Jenson Button
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Fernando Alonso
- Ralf Schumacher
- Giancarlo Fisichella
- Juan Pablo Montoya
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem kell aggódni, hogy lassúak lesznek az autók
Bár a jerezi teszten a köridõk jelentõsen elmaradtak a tavalyiaktól, mérnökök és versenyzõk egyetértenek abban, hogy a tempó a fejlesztéseknek köszönhetõen hamar fel fog pörögni.
A McLaren megszabadult a tavalyi problémáktól
Az elsõ két tesztnap után Jenson Button kijelentette, hogy a 2013-as autójuk betegségeinek nyoma sincs. Szerinte Boullier jelenléte használni fog a csapatnak.
A McLarennél sokat várnak Dennis visszatérésétõl
A csapat egykori fõnöke állítólag lelkesebb, mint valaha. Button számít rá, hogy idõbe telik majd hozzászokni az idei autókhoz.
Váratlanul elhunyt Jenson Button édesapja
John, aki az egész Forma-1-es paddockban népszerû volt, 70 éves korában, valószínûleg szívrohamban halt meg.
- címkék:
- Jenson Button
- Forma-1-es hír
- Címkefelhõ »
Így jógázik együtt Jenson Button és a barátnõje
Együtt minden könnyebb: az autóversenyzõ beugrott kedvese, Jessica Michibata mellé egy kis jógára.
Button: Az elsõ teszt a turbókkal röhejes lesz
A McLaren versenyzõje szerint kezdetben semmi nem mûködik majd rendesen, ráadásul vezetéstechnikailag is rengeteg lesz az újdonság. A változásokat Brawn is extrémnek tartja.
Magnussen sokat tanulna Buttontól
Szerinte Hamilton példája 2007-ben megmutatta, hogy egy újonc is lehet sikeres a McLarennél. Már nagyon várja, hogy Forma-1-es autóval versenyezhessen Spában.
A McLarent nem fogja utolérni a Williams végzete
Button biztos benne, hogy a gyenge 2013-as idény nem a csapat mélyrepülését vetíti elõre. Bizakodva várják a következõ szezont.
A McLaren a leggyengébb évében is rekordokat döntött
Õk lettek az elsõ csapat a Forma-1 történetében, amely hivatalosan mindkét autójával befejezte az összes versenyt, a lehetséges táv 99,17 százalékát teljesítve. Ez szintén új csúcsnak számít. Immár Button a legtapasztaltabb brit F1-es pilóta.
Button háromhelyes rajtbüntetést kapott
Az USA Nagydíj elsõ szabadedzésén a piros zászló hatálya alatt elõzött, ezért az idõmérõ után három hellyel hátrasorolják a rajtrácson.
Button magabiztosnak látja Magnussent
Jövõ évi csapattársát gyorsnak tartja, bár kicsit õ is meglepõdött a szerzõdtetésén. A McLaren csapatorvosa Vettel és Hamilton tulajdonságainak ötvözetét látja Magnussenben.
Rövidesen kiderül, Pérez maradhat-e a McLarennél
Minden jel arra utal, hogy Sergio Pérez további egy évre lehetõséget kap az istállótól. A mexikói nem is aggódik a jövõje miatt.
Button saját hibájából ütközött az elsõ körben
Jenson Button a rajt utáni lökdösõdésben belecsúszott az egyik Force Indiába, így minden reménye elszállt a pontszerzésre. A McLarenek szenvedtek Abu-Dzabiban.
Button nem érti, mi történt az autójával
A Q2-ben kiesõ Jenson Button teljesen értetlenül áll a McLaren délutáni teljesítménye elõtt. Sergio Pérezt a sárga zászlók hátráltatták az idõmérõ végén.
A McLaren bizakodva várja a folytatás Abu-Dzabiban
Jenson Buttont egy defektnek hitt szenzorhiba hátráltatta délután, ennek ellenére eredményes napot zárt a McLaren.
