Jakab Péter

címke rss

Saját sofőr mellett 2,4 milliós fizetést is magáénak tudhat Jakab Péter

Itthon2021.03.03, 08:50

Miközben közel két és félmilliót keres havonta Jakab Péter, valamint egy antiszemita sofőr furikázza, addig a Jobbik elnöke meglehetősen erőltetett módon úgy próbálja mutatni magát az emberek előtt, hogy ő valójában egy teljesen átlagos életet élő kisember. Hiteltelen kampányával azonban lebukott, mert kiderült, hogy milyen nagy lábon él valójában a Jobbik elnöke.

Rákay Philip: Lehetsz te az örökös krumplikirály, Jakab

Itthon2021.03.01, 13:06

Tényleg itt tartunk, Jakab? Komolyan azt képzeled magadról, hogy te volnál a megfelelő jelölt? A hiteles, alkalmas miniszterelnök megtestesítője? Hangoskodni, demagóg marhaságokkal hergelni az embereket, hiteltelenül eljátszani a kisember „egy közülünk" politikusát, parizerrel, meg paprikás krumplival fotózkodni? Háttérben felmosófával...

A 2,2 milliót kereső Jakab Péter most Kádár Jánost utánozva paprikás krumplit eszik – fotó

Itthon2021.02.27, 16:54

Jakab Péter, a Jobbik elnöke, a Gyurcsány-koalíció egyik előválasztási jelöltje a baloldal által feltételezett kádári nosztalgiára rájátszva paprikás krumplit eszik. Úgy tűnik, hogy a baloldali politikus „Gyurcsányabb akar lenni Gyurcsánynál". A baloldali pártvezér jövő hónaptól az eddigi 2,2 millió forint helyett havonta már több mint 2,4 millióból vehet magának krumplit, természetesen az adófizetők pénzéből.

Nagyon sokat nő Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc fizetése

Itthon2021.02.26, 11:55

Jelentősen megnő a baloldali frakcióvezetők fizetése március 1-től, így Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc is közel 2,5 millió forintot vihet majd haza.

Jakab Péter adott utasítást az államtitoksértésre

Itthon2021.02.24, 14:32

Jakab Péter jobbikos pártelnök utasította frakciótársát, Stummer Jánost arra, hogy kreáljon botrányt a Puskás Arénába tervezett alagút ügyéből – tudta meg a Magyar Nemzet.

Jakab balesetet okozó sofőrje luxusban mutogatja magát

Itthon2021.02.23, 19:41

A Jakab Péter által felvett „kisember" szerepet tovább árnyalja, hogy minden jel szerint nemcsak ő, de sofőrje is "nagy lábon él" - írja a Mandiner.

Jakab Péter balesetet okozó sofőrje az Auschwitzban a győzelem jelét mutató jobbikos

Itthon2021.02.23, 15:26

Ahogy arról hétfőn az Origo is beszámolt, karambolozott autójával a Jobbik elnöke és frakcióvezetője, Jakab Péter. Az Árpád hídnál történt balesettel kapcsolatban Jakab megemlítette, hogy nem ő vezette az autót. A jelek szerint a sofőr az a Hajnády Kristóf Endre volt, aki egy fénykép tanúsága szerint Auschwitzban a győzelem jelét mutatta. Bárhogy is próbálnak a Jobbik köré új múltat írni, nem változott semmit, Jakab közvetlen embere ma is egy régi antiszemita.

Több mint kétmilliós fizetéssel próbál kisembert játszani Jakab Péter

Itthon2021.02.23, 10:32

Kacsóh Dániel véleménycikkében a Gyurcsány-színház szerepleosztásáról ír a Mandineren: Jakab Péter Jobbik-vezér viszi a keményeket mondó kisember szerepét, közben a DK elnöke a megbékélés hangjaként elkezd középre húzni. A felvett pózt azonban árnyalja, hogy Jakab a politikai elit tagjaként havi 2,2 milliót keres, közpénzből bérelnek neki lakást, többmilliós autót, és sofőr furikázza - írja Kacsóh.

Karambolozott Jakab Péter

Itthon2021.02.23, 10:00

Közúti baleset részese volt Jakab Péter hétfő délután. Egy autó az előtte lévőnek ütközött az Árpád hídnál, a Jobbik elnöke a hátsó autóban utazott. Azt nem lehet tudni, hogy ki volt a hibás. 

Rákay Philip: Jakab! Nem azért vagy te ócska proli, mert parizert eszel pirosarannyal...

Itthon2021.02.22, 19:53

Jakab Péter egyre vállalhatatlanabbul viselkedik a Parlamentben - erről ír legújabb Facebook-bejegyzésében Rákay Philip. A teljes írást az alábbiakban olvashatják.

Ma megint megpróbálja akadályozni a védekezést a baloldal a parlamentben

Itthon2021.02.22, 10:09

Hétfőn dönt az országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. A kormány 90 napra kér felhatalmazást, a cél a magyar emberek életének és egészségének megvédése, a gazdasági élet újraindítása és a munkahelyek megőrzése. Magyarországra is megérkezett a járvány harmadik hulláma, a baloldal azonban továbbra is folyamatosan akadályozni próbálja a védekezést a parlamentben. Most is előre bejelentették, hogy nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

Jakab Péter a kamuvideók után az oltások ellen próbál hergelni

Itthon2021.02.19, 15:06

Jakab Péter, a Jobbik elnöke az elmúlt időben egyre gyakrabban hamisít meg videófelvételeket és interjúkat úgy, ahogy a maga számára kedvezőbbnek hiszi. A baloldali párttá váló Jobbik a járvány elleni védekezés hátráltatásával és a vakcinával kapcsolatos álhírek terjesztésével próbálkozik. Jakab például az Országgyűlésben ismét támadta az oltóanyagokat, a szakembereket kuruzslóknak nevezte, a konzultációt, amelyen az embereket az újranyitásról kérdezi a kormány, pedig bohóckodásnak hívta.

Egyre közelebb a tömeges oltás - és egyre többet hazudik róla a baloldal

Itthon2021.02.18, 10:30

Milliók haltak meg szerte a világon a vírus miatt, egyre több országban tombol a vírus harmadik hulláma, a magyarországi baloldal politikusai pedig továbbra is a vakcinák ellen kampányolnak. Mindebből pedig jól látszik stratégiájuk: a járvány elhúzódásával több lesz a beteg, a halott, aminek reményeik szerint politikai-gazdasági következményei lehetnének. Ennek megfelelően a baloldal vezető arcai, így Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Jakab Péter és Szabó Tímea egytől egyig beálltak a sorba, és minden erejükkel megpróbálják gyengíteni az oltási hajlandóságot. Összegyűjtöttük a legmegdöbbentőbb oltásellenes megnyilvánulásaikat!

Már hetente készít kamuvideókat Jakab Péter

Itthon2021.02.14, 15:28

Ismét meghamisította Orbán Viktor szavait Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Szombati közösségi médiás videójában a miniszterelnök tavalyi, gazdasági évadnyitó beszédét megvágva azt próbálta sugallni követőinek, hogy a kormány tanácstalan a jelenlegi vírushelyzetben. Csakhogy a kormányfő nem a mostani járványkezelésről beszélt, hiszen tavaly március elején még nem lehetett tudni, milyen szinten érinti az országot és a gazdaságot a vírus. Korózs Lajos kamuvideója után a baloldal most már heti rendszerességgel terjeszt hazugságokat, és próbálja gyengíteni a járvány elleni védekezést. 

