japán gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Japán
- dollár
- autóipar
- devizapiac
- Toyota
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra bővült a japán gazdaság
A japán gazdaság a második negyedévben 0,7 százalékkal növekedett a tavalyi második negyedhez képest - tették közzé pénteken előzetes becslésüket a vezető japán gazdaságkutatók. Szerintük a második negyedben a GDP 0,2 százalékkal volt nagyobb az első negyedévinél.
- címkék:
- japán gazdaság
- negyedév
- GDP
- Címkefelhő »
Óriási eredményjavulás a Sony-nál
A japán Sony csütörtökön bejelentette, hogy nettó profitja 57, 2 milliárd jen - mintegy 492 millió dollár - volt a június 30-ával végződő negyedévben, ami egy részvényre vetítve 62,23 jen. A tavalyi év második negyedévében még 30,1 milliárd jenes veszteséget szenvedett el a cég. A vállalat eladásai 5,4 százalékkal nőttek, és 1,72 trillió jent tett ki, ami negyedéves rekordnak számít - írja a Bloomberg hírügynökség.
Toyota: 35 százalékos nyereségnövekedés
Az erős amerikai eladások és az ezt segítő gyengülő jen következtében több mint 35 százalékkal emelkedett az idei üzleti év első negyedében a Toyota profitja - adta hírül a cég a szerdai tőzsdezárást követően.
- címkék:
- autóipar
- profit
- japán gazdaság
- Toyota
- Címkefelhő »
Rekordévet zárt a Toyota
Az amerikai kereslet élénkülése és a gyenge jen miatt - hazai riválisaihoz hasonlóan - rekordnyereséget ért el a Toyota március végén zárult pénzügyi évében. Piaci értéke alapján a világ legnagyobb autógyára 616 milliárd jenes rekordprofitot ért el az egy évvel korábbi 471 milliárdos nyereség után. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők előzetesen 607 milliárdos profitra számítottak.
Nyereséges a Hitachi
A Hitachi Ltd. kedden bejelentette, hogy az áprilisban kezdődött üzleti év első negyedében csoportszinten 13,69 milliárd jen üzemi eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 10,9 milliárd jenes veszteséggel.
- címkék:
- nyereség
- japán gazdaság
- jen
- Hitachi
- Címkefelhő »
A csökkenő termelés ellenére Japán optimista
Nem úgy alakulnak a dolgok Japánban, ahogyan azt a gazdasági szakemberek eltervezték. A szigetország gazdaságát az amerikai export növelésével szeretnék kivezetni a válságból. A termelés visszaesése és a jen erősödése dollárhoz képest azonban kérdésessé teszi, hogy Japán egyedül is kilábalhat a recesszióból. A hétfői tőzsdenyitás némi levegőhöz juttatta a japán gazdaságot.
Interveniált a japán központi bank
Kétéves mélyponton a dollár
A dollár két éve nem látott mélypontra került az euróval és a japán jennel szemben a kedvezőtlen amerikai gazdasági adatok, főként a folyómérleg hiány hatására - írja a Bloomberg. A hiány nehezen lesz pótolható, mondták a szakértők.
Havonta 1700 vállalat csődöl be Japánban
Japánban májusban tovább emelkedett a vállalati csődök száma. A Teikoku Databank hitelminősítő adatai szerint májusban 3,4 százalékkal több csődöt jegyeztek fel, mint áprilisban.
Japán: a központi bank javította véleményét a gazdaságról
A japán központi bank negyedszer javította véleményét a gazdaságról havi jelentésében. Mindazonáltal arra is figyelmeztetett, hogy a kilábalás lassulhat, mert a külföldi kereslet csökken. A folyómérleg többlet hetedik hónapja növekedést mutat Japánban.
Foci-vb: 3000 dollárt költhetnek a látogatók fejenként
A labdarúgó-világbajnokságot közösen rendező Dél-Korea és Japán mintegy nyolcmilliárd dollárral gazdálkodik. A számítások szerint a látogatók a világ legkedveltebb sporteseménye idején fejenként 2000-3000 amerikai dollárt költenek el az egy hónap alatt - írta a Világgazdaság.