Button úgy véli, Pérez maradhatna a McLarennél
A 2009-es világbajnok szerint a fiatal mexikói pilóta megérdemli, hogy a csapatnál maradjon jövõre is. A Force India párosa közül Adrian Sutil már tudja, hol folytatja a pályafutását.
Már idén bemutatkozhat a Toro Rosso újonca
Daniil Kvyatot megpróbálják szerepeltetni az austini és interlagosi szabadedzéseken, de elõtte tesztelnie kell. Jenson Button szerint megbánhatja a korai bemutatkozást.
Radikális beállításokkal kísérletezik a McLaren
Már nincs vesztenivalójuk, úgyhogy kipróbálnak néhány olyan megoldást, amit korábban nem.
Button saját magának nehezítette meg a versenyt
Rossz beállításokat választott a Japán Nagydíj rajtja elõtt, de utána jól szórakozott, miközben sorra elõzgette vetélytársait. Sergio Pérez versenyén minden balul sült el.
Túl könnyûek a 2014-es autók
Több versenyzõ jövõ évi szerzõdését is befolyásolhatja, hogy nehezebb a többieknél, hiszen emiatt a csapatuk is hátrányba kerülhet. Button 690-rõl 700 kilogrammra emelné a 2014-es súlyhatárt.
Button ijesztõnek tartja a McLaren hátrányát
A McLaren Szingapúrban sem tudott a pole pozíció közelébe férkõzni, pedig jó beállításokat találtak az idõmérõre. Pérezen kifogott a forgalom.
Alonsót nem érdekli a McLaren
Martin Whitmarsh hiába szeretné visszacsábítani Fernando Alonsót a McLarenhez, a spanyol a szerzõdése lejárta után is a Ferrarinál maradna. Sergio Pérez nem érzi fenyegetve magát.
A McLaren tárt karokkal várná Alonsót
Martin Whitmarsh újabb vad pletykákat indított el Szingapúrban, amikor kijelentette, hogy szívesen leigazolná a McLarenhez Fernando Alonsót.
Button: A hosszabbításom csak idõ kérdése
A brit szerint egyértelmû, hogy marad a McLarennél, a szerzõdés aláírása már csak formalitás. Még nem gondol a visszavonulásra.
Button 2015-re is maradni akar a McLarennél
Nagyon szeretne újra együtt dolgozni a Hondával, ezért örömmel szerzõdést hosszabbítana a McLarennel a 2015-ös szezonra is. Úgy véli, hogy jövõre, még a Mercedes motorjaival ismét bajnok lehet.
A McLaren is folytatná a közös munkát Buttonnal
A versenyzõnek még nincs hivatalos szerzõdése 2014-re, de hozzá hasonlóan a csapat is folytatni kívánja a közös munkát. A McLaren Sergio Pérezt sem tervezi leváltani.
Button stratégiáját többször átvariálták
A McLarennel eredetileg egy kerékcserét akartak, de utána többször is változtattak a terven. Sergio Pérez már érti, miért kapott büntetést.
Button: Önerõbõl szereztem meg a 6. rajthelyet
Száraz és vizes pályán egyaránt jónak érezte a McLarent, szerinte nem mázlival lett hatodik a spái idõmérõn. Sergio Pérez viszont csalódott az idõmérõ miatt.
Délutánra lelassult a McLaren
A wokingi istálló pilótái a délelõtti, csúszós edzésen jobbnak érezték az autójukat, mint a délutáni, száraz pályás gyakorláson.
Button is érdekelheti a Ferrarit
Akár õ is csapatot válthat a következõ szezonra, mert a McLarennel kötött szerzõdése még nincs aláírva 2014-re. Máris hallani olyan pletykát, hogy a Red Bullhoz vagy a Ferrarihoz igazol.
Aki a Tûzszekerekkel álmodott
Csak elsõre meglepõ, hogy a McLaren mérnökével az evezés fájdalmairól és szépségeirõl beszélgettünk, de mivel Tom Stallard elõéletéhez egy pekingi ezüstérem is hozzátartozik ebben a sportágban, a téma megkerülhetetlen volt. Mihez kezd az olimpiai emlékekkel egy Forma-1-es csapat, és hogyan kergessük az álmainkat Vangelis zenéjére?