Kétmilliós fizetés mellett is kevesebbet kérnek a bankok Jakab Pétertől?

Itthon2021.02.08, 10:23

Megmagyarázhatatlan jelenségre lettünk figyelmesek Jakab Péter vagyonnyilatkozatában. A Jobbik frakcióvezetőjének alig csökkent hiteltartozása a múlt évben, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint nem élt a 2020 márciusában bevezetett hitelmoratórium lehetőségével. Ha ez így van, akkor valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mégsem csökkent Jakab Péter tartozása. Felmerül a kérdés: miért csökkentette a bank Jakab törlesztőrészletét?

Itt az újabb baloldali kamuvideó, most Jakab Péter hamisított

Itthon2021.02.07, 16:54

A baloldal továbbra is támadja a járvány elleni védekezést: ezúttal Orbán Viktor egyik korábbi interjúját manipulálták úgy, mintha a kormányfő a magyar embereket hibáztatná a "vírus elszabadulása" miatt. A baloldal szó szerint bármire képes, hogy hatalomhoz jusson: még az emberéletek sem számítanak nekik.

Rákay Philip: Jakab Péter szemrebbenés nélkül hazudik

Itthon2021.02.06, 17:31

Jakab Péter szemrebbenés nélkül hazudik, pont mint a gazdái anno a köteles beszéddel. Jakab Péter gyötrelmes és igen fáradságos munkával mára elérte, hogy Gyurcsányabb Gyurcsánynál. Szabad szemmel, félhomályban, hunyorítva, messziről is jól látható, hogy - hűen nagy tanítómesteréhez - bármire (is) hajlandó már a vágyott hatalom megszerzéséért. És persze igyekvően odahajol a - saját, kisebbségi komplexusát gyógyítgató, az általa ugyan elismerésnek gondolt, ám őt valójában mélyen megvető - balos potentátok vállveregetéséért - írja legújabb  bejegyzésében Rákay Philip. 

Kínosan csendben vannak a vakcina ellen hergelő baloldali politikusok a gyöngyösi polgármester botránya után

Itthon2021.01.26, 19:01

Nem hajlandóak elítélni a baloldal vezető politikusai Hiesz Györgyöt, Gyöngyös baloldali polgármesterét, amiért hatalmával visszaélve, az oltási tervben foglaltakat figyelmen kívül hagyva, soron kívül adatta be magának a vakcinát. Pedig a botrányról megkérdeztük a baloldali összefogásban részt vevő pártok elnökeit és egészségügyi szakpolitikusait is, azonban egyiküktől sem kaptunk választ. A látványos hallgatásnak feltételezhetően az az oka, hogy a hónapok óta tartó oltásellenes-kampányuk után több, mint kínos számukra az ügy. Hiesz lebukásával ugyanis egyértelművé vált: a baloldal kizárólag politikai okokból támadja az oltóanyagokat. 

Menekül a Jobbik tagsága a Gyurcsány-szövetség miatt

Itthon2021.01.25, 10:41

Egy éve irányítja a Jobbikot Jakab Péter, akinek ennyi idő bőven elég volt arra, hogy erőből végigvigye a teljes gyurcsányi fordulatot. A Jobbik oly' mértékben vált radikális baloldali párttá, hogy ez ellen már Vona Gábor volt elnök is felszólalt. A pártelnök tevékenységével kapcsolatban (szűk bizalmi körét leszámítva) általános elégedetlenség alakult ki a szervezeten belül, ahol már jó ideje nem volt nyugodt időszak: állandósultak a lázongások, mindennaposak lettek a kizárások, a kilépések és a csoportoszlatások. A Jobbik tagsága jól érzékelhetően szenved az erőltetett gyurcsányosítás miatt, aminek következtében a párt történeténekk ...

A kereszténygyalázó bejegyzés miatt a Jobbik elnökét támadják az ifjú jobbikosok

Itthon2021.01.21, 15:12

A Jobbik Ifjúsági Tagozata a napokban közzétett kereszténygyalázó poszt miatt ultimátumszerű levélben követelte a párt kommunikációs igazgatójának azonnali eltávolítását - írta meg a Demokrata. Mint ismert, Béres Attila Ferenc az egyik fő felelőse annak, hogy a Jobbik kommunikációja mára, ahogy sokan mondják, balról előzi a baloldali pártokét. Hihetetlen, de közvetve még mindig Gyurcsány Ferenc miatt marakodnak a Jobbikban. 

A múlt teljes átírása: a Jobbik frakcióvezető-helyettese nyilvánosan gyalázta Vona Gábort

Itthon2021.01.17, 12:49

Új szintre lépett a múlt totális átírásában a Jobbik pártelitje: Nunkovics Tibor, frakcióvezető-helyettes nyíltan támadta Vona Gábort, amiért kritikát fogalmazott meg volt pártja kereszténygyalázó posztja miatt. A Jobbik vezető politikusai közül eddig soha senki nem merte nyíltan bírálni a szervezetet 12 évig irányító volt pártelnököt, most ez az idő is eljött. Nunkovics szerint a volt pártelnök irigységből kritizálta a a pártvezetést, hiszen "Jakab Péterrel jelenleg ugyanott tartunk, mint vele a csúcsidőkben". 

Vona Gábor keményen szidja egykori pártját, a Jobbikot

Itthon2021.01.13, 10:50

Szégyellem magam, és örülök, hogy nem vagyok most köztetek. Ez gyalázat. Balról előzzük a DK-t - így kommentálta a Jobbikot 12 évig irányító Vona Gábor volt pártja tegnapi internetes bejegyzését. Mint ismert, az egykori pártelnök kezdte el balra tolni a Jobbikot, aminek végállomásaként a párt a napokban csatlakozott a Gyurcsány-listához. Úgy látszik, ez már Vonának sem nyerte el a tetszését: minden eddiginél keményebb kritikát fogalmazott meg a Jakab Péter-féle vezetéssel szemben.  

Napi balfék: Jakab Péter: Gyurcsányt akarom, Gyurcsányt akarom!

Itthon2021.01.12, 17:37

A Jobbik is felkönyörögte magát Gyurcsány Ferenc listájára, pedig a párt évekig azt mondta, nem hajlandó együttműködni a bukott miniszterelnökkel. Erre reagált a Napi balfék.

Napi balfék: Mi a legújabb kép Jakab Péter falán?

Itthon2021.01.08, 12:51

Ahogy korábban az Origo is megírta, Jakab Péter, a Jobbik elnöke lecserélte frakcióvezetői irodájában azt a képet, mely Pongrátz Gergely '56-os hőst ábrázolta, és egy fotómontázst tett ki a helyére. Erre reagálnak ezek a képek:

Jakab Péter a Pongrátz Gergelyről készült portrét egy fotómontázsra cserélte a frakcióvezetői irodájában

Itthon2021.01.07, 17:41

A Jobbik parlamenti frakcióvezetői irodájának falán egészen mostanáig egy Pongrátz Gergelyről készült portré volt. A legendás ’56-os vezető tiszteletének eleinte még fontos szerepe volt a párt identitásában, azonban a párt vezető politikusai az idő előrehaladtával fokozatosan tagadták meg őt. A folyamatot a napokban Jakab Péter pártelnök fejezte be: az egyik általa posztolt fotón jól látható, hogy a Pongrátz Gergely-kép helyére egy fotómontázs került. A Jobbik mindenre képes annak érdekében, hogy Gyurcsány Ferenc és a baloldali pártok kedvében járjon. 

