hibrid autó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- környezetbarát járművek
- japán autó
- Toyota
- német autó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hibrid sportkupé a Kiától
Új tanulmányt mutat be a Kia a februári Chicagói Autószalonon, a Ray névre keresztelt modell konnektoros hibrid lehet.
Kémfotón a kompakt Lexus-hibrid
Elképzelhető, hogy a Genfi Autószalonon állítja ki a Lexus a Frankfurtban látott kompakt LF-Ch-tanulmány szériaváltozatát.
Megduplázza hibrid autó gyártását a Toyota
Egymillió darabra, a tavalyi duplájára kívánja növelni a Toyota a hibrid autó gyártást a következő évben.
Teljesen elektromos lesz a Chevrolet Volt
Nemcsak konnektoros hibridet, hanem teljesen elektromos változatot is készítene a Chevrolet Voltból a General Motors.
Hibrid Audi A8 Genfben
A Detroiti Autószalonon is kiállította az Audi az új A8-at, a márka amerikai bejelentése szerint Genfben már a hibrid változat is látható lesz.
Hibrid autó készül a Műszakin
Hibrid meghajtású autó fejlesztésén dolgoznak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikus Jármű és Járműirányítási Tudásközpontjában.
- címkék:
- hibrid autó
- magyar autó
- BME
- Címkefelhő »
Minden hivatalos a Honda CR-Z-ről
Detroitban debütált a Honda CR-Z hibrid kupé végleges változata, szinte megegyezik az utolsó, tokiói tanulmánnyal.
Sportos hibrid a Toyotától
FT-CH néven bemutatta új kompakt hibridjét Detroitban a Toyota. Akár Prius kupé is lehet belőle.
Eltűnik az oroszlán nyelve és a harcsa szája - változások a Peugeot-nál
Idén 200 éves a Peugeot, ebből az alkalomból nagyszabású sajtótájékoztatót tartottak Párizsban. Az új oroszlán-embléma és egy gyönyörű tanulmányautó leleplezése volt a fő attrakció, de a jövő modelljeiről is sokat elárultak.
Kétmotoros hibrid rendszeren dolgozik a BMW
Új hibrid rendszeren dolgozik a BMW, a bajorok két belső égésű blokkot építenének össze egy elektromotorral.
Jönnek a dízel-hibrid Opelek
Dízel-hibrid hajtásláncokat fejleszt a General Motors, öt éven belül várható megjelenésük különböző Opel modellekben.
Hibrid SX4-et készített a Suzuki
Az Új-Delhi Autószalonon több újdonság mellett a benzines-elektromos SX4 szedán tanulmányautó is bemutatkozott a Suzuki standján.
Dízel-hibrid lesz a Mercedes E osztályból
Dízel-hibridet dobhat piacra a Mercedes, a környezetbarát hajtáslánccal szerelt E osztály már jövőre debütálhat.
Friss képek a Honda CR-Z-ről
Új fotók jelentek meg a neten a Honda CR-Z hibrid kupéról, a felvételeket egy videóból ollózták.
Több száz kilométerrel odébb füstölnek a villanyautók
Az autógyáraknak is ki kell venni részüket a 21. század egyik legnagyobb feladatából: csökkenteniük kell a környezetszennyezést, autóik üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását. A hibrid meghajtás legfeljebb átmeneti megoldás, de a jelenlegi infrstruktúra mellett a villanyautók is jócskán termelik a mérgesgázokat.
Hibriddel érkezik Genfbe a Ferrari
A szigorú emissziós előírások miatt a jövőjéért aggódó Ferrari a márciusi Genfi Autószalonra az 599 GTB Fiorano enyhe hibrid változatával érkezik - jelentette az olasz Quattroruote.
Nem lesz Prius-konkurense a GM-nek
Meggondolta magát a General Motors, korábbi terveivel ellentétben nem készít Toyota Prius-riválist.
Genfben jöhet a BMW 5-ös hibrid
Tanulmányként már 2010 elején bemutatkozhat a nagyközönségnek az új BMW 5-ös hibrid változata.
