István
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lemondott az MDF frakcióvezetője
Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be frakciótársai Balsai Istvánnal szemben. Balsai nem várta meg a szavazást, hanem lemondott frakcióvezetői posztjáról.
Titkos katonai iratokra bukkantak Tökölön
Az egykori Magyar Néphadsereg hivatásos katonáinak személyügyi aktáira bukkantak a régóta használaton kívüli tököli katonai repülőtéren - adta hírül a tv2 Tények című műsora. Az iratokban a katonák egészségügyi vizsgálatai éppúgy szerepelhetnek, mint esetleges titkosszolgálati beszervezésük. A honvédség vizsgálatot indított az ügyben.
Eltűnt félmilliárd a magyar szuperprodukcióknál
Félmilliárd forinttal nem tudnak elszámolni a Bánk bán és a Hídember című filmek készítői. A Hídemberrel kapcsolatban a vizsgálatok 185 millió forint elköltését kifogásolták. A produkció összesen 2,2 milliárd forintba került, egyelőre nincs meg a végleges költségvetés. A kulturális tárca a Bánk bán operafilm költségeinek vizsgálatakor megállapította, hogy a produkció 717 milliós összköltségéből 213 millió forintnyi kiadás nem megalapozott. Az In-Forrás Kht.-nál újabb érthetetlen költekezések nyomaira bukkantak.
- címkék:
- István
- Bánk
- költségvetés
- Bánk bán
- Hídember
- Címkefelhő »
A gazdasági tárca 300 kilométer autópályát tervez
Bár korábban csak 144 kilométernyi új autópálya építését javasolta a gazdasági tárca 2006-ig, Csillag István miniszter szerdán azt nyilatkozta, hogy 300 kilométernyi új sztrádaszakasz épül. A ciklus végéig elkészül az M7-es, az M5-ös és az M3-as autópálya határig tartó része.
Bebetonozhatják a Bazilikában talált gránátot
Ha nem sikerül hatástalanítani és eltávolítani, lehet hogy a helyszínen bebetonozzák azt a gránátot, amelyre kedden bukkantak a Szent István Bazilika egyik tornyában. Egyelőre nem döntötték el, hogy kiürítsék-e a környék lakóépületeit és a közelben található iskolát.
Egyeztetés kezdődött a jászladányi iskola ügyében
Nyitottak voltak a felek egymás érvei iránt azon az egyeztetésen, amelyet az oktatási tárca illetékesei folytattak a jászladányi alapítványi és önkormányzati iskola képviselőivel és a települési önkormányzat oktatási bizottságának elnökével kedden Budapesten.
- címkék:
- István
- Budapest
- oktatás
- Címkefelhő »
Egymást fenyegetik a pártok az EU-csatlakozás kapcsán
A négy parlamenti párt képviselői aláírták azt a nyilatkozatot, amely az európai uniós csatlakozás céljait fogalmazza meg, és tartalmazza az integráció legfontosabb kérdéseit is. Az aláírásra az Országgyűlés Europolitikai Nagybizottságának alakuló ülésén került sor, ám az azt követő tájékoztatón az ellenzék tüntetőleg nem vett részt. Orbán Viktor ismét kijelentette, hogy csak a feltételeik elfogadása esetén szavazzák meg az EU-s csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást.
Bezárták a kirekesztő iskolát Jászladányban
Mindössze egy napig létezett a roma gyerekek elkülönítésére törvénytelenül elindított alapítványi iskola Jászladányban. A község képviselő-testülete ugyanis tegnap úgy döntött: enged a hivatalos szervek akaratának, újra egybenyitotta a hétfőn még pozdorjafallal elrekesztett iskolaépületet, és ma már egy intézményben tanult a település valamennyi nebulója.
- címkék:
- István
- Jászladány
- iskola
- Címkefelhő »
Tiltakoznak az Orbán- és Antall-kormány politikusai
"Mi, akik a demokrácia és a polgári szabadságjogok szolgálatában vállaltunk kormányzati felelősséget, növekvő aggodalommal látjuk, ahogyan kétséges jogállású vizsgálóbizottság keretében pártpolitikusok értékelik a más nézetű és pártállású volt kormánytagok előéletét." - írja közleményében tizenkét, az Antal-, illetve Orbán-kormányban szerepet vállalt miniszter és államtitkár.
A jelentéstervezetekről vitáznak a Medgyessy-bizottságban
A kormányfő bizottsági meghallgatásán tett kijelentéseit ismétli meg nagy részében a Medgyessy-bizottság két szocialista tagja által készített jelentéstervezet. A kormánypárti politikusok mindent rendben találtak a Medgyessy-ügyben. Balogh László, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság ellenzéki elnöke ezt a dokumentumot azonban nem hajlandó vitára bocsátani. A keddi ülésen meghallgatták a miniszterelnök két egykori tartótisztjét, akik megerősítették: a kormányfő az IMF-csatlakozást készítette elő.
