gyorsjelentés

címke rss

Jól pörög a Herbalife

Gazdaság2014.02.19, 09:56

Jól pörög a világ egyik legnagyobb, táplálék kiegészítőket forgalmazó cégének, a Herbalife-nak az üzlete. A vállalat profitja és árbevétele is emelkedni tudott a negyedik negyedévben, ráadásul az idei eredményekkel kapcsolatban is optimistább lett a menedzsment. 

Felemás képet festett magáról a Danubius

Gazdaság2014.02.18, 19:38

Vegyesek az érzéseink a vállalat tegnap publikált negyedik negyedéves gyorsjelentése láttán. A bevétel és az EBITDA is szépen nőtt ugyan, de az alapfolyamatok már mintha nem festenének olyan rózsásan. Sokat segített ugyanis a forint gyengülése, és egy kishotel eladásából származó nyereség, mely utóbbit figyelmen kívül hagyva jelentősebb visszaesés mutatkozna EBITDA soron.

Reagált az INA a horvát vádakra

Archívum2014.02.18, 10:09

Reagált az INA a hétvégén megjelent vádakra a negyedik negyedéves jelentésével kapcsolatban. Az INA szerint minden horvát és nemzetközi szabályt betartottak. A horvát Jutarnju list úgy véli, a veszteség kimutatására csak azért volt szükség, hogy az INA ne fizethessen osztalékot.

Danubius: ingatlansztori újratöltve?

Gazdaság2014.02.18, 09:12

Első ránézésre nagyon erős negyedik negyedéves számokat közölt a Danubius, kicsit a méylére ásva az adatoknak azonban már nem fest ennyire rózsásan a kép. Mindenesetre az ingatlansztori újabb lökést kaphat. 

Tépik az acélipari óriást

Gazdaság2014.02.14, 11:13

Meghaladta a vártat a német acélipari óriás ThyssenKrupp profitja a negyedik negyedévben, miután csökkenteni tudta veszteségeit a kulcsfontosságú brazil egységénél.

Gyenge negyedévet zárt az INA

Gazdaság2014.02.14, 11:53

1,89 milliárd kunás veszteséget ért el a negyedik negyedévben az INA több egyszeri tétel miatt. Utóbbiakkal tisztított számok azonban 465 millió kunás profitról árulkodnak.

Vesztegetési botrány nehezíti az Avon életét

Gazdaság2014.02.13, 15:52

További 77 millió dollárt volt kénytelen elkülöníteni az Avon a vesztegetési ügyével kapcsolatos jogi költségekre, ami nyomás alá helyezte a szépségipari cég negyedik negyedéves eredményeit. 

Kapkodták a Pepsi üdítőit

Gazdaság2014.02.13, 16:02

Erős negyedéven van túl a Pepsi üdítőitalok gyártója, a PepsiCo. A cég árbevétele és profitja is az elemzők által vártnál nagyobb mértékben növekedett, továbbá bejelentették, hogy nem választják le a kólákat gyártó egységüket. 

Nem szólt nagyot a Cisco

Gazdaság2014.02.13, 14:43

HIába sikerült a vártnál jobban a Cisco negyedik negyedéve, az árfolyam jókora mínuszban nyithat a jelenlegi negyedévre vonatkozó gyenge előrejelzés miatt.

Jól fut a Commerzbank szekere

Gazdaság2014.02.13, 10:49

A vártnál jóval erősebb eredményeket ért el a negyedik negyedévben a Commerzbank. A német pénzintézet ezen túl felgyorsítja a nem kulcsfontosságú üzletágak leépítését, és javított a tőkehelyzetén is. 

Erős évet zárt a Renault

Gazdaság2014.02.13, 08:37

A vártnál erősebb évet zárt 2013-ban a francia Renault, a cég több fontos kategóriában is hozta az elemzők várakozásait.

Folytatódik az árzuhanás a Telenornál

Gazdaság2014.02.12, 13:47

5 százalékot zuhant a norvég Telenor árfolyama, miutána  társaság a várakozásoktól jócskán elmaradó nyereségről számolt be. Ráadásul a 2014-es üzelti év sem lesz túl acélos az elemzői előrejelzésekhez képest.

Dől a lé a francia bankhoz

Gazdaság2014.02.12, 12:05

Kiváló negyedévet zárt a francia Société Générale, miután a bankcsoport a vártnál sokkal nagyobb nettó nyereséget ért el, és remekül teljesített a lakossági üzletág. 4,3 százalékos pluszban jár már az árfolyam.

