gyilkossági kísérlet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- késelés
- letartóztatás
- rendőrség
- börtön
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meg akarta ölni szomszédját az elfajult birtokvita miatt egy férfi
Két éve brutálisan támad rá egy férfi a szomszédjára, amikor az egy ismerősével kertészkedni ment a telkére. Csak a szerencsén múlt, hogy a nő nem sérült meg súlyosabban és nem került életveszélybe. A támadója ellen emberölés kísérlete miatt emeltek vádat.
Nem szabadulhat a borsodi férfi, aki gyújtogatott és robbantott, miután összeveszett feleségével
Letartóztatásban marad az a gyilkossági kísérlettel vádolt járdánházi férfi, aki miután összeveszett feleségével, bezárkózott a lakásba, felgyújtotta a berendezést, és kinyitotta a gázcsapot, ami robbanáshoz vezetett. Ezzel a szomszédok és a kiérkező rendőrök életét is veszélyeztette.
Elképesztő dolog derült ki a gyönyörű modell gyilkosáról
Továbbra is gyászolják rokonai azt a fiatal, csinos worcesteri modellt, akinek a gyilkosságáról két hete írtunk először. Christina barátai kedves szavakkal emlékeztek meg a modellről, legjobb barátnője pedig gyűjtést szervezett Christina árván maradt lánya kilencedik születésnapja alkalmából. A nő megölésével vádolt 24 éves férfiról azóta kiderült, hogy egy nyolcéves gyereket is megpróbált megölni, ezért most gyilkossági kísérlet miatt is felelnie kellett.
Egy 12 éves amerikai fiú összeszurkálta az öccsét, gyilkossági kísérlettel vádolják
Szándékosan elkövetett emberölés kísérlete miatt vádatt emelhetnek az ellen 12 éves fiút ellen, aki nem egész egy hónapja többször is megszúrta egy konyhakéssel öccsét Wisconsin állam északnyugati részén - számolt be az ABC News.
Pálinkafőzés közben gyújtotta fel ismerősét egy mezőcsáti férfi
A két férfi szilvát szedett egyikük udvarában, amiből pálinkát akartak főzni. A házigazda folyamatosan kötekedett az ismerősével, ami odáig fajult, hogy végül benzinnel locsolta le a férfit és felgyújtotta.
Elhagyta a felesége, ezért hasba szúrta a saját fiát a szendrői férfi
Kis híján megölte a saját fiát egy szendrői férfi, mert elhagyta őt a felesége. A fiú tudta, hogy az anyja mire készül. A férfi azért szúrta hasba, mert nem szólt neki erről.
- címkék:
- krimi
- szúrás
- gyilkossági kísérlet
- Címkefelhő »
Felsőbb hatalom utasítására próbálta megölni testvéreit az UFC-harcos
Két lánytestvérét is megkéselte a világ legnagyobb ketrecharcos szervezetéhez, az UFC-hez tartozó mexikói Irwin Rivera.
Féltékenységből összeverte élettársát egy Somogy megyei férfi
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú büntetés súlyosbítását javasolta annak a férfinak az ügyében, aki féltékenységből rátámadt a barátnőjére és életveszélyes sérüléseket okozott neki.
Emiatt próbálhatta megölni magát és kisfiát a zuglói nő
Bár imádta hároméves kisfiát, mégis egyik percről a másikra az életére tört az a 25 éves zuglói nő, aki tejben feloldott antidepresszánsokkal akarta megmérgezni a gyerekét. Végül saját maga is bevett a gyógyszerekből. Egyik ismerőse szerint a nő korábban drogozott, szegényes körülmények között, egyedül nevelte a kicsit, és lelki problémákkal is küszködött - írta meg a Blikk.
Gyógyszerekkel akarta megölni hároméves gyerekét egy fiatal nő Budapesten
Döbbenetes hírt tett közzé oldalán a Police.hu, amely szerint egy nő gyógyszerekkel akarta megölni hároméves gyerekét. A hároméves fiú eszméletlen állapotban került kórházba.
Baltával támadt a rendőrökre egy férfi Egerben
A férfi azt állította, hogy a rendőrök bántani akarják őt, ezért önvédelemből esett nekik a baltával. Az ügyészség vádat emelt a jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelt 44 éves férfival szemben.
Bosszúból lőtt le egy házaspárt egy román orvos Nyíregyházán
Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kért arra a román orvosra, aki négy éve lelőtt egy házaspárt. Az asszony meghalt, a férj a bal oldalára lebénult - írja a Blikk.
