GDP

címke rss

Recesszióban a japán gazdaság

Archívum2005.02.16, 09:02

A japán gazdaság recesszióban van, két egymást követő hónapban visszaesést jegyeztek föl. A szerdán közölt legfrissebb adat szerint a japán gazdaság az utolsó negyedévben 0,1 százalékkal visszaesett az előző negyedhez képest - éves szintre számolva ez 0,5 százalékos csökkenésnek felel meg. A tavalyi második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedhez képest.

Az EU nagyobb takarékosságot vár a kormánytól

Gazdaság2005.02.16, 17:51

Idén a GDP 0,5 százalékának megfelelő újabb takarékossági intézkedésekre van szükség a magyar kormány deficitcéljának betartása érdekében - olvasható az Európai Bizottság szerdai ajánlásában. A Pénzügyminisztérium szerint a testület elfogadta a kormány konvergenciatervét, és valójában nem sürget újabb költségvetési kiigazítást.

A vártnál kisebb növekedés az euróövezetben

Archívum2005.02.15, 11:27

Az euróövezeti tagországok hazai összterméke átlagosan 0,2 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedhez képest, és 1,6 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban - közölték az EU-statisztikai hivatalában kedden első becslésként.

Csökkent a német GDP

Archívum2005.02.15, 10:52

Németországban a tavalyi utolsó negyedévben csökkent a GDP, 0,2 százalékkal az előző negyedhez képest - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban kedden előzetes becslésként. A visszaesést lényegében a hazai fogyasztás lassulása okozta a legnagyobb EU-beli gazdaságban, amely az euróövezeti GDP körülbelül harmadát adja.

Az EKB szerint nőtt az ársatbilitás kockázata

Archívum2005.02.14, 08:40

Nőtt az árstabilitás kockázata az utóbbi időben, és az Európai Központi Bank kész cselekedni, ha a veszély növekszik a gazdasági növekedéssel - mondta Lucas Papademos, az Európai Központi Bank (EKB) alelnöke hétfőn.

Egyéves haladékot kapott az EU-tól Görögország

Gazdaság2005.02.10, 12:09

Az Európai Bizottság azt javasolja az uniós pénzügyminisztereknek, hogy Görögországnak 2005 helyett csak 2006-ban kelljen a GDP 3 százaléka alá szorítania államháztartási hiányát - írja a Napi Gazdaság.

Kisebb a vártnál az államháztartás hiánya

Gazdaság2005.02.07, 17:50

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya 198,4 milliárd forint volt idén januárban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A PM prognózisa az első havi hiányra 210 milliárd forint volt. A főbb adóbevételek összességükben a várakozásoknál kedvezőbben alakultak: jelentősen meghaladta a prognózist az általános forgalmi adóból származó bevétel.

6600 milliárd forint a feketegazdaság teljesítménye

Gazdaság2005.02.04, 17:10

A magyar GDP mintegy 30 százalékát éri el a szürke- és feketegazdaság teljesítménye, ami mintegy 6600 milliárd forintot tesz ki; az ebből származó adó- és járulékkiesés mintegy 3000 milliárd forint - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint a feketegazdaság visszaszorítása segítené az adóterhek csökkentését.

Kisebb az adóelvonás az új tagállamokban

Gazdaság2005.02.01, 12:08

Jelentős eltérés van az EU új és régi tagállamai között az átlagos adóterhelés GDP-hez viszonyított nagyságát illetően, derül ki az Eurostat legújabb összesítéséből. A rekorder Svédország, ahol a gazdaságban egy év alatt létrejövő összes érték több mint felét vonja magához az állam. Magyarországon ez 39,2 százalék - írja a Bruxinfo.

5,4 százalékkal bővült a lengyel gazdaság

Archívum2005.01.31, 11:03

A lengyel GDP tavaly 5,4 százalékkal nőtt - közölte a lengyel statisztikai hivatal hétfőn első becslésként. Elemzők átlagosan 5,5 százalékra számítottak.

Ötéves csúcson az amerikai növekedés

Archívum2005.01.28, 15:09

Az amerikai gazdaság növekedési üteme a tavalyi negyedik negyedévben 3,1 százalékra mérséklődött, ennek ellenére az egész éves GDP-növekedés 4,4 százalékos, 1999 óta a legnagyobb volt - írja a Bloomberg.

3,8 százalékos növekedést vár az Ecostat

Gazdaság2005.01.26, 12:41

Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet 3,8 százalékos gazdasági növekedést, 4,8 százalékos inflációt, 7 milliárd euró folyó fizetési hiányt és 5 százalék körüli ESA rendszerű államháztartási deficitet vár 2005-re januári prognózisában.

Radikális kiadáscsökkentést vár a jegybank

Archívum2005.01.26, 08:35

A GDP négy százalékának megfelelő költségvetési lefaragás szükséges a 2008-ra kitűzött, 2,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány eléréséhez egy jegybanki tanulmány szerint - írja a Világgazdaság.