A McLaren úgy érzi, többet is kihozhat idei autójából
Martin Whitmarsh csapatfõnök szerint a kezdeti nehézségek után a McLaren rájött, hogy milyen irányban érdemes tovább haladnia az idei autójával. Jenson Button úgy véli, Belgiumban még közelebb férkõzhetnek az élmezõnyhöz.
Button: A McLarent összekovácsolják a nehézségek
A brit úgy véli, az istálló késõbb hasznot húzhat az idei tapasztalatokból. Martin Whitmarsh szerint Button és Pérez az eredménytelenség ellenére példaértékûen viselkedik.
Button: Ma mindenki engem vett célba
A britnek eseménydús versenye volt a Hungaroringen, de élvezte, és szerinte határozottan fejlõdött a McLaren. Péreznek nem vált be, hogy a használt közepes gumikon rajtolt.
Grosjean kapott még egy büntetést, de maradt hatodik
Utólag bokszutcán áthajtásos büntetést kapott az ütközésért Jenson Buttonnal, ami automatikusan 20 másodperces idõbüntetéssé alakult át, de akkora elõnnyel ért célba pont a brit elõtt, hogy nem veszti el a 6. helyet. Button kiakadt Grosjeanra.
Button csalódott, de úgy érzi, javult a McLaren
A brit nem tudott bekerülni a Q3-ba, de szerinte a fejlesztések beváltak, csak a megfelelõ balanszot nem sikerült megtalálniuk. Pérez a többiekétõl eltérõ stratégiájában bízik.
Triatlonnal lazít Jenson Button
A Life.hu is ott lehetett a Parlament Vadásztermében, ahol péntek este Jenson Button tiszteletére rendeztek állófogadást. A Forma1 világbajnoka testõrökkel és széles mosollyal érkezett és meglepõ dolgot árult el a magánéletérõl.
- címkék:
- Jenson Button
- sztár
- világbajnok
- Forma1
- Címkefelhõ »
A McLaren a versenytempóban bízik
Egyelõre nem értik, hogy a hõmérsékleti ingadozás miért hat ki az autó teljesítményére. A McLaren mérnökeire rengeteg munka vár, ha komoly eséllyel akarnak nekivágni a szombatnak.
Button és Pérez is szereti a Hungaroringet
Az istálló számos sikert tudhat magáénak a Magyar Nagydíjon, de idén nem a gyõzelem reményében utaznak Mogyoródra. A nürburgringi formájukból merítenek erõt.
Button: A McLaren sok pozitívummal zárta a versenyt
A McLarennél örülnek a Német Nagydíjon szerzett eredményeknek, de Button kicsit sajnálja, hogy egy helyet vesztett az elõtte csatázó lekörözöttek miatt.
Alonso nem akar részt venni a gumiteszten
Alonso kijelentette, önszántából nem fog elmenni a júliusi gumitesztre, mivel veszélyesnek tartja a Silverstone-ban való körözést. Jenson Button sem látja értelmét a tesztnek.
Pérez Button mellett jött rá, hogy nem elég jó
A mexikói szerint a McLaren még nagyon messze van a gyõzelemtõl, ezért pár hónap múlva már a 2014-es autóra kell koncentrálniuk. Button nem hiszi, hogy Lowe távozása miatt gyengültek.
Button: Fiatalon kellene lehetõséget adni a nõi versenyzõknek
Jenson Button szerint ahhoz, hogy a nõknek reális esélyük legyen versenyezni a Forma-1-ben, az kellene, hogy már fiatalabb korukban megkapják a lehetõséget a képességeik bizonyítására.
Nem hullhatnak fejek a McLarennél
A sportigazgató, Sam Michael hibának tartaná, ha így próbálnák visszatéríteni a csapatot a helyes útra. Szerinte a 2014-es autó fejlesztésére áttérni is rossz lépés lenne.
