Hoffmann Rózsa

címke rss

A parlamentben is kritizálta az új közoktatási törvényt Pokorni

Itthon2011.11.15, 15:32

Több kritikus ponton nem ért egyet a kormány közoktatási koncepciójával Pokorni Zoltán. Az oktatási bizottság fideszes elnöke a készülő törvény keddi parlamenti vitájában azt mondta, a ló túlsó oldalára esnének, ha az állam minden önkormányzat kezéből kivenné az oktatási intézmények fenntartásának jogát, az egész napos iskola kötelezővé tétele pedig szerinte egyfajta "muszájnapközit" eredményezne.

A köznevelési törvényről és a civil szervezetekről is tárgyal a parlament

Itthon2011.11.15, 07:42

Többek között a pedagógus-életpályamodell bevezetéséről, valamint a tankötelezettség felső korhatárának leszállításáról tárgyalnak kedden a parlamentben.

"Stratégiai pontokon" akar változtatni a köznevelési törvényen Pokorni

Itthon2011.11.15, 09:08

Előreláthatóan mintegy 50-70 módosító javaslatot adhat be a Fidesz parlamenti frakciója a nemzeti köznevelési törvénytervezethez a kedden kezdődő és jövő héten befejeződő parlamenti vitában - jelentette be Pokorni Zoltán.

Pokorni kommunista jelmondatokkal vágott oda Hoffmannak

Itthon2011.11.14, 07:39

Rákosi és Kádár jelmondatait idézte Pokorni Zoltán fideszes oktatási politikus a köztévében, amikor Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteki szavaira reagált. Hoffmann arra utalt, hogy Pokorni kritikáival a "Gyurcsány-Bajnai-kormány restaurációját" támogatja.

Helyén hagyná a József Attila-szobrot a kulturális államtitkár

Itthon2011.11.13, 21:20

Szőcs Géza kulturális ügyekért felelős államtitkár azt mondta, a Kossuth tér átalakítása nem elég érv a József Attila-szobor elmozdítására. Az államtitkár ezzel szembehelyezkedett a kormányzati állásponttal, a kormány másfél milliárdból állítaná helyre a tér régi arculatát, így azonban a szobornak más helyet kellene keresni.

A kész törvény felett dúl tovább Pokorni és Hoffmann harca

Itthon2011.11.11, 20:18

Bár a kormány már elfogadta a köznevelési törvényről szóló tervezetet, továbbra is dúl a konfliktus Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa között. Pokorni a tervezet több fontos elemével sem ért egyet, így várható, hogy a kormány egyik eddigi legnagyobb reformjának nem lesz sima útja a parlamentben.

Képzetlen fiatalokat, kihaló falvakat hozhat az új közoktatási törvény

Itthon2011.11.02, 11:44

Egy múlt heti közigazgatási államtitkári értekezleten is megfordult a nemzetgazdasági minisztérium háttéranyaga, amely szerint több mint tízezer pedagógus munkája válik feleslegessé a következő években a közoktatási rendszer átalakítása miatt. A törvénnyel rövid távon több tízmilliárdot megspórol az állam, de a tanulmány szerint ennek lehetnek káros hatásai: tömegesen kerülhetnek az utcára képzetlen fiatalok, és falvak néptelenedhetnek el.

Hoffmann: Egy tollvonással is állami kézbe kerülhetnek az iskolák

Itthon2011.10.28, 19:50

Az oktatási államtitkár az iskolák állami kézbe kerüléséről azt mondta, hogy a megyei egyeztetési folyamat automatikusan is működhet. Hoffmann Rózsa azt is mondta, hogy az állam át fogja vállalni a pedagógusok fizetését.  

Temetős tüntetéssel tiltakoztak az új felsőoktatási törvény ellen diákok

Itthon2011.10.28, 08:35

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették a hallgatók a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bujtatott" tandíj elleni tüntetésen. A megmozduláson a szervezők szerint tízezren vettek részt. A tüntetés végén jelképesen eltemették a magyar felsőoktatást, a szervezők szerint azonban a megmozdulás pozitív hatással lesz a további tárgyalásokra.