Továbbra is magas a francia hiány

Archívum2005.01.25, 15:55

A francia államháztartás hiánya a múlt évben 43,9 milliárd euró, a GDP mintegy 3,6 százaléka volt - közölte Jean-Francois Cope költségvetési miniszter. A deficit több mint 13 milliárd euróval kisebb a vártnál és a 2003-asnál.

Januárban 199,2 milliárd forint államháztartási hiány várható

Gazdaság2005.01.17, 15:45

Januárban a központi költségvetés várhatóan 199,2 milliárd forint hiánnyal zár - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A tárca szakértői elmondták: az államháztartási hiányból 120-130 milliárd forint egyszeri hatásoknak tudható majd be.

Gyorsult a növekedés Németországban

Archívum2005.01.13, 10:03

Négy éve a leggyorsabb ütemben nőtt a német gazdaság tavaly az export erőteljes bővülésének köszönhetően. Az államháztartás hiánya a hazai össztermék (GDP) 3,9 százalékára rúgott, és ezzel ismét meghaladta a stabilitási paktum által megkívánt 3 százalékot.

Magyarország a középmezőnyben az OECD ranglistáján

Gazdaság2005.01.12, 14:58

Az OECD szerdán közzétett, 42 országra kiterjedő új gazdagsági rangsorában - amely az egy főre jutó hazai összterméket (GDP) veszi figyelembe a vásárlőerő-paritás alapján - Magyarország a középmezőny alsó részében foglal helyet.

Lassult a növekedés az euróövezetben

Gazdaság2005.01.12, 12:03

Az euróövezeti tagországok hazai összterméke átlagosan 0,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a másodikhoz képest, és 1,8 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi harmadik negyedévben - közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán harmadik becslésként. Az eredmény megegyezett a december 1-jén kiadott második becsléssel.

Idén 8,4 százalékra lassul a kínai növekedés

Gazdaság2005.01.10, 09:18

Kína gazdasági növekedése az idén 8,4 százalékra lassul a tavalyi, több mint 9 százalékos ütemről, és jövőre a növekedés 8 százalékra csökken - közölte előrejelzését a Deutsche Bank fő Ázsia-elemzője, Michael Spencer egy hongkongi gazdasági tanácskozáson.

Gyurcsány: Gyarapodó, egészséges szerkezetű gazdaság

Gazdaság2005.01.07, 18:06

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar gazdaság gyarapodó, növekvő, egészséges szerkezetű és egyensúlyra törekvő pályán halad 2005-ben. Ennek legfontosabb eleme az, hogy idén is fennmarad az európai uniós átlagot mintegy 2 százalékponttal meghaladó, 4 százalék körüli gazdasági növekedés, mondta a miniszterelnök.

Draskovics: 2004 a fordulat éve volt

Gazdaság2005.01.06, 16:54

A pénzügyminiszter a tavalyi évet a fordulat évének nevezte. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya tavaly a prognózisnál kedvezőbb lett: pénzforgalmi szemléletben 1284,1 milliárd forint, ami a GDP 6,3 százalékának felel meg - jelentette be Draskovics Tibor, és hozzátette: a gazdasági fordulat 2004-ben mérsékeltebb volt mint szerettük volna, 2005-ben ennél határozottabb szilárdabb fordulatra van szükség.

Magyarország az utolsók között a régióban

Gazdaság2005.01.05, 12:17

A versenyképesség és a tőkevonzás növelése érdekében közép-európai adóverseny kezdődött a szomszédos országokban: Szlovákia után most részben Lengyelország és Románia is adócsökkentéseket vezet be. A gazdasági növekedés ütemét tekintve közben Magyarország az élbolyból a sereghajtók közé került - írja összeállításában a Népszabadság.

Mr. Euró ragaszkodik a szigorú deficit-szabályokhoz

Archívum2004.12.28, 11:59

A következő fél év legfontosabb feladatának tartja az Európai Uniót januártól elnöklő Luxemburg miniszterelnöke azt, hogy az euróövezet gazdasági stabilitását és növekedését biztosító szabálycsomagot átvizsgálják, és felkészüljenek a zóna közelgő bővítésére. Jean-Claude Juncker elmondása szerint - aki az uniós alkotmány életbe lépésével az első euróminiszter lesz - általános elv marad, hogy az államháztartási deficit nem lépheti túl a GDP 3 százalékát. Juncker nagyobb szigort akar a szabályszegőkkel szemben is.

Jövőre 3,8 százalékos növekedést vár az Ecostat

Archívum2004.12.27, 13:43

Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet decemberi elemzése szerint jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékkal nő az idei 4,0 százalék után. A GDP arányos államháztartási hiány az idei 5,2 százalékos becsült értékről jövőre 5 százalékra mérséklődhet.