Button: Hamilton sokkolni fogja a Mercedest
A brit úgy látja, volt csapattársa még nem jutott közös nevezõre a Mercedesszel, de ha eljut odáig, visszatér a gyorsasága.
Button egyszerûen elszámolta magát
Button és Pérez is balszerencsére panaszkodott a kaotikus montreali idõmérõ után. A brit szerint azonban jobb idõzítéssel sem lett volna garantált helyük a Q3-ban.
A McLaren Montrealban sem fejlõdött eleget
A váltóhibával küszködõ Jenson Button szerint közelebb kerültek az élcsapatokhoz, de az elsõ helyekért folyó harcba Kanadában még nem tudnak beleszólni.
Button: Esõben akár nyerhetek is
Száraz pályán még nem érzi elég erõsnek a McLarent, de nehéz körülmények között mindenképpen jó eredményre számít. A csapat nem adja fel az idei szezont.
A McLarennél úgy érzik, végre jó irányba haladnak
Sam Michael szerint a csapat Monacóban bizonyította, hogy sikerült javulniuk, bár az eredményekkel nem elégedett.
Button: Alonso ésszel vezetett, ezért küszködött
A brit nem ért egyet azzal, hogy a Monacói Nagydíjon mindig a legjobb versenyzõk szerepelnek jól. Szerinte Alonso pont az intelligenciája miatt veszített több helyet a versenyen.
Button: Saját magunk legnagyobb ellenségei vagyunk
Jenson Button elégedetlen a szombati idõmérõn elért kilencedik helyével, szerinte innen nehéz lesz jó eredményt elérnie. Csapattársa, Sergio Pérez a saját teljesítményét emelte ki az idõmérõ után.
Button nem akar hosszú távú szerzõdést
Nem akar kötöttséget, hogy a körülmények rosszul alakulása esetén befejezhesse a karrierjét. Kimi Räikkönennek azt tanácsolja Mika Häkkinen, hogy amennyiben teheti, szerzõdjön a Red Bullhoz.
McLaren: Nem volt csapatutasítás Barcelonában
Martin Whitmarsh tagadta, hogy Pérez parancsra hagyott fel Button támadásával. A mexikói gumijai így is alig bírták a végéig.
Buttont sokkolta az elsõ kör
Nem tapadt az autója, így az elsõ kör végére visszaesett a 17. helyre. Onnan felzárkózva lett pontszerzõ, és azt mondja, ez nagyrészt a stratégiájának köszönhetõ. Sergio Pérez bánja, hogy pályára hajtott az idõmérõ utolsó felvonásában.
Button elégedetlen a McLaren fejlesztéseivel
A túl magas keréknyomás is hozzájárulhatott a küszködéséhez, de Pérez 9. helye ellenére is úgy érzi, hogy a csapata Barcelonában nem lépett elõre kellõen.
Button: A McLaren nem lett sokkal jobb
A brit szerint Barcelonában már kevésbé érinti õket a korrelációs probléma, de az élcsapatokkal így sem harcolhatnak. Örülne, ha a McLaren az ötödik legjobb istálló lenne a hétvégén.
A Forma-1 a gondolkodó emberek sportja lett
Sam Michael szerint a gyorsan kopó gumik miatt a tapasztalt versenyzõk kerültek elõnybe, akik minden helyzetben képesek megfelelõen reagálni. Úgy véli, Péreznek nagy segítséget jelent, hogy Button a csapattársa.
Button: Az autó rossz kezekben fegyver
A zsámbéki Driving Campben a McLaren versenyzõje megtapasztalta, hogy egy rántópad még a profikon is kifoghat. Pérezzel rendezte a konfliktusát, és élvezi, hogy a csapatánál rangidõssé lépett elõ. Exkluzív interjú.
Sebestyén Balázst végre nem ismerték föl
Sebestyén Balázs megpróbálta a lehetetlent egy Ladával! A Class FM mûsorvezetõje összemérte az erejét és vezetéstechnikai tudását Jenson Button Forma 1-es világbajnokkal a Vodafone Red Show rendezvényén.
