kártérítés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Dunai hajóbaleset: a Viking Sigyn tulajdonosa nem vállal felelősséget
Gulyás Krisztián ügyvéd, a Hableány elhunyt kapitányának jogi képviselője pénteken az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a Viking Sigyn tulajdonosa és a céget biztosító társaság sem hajlandó elismerni a felelősségét a Hableány sétahajóval történt katasztrófáért.
Dunai hajóbaleset: nem akar fizetni a Viking River Cruises
Nem vállalja a felelősséget a Hableány katasztrófájáért sem a Viking Sigyn tulajdonosa, sem a hajót biztosító társaság. A magyar áldozatok hozzátartozóinak képviselői peren kívüli megegyezésről tárgyaltak, a Viking mégis azt javasolta, hogy vigyék bíróságra az ügyet, egyenesen Londonba - írja a Ripost. A hajóbalesetben 28 ember halt meg, egy dél-koreai utas holttestét még nem találták meg.
Elfogadhatatlan, hogy az áldozatok nem, az elkövetők viszont kapnak kártérítést
A strasbourgi bíróságnak nem a "deviáns kisebbségek" igényeit kellene a többséggel szemben érvényesítenie - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kifejtette, hogy a kormány álláspontja szerint elfogadhatatlan az, hogy miközben az áldozatok nem kapnak kártérítést, az elkövetők viszont igen.
A magyarok kétharmada igazságtalannak tartja a százmilliós gyöngyöspatai kártérítést
A politikai közbeszédben nagy visszhangot váltott ki az a bírósági ítélet, melynek értelmében szegregáció okán több mint 100 millió forintos kártérítésben részesülnek a gyöngyöspatai roma családok, ezért a Századvég megvizsgálta, hogy az ügyben mi a magyar lakosság álláspontja.
Ukrán gép: kártérítést követelnek Irántól az áldozatok országai
Ötpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg Iránnal szemben csütörtöki londoni ülésükön azoknak az országoknak a külügyminiszterei, amelyeknek állampolgárai a múlt héten Teherán közelében lelőtt ukrán utasszállító repülőgépen utaztak.
- címkék:
- Irán
- kártérítés
- lelőtt ukrán gép
- Címkefelhő »
Bene László áldozatának édesanyja egy fillért sem kér fia gyilkosától
Első fokon engedélyezte a "skálás gyilkos", Bene László feltételes szabadságra bocsátását a bíróság. A gyilkos egyik áldozatának édesanyja most megtörte a csendet.
A halálszekrény miatt fizet kártérítést az IKEA
Az IKEA 46 millió dolláros kártérítést fizet két amerikai szülőnek, miután a kétéves gyermekük egy ledőlt szekrény miatt meghalt 2017-ben.
Többmilliós kártérítést kapott a szerelő, aki kizuhant a hatodikról
Tizenöt méter után a virágyágyásban kötött ki az a 29 éves férfi, aki egy ablakot akart kicserélni egy panelház hatodik emeletén biztosítókötél nélkül. Túlélte a balesetet. Amint felépült, munkaügyi pert indított a főnöke ellen, amit meg is nyert. Eközben a rendőrség is eljárást indított a cégvezető ellen, akinek 5 milliót kell kifizetnie volt alkalmazottjának.
- címkék:
- baleset
- kártérítés
- zuhanás
- Címkefelhő »
Több mint nyolc és fél millió dollár kártérítést kap a The Walking Dead forgatásán meghalt kaszkadőr családja
Nyolcmillió hatszázezer dollár (2,5 milliárd forint) kártérítést ítélt meg egy atlantai bíróság a The Walking Dead című amerikai televíziós sorozat forgatásán szenvedett sérüléseibe belehaló kaszkadőr családjának.
Hableány-katasztrófa: ha per lesz, 300 milliót kérnek minden áldozatért
Akár élete végéig is fizetheti a Hableány áldozatainak kártérítését Jurij C. A Viking Sigyn kapitánya ellen csütörtökön emelt vádat az ügyészség, az áldozatok ügyvédei pedig már a kártérítés összegén gondolkodnak. Ha nem sikerül megegyezniük, a svájci gyakorlat szerint az áldozatok hozzátartozói személyenként 300 millió forintot is kérhetnek a bíróságon. Az pedig már csak a Viking cégen múlik, hogy mennyit terhel ebből a kapitányra - olvasható a Ripost összeállításában.
