interjú

címke rss

Ezt a döntését bánta meg mélyen Diana hercegné: ez volt a vég kezdete

Life.hu2020.10.21, 11:05

Diana hercegné hírhedt Panorama-interjúját egy új dokumentumfilmben tárják fel, az egykori hercegnéhez közeli források szerint Diana mélyen megbánta azt az interjút, ami a bukásához vezetett. 

Karantén-kisokos: így kerüld el a depressziót bezártság idején - interjú Felházi Anettel

Life.hu2020.10.20, 16:09

Hosszú hónapok óta jelen van a mindennapjainkban a koronavírus, ami alapjaiban megváltoztatta az életünket. Az első hullám alatt hetekre karanténba kényszerültünk, ami sokaknál okozott komoly lelki és fizikai károkat. Klinikai szakpszihológussal jártuk körbe a témát. Interjú Felházi Anettel.

Az Újpest legendája szerint a legjobbkor játszik a Fradi a Barcelonával

Sport2020.10.20, 10:49

A Ferencváros 25 év után játszhat ismét a nemzetközi klubfutball legrangosabb tornáján, a Bajnokok Ligájában. A magyar csapat ráadásul a Barcelona otthonában lép pályára első mérkőzésén Lionel Messiék ellen. A meccs kapcsán Spanyolországból telefonon sikerült utolérnünk az Újpesttel kilenc bajnoki címet szerzett és a magyar válogatottal olimpiát nyert egykori kiváló játékost, Fazekas Lászlót.

Távozott a műsorból a TV2 sztárja: őt nem akarták már látni a nézők - Videó

Life.hu2020.10.19, 07:32

Miss Moodnak kellett távoznia a Sztárban Sztár 8. élő adásából. Dóri sajnos rutinosan állt a kieső zónában, amit énekesnőként rendkívül nehezen élt meg. Az eredményhirdetés után pedig a Life.hu-nak is elárulta, milyen érzésekkel hagyja el a TV2 színpadát.

Gabriela Spanic őszintén mesélt a legnagyobb félelméről

Life.hu2020.10.15, 21:09

A venezuelai sztár, Gabriela Spanic kendőzetlenül beszélt a félelmeiről, és azt is elárulta, melyik hírességgel töltene el legszívesebben egy egész napot.

Így gyógyította Gabriela Spanicot táncpartnere:"Próbáltam őt masszírozni" - Videó

Life.hu2020.10.13, 17:34

A Life.hu munkatársának elárulta Gabriela Spanic táncpartnere, milyen nehézségeket rejt a szupersztár felkészítése.

Ha ezt csinálhatom, boldog vagyok

Kultúra2020.10.11, 12:09

Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójának irodája éppen olyan, amilyennek lennie kell. Néhány, díszletnek is kiválóan alkalmas karosszék, egy pianínó és temérdek partitúra uralja. Az ismert karmesterből elképesztő energia árad, tele van tervekkel, most ugyanúgy, mint harminc évvel ezelőtt.

Interjú a 2020-as őszi és téli sminktrendekről

Life.hu2020.10.22, 10:20

Ahogyan a ruhák világában, úgy a smink területén is örökké változik a divat. Egyik szezonban még a matt hatás a trendi, a másikban már a szikrázó ragyogás. Hol a natúr, hol a kontúrozott orca a menő, a rúzsokról és szemfestékekről ne is beszéljünk! De mi lesz a 2020-as őszi/ téli sminktrend?

Elképesztő párbajt vívott Jakabos Zsuzsanna és Berki Krisztián 

Sport2020.10.08, 16:35

Az Origo is részt vett azon a rendhagyó eseményen, ahol influencerek és hírességek mérték össze tudásukat a League of Legends és a Fifa 21 videojátékokban. Az izgalmas rendezvénynek a nemrég megnyílt WNP Esport Klub adott otthont, célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet a Mediaworks által szervezett Megyék Csatája e-sport versenyre. 