Hoffmann Rózsa nem tud a tanárok tömeges elbocsátásáról

Itthon2011.10.28, 09:21

Az oktatási államtitkár szerint a köznevelési törvény Hir24.hu által közölt adatai "olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róla". Hoffmann Rózsa azt mondta, a több mint hatszáz iskola állítólagos bezárása és tanárok elbocsátása helyett százmilliárdos forrásbevonásra készül a kormányzat.

Több mint hatszáz iskola bezárásával számol a szaktárca a Hir24.hu szerint

Itthon2011.10.27, 10:35

A kedden elfogadott köznevelési törvény egy háttéranyaga szerint a tankötelezettségi kor leszállításával 73 milliárd forintot takarítana meg a költségvetés, összesen pedig nyolcezer tanárt bocsátanak el - írja az Fn.hir24.hu.

Lazít a kormány az egyetemisták szorításán

Itthon2011.10.26, 14:12

Több engedményt is elértek a felsőoktatási törvény tervezetében a közigazgatási miniszterrel folytatott tárgyalásokon a hallgatói érdekképviseletek - tudta meg az [origo]. A jelenlegi állás szerint jelentősen felpuhul az egyetemet végzettek röghöz kötése, húsz év alatt öt évet kell majd Magyarországon dolgozniuk. Néhány más sarkalatos ponton is érik a változás.

Hoffmann "érezhetően" többet pénzt ígér a tanároknak

Itthon2011.10.26, 13:18

A szakszervezetek elbocsátásokról és iskolabezárásokból szóló állításait "hamisnak" nevezte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatóan azt mondta: a minimálbér kétszerese is lehet majd a pedagógusok induló bére, a párkapcsolatra nevelés pedig eddig is szerepelt a közoktatásban.

Jóváhagyta az új köznevelési törvény tervét a kormány

Itthon2011.10.25, 21:22

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár javaslata október végén, november elején kerülhet a parlament elé. Hoffmann Rózsa korábban azt mondta, hogy a szakmai oldal nagyobb részt pozitívan fogadta az elképzeléseket, de a szakszervezeti oldal elutasította a javaslatot, és annak elhalasztását kérte.

Kétezren tüntettek Szegeden az új felsőoktatási törvény ellen

Itthon2011.10.24, 22:01

Dj és rézfúvósok szórakoztatták a tüntető egyetemistákat Szegeden, akik Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár távozását követelték. A hallgatói önkormányzat elnöke azt kérte az államtitkártól: "ne legyen a felsőoktatás Matuska Szilvesztere".

Mentőakciót indított Orbán az egyetemisták csitítására

Itthon2011.10.21, 10:20

Navracsics Tibor közigazgatási minisztert kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy simítsa el az egyetemi hallgatói érdekképviseletek és az oktatási államtitkárság közti nézeteltéréseket. A hallgatók a felsőoktatási törvény tervezete miatt tiltakoznak, szerintük a kormány röghöz akarja kötni a magyar diákokat, és a rendszerben megjelenik a bújtatott tandíj. Jövő csütörtökön tüntetnek.

A hónap végén kerülhet a parlament elé az új köznevelési törvény

Itthon2011.10.18, 13:35

Várhatóan két menetben tárgyalja a kormány az új köznevelési törvény tervezetét. A szakszervezetek továbbra is a döntés elhalasztását kérik.

Magyar Nemzet: A szülő kérésére is bukhat a gyerek

Itthon2011.10.13, 08:05

A tanárok a jövőben akár 26 óra megtartására is kötelezhetők, a szülők pedig akkor is kérhetik a gyerekük megbuktatását, ha sikeresen teljesítette a követelményeket. Az új köznevelési törvénytervezet kodifikált változatát két hétig véleményezheti a szakma - írja a Magyar Nemzet.