Ismét nevetségessé tette magát a baloldal

Itthon2021.01.06, 11:25

Keddi sajtótájékoztatójuk előtt nagy erőkkel hirdették a baloldali pártok, hogy 14 órától fajsúlyos bejelentést tesznek élőben a választásokkal kapcsolatban. Minden lement annak és rendje módja szerint, csakhogy a Parlament órája lebuktatta Gyurcsány Ferencéket: nem a megadott időpontban, hanem három órával korábban kezdtek, azaz nem élőben, hanem felvételről szónokoltak a bátor politikusok. Ritkán látható öngóllal kezdte meg 2021-et a baloldal. 

A Jobbik elnökét nem zavarja, hogy párttársa támogatásokat küldözget Soroséknak

Itthon2021.01.05, 11:44

Nem válaszolt az Origo kérdéseire Jakab Péter, amiből arra lehet következtetni, a Jobbik elnökét nem zavarja, hogy pártja egyik legismertebb politikusa több alkalommal is támogatást küldött a Soros-féle Transparency International Magyarországnak. Annyiban ez nem meglepő, hogy korábban egy brit lapban vette védelmébe az amerikai milliárdost és hálózatát.

Jakab Péterék elhallgattatnák a Jobbik elégedetlen tagságát

Itthon2021.01.02, 10:01

Rövid távú érdekekért áldozza fel a Jobbik jövőjét a Jakab Péter-féle pártvezetés azzal, hogy identitását és az alapszabályban lefektetett elveit feladva behódol a Gyurcsány Ferenc vezette szivárványkoalíciónak - írja a szombati Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Jakabék az elégedetlenkedő tagságot sem merik összehívni, attól tartva, hogy leszavaznák a baloldalhoz való dörgölőzést.

Napi balfék: krumplis Jakab karácsonya

Itthon2020.12.27, 10:14

A Jobbik elnöke, Jakab Péter egy zsák krumplival erőszakoskodott a parlamentben és viselkedett nevetségesen októberben. Erre reagál a következő kép.

Mindenkit bedarált Gyurcsány Ferenc, elkészült a baloldali Soros-kolbász

Itthon2020.12.21, 09:45

Ahogy arról az Origo is beszámolt, vasárnap este a baloldali pártok bejelentették, hogy – a várakozásoknak megfelelően – a Jobbik is felsunnyogott Gyurcsány Ferenc listájára, így a bukott miniszterelnök pártja, a DK a többiekkel együtt – LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd – közös listán fog szerepelni a 2022 tavaszán esedékes országgyűlési választáson. Mondhatni, hogy a végére Gyurcsánynak mindenkit sikerült bedarálnia a Soros-kolbászba. Az Origo összefoglalójából kiderül, hogy Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd, a Momentum és a Jobbik korábban – a szavak szintjén – még annak a gondolatától is viszolyogtak, hogy bármi közük legyen a ...

Így alázta meg magát a Jobbik Gyurcsány Ferenc előtt, hogy felkéredzkedhessen a listájára

Itthon2020.12.19, 09:01

Gyurcsány Ferenc teljesen elfoglalta a baloldalt, és egyértelművé tette, hogy ő fogja diktálni a listaállítás feltételeit. A közös baloldali listára szép lassan felkérezkedett mindenki, a sort a Jobbik zárja. Az egykor magát radikális jobboldalinak mondó párt ma már semmiben nem különbözik a radikális baloldali pártoktól (ráadásul: mivel a szélsőbaloldal ugyanúgy antiszemita, mint a szélsőjobb, a Jobbik nagy örömére antiszemita nézeteiket is nyíltan vállalhatják tobvább). Jakab Péter pártelnök a minapi televíziós interjújában egyértelművé tette, hogy minden további nélkül csatlakozni fognak a DK-MSZP-Momentum koalícióhoz. Ez pedig aazt ...

Már Vona Gábor sem tudja megkülönböztetni a Jobbikot Gyurcsány pártjától

Itthon2020.12.16, 19:57

A megnyilatkozások meg a témafelvetések alapján sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a Jobbikot a DK-tól - fogalmazott meg a megszokottnál sokkal erősebb kritikát a Jakab Péter-féle pártvezetés politikájával kapcsolatban Vona Gábor egy szerdai lapinterjúban. A volt pártelnök úgy látja, hogy a Jobbik az elmúlt időszakban baloldali néppárttá vált, aminek következtében ma már nem tudja elérni a jobboldali embereket. Vona feltehetően azért szólalt meg, mert Jakab a minap egyértelművé tette, hogy csatlakozni fognak a DK-MSZP-Momentum koalícióhoz.

Mintha a Monty Python szervezte volna, úgy menekültek a baloldali politikusok a sajtótájékoztatójukról - videó

Itthon2020.12.08, 11:52

Minden eddiginél jobb videó került nyilvánosságra arról, ahogyan a baloldali politikusok egyesével elszivárogtak saját sajtótájékoztatójukról. Az új felvételen tökéletesen látszik, hogy miután Szabó Tímea és társai eltorzult arccal támadták a kormányt, pár pillanattal később már sehol nem voltak. Ha a Monty Python együtt lenne, ők sem tudtak volna ennél jobbat, abszurdabbat kitalálni. 

Elmenekültek a baloldali képviselők saját sajtótájékoztatójukról

Itthon2020.12.08, 09:22

Elhúzódó értekezlet miatt kérem értsék meg, hogy kérdésekre most nem kerülhet sor. Köszönjük a türelmüket - miután tíz percig beszéltek megállás nélkül - Kocsis Máté itt sorolta fel a baloldali képviselők hazugságait - a DK-s Varju László ezekkel a szavakkal jelezte, hogy nem lehet tőlük kérdézni. A baloldali pártok képviselői hétfőn közös sajtótájékoztatót tartottak, aminek a végén közösen menekültek.

4,4 millió forintra büntették az Országgyűlésben krumplival hadonászó Jakab Pétert

Itthon2020.11.30, 16:44

4,4 millióra büntette meg az Országgyűlés Kövér László házelnök javaslatára a botránypolitikust, Jakab Pétert. A Jobbik elnökének az elmúlt években csak botrányos ügyei voltak az Országgyűlésben. A mostani büntetését azért kapta, mert egy zsák krumplival hadonászott Orbán Viktor miniszterelnök közelében.

Jakab Péter agresszív szerencsétlenkedése - és Chuck Norris

Itthon2020.10.19, 20:41

A Jobbik elnöke egy zsák krumplival erőszakoskodott a parlamentben és viselkedett nevetségesen. Erről készült egy videó, amelyben Chuck Norris reagált a jobbikos politikus szánalmas viselkedésére. A videó Orbán Viktor Instagram-oldalának történetében jelent meg.

Jakab Péter képtelen elfogadni a borsodi vereséget, krumplival támadt a parlamentben - képek

Itthon2020.10.19, 20:34

Jakab Péter összeomlott: ma egy zsák krumplival erőszakoskodott a parlamentben - írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségimédia-oldalán. Kocsis Máté diszkréten fogalmazott: Jakab Péter szánalmasan, nevetségesen viselkedett. A múlt héten gyávasága miatt nevették ki a Fidesz-képviselők (a baloldal borsodi veresége után nem mert bemenni a parlamentbe), most primitív viselkedése miatt. Igaz, az már kevésbé vicces, hogy egy országgyűlési képviselő (mert Jakab az...), tehát egy országgyűlési képviselő úgy bohóckodik, úgy megy közel egy másik emberhez, hogy nem tartja be a járványügyi távolságtartást és maszk sincs rajta.