A Toyotától szerezne hibrid technológiát a Mazda
Összefogásra készül a Toyota és a Mazda, utóbbi japán versenytársától licenszelné fejlett hibrid technológiáját.
Utakon a konnektoros Prius
Hivatalosan is beindult Japánban a Frankfurti Autószalonon bemutatott konnektoros Toyota Prius közúti tesztelése, hogy a cég megtudja, érdemes-e nagyobb számban gyártani az autót.
800 lóerős hibrid Dubajban
A Dubaji Nemzetközi Autóshow-n mutatja be az amerikai Kepler Motors új hibrid szupersportkocsiját, amelyet egy V6-os Ford EcoBoost és egy elektromos motor hajt.
Mini hibridet mutat be a Toyota
Új hibrid tanulmányt mutat be a Toyota a Detroiti Autószalonon, a japánok előzetes fotókat tettek közzé az újdonságról.
Hibrid lehet a következő Nissan GT-R
Benzines-elektromos változat is készül a Nissan GT-R következő generációjából a japán Best Car magazin állítása szerint.
Készül a Range Rover hibrid
Hamarosan elkészülnek az első prototípusok a hibrid Range Rover Sportból, a tesztek jövőre, az értékesítés 2012-ben kezdődik.
A világ legtakarékosabb négyülésese a Volkswagentől
A Los Angeles-i Autószalonon a Volkswagen négyüléses tanulmányt mutatott be Up Lite néven. 2,44 liter az átlagfogyasztása.
Elektromos lesz az új Golf
Nemcsak hagyományos benzin- és dízelmotorokkal, hanem elektromos és hibrid hajtáslánccal is kapható lesz a Volkswagen Golf hetedik generációja.
Hibridként éledhet újjá a Toyota MR2
Egy japán magazin szerint a Toyota hibridként dobja piacra az MR2 utódját, riválist állítva a Honda CR-Z-nek.
Egy év múlva kezdődik a Prius kombi gyártása
Egy japán lap szerint a Toyota körülbelül egy év múlva kezdi a Prius kombi gyártását.
Új Volkswagen Touareg Detroitban
Januárban, a Detroiti Autószalonon mutatja be az új Touareget a Volkswagen, a kínálatban hibrid verzió is lesz.
Az Opelhez megy a Volt atyja
Frank Weber, a Chevrolet Voltot készítő csapat vezető mérnöke elhagyja a GM-et, hogy az Opelnél vezető pozíciót töltsön be.
Máris tuningolnák a Honda CR-Z-t
Máris bejelentette a Mugen, hogy sportosabb változatot készítene a Honda CR-Z hibrid kupéból.
Már beengedik a nagyok közé - Toyota Prius
Egyszerre zseniális és unalmas, a zöldek szerelme, az autóversenyzők rémálma. Az új Prius annyira más, hogy megoszthatná a közönséget, mégis inkább mindenki fejet hajt előtte. Műszakilag jelenleg ez az etalon, miközben egyszerű családi autónak is tökéletes.
Nem változik a Honda CR-Z
Elismerte a Honda, hogy a Tokiói Autószalonon tanulmányként kiállított CR-Z hibrid sportkocsi már alig különbözik a szériaváltozattól.
Majdnem egy évet kell várni az új Priusra
Hatalmas az érdeklődés az új Toyota Prius iránt, nem is bírja a japán gyár a tempót. Akár kilenc hónapot is várni kell a hibridre.
Elektromos autót fejleszt a Caterham
Tokióban a Caterham bejelentette, hogy hibrid, illetve elektromos hajtáslánc fejlesztésébe kezdett.
Hibrid szedánt mutat be a Toyota
Sai néven hibrid szedánt mutat be a Toyota a Tokiói Autószalonon, az új modell a Lexus HS 250h testvére.
Életveszélyesen csöndesek az elektromos gépkocsik
Az elektromos és hibrid meghajtású gépkocsikról eddig csak szépet és jót hallottunk, ám van egy eddig nem sok figyelmet kapott probléma velük: a jövő autói túlságosan csöndesek ahhoz, hogy a járókelők messziről is felfigyelhessenek rájuk.