Kiosztják az új alaptörvényt minden tíz év feletti diáknak

Itthon2011.10.06, 10:55

Körlevélben hívta fel Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az iskolaigazgatókat, hogy csütörtökön - az aradi vértanúk emléknapján - osszák ki a tízéves tanulóknak az alkotmány preambulumát, a 14 éveseknek pedig a teljes szöveget, értesült a Hvg.hu.

"Elég távol áll a Nemzeti Hitvallástól" egy ötödikes diák

Itthon2011.10.06, 20:33

Több iskolában már ki is osztották a Nemzeti Hitvallást és az új alaptörvényt a tíz, illetve a tizennégy éves diákoknak - mondták az [origo] által megkérdezett intézményvezetők. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a héten küldött körlevelet, amelyben azt kéri, hogy a diákoknak adják át az új alkotmányt. Egy budapesti iskolában "kommentár nélkül" adták oda a kiadványokat, máshol a történelemtanároknak kellett elmagyarázni a jelentőségét.

Újra Hoffmann Rózsa a Fidesz kulturális tagozatának vezetője

Itthon2011.09.30, 12:34

Saját bevallásuk szerint egy emberként sorakoztak fel a Fidesz kulturális tagozatának tagjai Hoffmann Rózsa mögött, amikor a testület tisztújításán elnököt választottak.

A nehezített érettségi is felbukkan a közoktatási törvény tervezetében

Itthon2011.09.30, 18:24

Bár a kormány többször jelezte, hogy a természettudományos képzést kiemelten fontosnak tartja, mégsem lesz kötelező a természettudományos érettségi a közoktatási törvénynek az [origo] birtokába jutott tervezete szerint. A tervezet szerint a hároméves kortól kötelező óvodakezdést indokolt esetben el lehet majd halasztani. A KDNP-s Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárság a tervezet alapján kevés dologban engedett a munkáját bíráló fideszes politikusok javaslataiból.

Magyar Nemzet: Több ponton is módosítaná Hoffmann javaslatait a Fidesz

Itthon2011.09.28, 08:55

A készülő köz- és felsőoktatási törvényről egyeztetett Hoffmann Rózsa a Fidesz vezető oktatáspolitikusaival. Az államtitkár szerint a tárgyalás célja elsősorban az volt, hogy a fideszes képviselők minél kevesebb módosító indítványt nyújtsanak be a törvényjavaslathoz.

Pokorni szerint a munkaadók törleszthetnék a diplomások diákhitelét

Itthon2011.09.27, 07:53

Pokorni Zoltán szerint szükség van a diákhitelre, mert a magas tandíj rontja a hozzáférési esélyeket, a magas törlesztőrészlet azonban akadályozza a fiatalok otthonteremtését. A Fidesz alelnöke szerint a friss diplomásokat alkalmazó cégek átvállalhatnák a törlesztést, aki külföldön vállalna munkát, az viszont maga fizetne - írja a keddi Magyar Nemzet.

Hoffmann Rózsa: Új típusú diákhitel kell a tandíjas hallgatók miatt

Itthon2011.09.26, 08:20

A jelenlegi rendszer legfeljebb a megélhetéshez nyújt segítséget, az új diákhitel-konstrukció kimondottan a képzési költséget fedezné - mondta a Magyar Nemzetnek Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.

Lesz állami finanszírozás a jogász- és közgazdászképzésben is Hoffmann szerint

Itthon2011.09.23, 18:39

Nem lenne helyénvaló, ha csupán költségtérítéssel tanulhatna valaki jogásznak - mondta pénteken Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, aki cáfolta azokat a korábbi híreket, amelyek szerint teljesen megszüntetnék az államilag finanszírozott képzést a jogász és közgazdász szakokon.

