Irán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Teherán
- Irak
- USA
- iraki konfliktus
- Izrael
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rendőrök őrzik a karanténban lévő, székdobáló iráni diákokat
Kilencre emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon.
70 ezer rabot engedtek szabadon a koronavírus miatt Iránban
Iránban ideiglenesen szabadon engednek mintegy 70 ezer rabot az új koronavírus miatt. A teheráni bejelentés szerint erre azért van szükség, mert félő, hogy esetleg gyorsan sok ember megfertőződhet a börtönökben.
- címkék:
- Irán
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Nem a Semmelweis Egyetem hallgatója a nyolcadik magyarországi beteg
Közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem a nyolcadik koronavírus-fertőzöttel kapcsolatban.
A hatóságokkal együtt nem működő irániak a magyarországi tartózkodásukat kockáztatják
Azok az iráni személyek, akik nem tartják be a magyar törvényeket, és nem vetik alá magukat a járványügyi hatósági intézkedéseknek, azoknak részben bűncselekmény elkövetéséért kell felelniük, másrészt kockáztatják magyarországi további jogszerű tartózkodásukat - mondta Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.
Koronavírus: jelentősen nőtt a halottak száma Iránban
Negyvenkilenccel nőtt Iránban vasárnapra virradóra a koronavírusban meghalt emberek száma az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint, ezzel a járványnak már 194 halálos áldozata van a síita államban.
- címkék:
- Irán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Működjenek együtt a magyar hatóságokkal az irániak a koronavírussal kapcsolatban, erre szólítja fel az itt tartózkodó irániakat egy Magyarországon tanult, tekintélyes iráni orvos
A Magyarországon élő irániakat a magyar hatóságokkal való teljes együttműködésre és jogkövető magatartásra kéri a koronavírus terjedése kapcsán egy elismert iráni orvos, aki maga is Budapesten telepedett le. Mindez azért fontos, mert kiderült, hogy két iráni fiatal nem engedelmeskedett a magyar egészségügyi hatóságoknak, csak rendőri felszólításra volt hajlandó karanténba vonulni a napokban a fővárosban.
- címkék:
- Irán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Az utóbbi egy napban Olaszországban, Kínában és Iránban haltak meg a legtöbben a koronavírus miatt
Kínán kívül Iránban történt a legtöbb haláleset az utóbbi egy napban az új koronavírus okozta járványban. Az iráni hatóságok 21 halálesetről számoltak be, amivel 145-re nőtt a számuk az országban.
- címkék:
- Kína
- Irán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Keresik a négy külföldi fertőzöttel kapcsolatba került embereket
Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs pénteki ülése után arról beszélt, hogy mind a négy eddig fertőzött külföldi állampolgár esetében megindult a járványvizsgálat és a kontaktkutatás - írja a koronavirus.gov.hu oldal.
A kormány felfüggesztette a vízumkiadást az irániaknak
A koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében az Operatív Törzs mai ülésén újabb intézkedéseket hozott. Az OT javaslatára a kormány felfüggesztette az irániak számára a vízumkiadást -jelentette be Lakatos Tibor a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vezetője - áll a koronavirus.gov.hu oldalon.
- címkék:
- Irán
- vízum
- járvány
- fertőzés
- koronavírus
- Címkefelhő »
Iránban is bezár az összes iskola a koronavírus miatt
Iránban egy hónapra bezárják az összes oktatási intézményt az új koronavírus miatt - jelentette be csütörtökön Szaid Namaki iráni egészségügyi miniszter.
- címkék:
- Irán
- oktatás
- iskola
- koronavírus
- Címkefelhő »
Enyhe tünetei vannak az iráni diákoknak
Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán beszélt a Magyarországon regisztrált két koronavírusos diákról. A főorvos azt mondta, hogy enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik.
Már 120 ezer migráns van a görög-török határon, egyre több az összecsapás
Este is folytatódtak az összecsapások az Európai Unió külső határánál, a görög-török határon. Görög katonák, az M1 tudósítása szerint könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékkel próbálják megakadályozni, hogy a migránsok áttörjenek. Egyes források szerint halálos áldozata is van az összecsapásoknak, a görögök szerint azonban ez álhír, mint ahogy az is, hogy több tízezren átjutottak. Azt viszont a görögök is megerősítik, hogy a tengeren százával szállítják a hajók a migránsokat. Angela Merkel német kancellár hétfőn azt közölte, 2015-tel ellentétben Németország most nem fogja befogadni a migránsokat. A helyzetet súlyosbítja, hogy a migrránsok ...
