hitel

címke rss

Bevált a rugalmas és átlátható magyar adóssegítő modell

Gazdaság2020.06.09, 09:10

Az, hogy a tervezettnél kisebb arányban vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot, arra bizonyíték, hogy a magyar családok és vállalkozások anyagi helyzete az utóbbi években megerősödött. Erről Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Világgazdaságnak.

Gazdaságvédelmi akcióterv: ezek a kormányzati intézkedések segítik a vállalkozásokat

Gazdaság2020.06.07, 15:32

A koronavírus-járvány okozta helyzet nemcsak a mikro-, kis- és közepes vállalatokat, a nagyobb vállalatokat is érintette. A magyar kormány - egész Európában kiemelkedő gyorsasággal sietett a hazai gazdasági szereplők segítségére. Az Origo az alábbiakban összefoglalja a hazai versenyszféra által igénybe vehető támogatásokat, konstrukciókat.

MNB: Sokan vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot

Gazdaság2020.06.05, 18:12

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képest többen a fizetés átmeneti felfüggesztését - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

MNB: Fix kamattal kiszámíthatóbb a hiteltörlesztés

Gazdaság2020.05.25, 09:33

Az MNB ajánlása alapján idén januárig a változó kamatozású jelzáloghitelekkel rendelkező fogyasztók bankjuktól tájékoztatást kaptak hitelük kamatkockázatáról és annak kezeléséről. E tájékoztatást a bankok évente megismétlik. A fogyasztóknak ráadásul a hiteltörlesztési moratórium időszaka alatt is lehetőségük van hitelszerződésüket hosszabb távon rögzített, fix kamatozásúra módosítani. Ezzel kiszámíthatóvá tehetik törlesztésüket, megtartva a moratórium biztosította védőhálót.

Szilágyi István fia nincstelenné tette Jolika nénit: 40 milliót követel tőle a végrehajtó

Life.hu2020.05.16, 11:27

Bár édesanyját életben hagyta Szilágyi Isván fia, Péter, felelőtlenségével földönfutóvá tette. Jolika nénitől most 40 millió forintot követel a végrehajtó.

Hatalmas a kereslet a Diákhitel Plusz iránt

Gazdaság2020.05.15, 15:28

Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel Pluszt, tehát töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere a fiatalok körében" – mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: ez a fajta kamatmentes és teljesen szabad felhasználású kölcsön segítséget nyújthat minden olyan felsőoktatási hallgatónak, aki a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt most pénzügyi nehézségekkel szembesül. „Sok fiatal dolgozik a tanulmányai mellett, és sokuknak most nincs lehetőségük folytatni ezt. Másoknak a családja tud most kevesebbb ...

Már igényelhetők a Széchenyi Kártya Program új hiteltermékei

Gazdaság2020.05.15, 15:25

A hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett május 15-től, vagyis a mai naptól igényelhető négy új, speciálisan a válsághelyzetre kialakított Széchenyi Kártya-konstrukció.

Már érződik a kedvezményes kamatozású hitelek hatása

Gazdaság2020.05.13, 20:46

A háztartások által újonnan felvett lakáscélú és személyi hitelek átlagos hitelköltség-mutatója idén márciusban már csökkent. A személyi hitelek esetében az átlagos-hitelköltség mutató előző hónaphoz viszonyított csökkenésében már érvényesül a 2020. március 18. után kötött fedezetlen fogyasztási hitelszerződésekre vonatkozó kormányrendeleti kedvezmény - írja a Magyar Nemzet.

Már 22 pénzügyi vállalkozásnál érhető el az MFB Krízis hitel

Gazdaság2020.05.13, 14:29

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) már 22 pénzügyi vállalkozással állapodott meg az MFB Krízis hitel közvetítéséről – közölte a pénzintézet.

Népszerűek az alacsony hiteldíjmutatójú kölcsönök

Gazdaság2020.05.13, 08:35

Növekedett a hitelfelvételi kedv az 5,9 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (THM) meghirdetett új hitel konstrukciók miatt. Ugyan Jelzáloghitelek esetén nincs teljes online ügyintézés, az eljárási rend azonban egyszerűsödött – összegzi a Magyar Hírlap.

