garázdaság
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vádat emeltek 18 Fradi-szurkoló ellen
Vádat emelt az ügyészség 18 FTC-szurkoló ellen garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és könnyû testi sértés miatt a tavaly novemberi, a Groupama Arénában történt verekedés ügyében - közölte a fõvárosi fõügyész szerdán az MTI-vel.
Fiatalok támadtak meg két férfit a nyíregyházi vasútállomáson
Egy 14, egy 15, két 16 és egy 20 éves fiú ellen nyomoznak a rendõrök, mert megvertek és kiraboltak két férfit a nyíregyházi vasútállomáson.
Két férfi verekedett össze Szigetszentmiklóson
A 22 éves és a 42 éves férfi elõször vitatkozni kezdett, majd összeverekedtek. A rendõrség garázdaság miatt javasol ellenük vádemelést.
- címkék:
- vita
- rendõrség
- verekedés
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Hajánál fogva földre rántotta és fejbe rúgta a nõt
Garázdaság miatt indult nyomozás az ellen a veresegyházi férfi ellen, aki rátámadt egy nõre.
Megpróbálta eltolni a dísznek kitett Trabantot a férfi
A rendõrségre január 4-én este érkezett bejelentés arról, hogy a Csornán, a Soproni úti körforgalomban dekorációs céllal kirakott Trabantot megpróbálta egy férfi eltolni.
- címkék:
- Csorna
- garázdaság
- rongálás
- Trabant
- Címkefelhõ »
Ablakokat rúgott be azért, hogy hazavigyék a rendõrök
Egy 20 éves püspökladányi férfi ablakokat rúgott be Debrecenben, az Ótemetõ utcában és a Derék utcában. Az volt a célja, hogy a rendõrök hazavigyék.
- címkék:
- Debrecen
- fuvar
- rendõrség
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Autókra támadt rá egy férfi Budaörsön
A rendõrök elfogták és kihallgatták a 25 éves férfit, aki több autót is megrongált egy budaörsi utcában.
- címkék:
- Budaörs
- rongálás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Videó: négyen támadtak rá egy férfira a budapesti trolin
A rendõrség súlyos testi sértés miatt keresi azt a négy fiatal férfit, akik egy trolibusz egy utasát többször is megütöttek. A troli kamerája felvételeket készített róluk.
- címkék:
- Budapest
- trolibusz
- támadás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Körözik Bárdosi Sándort
- címkék:
- Bárdosi Sándor
- garázdaság
- körözés
- Címkefelhõ »
Egy órán belül elkapták a Gencsapátiban garázdálkodó férfit
A 21 éves kerecsendi férfi ma délelõtt az utcán ütött-, és sebesített meg egy 20 éves nõt Gencsapátiban.
- címkék:
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Elõzés miatt szabadultak el az indulatok
Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt emelt vádat egy 34 éves leányvári férfival szemben. Megrongálta egy másik férfi kocsiját egy közlekedési vitában.
- címkék:
- vipera
- ügyészség
- rongálás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Vádat emelhetnek a Dózsa György úti gázoló barátnõje ellen
A rendõrség vádemelést javasol K. Szilvia és H. Alexandra ellen, akik Budapesten, a Pozsonyi úton megverték a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd szeretõjét.
Riasztófegyverrel és vascsõvel támadtak egy társaságra a Váci úton
Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és más bûncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség négy biztonsági õr ellen, mert 2015 nyarán egy budapesti, Váci úti szórakozóhelynél gázriasztófegyverrel és vascsõvel támadtak egy társaságra.
Cikkünk megjelenése után egy nappal elfogták a verekedõ taxisokat
Saját otthonában fogták el azt a 46 és 47 éves férfit, akik összeverekedtek egy erzsébetvárosi keresztezõdésben. Az Origo szombaton számolt be az esetrõl, már akkor megmutattuk azt a videót is, amelyet egy arra járó autós készített.
- címkék:
- verekedés
- garázdaság
- taxis
- Címkefelhõ »
Fejszével zúztak szét egy autót a zalai kamaszok
A szerencsétlen Mazdát négy fiatalkorú tette teljesen tönkre.
- címkék:
- rendõrség
- autós hír
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Elkapták a garázsbandát
A rendõrség B. Gusztávval szemben lopás miatt, négy társával szemben garázdaság miatt indított eljárást. Az öt férfi 58 garázsba tört be Debrecenben.
