Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

címke rss

Jó lesz az idei szőlőtermés

A múlt évinél várhatóan mintegy 15-20 százalékkal több szőlőt takaríthatnak be Magyarországon - mondta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára szerdán. A szakember elmondta azt is, hogy az év első öt hónapjában 10 százalékkal csökkent a magyar borkivitel.

Kell-e a jó bornak cégér?

Archívum2001.10.10, 08:11

Idén is több milliárd forint jut a szőlőfölvásárlás támogatására, de sokkal kevesebb a marketingre, a piac élénkítésére. Szakemberek szerint a gazdáktól nem veszik meg a szőlőt, a bort, ha azt csak nehezen lehet értékesíteni. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárhelyettese szerint a jogszabályok felülvizsgálata és módosítása is sokat lendíthetne a szőlész-borász társadalom szekerén.

Kevesebb, de jobb minőségű bor termett idén

Gazdaság2002.12.13, 12:48

Az idei évben mintegy 3-3,5 millió hektoliter bor került a pincékbe, ami kevesebb a vártnál, hiszen a szokásos évi bortermés Magyarországon 4-4,5 millió hektoliter - közölte Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Ugyanakkor a bor minősége rendkívül jó, meghaladja az 1999-es, illetve a 2000-es évjárat minőségi szintjét.

Az olcsó borok fele nem felel meg a követelményeknek

Gazdaság2004.08.04, 14:47

A legalacsonyabb árfekvésű magyar borok 43 százaléka nem felel meg a minőségi követelményeknek - közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkár-helyettese szerdán Balatonlellén egy konferencián.

Független bormarketingcentrumot sürgetnek a borászok

Gazdaság2005.01.07, 16:50

Az Agrár Marketing Centrumtól független bormarketingcentrum létrehozását tartja szükségesnek a borász szakma a magyar borok versenyképességének növelése érdekében - jelentette ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) alelnöke.

A hegyközségek nem egyezkednek az olaszokkal

Gazdaság2005.05.17, 12:34

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elhatárolja magát attól a napokban nyilvánosságra került felvetéstől, miszerint Olaszország a jogerős EU bírósági döntés ellenére is - amely kizárólag Magyarországnak ítélte a tokaji név használatát - egyezkedni kíván Magyarországgal a tokaji bor névhasználatának ügyében.

Nullakulcsos lehet a bor jövedéki adója

Archívum2005.06.23, 11:26

Várhatóan elfogadja a kormány a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (NHT) javaslatát arról, hogy az EU gyakorlatnak megfelelően nullakulcsos legyen a bor jövedéki adója.

Ígéretes a szőlőtermés, sok bor lehet

Archívum2008.06.17, 14:08

Az idén eddig ígéretesek a szőlőültetvények, ami azt jelenti, hogy jelenleg akár mintegy 4 millió hektoliternyi borra számíthatnak a borászok az idei szüretet követően - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.

Változik a borpiaci szabályozás

Gazdaság2008.07.17, 17:07

Átalakul a magyar borpiaci szabályozás, a változások augusztus elsejétől hatályosak - tájékoztatta  Sidlovits Diana, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai referense csütörtökön, egy szakmai tanácskozáson az MTI-t.

Kevesebb bor kerül idén a pincékbe

Archívum2008.08.11, 17:10

Az előzetesen becsültnél kevesebb szőlő terem az idén, mivel az ültetvényekben jelentős kárt okozott a jégverés, illetve sok helyen elszaporodtak a kártevők is - tájékoztatta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az MTI-t.

Előző
Következő