igazságügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendõrség
- kékfény
- Bárándy Péter
- bíróság
- rendõr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb védzáradékot vethet be az EU
A hétfõi EU-nagybizottságon továbbra is a védzáradék és az EU-támogatások kérdése jelentette a fõ vitatémát. A külügyminiszter elmondta, már nemcsak az általános gazdasági védzáradék bevezetésérõl beszélnek az EU-tagok, hanem két új típusú védzáradékot is bevezetnének. Az egyik a bel- és igazságügyi területeket érintené, a másik pedig a belsõ piac védelmét szolgálná. Az ellenzék számára ugyanakkor már nem az az egyik fõ kérdés, hogy mit ír alá a köztársasági elnök.
Esõ és szél kínozza az olasz földrengés túlélõit
Miközben a dél-olaszországi Molise tartományban tovább reng a föld, az igazságügyi szervek büntetõeljárást kezdeményeztek a csütörtöki iskolaomlás ügyében, amely huszonhat gyermek halálát okozta. A csütörtöki erõs földmozgás miatt hajléktalanná vált többezer embernek mára a rossz idõvel is szembe kellett nézni, a körzetben felállított sátortáborok lakóit az erõs szél és az esõ is sújtja.
Törvénymódosítás a családon belüli erõszak ellen
A családjogi törvény módosítását tervezi Bárándy Péter igazságügyi miniszter a családon belüli erõszak megfékezése érdekében. A módosítás után bevezetnék a távolságtartás intézményét, vagyis az erõszakoskodó családtagnak meg lehetne tiltani, hogy rokonai közelébe menjen.
Alkotmánysértõ a kisebbségi választási rendszer
Abszurd, de nem törvényellenes az, hogy Jászladányon nem roma származású jelöltek nyerték a kisebbségi választást - mondta a kisebbségi ombudsman. Kaltenbach Jenõ szerint alkotmánysértõ és botrányos a kisebbségi választási rendszer. Bárándy Péter igazságügyi miniszter egyetért azzal, hogy módosítani kell a választási törvény ezzel kapcsolatos részeit.
EU-négypárti újra a jövõ héten
Bárándy Péter igazságügyi miniszter jövõ hét csütörtökre hívta össze az alkotmánymódosításról szóló újabb négypárti egyeztetést. A Fideszen kívül valamennyi párt már jelezte, hogy részt vesz a találkozón. A legnagyobb ellenzéki párt szerdán alakítja ki errõl álláspontját.
Információk nélkül nem tárgyal az ellenzék az EU-ról
Áder János, a Fidesz frakcióvezetõje úgy tudja, hogy a kormány még a hétvégén átdolgozta az alkotmánymódosítás szövegét, tehát nem is azt a változatot terjesztik be, amit a kormány korábban elfogadott. A Fidesz még mindig nem látta a szövegtervezetet, ezért - az MDF-fel együtt - nem vesz részt azon a hétfõi egyeztetésen, amit az igazságügy-miniszter hívott össze. Ha mindenki tartja magát a négypárti nyilatkozathoz, akkor decemberre megszülethet az alkotmány módosítása - mondta a kormányszóvivõ.
EU-tárgyalás az ellenzék nélkül
Sem a Fidesz, sem az MDF nem vesz részt az EU-csatlakozást érintõ alkotmánymódosítás ügyében hétfõre összehívott egyeztetésen, mivel az igazságügy-miniszter pénteken, munkaidõ után jelezte, hogy hétfõn tartják az egyeztetést, és nem mellékelte az alkotmánymódosítás szövegének tervezetét. Ellenzéki támogatás nélkül nem lehet módosítani az alkotmányt.
Az SZDSZ sem támogatja a márciusi népszavazást
Az ellenzék részvétele nélkül tartottak hétfõn egyeztetést az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás szövegérõl. Az MDF hétfõn jelezte az igazságügy-miniszternek, hogy jövõ héten részt venne egy hasonló megbeszélésen. A találkozón az SZDSZ aggályát fejezte ki a március 15-i EU-népszavazással kapcsolatban.