Bonyolódik a Citadella-terasz ügye
Szakértői vizsgálatok folynak a bontásra ítélt, ám jelenleg is működő Citadella-terasz ügyében megindult nyomozásnál. Közben a bérleti szerződést a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) két hete felmondta, és hétfőn lejár a bontási határidő is.
Névváltoztatással szerzett engedélyt a Citadella-terasz
Megszerezte a szakhatósági engedélyeket a Citadella-terasz, és tulajdonos-építtetője szerint érvényes működési engedély van rá. A kft. egy szintén a Citadellán üzemelő mulatóhely korábbi működési engedélyére kért és kapott névváltoztatást, úgy, hogy azon a Citadella-terasz hivatalos neve, a Citadella Garden szerepeljen. Ugyanakkor a kft. még nem kapta meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bontási határozatát, melyet két hete postáztak. A határozat kézhezvételtől számított 15 napon belül le kellene bontani az építményt.
Folyamatos személycserék 1990 óta az MTV-nél
A médiatörvény szellemében független Magyar Televízió vezetése 1990 óta folyamatosan a politikai csatározások tárgya. Az elnök mindig politikai döntés alapján jutott hataomra és minden kormányváltást személycserék követtek. A helyzeten a közvetlen kinevezési, felmentési rendszert felváltó kuratóriumi megoldás sem sokat segített.
Feljelentést tehet a Citadella-terasz építője
A Citadella-terasz építője, a Citadella 4U kft kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke ellen rágalmazás és hivatali visszaélés miatt. A hivatal elnöke pénteken jelentette be, hogy az építtető cégnek 8 plusz 15 napon belül le kell bontania a teraszt, ha pedig ezt nem teszik meg, akkor hatósági bontást rendelnek el.
Nyul István vagyonnyilatkozata - 2002. június
- címkék:
- István
- Mohács
- vagyonnyilatkozat
- Címkefelhő »
Nyitásra kész a Citadella-terasz
Feltöltésre várnak a bárpultok, készülődnek a pincérek a Citadella-teraszon, mintha csak néhány nap lenne hátra a nyitásig. Ugyanakkor a hatóságok a terasz visszabontását helyezték kilátásba, mivel teljesen illegálisan, az előzetes engedélyek beszerzése nélkül épült fel.
Eltűnnek a visszaváltható palackok
Sorra tűnnek el a visszaváltható üdítős üvegek az üzletekből. A környezetvédők máris aggódnak, hogy az érdekek csatájában a környezetvédelem végzetesen alulmarad. Mivel egyre több az eldobható doboz és palack, hamarosan - kis túlzással - nehezen hasznosítható fém- és műanyaghulladék-hegyek temethetik be lakókörnyezetünket.
A távozó miniszterek új munka után néznek
Tizenhét miniszternek és 24 politikai államtitkárnak kell új foglalkozást választania a kormányváltás miatt. Sokan képviselőként tevékenykednek majd, néhányan a politikától elbúcsúzva visszatérnek korábbi foglalkozásukhoz, mások pedig még nem tartják időszerűnek azt a kérdést, hogy mivel foglalkoznak majd miniszterségük után.
- címkék:
- István
- kormányváltás
- államtitkár
- Címkefelhő »
Gyanúsított hiányában tanúkat üldöz a rendőrség
A hét ártatlan életét követelő bűncselekmény tetteseinek elfogása fontosabb, mint egy büntetett előéletű ember személyiségi jogainak a védelme - közölte Kovács Lajos, a nyomozás egyik vezetője. Szikinger István alkotmányjogász szerint a rendőrség nem hozhatta volna nyilvánosságra a két nevet, mert egyiküket sem gyanúsítják.
Közlekedés - csütörtök
Közlekedés - szerda délután
Ismét Bánáti és Bárándy az ügyvédi kamara vezetői
Újabb négy évre Bánáti Jánost választották meg a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökévé, a főtitkár Bárándy Péter maradt négy évre. A testület húsztagú elnökségét részben újjáválasztották.
Visszamenőleges béremelés a MÁV-nál
A magyar gazdaság teljesítése lehetővé teszi, hogy a MÁV-nál eltérjenek a hároméves megállapodásban szabályozott bérfejlesztési lehetőségektől - közölte Fónagy János közlekedési miniszter. A mostani béremelésnek a szakszervezetek örülnek, de attól tartanak, csupán kampányfogásról van szó.
