Hollandia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Amszterdam
- Belgium
- koronavírus
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Holland pénzből fizették azt a két palesztin terroristát, akik felrobbantottak egy zsidó lányt
A holland liberális kormány kénytelen volt elismerni, hogy több éven át, sok millió euróval finanszírozott egy olyan palesztin szervezetet, melynek alkalmazottja volt az a két terrorista, akik meggyilkoltak tavaly egy 17 éves zsidó lányt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az izraeli Jerusalem Post információira hivatkozva.
Menczer Tamás: Támadás zajlik Magyarország ellen
Magyarország elleni támadásnak tekinthető az uniós források elosztását és a politikai feltételek összekapcsolását a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, aki erről az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában beszélt.
Hollandia előző budapesti nagykövete az Iszlám Államhoz hasonlította Magyarországot
Mint arról vasárnap az Origo is beszámolt, Hollandia miniszterelnöke, Mark Rutte durván támadja Magyarországot az Európai Unió költségvetésével és mentőcsomagjával összefüggésben. Erre reagált a közösségi oldalán Meczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Holland rendőrség: egy drogbandához köthető a kínzókamrás konténerbörtön
Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoporthoz köthetők a Wouwse Plantage nevű hollandiai településen felfedezett, hajókonténerekben kialakított, rejtett börtöncellák, amelyekhez egy kínzókamra is tartozott - közölte a helyi rendőrség szerdán.
- címkék:
- Hollandia
- kínzókamra
- Címkefelhő »
Hat embert őrizetbe vett a holland rendőrség egy kínzókamra miatt - videó
A holland rendőrség hat embert vett őrizetbe, miután felfedeztek egy kínzókamrává átalakított hajókonténert, amit óvintézkedésként le is hangszigeteltek. A konténerben fogorvosi szék, és kínzásra is alkalmas szerszámok voltak, többek között fogók, szikék és bilincsek - írja az ABC News.
Tovább csökkent a napi fertőzésszám Belgiumban
Tovább csökkent a napi fertőzésszám Belgiumban, amíg ugyanis egy hete még átlagosan 92,6 új esetet regisztráltak naponta, addig szerdán átlagban napi 83,7, a vasárnap közzétett adatok szerint az elmúlt hét napban pedig átlagosan 82,7 ember esetében mutatták ki az új típusú koronavírus kórokozóját. Hollandiában szintén csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Luxemburgban alacsonyabb a napi fertőzésszám, azonban még mindig jelentősen magasabb, mint az előző hetekben.
Rendőrkézen a toplistás magyar bűnöző
A kőrözött férfit több mint egy évnyi bujkálás után, Hollandiában fogták el a az ottani rendőrök. Drogkereskedelem és hamis pénz miatt keresték.
Toplistás magyar körözött bűnözőt fogtak el Hollandiában
Toplistás körözött bűnözött fogtak el Hollandiában június végén. A férfi egy éve szökött meg a bűnügyi felügyeletből, összesen hat elfogatóparancs volt érvényben ellene.
- címkék:
- Hollandia
- elfogás
- körözött bűnöző
- Címkefelhő »
Willy Wonka-szerű csokoládéüzem épül Hollandiában
A koronavírus hatalmas csapást mért a szőrmeiparra
Belgiumban és Hollandiában július elejétől tovább enyhítik a korlátozásokat
Hollandiában két napja, Luxemburgban 3 hete nincs halálos áldozata a koronavírusnak
Mintegy száz nap elteltével először a hétvégén nem történt a koronavírus-járványhoz köthető haláleset Hollandiában. A kórházakban Covid-19 betegséggel kezeltek száma kevesebb, mint 300. Intenzív ápolásban 57 ember részesül a járványhoz köthető betegség miatt, ez az a szám negyedére csökkent a járvány csúcspontján kezeltek számához képest.
Négyezer sózott heringgel mondott köszönetet egy német kórháznak Hollandia - fotó
A holland kormány négyezer fiatal sós heringgel (matjes hering) mondott köszönetet egy németországi kórháznak a hollandiai koronavírusos páciensek ellátásáért.
