Gál J. Zoltán

címke rss

Magánbefektető építi a kormánynegyedet

Itthon2007.05.03, 15:08

Kiválasztotta a kormány azt a konstrukciót, amely alapján felépülne az új kormányzati negyed. Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint a közbeszerzési pályázaton győztes magánbefektető építené fel az épületegyüttest, amely 25 évre bocsátaná azt a kormány rendelkezésére. A Fidesz nehezményezte, hogy a kormány azt a finanszírozási modellt választotta, amelyet korábban az Állami Számvevőszék is kifogásolt.

Hazugsággal vádolja Orbánt Gyurcsány kabinetfőnöke

Itthon2007.05.03, 16:44

Orbán Viktor szerint Brüsszelben már csak egyszerűen "szankció Gyurcsány" néven emlegetnek egy uniós jogszabálytervezet, amely a hamis adatszolgáltatás ellen készül. A miniszterelnök kabinetfőnöke, Gál J. Zoltán szerint azonban Orbán hazudik.

Száznál több jelentés szól a fenyegetésekről

Itthon2007.03.01, 17:06

A szeptemberi kormányellenes tüntetésekre ráépülő alkotmányellenes szervezkedések új kihívások elé állították a szolgálatokat - mondta Gál. J. Zoltán. Az államtitkár számszerűsítette a fenyegetésekről szóló jelentéseket.

Jajongtak az MSZP-sek Gyurcsány trágárságai előtt

Itthon2006.09.18, 11:35

További részleteket közlünk arról a májusi balatonőszödi frakcióülésről, amelyen Gyurcsány Ferenc beismerte, hazudtak az "elmúlt másfél-két évben". Az újabb felvételeken hallhatja az aggódó képviselőket nyugtatgató Veres János pénzügyminisztert, a szkeptikus Horn Gyulát és Gál J. Zoltánt, aki szerint "mindenki tudja, hogy a politika elbaszarintotta".

A Tesco-tól érkezhet az új kormányszóvivő

Itthon2006.07.12, 09:18

Átalakul a kormányzati kommunikáció szervezete, Batiz András helyett pedig Danks Emese, a Tesco áruházlánc jelenlegi kommunikációs igazgatója lesz a kormányszóvivő - írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint a szervezetet Gál J. Zoltán fogja irányítani. A Kormányszóvivői Iroda nem kívánta kommentálni a lap információit.

Pszichológus is képzi a fiatal szocialistákat

Itthon2004.08.17, 15:19

Fiatal szocialista politikusoknak kezdődik képzés Békés megyében szeptember elején. Pszichológusok, kommunikációs szakemberek és országgyűlési képviselők próbálják majd őket jó politikai vezetővé képezni. A meghívott előadók között van a leváltott kormányszóvivő, Gál J. Zoltán is. Az MSZP-ben már korábban felvetődött, hogy létre kellene hozni egy külön intézményt a politikusok továbbképzésére.

Gyurcsány és Bárándy széke inog

Itthon2004.08.02, 19:49

Egyelőre csak a kormányszóvivőnek kellett távoznia a közelgő kormányátalakítás miatt, minisztereknek még nem. Medgyessy indoklása szerint Gál J. Zoltánnak azért kellett mennie, mert reaktív kommunikáció helyett proaktív kommunikációra van szükség. A miniszterlenök, miután vezető MSZP-sekkel és szocialista miniszterekkel találkozott, azt mondta: szükség van a kormány átalakítására - ami személycserékkel is jár -, de erre csak a hónap végén kerül sor. Így bár Gyurcsány Ferenc sportminiszter vasárnap felajánlotta lemondását, egyelőre maradhat, de a miniszterelnök arra kérte, hogy "szíveskedjen az olimpiával foglalkozni".

Gyurcsány miatt meneszthették a kormányszóvivőt

Itthon2004.08.02, 17:22

Valószínűleg a kormányátalakításról is tárgyal Medgyessy Péter vezető MSZP-politikusokkal és szocialista miniszterekkel. A találkozón Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag vesz részt. A találkozón valószínűleg szó lesz Gál J. Zoltán kormányszóvivő menesztéséről is, mivel több munkatársa szerint Gál J. felmentése Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez való "szakmai közelségének" tudható be.