Soha nem voltak olyan jók a magyar-amerikai kapcsolatok, mint napjainkban

Itthon2020.10.07, 15:00

Világosan látszik, hogy a magyar gazdaságban a visszaesés kisebb volt, mint az Európai Unió átlaga, az ország egyik legfőbb előnye sokakkal szemben az, hogy nagyfokú politikai stabilitás jellemzi, ez pedig egy komoly előny – minderről Eric Stewart beszélt az Origónak adott interjújában. A Magyar-Amerikai Üzleti Tanács vezetője szerint a magyar kormány helyes lépéseinek köszönhető, hogy soha nem voltak olyan jók a magyar-amerikai kapcsolatok, mint napjainkban. 

A FIFA számomra egy észjáték is egyben

Sport2020.10.05, 16:28

A 27 éves tartalomgyártó több platformon is szórakoztatja nézőit.

Koncz Zsófia: A borsodi munkahelyek megvédése a legfontosabb feladatom

Itthon2020.10.07, 19:33

Ennek az időközi választásnak a tétje az itt élő emberek érdekeinek érdemi képviselete, édesapám, Koncz Ferenc négy évre kapott felhatalmazást, és az Ő munkájának a folytatásáról szól ez a voksolás  – minderről Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszélt az Origónak. Több tervét nem tudta befejezni, de minden erőmmel azon leszek, hogy a következő időszakban ezeket az itt élőkkel összefogva megvalósítsam – tette hozzá Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos számú körzetének jelöltje. 

A hazai e-sport piac jó úton jár afelé, hogy minél több embert láthasson el

Sport2020.10.05, 15:22

Többen úgy gondolják, hogy túl sokat játszik a LoL-lal, de a valóság az, hogy az XP boostnak sokat köszönhet. Sokáig ő volt a legmagasabb szintű magyar League of Legends játékos, azóta kicsit visszavett a lendületből, de az 1000-s határt ennek ellenére sikerült elérnie. Ismerjétek meg közelebbről Huzsvári "Anniewhere" Patrikot, aki a Megyék Csatája LoL versenyén a keleti régiókat buzdítja.

Nem csak egyféle szépség létezik - Interjú Kozma Ritával

She2020.10.05, 11:35

Túlsúlyos kislány voltam, aki evett örömében, unalmában, bánatában. Kamaszként rengeteget csúfoltak a külsőm miatt, "Nokedlinek" hívtak. Aztán jött a kamaszkor, és minél több megjegyzést kaptam, annál többet zabáltam.

Ez a legendás lemezlovas, Bárány Attila több, mint 30 éves szakmai sikerének titka - Videó

Life.hu2020.10.03, 13:07

A népszerű lemezlovas, Bárány Attila több, mint 30 éve áll a lemezjátszók mögött és az évtizedek alatt soha nem hagyott alább a lelkesedése, a mai napig imádja, amit csinál. A Life.hu-nak arról mesélt, hogy mi a titka annak, hogy ilyen hosszú idő után is az élvonalbeli dj-k táborát erősíti és őszintén nyilatkozott arról is, hogy most 17 éves lánya milyen sűrűn látogatja a bulijait, illetve, hogy miért szent és sérthetetlen számára egy éjszakai zenélés után is a vasárnapi családi ebéd. 

Egy futballigazolás, ami előtt a játékos menyasszonyát is ellenőrizték

Sport2020.10.02, 21:50

Novothny Soma a 2019/2020-as bajnoki szezont Újpesten fejezte be, de az új idényt már Bochumban, a Bundesliga 2-ben kezdte el. A 26 éves csatárnak több ajánlata is volt, azonban a szakmai fejlődés lehetősége és a saját céljai miatt Németország mellett döntött. Új csapata a szerződtetése előtt nemcsak a focitudását, hanem a magánéletét is ellenőrizte. A némettel egyelőre hadilábon áll a korábbi korosztályos válogatott futballista, de az edzések mellett már a nyelvtanulást is felvette a napirendjébe. Interjú Novothny Somával.