GKI: Vesztett lendületéből a gazdaság

Archívum2004.12.27, 08:12

A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2004-ben 4 százalékkal, vagyis mintegy 1 százalékponttal gyorsabban fejlődik, mint 2003-ban. Az őszi-téli hónapokra azonban világossá vált, hogy a harmadik negyedévben a növekedés némileg vesztett lendületéből.

A vártnál gyorsabban nőtt az amerikai GDP

Gazdaság2004.12.22, 15:18

Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben 4 százalékkal bővült, gyorsabban a korábban vártnál - jelentette be a kereskedelmi minisztérium. A júliustól szeptemberig tartó időszakra egy hónappal ezelőtt 3,9 százalékos növekedésről közöltek adatot.

Idén is 9 százalék fölött nő a kínai GDP

Archívum2004.12.20, 09:02

A gazdaság túlhevülését célzó intézkedések ellenére a kínai gazdasági növekedés az államfő szerint az idén is meghaladja majd a 9 százalékot.

Ecostat: 3,8 százalékos GDP-növekedés jövőre

Archívum2004.12.15, 13:39

Idén 4, jövőre 3,8 százalékos gazdasági növekedésre számít az Ecostat. A kutatóintézet szerint a folyó fizetési mérleg deficitje 2004-2005-ben egyaránt 6,9 milliárd euró lesz. Az Ecostat legfrissebb előrejelzése szerint decemberben 10 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat, 2005 végére pedig 8,5 százalékra.

Lassul az orosz növekedés

Archívum2004.12.14, 16:51

Oroszországban 6,4 százalék volt a gazdasági növekedés üteme az év harmadik negyedévében éves szinten - tette közzé kedden a statisztikai hivatal. A második negyedévben még 7,9 százalékkal gyarapodott a gazdaság.

A vártnál gyorsabban nőtt a szlovák gazdaság

Archívum2004.12.09, 10:28

Elsősorban a lakossági fogyasztás bővülése miatt az elemzők által várt 4,9 helyett 5,3 százalékkal nőtt Szlovákia GDP-je a harmadik negyedévben, éves összevetésben - közölte a szlovák statisztikai hivatal. Az előző negyedévben 5,5 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak.

Harmadával nőnek az orosz katonai kiadások

Archívum2004.12.08, 12:22

Az orosz GDP 1,5 százalékának megfelelő többlettel zár jövőre az ország államháztartása a duma által szerdán elfogadott költségvetési törvény értelmében. A büdzsé 28 százalékkal növeli a katonai kiadásokat.

Megtorpanhat a japán gazdaság

Archívum2004.12.07, 08:35

Reményt keltő hónapok után lassulni látszik a japán gazdaság. Japánban a hazai össztermék csupán 0,1 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben.

MNB: Javult a gazdaság növekedési szerkezete

Archívum2004.12.06, 15:50

A magyar gazdaság növekedési szerkezete az elmúlt időszakban az élénkülő konjunktúra mellett az előző évekhez képest kedvezőbbé vált: mérséklődött a fogyasztás növekedési üteme, és nőtt a bruttó felhalmozás és az export hozzájárulása a GDP bővüléséhez. A makrogazdasági stabilitást erősíti az inflációs kockázatok csökkenése. Az év eleji adóemelések inflációs hatása átmenetinek bizonyult, ami tükröződik az inflációs várakozások mérséklődésében is - derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján ismertetett elemzésből.

Az EU-átlag 61 százaléka a hazai életszínvonal

Archívum2004.12.06, 08:37

Az Európai Unió országai közül Luxemburg áll az élen a vásárlóerő-paritás alapján számolt egy főre jutó GDP tekintetében. A legszegényebb EU-tag Lettország, Magyarország pedig a 20. helyen áll, az uniós átlag-életszínvonalának 61 százalékával - írja a Napi Gazdaság.  

A hazai GDP az uniós átlag 61 százaléka

Gazdaság2004.12.03, 14:11

Magyarországon 2003-ban az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) 61 százaléka volt az Európai Unió átlagának, míg 1995-ben ez az arány még csak 50 százalékot tett ki - közölte az Eurostat. A legszegényebb ország Lettország, míg a leggazdagabb Luxemburg az unióban.

Változatlan a valutauniós alapkamat

Archívum2004.12.02, 14:16

A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank döntéshozói 2 százalékon hagyták az euróövezet irányadó kamatát. Az euró dollárral szembeni rekordszintre történő emelkedése és a magasabb energiaköltségek lassítják az övezet gazdasági növekedését - írja a Bloomberg.

Lassult az euróövezet gazdasági növekedése

Archívum2004.12.01, 12:17

Az euróövezeti tagországok GDP-je átlagosan 0,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző negyedhez képest, és 1,8 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi harmadik negyedben - közölte az EU statisztikai hivatala második becslésként. Az euróövezetben októberben átlagosan 8,9 százalékos volt a munkanélküliség, ugyanannyi, mint az előző hónapban.

