John Travolta
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Grease
- Kelly Preston
- Olivia Newton-John
- Ponyvaregény
- tévé
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elképzelhetetlen luxusban élnek az igazi sztárok
Húsz-harmincnál is több szoba, lenyűgöző környezet, saját edzőterem, uszoda és repülőgép-beálló. Nézze meg, milyen hatalmas pompa közepette élnek a legnagyobb sztárok!
Szcientológia és ami mögötte van - Interjú Miklovicz Attila szcientológussal
Családokat szétszakító szekta, lehúzós vállalkozás, vagy éppen hollywoodi sztárvallás – valószínűleg nem én vagyok az egyedüli, aki a szcientológia szót meghallva nagyjából ezekre a megállapításokra asszociál. A szcientológia a világ egyik legmegosztóbb vallása, ennek ellenére több millió híve van. Működését és megkérdőjelezhető szabályait rengeteg támadás éri – az alábbi interjúban a többi között ezekre a vádakra is szerettem volna válaszokat kapni. Miklovicz Attilával, a Magyarországi Szcientológia Egyház munkatársával beszélgettem.
Steven Seagalé ízléstelen, Travoltáé szánalmas
Az, hogy valaki nagy sztár, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a virtuális térben is rendben mennek a dolgai, hiszen egy honlap például nem pénz és ismertség, hanem ízlés és szakértelem kérdése. Mutatjuk a legrosszabb próbálkozásokat!
A vallás mindenekfelett - Sztárok a szcientológia hálójában
Xenu, a galaxis gonosz ura 75 millió évvel ezelőtt űrlényeket ejtett foglyul, hibernálta őket, majd a Föld egyik tűzhányójába dobta a fagyasztott testeket, a vulkánt pedig felrobbantotta. Ezután az űrlények kiszabaduló lelkét felfogta egy lélekszívóval, és megtisztítva szabadon engedte őket. Ezek a lelkek, azaz a thetánok az evolúció során az emberi testekben találtak új otthonra.
John Travolta: Egy valódi amerikai tragédia zajlott a háttérben
John Travolta, Cuba Gooding Jr. és David Schwimmer főszereplésével érkezik a FOX-ra az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy sorozat, amely az egyik leghíresebb bírósági per kulisszái mögé kalauzolja a nézőket.
- címkék:
- John Travolta
- sorozat
- média
- tévé
- Címkefelhő »
Hoppá! Caitlyn Jenner John Travoltával randizgat?
Nem újkeletűek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy John Travolta a saját neméhez is vonzódik, most pedig arról szólnak a hírek, hogy nem is akárkivel, hanem a nemrég nővé vált Caitlyn Jennerrel randizgat titokban.
Mi történt John Travolta arcával?
Valaha Hollywood egyik legsármosabb férfijának tartották, ma már azonban csak árnyéka egykori önmagának a világhírű színész.
Szülinap a köbön! Rengeteg tehetséges ember ünnepli ma a születését
Nemes Jeles László, Szabó István, és John Travolta is február 18-án született, ami úgy tűnik, hogy egy igazán szerencsés nap!
John Travolta fejéről levált a paróka
A színésznek már rég nem olyan dús a hajkoronája, mint egykor volt. Csellel próbálta elfedni ritkuló szálait, de vesztére mindenkinek feltűnt a turpisság.
- címkék:
- John Travolta
- haj
- paróka
- Címkefelhő »
Megható sorokkal emlékezett 7 éve elhunyt fiára John Travolta
2009 januárjában halt meg John Travolta 16 éves autista fia. A színész nem sokkal a hetedik évforduló után, Facebook-oldalán emlékezett meg róla.
- címkék:
- John Travolta
- halál
- évforduló
- megható
- Címkefelhő »
Hírességek, akik eltemették gyermeküket
Egy családtag elvesztése minden esetben borzasztó érzés, de talán nincs annál fájdalmasabb, mint amikor egy szülő temeti el a gyermekét. Egy ilyen tragédiát feldolgozni szinte lehetetlen. A sors pedig nem válogat, jó néhány hírességnek is szembe kellett már néznie a felfoghatatlannal.
Hoppá! Hét férfival szexelt John Travolta
Több férfi is állítja, a világhírű színész, John Travolta szeretője volt. Ilyen jól működött a Grease-ben látott szexi csípőmozgás?
Kokainnal kínálta a hercegnőt Jack Nicholson
Kokainnal kínálta II. Erzsébet királynő húgát, a néhai Margit hercegnőt Jack Nicholson a tiszteletére rendezett partin.
Világsztárok egy képen - Újabb sztárszelfi született!
Igazi hollywoodi világsztárok szerepelnek azon a fotón, amit a kétszeres Oscar-díjas színésznő, Barbra Streisand tett közzé a minap saját rajongói oldalán.
Hoppá! Lady Gaga és Barbra Streisand közös fotót lőtt
A két tehetséges énekesnő bájos fotón ölelkezett össze.
Vastag Csaba John Travolta nyomdokaiba lép
Megkapta szerepálmát az X-Faktor-győztes énekes, hiszen hamarosan a Grease című musicalben debütál.