Legnagyobb félelméről vallott Lékai-Kiss Ramóna - Videó

Life.hu2020.10.02, 20:59

A Dancing with the Stars műsorvezetője 36 kérdésre válaszolt őszintén. Ebből kiderült, mitől fél a legjobban Kiss Ramóna.

Varga Judit: Mi meg akarjuk állítani a migrációt

Itthon2020.10.01, 14:10

A Die Zeit című liberális német hetilap "Mi meg akarjuk állítani a migrációt" címmel közölt interjút Varga Judit igazságügyi miniszterrel a csütörtökön megjelent számában.

„Egy házasság nem megy tönkre egyik pillanatról a másikra” – interjú Csiszár Imre rendezővel

Life.hu2020.09.30, 08:51

Az Újszínház műsorára tűzi Zilahy Lajos Fatornyok című darabját, amelyben egyszerre van jelen a sziporkázó humor, egy házasság drámája, illetve a mérhetetlen hazaszeretet. A történet a két világháború közötti időszakban játszódik, egy család szétszakadását mutatja be, ahol a konfliktusokat a házastársak szülőföldjükre való visszavágyódása indítja el. Ezzel a művel zárták be anno 1944-ben a Nemzeti Színházat, majd az ostrom után 1945-ben, nagy sikere miatt, a Vígszínház a Fatornyok című darabbal nyitotta meg kapuit. A színmű rendezője, Csiszár Imre arról mesélt, mitől is lesz örökérvényű ez az alkotás.

Ifjabb Növényi Norbert: Világbajnok leszek a ketrecben!

Sport2020.09.30, 17:46

Már kétévesen karatézott, aztán olimpiai bajnok édesapja termében beleszeretett a birkózásba. 14 volt, amikor kiköltözött Angliába, ahol éveken keresztül napi négy órát buszozott azért, hogy a legjobbakkal edzhessen együtt. Tehetségének és akaraterejének köszönhetően már középiskolásként bunyózhatott a világ második legnagyobb ketrecharc-szervezetében. Most 20 évesen arra készül, hogy a Bellator csütörtöki gáláján társ fő mérkőzésen szerepeljen Milánóban. Interjú ifjabb Növényi Norberttel.

Zavartan és dühösen adott interjút Meghan Markle: ezt állapították meg róla

Life.hu2020.09.30, 08:53

Meghan Markle legutóbbi nyilvános beszélgetését egy testbeszéd-elemző is végig nézte, és meg is állapított néhány dolgot. 

22 év után megszólalt Császár Előd: így történt a halálos baleset

Life.hu2020.09.29, 14:59

A 47 éves DJ sosem beszélt még arról a halálos balesetről, ami örökre megváltoztatta az életét. 22 év után törte meg a csendet, a Tények Plusznak adott interjút.

Exkluzív interjúban beszélt Yvonne Dederick a szexről - Videó

Life.hu2020.09.28, 20:34

Yvonne Dederick nem éppen egy könnyű témáról beszélt: elárulta, hogy szerinte milyen veszélyek és nehézségek lengik körbe a mai fiatalok szexuális életét. 

A korábbi teniszcsillagot meglepte Novak Djokovic

Sport2020.09.27, 18:01

Az NSO-nak adott interjút az egykori legendás teniszező, John McEnroe. A korábbi hétszeres egyéni Grand Slam-győztes szerint a Roland Garroson a legnehezebb ellenfél Rafael Nadal lesz.

Orbán Viktor: Az új migrációs és menekültügyi javaslatcsomag alapján kötelezővé válhat a migránsok befogadása

Itthon2020.09.25, 22:22

Nem támogatja magyar kormány az Európai Bizottság szerdán bemutatott migrációs csomagját, mert az arra kényszerítheti Magyarországot, hogy menedékkérőket fogadjon be - mondta Orbán Viktor a Reutersnek adott interjújában. A magyar kormányfő szerint a Brexit bátor lépés volt, de mi nem ezt az utat követjük, az amerikai elnökválasztás kapcsán pedig azt mondta, hogy szerinte Donald Trump fog nyerni, akivel kivételesen jó a kapcsolata.