Ismét bővül a japán gazdaság
- címkék:
- japán gazdaság
- éves összevetés
- GDP
- Címkefelhő »
Akár 9 százalékkal is nőhet a japán gazdaság
Szakértők arra számítanak, hogy az első negyedévben éves szinten akár 8-9 százalékkal is nőhet a japán GDP, túlszárnyalva ezzel az Egyesült Államokban regisztrált 5,8 százalékos növekedési ütemet - írja a CNN. Úgy vélik azonban, hogy mindez nem jelenti a gazdasági válság végét.
A távolkeleti szurkolók szerint a vb-vel eljött Ázsia ideje
A Japánban és Koreában jelenleg zajló XVII. Labdarúgó világbajnokságot megelőző hónapban a McCann-Erickson személyes beszélgetések alapján nemzetközi kutatást végzett 40 országban a fogyasztók világbajnoksággal kapcsolatos attitűdjének felmérésére. A nem reprezentatív kutatás a világbajnoksággal kapcsolatos várakozásokat, érzéseket, és a játék ismertségét mérte fel.
Japán jóváhagyta a kiotói egyezményt
A japán kormány kedden hivatalosan törvénybe iktatta a globális felmelegedés megakadályozása érdekében aláírt kiotói jegyzőkönyvet, s jelezte, hogy még a nap folyamán eljuttatja az ENSZ főtitkárának az egyezmény ratifikációs okmányait. A japán parlament felsőháza pénteken egyhangúlag megszavazta az egyezmény törvénybe iktatását, amelyet az alsóház már előbb elfogadott.
Drága világbajnokság
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) költségvetésében 524 millió dollár szerepel a 2002-es vb rendezésére. Ez a torna kétszer olyan drága lesz, mint a négy évvel ezelőtti volt Franciaországban, de míg a FIFA profitra számíthat, a két rendező ország, Dél-Korea és Japán egyelőre csak a vártnál nagyobb kiadásokkal szembesül.
Rekordprofitot ért el a Nissan
Második üzleti évét zárta rekord profittal a japán Nissan Motor Co. járműgyártó. A hétfői tokiói eredményjelentés szerint a cég - amelyben 44,4 százalékos részesedése van a francia Renault-nak - 489,22 milliárd jen (3,89 milliárd dollár) konszolidált működési profitot termelt tavaly, ami 68,5 százalékkal haladja meg az előző év eredményét.
Történelmi Mazda-eredmény
A japán Mazda 8,83 milliárd jenes (76 millió euró) tavalyi nettó nyereségével a cég történetének legjobb eredményét érte el. A cég ezzel visszatért nyereségzónába. A cég a 2000/2001-es üzleti évben még 155,2 milliárd jenes veszteséget termelt.
Mitsubishi: nyereség költségcsökkentéssel
A drasztikus költségcsökkentéseknek és átszervezéseknek köszönhetően a japán Mitsubishi 40,2 milliárd jen (343 millió euró) működési nyereséget ért el a márciussal zárult 2001/2002-es üzleti évben.
Nissan: 12 százalékos rekordnövekedés
A Nissan Motor Co. Egész éves eredménye 12 százalékkal nőtt, az amerikai eladási adatok, és a gyenge japán jen hatására. A harmadik legnagyobb japán autógyártó várakozásai szerint a cég idei tiszta bevétele 2 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál.
- címkék:
- japán gazdaság
- bevétel
- Nissan
- Címkefelhő »
Külföldre indulnak a japán megtakarítások
Rossz néven vették a lekötött betétek garanciájának eltörlését és megelégelték a jenben jegyzett kötvények alacsony hozamát a japán magánbefektetők, és az euróban, illetve ausztráliai dollárban jegyzett kötvények felé fordult érdeklődésük. A japánok betéteinek összege eléri a 10,9 ezermilliárd dollárt.