Az egyik barátnőjét a jeges Dunába lökte, a másikat megkéselte
Levágta magáról a nyomkövetőt a jegyese megölésének kísérletével vádolt fiatal, és megpróbálta megölni új barátnőjét, valamint annak anyját is - írja a Bors.
- címkék:
- késelés
- gyilkossági kísérlet
- Címkefelhő »
Megölte rokonait egy fiatal, miután frissen szabadult a börtönből
Lelőtte négy rokonát, köztük két gyereket is egy alaszkai fiatal férfi hétfőn, egy héttel az után, hogy kiengedték a börtönből, ahová azért került be, mert korábban is rátámadt már a családtagjaira.
Benzinnel lelocsolta és meggyújtotta ismerősét egy biatorbágyi férfi
A gyilkossági kísérlettel vádolt, benzinnel támadó, biatorbágyi férfi ügyében holnap hozhatnak ítéletet a Budapest Környéki Törvényszéken.
Megölte a húgát, majd az anyjára is rátámadt egy biatorbágyi férfi
Folytatódik a tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken annak a gyilkossággal, illetve gyilkossági kísérlettel vádolt férfinak az ügyében, aki tavaly nyáron ölte meg a húgát, aztán az édesanyját is majdnem megfojtotta.
Egy budapesti férfi brutálisan megverte az élettársát
A férfi egész nap bántalmazta az élettársát, aki megpróbált segítséget kérni, de nem sikerült. Végül a szomszédok mentették meg a nő életét.
Egy hang mondta a borsodi férfinak, hogy ölje meg az anyját
Egy borsod megyei férfi minden előzmény nélkül rátámadt az anyjára. Háromszor megszúrta egy késsel majd elfutott. Később a vallomásában azt mondta, hogy egy belső hang miatt akarta meggyilkolni az anyját. Az ügyészség emberölési kísérlet miatt emelt vádat ellene, a bíróság ma elítélte.
Kalapáccsal félholtra verte beteg feleségét egy férfi, ezután feladta magát
A 77 éves Stephen 38 éve élt együtt feleségével, a birminghami Erdington nevű városrészen. Június 3-án tárcsázta a 999-est, és kifejezetten higgadt hangon közölte, hogy "Megöltem őt. Egy kalapáccsal 12 ütést mértem a fejére".
Egy banda szerszámokkal támadt rá egy nyírbátori családra
Hat férfi szerszámokkal felfegyverkezve támadt rá egy családra Nyírbátorban. A banda többek között kaszával és vasvillával verte a családfőt és a fiát.
Nem szabadulhat az a pár, akik betörtek egy idős nő lakásába, majd kis híján megölték
Az ügyészség javasolta a párnak a letartóztatásának fenntartását, akik kiraboltak egy 88 éves, súlyosan beteg nőt, és majdnem meg is gyilkolták.
Pengéket rakott a pizzatésztákba egy alkalmazott az Egyesült Államokban
Az amerikai It'll Be Pizza pizzakészítő cég több pizzájába kerülhettek borotvapengék augusztus 1. és október 11. között. Erre akkor derült fény, mikor egy vásárló arról értesítette a készítőket, hogy pengéket talált a pizzájában, majd a hatóságok és a gyártó vizsgálatot indítottak az ügyben - számolt be a BBC.
Meggyújtotta, fojtogatta a vendégét egy mezőcsáti férfi
Holnap tárgyalják annak a férfinak az ügyét a Miskolci Törvényszéken, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet miatt emelt vádat az ügyészség.
Ha sikerült volna robbantania, 5 méteres körben mindenki súlyosan megsérül
Információk szerint valamit a levegőbe akart repíteni S. Ábel, aki azt tervezte, hogy 22 embert meggyilkol az ELTE jogi karán, majd magával is végez. Három éve rablási előkészületek miatt fogták el. Akkor derült ki, hogy házibombát gyártott, amit többször kipróbált, sósavat tartott otthon, és egy régi fegyvert is beszerzett. Egyértelműen készült valamire. A héten áll bíró elé.
Menyasszonya után új szerelmét és annak anyját akarta megölni egy budapesti fiú
Már a lakását sem hagyhatta volna el az a fú, aki új szerelmét és annak anyját akarta megölni. Egész egyszerűen levágta magáról a nyomkövetőt, és végezni akart a két nővel. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér a fiúra.