A teljes jogász- és közgazdászképzést fizetőssé tenné Hoffmannék új javaslata

Itthon2011.09.19, 18:46

Radikálisan csökkentené a felsőoktatásban tanulók számát, jogászok és közgazdászok képzésére pedig egyáltalán nem adna állami forrást az oktatási államtitkárság felsőoktatási keretszámokról szóló, az [origo] birtokába került tervezete. A gazdasági minisztérium három számítást is készített ugyanerről, amelyek minden képzésben hagynának államilag támogatott helyeket, de még a minisztérium is úgy számol, hogy "jelentős feszültségeket" okozhatnak az új tervek.

Szaktól függ majd, meddig köti röghöz a diplomásokat a kormány

Itthon2011.09.19, 12:36

A kormány tervei szerint nem ugyanannyi időre kötik majd röghöz a különböző szakokon végzett diplomásokat az új felsőoktatási törvényben, bár az egyelőre nem világos, milyen különbségek lesznek az egyes területek között. A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint a külföldre távozó diplomásokon mindenképp bevasalják majd a taníttatásuk költségeit, és legfeljebb az úszhatja meg, aki "dzsungelbe költözik".

A csóró iskolákban kiszúrás az egész napos oktatás

Itthon2011.09.16, 15:10

A gyerekeknek van idejük rendesen enni, sokat mozogni, jókat beszélgetni, megírni a leckét, haza pedig már csak pihenni mennek - jó esetben ez a kormány által tervezett egész napos iskola haszna. Ehhez azonban rengeteg pénz kell, amely nélkül egyszerű gyerekmegőrzővé válnak az oktatási intézmények. A délután is tartó képzés minden általános iskolában kötelező lesz, és felső tagozatban is csak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók hagyhatják ki.

Hoffmann: Orbánnak van a legnagyobb befolyása az oktatáspolitikára

Itthon2011.09.07, 19:19

Hoffmann Rózsa szerint október végén kerülhet a köznevelési törvény a parlament elé, a pedagógusi életpályamodell pedig leghamarabb 2013 szeptemberében indulhat el.

MN: A Matolcsy-féle koncepció több államilag finanszírozott helyet biztosítana a felsőoktatásban

Itthon2011.09.07, 07:25

A Hoffmann Rózsa nevéhez fűződő felsőoktatási koncepcióhoz képest lényegesen kisebb mértékben csökkentené az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók számát a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a szerdai Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a műszaki, természettudományos és informatikai hallgatók számát a duplájára emelné, az orvos- és pedagógusképzés keretszámát pedig szinten tartaná a tárca.

Hoffmann Rózsa: Jövőre sem lesz több pénz az oktatásra

Itthon2011.09.05, 16:26

A jövő évi költségvetésben nagyjából ugyanannyi pénzt különítenek majd el a közoktatásra, mint az idén - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével tartott hétfői megbeszélése után. A pedagógus-életpályamodellt 2013 szeptemberétől szeretnék bevezetni, az új közoktatási koncepciót pedig legkésőbb szerdán hozzák nyilvánosságra.

Magyar Nemzet: Pest megyében hatezer gyereknek még nincs tankönyve

Itthon2011.09.02, 07:38

A terjesztők tankönyvbojkottjának a hatására sok önkormányzat rendezte a tartozását, a legnagyobb adósnál, Pest megyében azonban hatezer diáknak még nem volt tankönyve az iskolakezdéskor. A Pest megyei önkormányzat azt állítja, megállapodott a terjesztőkkel, és hétfőn mindenhová megérkeznek a tankönyvek. A terjesztők szerint azonban a tavalyi tartozás rendezéséről még nem is tárgyaltak.

Örömteli adakozást kíván az iskolásoknak Hoffmann Rózsa

Itthon2011.08.31, 12:56

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár arra buzdítja a magyar iskolásokat, hogy segítsék "fejenként legalább 100-100 forinttal" az erdélyi Csíksomlyón nevelkedő magyar árvákat. "Kezdjétek jótettel, segítségnyújtással az új tanévet!" - javasolja közleményében az államtitkár.

