Járai Zsigmond

címke rss

Járait nevezte ki Schmitt a Költségvetési Tanács élére

Gazdaság2011.02.18, 10:34

A jelenleg a jegybank felügyelõbizottságát vezetõ egykori jegybankelnököt és pénzügyminisztert, Járai Zsimondot nevezte ki a köztársasági elnök a Költségvetési Tanács harmadik és egyben vezetõ tagjának. Kopits György, a tanács korábbi elnöke február 8-i hatállyal mondott le tisztségérõl.

"A kormány münchhauseni utat választott" - interjú Járai Zsigmonddal

Gazdaság2010.12.20, 13:06

A kormány járatlan utat választott a válságból való kitörésre, amiben a siker, de a bukás lehetõsége is benne van - mondta az [origo]-nak Járai Zsigmond, a jegybank korábbi elnöke, aki a Költségvetési Tanács körül kialakult vitát komolytalannak tartja, azt pedig érthetõnek, hogy az MNB felügyelõbizottságában lecserélik a "Gyurcsány-kinevezetteket". Interjú Járaival, aki beszél arról is, szerinte miért zuhan az általa is fémjelzett biztosítótársaság részvényeinek ára.

Átszabta Matolcsy a bankadót, örülhet Járai biztosítója

Gazdaság2010.11.16, 20:40

Hétfõn módosító indítványt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter a bankadóról szóló törvényhez, kedden kevéssel dél után a parlament pedig el is fogadta a javaslatot. Ennek értelmében sávos lesz a biztosítókat terhelõ adó, a bankok pedig levonhatják az adóalapból a leánybankjaik felé fennálló követeléseiket.

Ketten nemmel szavaztak Járai MNB-fb-elnökségére

Gazdaság2010.11.16, 13:18

Elsöprõ többséggel megválasztotta a parlament kedden a Magyar Nemzeti Bank új felügyelõbizottságát. Az elnök Járai Zsigmond volt MNB-elnök lesz, a testületben helyet kapott volt szocialista államtitkár, gépészmérnök és informatikai szakember is.

Gyurcsány államtitkárát is jelölik az MNB felügyelõbizottságába

Gazdaság2010.11.15, 13:38

Kedden szavazhat a parlament a jegybank új felügyelõbizottságának tagjairól. Az intézmény mûködését ellenõrzõ testületbe jelölik többek között Katona Tamás volt államtitkárt és Róna Péter közgazdászt. Az elnök várhatóan Járai Zsigmond, az MNB korábbi elnöke lesz.

Járai Zsigmond lesz az MNB felügyelõbizottságának elnöke

Gazdaság2010.11.12, 19:53

Járai Zsigmond egykori jegybankelnök lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelõbizottságának elnöke.

Több mint 400 milliót fizet különadóként a Járai-féle biztosító

Archívum2010.11.08, 14:43

Nyáron egy ideig úgy tûnt, hogy mentesül a pénzügyi különadó alól, de végül több mint 400 millió forintot kénytelen befizetni ezen a címen a költségvetésbe a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia Életbiztosító.

Veszteséggel kezdte tõzsdei útját Járai biztosítója

Gazdaság2010.12.10, 11:06

A Budapesti Értéktõzsde részvényindexe, a BUX 78,09 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 23 127,36 ponton zárt hétfõn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt hétfõn, a vezetõ részvények árfolyama vegyesen változott az elõzõ napi záráshoz képest. Veszteséggel zárt elsõ tõzsdei kereskedési napján a CIG Pannónia Biztosító.

Bejelentkezett a tõzsdére a Járai-féle biztosító

Gazdaság2010.11.04, 18:38

Kérelmezte törzsrészvényeinek tõzsdei bevezetését a CIG Pannónia Életbiztosító, amelynél a felügyelõbizottságot Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter és jegybankelnök vezeti.

Nem soroltak be a jobboldal mögé a nagyvállalkozók a Mol-vezér szerint

Gazdaság2010.10.20, 08:57

A Mol elnök-vezérigazgatója nem örül, de elfogadja az ágazatra kivetett válságadót, a nyereségalapú Robin Hood adó meghosszabbítását azonban nagyon rossz üzenetnek tartaná - mondta Hernádi Zsolt a Népszabadságnak adott interjújában. A Mol elsõ embere beszélt benzinárakról és a Videotonról is, és kifejtette: nem igaz, hogy a magyar nagyvállalkozói kör besorolt a jobboldal mögé.

A leggazdagabb magyartól a plébánosig - akik részt vettek a Széchenyi-terv kidolgozásában

Gazdaság2010.07.29, 09:10

A szerdán bemutatott Új Széchenyi-terv vitairatának kidolgozói között ott van Andy Vajna, Surányi György, Demján Sándor és Osztie Zoltán atya is.

Rogán szerint a piacra lépõket védi a lex Járai

Archívum2010.07.12, 17:33

A fideszes Rogán Antal szerint az új piaci szereplõket kívánta védeni azzal a módosító javaslatával, amely alapján a három éven belül alakult biztosítóknak nem kellene a banki különadót megfizetniük, s a "lex Járai" gúnynevet kapta. A parlament gazdasági bizottságának elnöke hétfõn az MTI-nek azt mondta: egyetért a kormánnyal, amely tovább bõvítette a kivételek körét. Leszögezte: nem Járai Zsigmondra lett szabva a kivételek köre.