Szörnyű halált kívánt nekik, öt emberre gyújtotta rá a házat Bujákon
Egy 54 éves férfi egy éve az egyik éjszaka egy korábbi konfliktus miatt ismerőse bujáki családi házához ment és a kerítésen át bemászott a kertbe. Vitt magával gázolajat is, amelyet a lakás bejárati ajtajára locsolt, majd meggyújtotta, aztán hazament. A házban alvó nő észrevette a tüzet, és még mielőtt nagyobb baj lett volna belőle, eloltotta.
Nem szabadulhat a kiskunhalasi férfi, aki meg akarta ölni ismerősét
Továbbra is fenntartják a letartóztatását annak a 39 éves kiskunhalasi férfinak, aki ellen az ügyészség gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat, miután négy évvel ezelőtt úgy leütött egy másik férfit. Az áldozat ugyan túlélte a támadást, de maradandó hangszalagbénulást és agykárosodást szenvedett.
Arcon lőtte elrabolt exét egy amerikai férfi, aztán öngyilkos lett
Nem tudta feldolgozni a szakítást a 34 éves Renaldo Lemar Tate, ezért sokkoló dolgot művelt volt barátnőjével: elrabolta, aztán fegyvert rántott, és meglőtte, majd magával is végzett.
Élete végéig börtönben maradhat a férfi, aki kis híján halálra szurkálta szerelmét a XI. kerületben
Majdnem halálra szurkálta volt barátnőjét egy férfi Budapesten. Nyakon szúrta, miután a nő kidobta őt. A nő csak a gyors orvosi segítség miatt maradhatott életben.
Úgy megszúrta a barátnőjét egy örkényi férfi, hogy beletört a penge
Egy örkényi férfi úgy megszurkálta az élettársát, hogy a kés pengéje beletört a nőbe. Ezek után fogott egy másik kést, és tovább folytatta a késelést.
Másfél évtizeddel ezelőtti budapesti késelés miatt ítéltek el egy külföldi férfit
Három és fél évre ítéltek nem jogerősen egy külföldi férfit egy másfél évtizeddel ezelőtt budapesti késelés miatt. Azért ölt meg kis híján egy férfit, mert védelmére kelt egy nőnek.
- címkék:
- késelés
- krimi
- gyilkossági kísérlet
- Címkefelhő »
Bozótvágóval esett neki édesanyja élettársának a dabasi férfi
T. Dániel szóváltásba keveredett édesanyja élettársával, majd egy bozótvágó kaszával esett az 50 éves férfinak, aki súlyosan megsebesült. Kiderült, már korábban is bántalmazta minden ok nélkül.
Ennyit kaphat a nő, aki Ácson mellkason szúrta szerelmét
A nő szeptemberben az egyik nap hajnalban ácsi lakásukban féltékenységből egy késsel tiszta erővel mellkason szúrta az ágyban fekvő élettársát. A támadás után a férfi tüdejének egy részét egy műtéttel el kellett távolítani. Ha nem kap rögtön segítséget az akkor már életveszélyben lévő férfi, meghalt volna. A nő ellen emberölés kísérlete miatt emeltek vádat.
Letartóztatták a férfit, aki társával együtt megmérgezett egy idős párt
Egy nyugdíjas férfit feleségével együtt, magatehetetlen állapotban vittek kórházba február 23-án, ahol a kezelés ellenére március 7-én meghalt. A nyomozás során megállapították, hogy megmérgezték. Letartózatták az egyik támadót, a másik korábban már rács mögé került.
Csontozókéssel szúrtak hasba egy férfit egy kocsmában
Egy szarvasi férfit tavaly nyáron nem akartak kiszolgálni egy kocsmában, ezért fenyegetőzni kezdett, ami verekedéssé fajult. Tettéért akár 15 év börtönre is számíthat.
Ismerősei mérgeztek meg egy nyugdíjas férfit Dunaújvároson
Őrizetbe vettek egy 26 éves ócsai nőt, aki a gyanú szerint megmérgezett egy idős házaspárt. A mérgezést az idős férfi nem élte túl. A nőnek a gyanú szerint társa is volt, élettársa, egy 58 éves férfi. Őt még keresik a rendőrök.
Törött sörösüveggel akarta megölni párját egy dunaújvárosi férfi
Emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat a férfi ellen, aki egy dunaújvárosi lépcsőházban akarta megölni a párját egy törött üvegdarabbal.