Hazánk vezeti a versenyképességi rangsort a régióban
A nemzetek versenyképességi rangsorában továbbra is az Egyesült Államok vezet, Magyarország pedig egy hellyel lejjebb csúszva a 28. helyen áll, megelőzve a régió összes országát, sőt Japánt is - derül ki a svájci IMD World kutatóintézet éves jelentéséből. Hazánkat olyan országok előzik meg a rangsorban, mint Chile, Tajvan, vagy Malajzia.
Rekordprofitot ért el a Honda
Mind forgalmát, mind profitját növelte a második legnagyobb japán autógyár, a márciussal zárult 2001/2002-es pénzügyi évben. A jó autó- és motorkerékpár eladások és a jen gyengülése miatt összesített tiszta nyeresége 56,2 százalékkal 362,7 milliárd jenre (3,1 milliárd euró) emelkedett, ami új rekordnak számít a cég történetében.
Vállalati csődlavina Japánban
A most befejeződött 2001/2002-es üzleti évben 17 éve először emelkedett 20 ezer fölé a cégcsődök száma Japánban. A Teikoku Databank hitelvizsgáló intézet pénteken közölte, hogy a március 31-én zárult pénzügyi évben az előző évinél 5,9 százalékkal több, 20052 cégcsődöt regisztráltak. Japán második világháború utáni történelmében ez a második legmagasabb szám.
Japánban áprilisra véget érhet a recesszió
A japán kormány 2000. június óta először adott viszonylag bizakodó havi jelentést a gazdaságról. A csütörtökön nyilvánosságra hozott márciusi értékelés szerint a világ második gazdaságának néhány területe túl van a legrosszabbon. A japán kormány jelentésében ugyanakkor az április 1- kezdődő pénzügyi év első negyedévéig nem számol a GDP növekedésével.
- címkék:
- recesszió
- japán gazdaság
- Japán
- GDP
- Címkefelhő »
Magyar szintre kerülhet a japán államadósság
Az amerikai Moody`s nemzetközi hitelminősítő intézet szerdán közölte, hogy a japán belső adósságra szóló hitelminősítés "egy-két osztályzattal" való rontását fontolgatja. Egy osztályzattal való rontás esetén a japán belső adósság minősítése megegyezne a magyar besorolással.
Tizenhét éves csúcson a japán vállalati csődök
1984 óta nem volt annyi vállalati csőd Japánban, mint az elmúlt évben, amely ebből a szempontból a poszt-háborús japán gazdaság második legrosszabb évének számít.
- címkék:
- japán gazdaság
- csőd
- hitelminősítés
- Címkefelhő »
A motorkerékpár-eladások miatt nőtt a Suzuki profitja
A Suzuki japán autógyártó szeptember zárult első üzleti félévében működési profitját 18,5 százalékkal, nettó nyereségét pedig 2,3 százalékkal növelte elsősorban a motorkerékpár-gyártó részleg kiemelkedő eredményei miatt. A 20 százalékban a General Motors tulajdonában lévő vállalat-csoport a 2001/2002-es pénzügyi év egészére 21 milliárd jen nettó profitra számít.
Egyre több kínai fejlesztő japán cégeknél
A nagy japán elektronikai gyártók Kínába viszik kutatás-fejlesztési tevékenységük egy részét, mert Japánban kevés a megfelelően képzett mérnök, és a kínai munkaerő jóval olcsóbb. A NEC, a Hitachi és a Toshiba hétfőn közölte: két év alatt meg akarják kétszerezni kínai fejlesztőmérnökei számát, és a Fujitsu is hasonló tervet jelentett be.
Pénznyomással élénkítik a japán gazdaságot
A japán jegybank, a Bank of Japan csütörtökön közölte, hogy az eddigi havi 800 milliárd jen után havi egybillió jen (7,5 milliárd dollár) értékű államkötvényt vásárol, vagyis fedezet nélkül növeli a gazdaságba pumpált pénz mennyiségét. Eközben a kormány és a jegybank bátor gazdaságpolitikai intézkedéseket kér számon egymástól, a piaci szereplők elégedetlensége pedig nem csökken.