Letargia a Jobbikban a súlyos borsodi vereség után

Itthon2020.10.17, 14:27

Az Origo információi szerint Bíró László súlyos veresége miatt letargikus a hangulat a Jobbikban, sokan nem hiszik el Jakab Péter pártelnök utólagos "sikerpropagandáját". A pártvezetést is hatalmába kerítette a rossz hangulat: de nem magukban keresik a hibát. Úgy tudjuk, Lejer Zoltán pártigazgató elégedetlen volt a mozgósítással, azon belül is a pártalkalmazottak hozzáállásával.

A borsodi pofon utórengései sokáig érezhetőek lesznek a baloldalon

Itthon2020.10.14, 10:08

Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője a borsodi időközi választást értékelve azt nyilatkozta az Origónak, hogy az eredmény egyértelműen a Fidesz-KDNP politikai sikerét mutatja. Az elemző úgy látja, "a szerencsi pofon utórengései sokáig érezhetőek lesznek a baloldalon", ahol komoly politikai mozgások lesznek majd. Szerinte a Jobbik rosszabb, Gyurcsány Ferencék pedig még ennél is jobb helyzetből várhatják a "koalíciós" alkudozásokat. Bár a baloldali pártok most még civakodnak, de ha tippelnie kellene, akkor "a Molotov-Ribbentrop-paktum" létrejöttére fogadna. 

Egymásnak ugrott a baloldal a választási vereség után: mit tudhattak a pártelnökök saját jelöltjük súlyos korrupciójáról?

Itthon2020.10.12, 15:23

A borsodi időközi választási kudarc valósággal sokkolta a baloldal vezetőit, akik pillanatokon belül egymásnak estek. Hadházy Ákos azt állítja: pontos információi voltak, hogy súlyosan korrupt a baloldal borsodi jelöltje, de segíteni akart neki, és ezért nem beszélt erről nyilvánosan. Másik oldalról mindent elmondott a baloldali pártvezetőknek, így Gyurcsány Ferencnek, Fekete-Győr Andrásnak, Karácsony Gergelynek, Szabó Tímeának, Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek és Jakab Péternek, akik mindenről tudtak, mégsem csináltak semmit. Hogy miért nem, azt ma megkérdeztük tőlük. 

Jakab Péter gyáva volt és nem mert bemenni a parlament ülésére

Itthon2020.10.12, 13:58

Jakab Péter, a Jobbik elnöke nem mert bemenni a parlament mai ülésére. Pedig képviselőtársai szívesen megtudták volna, hogy mit gondol a hétvégi szerencsi időközi választás eredményéről. Továbbá szembesülhetett volna az ezzel kapcsolatos korábbi kijelentéseivel.

Súlyos beteg a Videoton egykori focistája

Sport2020.09.05, 08:23

Tereánszki-Tóth Péter, aki 2003 és 2005 között volt a Videoton játékosa, súlyos betegséggel küzd.

Újabb botrány tört ki a Jobbikban, akinek antiszemita jelöltjét továbbra is támogatja a baloldal

Itthon2020.09.02, 12:16

Kizárták a Jobbik kaposvári választókerületi elnökét a pártból, mert kritizálni merte Jakab Péter pártelnököt. A súlyos belső válsággal küzdő párt legutóbb arra sem volt képes, hogy jelöltet állítson a borsodi időközi országgyűlési választáson egy adminisztratív hiba miatt. Mindezek ellenére a Jobbik "judapestező", antiszemita jelöltjét a többi baloldali párt támogatja. 

Teljes a káosz a Jobbikban: Jakabék szétverték a pártot, most már működtetni sem tudják

Itthon2020.08.25, 18:14

Megdöbbentő fejetlenség és dilettantizmus uralkodott el a Jobbikban, miután Jakab Pétert választották elnökké. A párt előző vezetésének mandátuma májusban már megszűnt, ennek ellenére mind a mai napig nem voltak képesek bejegyeztetni az új elnököt és elnökhelyettest. Hiába volt Gyöngyösi Márton korábban is elnökhelyettes, az a mandátuma már nem érvényes, így képviselői jogosultsága is megszűnt a civil szervezetek bírósági nyilvántartása alapján 2020. május 12-én - mondta Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a  Száazdvég jogi szakértője az Origónak. 

Jobbikos belháború miatt nem vették Jakab Péter pártelnökségét nyilvántartásba

Itthon2020.08.24, 14:16

A Mandiner informátorai szerint a Jobbik korábbi, Sneider Tamás-féle vezetésének akciózgatása miatt nem vette a bíróság július elején nyilvántartásba Jakab Péter mostani, gyurcsányista pártelnököt. Jogi értelemben tehát a Jobbiknak nincs elnöke. A belháború másik következménye, hogy a Jobbik valószínűleg nem tudja az antiszemita és rasszista Bíró Lászlót a saját jelöltjeként indítani az októberi, borsodi időközi választáson.

Tovább tart a káosz a Jobbikban: lehet, hogy jelöltet sem tudnak állítani az időközi választáson

Itthon2020.08.21, 17:01

Elképzelhető, hogy a Jobbik nem állíthat jelöltet a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson, mivel a pártban továbbra sem jegyezték be Jakab Pétert elnöknek – tudta meg az Origo. A helyi választási bizottsághoz, úgy tudjuk, beadvány is érkezett az ügyben. Jól mutatja a Jobbikban uralkodó káoszt, hogy Jakabot hónapok óta nem sikerült bejegyeztetni elnöknek. A körzetben a Jobbik egy antiszemita politikusa a baloldali ellenzék közös jelöltje.

Gyurcsány és a baloldal szolgálatába irányította a Jobbik-médiát Jakab Péter

Itthon2020.08.12, 17:02

Kevesebb mint két évvel a parlamenti választások előtt Jakab Péter pártelnök leváltotta a Jobbik sajtótermékeinek korábbi vezetőit. Az Alfahírt és az N1TV-t jegyző Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány átkerült Béres Ferenc Attilához, Jakab médiavégrehajtó emberéhez, a párt kommunikációs igazgatójához - vette észre az Origo bírósági iratokból. A változtatások egyetlen célja, hogy a pártmédiát százszázalékosan Gyurcsány Ferenc és a baloldali összefogás szolgálatába irányítsák.

Gyurcsány megint átverte a Momentumot: Fekete-Győrék tehetetlenül vergődnek

Itthon2020.08.11, 16:05

A radikális baloldali pártok hatalmi harcának nincs vége, még csak most most kezdődött el igazán. A Momentum vezetői azonban tehetetlenek Gyurcsánnyal szemben. A hétfői rendkívüli testületi ülés előtt az Origo információ szerint a Momentum országos vezetése még kemény feltételeket akart szabni, ezekből azonban semmit sem tudtak elérni. Gyurcsány egy egyszerű trükkel leszerelte a momentumos követeléseket: a botrányban részt vevő gödi DK-sok úgymond felfüggesztették pártttagságukat. Fekete-Győrék nevetségesen kapálóznak a gátlástalan DK-elnök hálójában.