- címkék:
- garázs
- lopás
- betörés
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Lefejelt egy vásárlót, megrúgta a barátnõjét
Az elõzetes letartóztatásban lévõ 21 éves tatabányai férfi ellen súlyos testi sértés és más bûncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.
Nem jutott be a házba, ezért rongálni kezdett
Tetten érték a rendõrök azt a nyíregyházi férfit, aki egy veszprémi társasház elõtt garázdálkodott.
- címkék:
- Veszprém
- rongálás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Bosszúból támadtak rá két férfira a falunap után
A fõügyészség életveszélyt okozó és súlyos testi sértés, valamint csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat egy magyar és három román férfival szemben.
- címkék:
- falunap
- verekedés
- garázdaság
- bosszú
- Címkefelhõ »
Bíróságra megy a Kaposváron dühöngõ férfi
Befejezték a nyomozást a dühöngõ kaposvári férfi ügyében, aki több helyi boltban is garázdálkodott.
- címkék:
- Kapos
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Lerúgta ismerõse visszapillantó tükrét
A rendõrség garázdaság miatt indított eljárást az iszakszentgyörgyi asszony ellen, aki egy családi vita után megrongálta ismerõse autóját.
Dühös lett a fõnökére, betonnal törte be a kirakatot
Fõnökével veszett össze, ezért dühöngött egy férfi Kaposváron. Több üzletet is megrongált, végül elfogták a rendõrök.
- címkék:
- Kaposvár
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Lopott, csalt és verekedett is egy kecskeméti nõ
Vádat emelt az ügyészség egy 22 éves kecskeméti nõvel szemben, aki tavaly õsszel négyszer ült be idegen férfiak autójába, meglopta õket, de volt, akit meg is vert. Utolsó áldozata egy nõ volt, akit az utcán vert meg és rabolt ki.
- címkék:
- Kecskemét
- garázdaság
- lopás
- rablás
- Címkefelhõ »
Lopott és verekedett egy 19 éves férfi Vasmegyeren
Kést fogott egy 60 éves ember torkához, majd összeverte, mert nem adott pénzt neki. Másnap rendõrök elfogták és kihallgatták a gyanúsítottat.
- címkék:
- testi sértés
- lopás
- rendõrség
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Balesetet okozott, rongált és ostorral csapkodott Mosonmagyaróváron
Be volt drogozva az a 27 évesi férfi, aki ellen garázdaság miatt indított eljárást a rendõrség.
- címkék:
- autó
- garázdaság
- rendõrség
- baleset
- kábítószer
- Címkefelhõ »
Csoportosan elkövetett garázdaság miatt keresi õket a rendõrség
- címkék:
- garázdaság
- Józsefváros
- Címkefelhõ »
Ketten vertek egy férfit az aluljáróban
A VII. kerületi Rendõrkapitányság munkatársai keresik a képeken látható férfiakat, akik egy metrómegállóban megvertek egy férfit.
- címkék:
- garázdaság
- keresés
- metró
- rendõrség
- verekedés
- Címkefelhõ »
Garázdaság elkövetõit keresi a X. kerületi rendõrség
- címkék:
- Budapest
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Feladta magát a Határ úti verekedõ
Feladta magát a rendõrségen az a férfi, aki egy buszon zaklatott egy nõt, majd megverte a nõ segítségére sietõ férfit.
- címkék:
- Határ út
- verekedés
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Fejszével érkezett a veszekedõ emberekhez
Garázdaság miatt keresik a pesterzsébeti rendõrök azt a férfit, aki elõbb verekedett, majd fejszével több autónak is nekiesett.
- címkék:
- verekedés
- garázdaság
- rendõrség
- Címkefelhõ »
Meglendítette a kapát és lesújtott
Egy drávatamási asszony próbált kapával elintézni egy vitát.
Lövöldöztek és téglával dobálóztak
- címkék:
- airsoft
- garázdaság
- körözés
- rendõrség
- Címkefelhõ »
Ásóval támadt rá ismerõsére
Egy 41 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szécsényi rendõrök.
Kitörte egy troli szélfogó paraván üvegét és elszaladt
A képen látható férfit január óta nem találják a rendõrök, most a lakosság segítségét kérik, hátha felismeri valaki.
Zaklatta és bezárta a lakásba barátnõjét egy budapesti férfi
Kapcsolati erõszak, személyi szabadság megsértése, zaklatás, valamint garázdaság miatt folytat eljárást a Budaörsi Rendõrkapitányság a 40 éves budapesti férfi ellen.