Nem al-Kaida tagot, hanem embercsempészt fogtak
Nem az al-Kaida terrorszervezet tagja volt az az arab férfi, akit január végén fogott el a határőrség rendőr kommandósok segítségével a fővárosban. A férfit embercsempészés gyanújával tartóztatták le.
Levetkőztettek egy vevőt a Corában
A szilveszteri bevásárláskor alsóneműre vetkőztettek a biztonsági őrök egy nőt a törökbálinti Corában, mert lopással gyanúsították. A 39 éves asszonynál végül nem találtak lopott árut. A nő egyelőre nem döntötte el, indít-e pert az áruház ellen.
Vagyon "GY"
Hírszerzést oktat a Defend
Gazdasági, ipari hírszerzést oktatnak biztonsági szakembereknek a Defend oktatóbázisán, a Clavis Intézetben. Keller László szocialista képviselő írásban vár választ arra, milyen kormánystratégiába illeszkedik a Defend immár az autópálya-üzletben és az olajüzletben folytatódó terjeszkedése, s nem vet-e fel törvényességi aggályokat a cég egyre szerteágazóbb üzleti tevékenysége.
Megtéveszthetik a rákos gyerekek szüleit
A daganatos megbetegedések kezelésére is alkalmas "csodanövényként" tüntet fel egy immunerősítő, mozgásszervi betegségekre engedélyezett készítményt hírlevelében a Gyermekrák Alapítvány. A szakemberek szerint az alapítvány megtéveszti a betegeket, a szervezet elnöke viszont állítja: a közölt információk hitelesek.
Újabb hat Corvin-láncos
Kiegészült tizenkét főre a kormányfő által újraélesztett, Horthy Miklós álatal alapított Corvin-lánc testület. A kitüntettek között van Nemeskürty István, aki a elnöke lett egyben a grémiumnak.
Kokó nem lesz Fidesz-jelölt
Kokó, azaz Kovács István bokszoló menedzsere tagadja, hogy a Fidesz akár informálisan is tárgyalt volna a bokszolóval annak jelöléséről. A Magyar Hírlap azt állította, hogy Kokó neve is szóba került, mint esetleges jelölt a 2002-es választásokon.
Martonyi szerint él az egyéni elbírálás elve
A külügyi bizottság elnöke, Szent-Iványi István kifogásolta, hogy a magyar diplomácia nem reagál azokra az egyre gyakoribb EU-s vélekedésekre, amelyek megkérdőjelezik a tagjelöltek egyéni teljesítmény szerinti elbírálását. Martonyi János külügyminiszter szerint ma is érvényes ez az elv.
Hatmilliárd plusz a felsőoktatásnak
Jelentős várakozással tekintenek az egyetemek a zárszámadási törvény elfogadása elé, amely összesen 5,7 milliárd forintos pluszforrást juttatna a felsőoktatásnak.
Infláció felett emelkednek a BKV tarifái
Infláció felett emelkedne a budapesti tömegközlekedési tarifa januártól. Várhatóan 9-10 százalékkal kell többet fizetni a vonaljegyekért és a bérletekért akkor is, ha a Pénzügyminisztérium nem járul hozzá az emeléshez.
Ügyészségen a kirekesztők ügyei
Ismeretlen tettes ellen, közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt megérkezett az első feljelentés Csurka Istvánnak a Magyar Fórumban Magyar szemmel címmel megjelent cikke kapcsán.
Genetikai kutatások a cigányság boldogulásához
Genetikai nézőpontból végzett cigánykutatásokról kívánt beszámolni egy most induló pécsi online közéleti újság, amelynek bemutatkozó sajtótájékoztatóját végül Toller László polgármester kitiltotta a városházáról.
Száz év után sincs önálló gyermekjog
Magyarországon jelenleg 2,3 millió kiskorú él. Minden száz gyermekből átlagosan 16-17 százalék számít veszélyeztetettnek, 80 százalékuk anyagi okokból. Állami gondozásban 23 ezer kiskorúról gondoskodnak, 40 százalékukat nevelőszülőknél tudják elhelyezni.
- címkék:
- István
- állami gondozás
- nevelőszülő
- Címkefelhő »
Mikola testvére csak a részesedését tartotta meg
A Hungaropharma nevű gyógyszernagykereskedő céget egy erre a célra létrehozott konzorcium vehette meg az államtól, amit Magyarország nagy gyógyszergyárai és egy patikusokat tömörítő részvénytársaság (Magyar Gyógyszer Rt.) alkot. A Magyar Gyógyszer Rt. egyik alapítója és részvényese az egészségügyi miniszter testvére, de az érintettek szerint ennek semmi köze sincs az üzlethez.