Karácsony pártja, a Párbeszéd volt Békés megyei elnöke megalakította a korábban feloszlott békéscsabai Jobbikot

Itthon2020.07.20, 12:02

Csonki Dávidnak, a Párbeszéd korábbi Békés megyei elnökének közreműködésével alakult újra a januárban feloszlott békéscsabai Jobbik - vette észre az Origo. A korábban radikális, de később baloldalivá vált párt mára totálisan eljelentéktelenedett: úgy látszik, Gyurcsány Ferenc és szövetségesei azt csinálnak Jakab Péterékkel, amit csak akarnak. 

Nacsa: Jakab pártjából kilépett a Jobbik, de az antiszemiták maradtak

Itthon2020.07.14, 13:33

Újabb antiszemita botrányt okozott a Jobbik a parlamentben. 

Most Kövér Lászlóról hazudott az Index, de megint lebuktak

Itthon2020.06.29, 16:26

Ismét csúnya hazugságon kaptuk az Indexet. A baloldali propagandaoldal azt állította, hogy Jakab sértődősnek nevezte Orbánt, elvették tőle a szót a parlamentben. Ezzel szemben a valóság az, hogy Kövér László házelnök többször is figyelmeztette Jakabot, mivel megengedhetetlen stílusban beszélt az azonnali kérdések órájában, és azért vette el tőle a szót, mert tolvajnak nevezte a kormánypárti képviselőket. 

Nem kérünk az ávós módszerekből - újabb Jobbik-csoport oszlott fel

Itthon2020.06.29, 10:40

Miután múlt héten feloszlott a ludasi és a nagyúti jobbikos csoport, hétfőn hasonlóan döntött a párt egyik legnagyobb taglétszámú alapszervezete, a hatvani is. A kilépők szervezeten belüli besúgóhálózatról, hazug körlevelekről, rombolásról írtak búcsúközleményükben, továbbá képmutatónak nevezték a párt vezetését. A Jobbik a megszűnés szélére került, aminek egyetlen oka van: egyre több párttag számára vált egyértelművé, hogy Gyurcsány Ferenc zsinóron rángatja Jakab Péter pártelnököt. 

Jakab Pétert bábként irányítják

Itthon2020.06.20, 17:41

Miközben milliókat költ a Jobbik az elnökük Facebook-oldalának népszerűsítésére, a Magyar Nemzetnek a párt belső működésére rálátó forrása szerint Jakab Péternek nincsenek alapvető politikusi kvalitásai. Arról már Jakab párttársai is nyilatkoztak a sajtónak, hogy a pártelnökből teljesen hiányzik a spontaneitás, a legrövidebb beszédére, médiamegjelenésére is akár egy egész napot készül - írja a lap.

Lesz.rom, más is ide rakja le - ezt mondta Jakab Péter miskolci jobbikos embere

Itthon2020.06.19, 16:29

Illegális hulladék elhelyezésével gyanúsítják a miskolci Jobbik frakcióvezető-helyettesét. Több fénykép tanúsága szerint Badány Lajos, a „Velünk a Város" nevű baloldali blokk önkormányzati képviselője két hete Mályi külterületén egy útszéli bozótosba dobott ki zöldhulladékot, a tilos jelzés ellenére. Miután tetten érték, trágárkodni kezdett. Badány a helyi polgárőr egyesület vezetője szerint megígérte, hogy másnap elviszi a szemetet, de a zsákok a mai napig ott vannak – közölte a HírTV. A televízió megkeresésére a jobbikos politikus nem reagált. Információink szerint Badány Lajos a Jobbik elnökének, Jakab Péternek az egyik legfőbb támogatója.

Újabb Jobbik alapszervezet oszlott fel

Itthon2020.06.13, 21:53

Bővebb indoklás nélkül feloszlatta magát a Jobbik Magyarországért Mozgalom herédi alapszervezete. A tagok nem tudnak azonosulni Jakab Péter és a pártvezetés irányvonalával - írja a Magyar Nemzet.

Két év alatt darabjaira hullott a Jobbik

Itthon2020.06.03, 08:56

Gyakorlatilag már nem telik el úgy hét, hogy ne lépne ki valaki az egykoron 20 százalékot is elérő, ma viszont már az egyre inkább az ötszázalékos küszöbhöz közelítő Jobbikból. A Jakab Péter vezette párt a baloldal részévé vált, Gyurcsány Ferenc utasításait követi. A kilépők szerint Jakab besúgóhálózatot alakított ki, a neki ellentmondókat ellehetetleníti. Több alapító is otthagya a Jobbikot, most már a pártelnök bizalmasai is elmennek a Jobbikból.

Varga-Damm Andrea szerint Jakab Péter Thürmer Gyula helyére vezeti a Jobbikot

Itthon2020.06.01, 21:35

A Jobbikból nem lépett és nem lép ki, megvárja, hogy kizárják – mondta Varga-Damm Andrea, a párt volt alelnöke. Úgy véli, Jakab Péter „súgói" olyan útra vitték a Jobbikot, ami szerinte visszafordíthatatlan.

A jobbikos belháború folytatódik: Balczó visszalépett a parlamenti alelnökségtől

Itthon2020.05.25, 13:37

Mivel nem sikerült "nyugodt körülmények" között leváltani Sneider Tamást, Balczó Zoltán jobbikos képviselő mégsem vállalja el az Országgyűlés alelnöki tisztségét. Folytatódik a jobbikos belháború. 

Összehívnák a Jobbik egyik legfontosabb testületét a politikai leszámolások miatt

Itthon2020.05.25, 14:24

Varga-Damm Andrea környezetéből kezdeményezték Szabó Gábor országos választmányi elnöknél a testület összehívását.Napirendre vennék a párton belüli leszámolásokat és botrányokat, ennek érdekében aláírásgyűjtés is indult - értesült az Origo. A veszprémi képviselő sorsáról ma dönthet a Jobbik parlamenti frakciója, miután Jakab Péter pártelnöknek nem tetszett, hogy szakmai alapú döntést hozott politikai helyett, és ennek értelmében azt ajánlotta a párt frakciójának, hogy szavazza meg a nemzetbiztonsági törvénymódosítást. A baloldali párt történetének legsúlyosabb válsága ez: egy komplett apparátus dolgozik azon, hogy a pártvezetés belsső ...

Gyurcsánynétól Fekete Győrig: így diktatúrázott a baloldal

Itthon2020.05.25, 08:28

Minden eddiginél részletesebben mutatjuk meg: a baloldal hogyan keltette Magyarország rossz hírét a világban, hogyan próbálta meg szétbomlasztani a nemzeti összefogást, és hogyan próbálta - a nemzetközi baloldallal közösen - nyomás alá helyezni a kormányt. Önös politikai érdekből terjesztett, aljas rágalmak, ócska kommunikációs trükkök, és vég nélküli hazudozás, akkor, amikor a leginkább szükség lett volna az együttműködésre. A baloldal a mai napig nem kért bocsánatot a kormánytól, pedig lenne miért, hiszen a kabinet napokon belül vissza fogja adni különleges felhatalmazását. Az Origo kérdésére válaszoló Jakab Péter még most is totáális ...

A Gyurcsány-párti Jakab Péter alkotmányos puccsot hajtott végre a Jobbikban

Itthon2020.05.24, 16:30

Jakab Péter szabálytalanul változtatta meg a Jobbik logóját: a párt alapszabálya ugyanis világosan meghatározza, hogyan néz ki a szervezet jelképe, amit ennek értelmében csak a kongresszus módosíthatott volna  -  vette észre az Origo. A pártelnök autokratikus, diktátorokat idéző politikája ellen egyre több vezető jobbikos szólal fel.