Buttonnak bejött az ezerötös Lada
A Forma-1-es világbajnok a zsámbéki vezetéstechnikai centrumban járt, ahol a Mercedes SL 63 AMG mellett egy 1500-as Ladával is kipróbálta magát, az egyik eldõlt bóját a tûzpiros veterán autóval állítva fel. Vigyorogva szállt ki a szovjet ipar remekébõl - csak a színével nem volt elégedett...
Pérez: Buttontól nincs miért bocsánatot kérnem
A Bahreini Nagydíjon kemény, idõnként merész manõverekkel fûszerezett csatát vívott a McLaren két versenyzõje. Pérez elismerte, hogy Buttonnal együtt elnézést kértek a csapattól, õ azonban nem tartozik bocsánatkéréssel csapattársának.
Pérezt a dzsungelösztön hajtja
John Watson szerint a McLaren fiatal versenyzõje megpróbál Jenson Button trónjára törni a csapatnál. Úgy gondolja, hogy a csapatnak nem szabad visszafognia Pérezt, és Buttonnak a teljesítményével kell megõriznie vezetõ helyét a rangsorban.
Whitmarsh: Nem lesz belháború a McLarennél
A csapatfõnök szerint Jenson Button hamar megbocsájt az agresszívan versenyzõ Sergio Péreznek, így továbbra is jó hangulat fog uralkodni a csapaton belül. Bízik benne, hogy a mexikói ezután hasonló lelkesedéssel versenyez majd.
Button: Pérez túl agresszív volt
Jenson Button szerint csapattársa átlépte a határt, amikor egymás ellen küzdöttek a Bahreini Nagydíjon. Sergio Pérez viszont úgy látja, a brit volt túl agresszív.
Button most a stratégiától sem vár csodát
Elképzelhetõ, hogy a McLaren Bahreinben is a kétkiállásos taktikát választja, de Button szerint így sem lépnek majd sokat elõre. Mindkét versenyzõ reménykedik a pontszerzésben.
Az élcsapatok nem kérnek az újoncokból
A Pirelli egy extra szett gumit biztosítana a csapatoknak a pénteki edzésre, amennyiben egy újonc versenyzõt ültetnek az autójukba, az élcsapatoknak azonban nem tetszik az ötlet.
Küszködik a McLaren Bahreinben
Sejteni lehetett, hogy a bahreini pálya nem fekszik majd az autójuknak, Sergio Pérez örül, ha egyáltalán bejutnak a Q3-ba.
A gumik változtatása ellen lobbiznak a csapatok
Bár a Kínai Nagydíj után felerõsödtek a gyorsan elhasználódó abroncsokat kritizáló hangok, úgy tûnik, a csapatok többsége mindent megtenne, hogy a Pirelli ne változtasson rajtuk.
A McLaren Barcelonában várja a feltámadást
Martin Whitmarsh elismeri, hogy a Barcelonában bemutatkozó, B specifikációjú McLarennek azonnali javulást kell eredményeznie, ha a bajnoki címért akarnak harcolni. Button szerint jó úton haladnak.
A McLaren keményebb versenyzést vár Péreztõl
Martin Whitmarsh szerint a mexikói is tisztában van vele, hogy jobb teljesítményt kell nyújtania. Szerinte Pérez nem volt túl agresszív Sanghajban, sõt még keményebb versenyzést vár tõle.
Button nem élvezte a küzdelem nélküli versenyt
Úgy érezte magát a kínai futamon, mintha a Le Mans-i 24 órás versenyen egy alacsonyabb kategóriában induló autót vezetve le kellett volna húzódnia a gyorsabbak elõl. Az alternatív stratégia nélkül viszont nem érhetett volna célba az 5. helyen.
Ezért úszta meg Vettel és Räikkönen a DRS használatát
A Kínai Nagydíj elején nyolcan is a tilalom ellenére használták a DRS-t, de egyikük sem kapott büntetést, mert a sportfelügyelõk figyelembe vették az enyhítõ körülményeket.