Pokorni óv a kapkodástól a közoktatási törvény elfogadásánál

Itthon2011.08.30, 11:29

Jó, megfontolt és jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség, nem gyors jogszabályalkotásra - mondta kedden Pokorni Zoltán. Az oktatási államtitkár korábban azt mondta, a kormány akár már e héten foglalkozhat a jogszabállyal.

Délutáni napköziben is megszervezhetik a kötelező testnevelést

Itthon2011.08.29, 14:56

A most induló tanévben az alsótagozatosok a délutáni napköziben vehetnék részt a mindennapos testnevelés órán, ha ez délelőtt nem szerepel az órarendjükben. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár erről levélben tájékoztatta az általános iskolák vezetőit.

Csúsztatásokkal támadja egymást Hoffmann és Lázár városa

Itthon2011.08.27, 12:51

Közleményben támadta meg a kormánypárti vezetésű hódmezővásárhelyi önkormányzat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt a tankönyvekről szóló vitában. Az önkormányzat tízmillió forinttal tartozik egy tankönyvterjesztőnek, de azt állítja, hogy nekik meg az állam nem fizette ki a tankönyvek árát. Az önkormányzat lejárató szándékkal vádolta meg az államtitkárt, aki azt állította, Pest megye mellett Hódmezővásárhely tartozik a legtöbb pénzzel a tankönyves cégeknek.

"Lejáratás" helyett ígérete betartását kéri Hoffmann Rózsától Hódmezővásárhely

Itthon2011.08.25, 18:24

A hódmezővásárhelyi önkormányzat felszólította Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, hogy a tankönyvek ügyében az érintett önkormányzatok lejáratása helyett inkább gondoskodjon arról, hogy az állami támogatások valóban megérkezzenek az önkormányzatokhoz.

Az egyik legnépszerűtlenebb iskolai állás kerül a miniszter kezébe

Itthon2011.08.24, 10:58

Az iskolaigazgatók megbecsülését fogja jelezni Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint, hogy jövőre már a minisztertől kapják kinevezésüket. Az iskolaigazgatói posztokért jelenleg nem kapkodnak a pedagógusok, és az [origo] által megkeresett iskolákban attól tartanak, hogy az új kinevezési rendszer még ronthat is a vezetők helyzetén.

Nem ad pluszpénzt a kormány tankönyvekre az önkormányzatoknak

Itthon2011.08.23, 14:11

A kormány nem fogja még egyszer kifizetni a könyvek árát azok helyett az önkormányzatok helyett, amelyek tartoznak a tankönyvkiadóknak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. A kiadók bojkottja miatt többezer gyerek maradhat könyv nélül. A kormány jövőre kötelezi az önkormányzatokat, hogy a tankönyvre szánt pénzt a tankönyvekre fordítsák.

A fenntartásért cserébe kaphatnak iskolákat az önkormányzatok

Itthon2011.08.23, 16:36

Az állam átveszi az összes iskolát az önkormányzatoktól, de azok bizonyos költségek vállalása esetén visszakaphatják azok üzemeltetést - jelentette be az oktatási államtitkár egy konferencián. Hoffmann Rózsa szerint elkészültek a 2012-es tanévtől életbe lépő köz- és a felsőoktatási törvények tervei, ezeket a jövő héten tárgyalja a kormány. Az új közoktatási törvényben szerepelnek a kötelező kerettantervek, a Petőfi-versek tanítását is előíró új Nemzeti alaptanterv, új érettségi rendszer, illetve a pedagógusok új bértáblája és új feladataik.

Hoffmann: A miniszter nevezi ki az iskolaigazgatókat

Itthon2011.08.23, 08:13

A 2011-12-es tanév a nagy változások, egyben a további változások előkészítésének éve lesz - mondta Hoffmann Rózsa egy salgótarjáni tanévnyitón. Az iskolaigazgatókat például ezentúl a miniszter nevezi ki - mondta az oktatási államtitkár.