3,7 százalékkal bővült a gazdaság

Gazdaság2004.12.01, 13:38

Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7 százalékkal nőtt 2004 negyedévében negyedévében - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők a harmadik negyedévre 3,63 százalék körüli GDP-növekedést vártak.

Közel 4 százalékos gazdasági növekedést vár az OECD

Archívum2004.11.30, 11:59

Magyarországon az idén 3,9 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2006-ban pedig 3,5 százalékos GDP-növekedést vár a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), kedden kiadott Világgazdasági Kilátások című tanulmánya szerint.

GKI: lassuló növekedés a második negyedévben

Archívum2004.11.29, 07:52

Az idei évben folytatódik a gazdasági növekedés, ennek üteme azonban a második félévben a megtorpanó európai konjunktúra, a stagnáló hazai reálkeresetek, az erős forint és magas forint-kamatok miatt némileg kisebb lesz az első hat hónapban regisztráltnál - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzéséből.

Tízszeresére nőtt a szlovák folyó fizetési hiány

Archívum2004.11.28, 13:24

Szlovákia idei első kilenc havi folyó fizetési hiánya 35,2 milliárd koronára (1,2 milliárd dollár) ugrott az egy évvel korábbi 2,7 milliárd koronáról. A szlovák jegybank egyidejűleg 29,4 milliárd korona deficitről 29,3 milliárd koronára mérsékelte a nyolc havi folyó fizetési egyenleget.

A Bundesbank gyengébb gazdasági növekedésre számít

Archívum2004.11.28, 13:28

Idén a német gazdaság várhatóan 1,5 százalékkal bővül - közölte a Bundesbank elnöke. Az Axel Weber által közölt várakozás elmarad a német kormány 1,8 százalékos gazdaságnövekedéséi becslésétől.

Bulgária 2009-ben vezetné be az eurót

Archívum2004.11.25, 16:20

A bolgár kormány és a központi bank csütörtöki megállapodása szerint Bulgária 2007-es uniós csatlakozása után két évvel lépne be a valutaunióba. Az ország már most teljesíti a maastrichti kritériumokat.

Barroso nem változtatna a stabilitási paktumon

Gazdaság2004.11.24, 15:49

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ellenzi a stabilitási és növekedési paktum alapvető felülvizsgálatát. Sajtóértekezletén kiállt az euróövezeti országok államháztartási hiányának a 3 százalékos GDP-küszöb alatt tartása mellett.

A vártnál gyorsabban nőtt a román gazdaság

Archívum2004.11.23, 12:30

Romániában 8,1 százalékkal nőtt a GDP az év első kilenc hónapjában, jelentősen meghaladva a várakozásokat - közölte az előzetes adatokat a román statisztikai hivatal. Tavaly 4,9 százalékkal bővült az ország gazdasága.

Lassabb GDP-növekedésre számít a német bankszövetség

Gazdaság2004.11.22, 13:21

A német bankszövetség szerint jövőre lassul az országban a gazdasági növekedés üteme az ideihez képest. A szövetség előrejelzése szerint a bruttó hazai termék 1,25 százalékkal nő 2005-ben, lassabban a kormány által előre jelzett 1,5-2,0 százalékos ütemnél.

Virágzik az afgán herointermelés

Nagyvilág2004.11.20, 13:52

Virágzik az ópiumtermelés és a heroin-kereskedelem Afganisztánban: tavaly az ország GDP-jének 60 százaléka származott az iparágból. Az ENSZ szerint az al-Kaida elleni harcnak nincs sok értelme az afgán kábítószer-termelés visszaszorítása nélkül, ugyanis a drogok termelte profitból elsősorban a terroristák részesülnek.

Egyre borúlátóbbak a makroelemzők

Gazdaság2004.11.18, 12:05

A korábban jósoltnál nagyobb, 5,5 százalékos államháztartási hiányra számítanak idén a Reuters által megkérdezett elemzők, akik lefelé módosították a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésüket is. Az elemzők többsége szerint hétfőn fél százalékponttal csökkenti kamatait a Magyar Nemzeti Bank.

Vezekel a görög pénzügyminiszter

Gazdaság2004.11.16, 18:17

Az EU történetében példa nélkül álló kiigazítást ígért a görög pénzügyminiszter, miután kiderült: országa 4 éven keresztül hamisított GDP-adatokat közölt. Georgesz Alogoszkufisz szerint Görögország GDP-arányos államháztartási hánya jövőre 3 százaléknál kevesebb lesz az idei 5,3 százalék után.

Lassul az uniós gazdaság

Archívum2004.11.12, 11:41

A magas olajárak és a munkanélküliség lassítja az európai növekedést: az eurózóna gazdasága a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal bővült negyedéves és 1,9 százalékkal éves szinten. Elemzők 0,4 százalékos negyedéves növekedésre számítottak, és úgy vélik, hogy az adat nyomán a közeljövőben nem várható európai kamatcsökkentés.