Megszavazták Berlusconi sérthetetlenségét
Tumultuózus jelenetek közepette fogadta el az olasz képviselõház azt a vitatott igazságügyi törvényt, amely kudarcra kárhoztathatja a Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen folyó korrupciós pereket.
Csehák Judit drogkérdésben a kormány ellen szavazott
Kedden délelõtt Répássy Róbert fideszes képviselõ interpellációt intézett az igazságügyi miniszterhez a drogtörvények tervezett enyhítésérõl. Az interpellációs választ minden kormánypárti képviselõ elfogadta, egy kivétellel: Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter az ellenzékkel szavazott. Csehák állítja: véletlenül nyomta meg a "nem" gombot.
Schröder bizalmat szavaz Däubler-Gmelinnek
Gerhard Schröder német kancellár nem kételkedik igazságügy-miniszterének szavában, nem tudja elképzelni, hogy Herta Däubler-Gmelin egy beszélgetés során George Bush amerikai elnök Irak-politikáját Adolf Hitler módszereivel vetette volna egybe.
Orbánék a lágy drogokról faggatják Bárándyt
Négy kérdést tettek fel a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagjai Bárándy Péter igazságügy-miniszternek a Btk. enyhítésével, a lágy drogok legalizálásával, valamint az Erzsébet hídi blokáddal kapcsolatban. A nyílt levél aláírói között szerepel Orbán Viktor elõzõ kormányfõ, valamint Martonyi János exkülügyminiszter.
Polt örül a kormány intézkedéseinek
A jövõben az ügyészség maga állíthatja össze költségvetését és terjesztheti be azt a parlament elé - mondta Polt Péter legfõbb ügyész, aki azt is üdvözölné, ha megvalósulna az igazságügy-miniszter javaslata az 50 százalékos illetményemelésrõl.
Meggyilkolták Kasmír igazságügy-miniszterét
Néhány nappal a Kasmír indiai részében megtartásra kerülõ választások elõtt muzulmán szeparatisták megölték a tartomány igazságügy-miniszterét, és vele további tizenöt személyt.
- címkék:
- India
- választás
- igazságügy
- Kasmír
- Címkefelhõ »
Bárándy cáfolja távozása híreit
Barta Ágnes, az Igazságügyi Minisztérium szóvivõje tolmácsolta Bárándy Péter cáfolatát a sajtóban napvilágot látott híresztelésekkel kapcsolatban, melyek szerint igazságügy-miniszter a lemondását fontolgatná.
Kemény ellentétek az ügynöktörvény vitájában
Elfogadhatatlannak tartják jelenlegi formájukban a kormány által benyújtott ügynöktörvényeket az ellenzék pártok. Szerintük az elõzõ rendszer állambiztonsági szerveivel együttmûködõket ki kell zárni a közéletbõl. A kormánypártok szerint a törvényjavaslatok jók, bár azt elismerték, hogy sok alkotmányossági aggályt el kell még oszlatni. Bárándy Péter igazságügyi miniszter kijelentette: a tervezetek elfogadása után sem lesz politikai boszorkányüldözés.
EU-pénzek bevándorlók hazatelepítésére
Az EU azt tervezi, hogy különleges alapokat hoz létre az illegális bevándorlók repatriálására. A téma a tagországok igazságügyi és belügyi minisztereinek csütörtöki koppenhágai találkozóján kerül megvitatásra.
A száznapos programról a Városligetben
A kormány elsõ száz napjának eredményeirõl számoltak be a miniszterek az érdeklõdõknek vasárnap a Városligetben. Az MSZP és az SZDSZ "Kormány a tettek mezején" elnevezésû nagygyûlésén beszédet mondtak a kormánypártok elnökei, és a miniszterelnök is.