Háromkerekű BMW-tanulmány
Müncheni múzeumában állítja ki legújabb tanulmányautóját a bajor gyártó. A Simple a motorok és az autók legjobb tulajdonságait igyekszik ötvözni, fogyasztása két liter alatti, végsebessége pedig meghaladja a 200 km/órát.
Konnektoros hibrid a Suzuki Swiftből
Elektromos hálózatból tölthető Swift-prototípust mutat be a Suzuki a Tokiói Autószalonon.
Hibrid crossover a Mitsubishitől
A Mitsubishi crossover-csomagolásban mutatja be friss, konnektoros hibrid technológiáját a Tokiói Autószalonon.
Hatüléses egyterűt mutat be a Honda
Skydeck névre keresztelt, hatüléses hibrid egyterűt is bemutat a Honda Tokióban.
Hibrid kombit mutat be a Subaru
Hibrid prototípust mutat be a Subaru az októberi Tokiói Autószalonon, az első és hátsó tengelyre is került egy-egy elektromotor.
Hivatalos fotókon a Honda hibrid kupéja
Hivatalos fotókat hozott nyilvánosságra a Honda új hibrid sportkupéjáról, a CR-Z-ről. A hajtásláncról még nincsenek pontos információk.
Konnektoros Volvo-hibrid 2012-től
Hivatalos információ szerint 2012-ben indul a konnektoros Volvo-hibrid sorozatgyártása, bár egyelőre nem világos, melyik modellbe kerül a hajtáslánc.
Két forint egy kilométer: jönnek a villanyautók
Hamarosan a magyar utakon is megjelennek a különböző elektromos autók - ígérik a Frankfurti Autószalonon bemutatott modellek gyártói. A nagy márkáknál a környezetvédő járművek állnak a középpontban, a pár hét múlva itthon is megrendelhető napelemes minitől a konnektorból tölthető luxuslimuzinig. A zöldautók negatívumairól ugyanakkor alig hallottunk Frankfurtban, ezért hazai szakembereket kérdeztünk arról, okozhat-e problémákat Magyarországon a lakások hálózatára kötött kocsik generálta megnövekedő áramfogyasztás, és a veszélyes hulladéknak számító lítiumos akkumulátorok kezelése.
A legcsodálatosabb lufi - Mercedes-Benz S400 Hybrid
Már a bemutatóján is megmosolyogtató volt hallgatni, hogy a felfrissített S osztály új csodahibridjében húsz lóerős elektromotor dolgozik. Ennyire tellett egy olyan gyártótól, amely korábban az ESP-t és a légzsákot mutatta be luxuslimuzinjában. Az új S osztály ettől még továbbra is zseniális.
Apró frissítés a Lexus LS600h-n
Apró frissítést hajtott végre a Lexus az LS600h-n a Frankfurti Autószalon tiszteletére. A hibrid az eddigieknél jobban eltér a benzinestől.
Tovább hibridesít a Toyota
Nem meglepetés, hogy a Toyotánál a hibridek állnak a középpontban. A szalon legfontosabb újdonsága az új, sokkal szebb hűtőrácsáról felismerhető Auris hibrid, amely az új Prius hajtásláncát kapta meg, és egy év múlva már ott lesz a kereskedésekben. Ezzel a Toyota elkezdte beváltani az ígéretét, miszerint lassan minden modelljükből szeretnének hibrid verziót kínálni. Benzinmotorja 1,8 literes és 98 lóerős, de ez az elektromotorral együtt elég ahhoz, hogy tíz másodperc alatt gyorsuljon fel 100 km/órára, ez teljesen elfogadható egy kompakt autótól. Két kilométeren keresztül teljesen elektromos módban, benzinfogyasztás nélkül is működteethető. ...
Bemutatkozott a hibrid Toyota Auris
Nyilvánosságra hozta a Toyota a hivatalos adatokat az Auris hibrid változatáról, amely a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek.