Michelangelo Antonioni
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Nagyítás
- Vörös sivatag
- Ingmar Bergman
- Az éjszaka
- A kaland
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Monica Vitti 90 éves
85 éves lett Alain Delon
85 éves lett Alain Delon, az európai filmművészet egyik legnagyobb sztárja, aki olyan alkotásokkal írta be magát a mozgókép egyetemes történetébe, mint a Ragyogó napfény, a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A párduc, A szamuráj, A medence vagy a Klein úr – és aki olyan szórakoztató tömegfilmek értékét emelte jelenlétével, mint a Fekete tulipán, a Volt egyszer egy tolvaj, a Borsalino, a Zorro, az Airport '79 vagy a Zsaru-filmek. És Jean-Paul Belmondo mellett - sokak szerint előtte - a legnagyobb élő francia filmszínész. Pontosabban, gondolva pályája elején és vége felé alakított nagyszerű színpadi szerepeire: a legnagyobb francia színész.
A jazz moziba megy: Nagyítás és fúzió
Herbert Jeffrey Hancock hétévesen kezdett zongorázni, csodagyerekként figyeltek fel rá, 11 éves korában már a Chicagói Szimfonikus Zenekar kíséretében adta elő Mozart D-dúr, „Koronázási” zongoraversenyét. Tinédzserként kizárólag klasszikus zenei oktatást kapott, a jazzt legfeljebb hallás után próbálgatta, s csak 1960-ban, húszévesen jelentkezett az általa a „harmónia gurujaként” emlegetett Chris Anderson jazz-zongoristánál, hogy foglalkozzon vele. Még ebben az évben csatlakozott Donald Byrd trombitáshoz (ennek egyik eredménye az 1961-es Royal Flush című Byrd-album), majd két évvel később elkészítette első önálló lemezét. A Takin' Offf ...
Digitalizálták Michelangelo Sixtus-kápolnáját
Még a piszkot is láthatjuk majd Ádám körme alatt.
Meghalt Tonino Guerra
Kilencvenkét évesen meghalt Tonino Guerra olasz forgatókönyvíró, aki olyan legendás rendezőkkel dolgozott, mint Michelangelo Antonioni, Andrej Tarkovszkij és Federico Fellini. Guerra, aki költőként és íróként is tevékenykedett, 1956-ban debütált a moziban Giuseppe De Santis Férfiak és farkasok című filmjének forgatókönyvével. Antonionival való együttműködése az 1960-as A kaland-dal kezdődött, ezt követte Az éjszaka, a Napfogyatkozás, a Vörös sivatag, a Zabriskie Point, a Nagyítás, Az oberwaldi titok, az Egy nő azonosítása, a Túl a felhőkön és végül a 2004-es Eros című omnibuszfilm egyik szegmense. Tonino Guerra 2010-ben Ő írta többeek ...
Hova tűnt Török Ferenc?
Egzisztencialista művészfilmet akart csinálni a Moszkva tér rendezője, de csak a kliséket sikerült átmentenie a hatvanas évekből. Negyedik nagyjátékfilmjében egy néma asszony őgyeleg kótyagosan előbb Budapesten, majd Isztambulban.
Jancsó Miklós: Ha fiatalabb lennék, pofáznék sokat
Ő maga is alig hiszi el, de Jancsó Miklós múlt héten betöltötte a 90-et. A rendezőlegendától megkérdeztük, hogy mázlistának tartja-e magát, melyik évtizedben volt a legboldogabb, valamint hogy mit gondolt, amikor először látott pornófilmet. Jancsó azt is elárulta, hogy lehet megúszni, hogy egy rendező idős korára elveszítse a fonalat, melyik a kedvenc hollywoodi akciófilmje, miért nem örült a 3D-nek, és fel tudja-e még húzni magát a politikán. Finom lelkű olvasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy a mester olykor trágár kifejezésekkel fűszerezi mondandóját.
Meghalt Maria Schneider, az Utolsó tangó Párizsban női főszereplője
Csütörtök reggel hosszú betegség után 58 éves korában elhunyt Maria Schneider francia színésznő, aki legismertebb alakítását Marlon Brando partnereként nyújtotta az 1972-es Utolsó tangó Párizsban című filmben. A halál oka rákbetegség volt. Maria Schneider az Utolsó tangó Párizsban című filmben A színésznő 19 éves volt, amikor megkapta Marlon Brando szeretőjének szerepét a szexuális tartalma miatt nagy botrányt kavaró filmben, később többször nyilatkozta, hogy úgy érezte a rendező Bernardo Bertolucci manipulálta és megalázta őt a forgatás közben. Brandóval a színész haláláig jóban voltak, bár jó ideig nem említették meeg ...
Mundruczó Kornél sálálá
Hogy a csudába lehet az, hogy még nem írtak popszámot Fliegauf Benedekről? Miért nem ihletett meg eddig egy zenészt sem Török Ferenc csodálatos tehetsége? Rímel arra valami, hogy Hajdu Szabolcs? Ezekre a kérdésekre határozottan nem keressük a választ, viszont összeszedtünk jó pár olyan dalt, amelyek híres filmrendezőkről szólnak.
- címkék:
- Tim Burton
- David Lynch
- Hajdu Szabolcs
- François Truffaut
- Fliegauf Benedek
- Michelangelo Antonioni
- Török Ferenc
- Mundruczó Kornél
- Szabadság, szerelem
- Ed Wood
- Macerás ügyek
- premier
- Magyar vándor
- S. O. S. szerelem
- Michel Gondry
- Bombajó buborék
- Eros
- Made in Hungária
- Twin Peaks
- Napfogyatkozás
- Címkefelhő »