- címkék:
- Családügyi Minisztérium
- Városliget
- Sportminisztérium
- Munkaügyi Minisztérium
- igazságügy
- oktatás
- Millenniumi Földalatti Vasút
- örökség
- Hírközlési Minisztérium
- MSZP
- Pénzügyminisztérium
- Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
- belpolitika
- SZDSZ Országos Tanácsa
- külpolitika
- Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
- Címkefelhõ »
Vizsgálat indul Berlusconi ügyvédje ellen
A bresciai ügyészség büntetõjogi vizsgálatot indított Gaetano Pecorella ügyvéd, az olasz képviselõház igazságügyi bizottságának elnöke ellen - aki egyben Silvio Berlusconi védõügyvédJe is - azzal a váddal, hogy közremûködött egy "bûnbánó" terrorista lefizetésében, így csikarva ki belõle korábbi vallomásának megváltoztatását. A hatóságokkal együttmûködni kész volt fasiszta terrorista, Martino Siciliano az, akinek "megvásárlásában" Pecorella is segített.
Nyilvános lesz az állami vagyon felhasználása
Üzleti titokra hivatkozva a jövõben nem tagadható meg azoknak a közérdekû adatoknak a nyilvánosságra hozatala, amelyek az állami költségvetéstõl kapott pénz felhasználásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodásról tájékoztatnak. Az Igazságügyi Minisztérium az adatvédelmi biztos és a pénzügyi tárca közremûködésével már megkezdte az új szabályok kimunkálását. Eredmény õszre várható.
Nem szigorítja tovább a büntetéseket a kormány
Tízmillárd forintos bûnmegelõzési alapot hoz létre hamarosan a kormány, amire jövõre már pályázhatnak az önkormányzatok és szervezetek. A bûnözés csökkentésére nem a Btk.-t kell szigorítani, hanem a prevencióra kell helyezni a hangsúlyt - mondta az igazságügy-miniszter.
- címkék:
- igazságügy
- alap
- Címkefelhõ »
A külföldiek olcsóbbak a Vegyépszernél
Ismertté váltak az új autópálya-építésekre vonatkozó ajánlatok. A kormány meghívásos, zárt pályázatán a külföldi tulajdonban lévõ cégek olcsóbb építkezést ígértek, mint az eddig egyedüliként dolgozó Vegyépszer. Az építkezések augusztusban kezdõdnek. Eközben újabb konfliktus várható a kormányban a meghívásos pályázat miatt, ugyanis Bárándy Péter igazságügy-miniszter azt mondta: meggyõzõdése, hogy közbeszerzéssel fog eldõlni az autópálya-építés.
- címkék:
- igazságügy
- pályázat
- Vegyépszer
- Címkefelhõ »
Sürgös eljárásban az ügynöktörvény
Sürgös és kivételes eljárást kérve terjeszti a kormánypárti képviselõk ügynöktörvény-tervezetét az igazságügy-miniszter a Parlament elé - döntött a kormány. Ahhoz, hogy ezt mihamarabb napirendre tûzzék, az ellenzék támogatása is szükséges a házszabály szerint.
Huszonhat év után felmentették
Nagy-Britanniában a legfelsõ fellebbviteli bíróság felmentett a gyilkosság vádja alól egy 26 éve börtönben lévõ személyt. Az igazságügyi orvosszakértõi vélemények alapján a bíróság nem találta kétséget kizáróan bizonyíthatónak a vádat, és ezen az alapon szerdán megsemmisítette az ítéletet.
Polt a bírókéval azonos mértékû béremelést kér az ügyészeknek
Polt Péter legfõbb ügyész kedden levélben kérte Bárándy Péter igazságügy-minisztert arra, hogy a bírók és az ügyészek fizetését azonos mértékben növeljék, mert ellenkezõ esetben sérülne az ügyészek hivatali méltósága. A miniszter szerint az ügyészek és a bírák illetménye között nem kell szoros összefüggésnek lennie, ám errõl még tárgyalások folynak.
Életjáradékot kérnek a móri árvák
A móri bankrablás áldozatainak árván maradt gyermekei jogi képviselõje szerint, kártérítési igényt jelentettek be az Erste Bank felé. Bárándy Péter igazságügy-miniszter nemrég a bank hiányos biztonsági rendszerét hibáztatta a gyilkosságokért.
Bárándy: perelhetnék a móri bankot a hozzátartozók
Az Erste Bank egyelõre nem kommentálja az igazságügyi miniszter szerdai nyilatkozatát, miszerint kártérítési pert indíthatnának a móri áldozatok hozzátartozói a pénzintézet ellen. Bárándy Péter szerint a móri bankfiók biztonsági rendszerének hiányossága miatt haltak meg nyolcan a bankrablás során.