Csapó Gábor: Több jött ki belőlem a pólóban, mint amennyi bennem volt

Sport2020.09.20, 12:41

Mindent elért a vízben, ami elérhető, a Gyarmati Dezső-féle aranycsapat meghatározó pólósa volt, de ez csak része Csapó Gábor hét évtizedének. Mindig történt vele, miatta valami, mint a tehetséges emberekkel általában. úgy tartja: akinek nála szebb élete volt, az festi magát.

Donald Trump barátként tekint Orbán Viktorra - videó

Itthon2020.09.19, 18:32

Donald Trump barátként tekint Orbán Viktor miniszterelnökre - jelentette ki a Pesti TV–nek adott exkluzív interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Kasza Tibi: "Minden nap eszembe jut, hogy leszek újra szegény"

Life.hu2020.09.17, 08:47

Kasza Tibi nemrég Osváth Zsolt 1Kanapén című műsorában vendégeskedett, ahol meglepő őszintességgel vallott gyerekkoráról, ami igencsak meghatározta azt, hogy milyen felnőtt vált belőle. 

Ezért hagyta ott Noszály Sándor az USA-t - Videó

Life.hu2020.09.16, 13:38

Az egykori Nagy Ő Amerikából Magyarországra költözött, és ha már itt van, szerepet kapott a TV2 Dancing with the Stars című műsorában. Noszály Sándor a Life.hu-nak elmondta, miért költözött át a tengeren túlról, valamint azt is elárulta, hogy tud-e egyáltalán táncolni. 

A Diósgyőr sajnálja a botrányos interjút, és elnézést kér a Honvédtól

Sport2020.09.15, 14:13

Sajnálatos események játszódtak le a szombati DVTK-Budapest Honvéd OTP Bank Liga mérkőzést követő televíziós pályaszéli interjú alatt. A Honvéd játékosát, Gazdag Dánielt, valamint a vendégek sajtófőnökét, Rác Benedeket a DVTK szurkolói inzultálták, amely után félbeszakadt az interjú. 

Két telefonhívás után nevezték ki az Újpest edzőjét

Sport2020.09.11, 09:43

Rogan Predrag június 1-én vette át az Újpest kispadját a korábbi vezetőedzőtől, Nebojsa Vignjevictől. A szerb szakembernek nem kisebb feladatot kellett megoldania, mint hogy a kiesés ellen küzdő együttest megmentse a másodosztálytól. A küldetést végül sikeresen végrehajtotta a 46 éves tréner, aki a kemény és elkötelezett munkában hisz, és abban, hogy a pozitív hozzáálláson nagyon sok múlhat. Interjú az Újpest vezetőedzőjével, Rogan Predraggal.

Szily Nóra visszatérne a képernyőre - Videó

Life.hu2020.09.10, 17:34

A Life.hu egykori sztárszerzője, Szily Nóra korábban rendszeresen látható volt a televíziók képernyőjén, ám az elmúlt években egészen más irányt vett a karrierje. A Life.hu utánajárt,mi mindennel foglalkozik manapság a legendás tv-s, valamint az is kiderült, Nóra mivel térne vissza a képernyőre.

Paprika folyik az ereimben

Itthon2020.09.09, 11:57

A washingtoni székhelyű Amerikai Magyar Koalíció elnöke mindent elkövet, hogy egy platformra hozza a magyarul beszélő és nem beszélő amerikai magyarokat. Mindenki számít neki, aki Magyarországra jó szívvel tekint és magáénak érzi. Magyarországi életéről és az amerikai magyarság jelenlegi helyzetéről is mesélt Andrea Lauer Rice a Hajónaplónak.

Varga Judit: A miniszteri megbízatást szolgálatnak tartom

Itthon2020.09.08, 12:54

Varga Judit igazságügyi miniszter a Hajónaplónak adott interjút, melyben beszélt többek között családról, munkáról, borsodi kötődéséről, a közösségi médiában való megjelenés fontosságáról, és arról is, hogy a zene továbbra is az élete része maradt.