Koronavírus: már sokkal több az új beteg Olaszországban, mint Kínában, újabb európai országokba ért el a vírus
Kínában újra 300 alatt van a napi új fertőzöttek száma (legutóbb 202), Olaszországban viszont vasárnap már több mint 500 új beteget jelentettek, ezzel másfélszeresére nőtt a fertőzöttek száma. Iránban hivatalosan 66 az áldozatok száma - köztük van az ország legfőbb vezetőjének tanácsadója is. Hétfőre a vírus újabb országokban jelent meg, az EU pedig magas szintre emelte a riasztást. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 67 országban 89 071 beteget regisztráltak. Koronavírus-fertőzésben eddig 3044-en haltak meg, Európában 44-en. 45 074 ember felgyógyult a betegségből. Összefoglaló.
Belehalt a koronavírus-fertőzésbe Irán legfelsőbb vezetőjének tanácsadója
A 71 éves Mohammad Mirmohammadi az első vezető tisztviselő, aki belehalt a járványba.
- címkék:
- Irán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Franciaországban betiltják az 5000 főnél nagyobb rendezvényeket, törölték a párizsi félmaratont is
Franciaországban a járványt okozó COVID-19 koronavírus miatt betiltják a zárt térben tartandó olyan rendezvényeket, amelyeken várhatóan 5000 embernél több venne részt - jelentette be szombaton Olivier Veran francia egészségügyi miniszter.
- címkék:
- Irán
- Japán
- Franciaország
- koronavírus
- Címkefelhő »
Tovább erősödik a járvány Olaszországban, kitört a német járvány, már 10 európai ország érintett a koronavírus-járványban
Tovább terjed a koronavírus Olaszországban. Már 12-en haltak meg, a fertőzöttek száma szerda estére (ellentmondásos hírek után) elérte a 456-öt. Hétfőn 77, kedden 96 új fertőzöttet jelentettek, szerda este éjfélig 131-et erősítettek meg. Szerdáig a vírus már megjelent Ausztriában, Svájcban, Spanyolországban, Horvátországban, Görögországban, Észak-Macedóniában és a legnépesebb német tartományban is. Franciaországban már a második ember halt bele a betegségbe. Litvániában rendkívüli állapotot vezettek be.Több száz turista, köztük öt magyar rekedt Tenerifén egy szállodában. Brazíliából is jelentettek megbetegedéseket, így a vírus megjjelent ...
A koronavírus elleni harc irányítója is megfertőződött Iránban
Megfertőződött Iránban a koronavírus elleni harc irányítója, Iradzs Harirsi helyettes egészégügyi miniszter - adta hírül kedden az IRNA iráni hírügynökség.
- címkék:
- Iradzs Harirsi
- Irán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Ötvenre ugrott a halottak száma egy iráni városban
Egymásnak ellentmondásos hírek érkeznek Iránból a koronavírussal kapcsolatban. Iraj Harirchi, az ország egészségügyi minisztere szerint 12 halálos áldozata van az országban a vírusnak, azonban egy iráni hírügynökség szerint csak Kom városában 50-en haltak meg a COVID-19-ben, és 250 embert karanténban tartanak.
- címkék:
- Kom
- Irán
- koronavírus
- Címkefelhő »
Koronavírus: Törökország lezárta Iránnal közös határát
Törökország elővigyázatosságból lezárta Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét vasárnap, miután az új típusú koronavírus a napokban a szomszédos országban is megjelent, és több halálos áldozatot követelt - jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.
- címkék:
- Törökország
- Irán
- határ
- lezárás
- Címkefelhő »
Iránban két ember belehalt a koronavírusba
Két beteg meghalt az új koronavírus fertőzésében Iránban.
- címkék:
- Irán
- járvány
- vírus
- koronavírus
- Címkefelhő »
Irán nem akarja átadni a lelőtt ukrán gép feketedobozát
Súlyosan megsérült a feketedoboza annak az ukrán utasszállító repülőgépnek, amelyet Irán januárban véletlenül lelőtt - jelentette be az iráni védelmi miniszter szerdán, az ország külügyminisztere azonban leszögezte: a sérülés ellenére sem adják át másik országnak a dobozt.
Fogolycserét hajtott végre Irán és Németország
Irán szabadon engedett egy kémkedésért elítélt német állampolgárt, aki már vissza is utazott hazájába - jelentette be kedden Teheránban egy igazságügyi szóvivő. Ezzel párhuzamosan Németország is szabadon engedett egy iránit.
- címkék:
- Németország
- Irán
- kémkedés
- fogolycsere
- Címkefelhő »
Nem sikerült pályára állítani az iráni műholdat
Nem sikerült Föld körüli pályára állítani a saját fejlesztésű iráni műholdat - ismerte el vasárnap egy katonai forrás a televízióban.
A természeti csapások kezelésében is segíthet Irán legújabb műholdja
Irán újabb műholdat bocsát fel a világűrbe vasárnap - közölte Mohammad Dzsavád Azari-Dzsahromi iráni kommunikációs miniszter. A Zafar nevű műhold néhány órán belül Föld körüli pályára áll - idézte a tárcavezetőt az IRIB iráni hírügynökség.