Nem emlékeznek a fideszesek, mi tetszett nekik a Járai-biztosítót segítõ javaslatban

Gazdaság2010.07.12, 17:27

Nem nyilatkozik, nem olvasta, Rogánnal ért egyet - ezeket a válaszokat kapta az [origo] tudósítója a gazdasági, illetve a költségvetési bizottság kormánypárti tagjaitól arra a kérdésére, hogy mit gondolnak a Járai Zsigmond által vezetett CIG Pannónia Biztosítót is helyzetbe hozó módosító indítványról, ami a múlt héten ellenvetés nélkül fogadtak el.

Csont nélkül ment át a Járai-biztosítót is segítõ javaslat

Gazdaság2010.07.09, 10:58

Érdemi vita nem volt, sõt az ellenzék két pártjának képviselõi jelen sem voltak azon a bizottsági ülésen, ahol döntés született a bankadó szabályainak egyes biztosítók számára kedvezõ módosításának kezdeményezésérõl. A kedvezményezett cégek között van egy olyan biztosító, amelynek tulajdonosai, illetve vezetõ tisztségviselõi között a Fideszhez kötõdõ személyek vannak.

Adórendszert egyszerûsítene és kitolná az eurót Járai

Gazdaság2010.04.19, 13:49

Járai Zsigmond szerint az új kormány feladata egyebek mellett egyszerûsíteni az adórendszert és csökkenteni az elvonásokat. A volt pénzügyminiszter nem látja realitását az euró bevezetésének.

Járai bekerül a Mol igazgatóságába

Gazdaság2010.04.13, 16:18

Egy nappal a választások után három, a baloldalhoz köthetõ gazdasági szakember jelezte távozását a Mol igazgatóságából. A helyükre javasoltak közül kettõ a Fidesz holdudvarához tartozik.

Hol az adócsökkentés a Fidesz programjában?

Gazdaság2010.03.17, 17:21

Elengedhetetlennek látszik a Fidesz talán legmerészebb ígéretének megvalósításához - az egymillió munkahely létrehozásához - az adók és járulékok csökkentése. A párt múlt pénteken nyilvánosságra hozott választási programjából  mégis hiányzik az adócsökkentés, amelyrõl évek óta beszélnek fideszes politikusok és Fidesz-közeli szakemberek. A szóban hol direkten, hol utalásként már vállalt ígéret hiánya azért is szúr szemet, mivel a program elé illesztett ajánlásokból három konkrétan is említi az adócsökkentést.

Magyar nagyvállalatoké lett Overdose fele

Gazdaság2010.03.12, 12:51

Megvette a magyar csodaló, Overdose tulajdonjogának 50 százalékát öt magyar nagyvállalat. Demján Sándor szerint a lépés a nemzeti összefogást szimbolizálja, Overdose nemzeti kincs, Magyarország sikerét mutathatja meg a világban.

Járai: Bunkóság volt a nagy kamatemelés

Gazdaság2010.03.09, 13:51

Az eurót leghamarabb 2015-ben lehet bevezetni Magyarországon - mondta Járai Zsigmond egy keddi konferencián. A volt jegybankelnök szerint "bunkóság" volt a 2008-as nagy kamatemelés, fiskális diktatúrára van szükség, a forint átmeneti gyengülése megengedhetõ, ha nem szalad el az infláció, és a választások után akár már egy héttel adócsökkentést kell végrehajtani.

Húsz "trükköt" találtak Járaiék a költségvetésben

Gazdaság2009.12.22, 23:32

Húsz olyan "költségvetési trükköt" sorol fel a jövõ évi költségvetést bíráló közgazdászok által készített kiadvány, amely szerintük jelentõsen befolyásolja majd a hiány mértékét. A közgazdászok novemberben felszólították a képviselõket, hogy ne szavazzák meg a büdzsét - most indokolnak. Oszkó Péter szerint a kampány része a közgazdászok kiadványa és szerinte egyedül az ingatlanadó eltörlése okozhat kiesést.

Orbán: Ez fiktív költségvetés

Gazdaság2009.12.04, 17:18

Orbán Viktor szerint egyértelmûvé vált, hogy a hétfõn elfogadott költségvetés "fiktív." Járai Zsigmond "tragikusnak" nevezte, míg egykori pénzügyminiszterek tarthatónak tartják a hiányt.

Ismert közgazdászok kritizálják a büdzsét - Oszkó szerint elfogultak a levélírók

Gazdaság2009.12.01, 15:15

Több országos napilapban megjelentett nyílt levélben a jövõ évi költségvetés elutasítására kéri az országgyûlési képviselõket számos ismert közgazdász, akik közül többen az Fidesz-kormány alatt töltöttek be vezetõ tisztséget. Oszkó Péter pénzügyminiszter a levélre reagálva elmondta: a dokumentum politikai elfogultságot tükröz, szerinte akiben van szakmai, illetve az ország sorsa iránti felelõsség, az megszavazza a jövõ évi büdzsét.

Járai: Nem látszik a válság vége

Archívum2009.11.17, 12:41

Járai Zsigmond szerint még messze nem vagyunk a válság végén, és nem is tudjuk pontosan, mikor és hogyan érünk a végére.