Apáti Bence: Még a Kádár-rendszerben sem fenyegették így a máshogy gondolkozókat, mint Gyurcsány Ferenc

Itthon2020.09.01, 19:49

Az elmúlt harminc évben ez volt a legkeményebb, legbrutálisabb fenyegetés, ami demokratikusan megválasztott politikus száját elhagyta - így értékelte Apáti Bence az Origónak adott interjújában Gyurcsány Ferenc fenyegetőzését. Ezért is kellett felemelni ellene a szavukat, ezért írta alá a petíciót. A Budapesti Operettszínház balettigazgatójával beszélgettünk még a La Mancha lovagjának bemutatójáról, a koronavírus-járvány második hullámáról, az ezzel kapcsolatos óvintézkedésekről, a baloldali színházi körök pökhendiségéről és a Keménymagról is.

Tilla a Sztárban sztárról mesélt - Videó

Life.hu2020.08.31, 19:49

A hetedik szériájához érkezett a Sztárban sztár, az ország házibulija. A TV2 vasárnap esti show-jának házigazdája ismét Till Attila, aki a Life.hu-nak elárulta, miért fontos számára ez a műsor. Tilla azt is elárulta, mit csinálnak a színfalak mögött az énekesek, amit a nézők nem láthatnak.

Nagy István: A járvány feladta a leckét, de jól vizsgáztunk

Gazdaság2020.08.27, 13:07

Ősszel parlament elé kerül az új bortörvény tervezete, az új jogszabály jelentős egyszerűsítéseket és bürokráciacsökkentést is hoz – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető az agrárképzés átalakításáról, a járvány hatásairól és az öntözés fontosságáról és fejlesztésének támogatásáról is beszélt. Utóbbin belül arról is, hogy akár még a paksi atomerőmű hűtővízét is felhasználnák öntözésre.

Hajnal Tamás: Szeretnénk nehéz meccsre kényszeríteni a Celticet a BL-ben

Sport2020.08.22, 07:58

A Ferencváros szerda este 2-0-ra legyőzött a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a svéd bajnok Djurgarden, így már a skót szárcsapat, a Celtic elleni összecsapásra készülhet a zöld-fehér csapat. Az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás szerint a glasgow-i összecsapásra sem feltartott kézzel utazik a csapat, amely idén is szeretne valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe jutni. Hajnal Tamás az új Davor Sukerről, Gróf Dávidról és a Fradi átigazolási politikájáról is beszélt az Origónak.

Vidnyánszky Attila: Ez egy krimibe illő, száguldó szenvedélytörténet

Kultúra2020.08.19, 12:02

Az államalapítás ünnepének előestéjén, augusztus 19-én mutatják be a Coopera szervezésében a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon emblematikus nemzeti operánkat, a Bánk bánt. A címszerepben a Liszt-díjas Molnár Leventét, a főbb szerepekben pedig többek között Fischl Mónikát és Mester Viktóriát láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével, a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attilával a közelgő premier kapcsán többek között arról beszélgettünk, mit üzenhet a ma emberének ez a kétszáz éves történet.

Nekem itthon van dolgom

Kultúra2020.08.19, 16:39

Az augusztus 19-i Parkfoglaló gála fellépői között megtalálhatjuk Szemere Zita operaénekesnőt, akinek ez a koncert most igazi visszatérés, két okból is. A művésznő alig várja, hogy újra színpadra léphessen, mert meggyőződése, hogy ő énekelni született.

Augusztusban rendezik meg a Budapesti Operettszínház szabadtéri gálaestjét

Kultúra2020.08.18, 14:01

Idén még három alkalommal rendezik meg a Budapesti Operettszínház szabadtéri gálaestjét. Augusztus 20-án, 21-én és utoljára 22-én Open Air koncertek várják a musical- és operettrajongókat a Pesti Vármegyeházán.