A tárcák maradványpénzeit csak engedéllyel lehet felhasználni

Gazdaság2004.06.30, 17:57

A minisztériumok által az elmúlt években el nem költött összegeket ezentúl csak a pénzügyminiszter jóváhagyásával lehet felhasználni - jelentette be Gál J. Zoltán a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

2006 első felére elkészül az M6-os

Gazdaság2004.06.09, 18:11

A kormány szerdai döntésével lehetővé tette, hogy az M6-os autópálya M0-ás és Dunaújváros közötti szakasza 2006 első fél évére elkészüljön - közölte Gál J. Zoltán a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

Marsi Erikát nevezték ki a PSZÁF főigazgatójának

Gazdaság2004.05.26, 18:57

Marsi Erikát, a HVB Bank Rt. főosztályvezetőjét nevezte ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatójává; az igazgatói kinevezés hat évre szól - jelentette be Gál J. Zoltán, a kabinet szerdai ülését követő tájékoztatón.

Vasárnaptól olcsóbb a benzin

Gazdaság2004.05.19, 18:00

A kormány - az Országgyűlés által hétfőn megszavazott felhatalmazás alapján - elfogadta szerdai ülésén azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében már vasárnap nulla órától 2 forinttal csökkenhet a benzin ára - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerdán.

Ingyenes lesz az M5-ös Gyálig

Gazdaság2004.05.14, 11:02

A kormány csütörtöki rendkívüli ülésén döntött arról, hogy ingyenes legyen az M5-ös autópálya Budapest és Gyál között, jelentette be a szóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán. Az autópálya kérdése mellékesen került szóba az átfogó 2005-2008-as gazdasági programról szóló sajtótájékoztatón.

Törvényt módosítana a kormány a jövedéki adóról

Gazdaság2004.05.12, 17:34

Kezdeményezni a jövedéki adóról szóló törvény módosítását a kormány, mondta Gál J. Zoltán szóvivő, a kabinet ülését követően. Hétfőn a képviselőház elé terjesztik az elképzelést, amelyről a kabinet tervei szerint a házszabálytól eltérően, gyorsított eljárásban dönt majd az Országgyűlés. A képviselők négyötödének szavazata szükséges a házszabálytól való eltéréshez.

13,7 milliárdot kell spórolniuk a tárcáknak

Itthon2004.04.07, 17:35

A korábbi költségvetési kiadáscsökkentésen túl 13,7 milliárd forint zárolásáról döntött a kormány, ebből kívánja finanszírozni az agrármegállapodásból és az M5-ös matricássá tételéből adódó többletköltségeket - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő.

Szakértők vizsgálják a zengői radarállomást

Itthon2004.04.06, 15:12

Független szakértők vizsgálják a zengői radarállomás ügyét a honvédelmi, igazságügyi, külügyi és környezetvédelmi tárca vezetőjének keddi megállapodása szerint. Amíg az elemzések, hatásvizsgálatok le nem zárulnak, addig a Zengőn a lokátorállomás építése szünetel - ígérte Gál J. Zoltán kormányszóvivő.

A kormányszóvivő tagadja Kökény menesztését

Itthon2004.03.24, 16:57

Egyelőre nincs döntés arról, hogy mikor alakítja át kormányát Medgyessy Péter miniszterelnök. Sokan arra számítanak, hogy megvárja a június 13-ai európai parlamenti választásokat, szocialista körökben ezzel szemben úgy tudják, a kormányfő még május előtt rászánja magát a cserékre. Az egyik leginkább veszélyben lévő miniszter az egészségügyi tárca vezetője, Kökény Mihály - értesült a Magyar Hírlap. Gál J. Zoltán kormányszóvivő ugyanakkor tagadta, hogy szóba került volna a miniszter menesztése.

Sajtó-helyreigazítási pert nyert a kormányszóvivő

Itthon2004.02.17, 16:52

Sajtó-helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet a Gál J. Zoltán kormányszóvivő lakásvásárlásának körülményeiről szóló cikk miatt első fokon, nem jogerősen kedden a Fővárosi Bíróság. A lap jogi képviselője szerint pontatlan az ítélet, ezért fellebbeznek.