V�ls�gh�rad�: Emelked�s New Yorkban �s Budapesten, stabiliz�l�dott a forint

Gazdaság2009.11.09, 23:54

A tengerent�lon mark�ns er�s�d�ssel z�rtak a piacok, a Dow Jones 2 sz�zal�k feletti nyeres�ggel fejezte be a keresked�st. A forint kurzusa egy kileng�st�l eltekintve stabiliz�l�dni l�tszik, az eur�pai kamatd�nt�seknek nem volt k�l�n�sebb piaci hat�suk. T�zsd�re igyekszik J�rai Zsigmond volt jegybankeln�k biztos�t�t�rsas�ga. V�ls�gh�rad� p�ntek hajnalban.

T�zsd�re megy a J�rai-f�le biztos�t�

Gazdaság2009.11.05, 13:34

Bevezetik a Budapesti �rt�kt�zsd�re (B�T) a CIG Pann�nia �letbiztos�t� r�szv�nyeit.

Járai: Több száz fölösleges intézmény mûködik

Archívum2009.09.25, 12:05

Magyarország akkor lesz képes korábbi versenyképességét visszaszerezni, ha a GDP arányos újraelosztást a jelenlegi 50 százalékról 40 százalékra szorítja le - jelentette ki Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelõbizottsági elnöke a 47. Közgazdász vándorgyûlésen pénteken Zalakaroson.

Varsó vezet az euróversenyben

Archívum2009.08.09, 08:33

Nagyot változott az euróra esélyes kelet-közép-európai országok sorrendje. Sokáig a visegrádi országokat tekintették egyértelmû befutónak,  mostanra közülük - a már zónatag Szlovákián kívül - csak Lengyelország maradt elõl. Felzárkózott viszont Bulgária, amely már idén belépne az ERM-2-be, de Románia is utolérte Magyarországot.

J�rai: Bel�thatatlanul messze az eur� bevezet�se

Gazdaság2009.05.29, 21:18

Egyel�re bel�thatatlan messzes�gben van Magyarorsz�gon az eur� bevezet�se, m�g helyes gazdas�gpolitik�t folytatva is legal�bb 4-5 �v kellene ahhoz, hogy realit�s legyen a k�z�s eur�pai p�nz - hangoztatta J�rai Zsigmond volt jegybankeln�k Vasegerszegen egy gazdas�gi f�rumon.

Mindenkit érintenek a megszorítások, esett a forint, szárnyalt a Richter - válsághíradó

Gazdaság2009.04.21, 14:54

Bajnai Gordon csomagjáról szólt a hétvége. Mindenkit érintõ megszorítások jönnek. Az elemzõk a legtöbb intézkedést helyesnek tartják, ugyanakkor keveslik az ország felemelkedéséhez. A forint esett pénteken, a tõzsde ugyanakkor jól zárt, szárnyalt a Richter. Válsághíradó péntektõl hétfõig.

Járai: Gyurcsány és Bajnai is felelõs a válságért

Gazdaság2009.04.21, 14:53

Járai Zsigmond szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is felelõs a Magyarországon kialakult mély válságért. A volt jegybankelnök a bankárokat is hibáztatta.

Draskovics viszi tovább a pénzügyes vérvonalat

Gazdaság2009.04.15, 14:37

Az utolsó pártállami kormány hét pénzügyi káderébõl lett a rendszerváltás után pénzügyminiszter. Nem volt olyan év 1989 óta, hogy valamelyikük ne lett volna miniszter vagy jegybankelnök Magyarországon. Bár ugyanazt mondták az elmúlt 23-24 évben - a költségvetési hiányt akarták csökkenteni, a növekedést beindítani, akárcsak Bajnai Gordon most kedden a parlamentben -, az alapproblémát nem sikerült leküzdeniük.

A Lehman után új partnert keres a CIG

Gazdaság2009.03.12, 18:53

A tavaly bedõlt Lehman Brothers helyett új befektetõ után néz a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Közép-európai Biztosító.

Csak az MDF okozott meglepetést a nemzeti csúcson

Itthon2008.10.18, 23:40

A pártvezetõk többsége taktikázott és a óvatoskodott a szombati nemzeti csúcson, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére hívtak össze, hogy megtárgyalják a gazdasági válság miatt kialakult helyzetet. Gyurcsány azt állította, kicsit mindenkivel egyetért, Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint viszont csak a békát akarta lenyomni a torkunkon. A legbátrabb Dávid Ibolya volt.

Az Erste nem aggódik a térség miatt

Gazdaság2008.10.16, 13:46

Megfelelõ "párnát" képez a külsõ sokkok ellen a monetáris politika és a rugalmas devizaárfolyam Kelet-Közép-Európában, ezért nem várható a balti országokhoz hasonló gazdasági visszaesés a régióban - állapítja meg a nemzetközi Erste elemzése. Az inflációs aggodalmak múlóban vannak, és bár lassul a hitelállomány bõvülése, a pénzintézet elemzõi szerint nincs szó hitelválságról.

Jól jöhetnek ki a válságból a biztosítók

Archívum2008.10.16, 17:04

Kedvezõ hatást gyakorolhat a biztosító társaságokra és egyesületekre a pénzügyi válság, a lakosság ilyenkor ugyanis többet fordít öngondoskodásra és többet takarít meg - mondta Horváth Béla, a CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. vezérigazgatója. A társaság csütörtöktõl ügyfelei számára rendszeresen modellportfoliót hoz nyilvánosságra.