Nem az a feladatom, hogy feladjam

Kultúra2020.08.15, 13:40

Az államalapítás ünnepének előestéjén, augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt mutatják be. Az előadást a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezi, a címszereplő pedig a New York-i Metropolitan-tól a párizsi Operáig mindenütt ünnepelt, világhírű operaénekes, Molnár Levente lesz. A közelgő premierről, és a Margitszigeti Szabadtéri Színház sorsáról Bán Teodóra ügyvezető igazgatóval beszélgettünk. Mint ismert: az új baloldali városvezetés sok mindent megpróbált, hogy a szabadtéri színházat hosszú évek óta vitathatatlan eredménnyel vezető Bán Teodórától megszabaduljanak. Ez aazért ...

Építeni akarunk, nem rombolni

Itthon2020.08.12, 13:42

Augusztus elsejétől Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Az előadásaival egész Európában nagy sikert elért, számos külföldi díjat is nyert művész ellen példátlan támadás indult. Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője például azt mondta, hogy Vidnyánszky Attilát földönfutóvá kell tenni minden értelemben - azaz, ki kell majd rúgni és a vagyonát is el kell kobozni. Korábban Palkovics László miniszter részletesen elmagyarázta, hogy miért van szükség - több, más egyetem mintájára - az SZFE átalakítására. Miért lesz így ggazdaságosabb ...

Vak dióba zárt lét

Kultúra2020.08.13, 09:38

A közelmúltban jelent meg Bátorligeti Mária A gondozónő című regénye az Irodalmi Jelen Könyvek sorában. A könyv, amelynek témája rendkívül időszerű (a főhőse egy külföldön munkát vállaló, fiatal nő), végig feszültségben tartja az olvasót. Sodró erejű a regény nyelvezete, meghökkentőek költői képei. A történet pedig a kegyetlen realitás és egy mágikus, képzeletbeli világ keveréke. Az írónővel Bene Zoltán beszélgetett.

Leslie Mandoki: Komolyan gondolom, hogy a jövő zenéjét írom

Kultúra2020.08.12, 16:30

Németország egyik legsikeresebb zenei producere - így mutatja be a legnagyobb svájci lap, a Weltwoche Leslie Mandokit, akivel hosszú interjút közölt. Leslie Mandoki többek között olyan hírességekkel dolgozott együtt producerként, mint Lionel Ritchie, Jennifer Rush, Phil Collins. A lap felidézi azt is, hogy 1975-ben, 22 esztendős rockzenészként a kommunista Magyarországról Nyugatra ment, ahol szinte mindent a nulláról kellett újrakezdenie. Kemény, szívós munkával, lépésről lépésre hozta létre München közelében a Starnbergi tó mellett a nemzetközi hírű, több nagy stúdiót magában foglaló zenei vállalkozását. A lap megemlíti, hogy olyann ...

Somossy Barbara ha akar, találkozhat Henry Cavillel

Life.hu2020.08.11, 11:22

Nem mindennapi helyzetben van csinos műsorvezető, Somossy Barbi. 

Az újpesti csapatkapitány szerint még össze kell rázódniuk

Sport2020.08.03, 10:08

Az NSO készített interjút az újpesti csapat vezérével, Simon Krisztiánnal. A 29 éves középpályás az épülő együttesről, az előző idényről és a rá váró feladatokról is beszélt.

Nagy Ádám: Ha nem te vagy Messi vagy Ronaldo, az egészet kezdheted újra

Sport2020.08.02, 12:41

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bristol City 36-szoros magyar válogatott középpályása, Nagy Ádám szerint jól döntött, amikor az olasz Bolognát otthagyva Angliába igazolt, de arról is beszélt, hogy többet soha nem sieti el a sérülést követő visszatérést.

Jeszenszky Zsolt elárulja, mit jelent politikai hobbistának lenni

Itthon2020.07.31, 22:46

Augusztus 2-án 20 órától a Cotton Club Singers Negyedszáz koncertjére készülő László Boldizsár és a Pesti TV kreatív igazgatását magára vállaló politikai hobbista, Jeszenszky Zsolt lesz a Sláger Téma vendége a Sláger FM-en.