Van egy hulla a kocsiban, mínusz egy fej
Pont húsz éve, 1995. április 13-án mutatták be itthon a kilencvenes évek legnagyobb hatású kultuszfilmjét, a Ponyvaregényt. Egy generációnak volt elementáris élmény, ahogy a nyugalmas magyar hétköznapokban váratlanul arcul csap minket a szédítő menőség. Az Origo Filmklub szerzői mesélik el, hogy az ő életükbe hogyan robbant be Tarantino mindent felforgató, máig hivatkozott mesterműve. Van, aki jó előre rácsavarodott, van, aki csajozni próbált vele, van, aki majdnem hányt, és van, aki annyit hallotta már a haverjait szajkózni, hogy "ne kezdjük el egymás faszát szopni", hogy nem bírta tovább.
Szerelmi viszonyban van Tom Cruise és John Travolta?
Azt pletykálják: a két színész között intim kapcsolat van.
- címkék:
- John Travolta
- Tom Cruise
- Címkefelhő »
Melyik pasi a legrondább nő?
A friss Oscar-díjas Eddie Redmayne az első olyan embert alakítja a The Danish Girlben, aki nemi átalakító műtéten esett át, a héten mozikba kerülő Az új barátnőben pedig az derül ki Romain Duris-ról, hogy titokban imád női ruhákat viselni. Ők azonban messze nem az elsők: Philip Seymour Hoffman transznemű énektanárként forgatta fel Robert de Niro világát, Hugo Weaving ABBA-ra tátogó transzvesztitát játszott, Kurt Russell pedig csábosan tovalibbenő táncosnőként hergelte a férfiakat. Összeszedtük a filmtörténet tizenhárom legmeghökkentőbb nőnek öltözött férfi színészét.
John Travolta 36 év után vállalt komolyabb tévés szerepet
John Travolta 36 év után vállalt komolyabb tévés szerepet, neves ügyvédet fog játszani az O. J. Simpson ügyét körüljáró American Crime Story-ban.
Víz alatt forgatták újra a Ponyvaregény legendássá vált jelenetét
Idén 20 éve, hogy bemutatták Quentin Tarantino korszakos filmjét, a Ponyvaregényt, ennek alkalmából pedig egy medencében forgatták újra a Ponyvaregény ikonikussá vált jelenetét. Íme, egy kis ízelítő belőle.
Meghalt Marcia Strassman vígjátéksztár
66 éves korában elhunyt a Drágám, a kölykök összementek! filmek színésznője.
Leszállt az első gép a világ leghosszabb járatán
A világ leghosszabb légi útvonalán helyezte üzembe a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét a Qantas ausztrál légitársaság: az Airbus A380-as közel ötszáz utassal a fedélzetén 15 óra alatt tette meg a 13 800 kilométeres utat az ausztráliai Sydney és az amerikai Dallas között.
Zsigmond Vilmos fénnyel jelzi, ha jönnek az ufók
Zsigmond Vilmos egy bevásárlószatyorba bújtatott kamerával rögzítette az '56-os forradalom budapesti eseményeit, Hollywoodban szemétszedéssel kezdte a karrierjét, 1978-ban viszont már Oscar-díjat kapott a Harmadik típusú találkozásokért. Fényképezte Jack Nicholsont, Mel Gibsont, Angelina Jolie-t, Scarlett Johanssont és Bruce Willist is, 2003-ban a filmtörténelem tíz legnagyobb hatású operatőre közé választották. Szombaton életműdíjjal tüntetik ki a miskolci CineFest filmfesztiválon, ezért kiválasztottuk az öt szerintünk legjobb munkáját káprázatos életművéből. Nem volt könnyű feladat.
John Travolta tagadja, hogy szexuális kapcsolata volt egy férfival
Évekkel ezelőtt robbant ki a sztár szexbotránya, miszerint intim viszonyba került egy Douglas Gotterba nevű férfival. Végre Travolta is megszólalt az ügy kapcsán.
Újabb botrány John Travolta háza táján – meleg szeretője kitálal?
Travolta légitársaságának egykori pilótája úgy döntött, mindent kitálal és intim részleteket árul el a színésszel való intim kapcsolatáról.
Csudaklassz! John Travolta és Olivia Newton-John 36 év után újra elénekelte a Grease slágerét
Biztos mindenkinek mosolyt csal az arcára az a felvétel, amelyen 36 év elteltével Travolta és Newton-John újra elénekelte „You're the one that I want" című duettet. Mi legalább háromszor meghallgattuk már! :)
Így lazulnak a sztárok és testdublőreik
Tom Cruise, Brad Pitt és John Travolta is szeret testdublőre társaságában megjelenni. Az biztos, hogy a megduplázott világsztárok nagy feltűnést keltenek mindenhol.
John Travolta sorozatot forgat
A kétszeres Oscar-jelölt színész a Nicsak, ki beszél! után újra együtt játszik Kirstie Alleyvel.
John Travoltát pszichiátrián kezelték
16 éves autista fia elvesztése után egy pszichiátriai kezelésen vett részt a színész, és az alkoholhoz is hozzányúlt.
Megtalálták a Ponyvaregényből ellopott piros kabriót
Közel két évtized után előkerült a legendás piros Chevrolet kabrió, amelyet a Ponyvaregény című kultikus film forgatásáról loptak el.
Tarantino csinálta meg őket
Quentin Tarantino porolta le a táncos lábú John Travoltát, dupla Oscar-díjast csinált az osztrák nyelvzseniből, visszahozta a dögös, fekete akciócsajt, és megismertette a világgal a Coen testvérek kedvenc békafejű színészét. A héten jelent meg nálunk DVD-n a Szárazon című film, amelyben a Halálbiztos pomponlánya próbál leszokni az ivásról. Ebből az alkalomból összeszedtük a rendező felfedezettjeit és újrafelfedezettjeit.