Képekkel zajlik a háború a Gyurcsány-közeli Jakab Péterék és a belső ellenzék között a Jobbikban

Itthon2020.05.21, 11:43

Miután a napokban a Jobbik logót és dizájnt váltott, egy, a pártközpont által megtervezett, új borítókép közzététele vált a pártvezetéshez való lojalitás mércéjévé - vette észre az Origo. Aki ennek eleget tett, az jelezte, hogy kitart a Gyurcsány-közeli Jakab Péter mellett, aki nem, az pedig elárulta, nem ért egyet a mostani folyamatokkal. Az óvodai klikkesedések szintjére jutott a baloldalra sodródott párt.

Folytatódik a leszámolás a Jobbikban: most Varga-Damm Andreát rúgják ki

Itthon2020.05.21, 08:30

Kizárná a Jobbikból a párt vezetése Varga-Damm Andreát. Jakab Péter pártelnök láthatóan minden olyan politikussal leszámol, aki nem ért egyet a Gyurcsány Ferenccel való összefogással. A héten Sneider Tamást is visszahívták a parlamenti alelnöki székből, valamint a párt logójában szereplő kettős kereszttel is leszámoltak.

Újabb botrány a Jobbikban: Jakab Péter visszahívta Sneider Tamást az Országgyűlés alelnöki posztjáról

Itthon2020.05.18, 17:17

Hétfőn a Jobbik-frakció vezetése arról döntött, hogy a jövőben nem Sneider Tamást delegálná az Országgyűlés alelnöki posztjára. A hivatalos indoklás szerint nem személyi kérdésről van szó. Ennek ellentmond, hogy a volt pártelnök többször is súlyos kritikát fogalmazott meg a januárban felálló pártvezetéssel szemben. Jakab Péter Gyurcsány-közeli pártelnök alatt sincs rend a szervezetben.

Dömötör Csaba Karácsony Gergelynek: Nem a sebességkorlátozással, hanem az idősotthonokkal kellene foglalkozni

Itthon2020.05.11, 14:39

Karácsony Gergelynek nem a sebességhatárokkal kellene foglalkoznia, arra ráérünk még, hanem erősebb védelmet kellene biztosítani az idősotthonoknak - üzente a főpolgármesternek Dömötör Csaba (Fidesz) az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén.

A Gyurcsány-közeli Jakab Péter képtelen rendet tenni a Jobbikban

Itthon2020.05.07, 16:28

Egyre nyilvánvalóbb a konfliktus a jól fizetett, a helyi alapszervezetek felett hatalmat gyakorló regionális igazgatók és az egyszerű párttagok között a Jobbikban. Ennek fő oka az, hogy a pártfunkcionáriusok a párt nehéz anyagi helyzete ellenére halmozzák az állásokat - értesült az Origo. A jelek szerint a DK-hoz erősen közeledő Jakab Péternek továbbra sem sikerült rendet tennie pártjában. A Jobbik sajtóosztálya tagadta értesüléseinket.

Orbán Viktor: Ha az ország bajban van, akkor Önökre nem lehet számítani

Itthon2020.04.27, 16:13

Ám a Jobbik egyetlen percig sem azt nézte, mi Magyarország érdeke, fittyet hányt arra a közvélekedésre, hogy a válság idején összefogásra, nem pártpolitikára van szükség. Az elmúlt másfél hónapban a Jobbik csak egy dolgot bizonyított be: ha az ország bajban van, a Jobbikra nem lehet számítani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában.

Az MSZP, a Jobbik és a DK sem támogatja a koronavírus-törvényt, akadályozzák a védekezést

Itthon2020.03.22, 17:26

A jelek szerint az ellenzék ellenállása miatt nem lesz teljes összefogás a kormány koronavírus-törvényjavaslatának hétfői, parlamenti tárgyalásakor. Eddig az MSZP, a Jobbik, és a DK jelezte: nem fogja azt támogatni. Azaz, túlzás nélkül mondhatjuk: gátolják a sikeres védekezést. És egy ilyen súlyos helyzetben, amikor idős emberek vannak veszélyben, az ellenzék ismét azt bizonyítja: pénzért és a hatalom megszerzésének mégoly távoli reményéért is, valóban mindenre képesek.

A Jobbik új elnöke a Soros-egyetem tanárával egyeztetett az ellenzéki együtműködésről

Itthon2020.03.11, 13:58

Balázs Péterrel, a Soros-egyetem oktatójával és Bod Péter Ákossal, a Transparency International Magyarország korábbi felügyelőbizottsági elnökével tárgyalt szerdán Jakab Péter, a Jobbik elnöke. A megbeszélésen az ellenzéki együttműködés volt a téma - ez derül ki a Jobbik-elnök szerdai bejegyzéséből, amit a közösségi oldalára tett ki. Mint ismert, a pártelnök korábban a The Guardianben vette védelmébe a migrációt minden erővel támogató Soros György amerikai üzletembert.

Gyurcsány-hatás: abszurd módon bizonygatja Jakab embere, hogy minden rendben van a Jobbikban

Itthon2020.03.10, 15:12

Bár a Jobbik újra az összeomlás szélén van, Keresztesy Gergely, a Jobbik IT elnöke, a Gyurcsány-párti Jakab Péter párton belüli támogatója időt és energiát nem sajnálva, nevetséges módon próbálja meg bemutatni ennek ellenkezőjét. Ahogy megérkeztek az első rossz hírek, az ifjú politikus azonnal alapszervezet-alapító körútra indult.

Sneider szerint ha Jakabék így folytatják, a Jobbiknak nem lesz parlamenti képviselete 2022-re

Itthon2020.03.04, 11:50

Miután a pártvezetés egy Facebook-bejegyzésben megfenyegette a frakcióból kilépő képviselőket, Sneider Tamás szokatlanul élesen reagált. A volt elnök szerint ha Jakab Péterék így folytatják, akkor aligha lesznek olyan pozícióban, hogy parlamenti képviselői helyeket tudjanak majd maguknak kiharcolni.

Elvakultan gyűlölködő pártelnökről, alkoholista, hetekig megszakítás nélkül részeg vezetőről ír egy kirúgott jobbikos

Itthon2020.03.03, 16:14

20 év után megalázó módon bocsátották el a Jobbik-frakciótól Szávay Lászlót, aki a történtek miatt jogi lépéseket tesz a Jakab Péter-féle pártvezetés ellen - ez derül ki az Origo birtokába jutott belső körlevélből, amelyet a frakció tagjai és munkatársai kaptak meg. Az indulatos és érzelmes írásban Szávay István testvére azt írja, hogy "a Jobbik elvesztette közösség jellegét", hiszen az új elnök szűk bizalmi köre a párt elnökségének és frakciójának feje felett hozza meg a döntéseket. Kitér arra is, hogy a szervezet egyik vezetője alkoholista, egyszer a belvárosi Olimpia Parkban találtak rá, miután eszméletlenre itta magát.

Jakab Péter szerint akár el is lehetne venni a külhoni magyarok szavazati jogát

Itthon2020.03.02, 18:41

Jakab Péter, az egyre inkább balra tolódó és Gyurcsány Ferenccel szövetkező Jobbik elnöke hosszú interjút adott a Válasz Online-nak. Ebből többek között megtudhatjuk, hogy az irodájában már nincs Nagy-Magyarország térkép, nem érzi fontosnak a konzervativizmust, tagadja, hogy volt korábban antiszemita kijelentése, és azt állítja, nem tudta, hogy a sajtósuk párbeszédes volt. Az interjú legmeglepőbb pontja, hogy kiderül: a Jobbik elnöke szerint lehet vitázni a külhoni magyarok szavazati jogáról - vagyis akár el is lehet venni. Ezt eddig a magyar politikában nyíltan csak Gyurcsány Ferenc és a DK képviselte.