Járai: Jelentõs gazdasági válság jöhet

Gazdaság2008.10.10, 21:37

A pénzügyi válság rövid idõn belül jelentõs gazdasági válsággá alakulhat, s mivel Magyarország eddig is sok idõt veszített a reakciók elmaradásával, minden további nap óriási veszteségeket okozhat - mondta Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, a CEG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelõbizottsági elnöke pénteken az MTI-nek.

Devizaad�sok is seg�tik a forintot

Gazdaság2008.10.03, 20:58

A v�ls�g miatt kialakult forr�shi�nyos helyzet az �llamad�ss�g finansz�roz�s�ban�gondokat okozhat - nyilatkozta a Napi Gazdas�gnak J�rai Zsigmond A�kor�bbi jegybankeln�k�szerint ugyan sebezhet� a forint, �m a magyar deviz�nak a kamatpr�mium mellett a lakoss�gi devizahitelek is t�maszt ny�jtanak.

Bõvítheti tevékenységét Járai biztosítója

Gazdaság2008.08.19, 15:50

A CIG Közép-európai Biztosító Zrt. 100 százalékos tulajdonnal leányvállalatot alapít CIG Elsõ Magyar Általános Biztosító Zrt. néven a nem életbiztosítási tevékenységre, amit a tõkepiaci felügyelet a kedden megjelent határozatban engedélyezett.

Indul a CIG Biztosító

Archívum2008.05.22, 15:24

Pannónia Életbiztosítás néven május 26-án kezdi meg elsõ termékének értékesítését a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., amely januártól vagyonbiztosítást is kínál, és akkor indul a cég román leányvállalata életbiztosításokkal - jelentette be a biztosító sajtótájékoztatóján Járai Zsigmond, a felügyelõbizottság elnöke.

Megvan az új EBRD elnök

Archívum2008.05.19, 13:16

Thomas Mirow német pénzügyminiszter-helyettest választották hétfõn, az EBRD kijevi közgyûlésén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) új elnökévé. Az EU által javasolt Mirrow immár az egyetlen jelölt volt. Az új vezetõ a posztot azután veszi át, hogy a leköszönõ elnök, Jean Lemierre nyolcéves megbízatása július végén lejár.

Veres: Az adóreform nem adócsökkentés

Gazdaság2008.05.09, 13:41

A tavalyinál magasabb növekedésben bízó pénzügyminiszter drasztikusan csökkentené az önkormányzatok számát, de a jóléti kiadások mérséklését kényes politikai kérdésnek tekinti, míg a jelenlegi és az egyik volt jegybankelnök nincs tekintettel efféle szempontokra - derült ki egy szerda esti televíziós mûsorból.

Simor: kulcskérdés az alacsonyabb újraelosztás

Archívum2008.04.25, 01:39

Az állami újraelosztás szintjének 10 százalékpontos csökkentése mellett adóreformot és alacsony inflációt jelölt meg Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke annak érdekében, hogy a gazdasági növekedés gyorsuljon, s ebben egyetértett vele a jegybank három korábbi elnöke, Bod Péter Ákos, Surányi György és Járai Zsigmond is.

Nem Surányi György lesz az EBRD elnöke

Archívum2008.03.21, 10:33

Magyarország visszavonta Surányi György jelölését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára - közölte Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivõje az MTI-vel pénteken.

Nyilvántartásba vették Járaiék biztosítóját

Gazdaság2008.02.06, 15:42

A Fõvárosi Bíróság mint cégbíróság 2008. január 17-i hatállyal bejegyezte a CIG Közép-európai Biztosító Zártkörûen Mûködõ Részvénytársaságot - közölte szerdán a társaság.

Engedélyt kapott Járai biztosítója

Archívum2008.01.10, 17:10

CIG Közép-európai Biztosító Zrt. néven engedélyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök nevével fémjelzett életbiztosító alapítását - a határozat a felügyelet honlapján jelent meg csütörtökön.

Járai Zsigmond "beavat" a pénzügyekbe

Archívum2007.10.25, 16:33

A "pénzügyek szolgálatában" eltöltött harminc évére emlékezik vissza csütörtökön megjelent könyvében Járai Zsigmond elõzõ jegybankelnök, aki korábban volt pénzügyminiszter, tõzsdeelnök, bankvezér és a bankfelügyeletért felelõs vezetõ is.

J�rai �s Vizi E. Szilveszter biztos�t�t alap�t

Gazdaság2007.09.12, 09:49

Biztos�t�t alap�t J�rai Zsigmond egykori p�nz�gyminiszter, volt MNB-eln�k, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudom�nyos Akad�mia eln�ke, Kieselbach Tam�s gal�riatulajdonos, Straub Elek, a Magyar Telekom (Mat�v) egykori vezet�je, M�ricz G�bor, a Kapt�r Zrt. vez�rigazgat�ja �s a Concorde egyik f� tulajdonosa, valamint Kor�nyi G. Tam�s, a Napi Gazdas�g f�szerkeszt�je.

Tudatlanság övezi a tõzsdét a BÉT-elnök szerint

Archívum2007.09.06, 17:31

Pesszimista hangulat uralkodott a tõzsde volt és jelenlegi vezetõinek részvételével tartott kerekasztal-beszélgetésen. Jaksity György korábbi elnök szerint a Mol és az OTP papírjai nélkül "bezárhatnák a kócerájt", a BÉT-elnök szerint közöny és tudatlanság övezi a tõzsdét, Járai Zsigmond szerint a rossz kormányok tehetnek a jelenlegi helyzetrõl.