Diszkótragédia: Jár kártérítés az áldozatok családjának a West Balkán bérbeadójától is
Közbenső ítéletet hozott a Kúria a West Balkán nevű szórakozóhelyen bekövetkezett diszkótragédia miatt indult kártérítési ügyben. Ennek az a lényege, hogy a szórakozóhelyet bérbe adó gazdasági társaság ügyvezetőjének is kártérítést kell fizetnie a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak - tájékoztatta a legfőbb bírói fórum sajtótitkársága csütörtökön az MTI-t.
- címkék:
- kártérítés
- West Balkán
- tragédia
- Címkefelhő »
Kártérítést kaphatnak a West Balkán-tragédia áldozatainak rokonai
A West Balkán-tragédiával kapcsolatban megindult kártérítési ügyben hozott közbenső ítéletet a Kúria.
A büntetőeljárás mellett 5 millió forint kártérítést is követel az összevert anyuka
A november 8-án brutálisan összevert hatgyermekes édesanya, Orosz Bernadett nem elégszik meg a büntetőeljárással.
Ellenérték, foglaló, kártérítés, kötbér: Ön ismeri ezek áfa-kockázatait?
Az Európai Unió Bírósága a közelmúltban újfent kijelentette, hogy a szerződésben kikötött kártérítés vagy kötbér is minősülhet egy szolgáltatás ellenértékének áfa szempontból. Ez azért nem mindegy, mert az ellenérték áfás, a kártérítés viszont nem. Mindez különösen az ún. hűségidős, vagy az egyéb határozott idejű szolgáltatásokat érintheti.
Még mindig a kártérítésért küzdenek a buszbaleset áldozatainak rokonai
Hurghadában 11 magyar meghalt, 29 megsérült 2011-ben, amikor balesetet szenvedett egy magyar turistákat szállító busz. Az áldozatok rokonai azóta sem kaptak kártérítést az utazási irodától. Az ügyben holnap dönthet a bíróság.
- címkék:
- Hurghada
- buszbaleset
- krimi
- kártérítés
- Címkefelhő »
Woody Allen megállapodott az Amazonnal, és visszavonta a szerződésszegésért benyújtott keresetét
Woody Allen megállapodott az Amazonnal, és visszavonta a szerződésszegésért az év elején benyújtott keresetét - jelentették hírügynökségek.
- címkék:
- Woody Allen
- per
- kártérítés
- egyezség
- Amazon
- Címkefelhő »
Állami kártérítést követel az áratlanul börtönbe zárt sashalmi panziós
Az emberi jogok bíróságához fordult Szántai Attila, az a sashalmi panziós azért, mert ártatlanul ítéltek 13 év fegyházbüntetésre. A most 64 éves férfi 2001-ben a fekete sereg nevű bűnbanda két tagjára lőtt rá, mert rátámadtak az otthonában. Egyikük meghalt, a másik életveszélyesen megsérült. A panziós közel 7 évet ült börtönben, mire új ügyvédjének sikerült elintéznie, hogy újratárgyalják az ügyét. 2012-ben kimondták, hogy ártatlan, mert jogos önvédelemből használta a fegyverét. A férfinak most is rémálmai vannak és az egészsége is ráment a börtönévekre, a családja pedig széthullott.
Csak álmodhat a motorozásról az a férfi, akire rázuhant egy faág Budapesten
Kiss Erikre tavaly augusztusban, motorozás közben szakadt rá egy faág a Lehel úton. Azóta csak álmodozhat arról, hogy újra motorra ül. A baleset után több milliós kártérítést akar – írja a Blikk.
- címkék:
- kártérítés
- motoros
- faág
- Címkefelhő »
Dunai hajóbaleset: több milliárdot fizethetnek a Viking üzemeltetői
Csak a svájci bíróságon tervezett kártérítési per áldozatonként háromszázezer euróba (százmillió forint) kerülhet a Viking Sigyn szállodahajót üzemeltető Viking River Cruises Svájcban bejegyzett, norvég tulajdonú hajózási cégóriásnak - mondta a Magyar Nemzetnek Sógor Zsolt ügyvéd, a Hableányt üzemeltető Panorama Deck Kft. képviselője a nyomozásban.