Drámaian csökkent a világ luxuscikk-igénye
A világ legnagyobb luxuscikkgyártója, a francia LVMH erősen érezte a tavalyi világgazdasági lassulást, főleg a japán gazdaság meredek visszaesését. Működési profitja 20 százalékkal csökkent 2000-hez képest.
- címkék:
- profit
- japán gazdaság
- LVMH
- Címkefelhő »
Véget érhet a japán recesszió
Elemzők várakozását meghaladó külkereskedelmi többletet ért el januárban Japán, elsősorban az Egyesült Államok részéről ismét megélénkült keresletnek köszönhetően. Közgazdászok az irányzat folytatódását várják.
Mélyponton a japán gazdaság
Ismét aggasztó makrogazdasági adatok láttak napvilágot kedden Japánban: az ország ipari termelése 2001-ben 7,9 százalékkal zuhant egy év alatt, míg a munkanélküliek száma újabb rekordot döntött; az állástalanok aránya elérte az 5,6 százalékot. Elemzők szerint a gyakorlatilag tíz éve tartó recesszió még mindig nem érte el mélypontját Japánban.
Bush elszólása gyengítette a jent
Defláció helyett leértékelést mondott sajtótájékoztatóján Bush amerikai elnök, miután találkozott Koidzumi Junicsiro japán kormányfővel. Az elszólás jelentősen gyengítette a jen árfolyamát, ám később az elnök és környezete is helyesbítette a félresikerült mondatot, és az árfolyam is visszaállt a korábbi szintre.
Súlyos recesszió Japánban
Tíz év alatt harmadszor süllyed recesszióba a japán gazdaság: az ország GDP-je a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség. A japán kormány arra számít, hogy a világ második legerősebb gazdaságának válsága jövőre sem enyhül.
- címkék:
- japán gazdaság
- recesszió
- Bloomberg
- GDP
- Címkefelhő »
18 éves mélypontján a japán tőzsdeindex
Rekordprofit a Hondánál
A legújabb modellek sikere és a jen gyengülése rekord nagyságú - 82,2 milliárd jenes - profithoz segítette a japán Honda autógyárat pénzügyi évének decemberrel zárult harmadik negyedében. A vállalat autóeladása 1,2 százalékkal, motorkerékpár-értékesítése pedig 21,3 százalékkal nőtt.
- címkék:
- autóipar
- profit
- Honda
- japán gazdaság
- Címkefelhő »
Gyorsuló recesszió: a lebukó nap országa?
Harmincéves negatív rekordot döntött tavaly a japán kereskedelmi mérleg alakulása: a kereskedelmi többlet egész 2001-ben 38 százalékkal zuhant, amire 1970 óta nem volt példa. A tendencia megállíthatatlannak tűnik: decemberben éves szinten 18,4 százalék volt a csökkenés.
Visszaesés előtt a japán autógyártás
Japán évek óta képtelen kikecmeregni a gazdasági pangás szorításából, üdítő kivételt eddig egyedül az autógyártás jelentett, amely immár 22 éve növekvő eladási statisztikákat tudott produkálni. Most azonban úgy látszik, megtört a lendület, s visszaesés várható az eladásokban. A A felkelő nap országának két vezető gyártója azonban nem hagyja magát: a Toyota és a Honda tovább erősíti pozícióit a belső piacon is.
A japán ipari termelés 14 éves mélypontján
Novemberben 14 éves mélypontra süllyedt Japánban az ipari termelés - közölte a japán ipari és kereskedelmi minisztérium. A tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva a termelés 13,1 százalékkal volt alacsonyabb. Erősen csökkent a kiskereskedelmi forgalom is.