Megütött egy taxist egy motoros
- címkék:
- Nyugati pályaudvar
- taxi
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Szétverték az éttermet a számla miatt
Két férfit vittek be szombat éjjel a rendõrök egy XXII. kerületi étterembõl, mert szidták az ott dolgozókat, és szétverték a berendezést.
- címkék:
- étterem
- garázdaság
- Címkefelhõ »
14 éves lány bántalmazott gyerekeket a játszótéren
A rendõrök gyanúsítottként kihallgattak egy 14 éves lányt, aki a testvéreivel két gyereket bántalmazott egy budafoki játszótéren.
- címkék:
- Budapest
- Budafok
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Bottal támadt az erdõkövesdi nyugdíjas
Két embert is megütött egy 70 éves férfi az utcán. Garázdaság és testi sértés gyanújával indítottak ellene eljárást.
A lépcsõházban támadt rá egy férfi
A mentõk hívták a rendõröket, mert tegnap este egy ismeretlen férfi egy pécsi társasházban megütötte az egyik lakót.
Megvertek egy biztonsági õrt
Egy részeg munkás, egy 31 éves szentegáti férfi rátámadt egy biztonsági õrre egy szigetvári vállalkozás telephelyén. A rendõrök vádamelést javasolnak.
Bunyó karácsonyig: tömegverekedés volt Nemtiben
Egy három és egy négyfõs társaság akadt egymásra a Nógrád megyei Nemtiben, a verekedés után mindannyian a közeli kapitányságon kötöttek ki.
Vádat emeltek a kutyafuttatóban lövöldözõ férfi ellen
A kutyatartó nem bírta elviselni, hogy kedvencét arrébb küldik: megütötte vitapartnerét, késõbb pedig egy gázpisztollyal is rálõtt.
Dráma a plázában: kést szorított volt felesége nyakához
Járókelõk akadályozták meg, hogy a családi dráma vérontásig fajuljon Debrecenben: az elhagyott férj tapétavágóval fenyegette volt feleségét egy üzletközpontban – a rendõrség a napokban lezárta az ügyben folytatott nyomozást.
Baltával, vasrúddal támadtak egy családra Kállón
Kétszer verték meg haragosukat a baltával, karóval felfegyverkezett támadók, másodszor már a sértett védelmére kelõ családtagot is bántalmazták.
- címkék:
- Kálló
- támadás
- garázdaság
- balta
- Címkefelhõ »
Tartozás miatt késeltek Szegeden, gyanúsított az áldozat is
Külföldi férfiak anyagi vitája durvult verekedéssé és késeléssé Szegeden, az áprilisi támadás ügyében indított nyomozást most zárta le a rendõrség.
Még keresik a magyar-román garázda drukkereit
A Budapesti Rendõr-fõkapitányság továbbra is keresi azokat, akik 2015. szeptember 4-én 19 óra és 23 óra közötti idõben, a Magyarország-Románia labdarúgó mérkõzés idején garázdálkodtak.
Segítõkész garázdákat fogott a rendõrség
Egy fiatal nõt akart megvédeni a szombathelyi társaság, de elvetették a sulykot: ajtót törtek, bántalmazták a lány agresszívan viselkedõ barátját.
Vádat emeltek az apját megvakító férfi ellen
Részeg veszekedés fajult családon belüli erõszakká, anya és fia együtt verték meg az ittas apát, aki fél szemére megvakult a bántalmazás után.
Felmentették Pityinger Lászlót
Jogerõsen felmentette a Fõvárosi Törvényszék Pityinger Lászlót, ismertebb nevén Dopemant, akit Orbán Viktor kormányfõ hungarocellbõl készült szobrának ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.
- címkék:
- Dopeman
- garázdaság
- Címkefelhõ »
A csali után a horgászt is vízbe dobták
Elveszett szerelék miatt robbant ki atettlegességig fajuló vita a Tisza-tavon, a támadó egy csónakból dobta ki a sértettet.
- címkék:
- Tisza-tó
- garázdaság
- horgász
- Címkefelhõ »
Tört, zúzott, lopott
A ceglédi rendõrök õrizetbe vettek egy 46 éves, abonyi férfit, aki lefújta egy cukrászda kerítését, reklámtábláját és üvegportálját, betörte egy étterem ajtaját, és lopott a zöldségestõl, meg az egyik ismerõsétõl is a hosszú hétvégén.
- címkék:
- lopás
- igazoltatás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Sírkövet, kirakatot törtek tiszavasvári fiatalok
Bezúzott ablakok, törött sírkövek maradtak a tomboló tiszavasvári társaság után, két 14 éves is részt vett a rongálásban.