Két taggal bővül a Monetáris Tanács

Gazdaság2004.02.06, 17:05

Hardy Ilonát és Bihari Vilmost javasolja Medgyessy Péter miniszterelnök és Járai Zsigmond jegybankelnök a Monetáris Tanács új tagjainak - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő pénteken.

A hét végén elkészül az M5-ös adásvételi szerződése

Gazdaság2004.01.30, 16:19

A hét végén a gazdasági tárca és az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. jogi képviselői parafálják a társaság állami megvásárlásáról szóló szerződést - közölte Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő nem kommentálta a Magyar Hírlap értesülését, amely szerint a vevő a Magyar Posta lehet.

Tető alatt a 4-es metró finanszírozása

Itthon2004.01.14, 19:27

A kormány jóváhagyta a 4-es metró megvalósításának finanszírozási szerződését, amelyet a közeljövőben ír alá László Csaba pénzügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester - közölte Gál J. Zoltán a kabinet szerdai ülését követő kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

Jóváhagyta a kormány Baumgartner támogatását

Gphírek2004.01.07, 19:26

A magyar állam az idei költségvetés tartalékából 844 millió forintot fektet abba a cégbe, amely a Baumgartner Zsolt Forma-1-es versenyzéséhez kapcsolódó jogokat birtokolja - közölte a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán.

Plusz 43 milliárd az önkormányzatoknak

Gazdaság2003.11.19, 17:40

A kormány támogatta azt a szocialista frakció által - a jövő évi költségvetéshez -benyújtott módosító indítványt, amely a korábbi plusz 28 milliárd forint támogatást, a kiadások átcsoportosításával együtt további 15 milliárd forinttal növeli - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően.

Jövőre matricás lehet az M5-ös autópálya

Gazdaság2003.11.12, 19:36

A kormány a jövő év első felében be kívánja kapcsolni az M5-ös autópályát az autópálya-matrica rendszerbe, ezért az ehhez szükséges tárgyalásokhoz felhatalmazást adott az érintett minisztereknek - közölte Gál J. Zoltán szerdán.

Nem volt közpénzherdálás Söjtörön

Itthon2003.11.04, 20:28

Nem dőzsöltek a kormány tagjai a söjtöri kihelyezett kormányülésen, az erről szóló híradások nem fedik a valóságot - cáfolta Gál J. Zoltán a kormányszóvivői a Magyar Nemzetben napvilágra került információkat, melyek szerint több milliós közpénzherdálás történt.

Nem váltják le László Csabát

Gazdaság2003.10.24, 12:21

László Csaba pénzügyminiszter távozásának gondolata fel sem vetődött a kormányban - szögezte le Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Magyar Nemzet egy írására reagálva, amelyben a pénzügyminiszter lehetséges leváltását fejtegették - írja a Népszabadság.

Tagadják László Csaba menesztésének hírét

Itthon2003.10.22, 11:59

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint semmi alapja a Magyar Nemzet állításának, miszerint László Csaba pénzügyminiszter még február előtt távozik posztjáról. A lap szerint a négy lehetséges utódot informálisan már meg is keresték.

Medgyessy megsérült kutyasétáltatás közben

Itthon2003.10.11, 09:51

Medgyessy Péter miniszterelnök részleges szalagszakadást szenvedett, amikor kutyasétáltatás közben belelépett egy gödörbe - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő, aki hangsúlyozta: "a baleset miatt a kormányfő jövő heti programjai nem maradnak el."

Először csökken, utána nő a gáz ára

Gazdaság2003.10.01, 08:23

A kormány megvitatta és elfogadta a gáz árának változásait a keddi ülésen. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy október 1-től az előre bejelentett módon csökken a lakossági fogyasztású gáz ára. Ugyanez a gázár azonban 2004 január 1-től nő.

Két sakkozó is dobogós a legsikeresebb fiatalok között

Itthon2003.09.24, 14:22

A száz leggazdagabb magyarról és az ötven legsikeresebb magyar üzletasszonyról megjelent kiadvány után a Magyar Hírlap elkészítette az ötven legsikeresebb fiatalról szóló kiadványt. A fiatalokat rangsorolták is, az első helyen a 24 éves Lékó Péter sakkozó végzett. Az ötven sikeres fiatal közé bekerült Polgár Judit sakkozó, Bozsik Yvette táncművész, Gerendai Károly, a Sziget szervezője és Ónodi Eszter színművész is. A listán csak két politikus szerepel: Gál J. Zoltán kormányszóvivő és a fideszes Rogán Antal.