Robot felszolgálók segítenek be a holland étteremben
Újranyitottak az éttermek, bárok és kávézók Hollandiában, Luxemburgban nincs új fertőzött
A közösségi távolságtartás szabályainak szigorú betartása mellett hétfő déltől újranyitottak az éttermek, bárok és kávézók Hollandiában a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások újabb megszüntetésének köszönhetően.
Buszbalesetben meghalt két román vendégmunkás Hollandiában
Két romániai munkavállaló meghalt, másik hét pedig súlyosan megsérült szerda reggel Hollandiában, amikor az őket szállító mikrobusz összeütközött egy személygépkocsival - számolt be a tragikus balesetről a Maszol.ro erdélyi hírportál.
Lassult a koronavírus terjedése Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban is
Yves Van Laethem, a belga közegészségügyi szolgálat szóvivője azt mondta, a lazítások eddig nem gyakoroltak negatív hatást a járványügyi trendekre, azonban 10-15 nap elteltével már pontosabb következtetéseket lehet levonni.
Lassult a járvány terjedése Belgiumban
Lassult a koronavírus terjedése, de vasárnapra így is 57 ezer 92-re emelkedett Belgiumban a járvány megjelenése óta igazolt fertőzöttek száma. Hollandiában a bizonyítottan fertőzöttek száma átlépte a 45 ezret. Luxemburgban a hét eleje óta nem halt meg senki a vírushoz köthetően, és az új esetek napi mutatója stabil maradt.
- címkék:
- Hollandia
- Belgium
- Luxemburg
- koronavírus
- Címkefelhő »
Tűz ütött ki egy leszerelt holland atomerőműben
Komoly tűz ütött ki a hollandiai Dodewaard melletti leszerelt atomerőműben csütörtökön - közölte a helyi sajtó.
- címkék:
- Hollandia
- atomerőmű
- tűz
- Címkefelhő »
Rembrandt Éjjeli őrjáratát még sosem láttuk ilyen közelről
Öt szörfös halt meg a holland partoknál tomboló viharos szél miatt
Öt szörfös halt meg a tengeren a holland partoknál tomboló viharos szél miatt.
- címkék:
- Hollandia
- keresés
- vízimentők
- szörfösök
- Címkefelhő »
Bitumenkották a világból, ahol az első zenélő autóútszakasz egy véletlen műve volt
A legtöbbükben közös, hogy sebességcsökkentés céljából marták az aszfaltba, hogy valamilyen ismertebb zeneszámot kódoltak rájuk, és hogy igazából mégsem olyanok, mint amilyennek az ember ráhajtás előtt elképzelte. Van köztük olyan, amely már több mint tíz éve szinte észrevétlenül muzsikál, egy másik építtetőjét beperelték a helyi lakosok pszichológiai kínzás miatt, de találunk olyat is, amelyre gurulva a sebességkorlát betartása esetén sem lehet felismerni, hogy milyen partitúrát használtak az útépítők. Bitumenkották a nagyvilág útjairól.
Lassul a járvány terjedése a Benelux-államokban
A koronavírus-járvány lassulásáról számoltak be vasárnap a Benelux-államok illetékes hatóságai, amelyek szerint egy hét alatt mintegy felére esett vissza a fertőzéssel újonnan nyilvántartásba vettek napi száma. A halálesetek, és a kórházi ápolásra szorulók mutatója szintén csökkenő tendenciát mutat.
Halálos fenyegetéseket kap az iszlámot kritizáló holland politikus
"Lemészárolnának, mint egy birkát, mert kritizálom az iszlámot", fogalmaz a bevándorlásellenes politikus közösségi oldalán, aki az utóbbi napokban számtalan halálos fenyegetést kapott – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Belgiumban átlépte az 50 ezret, Hollandiában a 40 ezret a fertőzöttek száma
Noha jelentősen lassuló tendenciát mutat a koronavírus-járvány terjedése a Benelux államokban, Belgiumban átlépte az 50 ezret, Hollandiában a 40 ezret az igazolt fertőzöttek száma, Luxemburg szintén a járvány terjedésének további lassulásáról adott hírt hétfőn.