- címkék:
- Tiszavasvári
- garázdaság
- lopás
- rongálás
- Címkefelhõ »
Becsületes rongálót fogtak Bujákon
Csattant a szemetes a bujáki üzlet kirakatában, a garázdának különösen rossz napja lehetett.
- címkék:
- Heves
- garázdaság
- kirakat
- Címkefelhõ »
Elõzetesbe került a harapós külföldi rabló
Késsel és foggal küzdött a rendõrség szerint az arabul beszélõ józsefvárosi támadó, most elõzetesben várja az ügyében hozott ítéletet.
- címkék:
- Józsefváros
- kés
- rablás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Üveget vágott egy magyar nõhöz egy migráns
A nõ visszautasította a menekült közeledését, ezért az arcon dobta egy üveggel, és székestõl fellökte.
Idõs asszonyok garázdálkodtak Dabason
Tányérral, karóval felfegyverkezve csaptak össze a feldühödött nõk, mindkettejük ellen eljárás indult.
- címkék:
- Dabas
- idõsek
- verekedés
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Lebontották a kocsmát a gyõri garázdák
Bútorokkal, üvegekkel dobálóztak, kitört egy kocsmaajtó is a gyõri verekedésben. Végül minden résztvevõ a kapitányságon kötött ki.
Repülõ csészealj miatt hívták az ajkai rendõröket
Jégkockákkal és csészealjjal dobálta egymást pincérnõ és vendég egy ajka-padragkúti presszóban.
- címkék:
- Ajka
- garázdaság
- repülõ csészealj
- Címkefelhõ »
Nõt vert, lopott és garázdálkodott Tiszaalpár rossza
Öt bûncselekmény miatt kell felelnie a 23 éves tiszaalpári férfinak, aki rémületben tartotta a település lakóit.
Durva véget érhet a civil pedofilvadászat
Megverhettek egy pedofilnak hitt férfit Békásmegyeren, majd több ezren osztották meg az állítólagos molesztáló képét - pedig semmilyen bizonyíték nincs rá, hogy õ lenne a környék réme.
Fényképpel körözik a Rákóczi úti késelõt
Térfigyelõ kamera felvételei alapján körözik a férfit, aki a rendõrség szerint három személyt szurkált meg hétfõ este a fõvárosi Rákóczi úton.
- címkék:
- Rákóczi út
- körözés
- késelés
- garázdaság
- BRFK
- Címkefelhõ »
Közérdekû munkára ítélték a joghurtos támadót
Gyorsított eljárásban garázdaság miatt 240 óra közérdekû munkára ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki joghurttal öntötte le pénteken a Parlamentbõl távozó Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõjét – közölte a fõvárosi fõügyész.
Láncfûrész is elõkerült a falunap utáni verekedésben
Tizenöten-húszan csaptak össze a bánokszentgyörgyi sportpályán: a falunap hivatalos lezárása után szinte azonnal kirobbant a verekedés. Volt, aki baltával és láncfûrésszel akart beszállni a többfelvonásos összecsapásba, a harci vágyat állítólag herbál is növelte.
Nyilván jó bulinak tûnt felborítani az öreg Suzukit
Állampolgári bejelentésre vonultak ki hajnalban egy szegedi utcába a rendõrök, és egy oldalára borított régi Swiftet találtak. Néhány percen belül az elkövetõk is meglettek.
- címkék:
- autós hír
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Ha ivott, ütött is a vásárhelyi garázda
Öt nap leforgása alatt háromszor is verekedésbe keveredett a 36 éves hódmezõvásárhelyi férfi, minden alkalommal jócskán részeg volt.
Baltával verekedtek Budaörsön
Karácsony elõtt akart leszámolni ellenségével a budaörsi férfi, baltával próbálta fejbe vágni a sértettet.
- címkék:
- Budaörs
- testi sértés
- garázdaság
- balta
- Címkefelhõ »
Verekedett, majd gázolt is a részeg férfi
Kocsma elõtt verekedett két ittas férfi Sátoraljaújhelyen, a vád szerint egyikük elütötte ellenfelét a közelharc után – de a sértettet is elítélheti a bíróság.
- címkék:
- Sátoraljaújhely
- gázolás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Megvertek egy idõs férfit az 1-es villamoson
A rendõrség elfogta azt a férfit, aki az 1-es villamoson bántalmazott egy idõs embert csütörtök éjjel.