Dunai hajóbaleset: 35 milliós kártérítést igényel a Hableány elhunyt kapitányának családja
Kártérítésként 35 millió forintot kér a Hablány elhunyt kapitányának családja.
Műtét után eltűnt a férfi pénisze: beperelte a kórházat (18+)
Félresikerült körülmetélés miatt kapott hatalmas kártérítést egy férfi.
- címkék:
- per
- kártérítés
- műtét
- pénisz
- körülmetélés
- Címkefelhő »
Több milliárdos kárt okoztak az idei nyári viharok
Az idei viharszezon biztosítási szempontból belesimul az elmúlt évek átlagába, nem számít kiemelkedőnek. Ugyanakkor a villámcsapások másodlagos hatásai nyomán okozott károkra egyre többet fizetnek ki a biztosítók - állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.
Újabb légitársaság húzta le végleg a rolót
- címkék:
- csőd
- légitársaság
- kártérítés
- jegy
- francia
- Címkefelhő »
Elkezdődött a vesszőfutás, több ezer pilóta perli a Boeinget
Csoportos keresetet nyújtott be 12 nemzetközi légitársaságnál dolgozó 3000 pilóta a Boeing ellen, a 737 MAX tervezési hibái miatti kompenzáció és büntetés kiszabása érdekében - írja az Airportal a kínai Xinhua hírügynökség alapján.
Brutális kártérítést kell fizetnie a Johnson & Johnsonnak
Oklahomában 572 millió dollár (169 milliárd forint) kártérítésre ítélték a gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó Johnson & Johnson vállalatot az opiátválságban játszott szerepéért.
Bepereli az iskolát egy anya, mert fiát majdnem megfojtotta egy diáktársa
Élete végéig gondozásra szorul az a Los Angelesi fiú, akire két évvel idősebb diáktása rátámadt és kis híján megfojtotta. Az anya kártérítést követel az iskolától, amiért nem ügyeltek fia épségére, és nem léptek közbe annak ellenére sem, hogy szemtanúi voltak a támadásnak.
Katy Perrynek több százezret kell fizetnie plagizálás miatt
Döntött a bíróság: Katy Perrynek több százezer dollárt kell fizetnie, amiért a Dark Horse című slágeréhez részleteket másolt egy rapper dalából.
Lebukott Katy Perry, 2,7 millió dolláros kártérítést kell fizetnie
Kétmillió hétszázezer dollár (797 millió forint) kártérítést ítélt meg csütörtökön Marcus Gray keresztény rappernek az a Los Angeles-i bíróság, amely a hét elején kimondta, hogy Katy Perry a rapper dalából másolt részleteket Dark Horse című 2013-as slágeréhez.
- címkék:
- katy perry
- lopás
- zene
- kártérítés
- gazdaság
- Címkefelhő »
Óriási fülest kapott az Amazon
Felelősséggel tartozhat az áruházán keresztül eladott bóvliért.
- címkék:
- USA
- kártérítés
- Amazon
- Címkefelhő »
Kim Kardashian kártérítést kap: milliókkal lesz gazdagabb
Engedély nélkül használták fel Kim Kardashian fotóit, és másolták le Kanye West kreációit. Pert indítottak, amelynek köszönhetően most milliókat vágnak zsebre.
- címkék:
- kim kardashian
- per
- kártérítés
- pénz
- Címkefelhő »
100 millió dollárt fizetne a Boeing két lezuhant gépe után
Az indonéziai Lion Air légitársaság 737 MAX 8 típusú gépe tavaly októberben, az Ethiopian Airlines egyik járata idén márciusban zuhant le egy hibás szoftver miatt. Mint kiderült, a problémát több pilóta is jelezte. A Boeing amerikai repülőgépgyár 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel a két katasztrófában érintett áldozatok családjainak.