Évi 11 milliót keresnek a jegybanki alkalmazottak

Állás 20112007.06.05, 10:03

A Magyar Nemzeti Banknál dolgozók éves bruttó átlagjövedelme 10,9 millió forint, a márciusban távozott Járai Zsigmond elnök nettó 51,5 millió forintot keresett 2006-ban - írja a Napi Gazdaság.

Támogatják a bizottságok Simor jelölését

Gazdaság2007.03.05, 18:03

Nem szabad üzengetni, ugyanakkor normális, ha a kormányzat elmondja a véleményét a monetáris politikáról - mondta hétfõn reggel bizottsági meghallgatásán Simor. Véleménye szerint az MNB függetlensége fontos, és ez  a törvény jelenlegi módosításával biztosítható. Döntõ többséggel támogatta az Országgyûlés Költségvetési és Pénzügyi, valamint Gazdasági Bizottsága Simor András jegybankelnöki jelölését, hétfõi együttes ülésén.

J�v�re 3,4 sz�zal�kos infl�ci�t v�r a jegybank

Gazdaság2007.02.28, 13:02

V�ltozatlanul 8 sz�zal�kon hagyta az alapkamatot h�tf�i �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. A d�nt�s megegyezett az elemz�k v�rakoz�s�val. A test�let �l�s�n Szap�ry Gy�rgy mand�tuma lej�rta miatt m�r nem vett r�szt, J�rai Zsigmond eln�k pedig utols� alkalommal vezette a tan�cskoz�st.

Erõs forint tarthatja szinten a kamatot

Archívum2007.02.23, 08:50

Bár korai még azt állítani, hogy befejezõdött volna Magyarországon a kamatemelések sorozata, a piaci elemzõk nagy része úgy látja, hogy egyelõre nehéz komoly érveket hozni a további szigorítás mellett. Így a jelek szerint Járai Zsigmond egy kamatszintet nem változtató monetáristanács-üléssel búcsúzhat jegybankelnöki hat évétõl.

Az év jegybankára lett a Bankernél Járai

Archívum2007.01.26, 17:04

Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét választották az év európai jegybankárává. A Banker magazin a jegybank függetlenségének megõrzéséért tüntette ki Járait a díjjal. A magazin szerint Járai Zsigmond az év egyik "legszókimondóbb" jegybankelnöke.

Nem ny�lt az alapkamathoz a jegybank

Gazdaság2007.01.22, 17:49

V�ltozatlanul, nyolc sz�zal�kon tartotta a Magyar Nemzeti Bank alapkamat�t a monet�ris tan�cs. A d�nt�s megfelel az elemz�i v�rakoz�soknak. Az alacsony olaj�r �s az er�s�d� forint kedvez� hat�sai mellett a tan�cs els�sorban b�rinfl�ci�s fenyeget�st�l tart. Ek�zben J�rai Zsigmond jegybankeln�k �j aleln�k kinevez�s�re tett javaslatot.

Tíz százalék fölötti inflációtól fél Járai

Archívum2007.01.19, 13:21

Néhány hónapig akár 10 százalék fölötti lehet az adott havi egy évre visszatekintõ infláció az idei év elsõ felében - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank által szervezett, Inflációs célkövetés címû konferencián.

Járai: A magyaroknak lesz legkésõbb eurójuk

Archívum2006.12.01, 14:20

Magyarország lesz az utolsó állam, amely a térségben belép az euró-övezetbe - közlte Járai zsigmond a "a Cégvezetõk Klubja" címû rendezvényen.

Járai: Az állam rátelepszik a gazdaságra

Archívum2006.11.22, 15:46

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint nem tudni, hogy mikor lesz euró Magyarországon. Járai Zsigmond kiemelte: "a jó reformok nagyon kellenének az országnak, de kellene egy olyan vízió is, hogy milyen irányba halad Magyarország".

Járai nyolc százalék fölötti inflációt vár

Gazdaság2006.11.13, 19:16

Nyolc százalék fölötti inflációt jósolt 2007 elsõ félévére Járai Zsigmond hétfõn Pécsett egy vállalkozói fórumon tartott elõadásában. Ez egy százalékkal magasabb a kormány várakozásainál. Az MNB elnöke szerint 2008-ban már csökkenhet az infláció, ám nem lát esélyt arra, hogy két éven belül elérjék a 3 százalékos inflációs célt.

A politik�n cs�szhat el az �j MNB-eln�k

Gazdaság2006.11.09, 11:35

J�rai Zsigmond jegybankeln�k megb�zat�sa 2007 tavasz�n lej�r. Szakmai berkekben h�napok �ta d�l a vita: ki a leges�lyesebb a jegybank eln�ki tiszt�re. Az [origo] sorba szedte a leges�lyesebb jel�lteket. Elemz�k szerint a piacnak politikailag semleges,�megfelel� szakmai tekint�llyel b�r� jel�lt kell, ilyen szakember azonban alig akad ma Magyarorsz�gon.

Megrendült a kkv-k bizalma

Archívum2006.10.11, 16:28

Elsõsorban a kormányzati gazdaságpolitika és a monetáris politika romló megítélése miatt esett a K & H Bank és a GfK Hungária közvélemény-kutató intézet által készített kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe a harmadik negyedévben.