Szilágyi István és özvegye svájci frank alapú hitele 30 milliónál jár

Life.hu2020.05.13, 07:43

Rengeteg adósságot halmozott fel Szilágyi István és felesége, ugyanis néhány éve svájci frank alapú hitelt vettek fel a lakás felújítására, amit nem sikerült befejezni, a tartozás pedig megsokszorozódott, közel 30 millió forintnál tart most.

A K&H Bank elárulta, hogy náluk mennyire sikeres az NHP Hajrá

Gazdaság2020.05.11, 13:41

Két hete veheti igénybe a K&H Bank több mint 110 ezer vállalkozó ügyfele a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára szóló gazdaságvédelmi programját, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrát. A pénzintézet áprilisi felmérése szerint a cégek több mint 40 százaléka tervezi, hogy részt vesz a programban, amelyben az eddigi tapasztalatok alapján a legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelek iránt van.

Sokaknak jelent segítséget a törlesztési moratórium

Gazdaság2020.05.11, 08:00

Az érintett ügyfelek átlagosan több mint hatvan százaléka él a törlesztési moratórium lehetőségével - írja hétfői számában a Magyar Hírlap a lapnak nyilatkozó pénzintézetek válaszai alapján.

Varga Mihály: Újabb, több mint 400 milliárd forintot biztosít a kormány a koronavírus elleni védekezéshez

Gazdaság2020.05.06, 14:25

A kormány összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból - nyilatkozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter azt is mondta, hogy a GINOP éves fejlesztési keretének módosításával többletforrás juthat egyebek mellett a bértámogatási programra, a vállalatok kapacitásbővítéseinek és beruházásainak támogatására, továbbá kedvezményes vállalati hitelekre is.

Radikális lépésekkel segíti a jegybank az amerikai gazdaságot

Gazdaság2020.05.04, 16:20

Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a múlt héten nem változtatott a kamatszinten, jelezte, továbbra is hajlandó minden erejével segíteni az amerikai gazdaságot. A kérdés azonban az, van-e még egyáltalán eszköze a Fednek. Eddig ugyanis a jegybank már egy sor radikális döntést meghozott annak érdekében, hogy támogassa az amerikai gazdaságot.

Már igényelhető az ingyenhitel az agrárvállalkozások számára

Gazdaság2020.04.27, 21:10

Igényelhető hétfőtől a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya - közölte Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A babaváró hitelesek a banki törlesztési moratórium igazi nyertesei

Gazdaság2020.04.27, 11:31

A babaváró kölcsönnel rendelkezőknek éri meg igazán a banki fizetési moratórium igénybevétele; azok az ügyfelek ugyanis, akiknek március 18-ig folyósították a babaváró kölcsönt, az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt kamattartozásuk nem halmozódik fel. 

A szlovén kormány újabb gazdaságélénkítő csomagot fogadott el

Gazdaság2020.04.22, 17:27

A szlovén kormány újabb, ezúttal 2 milliárd euró (712 milliárd forint) értékű gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, amellyel a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeket szándékozik enyhíteni - jelentette be Andrej Sircelj pénzügyminiszter.

Tízmilliárdos hitelkeretből segíti a CIB Bank a vállalkozásokat

Gazdaság2020.04.20, 14:55

A gazdaság átmeneti megtorpanása ellenére a vállalkozások hitelezése nem áll meg – hívja fel a figyelmet a CIB Bank. A koronavírus okozta nehézségek áthidalására, üzletimodell-váltás költségeinek finanszírozására, de akár fejlesztésekre is vehetnek fel hitelt a vállalkozók a CIB Bankban, amely ebből a célból mintegy tízmilliárd forintos hitelkerettel segíti ügyfeleit. A járványhelyzet okozta gazdasági bizalmatlanságra gyógyír lehet a vevőkövetelések finanszírozása is.

Fontos tudnivalók a babaváró hitelről

Gazdaság2020.04.20, 11:38

Más hitelfelvevőkhöz képest is még inkább megéri a banki fizetési moratórium igénybevétele az idén március 18-ig babaváró kölcsönszerződést kötött ügyfeleknek. Ők az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt ilyen tartozásuk nem halmozódik fel. Ha pedig megszületik a második és harmadik gyerek – és az első baba után a család nem kért még törlesztési szüneteltetést – a felfüggesztés miatt nagyobb tőkeösszeget engednek el nekik - hangsúlyozzák a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői.