- címkék:
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Diáklányok garázdálkodtak Zalaegerszegen
Hat diáklány bántalmazott egy hetediket Zalaegerszegen, kétszer is megtámadták iskolatársukat.
Mégis elítélhetik a menekültek segítõit fenyegetõ porschést
Mégsem biztos, hogy megússza a porschés férfi, hogy tavaly megfenyegette a menekültek segítõit. Bár ügyében elsõ körben megszüntette az eljárást a rendõrség, a Legfõbb Ügyészség az eljárás folytatását rendelte el. A férfi az M7-esen vonuló menekülteket segítõ kisbusz sofõrjét fenyegette meg. A férfit a terrorelhárítók fogták el, garázdaság miatt indult ellene eljárás.
Vascsõvel osztott igazságot a dühös apa
Vascsõvel szúrtak combon egy tiszaalpári férfit, a támadó így állt bosszút, amiért állítólag kifosztották a lányát.
Lapátnyéllel támadtak a portásra egy gyermekotthonban
Meg akarta verni a portást az ittas fiú, amiért nem hagyták, hogy bulizni menjen a gyermekotthonból.
Villamoson állt bosszút a szerelmes garázda
Elhagyták, ezért törte be a miskolci villamos ablakát a dühöngõ férfi, majd leütött egy utast is.
- címkék:
- Miskolc
- garázdaság
- rongálás
- villamos
- Címkefelhõ »
Súlyos vádak: Kis Grófo állítólag fegyverrel fenyegetõzött
A mulatóskirályt és testvérét durva vádakkal illették. Két férfi azt állítja, hogy Kis Grófóék leszorították kocsijukat az útról.
- címkék:
- Kis Grófo
- verekedés
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Jöttek és romboltak a símaszkosok, hiába hívtak rendõröket
Több ezren - egyes becslések szerint akár húszezren is - tüntettek szombat este Belgrádban azért, mert még mindig nem derült ki, hogy másfél hónappal ezelõtt kik rombolták le az épületeket a Belgrád a vízen nevû arab finanszírozású építési projekt helyszínén.
Törvényt módosítanak a moszkvai aranyifjak miatt
A huliganizmus, vagyis garázdaság törvényi meghatározásának módosítását kezdeményezte az állami dumában Jurij Csajka orosz fõügyész, miután a Kreml a parlamenti választások küszöbén a jelek szerint úgy döntött, hogy fellép elitcsaládok gyerekei ellen, akik korábban Moszkva utcáin büntetlenül száguldozhattak luxusautóikon.
Bedrogozott férfi tombolt az egri bazilikában
Meg kellett szakítani a misét az agresszív, zavart férfi miatt, csak késõbb derült ki róla, hogy drogot fogyasztott.
- címkék:
- Bazilika
- Eger
- drog
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Karddal, golfütõvel rohamozott a féltékeny férj
Több autóban is felesége szeretõjét vélte látni, mindegyiknek nekirontott a féltékeny férfi: szándékosan ütközött, karddal, golfütõvel rongált az ügyészség szerint.
Donald Trumpra hivatkozva vertek meg egy hajléktalant Bostonban
Egy hajléktalan mexikói bevándorlót bántalmazó, Donald Trumpra hivatkozó garázdákat ítéltek börtönbüntetésre Bostonban.
- címkék:
- Donald Trump
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Õt keresik a buszos verekedés miatt
A kopasz, melegítõs férfi állítólag felrúgott egy utast a budai villamosmegállóban, majd egy buszon is bántalmazta áldozatát.
- címkék:
- Margit híd
- busz
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Négyen vertek meg egy férfit a Westendben
Szökõkútba dobott aprót gyûjtögettek a fiatalok, majd megvertek egy férfit, amiért rájuk mert szólni.
- címkék:
- szökõkút
- garázdaság
- aprópénz
- Westend
- Címkefelhõ »
Lövöldözés volt Budapesten
Több lövés is dördült a XIII. kerületben, a BRFK keresi a tettest vagy tetteseket.
Lövések dördültek, kard is elõkerült Jászapátin
Pisztollyal és tõrrel akartak elégtételt venni a megsértett rokonok Jászapátin, de felkészülten várták õket.
- címkék:
- Jászberény
- garázdaság
- Jászapáti
- Címkefelhõ »
Késes férfi tombolt, verekedett Érden
Elõbb egy autóst ijesztgetett, majd egy diszkontban verekedett a dühöngõ fiatal férfi.