Bárándy: Perelhetõ a móri bank
Bárándy Péter igazságügy-miniszter szerint egy per során kideríthetõ lenne, hogy a móri Erste Bank megtett-e mindent az ott dolgozók éa az ügyfelek biztonsága érdekében.
Az USA-val együtt az internetbûnözés ellen
Lamperth Mónika belügyminiszter kedden azt javasolta John Ashcroftnak, az Egyesült Államok igazságügy-miniszterének, hogy a két ország mûködjön együtt az internetes bûnüldözés területén is. Emellett egy új magyar bûnügyi laboratórium létrehozásában is segíteni fog az Egyesült Államok.
Két embertõl vált meg Bárándy
Vízbe fulladt egy fiatalember a Hajós Alfréd uszodában
Meggyilkolt nõt találtak Csalapusztán
Az igazságügyi orvos szakértõ véleménye szerint bûncselekmény áldozata lett az a nõ, akinek a holttestét Csalapusztán, egy bokros területen találták meg csütörtökön.
- címkék:
- kékfény
- igazságügy
- Címkefelhõ »
Rendõrségi akció az Ezüsthajó Kft. irodáiban
Szerzõdéseket, számlákat foglaltak le a nyomozók az Ezüsthajó Kft. irodájában csütörtökön. A dokumentumokat igazságügyi könyvvizsgálók nézik át, majd jelentésük után folytatódhat a nyomozás annak megállapítására, hogy történt-e bûncselekmény a cég mûködése során.
Visszakerülhet a bíróságokhoz az ingatlan-nyilvántartás
Dávid Ibolya a halálbüntetésrõl
Politikusként nem lehet a halálbüntetés kérdésével hangsúlyosan és érdemben foglalkozni a belpolitikában, mivel az az európai környezet, amelyben egyrészt élünk, másrészt mint nemzetközi szervezetnek teljes jogú tagjává kívánunk válni, nem ad lehetõséget arra, hogy a halálbüntetést alkalmazzuk - nyilatkozta Dávid Ibolya, ügyvezetõ igazságügy-miniszter.
Prága és Pozsony kitart a dekrétumok mellett
Prágában tárgyalt hétfõn a Benes-dekrétumokról a cseh és a szlovák igazságügy-miniszter. Mindketten megerõsítették a két ország korábbi álláspontját a kérdésben: visszautasítanak minden olyan törekvést, amely a dekrétumok érvénytelenítésére irányul.
Kivégzésszerûen öltek a móri bankrablók
Az igazságügyi fegyverszakértõk megállapították, hogy a móri bankrablás két elkövetõje a nyolc személyre leadott lövések során olyan sok lövést adtak le, hogy fegyvereikben tárat kellett cserélniük. Az elkövetõk két fegyvert használtak. Az elhunytak közül többet kivégzésszerûen öltek meg.
- címkék:
- bankrablás
- kékfény
- igazságügy
- ORFK
- rendõrség
- Címkefelhõ »
Nem vipera-ütés okozta Simon halálát
Belgrád koszovói albánok megbüntetését követeli
A szerb igazságügyi miniszter pénteken nyílt levélben szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, Washingtont és a hágai Nemzetközi Törvényszéket: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a bíróság vádat emeljen 265 olyan koszovói albán személy ellen, aki súlyosabb bûncselekményeket követett el Koszovóban.
Dávid Ibolya elutasítja a romapolitika bírálatát
A Cigányügyi Tárcaközi Bizottság szerdai ülésén Dávid Ibolya igazságügyi miniszter ismertette a testület eddig eredményeit. A miniszter szerint javult a romák helyzete. Közölte, hogy ezért nem tudja elfogadni a magyar romapolitikát bíráló külföldi és hazai jelentéseket. Hétfõn az USA Magyarországról szóló jelentésében viszont éppen a romákkal kapcsolatban marasztalta el a magyar igazságügyi rendszert.
