gyilkosság

címke rss

Három évvel halála után találtak rá a megölt és megcsonkított 24 éves focista férfiasságára (18+)

Life.hu2021.06.16, 08:14

Még mindig nem látni tisztán a Sao Paulo korábbi sztárjnak Daniel Correa Freitasnak a halálával kapcsolatban. A focistát 2018-ban megcsonkítva találták meg, három évvel később került elő a levágott pénisze. Az ügyben hét embert állítanak bíróság elé, ötöt gyilkosság vádjával – köztük a 24 éves focista feleségét, Cristina Brittest.

Letartóztatásban maradhat a nő, aki szíven szúrta a férjét Tokodon

Itthon2021.06.15, 17:15

Tavaly tavasszal gyilkolta meg részegen az 55 éves nő, a szintén részeg férjét. Egy kést szúrt a szívébe, amitől a férfi a helyszínen meghalt. A nőt három nappal a gyilkosság után letartóztatták. Az ügyészség most újabb két hónappal meghosszabbítaná a nő letartóztatását.

Megszólalt a villanyszerelők meggyilkolásával vádolt Imre: "Mindig nyugodtan alszom"

Life.hu2021.06.15, 09:02

Két villanyszerelő brutális meggyilkolásával és holttestük eltűntetésével vádolt É. Imre, bár hosszú ideig tagadta, hogy ő ölte meg a két, egyébként korábban neki dolgozó férfit, nemrég egy rabtársának minden részletet elárult a horrorfilmbe illő tettéről.

Mindig nyugodtan alszom - mondta a két ember megölésével vádolt férfi a bírósági tárgyalása előtt

Itthon2021.06.15, 08:58

Elszabadultak az indulatok hétfőn a Győri Törvényszéken, ahol a két ember megölésével vádolt É. Imre tárgyalását tartották. Az áldozatok rokonai nem fogták vissza magukat, amikor meglátták a papucsban és napszemüvegben megjelenő vádlottat. Az egyik áldozat lánya azt kérte a férfitól, legalább azt árulja el, hol vannak az édesapja földi maradványai.

Az ügyészeket gúnyolja a Madeleine McCann megölésével gyanúsított pedofil

Nagyvilág2021.06.15, 12:18

Először szólalt meg Christian Brückner, a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottja. A korábban pedofília miatt elítélt bűnöző most nemi erőszak miatt van börtönben. A férfi onnan küldött egy levelet a nyomozást vezető német ügyészeknek, írja a Bild. 

Magára hagyta újszülött csecsemőjét egy lány, a kisbaba meghalt

Itthon2021.06.14, 17:15

Egy fiatal lány teherbe esett, amit eltitkolt a családja elől. Ahogy a férfinak is hazudott, akitől teherbe esett. Egyedül szülte meg a csecsemőt, majd a földhöz vágta. Ezek után magára hagyta, ami miatt az újszülött másnap a kórházban meghalt.

A nyílt utcán lőttek agyon egy profi bokszolót

Sport2021.06.14, 13:49

Több lövéssel, a nyílt utcán végeztek ismeretlen fegyveresek Taszosz Berdeszisz görög profi ökölvívóval.

Disznósokkolóval és késsel akarta kioltani felesége életét egy férfi Piliscsabán

Life.hu2021.06.14, 06:35

Néhány napra jött haza P. Ferencné Marika Németországból, hogy láthassa az unokáit, de kis híjján belehalt a látogatásba. 

Magyarországon fogták el a világszerte körözött gyilkos szerelmespárt

Itthon2021.06.14, 11:40

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy 28 éves szlovák-kanadai férfira és 26 éves barátnőjére, miután a kanadai Hamiltonban megöltek egy férfit és életveszélyesen megsebesítették az élettársát. A gyilkosok Európába menekültek, budapesti rejtekhelyükön ütöttek rajtuk magyar fejvadászok.