Óriási profitzuhanás a Heinekennél

Gazdaság2014.02.12, 10:45

A felére esett vissza tavaly a világ legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek a profitja többek között a közép és kelet-európai piac gyengébb teljesítménye miatt. A cég azonban optimista az idei évre, és 2014-ben az eredmények javulását várják.

Kijózanító jövőkép a LinkedIntől

Gazdaság2014.02.07, 11:37

Hiába produkált a vártnál erősebb negyedévet a LinkedIn, a menedzsment előrejelzése csalódást okozott a befektetőknek, így 8,5 százalékos mínuszba került piaczárás után a cég.

Lendületben a Daimler

Gazdaság2014.02.07, 08:26

Rendkívül erős negyedéven van túl a Mercedeseket is gyártó Daimler cégcsoport. Az autógyártó közel megduplázta profitját az elmúlt negyedévben, ami nagy részben a társaság új Mercedeseinek köszönhető. A Daimler idén is lendületben maradhat az új modelleknek köszönhetően, és a hatalmas kínai autópiacon történő terjeszkedéshez is nagy reményeket fűznek. 

Sokkolt a Sony

Gazdaság2014.02.06, 13:33

Folytatódik a Sony vesszőfutása, a japán technológiai óriás ugyanis ma egy vaskos profitwarninggal volt kénytelen szomorítani befektetőit. A vállalat továbbra is szenved a fő termékei, a PC-k és televíziók iránt egyre csökkenő kereslettől, és az okostelefonokat gyártó üzletág sem muzsikál fényesen. Emiatt folytatják az átszervezéseket, melyektől azt várják, hogy újra lendületbe jön a cég szekere.

Kapkodtak a Ralph Lauren termékei után

Archívum2014.02.05, 16:34

Remekül sikerült a Ralph Lauren negyedik negyedéve. Az amerikai ruhaforgalmazó árbevétele és nyeresége is felülmúlta az elemzői várakozásokat, és a cég idén is folytathatja növekedését. 

Kasszasikerek segítették a Time Warnert

Gazdaság2014.02.05, 15:53

A Gravitáció és A Hobbit új részének is köszönhetően a vártnál jobb eredményt ért el a Time Warner a decemberben záruló negyedévben, de a jelentősebb tévés üzletága is jól teljesített egész 2013-ban. A részvényárfolyam mégis esésnek indult a kereskedés első órájában.

Jól fogytak a Swatch órái

Gazdaság2014.02.05, 10:35

Remek évet zárt tavaly a világ egyik legnagyobb óragyártója, a Swatch. A svájci társaság a vártnál nagyobb mértékben növelte profitját nagy részben az órái iránti növekvő keresletnek köszönhetően, és az idei évre is egészséges növekedésre számítanak. 

Kiábrándító számok a Richtertől

Gazdaság2014.02.06, 08:52

Rendkívül gyenge negyedik negyedévet zárt a Richter, miután egyedül az árbevétel terén tudott megfelelni az elemzői várakozásoknak a gyógyszergyártó. Az üzemi- és a nettó eredmény terén pedig jócskán elvétette a várt értékeket. Eséssel teli órák várhatnak a részvény árfolyamára, amiben talán a menedzsment délelőtti sajtótájékoztatója hozhat majd némi fellélegzést. 

Minden szuper a Michael Korsnál

Archívum2014.02.04, 14:48

Valósággal kilőhet nyitáskor a Michael Kors árfolyama, miután a társaság a várakozásoknál lényegesen jobb negyedévet ért el, és remek hónapok elé néz a menedzsment szerint.

Újra menő lett KFC-be járni

Gazdaság2014.02.04, 10:19

A vártnál magasabb profitot ért el a legutóbb negyedévben a KFC, Taco Bell és Pizza Hut éttermeket üzemeltető Yum! Brands. Az árbevétel is emelkedett, a cég ezen túl megerősítette, hogy tartani tudja az idei eredményének kétszámjegyű ütemére vonatkozó vállalásait. A szakértők viszont nem ennyire optimisták, és az ismét felbukkanó madárinfluenza-járvány miatt aggódnak a cégért, mely tavaly is komolyan visszavetette a vállalat forgalmát. 

Nem fogynak a Barbie Babák

Archívum2014.01.31, 15:48

Közel 10 szakadt be ma a Mattel árfolyama, mivel nem sikerült túl fényesre az előző negyedév.