Súlyos gazdasági döntések előtt Bush

Gazdaság2004.11.05, 08:36

Az iraki háború és a belső biztonság volt a két döntő szempont a választók számára a 2004-es amerikai elnökválasztáson, de most, hogy George W. Bush megkezdi második négyéves ciklusát, ismét felerősödnek az amerikai gazdaság jövőjét firtató aggodalmak. Az újraválasztott elnöknek többek közt a költségvetési hiány lefaragásával, a munkaerőpiac fellendítésével és a távozó Fed-elnök pótlásával kell megbirkóznia második négy éve alatt - írja a CNN Money.

GKI: csökkenő infláció, javuló egyensúly

Archívum2004.11.02, 08:17

Folytatódik a gazdasági növekedés, ennek üteme azonban kissé lassul. Csökkent az ipari termelés, de az infláció érezhetően mérséklődik, az egyensúly javulni fog - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzéséből.

A vártnál nagyobb növekedés az Egyesült Államokban

Archívum2004.10.29, 15:58

Az Egyesült Államokban az előzetes adatok szerint az idei harmadik negyedévben 3,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai össztermék (GDP) a második negyedévhez képest - tette közzé pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Továbbra is optimista a Fed

Archívum2004.10.28, 08:07

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán kiadott időszakos gazdaságértékelő Bézs Könyvében általában kedvező képet festett az amerikai gazdaság elmúlt másfél hónapjáról, megállapítva, hogy a gazdasági növekedés a magasabb olajárak ellenére is folytatódott.

EKB: Az új tagok lendítenek az unió gazdaságán

Archívum2004.10.25, 07:46

Az EU új belépői inkább lendületet adnak, semmint lassítják az unió gazdasági növekedését - mondta Tommaso Padoa-Schioppa, az Európai Központi Bank (EKB) végrehajtó tanácsának tagja. A szakértő szerint a tíz állam alacsonyabb munkaköltségeivel és adóival támogatja az uniós versenyt, és dinamikusabb EU-t teremt.

Lassabb növekedésre számít a német kormány

Archívum2004.10.25, 18:22

A német kormány az idei évre a kivitel dinamikus bővülése miatt 1,8, jövőre 1,7 százalékos GDP-növekedésre számít - jelentette be hétfőn Berlinben Wolfgang Clement gazdasági miniszter. A kabinet még 1,8 százalékos jövő évi gazdasági bővülésre számított a 2005-ös büdzsé összeállításakor.

Tovább csökkent a kínai gazdaság növekedési üteme

Archívum2004.10.22, 11:54

Már a harmadik egymást követő negyedévben mérséklődött a GDP-növekedés üteme Kínában, ami jelzi, hogy a kormánynak a gazdaság lehűtésére tett kísérletei sikeresnek bizonyultak - írja a BBC.

Kockázatosnak ítéli a kormány gazdaságpolitikáját az ÁSZ

Gazdaság2004.10.22, 17:13

Az Állami Számvevőszék szerint a 2005-re várt 4 százalék körüli GDP-növekedés nagyságrendileg reális, teljesülése azonban bizonyos kockázatot hordoz magában. A jövő évi büdzséről készített ÁSZ-jelentés szerint a 4,6 százalékos deficitcél betarthatósága is kockázatos, emellett kérdéses a vám- és adóbevételi előirányzatok megalapozottsága is.

Négy uniós tagot figyelmeztettek a magas hiány miatt

Archívum2004.10.21, 18:03

Az Európai Unió soros holland elnöksége csütörtökön figyelmeztette a szervezet négy tagállamát, Németországot, Olaszországot, Görögországot és Portugáliát, hogy ha nem hoznak további megszorító intézkedéseket, akkor jövőre megsérthetik azt az euróövezetbeli szabályt, miszerint az államháztartás deficitje nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát.

Közel 7 százalékkal bővült az orosz gazdaság

Gazdaság2004.10.19, 13:11

Az orosz gazdaság 6,9 százalékkal növekedett az év első kilenc hónapjában a tavalyi első kilenc hónaphoz képest - közölte az orosz gazdasági minisztérium kedden. A kormány egész évre 6,9-7,1 százaléknyi GDP-növekedést vár a tavalyi 7,3 százalék után.

Októberben teljesül a megnövelt deficitcél

Gazdaság2004.10.15, 15:06

A Pénzügyminisztérium októberre - az önkormányzatok gazdálkodásának egyenlege nélkül - 50,7 milliárd forintos államháztartási hiányt vár, amivel a tízhavi deficit 1334,8 milliárd forintra nő. A tárca az év egészében 1335,1 milliárd forintos hiányra számít, és az éves prognózis továbbra is változatlan - közölte Katona Tamás politikai államtitkár. 

Bokros: Az ország leszakadóban van

Gazdaság2004.10.14, 13:42

Gazdasági növekedés tekintetében hazánkat megelőzik a Magyarországgal együtt az Unióhoz csatlakozott volt szocialista országok, de még a 2007-ben csatlakozandó két ország is, ezért Magyarország lassan növekvő felzárkózó gazdaság - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter egy csütörtöki konferencián. A CEU Közép-Európai Egyetem tanára szokásához híven most is gazdaságpolitikai javaslatokkal állt elő a kormányzat számára.

