek, mert érzelmileg olyan feltöltött lettem" – írja Életünk, életem! című önéletrajzi könyvében Szirtes Ádám. A feltöltöttséghez gyerekkorától ifjú felnőttkoráig a szegény sors embert, emberséget próbára tévő történései adták a legtöbb impulzust. A Kossuth-díjas színművész ezzel kapcsolatban azt mondta: „Nekem olyan gyerekkorom volt, mint Móricz árvácskájának." Még nem volt tízéves, amikor dolgozni kezdett, de világra való fogékonyságát inkább finomították, mintsem erőtlenítették a sajátos körülmények között megélt élményei. Húszévesen, újságot lapozgatva bukkant rá a hirdetésre, amely munkás-parasztszármazáású ...

Szüleit földönfutóvá tette a kommunista diktatúra, egyik igazgatója pártkórházba menekült, Alföldi Róbert elüldözte a Nemzetiből

Kultúra2021.10.31, 20:28

Jászai-díjas, érdemes művész. Többször is jelentkezett a főiskolára, végül a Nemzeti Színház Stúdiója, illetve a kecskeméti színház társulata jelentette számára a legfontosabb stúdiumokat. Előbbiben Bodnár Sándor volt a mestere, utóbbi teátrumnál Ruszt József. Színművek sorában alakított főszerepeket a legkülönbözőbb műfajokban. Az országos ismertséget az első honi „teleregény", a Szomszédokban alakított szerepe hozta meg. Trokán Péter ugyanakkor az olyan színházakban érzi jól magát, amelyek nem munkahelyként, hanem alkotói közösségként működnek. Gyermekei édesanyja, egykori felesége Papadimitriu Athina, leányaik, Anna és Nóra is szzüleik ...

Stohl András: "Az enyém egy olyan figura, ami mindent ki tud dumálni"

Life.hu2020.04.30, 12:44

A TV2-n május elsején premier epizóddal jelentkezik az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár fikciós sorozat. A főszereplők, Stohl András, Stefanovics Angéla és Szirtes Ágnes a Mokkában meséltek a nézőknek. 

Szirtes Ági drámai vallomása: állandóan megalázta Gothár Péter, szívbeteg lett tőle, és elégtételt érzett, hogy lebukott

Kultúra2020.02.23, 15:17

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy drámai vallomásban beszélt Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő, a Katona József Színház művésze Gothár Péterről. A Katona eddig egyetlen színészének sem engedték meg, hogy színházuk botrányáról nyilatkozzon. Mint részletesen beszámoltunk: Gothár Péter szexuálisan zaklatott egy színésznőt, Máté Gábor igazgató egy évig megpróbálta mindezt eltitkolni, végül kiderült, és Gothárt el kellett küldeniük. Mivel a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is érdemben a Katonát vezető Máté Gábor-Gothár Péter-Ascher Tamás hármas irányította, ezért a Színművészeti is megpróbálta eltussolni az ügyet. Kiderült akkor más iis: ...

Pálmai Anna színésznő elárulta, édesanyja, Szirtes Ági megnehezítette a karrierjét

Life.hu2019.11.02, 08:11

Pámai Anna a NőCommentben mesélte el, hogy édesanyja, Szirtes Ági igen megnehezítette az életét karriejre elején.

Megvannak az idei Prima Primissima díj jelöltjei

Archívum2018.09.19, 10:00

A héten nyilvánosságra hozták a 2018. évi Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

Novembertől látható Kulka János ismét a filmvásznon

Travelo2018.08.30, 13:37

November 1-jén kerül a hazai mozikba Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágot ígérő thrillere, az X – A rendszerből törölve. Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bujáki Zsófi és Molnár Áron mellett Kulka János a betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon. 

Szirtes Ági: Csodálatos művész volt, halála nagy veszteség

Itthon2017.08.30, 20:12

"Csodálatos ember volt, csodálatos művész, halála nagyon nagy veszteség" - emlékezett Makk Károlyra Szirtes Ági színművész.

A kopasz Rudolf Pétert alig lehet felismerni

Film2017.01.17, 15:56

Amerikában mutatják be először Török Ferenc legújabb filmjét, a múlt kibeszéletlen traumáiról szóló, rendkívül feszültnek tűnő 1945-öt. Rudolf Péter meghökkentően félelmetes korrupt helyi kiskirályként, az Üvegtigris szimpatikus sztárját először alig ismertük fel. A falu lakóival egyetemben minket is marcangol a kérdés: mit akar a településhez közelítő két zsidó férfi?  

Ilyen velejéig gonosz embert még nem játszottam

Kultúra2015.10.03, 10:09

Ha megkérdezik társadalmi-politikai kérdésekben, nem szeret hazudni. Szerinte az ember felelős magáért, a gondolataiért. Azzal is tisztában van, hogy következménye van mindannak, amit egy színész kimond. Sőt annak is, amit nem. Az idén hatvanéves Szirtes Ági mesélt arról, milyen nehéz volt kilépnie apja árnyékából, ad-e pénzt a hajléktalanoknak, mit gondol a bevándorlókról, és hogyan áll legújabb szerepéhez.

Előző
  • 1
  • 2
Következő