Feltankolt készpénzből az olajóriás

Gazdaság2020.04.15, 16:13

Lecsapott a kínálkozó lehetőségre az Exxon Mobil olajóriás, és gyorsan fölvett közel 10 milliárd dollárnyi hitelt. Az amerikai vállalat igyekezett kihasználni a lehetőséget, amíg a hitelpiacok még kedvező állapotban vannak.

Az Airbnb egymilliárd dolláros mentőövet kapott

Gazdaság2020.04.15, 15:39

Az Airbnb az egyik legjobban érintett vállalat a koronavírus járványban, hiszen gyakorlatilag megszűnt a turizmus, és ezáltal a rövidtávú lakáskiadás is. A vállalat nemrég bejelentette, hogy sikerült egymilliárdos kölcsönt kapniuk, így a működés egy időre biztosított.

Koronavírus: ingyen hitelhez juthatnak a gazdák

Life.hu2020.04.15, 11:41

Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerda reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában - írja a koronavirus.gov.hu.

Több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki az MFB Pontok

Gazdaság2020.04.10, 09:56

A Takarékbank és a Budapest Bank konzorciumában működő MFB Pontok több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki a program 2016-os indulása óta.

Mi történik a hitelekkel a törlesztési moratórium alatt?

Gazdaság2020.04.02, 15:06

A fizetési moratórium idén március 19-től mintegy 9 hónapig, 2020. december 31-ig tart (ezen időtartam a kormány döntésével meghosszabbítható). A felhalmozódó tőke-, kamat- és díjfizetési tartozást nem engedik el, hanem a törlesztési kötelezettség későbbre halasztódik. Ezért (is) fontos az aktuális élethelyzethez igazodó, átgondolt fogyasztói döntés a fizetési halasztás vagy a moratórium alatti törlesztés közötti választáshoz.

Románia az IMF-hez fordul

Gazdaság2020.04.02, 11:50

Románia bejelentette, hogy feltétel nélküli hitelmegállapodásokat akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), hogy a koronavírus-járvány idején célirányos intézkedéseket hozzon a gazdaság megsegítése érdekében.

További 4500 milliárd forint is banki hitellé válhat nyártól

Gazdaság2020.04.01, 20:05

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a rendkívüli körülményekre tekintettel a hazai rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó tőkepufferek 2020. július 1-jétől való feloldásáról döntött.

MNB: februárban nőtt a lakossági forinthitelek állománya

Gazdaság2020.04.01, 15:21

A házartások hitelállománya februárban szezonálisan igazítva 100,1 milliárd forinttal, míg korrekció nélkül 81,8 milliárd forinttal nőtt, a szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 82,3 milliárd forinttal bővült, a devizahiteleké lényegében nem változott, 0,4 milliárd forinttal csökkent – közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján.

Mely fogyasztói hitelekre vonatkozik a törlesztési moratórium?

Gazdaság2020.04.01, 16:27

A törlesztési moratórium a 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésekre vonatkozik, ideértve a munkáltatói kölcsönöket is. A törlesztési halasztás kiterjed továbbá a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevők esetén a bérleti díj fizetésére és a vételár részletfizetésre is, azaz ezek teljesítésére is haladékot kapnak a fogyasztók. A már felmondott vagy végrehajtás alatt lévő, korábbi hitelek esetében viszont nem lépett életbe fizetési moratórium.

A Moody’s szerint is nagy baj lehet a hitelpiacon

Gazdaság2020.04.01, 10:11

Visszavágta az amerikai vállalati adósságállomány kilátásait a Moody's Investors Service hitelminősítő. A szervezet szerint ugyanis az USA épp a határán van, hogy recesszióba süllyedjen a koronavírus hatásai miatt, ami növekvő vállalati csődrátával fog járni.

Megugrott államadóssága miatt a csőd szélén egy európai ország

Gazdaság2020.03.31, 12:17

Fehéroroszország fontolgatja hitelei egy részének átütemezését. A minszki vezetés ugyan hangsúlyozza, hogy nem a magánhitelezőknek járó tartozás kifizetését akarják késleltetni, nyilvánvaló, hogy zárva vannak az ország előtt a pénzcsapok. Még a két nagy szomszédra sem számíthatnak.