90 milliárddal nő jövőre a cégek adóterhe

Archívum2004.10.06, 13:49

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számítása szerint a költségvetés adóbevételeinek GDP-ben mért aránya az idei 20,48 százalékról 21,23 százalékra nő jövőre, ami mutatja a vállalkozók terheinek növekedését is. Az MKIK szerint a vállalkozások adóterhe jövőre 83-95 milliárd forinttal nő, a minimálbér tervezett négyezer forintos emelése pedig 30-40 milliárddal növeli az érintett cégek kiadásait.

Nagyobb magánfogyasztásra számít a Kopint

Gazdaság2004.10.05, 15:16

Idén 4, jövőre 4,3 százalékkal bővül a gazdaság, ugyanakkor a Pénzügyminisztérium 5-5,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány prognózisa kissé optimista - áll a Kopint-Datorg legfrissebb elemzésében. Az intézet a magánfogyasztás második negyedéves, 4,7 százalékos növekedése miatt éves szinten 2,4-ről 2,9 százalékra módosította az erre vonatkozó előrejelzését.

Gyorsul az orosz gazdasági növekedés

Archívum2004.10.04, 18:10

A második negyedévben - csakúgy, mint az elsőben - 7,4 százalékkal bővült Oroszország gazdasága. Tavaly az orosz GDP 7,3 százalékkal nőtt, bővült.

A vártnál gyorsabban nőtt az amerikai GDP

Gazdaság2004.09.30, 09:13

Az amerikai kormányzat által szerdán közzétett végleges adat szerint az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei év második negyedévében 3,3 százalékkal nőtt, gyorsabban az előzetesen vártnál - írja a Bloomberg hírügynökség.

IMF: 30 éve leggyorsabban bővülhet idén a világgazdaság

Archívum2004.09.30, 08:09

A Nemzetközi Valutaalap 4,7 százalékról 5 százalékra javította fel a globális gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását, ami három évtizede a legnagyobb ütem. Az IMF azonban úgy véli, hogy a jelentősen megdrágult olajár aláásta a fellendülés erejét.

Lassul a horvát növekedés

Archívum2004.09.29, 14:30

A második negyedévben az elemzői várakozásokkal összhangban 3,8 százalékkal nőtt a horvát GDP éves összevetésben. Az első negyedévben még 4,2 százalékkal bővült a horvát gazdaság.

Közel egy százalékkal nőtt a brit GDP

Gazdaság2004.09.29, 12:31

Nagy-Britanniában a gazdaság 0,9 százalékkal bővült a második negyedévben az első negyedhez és 3,6 százalékkal a tavalyi második negyedhez képest - közölte a brit statisztikai hivatal harmadik felülvizsgálatként, megerősítve a korábbi becslést.

A lengyel kormány elfogadta a jövő évi büdzsétervet

Gazdaság2004.09.28, 14:33

Jóváhagyta a lengyel kormány a jövő évi költségvetés végleges tervezetét, mely 3,7 százalékos államháztartási hiánnyal számol. Idén a várakozások szerint a GDP 5,6 százaléka lesz a deficit.

A GKI további kamatcsökkentésre számít

Gazdaság2004.09.27, 08:00

A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a növekedés eléri a 4 százalékot. A beruházások dinamikusan, a reálkeresetek minimálisan emelkednek. Az infláció a második félévben csökkenni, az egyensúly javulni fog. A gazdaságkutató további kamatcsökkentésre számít.

Nagyobb növekedésre számít idén az Ecostat

Gazdaság2004.09.24, 12:26

Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet a bruttó hazai termék (GDP) ez évi növekedését 3,9 százalékra várja, szemben a júniusi prognózisában szereplő 3,8 százalékkal - hangzott el az intézet pénteki budapesti tájékoztatóján.

Négy évig alacsonyabb hiányt közölt Görögország

Gazdaság2004.09.22, 17:27

Ha ismertek lettek volna a valós görög államháztartási deficitadatok a 2000-es évről, akkor egy évvel később az ország nem léphetett volna be az eurózónába. Az ország deficitje ugyanis a most nyilvánosságra hozott utólagos számítások szerint a GDP-hez viszonyítva valójában 4,1 százalékos volt, azaz jócskán megsértette a stabilitási paktum előírásait.

Nagyobb növekedést vár az eurózónában az OECD

Archívum2004.09.21, 14:22

A fejlett országokat tömörítő OECD szervezet kedden közölte, hogy az eurózóna idei gazdasági növekedésére adott 1,6 százalékos korábbi jóslatát ezennel 2 százalékosra módosítja.