- címkék:
- Irán
- műhold
- ballisztikus rakéta
- Címkefelhő »
Az ukrán elnök aggódik amiatt, hogy Iránban elemzik a feketedobozokat
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja a Teherán mellett lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozait abban az esetben, ha Iránban nem sikerül kinyerni a rajtuk lévő információkat.
- címkék:
- Ukrajna
- Irán
- ukrán repülőgép
- Címkefelhő »
Teheránba utazik az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője
Teheránba utazik Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn - jelentette be Abbász Muszávi iráni külügyi szóvivő vasárnap.
- címkék:
- Josep Borrell
- Irán
- találkozó
- Címkefelhő »
Az Egyesült Államok szankciót léptetett életbe az iráni Atomenergia Szervezet és a vezetője ellen
Washington szankciót léptetett életbe az iráni Atomenergia Szervezet és a vezetője ellen - jelentette be csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium.
Feltűnően sok a hasonlóság Irán és Ceausescu Romániája között
Közismert ténynek számít a diplomáciatörténetben, hogy Nicolae Ceausescu Romániája és az Iráni Iszlám Köztársaság között feltűnően jó volt a viszony az iszlám forradalom 1979-es győzelmétől egészen a román diktátor bukásáig. Ceausescu ráadásul közvetlenül az temesvári forradalom kitörése után hivatalos állami látogatáson vett részt Teheránban. Ez volt az utolsó külföldi útja, a hazatérése után néhány nappal ugyanis katonai bíróság elé állították, és kivégezték. A brüsszeli Politico vezércikkben emlékezik meg az akkori eseményekről és a két rezsim működése, illetve elhibázott döntései közötti párhuzamról. A román példán tanulva 1989 ...
Kicsúszott a leszállópályáról, az utcán állt meg egy iráni repülő - videó
Kicsúszott a repülőtéri leszállópályáról, és egy utcán állt meg hétfőn Iránban egy utasszállító repülőgép 150 emberrel a fedélzetén.
- címkék:
- Irán
- utasszállító
- Címkefelhő »
Iráni illetékes: Teherán képes bármilyen dúsítottságú uránt előállítani
Irán képes bármilyen dúsítottságú urán előállítására, ha az illetékes hatóságok így döntenek - közölte szombaton az ország atomügynökségének helyettes vezetője a hivatal honlapján.
Irán felszámolt egy nemzetközi drogkereskedő bandát, és kivégezte vezetőjét
Irán felszámolt egy nemzetközi kábítószer-kereskedő hálózatot, és kivégezte a vezetőjét, valamint egy másik bandatagot is - jelentette szombaton az ISNA félhivatalos hírügynökség.
Iráni külügyminiszter: Börtönben van az ukrán gép lelövéséért felelős ember
Börtönben van az az ember, aki felelős az iráni légvédelem által lelőtt ukrán utasszállító január 8-ai katasztrófájáért - közölte szombaton Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.
Maróth Miklós: A közel-keletiekre a trianonihoz hasonló diktátumokat kényszerítettek rá
Irán a Közel-Kelet síita muszlim lakosságának védnökeként tekint magára – ott is, ahol egyébként a többség szunnita. Hogyan fokozza befolyását a térségben, és hogyan szállnak ezzel szembe a szunnita hatalmak? A térség szövevényes etnikai, vallási és szövetségi határvonalairól beszélt a Mandiner című hetilapnak Maróth Miklós arabista, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézet igazgatója, aki újabban az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak is az elnöke.
Irán beismerte: orosz gyártmányú rakétákkal lőtte le az ukrán repülőgépet
Irán kedden beismerte, hogy két orosz gyártmányú légvédelmi rakétával lőtte le január 8-án az ukrán utasszállítót.
- címkék:
- Irán
- rakéta
- ukrán repülőgép
- Címkefelhő »
Ukrán repülő: Irán segítséget kér a feketedobozok adatainak olvasásához
Irán továbbra sem hajlandó kiadni az általuk lelőtt ukrán repülőgép feketedobozait más országoknak, ellenben eszközöket kért a francia és az amerikai hatóságoktól a készülékek adatainak kinyerésére.
Ukrán repülő: Még nincs megegyezés a feketedobozokról
Folytatódnak a konzultációk Kijev és Teherán között arról, hogy adják át ukrán szakértőknek az Iránban lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait, de a tárgyalások "nehezek és feszültek" – közölte vasárnap Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
- címkék:
- Ukrajna
- Irán
- feketedoboz
- Címkefelhő »
Irán egyelőre mégsem adja ki a lelőtt ukrán repülőgép fekete dobozait
Irán megpróbálja saját maga megvizsgálni a január 8-án lelőtt ukrán utasszállító fekete dobozait - jelentette vasárnap az IRNA állami hírügynökség, cáfolva azokat az értesüléseket, amelyek szerint a berendezéseket átadnák Ukrajnának.