A jövő héten döntenek az új Peugeot-Toyota gyár helyszínéről
A vártnál hamarabb, már a jövő héten kiderül, hogy melyik kelet-európai országba telepíti majdani közös összeszerelő üzemét a japán Toyota és a francia Peugeot-Citroen - közölte csütörtökön a francia autóipari csoport. A cég szóvivője csak annyit közölt, hogy három ország került a döntőbe; sajtóértesülések szerint Magyarország, Csehország és Lengyelország a legesélyesebb helyszínjelölt.
Jelentős gazdasági reformok Japánban
Súlyos gazdaságpolitikai döntések születtek szerdán Japánban: a jegybank a gazdaság élénkítése érdekében az eddigi összeg kétszeresét pumpálja a bankrendszeren keresztül a gazdaságba, míg a kormány megszüntetett, vagy magánosításra kínált fel 62, súlyos adóssággal küzdő állami vállalatot. A kabinet eközben tovább rontotta a gazdaság növekedési kilátásait.
Újabb mélyponton a japán gazdaság
A japán ipar termelése októberben 0,3 százalékkal csökkent szeptemberhez képest, így 13 éves mélypontjára süllyedt - közölte a Bloomberg hírügynökség. Az ipar termelése január óta csökken, és elemzők szerint a közeljövően nyilvánosságra kerülő GDP- és munkanélküliségi-adatok is azt jelzik, hogy a világ második legerősebb gazdasága egyre súlyosabb válságba süllyed.
- címkék:
- ipar
- japán gazdaság
- Bloomberg
- Címkefelhő »
A császári család új tagja fellendülést hozhat Japánban
Naruhito koronaherceg és Masako koronahercegnő első gyermekének születésétől sokan azt várják, hogy számos család kedvet kap a gyermekneveléshez, a növekvő születési ráta miatt élénkül a gazdaság, így Japán kilábalhat az egyre súlyosabbnak tűnő gazdasági recesszióból. Több közgazdász azonban úgy véli, mindez nem oldja meg a japán gazdaság alapvető problémáit.
Kétéves recesszió előtt a japán gazdaság
A japán jegybank előrejelzése szerint kétéves recesszió előtt áll a japán gazdaság. A központi bank pesszimista prognózisa azután került napvilágra, hogy hétfőn közölték: a szigetország ipari termelése szeptemberben 2,9 százalékkal csökkent az augusztusihoz képest. Elemzők szerint a válságnak elsősorban politikai okai vannak.
Az összeomlás szélén a japán gazdaság
Egyre több jel utal arra, hogy több mint tízéves stagnálás után a japán gazdaság mára gyakorlatilag a fizetésképtelenség szélére került. A központi bank a napokban hivatalosan is elismerte, hogy a GDP csökkenését az áprilistól júniusig terjedő időszak 0,7 százalékos zsugorodása után a következő negyedévben sem sikerült megállítani. A bankok és az állami szektor adósságállománya rohamosan növekszik, az elmúlt félévben katasztrofális eredményeket produkáló ipari termelés messze nem képes ellensúlyozni a negatív tendenciákat, márpedig az árak további zuhanása megállíthatatlan deflációs spirálba sodorhatja a világ második legnagyobb gazdaságát.
Rontott a japán adósság besorolásán a Fitch
A Fitch európai hitelminősítő hétfőn AA-ra értékelte le Japán szuverén külső és belső hosszú lejáratú adósságát az eddigi AA pluszról. A besorolás kilátása továbbra is negatív. A Fitch besorolása egy fokozattal rosszabb, mint az amerikai Standard and Poor's által februárban Japánnak adott AA plusz osztályzat.
Intervenciók az euró védelmében
Az elmúlt héten az euró a 0,85-0,87 dollár, az amerikai valuta 106-107 jen szinteken ingadozott. Az Európai Központi Bank (EKB) már a hét elején intervenciót hajtott végre valutája védelmében. Ehhez ezúttal nem vette igénybe más vezető gazdasági hatalmak társintézményeinek segítségét.
A Suzuki havi 10 ezer új egyterűt adna el
A japán Suzuki autógyár új fejlesztésű MR Wagon nevű egyterűjéből egy hónap alatt 10 ezer darabot szeretne eladni. A december 4-én piacra kerülő kiskocsiból 3 ezret a Nissannak szállítanak le, amelyeket saját márkanév alatt forgalmaz majd. A 658 köbcentis autó ára átszámítva 2,2-3,2 millió forint között lesz.