Lassult az OECD-tagok gazdaságának növekedése

Gazdaság2004.09.14, 14:13

Az év második negyedében az OECD-hez tartozó 30 iparilag fejlett állam gazdasága 0,7 százalékkal bővült az első negyedévi 1 százalékos bővülés után. Kedden kiadott becslésében a szervezet ennek alapján 3,7 százalékosra teszi az országcsoport együttes GDP-jének növekedését 2003 második negyedéhez képest.

Ismét rekordmértékű hiány az Egyesült Államokban

Archívum2004.09.14, 14:58

A folyó fizetések amerikai mérlegének hiánya az idei második negyedév végén 166,2 milliárd dollár volt - közölte az amerikai kormányzat. A hiány az amerikai GDP 5,7 százalékával ér fel, és negyedéves rekord.

Jelentősen növelte a görög hiányt az olimpia

Archívum2004.09.13, 08:57

A megengedett 3 helyett 5,3 százalékos lesz a GDP-arányos államháztartási hiány, míg az államadósság eléri a GDP 112 százalékát a 60 százalékos Uniós felső határ helyett idén Görögországban - közölte az ország miniszterelnöke.

Tovább emelték a tavalyi hiányt

Gazdaság2004.09.10, 08:46

Hat százalék fölé, a GDP 6,1 százalékáig csúszott az államháztartás tavalyi hiánya -derül ki a zárszámadási törvényjavaslat egyik indoklásából. A pénzügyi tárca korábban 5,9 százalékról tett említést, ám Brüsszelnek 6,1 százalékos deficitről szóló jelentést küldtek. A magasabb deficit az idei célszám teljesítését is nehezíti - írja a Világgazdaság.

Négy százalékkal bővült a gazdaság

Archívum2004.09.08, 09:48

Az idén a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékkal, az első félévben 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a növekedést termelési oldalról az árutermelő ágazatok, a felhasználási oldalról a beruházások adták - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tartós bizalomhiány fenyegeti az országot

Gazdaság2004.09.08, 13:36

A Magyar Nemzeti Bank olyan jelzéseket kapott, hogy ha az idei államháztartási deficit nagyobb lesz, mint a GDP 5 százaléka, akkor a piacok leértékelik az ország forintadósságát - közölte Járai Zsigmond jegybankelnök. A vártnál jóval nagyobb augusztusi deficit bejelentésére nem, de a jegybankelnök közlésére gyengülni kezdett a forint. Lapunk által megkérdezett szakértők szerint egyre nagyobb a valutaválság veszélye.

Két százalékkal nőtt a valutauniós GDP

Archívum2004.09.07, 11:15

Az euróövezeti tagországok hazai összterméke átlagosan 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévi 0,6 százalékos növekedéshez képest, míg 2 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált értéket - közölte az EU statisztikai hivatala kedden.

Gyorsabb uniós növekedésre számít az IMF

Gazdaság2004.09.07, 16:28

A Nemzetközi Valutaalap - az októberi éves értekezletére előkészített dokumentumok szerint - az áprilisban jelzett 4,6 százaléknál lassabb gazdasági növekedést vár idén az Egyesült Államokban. A szervezet ugyanakkor felfelé módosítja a Japánra és az eurózónára vonatkozó várakozásait - írja a Reuters.

GKI: nem tartható a deficitcél

Archívum2004.09.06, 07:59

A kormányváltás csak kevéssé befolyásolja az idei gazdasági folyamatokat: idén a növekedés meghaladja a 4 százalékot, a beruházások dinamikusan, a reálkeresetek viszont minimálisan emelkednek a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint. A kutatók arra számítanak, hogy az egyensúly a második félévben javul, de az államháztartás hiánya több lesz, mint a GDP 4,6 százaléka.

Erősítette a forintot a jó GDP-adat

Gazdaság2004.09.01, 16:40

A bankközi devizapiacon szerda délután 248,35/45 forinton jegyezték az eurót, 60-70 fillérrel gyengébben a 249,00/10 forintos keddi jegyzésnél. A forint 12,03 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 23 bázisponttal erősebben a keddi helyzeténél.

3,7 százalékos lesz a német deficit

Archívum2004.09.01, 08:23

A német kormány az idei évre 3,7 százalékos államháztartási hiánnyal és a GDP 66 százalékát kitevő államadóssággal számol - közölte Hans Eichel német pénzügyminiszter az Európai Bizottsággal. A deficit mértéke megfelel az előzetes várakozásoknak.

Túlhevülhet a román gazdaság

Archívum2004.09.01, 14:32

Románia gazdasága 6,6 százalékkal bővült az első félévben, éves szinten - közölte szerdán az ország statisztikai hivatala. Mivel a román GDP az első negyedévben még csak 5,5 százalékkal bővült, szakértők a gazdaság túlhevülésétől tartanak.

Nyilvános a zárszámadás

Archívum2004.08.31, 17:42

Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű hiánya 2003-ban 1094,5 milliárd forint volt, ami a GDP 5,9 százaléka. A jövedelemcentralizáció aránya a 2003-as előirányzat szerint 40 százalékról 41 százalékra növekedett, a jövedelem-újraelosztás aránya pedig 46,9 százalékra nőtt - áll a zárszámadási törvényjavaslatban.