Megszűnt a Jobbik debreceni alapszervezete

Itthon2020.02.28, 11:46

A Jobbik második legnagyobb alapszervezetéből, a debreceniből kilépett a politikai formáció helyi alapítója, Kőszeghy Ábél önkormányzati képviselő. Mivel őt követte öt társa, ezért a Jobbik debreceni tagsága tíz fő alá csökkent, a párt alapszabályzata értelmében pedig a mai nappal megszűnt az egykor radikális jobboldali, mára egyre inkább balra tolódó politikai közösség debreceni alapszervezete. Tegnapelőtt a helyi Jobbik elnöke, Bogdán Szabolcs is kilépett a pártból.

Megkérdeztük a Jobbikot, mi lesz az új pártelnökkel konfliktusba kerülő képviselők parlamenti mandátumával

Itthon2020.02.20, 13:46

A Jobbik vezetése a pártból tegnap kilépett Bencsik János lelkiismeretére bízza, hogy visszaadja-e parlamenti mandátumát, Stummer János képviselő esetleges visszahívásával kapcsolatban azonban titkolózik  - ez derül ki a szervezet sajtóosztályának válaszából. 

Kilépett a Jobbikból Bencsik János parlamenti képviselő

Itthon2020.02.19, 17:26

Miután Jakab Péter az Jobbik február eleji frakcióülésén bejelentette, hogy az ellenzéki szavazók miatt nincs szükség a továbbiakban nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, Bencsik János parlamenti képviselő a Jobbikból való távozás mellett döntött. Facebook-oldalán közzétett videójában azzal indokolta döntését, hogy az új vezetés egy jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi a Jobbikot. Egyúttal leszögezte, mandátumát megtartja, független képviselőként folytatja. 

Feljelentették a Jobbik elnökét a párt alkalmazottai

Itthon2020.02.19, 15:27

Rendőrségi feljelentésig jutottak a Jobbikon belüli csatározások: a párt alkalmazottai nem hagyták szó nélkül, hogy Jakab Péter pénzbírsággal, illetve állásvesztéssel sújtotta őket. A pártelnök az emberi méltóságot sértő Facebook-beszélgetéssel magyarázta a durva szankciókat. 

Megszólal a vezető jobbikos politikusnő, akivel az új pártelnök nem akar együtt dolgozni

Itthon2020.02.18, 22:49

"Meglehetősen érzelmes ember vagyok. Miért ne érintett volna rosszul?!" - ezt mondta az Origónak Varga-Damm Andrea, akit egy nyilvánosságra került hangvelvétel szerint Jakab Péter "megvétózott" a tisztújító kongresszuson. A jobbikos politikus úgy látja, nincsenek a szervezetben harcok, és nem érti, a pártelnök miért beszélt Szávay-klánról. Mint szavaiból kiderült, nehezen viseli, hogy belső, titokban rögzített hangfelvételek látnak napvilágot. 

Újabb kiszivárgott hangfelvétel a Jobbikban: Jakab Péter elnök puccskísérletről beszél

Itthon2020.02.18, 10:41

Hátba szúrások, Szávay-klán, és létező belső pártharcok - nyilvánosságra került Jakab Péter paranoid hangulatú kongresszusi beszéde, amelyben elismerte, Szávay Istvánék valóban megpróbálták megpuccsolni őt és csapatát. Újabb belső hangfelvétel került ki a Jobbikból. 

Soros markában a Jobbik?

Itthon2020.02.14, 09:32

Komoly sajtóvisszhangot váltott ki, hogy Jakab Péter, a Jobbik frissen megválasztott elnöke a brit The Guardian című lapnak adott interjújában védelmébe vette az amerikai spekulánst, Soros Györgyöt, hangsúlyozva, hogy az üzletembernek jogában áll a kedve szerinti célokra költeni a pénzét hazánkban. Jakab kijelentése nyomán célszerű mélyebben megvizsgálni, hogy az egykori radikális párt hogyan vált a balliberális oldal szerves részévé (és ezáltal Gyurcsány Ferenc szövetségesévé), és azt, hogy vajon mennyiben tekinthető kifizetődőnek a párt stratégiája.

Miután megvédte Soros Györgyöt, a hvg-be írt cikket a Jobbik új elnöke

Itthon2020.02.13, 17:17

Sosem volt még példa rá, hogy egy jobbikos politikus véleménycikket írjon a balliberális újságnak, a hvg-nek, de csütörtökön erre is sor került. Jakab Péter pártelnök az ellenzéki összefogás mikéntjéről értekezett a hetilapban. Mint ismert, az egykor antiszemita botrányaival is ismertté vált politikus a napokban vette védelmébe Soros Györgyöt a nemzetközi sajtóban. 

A Jobbik új elnöke Soros Györgyöt védi

Itthon2020.02.12, 14:00

Az alapvetően balliberális The Guardian című lap interjút készített a Jobbik új elnökével, Jakab Péterrel. Jakab többek között azt állította: Soros Györgynek minden joga meg van hozzá, hogy úgy és arra költse el a pénzét Magyarországon, ahogy és amire ő szeretné. Karácsony Gergelyt is dicsérte, szerinte senki nem tudott volna nála jobb munkát végezni Budapesten. 

Rossz cukrásznak nevezte a Jobbik elnökét a DK szóvivője

Itthon2020.02.06, 15:50

Többször bebizonyosodott már, hogy ha a pártok külön vagy koordináltan indulnak, az „biztos bukás" – így reagált Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a Jobbik elnökének több listás javaslatára, Jakab Pétert pedig rossz cukrásznak nevezte.

Hiába pályázott, nem Sneider Tamás lett a Jobbik pártigazgatója

Itthon2020.02.05, 16:42

Nem Sneider Tamás lett a Jobbik pártigazgatója, annak ellenére, hogy megpályázta a tisztséget - ez derül ki a Jobbik volt elnökének szerdai Facebook-bejegyzéséből. Korábban Jakab Péter pártelnök arra utalt, nem szívesen látná őt a befolyásos pozícióban.

Jakab Péter leváltotta a Jobbik sajtófőnökét, és egy volt Párbeszéd-politikust nevezett ki helyette

Itthon2020.01.31, 17:35

Egy hét sem telt a Jobbik feszültséggel teli tisztújító kongresszusa óta, és máris komoly változások történtek a szervezet körül. Az Origo értesülései szerint a Gyurcsánnyal való összeborulást támogató, Jakab-féle pártvezetés azonnali hatállyal felmondta Burik Anett sajtófőnök szerződését, és helyette egy volt párbeszédest nevezett ki. A Jobbik sajtóosztálya megkeresésünkre azt elismerte, hogy a párt kommunikációja átszervezés alatt áll, ugyanakkor személyi kérdésekre nem válaszoltak.