Léginász a felkelő nap országában
Harminc éve nem látott átrendeződést eredményezhet a japán légiforgalmi piacon a JAL és a JAS egyesülése. Japán első és harmadik számú légitársaságának fúziója ugyanakkor nemzetközi viszonylatban is jelentős, az új, mintegy 16,6 milliárd dollár forgalmú társaságot a világ hatodik legnagyobb légivállalataként tarthatjuk majd számon.
Romlik a gazdasági teljesítmény Japánban
A japán kormány pénzügyminisztere útján pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy a gazdaság teljesítményének visszaesésével számol a jövő év márciusáig tartó pénzügyi évben. A szigetország vezetése így a GDP 0,9 százalékos visszaesését prognosztizálta, módosítva korábbi jóslatát, mely 1,7 százalékos növekedést irányzott elő.
Rekordprofit a Toyotánál
Az elemzői várakozásokat meghaladó, 82 százalékos nyereség-növekedéssel zárta pénzügyi éve első felét a Toyota - közölte a Bloomberg hírügynökség. A legnagyobb japán autógyár a kiemelkedő eredményeket az amerikai eladások növekedésével, a jen alacsony árfolyamával és a cég sikeres költségcsökkentési intézkedéseivel indokolta. A Toyota legnagyobb riválisai - a Ford és a General Motors - a közelmúltban veszteséget jelentettek.
Kereszttulajdonlási megállapodás a Renault és a Nissan között
A Nihon Keidzai Simbun, japán gazdasági lap szerint a Nissan autógyár, és stratégiai befektetője, a Renault között kereszttulajdonlási megállapodás jött létre, amelynek keretében a japán autógyár 150 milliárd jenért 15 százalékos tulajdont szerez a francia cégben, a Renault pedig 200 milliárd jen értékben részvényre váltható Nissan-kötvényt vásárol. A Renault részesedése így 44,4 százalékra nő a Nissanban.
Visszaesett a Sony harmadik negyedévi profitja
A tavalyi év novembertől decemberig tartó időszakában a Sony nettó nyeresége 23 százalékkal csökkent, köszönhetően a játéküzlet veszteségének, illetve az új amerikai elszámolási szabványnak. A cég működési profitja 10, 8 százalékkal esett vissza 146, 47 milliárd jenre, az elektronikai szektor működési profitja viszont 52, 8 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi üzletág adja a teljes működési profit 90 százalékát. Nőtt a cég forgalma is a személyi számítógépek, digitális kamerák és videokamerák iránt megnőtt kereslet miatt. Az márciussal záruló pénzügyi év egészére a korábbi 10 milliárd jen helyett 5 milliárd jen nettó profitot várnak.
Vártnál nagyobb Sony veszteségek
Üzleti évének szeptember 30-án zárult első fél évét 43,26 milliárd jen csoportszintű nettó veszteséggel zárta Japán második legnagyobb szórakoztató-elektronikai cége, a Sony Corporation elektronikai vállalatcsoport. A tavalyi azonos időszakban 73,78 milliárd jen volt a társaság konszolidált vesztesége (dollár - 121 jen).
Újabb mélyponton a biztosítók és a légitársaságok árfolyama
A tőke- és a pénzpiacok hasonlóan reagálnak az amerikai válaszcsapás hírére, mint az Egyesült Államokat ért terrortámadásra: a tőzsdeindexek - különösen a biztosítók és a légitársaságok papírjainak árfolyama - gyengültek, míg a svájci frank, a jen és az euró erősödött a dollárhoz képest.
Nyugodtak a tőzsdék
Nem estek pánikba az európai értékpapír-piacok a New York-i tőzsde tegnapi, közel 7 százalékos esését követően, sőt Japánban 175 pontos emelkedést könyvelhettek el.