Fontos felhívást tett közzé az egyik hazai nagybank

Gazdaság2020.03.31, 08:25

Az OTP Bank közzétette a honlapján, hogyan törleszthetik a hiteleket az ügyfelek. Az ügyintézés az internetbankban a legegyszerűbb. A bank piaci pozíciójából adódóan az OTP Bank ügyfeleinek nagy részét érintik a fizetési moratóriummal kapcsolatos intézkedések. 

Újabb gazdaságvédelmi akcióterv indult a héten

Gazdaság2020.03.29, 15:50

A héten újabb gazdaságvédelmi akcióterv indult, és további ágazatok megsegítését jelentette be a kormány. Mindemellett a hitelesek is további könnyítésekhez jutnak, a kormány pedig bejelentette, hogy eddig már mintegy 250 milliárd forintot költött a járvány elleni védekezésre. Az Egyesült Államokban hatalmas pénzügyi mentőcsomagot fogadtak el, és a légitársaságok is segítséget kérnek, különben sokan csődbe mehetnek. Ez volt a hét a gazdaságban.

Lakáshitel-matek a fizetési moratóriumra

Gazdaság2020.03.27, 13:02

Mekkora könnyebbséget jelent a hiteleseknek a fizetési moratórium? Mi történik a lakáshitellel és a családi költségvetéssel, ha igénybe veszi valaki? Mi történik, akkor, ha valaki nem él a lehetőséggel? - ezekre a különösen fontos kérdésekre ad választ a money.hu összefoglalója, konkrét példákkal, összegekkel.

Így juthatnak gyorsan forráshoz a cégek

Gazdaság2020.03.24, 14:48

Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a kereskedelmi faktoringra, az elmúlt napokban egyre több cég érdeklődött a pénzügyi szolgáltatás iránt. A vállalkozások így gyorsan pénzhez juthatnak hitel nélkül, ha a még ki nem fizetett számláikra faktorálnak. A jelentős kereslet miatt a szolgáltatásnál alaposabb vizsgálatokra van szükség - derül ki a BÁV Faktor közleményéből.

Pénzügyminisztérium: újabb könnyítések a hiteleseknek

Gazdaság2020.03.24, 23:32

Újabb rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben kedden, amely további könnyítést hoz a hiteleseknek. A szabályozás elsődleges célja az, hogy a kormány a hitelmoratóriummal élő ügyfeleket ne csak idén, hanem jövőre is, amikor újraindul a fizetési kötelezettség, akkor is segítse.

Nemcsak megcsaltál, még a pénzem is kéne...

She2020.03.20, 14:31

Én nagyon sokat dolgoztam. Csináltam a virágboltot - éttermeket, esküvőket dekoráltam -, plusz a család, gyerekek. Minden hétfő hajnalt a virágpiacon kezdtem, hogy egész hétre legyen friss árum.

MFB: A vállalati és a lakossági ügyfelekre is érvényes a moratórium

Gazdaság2020.03.20, 16:09

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a hazai vállalkozások érdekében a hitelezési tevékenységének teljes spektrumára kiterjeszti a hiteltörlesztési moratóriumot - írja közleményében a pénzintézet.

Érkeznek a banki közlemények a hitel törlesztőrészletek felfüggesztéséről

Gazdaság2020.03.19, 16:16

A bankok követik a kormányrendeletben foglaltakat, és hozzáláttak a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeleteinek végrehajtásához az MTI-nek küldött közleményeik szerint.

Leállították a törlesztőrészletek beszedését a bankok

Gazdaság2020.03.19, 14:51

A pénzügyi szféra, a bankok és a lízingcégek megkezdték a kormányrendelet által előírt intézkedések végrehajtását, csütörtöktől leállították a törlesztőrészletek beszedését - közölte a Magyar Bankszövetség.

A Magyar Nemzeti Bank üdvözli a kormány döntését

Gazdaság2020.03.19, 13:21

A koronavírus negatívan érinti a gazdasági szereplőket, kedvezőtlenül befolyásolja a lakossági és vállalati ügyfelek hiteltörlesztési képességét. Ugyanakkor a bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki közleményében, amellyel üdvözölte a kormány előző nap meghozott döntését.