Az új Jobbik-elnök egyik pártbeli ellenfele nyilvánosságra hozta saját kongresszusi beszédét, az új vezetés akarata ellenére

Itthon2020.01.29, 10:21

Újabb nagyon komoly botrány van kibontakozóban a Jobbikban: Varga-Damm Andrea úgy rakta ki közösségi oldalára a kongresszusi beszédét, hogy a pártvezetés nem volt hajlandó kiadni azt. Az egyik jobbikos küldött által, titokban rögzített felvételen a veszprémi képviselő szenvedélyes és önkritikus beszédben ostorozta a pártvezetést az elmúlt másfél éves politikájáért. 

Három nappal a megválasztása után Gyurcsányék már meg is dicsérték Jakab Pétert

Itthon2020.01.28, 14:18

Három nap sem telt el a Gyurcsány Ferenccel való szövetséget támogató új Jobbik-elnök, Jakab Péter megválasztása óta, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője, Barkóczi Balázs máris arról beszélt, hogy a Jobbik a másság elfogadása és a tolerancia útjára lépett.

A Gyurcsány-párti jobbikosok leszámolhatnak pártbeli riválisaikkal

Itthon2020.01.27, 16:29

Leszámolásra készülhet a Jobbik új vezetése a Gyurcsány-vonal győzelmével végződött tisztújítást követően, Jakab Péter megválasztott pártelnökkel az élen. Több olyan középvezető és irodaházi alkalmazott vesztheti el pozícióját, akik Szávay Istvánnal és körével, vagyis a Gyurcsány-barát Jakabék belső ellenzékével szimpatizálnak - értesült az Origo. Úgy tudjuk, a párt médiájában is átrendezésre lehet számítani: az Alfahír szerkesztőségének helyére mehet a keményvonalas Zsúrpubi. Rákérdeztünk a párt sajtóosztályánál a "fejleményekre", azt válaszolták: szerintük a párt egységes, nincs belső ellenzék, ugyanakkor azt nem tagadták, hogy koomoly ...

Jobbikos tisztújítás: Gyurcsány Ferenc komoly befolyást szerzett a pártban

Itthon2020.01.26, 16:43

Kizárólag Jakab Péter jelöltjeit választották be a Jobbik frissen megválasztott elnökségébe a szombati tisztújító kongresszuson, ezzel a kérdés eldőlt: Gyurcsány Ferenc komoly befolyást szerzett a pártban. A baloldallal való szoros kapcsolatot ellenző Szávayék súlyos vereséget szenvedtek: a Jobbik balratolódásának folyamata ezzel befejeződött, az egykori radikális párt minden bizonnyal fel fog oldódni a balliberális olvasztótégelyben.  

A Gyurcsányhoz egyre közelebb álló Jakab Péter lett a Jobbik elnöke

Itthon2020.01.25, 21:26

Jakab Pétert választották a bomladozó Jobbik-párt elnökének. Ahogy arról korábban már többször beszámolt az Origo, szombaton tartja tisztújítását a Jobbik, amelynek korábbi, Sneider Tamás által vezetett elnöksége a tavaly májusi EP-választáson elszenvedett csúfos vereség miatt mondott le. 

Válságban van a szavazóit folyamatosan elvesztő Jobbik

Itthon2020.01.25, 14:19

Komoly válságban van a Jobbik, hiszen a szavazóinak felét elvesztette. 2014-ben még több mint egymillió szimpatizánsa volt országszerte a pártnak, mára a szavazótábora is megfeleződött és a távozókat sem sikerült pótolniuk. A kutatás eredménye azt is megmutatta, hogy a Jobbik megmaradt szavazói kevésbé jobboldali-konzervatív az önbesorolása szerint, mint korábban - ez derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.

Gyurcsány miatt háborúznak egymással a jobbikosok

Itthon2020.01.25, 10:43

Egy speciális trükkel húzhatják ki a talajt a Gyurcsányhoz dörgölőző Jakab-Gyöngyösi páros lába alól az ellenjelölt Szávay és emberei. Miközben az elnöki székért vívott csata lényegében lefutottnak tekinthető, az alelnökjelölti tisztségekért nagy a verseny: feltehetően Szávayék itt próbálják majd megszorongatni Jakabékat - értesült az Origo. A bukott miniszterelnökkel való együttműködés kérdése továbbra is végletesen megosztja a tisztújítás előtt álló Jobbikot. 

Szávay István beismerte, amit eddig senki a Jobbikban: harc van a pártban

Itthon2020.01.20, 17:06

Hivatalosan is beismerték: komoly nézetkülönbségek alakultak ki az ellenzéki összefogás mikéntjével kapcsolatban a Jobbikon belül - ez derül ki Szávay István legújabb posztjából. Idáig még egyetlen jobbikos politikus sem merészkedett el, a párt volt országgyűlési képviselője borította a bilit. 

Folytatódik a háború a Jobbikban

Itthon2020.01.20, 09:23

Tovább folytatódnak a belharcok a Jobbikban az elnökválasztás előtt, mivel a párton belül többen nem értenek egyet Jakab Péter pártvezetővé választásával, és vele együtt a balliberális pártokkal való teljes összeborulással - írja hétfő reggeli számában a Magyar Nemzet. A lap szerint Jakab Péter vétóval fenyegette Bana Tibort, a Jobbik egyik alelnökét, ha újraindulna a választáson.

Felmondás, kilépések, haveroknak fizetett bónuszok - megint kitört a háború a Jobbikban

Itthon2020.01.14, 18:40

Komoly hatalmi harc bontakozott ki a Jobbikban kevéssel a szervezet tisztújító kongresszusa előtt - értesült az Origo. Az elnöki széket megcélzó Jakab Péter frakcióvezető nem hagyta szó nélkül Szávay István volt parlamenti képviselő és körének párton belüli megerősödését: drasztikus eszközökhöz nyúlva üzent hadat a szervezet budapesti erőcsoportjának. Információink szerint Jakab többek között vétót helyezett kilátásba Bana Tibor jelenlegi alelnök újraindulása miatt, valamint képviselőcsoportbeli támogatói között év végi bónuszokat osztogatott. Ismét pártháború alakult ki a Jobbikban. 

A Jobbik és az MSZP gyakorlatilag felszámolta önmagát

Itthon2020.01.03, 10:52

A legnagyobb bajban a Jobbik van, amely a szocialisták lassú eljelentéktelenedésével ellentétben hirtelen omlott össze, hiszen míg 2018-ban 20 százalék környékén volt a párt támogatottsága, mára a parlamenti bejutási küszöb is gondot okozna egy országos választáson a Jobbiknak – minderről Deák Dániel nyilatkozott az Origónak. A XXI. Század Intézet elemzője szerint ugyanakkor mindkét párt esetében igaz, hogy a gyengülés és a sorozatos kudarcok mögött Gyurcsány Ferenc „halálos ölelése" áll – tette hozzá.

Orbán Viktor az ellenzéknek: Kásler Miklós több ember életét mentette meg, mint önök együttvéve

Itthon2019.12.10, 16:22

Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések és válaszok órájában először Jakab Pétert, majd Harangozó Tamást tette helyre.

Kocsis Máté: Az Országgyűlésben szerdán történtek is igazolják a fegyelmi változtatások szükségességét

Itthon2019.11.20, 18:03

A parlamentben szerdán történtek ismét világossá tették: szükség van az Országgyűlésről szóló törvény és a házszabály módosítására - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Botrány a Parlamentben: a hatalomra vágyó jobbikos beült a miniszterelnök székébe

Itthon2019.11.20, 14:04

Jakab Péter nem is titkolja, hogy mit akar, pedig még a pártelnök-jelöltség sem jött össze.