- címkék:
- Quentin Tarantino
- John Travolta
- Michael Madsen
- Samuel L. Jackson
- Kurt Russell
- Christoph Waltz
- David Carradine
- Mélanie Laurent
- Pam Grier
- Robert Forster
- Steve Buscemi
- Mary Elizabeth Winstead
- Zoe Bell
- Becstelen brigantyk
- Kutyaszorítóban
- Halálbiztos
- Kill Bill
- Jackie Brown
- Ponyvaregény
- Django elszabadul
- Címkefelhő »
Válik John Travolta?
Úgy hírlik, válik John Travolta és felesége, Kelly Preston. Az egyik amerikai bulvárlap szerint az asszony besokallt: szeretne végre a karrierjére koncentrálni.
Itt a világ legrémisztőbb karácsonyi klipje?
John Travolta és Olivia Newton-John karácsonyi videót forgatott, erre mit tesznek az internetezők? Gúnyolódnak! Nézze meg, mi miatt.
Beperelte John Travoltát egykori meleg szeretője
Beperelte John Travoltát egykori állítólagos szeretője, akit - miután nyíltan megszólalt az évekkel ezelőtti viszonyukról - nemrég megfenyegetett a színész ügyvédje.
30 év után újra színpadra áll az énekesnő
1978-ban mutatták be a Grease című filmet, amely az akkor 29 éves Olivia Newton-Johnt igazi szupersztárrá tette. Az énekesnő most ismét színpadra áll.
A szomszéd füve egyre véresebb
Oliver Stone legújabb filmje brutális mese a békepárti, rasztás szmókerről, aki egy jó joint helyett a mexikói drogkartell egyik tagjára gyújtott rá, meg a barátjáról, aki a mágikus keleti varázsbabból kinőtt vadkenderen mászott fel az égig, és a kartellt vezető Királynőről, aki a fele királyságát odaadná a legkisebb lányáért.
Bemutatta új filmjét John Travolta
Ellátogatott a 60. San Sebastian Nemzetközi Filmfesztiválra John Travolta.
Kitálalt John Travolta szeretője
Bajban van John Travolta - egykori szeretője ugyanis mindent elmondott a kapcsolatukról.
Sztárok vallása? - A szcientológiai egyház titkos élete
A szcientológiáról már biztosan hallottál, ha másképpen nem, az egyházat támogató hírességek révén. Tom Cruise híres-hírhedt vallásáról azonban a beavatottakon kívül csak mendemondákat tudunk. A Life.hu a szcientológia nyomába eredt.
Lejáratta magát a színész - Tökéletes férjként próbált viselkedni a vörös szőnyegen
John Travolta mögött botrányos hetek állnak. A színész a legutóbbi vörös szőnyeges eseményen kétségbeesetten próbálta bizonyítani, hogy ő igenis a nőket szereti.
Hiába csináltak hülyét magukból
Tom Cruise mindent bedobott a héten bemutatott Mindörökké rockban: átvedlett félmeztelen, bőrgatyás 80-as évekbeli rocksztárrá, a film mégis elhasalt az amerikai mozikban. Összeszedtük az öt legkirívóbb esetet, amikor sztárok bevállalták, hogy eljátszanak egy totál elszállt figurát, de pofára estek vele.
Szorul a hurok a színész nyaka körül! Egyre többen teregetik ki eltitkolt múltját John Travoltának
Nem szabadulhat a múltjától John Travolta. A National Enquirer magazin szerint a színész a nyolcvanas években hat éven át volt Doug Gotterba szeretője.
Újabb masszőr pereli Travoltát szexuális zaklatás miatt
Újabb masszőr csatlakozott a John Travolta elleni szexuális zaklatási ügyhöz. A keddi bírósági beadvány szerint a sztár a magához rendelt második férfi masszőrt is egy hotelszobában molesztálta.
Újabb férfi vádolja szexuális zaklatással John Travoltát
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=D9Ntd4ZxdyTjhyC3 A tajvani NMA TV animációja Travolta masszázsáról Az új masszőr vádjára az ügyvédje szerint azonban már van bizonyíték is, de egyelőre nem szeretné felfedni azokat. Állítólag tanúk és fotók is igazolják, hogy a színész ezúttal valóban Atlantában tartózkodott akkor, amikor a vádak szerint helytelen viselkedést tanúsított. Erre Travolta ügyvédje így reagált: "Az újabb vádaskodó ügyvédje a feljelentés előtt biztosan utánajárt a médiában, hogy ügyfelem éppen egy filmen dolgozott Atlantában. Ezek is ugyanolyan koholt vádak, mint az előzőek voltak." A felperesek egyenként két-két millió dolllár ...
John Travoltát egy férfi szexuális zaklatásával vádolják
Egy férfi masszőr beperelte John Travoltát, amiért állítása szerint a sztár szexuálisan zaklatta őt munkavégzés közben. A nevét eltitkoló férfi azt állítja, hogy január 16-án, egy hollywoodi hotelszobában masszírozta meg Travoltát, aki azonban megfogta a nemi szervét, és többek közt felajánlotta neki, hogy kielégíti. A masszőr ráadásul azt állítja, hogy Travolta olyan értelmű kijelentéseket tett, melyek szerint karrierjét annak köszönheti, hogy szexuális szívességeket nyújtott befolyásos hollywoodi férfiaknak. A masszőr tiltakozása nyomán Travolta végül állítólag kocsival elvitte a férfit az általa kért helyre, és a megbeszélt 400 ddolláros ...