- címkék:
- kártérítés
- légikatasztrófa
- Boeing
- Címkefelhő »
Akár a repülőjegy teljes árát is vissza kell téríteni az utasoknak késés esetén
A közelekedési szakjogász arra figyelmeztet, hogy a repülőjegyünk teljes árát is visszakaphatjuk, ha késik a járat, vagy törlik.
- címkék:
- nyaralás
- kártérítés
- utazás
- repülőjegy
- Címkefelhő »
Ganxsta Zolee édesapja, Zana József kártérítést követel balesete után
Mozgólépcsőn érte baleset Zana József színművészt, miután a szerkezet hirtelen megállt. Ganxsta Zolee édesapja lebucskázott a lépcsőn, és csúnyán megsérült: kártérítést követel.
Beárazták, hogy mennyit ér egy szexuális zaklatás – Felháborító adatok
Nagy-Britanniában nyilvánosságra kerültek azok az adatok, hogy a pedofiloknak a gyermekmolesztálási ügyek után mekkora kártérítést kellett fizteniük. Az egyik legkirívóbb eset az volt, amikor 7.000 forintnyi összegeket állapított meg a bíró – írja a Bors a Daily Mail-re hivatkozva.
Megjutalmazzák a Hableány kiemelőit
Megjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából – értesült a Magyar Nemzet.
- címkék:
- kártérítés
- Hableány
- Viking Sigyn
- Címkefelhő »
Több milliós kártérítést is kaphat a skálás gyilkos: hamarosan szabadulhat
Bár egyelőre nincs konkrét időpont, várhatóan hamarosan kiengedik a börtönből Bene Lászlót. A skálás gyilkosként elhíresült férfi bízik benne, hogy rossz börtönbeli tartási körülmények miatt több millió forint kártérítést kap.
- címkék:
- Bene László
- kártérítés
- börtön
- millió
- gyilkos
- Címkefelhő »
Egymilliárdot kapott kártérítésként a kéztörésére a magyar férfi
Csaknem egymilliárd forintot kapott kártérítésként a sztárügyvédei révén egy magyar férfi Amerikában, aki egy építkezésen zuhant le úgy, hogy eltört a keze.
Az áldozat anyja szerint hazudik a borsodnádasdi gyilkos
Roland és Csenge 2017-ben, egy szeptemberi estén találkoztak egymással. A részeg és bedrogozott férfi összeveszett a lánnyal, és úgy megverte, hogy elájult. Ezek után levetkőztette és egy vízelvezető aknába dobta. Az eset óta Csenge édesanyjának élete teljesen tönkrement, szinte mindennap kórházban kezelik. A tárgyalásra viszont eljár. Hallotta, hogy a vádirat szerint a lánya randizott Rolanddal, ami szerinte hazugság – írja a Blikk.
- címkék:
- Borsodnádasd
- kártérítés
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Gazdagon szabadulhat a börtönből Szögi Lajos gyilkosa
Szögi Lajos elsodort egy kislányt az autójával Olaszliszkán 2006-ban. A férfi kiszállt az autójából, hogy segítsen a gyereknek, ezután támadtak rá. A nyolc férfi halálra verte. A tanárnak a gyerekei is az autóban ültek, ők végignézték, ahogy meggyilkolják az apjukat. Az egyik gyilkos pert nyert az állammal szemben a rossz börtönkörülmények miatt. Most eldőlt, a pénzből nem köteles törleszteni azt a több mint 40 milliós kártérítést, amit Szögi Lajos családjának ítélt meg a bíróság – írja a Bors.
Rékasi Károly: Volt, amikor ki akartam lépni ebből az élet nevű „játékból”
Rékasi Károly motorbalesetének büntetőügyében lassan négy éve nincs jogerős ítélet, így kártérítést sem kapott még a biztosítótól. Az édesanyjától, Joli nénitől tavaly kért kölcsönt sem tudja visszafizetni. A színész a Blikknek beszélt szinte kilátástalan helyzetéről.
Fülöp hercegnek nem kell fizetnie a balesete után
Tavaly év végén szenvedett balesetet II. Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg. A másik autó két utasa megsérült. Most megállapították, hogy Fülöp hercegnek nem kell kártérítést fizetnie.