Újabb kamatemeléseket jósol Járai

Archívum2006.09.28, 09:28

További kamatemelésekre lehet szükség Járai Zsigmond szerint, hogy a jegybank elérje inflációs célját. Az MNB-elnök szerint jelen kondíciók közt kicsi az esélye, hogy 2008-ban teljesüljön a 3 százalékos inflációs cél - írja a Portfolio.hu.

Szigorúbban emelt kamatot a vártnál az MNB

Gazdaság2006.09.25, 18:16

Az elemzõi várakozásoknál nagyobb, 50 bázispontos kamatemelésrõl döntött a magyar jegybank monetáris tanácsa. A testület szerint fokozódik az inflációs nyomás, ez indokolta a szigorúbb kamatemelést. Az új kamatszint 7,75 százalék. A jegybankelnök szerint csökkent a konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának esélye, ugyanakkor a megnövekedett politiki kockázatok miatt magasabb kamatfelárat várnak el a nemzetközi befektetõk.

Járai: Reális a konvergenciaprogram

Gazdaság2006.09.10, 05:35

Reális, hogy jövõre csökkenjen a jelenlegi költségvetési hiány, de aggódunk az adóhelyzetnek a költségvetésre gyakorolt hatása miatt - nyilatkozta Járai Zsigmond jegybankelnök a Reutersnek.

Bokros: Bulgária is beelõz

Gazdaság2006.09.01, 07:55

Nem szabad fölényesnek lennie a magyar gazdaságpolitikának, mivel makrogazdasági szempontból még Bulgária is megelõz bennünket - jelentette ki Bokros Lajos. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint sem jó irányba halad a gazdaság, és az euró bevezetése a ködös jövõbe vész.

Kockázatokra figyelmeztet a konvergenciatanács

Gazdaság2006.08.29, 13:00

A konvergenciaprogrammal kapcsolatos álláspontját ismertette a konvergneciatanács három tagja kedden. Simor András, Surányi György és Bogsch Erik szerint a konvergenciaprogram iránya megfelelõ, azonban számos kockázatot tartalmaz. A hitelesség visszaállításához az egyes intézkedéscsomagokat következetesen végre kell hajtani. A tanácstagok szorgalmazták a pártok közti megegyezést a program végigvitelére.

Járai kisebb autóbalesetet szenvedett

Itthon2006.08.18, 20:54

Könnyebben megsérült közlekedési balesetben az MNB elnöke az egyik televízió információi szerint. Járai Zsigmond állítólag szabályosan közlekedett a fõvárosban, mikor egy másik autó miatt karambolozott.

Hatvan éve fizetünk forinttal

Gazdaság2006.08.01, 12:51

Hatvan évvel ezelõtt vezették be Magyarországon az új fizetõeszközt, a forintot. Az új pénz megjelenése a világtörténelem egyik legnagyobb inflációjának vetett véget. A forint azóta túlélt egy rendszerváltást, és egy több100 százalékos inflációt. Az EU-csatlakozás miatt mindenképpen búcsút kell intenünk a nemzeti valutának, a kérdés csak az, hogy mikor. Járai Zsigmond, jegybankelnök a forint születésnapjára tartott keddi konferencián azt mondta: még a 2013-as euró bevezetés is álom.

Gyurcsány késõbb gondolkodik az euróról

Gazdaság2006.07.18, 14:09

A kormányzati ciklus felére szeretne egyensúlyi helyzetet teremteni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki ezután gondolkozik majd el, hogy mi lesz az euró bevezetésével. Járai Zsigmond, a jegybank elnöke továbbra is azt hangsúlyozza, hogy el kell felejteni az euró 2010-es bevezetését. A jegybankelnök a kormányfõvel folytatott megbeszélése után ismét bírálta a kormány gazdasági egyensúly-programját.

Az SZDSZ meghajolt az MSZP-s akarat elõtt

Itthon2006.07.13, 10:31

A kormány szerdán határozott a Konvergencia Tanács felállításáról, melynek összetételérõl hétfõn még eltérõ véleményt fogalmazott meg a kisebbik koalíciós párt. Az SZDSZ végül nem tartotta magát korábbi álláspontjához, így a testületnek nem lesz tagja se Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank, se pedig Varga Mihály, a költségvetési bizottság elnöke.

Külsõ pénzügyi szakértõkkel erõsít Gyurcsány

Itthon2006.07.10, 15:02

Augusztus közepére készül el a konvergencia program elsõ változata, amelyben a kormány az Európai Unió számára leírja, miként tervezi az euró bevezetéséhez szükséges szigorú költségvetési és pénzügyi feltételek megteremtését. Errõl Gyurcsány Ferenc beszélt a parlamentben, ahol hétfõn szavaznak a megszorító csomag adóemelésekkel kapcsolatos részérõl. A kormányfõ közölte, feláll a Konvergencia Tanács, amelynek Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte könyvvizsgáló vezetõje és Surányi György korábbi jegybankelnök lesz a tagja.

Járai: A politika lassítja a reformot

Gazdaság2006.06.10, 01:01

Az euróövezethez csatlakozni kívánó országoknak fontos érdekük, hogy már belépésük elõtt teljesítsék az elõírt kritériumokat - hangoztatta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzet Bank elnöke az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága elõtt egy keddi vitában felszólalva.

Járai a reformok megkezdését sürgeti

Gazdaság2006.05.10, 16:44

A lehetõ legsürgõsebben meg kell kezdeni a szükséges reformokat, és gyors kiadáscsökkentésre van szükség az államháztartásban - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara és a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara szerdai rendezvényén.