Újabb részletek derültek ki a művészettörténet egyik legrejtélyesebb festményéről
Május 4-től újra közlekedik a KLM Budapest-Amszterdam járata
Belgiumban kevesebb az új fertőzött, Hollandiában csökken a halálozás
Belgiumban a szerdai adatok szerint 525 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez a szám több mint százzal kevesebb az előző két nap statisztikáihoz képest.
Belgiumban és Hollandiában is növekedett a fertőzések száma
Belgiumban a hétfői adatok szerint 553 újabb esettel növekedett a regisztrált fertőzések száma, így a 11,5 millió lakosú országban több mint negyvenhatezer fertőzöttet tartanak számon. Hollandiában és Luxemburgban kismértékű lassulás állt be a járvány terjedésében.
Többször is rendelt külföldről drogokat egy kaposvári kollégista
Többfajta drogot is találtak a szervezetében annak a kaposvári fiatalnak, aki hónapokon keresztül rendelt magának kábítószereket egy illegálisan működő internetes oldalról.
Egy holland cég mindössze 90 percre rövidítené a Párizs-Amszterdam vonatutat
Vitorláshajón keltek át az Atlanti-óceánon holland diákok
Kétárbocos szkúnerükön érkeztek haza Hollandiába vasárnap azok a holland középiskolások, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudtak repülőgéppel hazatérni Karib-tengeri tanulmányútjukról.
Lassult a koronavírus-járvány terjedése Belgiumban
Valamelyest lassult a koronavírus-járvány terjedése Belgiumban, ennek ellenére vasárnap átlépte a 46 ezret az igazoltan fertőzöttek száma, a haláleseteké pedig a 7 ezret. Luxemburg a járvány terjedésének további lassulásáról adott hírt vasárnap.
- címkék:
- Hollandia
- Belgium
- koronavírus
- Címkefelhő »
Karantén alá helyeztek két nyérctenyészetet Hollandiában
Karantén alá helyeztek Dél-Hollandiában két nyérctenyészetet, ahol az állatokon kimutatták a koronavírus-fertőzést - közölte vasárnap a holland mezőgazdasági minisztérium.
- címkék:
- Hollandia
- koronavírus
- Címkefelhő »
Tovább nőtt Hollandiában a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma
A legfrissebb, 2019-re vonatkozó adatok szerint 27 százalékkal nőttek a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények. Pedig már a két évvel ezelőtti adatok sem voltak túl megnyugtatóak. Ráadásul tavaly nem csupán az elkövetett esetek száma nőtt meg, hanem az elkövetett bűncselekmények is súlyosabbak lettek - számol be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség a holland De Telegraaf című lap információira hivatkozva.
- címkék:
- Geert Wilders
- Hollandia
- bűnözés
- migráns
- V4NA
- Címkefelhő »
Kalapáccsal törte be a holland múzeum ajtaját a Van Gogh-festmény tolvaja
Egy nagy kalapáccsal zúzta be a hollandiai Singer Laren Múzeum ajtaját a titokzatos műkincstolvaj, aki március 30-án a kora hajnali órákban ellopta Vincent van Gogh egy kisméretű, de értékes festményét a koronavírus-járvány miatt zárva tartó intézményből.
Erdőtűz miatt kiürítettek egy holland kisvárost
Kitelepítették a hatóságok kedd éjszaka a hollandiai Limburg tartomány Herkenbosch városának 4200 lakóját, mert a szomszédos meinwegi nemzeti parkban futótűz alakult ki - jelentette a helyi sajtó.