- címkék:
- Érd
- bûnügy
- garázdaság
- kés
- Címkefelhõ »
Nem hagyták bulizni, megostromolta a vendéglõt
Letépett ereszcsatornával ostromolt meg egy szegedi vendéglõt egy helyi férfi, dührohamot kapott, mert nem engedték be egy zárt körû rendezvényre.
- címkék:
- Szeged
- garázdaság
- vendéglõ
- Címkefelhõ »
Baltával tört-zúzott a volt válogatott kézilabdázó
Az egykori válogatott kézilabdázó állítólag dühösen, és egy baltával érkezett fia születésnapi bulijára, miután a gyerek kórházba került, mert annyira lerészegedett. A sportoló azt akarta tudni, hogy ki itatta le a fiát. Garázdaság és rongálás miatt indult nyomozás.
- címkék:
- kézilabda
- garázdaság
- balta
- Címkefelhõ »
Baltával verte szét a bulit a volt válogatott kézis
Egy korábbi válogatott kézilabdázó baltával tört-zúzott egy mûvelõdési házban, miután a gyereke lerészegedett. Garázdaság és rongálás miatt nyomoz a rendõrség.
- címkék:
- kézilabda
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Megúszta a menekültek segítõit fenyegetõ porschés
Megszüntette a rendõrség az eljárást annak a férfinak az ügyében, aki még tavaly szeptemberben fenyegette meg az M7-esen vonuló menekülteket segítõ kisbusz sofõrjét. A Porschét vezetõ férfit a terrorelhárítók fogták el, a DK feljelentése alapján pedig garázdaság miatt indult ellene eljárás.
- címkék:
- Porsche
- bûnügy
- menekültek
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Nõk verekedtek egy szekszárdi parkolóban
Kocsma elõtt robbant ki a balhé, a négy barátnõ együttes erõvel támadt a sértettre.
- címkék:
- Szekszárd
- garázdaság
- nõk
- erõszak
- verekedés
- Címkefelhõ »
Elõzetesben az Uber-sofõr két támadója
Négyen támadtak péntek éjjel az Uber egyik sofõrjére, a támadók közül ketten elõzetes letartóztatásba kerültek.
- címkék:
- verekedés
- garázdaság
- Uber
- Címkefelhõ »
Nem várt vendégek egy kecskeméti társasházban
Három 17 éves fiú jutott be egy kecskeméti társasházba. Nem kellett volna - garázdasággal vádolják õket.
- címkék:
- Kecskemét
- társasház
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Baltával verték szét az autóját, bosszút állt
Egy szóváltás tettlegességig fajult Sarkadon. Egyik férfi baltával rongálta meg a másik autóját, aki késõbb a rokonaival együtt ment a rongáló házához.
- címkék:
- Sarkad
- rongálás
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Keresik a Dohány utcai késelõt
Kocsma elõtt tört ki a verekedés, a támadó kését is használta a dulakodás közben.
- címkék:
- késelés
- garázdaság
- Dohány utca
- Címkefelhõ »
Késsel keménykedtek a kispesti buszon
Minden utasba belekötött a buszon hõzöngõ trió, csak egy ember szólt vissza nekik, de õt késsel szorították sarokba.
- címkék:
- támadás
- garázdaság
- kés
- Kispest
- Címkefelhõ »
Elkapták a férfit, aki kakival támadt nõkre
Saját módszere buktatta le azt a 24 éves szlovák férfit, aki havi rendszerességgel ürülékkel támadt rá több fõvárosi nõre. A rendõrség garázdaság gyanújával õrizetbe vette.
Az oltár mögé bújt az õrjöngõ mezítlábas férfi
Mezítláb, rövidnadrágban rohant be a Szent Rókus templomba egy férfi Szegeden. Éppen mise volt, de ez nem zavarta. Üvöltözött, a hívõk kimenekültek és hívták a rendõröket.
- címkék:
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Kapanyéllel támadtak a ludányhalászi asszonyok
Ököllel és kapanyéllel ütött két ludányhalászi nõ egy harmadikat csütörtökön délelõtt. A verekedõ asszonyokat elõállították.
- címkék:
- garázdaság
- Címkefelhõ »
Egy cipõ buktatta le a verõembereket
Hátrahagyott lábbeli buktatta le a bosszúbrigádot, akik egy jászkiséri férfit vertek meg. A verõemberek az ágyában támadtak az áldozatra.
Fél nap alatt három embert is megtámadott
Elrabolt egy férfit, lopásra kényszerített egy másikat, majd megvert egy harmadikat. Mindezt egy nap alatt. A dunavecsei férfi elõzetesbe kerülhet.