Hónapokig tarthat az amerikai gazdaság talpraállása a támadás után
Szakértők szerint a New York-i World Trade Center elleni támadás hónapokra lelassíthatja az amerikai gazdaság talpraállását. Az események európai és japán gazdaságra gyakorolt hatásait pedig egyelőre megbecsülni sem lehet, de elemzők szerint egy hatásos válaszlépés visszaállíthatja a befektetők bizalmát.
Japán GDP csökkenés: 0,8 százalék
A pesszimista várakozásoknak megfelelően a japán statisztikai hivatal az idei év második negyedévében az előzetes elemzői várakozások 0,1 százalékos csökkenése helyett 0,8 százalékos éves GDP csökkenést prognosztizált - tájékozatott a Bloomberg hírügynökség. Meglepetésre a lakossági fogyasztás 0,5 százalékkal nőtt.
A Moody`s Japán leminősítését tervezi
A japán gazdaságra nagy veszélyt jelent a növekvő defláció, amiért lehet, hogy az ország besorolását leminősíti a Moody`s hitelminősítő intézet - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A hír hallatán a japán kötvények és a jen árfolyama esni kezdett.
A japán kormány 900 milliárd jenes költségcsökkentést hagyott jóvá
A japán kormány 900 milliárd jenes költségcsökkentést hagyott jóvá a jövő évi költségvetésben, az állami kiadások általános tételében. Ez a tétel így 47,8 ezer milliárd jenre csökkent a korábbi 48,7 ezer milliárdról. Japánban ez a valaha volt legnagyobb arányú költségcsökkentés.
Japán egyre közelebb kerül a recesszióhoz
Japánban az ipari termelés júliusi 2,8 százalékos, illetve a kiskereskedelmi forgalom 2,7 százalékos visszaesése miatt a gazdaság egyre közelebb kerül a recesszióhoz. A visszaeséseket az elektronikai cikkek iránt mérséklődő kereslet, valamint a csökkenő fogyasztói kiadások magyarázzák. A japán kormány az újabb elbocsátások hatására menhelyek építésébe kezdett a munkanélküliek és hajléktalanok számára.
Rekord munkanélküliség Japánban
Japánban 1953 óta nem regisztráltak annyi munkanélkülit, szám szerint 3,3 milliót, mint idén júliusban. A kereken öt százalékos munkanélküliségi ráta beavatkozásra ösztönzi a japán kormányt.
A Toyota 13 ezer Yarist hív vissza Európában
- címkék:
- Európa
- autóipar
- japán gazdaság
- Toyota
- Címkefelhő »
A japán NTT DoCoMo messze a várakozások felett teljesített
A piacvezető japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo jelentősen, 45 százalékkal 366 milliárd jenre (4,13 milliárd euró) növelte nettó nyereségét a március 31-vel végződött üzleti évében. A siker mindenek előtt a japánban rendkívüli népszerűségnek örvendő i-mode szolgáltatás javára írható. Elemzők szerint egyedülálló módon a társaságnak semmiféle gondot nem fog okozni a harmadik generációs mobilszabvány 2001 októberére tervezett bevezetése.
Recesszió szélére került a japán gazdaság
A korábbi 0,1 százalékos növekedési várakozásokkal szemben pénzügyi évének első negyedében 0,2 százalékkal csökkent Japán GDP-je, így az ország gazdasága így gyakorlatilag a recesszió szélére került. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők többsége a második negyedévre további csökkenést valószínűsít.
- címkék:
- japán gazdaság
- recesszió
- Bloomberg
- GDP
- Címkefelhő »
Japán megmenekült a recessziótól
- címkék:
- japán gazdaság
- beruházás
- recesszió
- GDP
- Címkefelhő »
Meredeken zuhant a termelés a világgazdasági központokban
Nyolcéves mélypontra süllyedt a három világgazdasági központ - az EU, Japán, USA - együttes ipari termelését mérő Moody's-index az idei második negyedévben. A nemzetközi hitelminősítő által Londonban kiadott jelentés szerint az idei második negyedévben a három gazdasági egység súlyozott ipari kibocsátási indexe 2,1 százalékos átlagos termelésvisszaesést jelzett a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ez a legnagyobb visszaesés az 1993 első negyedében erre a három egységre mért, ugyanilyen nagyságú éves csökkenés óta.