Szexuális zaklatással vádolják Travoltát
John Travoltát szexuális zaklatás miatt beperelte egy férfimasszőr.
John Travolta szülinapos
Ma ünnepli 58. születésnapját John Travolta.
- címkék:
- John Travolta
- Kelly Preston
- Grease
- Címkefelhő »
Jövőre is mehet a szemétkedés a Golden Globe-on
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wQP066dXRI7LJ9DG Ricky Gervais nyitóbeszéde a 2011-es Golden Globe-díjátadón Gervais (aki két évvel ezelőtt szerepelt A tíz legviccesebb ember a világon című összeállításunkban) az előző díjátadón csípős megjegyzéseket tett a megjelent hírességekre és nem kímélte a hollywoodi külföldi újságírók szervezetét sem. Gervais házigazdaként már a nyitóbeszédében kiosztott mindenkit Charlie Sheentől kezdve Angelina Jolie-n át egészen Johnny Deppig (ezt később Gervais és Depp viccesen feldolgozta a Life's Too Short egyik jelenetében), utalt Tom Cruise és John Travolta állítólagos homoszexualitására,, ...
Travolta szónoklata
John Travolta nemcsak színész, de kiváló pilóta is egyben - épp ezért lett ő egy jelentős vállalat képviselője.
- címkék:
- John Travolta
- repülőgép
- nagykövet
- Címkefelhő »
John Travoltát kirúgták, de élvezi az apaságot
John Travolta 2010 végén lett ismét apa: ekkor szülte meg felesége, Kelly Preston a kis Benjamint. A baba lassan egyéves lesz - és a megszólalásig hasonlít édesapjára!
- címkék:
- John Travolta
- Kelly Preston
- apaság
- Címkefelhő »
Meghalt a Grease szexi táncosnője
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PJ1PYHFWtzQL2IPh Annette Charles a Grease című filmben Charles a hetvenes években olyan népszerű tévésorozatokban szerepelt, mint a The Flying Nun, a Mod Squad és a The Bionic Woman. 1978-ban felhagyott a színészettel (a nyolcvanas években már csak a Latino című filmben, és a Magnum egyik epizódjában tűnt fel), és a California State egyetemen tanított beszédtechnikát.
Meghalt Jeff Conaway, Travolta legjobb haverja a Grease-ben
Hatvanéves korában elhunyt Jeff Conaway, aki a T-Birds banda legvagányabb tagját, Kenickie-t játszotta az 1978-as Grease című filmben. Conaway a Grease forgatása alatt hátsérülést szenvedett, akkor szokott rá a fájdalomcsillapítókra, majd a következő három évtizedben súlyos kábítószer- és alkoholproblémákkal küszködött. Május 11-én valószínűleg túladagolta magát, eszméletlenül találtak rá otthonában, a kórházba szállítása után tüdőgyulladást és szepszist kapott, mesterséges kómában tartották több mint két hétig, majd május 27-én levették a lélegeztetőgépről. Jeff Conaway a Grease-ben Conaway gyerekkora óta játszott szzínházban, ...
Tragédia - Elhunyt a Grease egyik főszereplője!
Már több, mint egy hete kómában volt a Pomádé egyik főszereplője, Jeff Conaway - a színész pénteken búcsúzott az élők sorából.
- címkék:
- John Travolta
- halál
- Grease
- Pomádé
- Címkefelhő »
Al Pacino is csatlakozik Travolta maffiacsaládjához
A John Gotti maffiavezérről szóló filmet akkor említettük, amikor még úgy volt, Nick Cassavetes rendezi. Azóta sok minden változott: a Gotti: Three Generations című filmet Barry Levinson csinálja, és megvan a főszereplőgárda, ami szinte az egész Travolta-családot és immár Al Pacinót is felvonultatja. John Travolta játssza Gottit, felesége, Kelly Preston lesz a filmbeli felesége, lányuk, Ella Bleu Travolta pedig a filmbeli lányukat formálja meg. Pacino Neil Dellacroce-t alakítja, aki a Gotti által vezetett Gambino család egyik meghatározó tagja volt. Joe Pesci Gotti helyettesét játssza majd, Lindsay Lohan pedig a menyét, az ifjabb Joohn ...
Uma Thurman és John Travolta újra egy filmben
Tavaly tavasszal adtunk hírt először Oliver Stone Savages című filmjéről, ami két marihuánadílerről és közös barátnőjükről szól, akit váltságdíj fejében elrabol egy mexikói drogkartell. A júliustól forgó filmnek kezd összeállni a szereposztása, és Stone eddig meglehetősen jó arcokat választott ki. A két fűárust a Kick-Ass-ből ismert Aaron Johnson és a Friday Night Lights-ból, valamint az X-Men kezdetek: Farkas-ból ismert Taylor Kitsch alakítja, elrabolt barátnőjük pedig Blake Lively (A pletykafészek, Tolvajok városa) lesz. John Travolta mint kiégett kábítószerügyi nyomozó, Uma Thurman mint Lively figurájának az anyja, Benicio Del Tooro ...
John Travolta visszautasította egy sikersorozat felkérését
John Travoltának felajánlottak egy szerepet az USA-ban igen népszerű, itthon az RTL Klubon látható Glee - Sztárok leszünk-ben, de a színész visszautasította.
John Travolta pilótát nevel két hónapos fiából
Bár még csak kéthónapos John Travolta és Kelly Preston kisfia, Benjamin, a kicsi már szárnyra kapott.