Csalódást okozott az Amazon

Archívum2014.01.31, 10:17

Csalódást okozott negyedik negyedéves eredményeivel a világ legnagyobb online kereskedelmi vállalata, az Amazon. A cég árbevétele és nyeresége is elmaradt az elemzői várakozásoktól, többek között a pilóta nélküli drónok magas költségei miatt. 

Megtépték a Google-t

Gazdaság2014.01.31, 08:52

Felemásan sikerült a Google negyedik negyedéve, a keresőóriás ugyanis árbevétel soron a vártnál jobb, profit soron viszont a vártnál rosszabb számokat tett közzé gyorsjelentésében. Az eredmények nagy ugrással reagált az árfolyam. 

Mitől robbant fel a Facebook?

Gazdaság2014.02.03, 10:01

Hatalmas meglepetést okozott a Facebook a tegnapi gyorsjelentésével, az árfolyam közel 20 százalékos pluszban nyithat. A felhasználónkénti bevétel ugyanis nagy növekedést mutatott be az előző negyedévben a legfrissebb információk alapján már inkább mobilcégként definiálható Facebooknál. 

Nem csinált elég pénzt a H&M

Gazdaság2014.01.30, 09:06

Több fontosabb eredménysoron is elmaradt a várakozásoktól az H&M, ma már 3,5 százalékkal "értékelték le" a befektetők a céget.

Pazar negyedévet zárt a Facebook

Archívum2014.01.30, 07:56

Alaposan meglepte a befektetőket gyorsjelentésével a Facebook, a vártnál jobb számokra pedig a közösségi médiacég részvényei 12 százalékot ugrottak.

Várat magára a Yahoo feltámadása

Gazdaság2014.01.29, 15:53

Továbbra is várat magára a Yahoo feltámadása, a keresőóriás árbevétele a negyedik negyedévben is visszaesett, elsősorban a hirdetések árainak csökkenése miatt. A befektetők nem díjazzák az eredményeket, mivel nagyobb mínuszban nyitott a részvény. 

Nagyot durrantott a vegyipari óriás

Archívum2014.01.29, 14:58

Mintegy 50 százalékkal nagyobb nyereséget mutatott ki a negyedik negyedévben Dow Chemical, mint amire az elemzők számítottak. Ráadásul a részvényesek jutalmazásáról sem feledkezett meg a vegyipari óriás, így nem csoda, hogy közel 8 százalékos pluszban indíthatja a mai kereskedést a részvény.

Zuhanórepülésbe kapcsolt a Boeing

Gazdaság2014.01.29, 15:17

Habár a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be a Boeing, viszont 2014-re már pesszimistábbak a cégnél, ami miatt az árfolyam is meredek csökkenésnek indult piacnyitás előtt.

Nem játszunk eleget

Gazdaság2014.01.29, 12:52

Nem fogytak túlságosan jól az Electronic Arts játékai az előző negyedévben, százmillióval lett kevesebb a bevétel, mint amennyit vártak az elemzők.

Csalódást okozott a Fiat

Gazdaság2014.01.29, 11:50

Csalódást keltett a Fiat negyedik negyedéves gyorsjelentése, ami nem is maradt hatás nélkül a piacon. A Fiat részvényeit nagyobb mínuszba küldték a befektetők.

Felőrli versenytársait a T-Mobile US

Gazdaság2014.01.29, 14:16

Bár jól sikerült a negyedik negyedév a  második legnagyobb amerikai mobilszolgáltatónál, a jövőt illetően már nem olyan optimista az AT&T vezetése. Ennek oka pedig a hatalmas árháború, melyből egyelőre úgy néz ki, hogy a T-Mobile US jött ki győztesen.

Percek alatt bukott milliárdokat az Apple

Gazdaság2014.02.03, 10:02

Az Apple ma 7 százalékos mínuszban nyithat, miután az iPhone-eladások szinte minden várakozástól elmaradtak a negyedik negyedévben, és a jelenlegi negyedévre is jóval kevesebb árbevételt vár a technológiai cég, mint amire az elemzők számítottak.

Begyújtotta a rakétákat a Ford

Archívum2014.01.28, 13:58

Az elemzői várakozásokhoz képest erősebb negyedévet zárt a Ford. Az amerikai autógyártó megerősítette a 2014-es célkitűzéseit. 3 százalékos pluszban nyithat a részvény.