A Nomura nyeresége 70 százalékkal csökkent
- címkék:
- nyereség
- japán gazdaság
- jen
- Nomura
- Címkefelhő »
Újabb Toyota-beruházás Lengyelországban
Lengyelországban fogja gyártani a japán Toyota autógyár annak a kisautónak a motorját, amelynek fejlesztéséről és közös gyártásáról a múlt héten állapodott meg a francia PSA Peugeot-Citroennel. Elképzelhető, hogy az autót Magyarországon szerelik majd össze.
Csökkennek az árak Japánban
A fogyasztóknak átmenetileg jó hír, a gazdaságnak azonban vészes deflációs jel, hogy Japánban májusban már negyedik hónapja csökkentek a fogyasztói árak, a tavalyi év májusához viszonyítva átlagosan 0,5 százalékkal. Áprilisban 0,4 százalékos tizenkét havi negatív inflációt mértek.
A BMW 22 ezer autót hív vissza az Egyesült Államokban és Japánban
Egy termosztát hibája miatt a bajor BMW 22 ezer autót hív vissza Japánban és az Egyesült Államokban. A vállalat szóvivője elmondta, hogy az alkatrész hibája a fűtés gyengébb tejesítményében jelentkezik, a motort azonban nem károsítja.
- címkék:
- USA
- japán gazdaság
- fűtés
- hiba
- BMW
- Címkefelhő »
A Toyota és a Peugeot/Citroen közös kiskocsi gyártását jelentette be
A japán Toyota és a francia Peugeot/Citroen autógyár vegyesvállalatot alakít egy közös fejlesztésű kisautó európai gyártására. Az új autót saját márkanév alatt hozzák forgalomba, a tervek szerint 2004-től. Felmerült, hogy a vegyesvállalat gyártóbázisa Kelet-Európában lenne, de esélyes a Toyota franciaországi üzeme is. Az új autó 1000 köbcemintéteres motorral készül és várhatóan 6-8 ezer euróba kerül majd.
Kína büntetővámokat alkalmaz Japánnal szemben
Büntetővámok kivetését jelentette be kedden Kína a japán autókra, mobiltelefonokra és klímaberendezésekre, válaszként azokra a korlátozásokra, amelyeket Tokió vezetett be egyes kínai mezőgazdasági termékekre.
Folytatódik a japán gazdaság mélyrepülése
A japán kormány a gazdasági növekedés további lassulására számít a második negyedévben, miután a márciussal zárult üzleti évre kitűzött 1,2 százalékos növekedési ütemet sem sikerült elérni. A pénzügyminiszter szerint ebben az időszakban a vállalati eredmények is elmaradhatnak az előzetes várakozásoktól.
Történetének legnagyobb veszteségét érte el a Mazda
A márciussal végződő üzleti évében fennállásának legnagyobb veszteségét szenvedte el Japán ötödik legnagyobb autógyártója, a Mazda. A gyenge eredményt elsősorban a - főként Európában és Japánban tapasztalható - kereslet csökkenésével, illetve a magas nyugdíjazási költségekkel magyarázzák. A japán vállalat 33,4 százalékos tulajdonosa, az amerikai Ford új típusok bevezetését tervezi a Mazdával közösen a veszteségek csökkentése érdekében.
Növekvő forgalom, csökkenő profit a Suzukinál
A Suzuki Motor Corp. a március végén zárult pénzügyi évben 5,2 százalékkal növelte forgalmát, de az autógyár nettó profitja 20,2 milliárd jenre csökkenet az egy évvel azelőtti 26,9 milliárdról. A csökkenő hasznot a vállalat hétfői közleménye a nyugdíjazással kapcsolatos költségek növekedésével indokolta.