A híres színész bemutatta újszülött kisfiát
John Travolta nemrég újra apuka lett, és örömét már az egész világgal megosztotta, amikor exkluzív interjúban mesélt fia születéséről.
Carrie Fisher: "John Travolta homoszexuális!"
A színész mindent tagad, de a közvetlen barátai és színésztársai szinte kész tényként kezelik John Travolta homoszexualitását.
Tarantinót és Travoltát is jól megszívatták kollégáik
Az önirónia nem tartozik a legfőbb magyar nemzeti jellegzetességek közé, ezért elsőre talán meglepően hangzik, hogy vannak a világon, akik megtiszteltetésnek veszik, ha kollégáik és hivatásos humoristák élcelődéseinek céltáblájává válnak. Az ún. "roast" intézménye pontosan ezt jelenti: olyan társasági esemény, amelynek során egy meghívott hírességen csattan a többiek ostora. Tegnap este Quentin Tarantino egy ilyen est díszvendége volt, ahol olyanok viccelődtek rajta, mint Samuel L. Jackson - ő volt a ceremóniamester -, Uma Thurman, Sarah Silverman és Rob Schneider. A Hollywood Reporter egyik munkatársa szerencsére megtette nekünk a ...
Béranya szülte Travolta gyermekét?
Alighogy megszületett a színész csemetéje, máris felröppentek a pletykák, miszerint Travolta felesége csak álterhes volt, és a gyermeket béranya szülte.
- címkék:
- terhesség
- botrány
- John Travolta
- Címkefelhő »
Megszületett John Travolta kisfia!
Tegnap egy floridai kórházban megszületett John Travolta és Kelly Preston kisfia, Benjamin.
- címkék:
- szülés
- John Travolta
- Kelly Preston
- Címkefelhő »
John Travolta mindenkit azonnal lelő
Jonathan Rhys Meyers és John Travolta a filmben | Előzetes | Plakát Pierre Morel Elrabolva című akciófilmje az idei év nagy meglepetéssikere volt, a szolid 25 millió dollárból összedobott film világszerte majdnem 224 milliót kaszált. Morel azóta már le is forgatta az újabb pörgős filmjét, az Oroszországból szeretettel című Bond-filmre rímelő From Paris with Love-ot (Párizsból szeretettel), aminek most jött ki a hosszú előzetese és a pofás plakátja. A filmben a Match Point-ból és a Tudorok-ból ismert Jonathan Rhys Meyers a franciaországi amerikai nagykövetség jólfésült alkalmazottját alakítja, akinek a John Travolta által megformált ...
Fickós, aztán mégis ernyedt
Az új Hajsza a föld alatt majdnem egy tökös akció-remake lett, de Tony Scott nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy filmjét álmagyarázatokkal és műpátosszal terhelje le. Jobb lett volna könnyedén.
Akiket Tarantino élesztett újra
Közismert, hogy John Travoltát a Pulp Fiction testesen is meggyőzően diszkózó Vincent Vegája rángatta ki a Nicsak, ki beszél!-filmek gyagya világából, de koránt sem ő az egyetlen, aki Quentin Tarantinónak köszönheti karrierje másodvirágzását. A rendező eddig minden filmjében előásott legalább egy régi sztárt - megnéztük, melyikük hogyan került Tarantino világába, és mit köszönhet neki. (A cikkbe embeddelt videók többsége spoilert tartalmaz azok számára, akik még nem látták a filmet.)
Travolta hülye bajszot, Hugh Jackman karmokat növeszt
Pénteken kijött a nyáron mozikba kerülő The Taking of Pelham 123 (ez eredeti nálunk a Hajsza a föld alatt címet viselte) hosszú előzetese, ami itt nézhető meg, akár nagyfelbontásban is. A thriller-remake-ben John Travolta és Denzel Washington feszül egymásnak, mint metróeltérítő és túsztárgyalóvá avanzsáló metróirányító. A klipben nincs semmi olyan, amit más filmekben ne láttunk volna - leszámítva talán Travolta idétlen bajszát -, de lényegesen nézhetőbbnek tűnik, mint Tony Scott előző két filmje, a Déja Vu és a Domino. A nyári moziszezon egyik nyitódarabja lesz idén a májusban debütáló Wolverine, amiből három egymást követő napon hhárom ...
Meghalt John Travolta 16 éves fia
Pénteken elhunyt Jett Travolta, John Travolta és Kelly Preston amerikai színész házaspár 16 éves fia.
[origo] filmklub
- címkék:
- John Travolta
- George Bush
- Jim Carrey
- Natalie Portman
- Oliver Stone
- Zooey Deschanel
- Vince Vaughn
- Memento
- A forrás
- Invázió
- Mamma Mia!
- I Love You
- Barbarella
- Majdnem híres
- New York bandái
- Ünneprontók ünnepe
- Jack és Rose balladája
- Tsotsi
- Batman
- Aranypolgár
- Az ember a Holdon
- Nem vénnek való vidék
- A 23-as szám
- trópusi vihar
- A király
- Rekviem egy álomért
- Nanny McPhee - A varázsdada
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége
- Ponyvaregény
- W
- Vicky Cristina Barcelona
- A lét elviselhetetlen könnyűsége
- Vérző olaj
- Dumb és Dumber - Dilibogyók
- Fűrész
- Vörös Szonja
- Ace Ventura 3.
- A Gyűrűk Ura - A két torony
- Szakíts, ha bírsz
- Conan, a barbár
- robotzsaru
- A maszk
- Pókember
- Értelem és érzelem
- A Gyűrűk Ura
- Vágta
- Nine Lives
- Batman: Kezdődik!