Törvénykezési láz a T. Házban
A tanúvédelmi program, a nyelvtörvény és a katonák jogállásáról szóló jogszabály is szerepel a hétfőn kezdődő őszi ülésszakon az Országgyűlés napirendjén. Decemberig 35 törvényt kell elfogadnia a továbbra is háromhetente ülésező T. Háznak, ám a költségvetéssel most nem kell foglalkozniuk a képviselőknek.
A Köztársasági Őrezred egyik tagja szerepel az irredenta CD-n
Tényfeltáró vizsgálatot rendeltek el a Köztársasági Őrezrednél, mert a testület főtörzsőrmestere, Muhorai Sándor is szerepel az irredenta dalokat tartalmazó CD-ROM-on - nyilatkozta a Népszavának Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója.
Nem nyomoznak Tarlós ellen
Az ügyészség bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozás Tarlós István óbudai polgármester ellen, akit egy meleg jogvédő szervezet jelentett fel a Pepsi Szigettel kapcsolatos döntései miatt.
Nincs párbeszéd a MÁV és a szakszervezetek között
Nem kezdődött meg az érdemi tárgyalás a MÁV Rt. és a három reprezentatív szakszervezet által tavaly megkötött hároméves megállapodás időarányos teljesítéséről a vasárnapra összehívott harmadik egyeztető tárgyaláson sem.
Újra névre szólóan postázták az országjáró magazint
Hamarosan eldől, lesz-e valamilyen következménye annak, hogy bár az adatvédelmi biztos több jogsértést is megállapított, továbbra is névre szólóan postázzák a Millenniumi Országjárót. Az ombudsman a legkirívóbb esetekben soron kívül kérheti a parlamenttől a történtek kivizsgálását.
Széchényi Ferenc-,Szinnyei József-, Wlassics Gyula-díjban részesültek névsora
- címkék:
- István
- névsor
- Címkefelhő »
A Kerezsi Endre-díj
Az ISM Kerezsi Endre-díjat alapított a testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében eredményes munkát végző személyek részére
- címkék:
- István
- sport
- népszerűsítés
- testnevelés
- Címkefelhő »
Politikai hangok az ünnepségen
Vége az esztergomi bazilikában tartott misének, amin sokat méltatták István király érdemeit. Áder beszédében újra megemlítette a parlamentben korábban nagy felháborodást kiváltó mondatait, a nemzetet elnyomó hatalmakról. Most a Szent István-szobor avatása folyik.
- címkék:
- István
- I. István
- pártpolitika
- parlament
- Címkefelhő »
Áder az elnyomókat vádolja a korona előtt
Vége az esztergomi bazilikában tartott misének, amin sokat méltatták István király érdemeit. Áder beszédében újra megemlítette a parlamentben korábban nagy felháborodást kiváltó mondatait, a nemzetet elnyomó hatalmakról. A Szent István-szobor avatása a civilek kizárásával folyt.
A rendőrség nyomozhat a Tarlós-ügyben
A rendőrség dönthet nyomoz-e Tarlós István ellen. A melegrendezvényeket a Szigetről kitiltani akaró óbudai polgármester ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek feljelentést.
Megbüntettek több futballhuligánt
Egy magyar és egy horvát szurkolót pénzbírságra illetve időszakos kiutasításra ítéltek a múlt szerdai Fradi Hajduk Split elleni BL mérkőzés előtti rendbontás miatt. Szintén bírósági végzés született a zöldek Újpest elleni szombati összecsapáson randalírozó fiatalok ellen. A tv2 kamerájába köpő V. István Attila egy évig nem szurkolhat semmilyen sporteseményen.
- címkék:
- István
- Újpest
- Ferencvárosi TC
- rendőrség
- Címkefelhő »
Tarlós fellebbez
Fellebbez a melegellenes szerződés semmissé tétele ellen az óbudai polgármester. Hegedűs László, Tarlós István ügyvédje szerint a bírósági határozat okafogyott, az felperes beadványa tárgyi tévedéseket tartalmaz, az ideiglenes döntés pedig előrevetíti a végleges döntést.
Egyelőre megint titkosak az augusztus 20-i ünnepségek szerződései
Keller László és Veres János szocialista képviselők kérdést intéztek Stumpf István kancelláriaminiszterhez az idei augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatban. A képviselők azt szeretnék megtudni, az ünnepségek lebonyolítására mely cégek kapnak megbízást, milyen közbeszerzési eljárással választották ki őket, mekkora összeget szánnak az egyes rendezvényekre és kik az alvállalkozók.