Hátborzongató: halottnak tettette magát a kismama, hogy életben maradjon

Life.hu2021.06.13, 10:02

Borzalmas tragédia történt egy fiatal párral. A 22 éves Laurat súlyosan megsebesítette, férjét pedig meggyilkolta az agresszív szomszéd.

Negyvennyolc késszúrással ölte meg mozgásképtelen anyját egy nő Mogyoródon

Itthon2021.06.12, 18:22

Egy 55 éves nő halálra késelte mozgásképtelen anyját Mogyoródon még tavaly. A gyilkos annyira részeg volt, hogy nem emlkészik semmire, bár ő értesítette a rendőrséget. 

Brutális kegyetlenséggel verte agyon szomszédját a csongrádi férfi (18+)

Life.hu2021.06.12, 09:19

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a középkorú férfinak, akit a nyomozó hatóság halált okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsít.

Agyonlőttek két embert egy mexikói strandon

Nagyvilág2021.06.12, 10:11

Agyonlőttek két embert a mexikói Cancún strandján, egy turista megsebesült - közölte Quintana Roo állam ügyészsége pénteken.

Börtönben marad a tatabányai gyilkos

Itthon2021.06.11, 13:59

Egy tatabányán élő férfi februárban halálra késelte a lakótársát. Két napig szökésben volt, de a rendőröknek végül sikerült elfogniuk. A bíróság most elrendelte a letartóztatásának meghosszabbítását.

Megölte a férjét, és felfoghatatlanul beteges módon megcsonkította

Nagyvilág2021.06.10, 14:15

A 33 éves, brazil Dayane Cristina Rodrigues Machado halálos bosszút állt férjén, amikor megtudta, hogy megcsalja: levágta a férfi nemi szervét, és kisütötte olajban. A nőt gyilkosság és holttestgyalázás miatt június 7-én tartóztatták le Sao Goncaloban.

Megszülte, majd hagyta meghalni csecsemőjét egy egri nő

Itthon2021.06.09, 18:33

A bíróság 10 év fegyházbüntetésre ítélte azt a nőt, aki egy Heves megyei faluban megszülte a csecsemőjét, majd magára hagyta. Az újszülött meghalt, mert nem kapott megfelelő ellátást.

Agyonlőtte gyönyörű feleségét a rendőr: pár nappal korábban kapta vissza a fegyverét

Life.hu2021.06.09, 07:24

Folyamatosan zaklatta és fenyegette Megan Montgomeryt rendőr férje, a nő kilépett a kapcsolatból, a férfi ellen távoltartást rendeltek el és le kellett adnia szolgálati fegyverét is. Később azt visszakapta, akkor következett be a tragédia, a férfi lelőtte feleségét.  

Agyonvertek egy férfit Bordányban

Itthon2021.06.08, 14:25

Őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint halálra verte az egyik ismerősét, a rendőrség oldalán olvasható információ szerint a szomdszédját. Kezdeményezték a letartóztatását. 

Halálos mennyiségű szemcseppel ölte meg barátját egy amerikai nő

Nagyvilág2021.06.08, 13:19

Bíróság elé állították hétfőn azt a wisconsini nőt, aki 2018-ban halálos mennyiségű szemcseppel ölte meg a barátját - írta a Fox News. 

Újabb fejlemény Curtis bátyjának ügyében: ezt közölték

Life.hu2021.06.08, 12:30

Curtis testvérét egy hónapja tartóztatták le Katzenbach Imre meggyilkolásának ügyében. A Fővárosi Főügyészség pedig most úgy döntött, indítványozza az előzetes letartóztatás meghosszabbítását.

Megölte az élettársát és a kutyáját egy zalaegerszegi férfi

Itthon2021.06.08, 11:42

Emberölés miatt jogerősen tizenkét év börtönbüntetésre ítéltek egy zalaegerszegi férfit, aki közös öngyilkosságot tervezve megölte élettársát. Erről tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden a médiát.