- Harry Potter és a bölcsek köve
- Truman Show
- Hajlakk
- Rocky Horror Picture Show
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
- címkék:
- Woody Harrelson
- John Travolta
- Robert De Niro
- Péterfy Bori
- Jessica Alba
- Hope Davis
- Danis Tanovic
- Hayden Christensen
- Fulvia Collongues
- Angyalok és démonok
- csokoládé
- Underworld
- Frost/Nixon
- Juno
- A Da Vinci-kód
- Szemtől szemben
- Michel Gondry
- A lányok
- Született gyilkosok
- Schmidt története
- A fantasztikus négyes
- A kiruccanók
- Pókember 2
- Faterok motoron
- Címkefelhő »
Színésztársai védik Tom Cruise-t
Adam Sandler, Dustin Hoffman, John Travolta és Ben Stiller is felszólalt Tom Cruise amerikai színész érdekében, akiről az elmúlt hetekben ellentmondásos videó jelent meg az interneten, sőt, egy életrajzi könyv durva vádakat sorakoztatott fel ellene.
Színészlegendák szemtől szemben
Bokszmeccshez hasonló feszültséget okoz ha két színészisten hosszú idő és hasonló karrierfordulatok után végre egy filmben mérheti össze kvalitásait. Ilyesmi összecsapásnak lehetünk tanúi ezen a héten a mozikban, hiszen Denzel Washington és Russell Crowe végre megmérkőznek a törvény két oldalán. Az Amerikai gengszter persze nem az első ilyen izgalmas meccs: Pacino kontra De Niro, DiCaprio kontra Damon és Travolta kontra Cage - az öt legjobb macska-egér játékot tekintjük át, melyeket ráadásul rendezőóriások vezényeltek le.
- címkék:
- John Travolta
- Denzel Washington
- Robert De Niro
- Matt Damon
- Russell Crowe
- Leonardo DiCaprio
- Al Pacino
- Nicolas Cage
- Titanic
- hurrikán
- Ponyvaregény
- Forrest Gump
- Szemtől szemben
- A bennfentes
- Tom Hanks
- Amerikai gengszter
- A tégla
- Gladiátor
- A keresztapa 3.
- Szigorúan piszkos ügyek
- Egy csodálatos elme
- Ál/Arc
- Címkefelhő »
Kövér, fehér lány, fekete ritmus, blabla
Fehér, dundi lány bekullog az intője után az elkülönített, feketebárány-osztályterembe, ami tele van... feketékkel! Jóképű, karcsú fiúk és villogó szemű, szenvedélyes lányok ringatják a csípőjüket, szemmel láthatóan önfeledten elmerülnek az ősi ritmusban. A fehér lány arcán elömlik a mosoly: igen, jó helyen vagyok. Itt vannak a szegény, de csinos ösztönfeketék, ezekkel öröm lesz a tánc. Nem érdekli őket a házi feladat, a pénz, csak a ritmus, a zene, a szerelem. Milyen kedves emberek!
Idén is nyár végén lesz a Moziünnep
Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Moziünnepet, amikor Magyarország 86 mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet. Négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők az ország egész területén, rendkívül alacsony jegyáron. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a nyár végén, augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között ünnepelhetjük majd A Mozit.
Travolta kiakadt a BBC-re
John Travolta egy, a szcientológus egyházzal foglalkozó riportfilmen háborodott fel - azonnal írt is egy panaszlevelet a BBC-nek.
- címkék:
- John Travolta
- BBC
- Címkefelhő »
Csodagyermekek osztálytalálkozója
Szegény Sofia Coppolát A keresztapa 3 óta nem érhette akkora szakmai sokk, mint amikor a tavalyi cannes-i filmfesztiválon a neve összeforrt a füttykoncert szóval, és kiderült, hogy a franciák még mindig és még tőle sem kérnek Marie Antoinette-ből. Három évvel visszapörgetve az idő kerekét Sofia ünnepelt rendező, Oscar-díjas forgatókönyvíró és a Coppola-klán huszonegyedik századi új ikonja - példája nem egyedülálló, hiszen elég egy ballépés, és a fiatal kultrendező máris túlértékelt páriának minősül. Képzeletbeli osztálytalálkozónkon az utóbbi tíz év egyedi látásmóddal és fergeteges forgatókönyvekkel hódító fiatal művészeit vesszük sszámba ...
- címkék:
- Julie Delpy
- Quentin Tarantino
- John Travolta
- Robert De Niro
- Adam Sandler
- Emily Watson
- Kevin Smith
- Scarlett Johansson
- Paul Thomas Anderson
- Mária Antónia francia királyné
- Ben Affleck
- Sofia Coppola
- Heather Graham
- Jason Mewes
- Ethan Hawke
- Bridget Fonda
- Richard Linklater
- Liv Tyler
- Comic Strip - Képtelen képregény
- Magnólia
- A keresztapa 3.
- Öngyilkos szüzek
- Mint a kámfor
- Kutyaszorítóban
- Jay és Néma Bob visszavág
- Kölykök
- Mielőtt leszáll az éj
- Visszajátszás
- Kótyagos szerelem
- Kill Bill Vol
- Tökéletlen idők
- Dogma
- Négy szoba
- Ken Park
- Apja lánya
- Kill Bill
- Az utolsó adás
- Jackie Brown
- Ponyvaregény
- Marie Antoinette
- Elveszett jelentés
- Kamera által homályosan
- Különvélemény
- Rocksuli
- Naplopók
- American Graffiti 2.