Button a McLaren taktikájában bízik
Jenson Button örül a 8. rajthelyének, hiszen elõtte mindenki a gyorsan kopó lágy gumikon rajtol a Kínai Nagydíjon. Az idõmérõjével elégedetlen Pérez is a stratégiában bízik.
A Pirelli megint kénytelen a gumiválasztását védeni
Bár több versenyzõ is úgy vélekedik, hogy a lágy gumik Kínában nem alkalmasak a versenyzésre, Paul Hembery szerint a hétvége folyamán javulni fog a helyzet.
Button: Még idén is lehetek bajnok
Nem gondolja, hogy elúsztak az esélyei, pláne azután, hogy saját bajnoki sikerét Sebastian Vettel úgy veszélyeztette 2009-ben, hogy pont nélkül zárta az elsõ két futamot.
Verhetõnek tartják a Red Bullt a riválisok
Két futam után a Ferrari, a McLaren és a Mercedes is hisz benne, hogy idén véget vethetnek a Red Bull uralmának. Három élcsapatnak változtatnia kell az autóján a Kínai Nagydíj elõtt.
Button 12 század alatt reagált a téves zöldre
A kerekét egy hibás légkulcs miatt nem rögzítették idõben, de a szerelõ egy pillanatra mégis zöld jelzést adott. Button 12 századmásodperc alatt reagált és elindult. Úgy érzi, egyébként a 3-4. helyért is küzdhetett volna.
A McLaren a kis fejlõdésnek is örül
Mindkét versenyzõjük bejutott az idõmérõ utolsó felvonásába Malajziában, és a csapatnál örömmel konstatálták, hogy sikerült fejlõdniük az elsõ versenyhez képest.
A McLaren kísérletezni fog Malajziában
A tervezettnél több újdonságot visznek Szepangba, hogy jobban megértsék az MP4-28 viselkedését. Button esõs versenyben reménykedik, és Alonso tavalyi idényébõl merít erõt.
A McLaren visszatérhet a tavalyi autójához
Martin Whitmarsh cáfolta, hogy idény közben újra elõvehetik a tavalyi MP4-27-esen használt megoldásokat, ha záros határidõn belül nem sikerül versenyképessé tenniük az új MP4-28-ast.
A McLaren csak találgatja, miért lassú az autó
A gyengén sikerült pénteki szabadedzések után a csapat vezetõsége sem tagadja, hogy a vártnál lassabb autóval érkeztek meg Ausztráliába. A gumik viselkedését sem értik.
Button: Hamilton alaptalanul kritizálta a McLarent
Jenson Button nem érti volt csapattársa megjegyzéseit, szerinte a McLaren "elképesztõ szabadságot" biztosít versenyzõinek, a szponzorokkal való munkához pedig hozzá lehet szokni.
A Vodafone szakít a McLarennel
Ahogy arra számítani lehetett, a wokingi istálló az idei szezon után elveszíti névadó szponzorát. Egyelõre nem tudják, milyen formában vannak.
McLaren: Nem biztos, hogy elég megbízható az autónk
Martin Whitmarsh elismeri, hogy a folyamatos fejlesztések miatt a McLaren nem garantálhatja az MP4-28 tökéletes megbízhatóságát. Ennek ellenére nem csak a hibák kijavításával szeretnének foglalkozni.
Az új McLarent a folyamatos fejlesztéshez tervezték
Jenson Button szerint ez volt a fõ motívum az MP4-28 megalkotásakor. Úgy érzi, nem mindegyik csapat lesz képes folyamatosan erõsíteni az autóját.
Button: Én is tanulhatok Péreztõl
A 2009-es világbajnok szerint új csapattársa visszajelzései is legalább olyan fontosak, mint az övéi, a gumikkal való bánásmód terén pedig tanulhat is tõle.