Járai nem bízik a magyar politikusokban

Gazdaság2006.05.03, 12:06

Magyarországnak gyorsan el kell kezdenie a közszféra reformját annak érdekében, hogy elkerülje a pénzügyi válságot. A tervek viszont még nincsenek készen és a társadalom sincs még felkészülve a változásokra - közölte Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - írta a Napi Online.

P�nz�gyi fegyelmet hi�nyol J�rai

Gazdaság2006.04.24, 18:22

V�get kell vetni annak a felel�tlen �llami p�nz�gyi politik�nak, amely az orsz�g v�szes elad�sod�s�t eredm�nyezte, �s Magyarorsz�got az Eur�pai Uni� p�nz�gyileg legfegyelmezetlenebb tagj�v� tette - jelentette ki J�rai Zsigmond, a jegybank eln�ke szerd�n.

Az IMF-et h�vn� seg�ts�g�l J�rai

Gazdaság2006.04.24, 15:50

V�ltozatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 sz�zal�kos szintj�t h�tf�n a monet�ris tan�cs a gazdas�gi �s p�nz�gyi folyamatokat �ttekint�se ut�n. A d�nt�s megfelelt a piaci v�rakoz�soknak. A tan�cs k�z�lte: az �j korm�nyzatt�l hiteles konvergenciaprogramot, �s k�lts�gvet�si kiigaz�t�st v�r. J�rai Zsigmond az IMF-el k�sz�ttetne cselekv�si tervet a hi�ny cs�kkent�s�re

Járai a régiós okokkal magyarázza a forint gyengülését

Gazdaság2006.04.24, 13:32

A régiós valuták gyengülésével hozza összefüggésbe Járai Zsigmond jegybankelnök a forint gyengülését.

J�rai: Vesz�lyben a forint

Gazdaság2006.04.24, 14:42

A forint komoly vesz�lyben van, mik�zben a v�laszt�si harcba bonyol�dott politikusok nem ismerik fel a k�lts�gvet�si helyzet s�lyoss�g�t, �s a sz�ks�ges reformok nem l�tszanak, �rta kedden a Dow Jones h�r�gyn�ks�g a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eln�ke, J�rai Zsigmond nyilatkozat�t id�zve.

Financial Times: J�rai a politk�ba avatkozott

Gazdaság2006.04.24, 18:23

Politikai beavatkoz�snak min�s�tik J�rai Zsigmond jegybankeln�k legut�bbi nyilatkozatait a Financial Times �ltal cs�t�rt�k�n id�zett elemz�k, b�r azt megalapozattnak tartj�k. Egyes v�lem�nyek szerint az MNB "hangnemv�lt�sa" kamatemel�sre k�sz�ti fel a befektet�ket.

Arányaiban volt már nagyobb hiány is

Gazdaság2006.04.11, 18:03

Egyáltalán nem kivételes eset, hogy az év elsõ három hónapjában nagyon magas az államháztartás hiánya. Az elmúlt 8 év adataiból az derül ki, hogy az éves tervhez képest 1999-ben, Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején volt a legmagasabb a hiány, közel 70 százalékos aránnyal. Abszolút számban azonban a 2006-os adat viszi el a pálmát.

Megmaradt a 6 sz�zal�kos alapkamat

Gazdaság2006.03.31, 21:27

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n tov�bbra is v�ltozatlanul hat sz�zal�kon hagyta a jegybanki alapkamatot. A d�nt�s megfelel azt elemz�i v�rakoz�soknak. A Monet�ris Tan�cs szerint a konjunktur�lis adatok kedvez�ek. A tan�cs ugyanakkor figyelmeztetett a nemzetk�zi kock�zatv�llal�si hajland�s�g cs�kken�s�re, �s ezen kereszt�l az �llamh�ztart�si reform sz�ks�gess�g�re. J�rai Zsigmond jegybankeln�k szerint a Monet�ris Tan�cs nem reag�l kisebb �rfolyamv�ltoz�sokra.

Járai: Az euró bevezetéséhez átalakítás kell

Gazdaság2006.03.29, 16:02

Ahhoz, hogy 2010-ben az eurót be lehessen vezetni az államháztartásban nagy átalakítást kell végrehajtani - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán egy székesfehérvári sajtóbeszélgetésen.

Járai: a forint nem veszélyezteti az inflációt

Gazdaság2006.03.28, 12:05

Nincs jele, hogy a forint legutóbbi gyengülése veszélyeztetné a Magyar Nemzeti Bank inflációs célját - közölte Járai Zsigmond, a jegybank elnöke kedden Prágában egy pénzügyi tanácskozás szünetében.

Medgyessy követheti Járait az MNB élén

Gazdaság2006.03.17, 12:21

A választás utáni helyzetrõl szóló találgatások az MNB-re is kiterjednek, hiszen Járai Zsigmond jegybankelnök mandátuma kevesebb mint egy év múlva lejár - írja a Napi Gazdaság.

Járai azonnali kamatemelésre utalhatott

Gazdaság2006.03.10, 07:14

Londoni feltörekvõ piaci elemzõk szerint Járai Zsigmond MNB-elnök "markáns hangnemváltása" arra utalhat, hogy további forintgyengülés esetén, azonnali és jelentõs jegybanki kamatemelés lehetséges.

