gazdasági összefoglaló

címke rss

Magyarországon épít gyárat a BMW, romokban a Ferrari

Gazdaság2018.08.05, 13:44

Bár a hét legfontosabb gazdasági híre az volt, hogy a BMW gyárat nyit Debrcenben, a világ más tájain is történtek érdekességek. Több vállalat is közölte második (bizonyos esetekben harmadik) negyedéves pénzügyi jelentését és kiderült, hogy az Apple mellett a Huawei is nagy győztese volt az elmúlt időszaknak. Emellett új vezetőt kapott a MÁV, a Facebook és a Ferrari pedig megállíthatatlanul gurul a lejtőn.

Szárnyal a magyar turizmus és az építőipar, roham indult az albérletekért

Gazdaság2018.08.12, 10:46

Bár a héten a hőség volt az úr, a gazdasági élet sem áll le. A napokban távozott a Pepsi vezetője, míg Elon Musk pedig Twitteren közölte, hogy fontolgatja a Tesla tőzsdei kivonulását. Magyarországon a felvételi ponthatárok kihirdetése után hatalmas roham indult az albérletekért, sok lakástulajdonos csak a pontszámok közzététele után dobta piacra az ingatlanát. A magyar turizmus a nagy melegben szárnyal, és folyamatosan dönti a rekordokat, megteltek a balatoni strandok, és kiderült az is, hogy mikor jelenik meg a Waymo első önvezető taxija.

Megerősítették a magyar államadós-besorolást, és a kínaiaké lett a Gorenje

Gazdaság2018.08.19, 12:28

Péntek éjjel kiadott jelentésében a Standard and Poor's hitelminősítő megerősítette a magyar államadósság-besorolásokat. Még tart a török válság, azonban szakértők úgy gondolják, hogy elképzelhető a közeljövőben egy még nagyobb pénzügyi krízis is. Eközben Katar nyújtott segítő kezet Törökországnak, és 15 milliárd dolláros befektetésre tettek ígéretet. Kiderült az is, hogy milyen meglepő helyen nyit üzletet Budapesten a Spar, valamint hogyan szállítottak el egy szupertitkos amerikai katonai műholdat.

Visszakaphatja régi nevét a Telenor

Gazdaság2018.09.02, 09:17

A héten több gazdasági vonatkozású magyar rekord is született, Kínában lezárulhat az egyke korszak és Argentína is a csőd felé száguld.    

Tulajdonosváltás a Mammutnál, és jön a MOL gigaberuházása

Gazdaság2018.09.16, 15:45

A héten eladták a Mammut bevásárlóközpontot, amely a NEPI Rockcastle dél-afrikai ingatlanbefektető és -fejlesztő vállalaté lett. Ők vették meg korábban az Aréna Plázát is. A török jegybank 17,75 százalékról, 24 százalékra emelte az alapkamatot, a hazai szakértőknek pedig az építőipar elképesztő teljesítménye okozott meglepetést. Emellett bemutattuk, hogy mit rejt az internet sötét oldala, és beszámoltunk a MOL gigaberuházásáról is.

Ezermilliárdos hitelprogramot indít az MNB

Gazdaság2018.09.23, 15:58

A Magyar Nemzeti Bank új, ezermilliárd forintos hitelprogramot indított a kis- és közepes vállalkozások számára, Tatabányán pedig 6,7 milliárd forintos beruházást jelentett be a Sanmina. A héten új fordulatot vett a dán bankszektor eddigi legnagyobb botránya. A Danske Banknál úgy tűnik, 200 milliárd eurót mostak tisztára. A vezérigazgató, miután mindent bevallott, lemondott. Az Európai Bizottság a Facebookot fenyegette meg, a Tesla ellen pedig az Egyesült Államokban indul eljárás.

Idén is lesz nyugdíjprémium, és akár 300 ezer nyugdíjas dolgozhat majd újra

Gazdaság2018.10.06, 20:03

Lesz idén is nyugdíjprémium, ráadásul több is, mint tavaly. Kiderült az is, hogy Japánban mennyi pénzt hoz az egyik gyógyszergyártónak az általuk forgalmazott rákellenes csodagyógyszer. A héten a magyar kormány 225 millió euró (73 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal (EIB), és akár 300 ezer nyugdíjas térhet vissza a munkaerőpiacra.

Lakásfelújításra is kiterjesztik a csokot, és nőttek az aranytartalékok

Gazdaság2018.10.21, 12:14

Augusztusban is jelentősen nőtt az átlagkereset, Érden pedig több millió eurós beruházás indul. A héten csődöt jelentett az Egyesült Államok egyik legnevesebb áruházlánca, és utánajártunk annak, hogy mennyibe kerül a fúrt kutak engedélyeztetése.

Rendkívüli bejelentés a lakásáfáról és a fúrt kutakról

Gazdaság2018.11.11, 11:52

A héten Budapesten tartották a Kína és a kelet-közép-európai országok jegybankelnökeit magában foglaló 16+1 csúcstalálkozót. Elindult az Otthon Melege program is, megmutattuk, hogyan pályázzon hűtő- és mosógép cserére. Emellett Elon Musk távozott a Tesla igazgatótanácsából, a Pepsi pedig elhagyja a régiónkat.

Már több mint 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon

Gazdaság2018.12.02, 20:08

Romániában elbocsátásokkal járhat a minimálbér-emelés, emiatt Bukarestben óriási kormányellenes tüntetésekre készülnek. Eközben tovább folytatódik a Renault-botrány, a francia gazdasági miniszter azonban megvédte a csalással vádolt Carlos Ghosn cégelnököt. Magyarországon végleg eltűnhet az egyik legértékesebb gyümölcs, jó hír viszont, hogy a Ryanair új járatokat indít Budapestről és a MÁV-nál megkezdik az első új emeletes vonatkocsik összeszerelését. Heti gazdasági összefoglaló.