Halálra verte, majd elásta a kertjében a saját édesapját a bárnai férfi (18+)

Life.hu2021.06.08, 09:04

Az 58 éves férfi szóváltásba keveredett az édesapjával, majd bántalmazni kezdtek. Az idős ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy belehalt. Fia a kertjében ásta el az apja holttestét.

Saját kertjében elásva találtak rá a rendőrök a nógrádi férfira

Itthon2021.06.08, 10:03

Agyonverte édesapját, majd a testet a ház mellett elásta az 58 éves bárnai férfi - írta a Bors. A rendőrség elfogta a férfit, a nyomozás befejeződött, az ügy az ügyészség előtt van.

Anyja is követte a börtönbe a gyilkossággal gyanúsított, floridai kamaszt

Nagyvilág2021.06.07, 15:40

Letartóztattak egy tizennégy éves fiút Floridában, mert a gyanú szerint megkéselte az egyik iskolatársát. Nem sokkal ezután a fiú anyja is a rácsok mögé került amiatt, mert falazni próbált a fiának. A gyanú szerint megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat.

Lapáttal vertek halálra egy nyugdíjast Pest megyében

Itthon2021.06.07, 14:32

Egy férfi egy lapáttal halálra verte 88 éves ismerősét az egyik Budapest közelében lévő településen, majd az élettársára is rátámadt, meg akarta erőszakolni. A nyugdíjas másnap belehalt a sérüléseibe.

Katzenbach-gyilkosság: meghosszabbíthatják a gyanúsítottak letartóztatását

Itthon2021.06.07, 13:18

Pár nap múlva jár le a májusban elrendelt egy hónapos letartóztatása a Katzenbach-gyilkosság három gyanúsítottjának. Az ügyészség most arra tett javaslatot a bíróságnak, hogy további három hónappal hosszabbítsák meg ezt. 

Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy nyugdíjast Pocsajon

Itthon2021.06.07, 11:35

Ezerötszáz forintot és két arany gyűrűt zsákmányoltak betörők attól a 90 évnél idősebb asszonytól, akit brutális kegyetlenséggel öltek meg Pocsajon tavalyelőtt. Mindhárom betörőt elfogták és elítélték tavaly ősszel. Most hozott jogerős ítéletet az ügyükben a Debreceni Ítélőtábla.

Megölte a kisfiát egy erdélyi férfi

Nagyvilág2021.06.07, 11:04

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a helyi bíróság azt az erdélyi férfit, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg a fiút, majd öngyilkos akart lenni. Az ismerősök örülnek neki, hogy nem halt meg, így tette  élete végéig kísértheti – írja a Bors.

Kényszergyógykezelésre ítélhetik az óbudai anyagyilkost

Itthon2021.06.07, 13:55

Szilveszterkor megölte az édesanyját egy nő Óbudán, ami miatt vádat emelt ellene a Fővárosi Főügyészség. Kényszergyógykezelést indítványoztak az ügyben. 

7-10 éves kisfiú holttestét találták meg egy erdőben: nem tudják beazonosítani

Life.hu2021.06.06, 14:14

Ismeretlen kisfiú holttestére bukkantak egy erdei úton, Las Vegas közelében. A fiút egyelőre próbálják beazonosítani, azt viszont beismerte a rendőrség, hogy gyilkosság történt. 

Agyonverte terhes élettársát egy román férfi

Nagyvilág2021.06.06, 13:26

Saját élettársa vert halálra egy terhes nőta romániai Vráncsa megyében. A mentőket maga a férfi értesítette azzal, hogy várandós párja valamitől rosszul érzi magát. A rendőrség a férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását - számolt be a targikus esetről a Maszol erdélyi hírportál.