Mozgásképtelen férjére gyújtotta rá a házat egy nő Mányon
Agyvérzése miatt mozgásképtelenné vált férjére gyújtotta rá a családi házat egy nő Mányon. A férfi a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt.
Tömegverekedésen akarta felgyújtani ellenségeit egy székesfehérvári nő
A Fejér megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki tavaly ősszel Székesfehérváron egy verekedés során benzinnel öntötte le az embereket.
Majdnem meggyilkolta a feleségét egy pécsváradi férfi
Egy Pécsváradon élő férfi kis híján meggyilkolta a feleségét szerdán reggel egy vita után. A rendőrség gyilkossági kísérlet miatt indított ellene eljárást.
Rálőtt ismerőseire egy férfi Kemecsén, ketten súlyosan megsérültek
Két ismerőse ment ki a férfi kemecsei házához egy korábbi vitájuk miatt, mire ő fegyvert fogott rájuk. A két férfi nem vette őt komolyan, mire a házigazda rájuk lőtt. Mindketten súlyosan megsérültek.
Nem szabadulhatnak a gyilkossággal fenyegetőző, dunaújvárosi támadók
Az ügyészség a letartóztatása meghosszabbítását javasolta annak a két férfinak, akik decemberben sodrófával, kalapáccsal és vascsővel támadtak két lakóra egy dunaújvárosi társasházban. A két bántalmazott férfi életveszélyesen megsérült.
Kalapáccsal akarta meggyilkolni a feleségét egy székesfehérvári férfi
Egy székesfehérvári férfi úgy akartam meggyilkolni a 78 éves feleségét, hogy egy kalapáccsal többször fejen ütötte. A bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.
Vadászpuskával támadt 22 évvel fiatalabb barátnőjére, mert az elhagyta
Ismételt letartóztatást javasolt az ügyészség annak a Bács-Kiskun megyében élő férfinak a számára, aki tavaly nyáron vadászpuskával támadt az élettársára, mert nem tudta elviselni, hogy vége lett a kapcsolatuknak.
Bosszúból majdnem vízbe fojtottak egy férfit, mert nem adott cigarettát
Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a két fiatalnak, akik egy borsodi községben megvertek, majd egy vízelvezető árokba löktek egy férfit, mert nem kaptak tőle cigarettát. Mivel kis híján megölték, akár több évre is börtönbe, illetve javítóintézetbe kerülhetnek.
Elhagyta a felesége, ezért bosszúból megölte két közös gyereküket
Brutális kegyetlenséggel végezte ki saját gyerekeit egy férfi Németországban: purhabot nyomott a torkukra, majd megfojtotta őket, mindezt azért, hogy volt feleségén bosszút álljon. Később az asszonyra is rátámadt, de a szomszédok rendőrt hívtak, mielőtt őt is megölte volna. A férfiről kiderült, hogy büntetett előéletű: korábban nemi erőszak, kábítószercsempészet és gyújtogatás miatt is felelnie kellett.
Megkötözte és megszúrta apját egy nyíregyházi fiatal - videó
Budapesten fogták el azt a fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint rátámadt az édesapjára Nyíregyházán pénteken. Egy idősebb férfival együtt megkötözte, aztán megszúrta a 61 éves férfit. Ezek után a két férfi magára hagyta az életveszélyesen sérült férfit és vonatra szállt, hogy Ausztriába menekülhessen. Őrizetbe vették őket.
Nem ússza meg enyhébb büntetéssel a késelő olasz férfi
Valószínűleg hiába fellebbezett enyhítésért az az olasz férfi, aki két évvel ezelőtt összeveszett egy férfival egy kecskeméti szórakozóhelyen, majd életveszélyesen megsebesítette, az ügyészség ugyanis nem tartja indokoltnak, hogy enyhébb büntetést kapjon.
Baltával akarta meggyilkolni ismerősét egy Pest megyei férfi
Egy Pest megyei faluban összeveszett két férfi, miközben hazafelé tolták a biciklijüket. A támadó később egy kisbaltával akarta megölni az ismerősét.
Baltával támadt volt felesége új párjára egy bagaméri férfi
A hajdú-bihari nyomozók lezárták a nyomozást annak a zaklató férfinak az ügyében, aki egy hajdúböszörményi házban úgy fejbe vágta volt felesége új társát, hogy az életveszélyesen megsérült.