Izrael, a Közel-Kelet Szilícium-völgye

Gazdaság2004.08.31, 10:21

A közel-keleti ország gazdaságát évek óta megtépázza a politikai helyzet, amelynek a jelek szerint egyhamar nem lesz megoldása. Az országnak gyakorlatilag nincsenek természetes erőforrásai, a gazdaság mégis meglódult, igen magas az internetpenetráció, és gombamód szaporodnak a feltörekvő információtechnológiai vállalkozások. Ráadásul itt található az iparág több világvezető cége is. Az [origo] a helyszínen járt utána a közel-keleti Szilícium-völgy csodájának.

Tartanak a magas olajártól az amerikaiak

Archívum2004.08.31, 16:50

A magas olajárak miatt fogyasztásuk visszafogására készülnek az amerikai háztartások - derül ki a Conference Board legfrissebb bizalmi indexéből. Az amerikai GDP kétharmada a magánfogyasztásból származik.

Gyorsabban csökkenti a hiányt Románia

Archívum2004.08.30, 16:45

A román kormány az infláció mérséklése érdekében a költségvetés hiányának idei erőteljes csökkentését határozta el. Mihai Tanasescu pénzügyminiszter közlése szerint a gyorsabb növekedés révén a GDP 2,1 százalékára tervezett éves hiányt a GDP 1,64 százalékára kívánják leszorítani.

Közel 1 százalékkal bővült a brit gazdaság

Archívum2004.08.27, 11:16

Az idei második negyedben 0,9 százalékkal nőtt a brit GDP, ami megegyezik az előzetes becsléssel. Elemzők is 0,9 százalékot vártak az előző negyed 0,7 százalékos bővülése után. Éves szinten a növekedés 3,7 százalékos.

A vártnál kisebb mértékben nőtt az amerikai GDP

Archívum2004.08.27, 15:28

Elmaradt az előzetesen közölt adatoktól az amerikai gazdaság második negyedévi növekedésére vonatkozó felülvizsgált becslés.

Közel 1 százalékkal nőtt a francia gazdaság

Archívum2004.08.12, 10:38

A francia gazdaság a második negyedévben 0,8-0,9 százalék közötti ütemben bővült az első negyedhez képest - közölték a francia statisztikai hivatalban csütörtökön első becslésként. Az eredmény meghaladta az elemzők 0,6 százalékos vállalkozását, és arra vall, hogy az ütem eléri a kormámy 2,3 százalékos célját egész évre.

A magas adóterhek miatt maradhat le az európai gazdaság

Archívum2004.08.12, 10:41

Európa a nagy adóterhei miatt marad le a gazdasági növekedésben az Egyesült Államok mögött - hozta nyilvánosságra legújabb elemzésének eredményét Edward Prescott, az amerikai szövetségi jegybank kutatója. Az adóterhek mellett azonban a kevés munkaóra, a sok fizetett szabadság és betegállomány is hátráltatja az öreg kontinens gazdaságát.

Hosszú távra is bizakodók a német cégvezetők

Archívum2004.07.27, 11:26

Három hónapja először nőtt a német üzleti bizalom júliusban, köszönhetően folyamatosan növekedő exportnak, amely ellensúlyozta a stagnáló lakossági fogyasztást Európa legnagyobb gazdaságában - írja a Bloomberg hírügynökség.

Hatásosak a kínai gazdaság lehűtésére tett kísérletek

Gazdaság2004.07.16, 09:54

Váratlanul lassult a kínai gazdasági növekedés az idei második negyedévben. Az áprilistól júniusig tart időszakban 9,6 százalékkal nőtt a GDP, míg az első negyedévben 9,8 százalékos bővülést regisztráltak - írja a BBC News Online.

A bürokrácia és a munkaerőhiány gátolja növekedést

Gazdaság2004.07.07, 12:19

A Magyarországon befektető külföldi cégek vezetői szerint a megfelelő munkaerő hiánya és a túlzott bürokrácia akadályozza leginkább a gazdasági növekedést - a piackutatással foglalkozó Synovate tanulmánya szerint. A kabinet befektetőbarát és stabilizációs intézkedései meglehetősen pozitív visszhangra találtak, a válaszadók szerint szükség lenne az infrastruktúra jelentősebb fejlesztésére.

Óvatosan fogadja a piac a kormány deficitcélját

Gazdaság2004.07.07, 18:02

Jövőre a GDP 4,1 százalékára szeretné csökkenteni az államháztartás hiányát a kormány, hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón, szerdán. Az idei deficitcél továbbra is 4,6 százalékos, a piac azonban nem látja nagyon valószínűnek, hogy ez teljesül. A fő kérdés a szakértők szerint az, hogy amennyiben a deficit túllépi az idei tervezett értéket, jelentősen gyengül-e a forint.