Megjelentek a részletek a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhítő csomagról

Gazdaság2020.03.19, 10:29

Megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei. Orbán Viktor szerdai bejelentéseinek megfelelően az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét. Emellett a súlyos gondokkal küzdő szektorokban, így a turizmusban, a vendéglátásban, vagy a személyszállításban június 30-ig egyebek mellett a munkáltatók közteherfizetési kötelezettségét elengedik.

Meglepetést okozott az Európai Központi Bank

Gazdaság2020.03.12, 15:31

A várakozásoktól eltérően nem csökkentette a kamatrátáit az Európai Központi Bank. Ezzel szemben viszont célzott élénkítéseket jelentettek be, amelyek egyszerre biztosítanák a pénzügyi rendszer stabilitását, illetve támogatnák a reálgazdaságot.

Márciustól drágulhatnak a változó kamatozású lakáshitelek

Gazdaság2020.02.27, 11:15

Február 26-án 0,75 százalékra emelkedett a 12 havi BUBOR, ami sok százezer lakáshiteles havi törlesztőjét emelheti meg 1-2 ezer forinttal, mivel a változó kamatozású hitelek kamatának megállapításakor gyakran ezt tekintik referenciának – hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu.

A fiatalok sokkal tudatosabbak pénzügyileg, mint azt sokan gondolnák

Gazdaság2020.02.20, 12:32

A válság után felnőttkorba lépő Z generáció tagjai sokkal tudatosabbak pénzügyileg, mint a megelőző nemzedék volt ugyanebben az életkorban. Egy friss kutatás szerint ugyanis a legfiatalabbak hitelprofilja sokkal kedvezőbb, mint amilyen az Y generáció tagjaié volt a recesszió idején.

Hihetetlen mértékű adósságon ül az amerikai lakosság

Gazdaság2020.02.13, 10:04

Az amerikai jegybank friss jelentése szerint 2007 óta nem bővült olyan ütemben az amerikai lakosság adósságállománya, mint tavaly. A növekedést elsősorban a jelzáloghitelek fűtötték, de a legnagyobb kockázatot a diákhitelek jelentik.

Rizskrízissel küzd Kambodzsa, ami sokkal nagyobb bajt jelezhet előre

Gazdaság2020.01.26, 14:05

Komoly gondokkal küzd a rizstermelés Kambodzsában, mely egyben a távol-keleti ország egyik legfontosabb gazdasági szegmense. A kiszáradás veszélye fenyegeti, mégpedig szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, s ha beüt a baj, azt az egész ország pénzügyi rendszere megérezheti. Az Asia Times összeállítása alapján bemutatjuk a kambodzsai mezőgazdaságra leselkedő csapdahelyzetet.

Óriási kölcsönt venne fel a Boeing

Gazdaság2020.01.21, 14:41

A Reuters információi szerint a Boeing több bankkal is tárgyal egy 10 milliárd dolláros hitel felvételéről. Erre a 737 Max körül kialakult helyzet miatt van szükség, mert az elmúlt héten kiderül, hogy újabb gond lehet a repülőgéptípussal.

Hihetetlen csúcsra ért a világ eladósodottsága

Gazdaság2020.01.17, 15:05

Újabb csúcsot ütött meg a világ teljes eladósodottsága, ráadásul egy friss elemzés szerint idén sem lesz megállás, és 2020-ban is tovább nőhet a hitelállomány. Ezzel együtt a gazdasági kibocsátáshoz mért adósságállomány is mindenkori rekordot ütött meg.

Nincs megállás. Kína még több pénzt pumpál a gazdaságba

Gazdaság2020.01.15, 14:13

A kínai jegybank további 58 milliárd dollárnyi tőkét pumpál a gazdaságba azzal, hogy kiterjeszti a rövid és közepes lejáratú hiteleit. A friss döntés mellett a központi bank az alapkamatot nem módosította, azonban jól látszik, hogy az intézmény továbbra is harcol a gazdasági növekedés lassulása ellen. Ráadásul közeleg a holdújév ünnepi időszaka, ami erősen megterhelheti a bankrendszert.