Öngyilkosságnak álcázta tettét: több nőt is megölt az olasz sorozatgyilkos

Life.hu2021.06.06, 09:46

Egy magyar prostituáltat és egy ügyvédnőt is megölt egy olasz gyilkos Castelfrancóban. A két bűncselekményben egy a közös: a férfit mindkettőt öngyilkosságnak tüntette fel.

A sínekre tette a magyar prostituált testét, hogy öngyilkosságnak álcázza a gyilkosságot

Nagyvilág2021.06.06, 09:08

Sorozatgyilkos végzett az olasz Castelfrancóban egy magyar prostituálttal, Mata Ariettával. A férfit több nő megölésével vádolják, többek között egy ügyvédnő gyilkossági ügyében is gyanúsított. Hátborzongató részletek derültek ki a fiatal lány halálának körülményeiről. 

Két fiatal lány édeshármast ígért egy férfinak, helyette kegyetlenül megölték

Nagyvilág2021.06.06, 07:00

Huszonegy évvel ezelőtt, ezen a napon végezte ki a tizenéves testvérpár egyikük barátját, Oscar Velazquezt. A gyilkosság után a rendőrök kihallgatták a fiatal lányokat, de végül szabadon engedték őket. A 16 és 17 éves lány megszökött a hatóságok elől, mielőtt letartóztathatták volna őket. Két éven keresztül bujkáltak, végül két népszerű tévéműsornak köszönhették a lebukásukat.

Évtizedek óta megoldatlan a Bodom-tavi gyilkosság, mutatjuk a három leggyanúsabb embert

Nagyvilág2021.06.05, 22:13

Hatvanegy éve négy fiatal kempingezni ment a finnországi Bodom-tóhoz. Másnapra a jó programnak tűnő kempingezésből lett Finnország egyik leghíresebb, máig megoldatlan gyilkossági ügye. Egy időben a gyilkosság egyetlen túlélője is gyanúba került, el is ítélték, de egy év börtön után szabadlábra helyezték, és ejtettek ellene minden vádat.

Kiderült, ki az a nő, akinek három éve megtalálták a levágott fejét az út mellett

Life.hu2021.06.05, 09:30

Három éve egy levágott fejet találtak Louisianában a sztráda mellett, de azóta nem sikerült azonosítani az áldozatot. Most azonban kiderült, ki volt a nő, akit meggyilkoltak.

Brutális kegyetlenséggel gyilkolhatta meg mostohaanyja a hatéves kisfiút (18+)

Life.hu2021.06.05, 08:51

A hatéves Samuel Olson május végén tűnt el. Holttestét egy szemetesládában találták meg egy motelban. Minden jel arra utal, mostohaanyja követhette el a kegyetlen gyilkosságot.

Újabb részletek a megdöbbentő monori gyilkosságról

Itthon2021.06.04, 18:32

Részleges beismerő vallomást tett az a férfi, aki a gyanú szerint néhány napja halálra késelt egy idős férfit Monoron. Közben úgy tudni, a férfi furcsa védekezéssel állt elő: azt állítja, hogy a nyugdíjas férfi támadt rá, és ő csak önvédelemből szúrt. Csakhogy mindezt több, mint hússzor tette, és el is vágta a férfi nyakát.

Két további gyilkosság miatt is elítélték az orosz Vérfarkas néven ismert angarszki sorozatgyilkost

Nagyvilág2021.06.04, 14:56

Két további gyilkosság miatt is elmarasztalták Oroszországban a korábban már 81 nő megölése miatt kétszeres életfogytiglanira ítélt Mihail Popkov volt rendőrt, aki angarszki megszállott sorozatgyilkosként, illetve orosz Vérfarkasként vált ismertté - tudatta pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) irkutszki kirendeltségének sajtószolgálata.

Sokkoló: megrágcsálta, majd mellkasára dobta apja kivágott szívét a sorozatgyilkos (+18)

Life.hu2021.06.03, 18:19

Élő podcast adásban mesélt apja meggyilkolásáról Pedro Rodrigues Filho, és hátborzongató részleteket osztott meg tettéről.