Járai szerint rendben ment a Postabank konszolidációja

Itthon2006.03.08, 21:21

Járai Zsigmond szerint a Postabank konszolidációja teljesen korrekt és tiszta volt. A jegybank-elnök a Magyar Rádió Háttér címû adásában szerdán elmondta, hogy pénzügyminiszterként 2000 végén megismerkedett a Postabank konszolidációjáról készült jelentés-tervezettel.

Járai: Lassabb a növekedés, mint lehetne

Gazdaság2006.03.01, 17:00

Évente két százalékkal lassabb lesz a növekedés üteme a következõ idõszakban Magyarországon, mint lehetne - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán Szekszárdon.

Mandur: Szijjártó kontra Járai

Itthon2006.02.24, 18:37

Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével vitatkozik a Fidesz szóvivõje, amikor azt állítja rosszabbul élünk, mint négy éve - írja közleményében Mandur László, az MSZP országgyûlési képviselõje. Az MNB jelentése nem támasztja alá a Fidesz által hangoztatott helyzetet, miszerint rosszabbul élünk.

A monetáris politika nehéz éve lesz 2006

Gazdaság2006.01.24, 13:06

Járai Zsigmond szerint 2006 nehéz év lesz a monetáris politika számára: az infláció továbbra is igen kedvezõen alakul ugyan és az év egészét tekintve 2 százalék alatt marad, az államháztartás helyzete azonban tarthatatlan és azt sem lehet tudni, hogy az immár elodázhatatlan reformok mikor indulnak és milyen hatásokat váltanak ki.

Surányi: Ne rohanjunk az eurózónába

Gazdaság2005.12.08, 17:49

Az euró bevezetése nélkül is rendbe kell tenni az államháztartást, a folyó mérleget - mondta Surányi György. A jegybank volt elnöke szerint tudatában kell lenni annak, hogy az euró gyors bevezetése egyáltalán nem oldja meg a csatlakozó országok problémáit.

J�rai int, Veres kitart, Orb�n sz�gyenkezik

Gazdaság2005.12.07, 16:56

A Fitch lemin�s�t�se r�vid t�von nem befoly�solja a gazdas�gi folyamatokat, de figyelmeztet�sk�nt �rtelmezhet� -�jelentette ki�J�rai Zsigmond.�Veres J�nos�szerint Magyarorsz�g nincs bajban; Orb�n Viktor viszont azt mondta, a visszamin�s�t�s sz�gyen.

Folytatódik a Veres - Járai adok-kapok

Gazdaság2005.11.24, 14:44

"Fél éve mondom: Magyarország 2008-ra képes teljesíteni a feltételeket. Ennél maradok." - idézi Veres János pénzügyminisztert több európai lap. Közben Járai Zsigmond az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen, mielõbbi reformokat sürgetett egy csütörtöki konferencián, hangsúlyozva, hogy sokan nem mondanak igazat a helyzetrõl.

Bloomberg: Járai túl messzire megy

Gazdaság2005.11.22, 09:53

A Bloomberg hírügynökség elemzése szerint a Magyar Nemzeti Bank és a kormány vitái elbizonytalanítják a befektetõket. Bár a jegybank mindenkori elnöke önálló véleményével kritizálhatja a kormányt, a Bloomberg szerint Járai Zsigmond túlzásba esett.

Járai: Az ikerdeficit gazdasági káoszhoz vezethet

Gazdaság2005.11.09, 13:03

Az ikerdeficit miatt a magyar a világ egyik legsebezhetõbb gazdasága, ami gazdasági káoszhoz vezethet - jelentette ki Járai Zsigmond szerdán Egerben.

Matolcsy: az euró már 2009-ben bevezethetõ

Gazdaság2005.11.08, 16:59

Kóka János gazdasági miniszter szerint a befektetõk a lábukkal, illetve a pénzükkel szavaznak. Járai Zsigmond szerint fel kell készülni az állandó reformokra, amire Katona Tamás szerint is szükség van a hiánycél teljesítéséhez. Varga Mihály további adócsökkentés mellett érvelt, míg Matolcsy szerint már akár 2009-ben lehet eurónk - hangzott el a GKI keddi konferenciáján.

Változatlan maradt az alapkamat

Gazdaság2005.10.24, 16:55

Nem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács. Az irányadó jegybanki alapkamat továbbra is 6 százalékon áll. A tanács szerint az utóbbi idõszak kedvezett az alacsony infláció kialakulásának. Ugyanakkor a testület igen borúlátóan nyilatkozott az euró bevezetéséhez szükséges hiánycél túllépésérõl. Járai Zsigmond jegybankelnök közölte: a jegybank mostantól a Monetáris Tanács üléseinek jegyzõkönyveiben feltünteti, hogy ki mire szavazott a kamatdöntésen.

Járai: kemény reformok kellenek az euróért

Archívum2005.10.18, 16:25

Kemény reformok kellenek az euró bevezetéséhez; az államháztartásban jelentõs átalakításra lenne szükség, a költségvetés finanszírozási igényét csökkenteni kell - mondta Járai Zsigmond a jegybank elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság keddi rendezvényén.

A kamatdöntés a befektetõi klíma függvénye

Gazdaság2005.10.10, 17:44

A jövõbeni kamatdöntésekre egyre nagyobb hatással lehet a nemzetközi befektetési környezet változása és befektetõi reakciója a belföldi egyensúlytalanságokra - mondta Járai Zsigmond.

Elõzõ
Következõ