Mit csinálnak? - a Nefmi nagy ügyei

Itthon2011.08.15, 13:57

A kormány törvényalkotási menetrendje ősszel 63 törvényjavaslat benyújtásával számol, közülük négyet terjesztene be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi). A javaslatok között több olyan jelentősebb tervezet is van, amely átalakítaná az egészségügyi, illetve az oktatási rendszert.

Csatatér Orbán alatt - a legnagyobb csúcsminisztérium titkai

Itthon2011.08.15, 10:13

Szándékosan választott az élére gyengekezű vezetőt, tudatosan terelte össze benne az egymással versenyző területeket, és azt sem bánja, hogy nyílt konfliktusok terepévé vált. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma lett az Orbán Viktor által létrehozott csúcsminisztériumi rendszer legnagyobb darabja, amelynek ügyeibe többször közvetlenül belenyúlt a kormányfő. Az [origo] utánajárt, mi zajlik a belharcoktól leghangosabb minisztérium színfalai mögött.

Az egység őrétől a genetikai térképészig - a Nefmi kulcsfigurái

Itthon2011.08.15, 10:31

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) öt ágazat - egészségügy, oktatás, kultúra, szociális ügyek, sport - összevonásával jött létre a Fidesz tavaly tavaszi választási győzelme után. A csúcsminisztérium több olyan területet is magába foglal, amelyek a korábbi kormányokban minisztériumi irányítás alatt működtek.

Több mérnököt szeretne a kormány, mégis kevesebbet fognak képezni

Itthon2011.08.14, 19:53

Fideszes politikusok korábban hevesen tiltakoztak minden olyan terv ellen, amely csökkentette volna az államilag pénzelt felsőoktatási keretszámokat, a kiszivárgott információk szerint ugyanakkor most épp erre készül a kormány. Annak ellenére képeznének kevesebb mérnököt, hogy az álláspiaci adatok alapján épp belőlük van a legnagyobb hiány. Igaz, a bölcsészeknél és a jogászoknál még jobban lefaragnák a kereteket.

MN: Hoffmann Rózsa lebontaná a bolognai rendszerű tanárképzést

Itthon2011.08.10, 08:39

Visszaállítaná a korábbi, kétszakosságra épülő képzést az oktatási államtitkárság - írja a szerdai Magyar Nemzet. A tervezet szerint az általános iskolai tanárokat főiskolákon, 4+1 éves, a középiskolai tanárokat pedig 5+1 éves képzés keretében oktatják majd.

Orbánék szűrőjén még nem ment át a vihart kavaró felsőoktatási terv

Itthon2011.08.05, 09:02

Orbán Viktor kormányfőnek és több miniszternek is látnia kell az új felsőoktatási törvény koncepcióját, mielőtt a tervezeten a közigazgatási államtitkárok elvégeznék az utolsó simításokat, és a kormány elé kerülne a dokumentum - tudta meg az [origo]. Az államtitkárok értekezlete azért nem vette napirendre a koncepciót, mert hiányoztak az ehhez szükséges politikai döntések. Az általunk megkérdezett rektorok remélik, hogy heteken belül velük is egyeztet majd az oktatási államtitkár, mielőtt a kormány elé terjeszti a koncepciót, mert többen "minden eddiginél szigorúbbnak" tartják.

Réthelyi szerint nem lesznek személycserék a minisztériumában

Itthon2011.07.28, 13:03

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nem kíván távozni posztjáról, és szerinte államtitkárai is maradnak helyükön. A miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban azt mondta, nem ő, hanem Orbán Viktor miniszterelnök bírta maradásra Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt.

A felvett diákok több mint fele bejutott az államilag finanszírozott képzésbe

Itthon2011.07.22, 15:05

Közel 98 ezer diák jutott be valamilyen felsőoktatási intézménybe az idén, és mintegy 53 ezren kerültek be az államilag finanszírozott képzésbe. Az átlagos felvételiző átlagteljesítménye a tavalyi 352 pontról 354 pontra nőtt.