Tragédiával végződött a kikötözős szex: 70 késszúrással végzett szeretőjével a gödöllői nő

Life.hu2021.06.03, 15:00

A kikötözős szex utáni gyilkosság egy évek óta fennálló szerelmi háromszögnek vetett rettenetes véget.

Halálra szurkáltak egy idős embert Monoron, de a gyilkos fegyver hiányzik - videó

Itthon2021.06.03, 13:58

Letartóztathatják azt a férfit, aki a gyanú szerint halálra szurkált egy idős embert. Egyelőre se azt nem lehet tudni, hogy mi volt a gyilkos eszköz, se azt, hogy mi áll a gyilkosság hátterében.

Azt hitték, ártatlan, pedig ő a tettes: felesége végezte ki a Floridában élő magyar férfit

Life.hu2021.06.02, 15:37

Most már biztos, hogy felesége végezte ki a Floridában élő magyar férfit, Zoltánt. Bár az ismerősök az utolsó pillanatig hittek Ildikó ártatlanságában, úgy tűnik, nagyon félreismerték a nőt...

Megpróbálta megerőszakolni unokahúgát, majd megölte a kislányt a szekszárdi férfi (18+)

Life.hu2021.06.02, 15:16

Brutális módon meggyilkolta unokahúgát a szekszárdi férfi 2019. márciusában miután megpróbálta megerőszakolni. A Pécsi Ítélőtábla most súlyosította a büntetését.

Megdöbbentő részletek a nagyari gyilkosságról: apósát homlokon szúrta, saját lányát úgy megütötte, hogy a gyerek foga kiesett

Itthon2021.06.02, 14:13

Letartóztatták azt a nagyari férfit, aki egy családi vita közben tapétavágó késsel szúrta le az élettársát, és a család többi tagját is megszúrta, illetve megütötte vasárnap éjjel a gyanú szerint. A bíróság többek között attól tartott, hogy a férfi megszökik, ezért nem engedték szabadon. A férfi akár életfogytiglant is kaphat.

Brutális gyilkosság Sajószentpéteren – egy kést egymásnak adva szurkálták halálra a férfi nagyapját

Itthon2021.06.02, 10:34

Kegyetlen brutalitással ölte meg nagyapját egy férfi Sajószentpéteren. A barátnőjével gyilkolták meg az idős embert a vád szerint. Egy kést egymásnak adva szurkálták halálra.

Elfogták a monori gyilkossággal gyanúsított férfit

Itthon2021.06.02, 08:25

A nyomozók két napon belül elfogták a monori gyilkossággal gyanúsított férfit - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tüzet kért ismerősétől, aztán halálra taposta

Itthon2021.06.01, 16:28

Az ügyészség gyilkosság miatt emelt vádat azzal a debreceni férfival szemben, aki olyan brutálisan megvert egy hajléktalan férfit, hogy az bele is halt.

Börtönben maradhat a tatabányai férfi, aki megölte a lakótársát

Itthon2021.06.01, 14:57

Négy hónapja támadt rá lakótársára egy férfi tatabányán a gyanú szerint. Egy késsel kétszer mellkason, majd hátba szúrta. A megszurkált férfi azonnal meghalt.

25 év után kiengedték a börtönből az olasz bírógyilkost

Nagyvilág2021.06.01, 14:27

Elhagyhatta a börtönt a 25 éves büntetés letöltése után Giovanni Brusca maffiafőnök, aki 1992-ben többek között meggyilkolta Giovanni Falcone maffiaellenes vizsgálóbírót is. Brusca 1996-os letartóztatását követően a nyomozóknak bevallotta, hogy több mint 150 embert gyilkolt, vagy gyilkoltatott meg, de képtelen volt felidézni a neveiket. Szabadon bocsátásának híre hatalmas felháborodást váltott ki országszerte.