Pándyék beszámíthatók a pszichiáterek szerint
Az igazságügyi elmeszakértõk teljesen beszámíthatónak minõsítették a brüsszeli esküdtszéken többszörös gyilkossággal vádolt Pándy Andrást és leányát, Ágnest, ám szerintük csak az apa tekinthetõ továbbra is veszélyesnek a társadalomra nézve.
Többmilliós jogosulatlan kifizetések az MTV-nél
Hûtlen kezelés alapos gyanúja miatt gyanúsítottként készülnek kihallgatni a Magyar Televízió több munkatársát a rendõrség Szervezett Bûnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI). Igazságügyi szakértõi jelentés szerint a legkülönbözõbb jogcímen több milliós összegeket fizettek ki jogszerûtlenül az intézmény költségvetésébõl.
Az anyát gyanúsítják a csecsemõ bántalmazásával
Az anyát gyanúsítja a rendõrség annak a csecsemõnek a bántalmazásával, akit válságos állapotban szombaton szállítottak a Madarász utcai kórházba. Ezt támasztotta alá - a hétfõ délutánra elkészült - igazságügyi orvos szakértõi vélemény. Az öthónapos kisgyermeknél agyi károsodást állapítottak meg, továbbra is kómában van.
- címkék:
- Madarász
- rendõrség
- kórház
- igazságügy
- Címkefelhõ »
Terry Black mégis alkalmas az örökbefogadásra
Az RTL Klub információi szerint a megismételt igazságügyi orvosszakértõi vizsgálat ismét azt az eredményt hozta, hogy a transzvesztita elõadómûvész alkalmas Danika örökbefogadására. A pozitív döntés azonban nem garancia arra, hogy nevelt fia nála maradhat.
Belgrád nem kezeskedik Milosevicért
Nem kezeskedik Milosevic volt elnökért, mondta Szerbia igazságügyi minisztere. A belgrádi kormány azokért vállal garanciát, akik önként jelentkeztek a hágai Törvényszéken. Belgrádban cáfolják, hogy a jelenlegi szerbiai elnök, Milan Milutinovic kiadatására készülne a kormány.
Feladta magát három volt tálib miniszter
Feladta magát Afganisztán új vezetésének a tálibok volt védelmi, igazságügyi és ipari minisztere. A tálibok egy volt pakisztáni küldöttje is csatlakozott hozzájuk.
- címkék:
- Afganisztán
- ipar
- igazságügy
- küldött
- Címkefelhõ »
Szakács Imre (1957, Budapest) - Fidesz
Szakács Imre az Ifjúsági és Sport Minisztérium politikai államtitkára, a parlament alkotmány- és igazságügyi bizottságának alelnöke. A Fidesz Gyõr-Moson-Sopron megyei elnöke, 1998-ban Gyõr 2. számú választókerületében szerzett képviselõi mandátumot.
Néhány minisztérium nem költ sajtókampányra
Igencsak változóan ítélik meg a tárcáknál, hogy érdemes-e költeniük saját imázsukra. A szociális minisztérium és az ISM például rendszeresen szerepel hirdetéseivel a sajtóban. A honvédelmi tárcánál több pénzt szeretnének áldozni e célra. A pénzügyérek, az igazságügyisek és a külügyérek viszont nem tartják fontosnak, hogy tévéképernyõre vagy újságoldalra kerüljenek - legalábbis fizetett hirdetés formájában.
- címkék:
- sajtó
- igazságügy
- hirdetés
- ISM
- Címkefelhõ »
Politikai gyilkosság Nigériában
Az iszlám törvénykezés elleni kiállása miatt meggyilkolták Nigéria igazságügy-miniszterét. A 71 éves politikus nyíltan ellenezte a saríja bevezetését.
Farkas Flórián méltatlannak tartja a támadásokat
Teljes az egyetértést a cigányok és a kormány között - közölte Farkas Flórián roma politikus. A kijelentést annak apropóján tette, hogy az igazságügy-miniszter ünnepségen méltatta az öszöndíjban részesülõ roma tanulókat. Ebben az esztendõben egyetlen roma ösztöndíj-kérelmét sem utasították el. Farkas Flórián méltatlannak nevezte, hogy roma szervezetek támadták, mert szervezetével csatlakozott a Fidesz-MDF választási együttmûködéshez.