- Megetetett társadalom
- Az élet nyomában
- Ponyvaregény (film)
- Boogie Nights
- Címkefelhő »
Oscar 2007: A tégla lett a legjobb film
Martin Scorsese A tégla című maffiafilmje négy díjat vitt haza a 79. Oscar-díjkiosztóról, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését is. A színészek között Helen Mirren és Forest Whitaker nyert, a Maestro című a magyar animációs rövidfilmet nem díjazták.
- címkék:
- Reese Witherspoon
- John Travolta
- Anne Hathaway
- Cameron Diaz
- Martin Scorsese
- John C. Reilly
- George Lucas
- Steven Spielberg
- Helen Mirren
- Emily Blunt
- Forest Whitaker
- Jennifer Lopez
- Jennifer Hudson
- Marc Anthony
- Al Gore
- Queen Latifah
- Wahlberg
- Davis Guggenheim
- Ford Coppola
- maffia
- színház
- rövidfilm
- Oscar-díj
- USA
- A tégla
- Jack Black a
- John Williams
- Maestro
- Penélope Cruz
- NDK
- Címkefelhő »
Amerika nem bír kiszállni a nyeregből
Motoron száguldozó taták hódították meg az amerikai mozilátogatók szívét a hétvégén, a Hetedik rendezőjének új thrillere és Samuel L. Jackson drámája viszont csak mérsékelt érdeklődést váltott ki.
Lopva keresik az új John Travoltát
Lopással vádolják Simon Cowellt műsoráért, amelyben a Grease egy új feldolgozásához keres szereplőket.
- címkék:
- John Travolta
- Simon Cowell
- Grease
- Címkefelhő »
Bárkiből lehet John Travolta
Az NBC a BBC-vel közös műsort indít annak érdekében, hogy megtalálják napjaink John Travoltáját, vagyis a megfelelő embert a Grease főszerepére.
- címkék:
- John Travolta
- Grease
- BBC
- NBC
- Címkefelhő »
Nem lehet mindenki Travolta
Ősszel indul a TV2-n a Megatánc című zenés-táncos tehetségkutató. Noha nem licencműsorról van szó, mégis sok hasonló akad szerte a világban. Körülnéztünk, hol mi megy.
- címkék:
- John Travolta
- New York
- Megatánc
- TV2
- Címkefelhő »
Ki ölte meg a főhőst?
Az elszánt diplomata szimpatikus, idealista hősnőjének a főcím után pár perccel már búcsút is mondhatunk, mégis az ő halála a történet eseményeinek mozgatórugója. Kedvelt fogás ez a moziban, hiszen a dramaturgiai csavar azt az érzést kelti a nézőben, hogy ezek után már bármi megtörténhet, a vagyonokért szerződtetett húzónév pedig simán visszatérhet kísértetként, visszaemlékezésekben vagy a nem lineáris történetvezetésnek köszönhetően. Összeállításunk számba veszi a filmtörténelem 10 legmeglepőbb halálesetét, és felgöngyölíti a végzetes rejtélyeket.
Látogatás Tarantino agyában
Nézd meg a Ponyvaregény moziban nem látható részeit is! Az [origo] filmklubban most megtekinthetők a film végső változatából kimaradt jelenetek Tarantino kommentárjaival, illetve a forgatásról készült fél órás werkfilm, amelyben a film sztárjai is nyilatkoznak.
John Travolta újra gyereket szeretne
John Travolta és felesége, Kelly Preston még egy gyermeket szeretnének, mert véleményük szerint ez az utolsó lehetőségük, hogy ismét átéljék a szülői örömöket. Sok válság után házasságuk ismét rendben van, talán ez is elegendő ok a gyerekvállaláshoz.
A skizoid fantom bűnlajstroma - heti filmbemutatók
Ezen a héten az operaház fantomja a mozikban kísért, Travolta pedig ismét Umával ropja. Az aktuális művészfilm-felhozatalból megtudhatjuk, hogyan kerül egy börtönlelkész a gyermekgyilkosság szélére és egy tizenöt éves kisfiú miként érik családapává.
- címkék:
- John Travolta
- Andrew Lloyd Webber
- ikrek
- Ha ölni kell
- Jackie Brown
- Ponyvaregény
- Good Will Hunting
- Idióták
- összeomlás
- A születésnap
- Olasz nyelv kezdőknek
- Angyalok Amerikában
- Botrány a birodalomban
- Mint a kámfor
- Holnapután
- Oké
- Bűnök
- Szóljatok a köpcösnek
- Az operaház fantomja
- Csak lazán
- A fülke
- Az olasz meló
- Nincs alku
- Uma
- Címkefelhő »
Travolta pszichológusnál fedi fel házassága titkait
A hollywoodi sztár elismerte, hogy Kelly Perstonnal 14 éve tartó házassága többször volt már válsághelyzetben, és ha nem segítette volna őket szakember, már elváltak volna.
Akik puha fotelekben lazíthatnak
Ha mindenkinél hamarabb szeretné látni, amint John Travolta és Uma Thurman ismét táncra perdülnek, Danny DeVito ismét mindenért lelkesedik, Steven Tyler pedig ismét feltűnik a filmvásznon, szkrollozzon le, hátha szerepel a neve nyerteseink listáján!