Óvatosságra int a Philips vezére

Gazdaság2014.01.28, 13:16

Az elemzői várakozásokat felülmúló negyedévről számolt be a legnagyobb világítástechnikai cégeként is ismert Philips. Ez azonban mind kevésnek bizonyul a mai optimista piaci hangulatban, miután a jövőt illetően óvatosságra intett mindenkit a társaság vezérigazgatója.

Megugrott a Siemens profitja

Gazdaság2014.01.28, 10:50

Egy év alatt 20 százalékkal tudta növelni nettó profitját a Siemens. A cég viszont így is felemás negyedévet zárt, mivel az árbevétele váratlanul visszaesett az időszakban. 

Dráma az Apple gyorsjelentése után

Gazdaság2014.01.28, 15:16

Megérkezett az Apple negyedik negyedéves gyorsjelentése, több millióval kevesebb iPhone-t sikerült csak eladni, mint amire az elemzők számítottak. Lássuk a főbb számokat: A részletes elemzés ezen a linken érhető el

Szárnyra kapott a rút kiskacsa

Gazdaság2014.01.24, 17:14

Az elemzői várakozásokhoz képest jobb negyedévet zárt a Juniper Networks, a részvény 8 százalékos pluszban jár annak ellenére, hogy negatív a hangulat a piacokon. Január közepén az Investor.hu hasábjain jeleztük, hogy lehet fantázia a részvényben.

Vergődik az IBM

Archívum2014.01.22, 11:43

Szenvedős negyedéven van túl az IBM, a világ egyik legnagyobb technológiai cége. A társaság árbevétele a vártnál nagyobb mértékben csökkent, mivel a szerveróriás fő szolgáltatásai iránt folyamatosan csökken a kereslet. Az eredményekre pedig nagyobb eséssel reagáltak a cég részvényei. 

Csalódást okozott a Citigroup

Gazdaság2014.01.16, 14:36

Elvétette a várakozásokat a Citigroup a negyedik negyedéves eredményeivel. A nagybank profitja és árbevétele egyaránt alacsonyabb volt a vártnál.

Négyszerezte profitját a Bank of America

Gazdaság2014.01.15, 13:47

A tegnapi banki gyorsjelentéseket követően a Bank of America is túlszárnyalta az elemzői várakozásokat a negyedik negyedévben.

Kedvező számok a Wells Fargonál

Gazdaság2014.01.14, 14:17

A JP Morgan után a Wells Fargo is kedvező gyorsjelentést tett közzé. A nagybank profitja felülmúlta az elemzői várakozásokat, és a bevétel is hajszálnyival az előrejelzett fölött alakult.

Vártnál nagyobb profit az óriásbanknál

Gazdaság2014.01.14, 13:33

A vártnál nagyobb profitot és árbevételt ért el a negyedik negyedévben az USA egyik legnagyobb bankja, a JP Morgan - derült ki a cég gyorsjelentéséből.

Ez bizony nem jó ómen

Gazdaság2014.01.10, 09:04

A várakozásoknál gyengébb eredményt ért el az Alcoa a negyedik negyedévben, így most félhetnek a piaci szereplők, hogy talán a gyorsjelentés egésze is rossz híreket hozhat. 

Csalódást okozhat a Samsung

Gazdaság2014.01.07, 09:06

A várakozásoknál gyengébb negyedéves számokat tehet majd közzé a Samsung, derült ki az előzetes számokból.

Vasember sem mentheti meg a HTC-t?

Gazdaság2014.01.05, 19:11

Lehet, hogy Vasember már többször megmentette a Földet, de a HTC talpra álítása már az őt megformáló Robert Downey Jr.-nak is nagy falatnak tűnik. A tajvani okostelefongyártó értékesítése ugyanis negyedévről negyedévre tovább kopik, ami pedig a cég profitabilitására is nagy nyomást helyez. Erről tanúskodik a legutóbbi gyorsjelentés is, melyet a befektetői szokásokkal ellentétben vasárnap délután tett közzé a HTC.

Fordulatra készül a BlackBerry?

Gazdaság2013.12.27, 14:42

Első ránézésre drámai, ám összességében igen vegyes gyorsjelentést tett ma közzé a szenvedő BlackBerry. A főbb sorokon hatalmas csalódást okozott a cég, ám a nettó készpénzállomány annyira nem alakult rosszul, ráadásul a Foxconn megállapodás is kedvezően értékelhető.