Az Egyesült Államok szankcióval sújtott egy iráni parancsnokot tüntetők megölése miatt
Az amerikai külügyminisztérium szombaton közölte, hogy beutazási tilalommal sújtja az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornokát, akinek egységét azzal vádolják, hogy tüntetőket mészárolt le tavaly novemberben.
- címkék:
- Egyesült Államok
- Irán
- tüntetés
- Címkefelhő »
Ukrajnába küldik a lelőtt repülőgép feketedobozait
Irán Ukrajnába küldi az iráni hadsereg által január 8-án véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozait – jelentette szombaton a Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség egy helyi légügyi tisztségviselőre hivatkozva.
- címkék:
- Ukrajna
- Kanada
- Irán
- Címkefelhő »
A Nyugatot szidta Irán legfőbb vallási és politikai vezetője
Az Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép tragédiája nem feledtetheti az amerikai erők által Irakban megölt Kászim Szulejmáni iráni tábornok áldozatát - jelentette ki Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője pénteken Teheránban a heti muszlim nagyimán. 2012 óta nem volt példa arra, hogy Hamenei vezesse ezt a szertartást.
Tizenegy amerikai katonát kórházban ápolnak az iráni rakétatámadás óta
Irán január 8-án rakétákkal támadta meg az iraki Ain al-Aszad légitámaszpont, ahol amerikai katonák tucatjai állomásoztak. A támadás válaszcsapás volt Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokának megölésére.
Ukrán gép: kártérítést követelnek Irántól az áldozatok országai
Ötpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg Iránnal szemben csütörtöki londoni ülésükön azoknak az országoknak a külügyminiszterei, amelyeknek állampolgárai a múlt héten Teherán közelében lelőtt ukrán utasszállító repülőgépen utaztak.
- címkék:
- Irán
- kártérítés
- lelőtt ukrán gép
- Címkefelhő »
Egy új videó szerint Iránban két rakétát lőttek ki az ukrán repülőgépre - videó
Iránban két rakétát lőttek ki az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó repülőgépére – jelentette kedden a The New York Times biztonsági kamerák által rögzített, újonnan előkerült videofelvételekre hivatkozva.
- címkék:
- Irán
- ukrán repülőgép
- Címkefelhő »
Rakétatámadás ért egy iraki támaszpontot, ahol amerikaiak is szolgálnak
A megtámadott Tadzsi támaszpont, ahol amerikai katonák is szolgálnak, Bagdadtól mintegy húsz kilométerre északra van. A helyi katonai és belügyminisztériumi források szerint az akcióért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget.
Őrizetbe vették Iránban az ukrán gép lelövéséről videót készítő embert
Az iráni Forradalmi Gárda őrizetbe vette azt az embert, aki kitett az internetre egy videót a rakétatámadásról, amelynek következtében lezuhant a MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó gépe a múlt héten.
- címkék:
- Ukrajna
- Irán
- ukrán repülőgép
- Címkefelhő »
Kiutasíthatja Irán a brit nagykövetet
Robert Macaire, Nagy-Britannia teheráni nagykövetének kiutasítását javasolta kedden Golamhosszein Eszmáili iráni igazságügyi szóvivő, amiért a diplomata az ukrán repülőgép lelövése miatt tartott kormányellenes tüntetésen vett részt az iráni fővárosban.
Több embert letartóztattak Iránban a lelőtt ukrán gép miatt
Magas rangú bírókból és szakértőkből álló különbíróság létrehozását szorgalmazta Haszan Róháni iráni elnök a Teherán közelében lelőtt ukrán repülőgép ügyének kivizsgálására kedden.
- címkék:
- Irán
- repülőgép
- letartóztatás
- lelövés
- Címkefelhő »
Boris Johnson: Ha Amerikának nem kell az iráni nukleáris megállapodás, másikat kell kötni
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint, ha az Egyesült Államoknak nem kell az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről kötött többhatalmi megállapodás, akkor új egyezményt kell kötni Iránnal.
Lelőtt ukrán gép: jogi eljárást indítanának Iránnal szemben a gyászoló nemzetek
Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter azt mondta, január 16-án Londonban fogja megvitatni egy lehetséges jogi eljárás elindítását Iránnal szemben az az öt nemzet, amelynek állampolgárai meghaltak a Teherán mellett lelőtt ukrán utasszállítón.
Olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj
Szerdától mind a benzin, mind a gázolaj ára csökkeni fog, így aki teheti, annak érdemes lehet a töltőállomások felkeresését későbbre halasztania.
- címkék:
- Irán
- gázolaj
- benzin
- gazdaság
- árcsökkenés
- hordó
- Címkefelhő »