Malajzia: ez nekünk kevés lesz a Goldman Sachstől
Malajzia nem bocsánatkérést vár az amerikai Goldman Sachs befektetési banktól azért a szerepért, amelyet az ország 1Malaysia Development Berhad (1MDB) nevű állami befektetési alapjától eltüntetett pénzek kezelésében játszott, hanem 7,5 milliárd dollárnyi kártérítést - jelentette ki Lim Guan Eng malajziai pénzügyminiszter.
Rejtélyes baleset történt a Szegedi Vadasparkban
2018 tavaszán egy Lizi nevű nő a családjával együtt járt a Szegedi Vadasparkban, ahol súlyosan megsérült, és csak a véletlenen múlt, hogy senki másnak nem lett baja. Az asszony 3 millió forintot szeretne kapni kártérítésként.
Roncsok és holttestek záporoztak alá az égből a mit sem sejtő skót városkára
1988. december 21-én a közeledő karácsony miatt a szokásosnál is nagyobb volt a forgalom a londoni nemzetközi légikikötő, a Heathrow gurulóútjain. A Pan American World Airways London és New York között közlekedő 103-as járata ezért csak 25 perces várakozás után kapta meg a felszállási engedélyt. A járat Boeing 747-es óriásgépe azonban a karácsonyi forgalom ellenére sem volt telt házas, mert két héttel korábban egy ismeretlen telefonáló arra figyelmeztette az Egyesült Államok helsinki nagykövetségét, hogy az egyik palesztin terrorcsoport merényletet fog elkövetni az ünnepek környékén a Pan Am valamelyik Frankfurtból Amerikába induló ...
- címkék:
- Moammer Kadhafi
- Semtex
- Heathrow repülőtér
- Lockerbie
- Boeing 747
- pokolgépes merénylet
- légi balesetek
- kártérítés
- légiforgalmi irányítás
- nyomozás
- felszállás
- terrorcselekmény
- légtér
- radarkép
- Pan American World Airways
- áldozatok
- utazómagasság
- Flight Level
- Pan Am 103-as járat
- Clipper Maid of the Seas
- startengedély
- plasztikbomba
- Air Accidents Investigation Branch
- Címkefelhő »
Eliza Dushku majdnem 3 milliárdos kártérítést kapott szexista megjegyzések miatt
A Bull című jogi sorozatban kapott epizódszerepeket Eliza Dushku. Ebben a sorozatban játszik az NCIS-ből ismert Michael Weatherly is, aki állítólag számos szexista megjegyzést sütött el a színésznő jelenlétében. Dushku nem kapott több szerepet, de majdnem 3 milliárdos kártérítést igen.
Brutális kártérítést fizet ki az O2 mobilszolgáltató
Az O2 mobilszolgáltató akár százmillió fontos kártérítést is fizethet a múlt hét csütörtöki leállásért. A vállalat úgy véli, a problémát az Ericsson lejárt szoftvertanúsítványa okozta – állítja a BBC.
- címkék:
- kártérítés
- mobilszolgáltató
- O2
- Címkefelhő »
Rekordméretű kártérítést kaptak, akiket megkárosítottak Ferihegyen
Rekordösszegű pénzt kapnak idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér károsultjai, volt olyan, aki 650 ezer forint kompenzációhoz jutott. Öt esetből négyszer fapados légitársaságokkal volt probléma.
Kártérítésre fogják kényszeríteni a Ryanairt
A brit hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a Ryanair légitársaság fizessen kártérítést azoknak az utasoknak, akiket érintett a sztrájkok.
- címkék:
- sztrájk
- légitársaság
- kártérítés
- Ryanair
- Címkefelhő »
H. Dezső, az olaszliszkai lincselő milliókkal szabadulhat a börtönből
Az olaszliszkai tanárlincselés egyik elkövetője, H. Dezső akár milliókkal is szabadulhat a börtönből. Rossz tartási körülményekre hivatkozva ugyanis 5 millió forintot ítélt meg neki a bíróság.
Rékasi Károlyt a milliós kártérítés sem vigasztalhatja meg
Három és fél évvel ezelőtt szenvedett motorbalesetet Rékasi Károly. A bíróság az autóst találta hibásnak, a színész több tízmilliós sérelemdíjat kér. Ám azt mondja, az egészségét ez sem pótolhatja.