- címkék:
- Hollandia
- Herkenbosch
- erdőtűz
- Címkefelhő »
Hollandiában engedélyezték a súlyos demenciában szenvedők eutanáziáját
A holland legfelsőbb bíróság kedden engedélyezte az eutanáziát a súlyos demenciában szenvedők számára is - írja az MTI.
Perek tucatjaival nézhet szembe Ausztria a megkésett intézkedések miatt
Ahogy arról Halkó Petra, a Századvég Alapítvány vezető elemzője március végi írásában is rámutatott, Ausztria megkésve hozta meg a koronavírus terjedését fékező intézkedéseit, amelynek gazdasági háttere is lehetett. A tiroli Ischgl városából már február végén távoztak igazoltan koronavírussal fertőzött európai állampolgárok, akik aztán mit sem sejtve terjesztették tovább a kórt. Hollandiában már majdnem négyszázan jelezték, hogy kártérítési igénnyel fognak fellépni a tiroli hatóságokkal szemben, amiért késve hozták meg a síközpontok lezárását elrendelő intézkedéseket, egészen pontosan március közepén, amikor már hetek óta terjedt a fertőzés.
- címkék:
- Hollandia
- Ausztria
- Tirol
- Ischgl
- per
- koronavírus
- Címkefelhő »
Az elmúlt hetek legalacsonyabb napi halálozási számát jelentették Hollandiából
- címkék:
- Hollandia
- koronavírus
- Címkefelhő »
Figyelmeztették szakértők a járványra a holland kormányt, mégsem tettek semmit
Arról ír a legolvasottabb angol nyelvű holland lap, az NL Times, hogy a Mark Rutte (Szabaddemokrata Néppárt, a Momentum testvérpártja-szerk.) vezette liberális kormányokat szakértők az utóbbi években már három alkalommal is arra figyelmeztették, hogy készüljenek fel egy esetleges hollandiai járványhelyzetre, utalva a 2014-2015-ös nyugat-afrikai Ebola-járvány tapasztalataira. Mindezek ellenére Rutte semmit sem tett a felkészülés érdekében, a külügyi és az egészségügyi tárca most egymásra próbálja hárítani a felelősséget, Rutte pedig meg sem szólal az ügyben, helyette az európai szolidaritást ássa alá, a koronakötvények elszabotálásávval. ...
Belgiumban már több mint ötezer halálos áldozata van a járványnak
Belgiumban pénteken átlépte az ötezret a koronavírus által okozott megbetegedésben meghaltak száma. Hollandiában lassul a fertőzés terjedése, de a hétvégére a regisztrált fertőzöttek száma meghaladhatja a 30 ezret.
- címkék:
- Hollandia
- Belgium
- Luxemburg
- koronavírus
- Címkefelhő »
Lassult a járvány terjedése Hollandiában és Luxemburgban
Belgiumban töretlen a koronavírus- járvány terjedése - írta szerdán a helyi sajtó. Hollandiában és Luxemburgban viszont lassabban terjed a vírus.
- címkék:
- Hollandia
- Belgium
- Luxemburg
- koronavírus
- Címkefelhő »
Meghaladta a harmincezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban
Újabb 942 igazolt koronavírus-fertőzést jelentettek hétfőn Belgiumban, ezzel átlépte a harmincezret a fertőzöttek száma. A járványgörbe töretlenül emelkedik Hollandiában is, ahol újabb 1174 ember esetében lett pozitív a teszt. Luxemburgban azonban további csökkenést mutatva 11 új fertőzöttről számoltak be hétfőn.
Belgiumban újabb 1629 koronavírus-fertőzést jelentettek
Belgiumban újabb 1629 bizonyított koronavírus-fertőzést jelentettek vasárnapra virradóra, ezzel megközelítette a 30 ezret a fertőzöttek száma. A fertőzések növekedési ütemét jelző görbe töretlenül emelkedik Hollandiában is, ahol újabb 1323 ember esetében lett pozitív a teszt. Luxemburgban kevesebb mint fele annyi, 47 új fertőzöttről számoltak be, mint előző nap.