Pérez: A McLarennek több idõre lenne szüksége
A mexikói elismeri, hogy a csapat még nem teljesen érti az MP4-28 viselkedését. Még sokat kell dolgozniuk, de Pérez szerint a többi istálló is hasonló helyzetben van.
Pirelli: Nem kell aggódni a gumikopás miatt
A cég szerint Sergio Pérez és a többiek eltúlozzák a problémát, mert Melbourne-ben csak 2-3 kerékcserére kell számítani.
A McLaren összezavarodott új autójától
Jenson Button elismeri, hogy nem tudnak eligazodni az MP4-28-on, amely hol gyors, hol nem.
Ecclestone idén is Vettelre fogadna
2013-ban Vettel, Alonso, Button, Hamilton erõsorrendre tippel. Szerinte a McLaren jobb lesz Hamilton nélkül.
Buttonnak kedvezhetnek az idei gumik
Sergio Pérez pedig "hihetetlenül" felkészültnek érzi magát, máris 15-20 napot töltött a McLaren szimulátorában.
Lehullott a lepel az új McLarenrõl
Az MP4-28-at Wokingban mutatták be, az eseményt közvetítették az interneten is. A McLaren a Lotusnál többet változott a tavalyihoz képest, de külsõre így is nagyon hasonlít az elõdjére.
Pérez: A McLaren jól bánik a fiatal versenyzõkkel
A mexikói nem tart attól, hogy túl korán került a McLarenhez, hiszen elõdje, Lewis Hamilton is fiatalon lett sikeres a csapatnál. Szerinte a McLaren elõnyére válhat, hogy Buttonhoz hasonlóan õ is kíméletesen bánik a gumikkal.
Így teleltek át az F1-es versenyzõk
Bár a téli szünet elnevezésébõl azt következne, hogy a Forma-1-es pilóták ezt az idõszakot láblógatással töltik, valójában ez az a néhány hónap, amikor a legkeményebb edzésprogramot kell teljesíteniük, hogy fizikailag és fejben is készen álljanak a szezonra. Ez persze nem jelenti azt, hogy néha azért ne lazítanának. Mégpedig így...
Button: Nem a mûszaki hibáktól vérzett el a McLaren
A csapat versenyzõje szerint hiába sújtotta õt és Lewis Hamiltont is sokszor a technika ördöge, nem foghatják erre, hogy végül kiestek a vb-címért vívott harcból. Szerinte az a nyári idõszak volt kritikus, amikor nem bizonyultak kellõen gyorsnak.
Button azt hitte, a Lotusszal kell harcolnia a vb-címért
A McLaren a 2012-es szezon elsõ harmadában nem tartotta veszélyesnek a Red Bullt, és eszébe sem jutott, hogy Vettel újra világbajnok lehet.
Button: Nem ajánlatos csapatot váltani 2014 elõtt
A brit szerint hátrányba kerülhetnek azok a versenyzõk, akiknek a 2014-ben életbe lépõ szabályváltozások mellett kell új istállóhoz alkalmazkodniuk. Úgy véli, a V6-os turbókkal is látványos marad a Forma-1.
Button: Rosberget meglepheti Hamilton tempója
Bár a német jól ismeri leendõ csapattársát, Button szerint meglepõdik majd azon, mire képes Hamilton egy gyengébb autóban. Pérezt nem félti a McLarennél rá váró nyomástól.
Pérez reális esélyt lát a 2013-as bajnoki címre
A mexikói úgy érzi, a Forma-1 legjobb csapatához szerzõdött, ezért az idény elejétõl a futamgyõzelmekért száll harcba. Azt állítja, az év végi eredménytelenségének semmi köze a McLaren-es szerzõdéshez.
Új barátnõje van az X-Factor zsûritagjának
Úgy tûnik, hogy dúl a szerelem az amerikai X-Factor háza táján. Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, Mario Lopez, a produkció egyik mûsorvezetõje nemrég feleségül vette gyermeke anyját. Most pedig kiderült, hogy a mûsor atyjának, Simon Cowell-nek is új barátnõje van.