Hitler, József, Travolta - heti filmbemutatók
Ezen a héten rendhagyó történelemórákat tartanak a mozik, megtudhatjuk például, hogy Churchill valójában rátermett amerikai közlegény volt, hogy Hitler is tudott gondoskodó és kedves lenni a kutyájával és hogy miként hangzanak a bibliai történetek parasztok tolmácsolásban. Kedvenc sztárjaink is tudnak újat mutatni, John Travolta hősies tűzoltóként küzd a lángokkal, a 007-es ügynök pedig összeszűri a levet Hannibál kedvenc nyomozónőjével.
- címkék:
- John Travolta
- Adolf Hitler
- Hannibál
- Churchill
- Johnny English
- Underworld
- A falu
- Tiszta románc
- Az órák
- Jelek
- A kilencedik nap
- Botrány a birodalomban
- A minden6ó
- A bárányok hallgatnak
- sikoly
- A rózsa neve
- Édes kis semmiség
- Felejtés
- Hontalanul Afrikában
- Rés a pajzson
- Válótársak
- A nő kétszer
- Címkefelhő »
Sztárok sorjáznak a Mikulás előtt ajándékokért
Hollywoodi hírességek, mint John Travolta és Sarah Jessica Parker sorakoztak fel a Mikulás előtt, hogy elárulják neki, mit is kívánnak leginkább karácsonyi ajándékként.
Velence 2004: a hiúság fesztiválja
Szeptember 1-jétől 61. alkalommal kerül megrendezésre a világ legrégebbi filmfesztiválja Velence üdülőövezetében, a Lidón. A Cannes és Toronto mellett háttérbe szorult itáliai szemle alaposan beleerősített az utóbbi években; noha négy év alatt a harmadik fesztiváligazgatót fogyasztja a szervezőbrigád, a szerencsés kora őszi időpont miatt sok neves rendező hozza Velencébe bemutatni a díjkiosztószezonra időzített új filmjét, és a Cannes-ra még el nem készült filmek is rendszerint passzolnak a versenyprogram koncepciójába.
- címkék:
- John Travolta
- Scarlett Johansson
- Michelle Williams
- Mira Nair
- Mike Leigh
- Francois Ozon
- Vanity Fair
- Chihiro Szellemországban
- A boldogságtól ordítani
- Swimming Pool
- Nyisd ki a szemed!
- Dogville - A menedék
- Az órák
- Aranyhere
- Sonka, sonka
- Eleven hús
- Jelenetek egy házasságból
- Titkok és hazugságok
- Isten hozott a babaházban!
- 8 nő
- visszatérés
- Homok alatt
- Mielőtt leszáll az éj
- Collateral - A halál záloga
- Excalibur
- Szexi dög
- Rosemary gyermeke
- Szégyenfolt
- A Magdolna nővérek
- Lido
- Címkefelhő »
Pilótának tanul Angelina Jolie
Hollywoodi kollégája, John Travolta példáját irigyelte meg a jelek szerint Angelina Jolie, aki a napokban kezdett repülőórákat venni Santa Monicán. Már egy márciusi interjúban elmondta a színésznő, hogy szeretne kiképzett pilóta lenni.
Bosszú, jódli, sültkrumpli
Ezen a héten rajzfilmtehenek száguldoznak a Vadnyugaton, és Travolta veszélybe kerül a bosszúszomjas képregényhős miatt. Lesz még sajtburger és sültkrumpli ipari mennyiségben csipetnyi impotenciával súlyosbítva, valamint két béna csávó, akik véletlenül eltüntetik a világot.
Filmsztár a gettóból
Ving Rhames nevét nem feltétlenül jegyezte meg eddig a hazai moziközönség. Azonban mindenki emlékszik John Travolta érdes modorú főnökére, Marsellus Wallace-ra a Ponyvaregényből.
A mosolygó halál visszatér
A filmekben látható legviccesebb halálokról szóló cikkünkben felkértük olvasóinkat, írják meg nekünk a kedvenc hasonló jeleneteiket. Az alábbi összeállításban az általuk beküldött humoros elhalálozásokból szemezgetünk.
Travolta a NASA-val repkedhetne
Ezúttal nem csupán egy filmszerep kedvéért, hanem a valóságban is John Travolta lehet a NASA egyik pilótája. A társaság ugyanis felkérte a színészt: vezesse ő az egyik ürrepülőgépüket.
- címkék:
- John Travolta
- NASA
- Címkefelhő »
Uma Thurman szól a köpcösnek
Uma Thurman ismét közös filmet forgat John Travoltával, akivel utoljára a Ponyvaregény című alkotásban játszott együtt. Ezúttal a Szóljatok a köpcösnek! második részében szerepelnek, melyet februárban kezdenek forgatni.
Online aukción kelt el egy skót kastély
Lezárult a skóciai Lee kastély online aukciója, miután egy amerikai licitáló megtette az eddigi legmagasabb ajánlatot. A kastélyra közel negyvenen licitáltak világszerte, állítólag köztük volt John Travolta is - ezt az információt azonban az árverést vezető társaság nem erősítette meg.
Travolta megint odaszól a köpcösnek
John Travolta leszerződött a Szóljatok a köpcösnek! című filmvígjáték folytatására. Chili Palmer (John Travolta) ezúttal nem a film, hanem a zene világában próbál szerencsét. Felkarol egy fiatal, ám mulandó tehetséget, amit a lány egykori menedzsere olyannyira nem néz jó szemmel, hogy alaposan megdolgoztatja miatta Chilit testőrével (Dwayne "The Rock" Johnson) - aki viszont legalább olyan jól énekel, mint bunyózik.