Változtatás nélkül hajtják végre a sztrádaprogramot

Gazdaság2003.09.22, 10:27

Vasárnap informális ülést tartott a kormány, ahol egyebek mellett megtárgyalták a jövő évi gazdasági terveket. Az ülést követően Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette: az Európa-tervben szereplő sztrádaprogramot változtatás és átütemezések nélkül hajtják végre.

Medgyessy beperli a PSZÁF elnökét

Itthon2003.09.12, 19:18

Gál J. Zoltán kormányszóvivő pénteken megerősítette, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök be fogja perelni Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét.

Nincs döntés az adótörvények módosításáról

Gazdaság2003.09.10, 16:59

A kormány szerdai ülésén tárgyalta, de nem döntött az adótörvények módosításáról - közölte Gál J. Zoltán a kabinet ülése után. A kormányszóvivő szerint a jövő héten döntést hoz a kormány, amit az Országgyűlés elé terjeszt.

Kehi: szinte mindent szabályt megszegett az exkormánybiztosság

Itthon2003.08.26, 18:29

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az előző kormány idején működő informatikai kormánybiztosság tevékenységének ellenőrzése nyomán - jelentette be Gál J. Zoltán a kormányülést követően. Az ellenőrzés során feltárt adatokból nyilvánvalóvá vált, hogy az előző kormány a gyakorlatban "miként alkalmazta a klientúra-építést, a közpénzek milliárdos nagyságrendben történő kivonását az állami felügyelet alól".

Az ellenzék szerint Medgyessy fél Szásztól

Itthon2003.08.24, 21:34

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke vasárnap arra kérte Medgyessy Pétert, hogy ne hátráltassa Szász Károly menesztésével az Inter-Európa Banknál pénzmosás miatt folyó vizsgálatot. Medgyessy Péter 1999-2001-ben az Inter-Európa vezérigazgatója volt. Pokorni szerint Medgyessy azért utalt többször is a közelmúltban Szász leváltására, mert a PSZÁF feljelentést tett a minsizterelnök volt bankja ellen. A kormányszóvivő szánalmas próbálkozásnak nevezte az ellenzéki állításokat.

Novemberben kifizetik az 53. heti nyugdíjakat

Gazdaság2003.08.13, 17:56

László Csaba pénzügyminiszter a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy a nyugdíjasok novemberben megkapják az 53. heti járandóságukat, és ebben a hónapban kifizetik nekik az éves nettó keresettől függő korrekciós összeget is - közölte Gál J. Zoltán a szerdai kormányülést követő tájékoztatón.

Szász Károly visszatámad brókerügyben

Itthon2003.08.08, 17:14

A PSZÁF elnöke pénteken tagadta, hogy már évek óta tudott volna Kulcsár Attila gyanús ügyleteiről. Szerinte félreértelmezte a pénzügyminiszter a felügyelet tájékoztatóját, önkényesen kiaragadtak szövegrészeket a levélből. A miniszter mellett a kormányszóvivőt is megszidta Szász: úgy vélte, Gál J. Zoltán kijelentései, melyek a felügyelet és az ő személyes mulasztására utalnak, veszélyeztetik a PSZÁF függetlenségét és tekintélyét. A PM korábban azt állította: öt éve tudott a felügyelet Kulcsár üzelmeiről, egy éve pedig arról, hogy hamis vizsgával igazolta végzettségét a bróker.

Kormányzati figyelmeztetés a felügyeletnek

Gazdaság2003.08.07, 09:43

Egyelőre az intézmény megnevezése nélkül figyelmeztette a felügyeletet Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő szerint ugyanis van olyan független állami szervezet, melynek tudnia kellett volna a K&H brókercégénél történt visszaélésekről. Lapértesülés szerint a K&H Equities néhány kiemelt ügyfelével törvénysértő szerződéseket kötött. 

Csak a rászorulóknak marad a lakásépítési adókedvezmény

Gazdaság2003.08.06, 17:38

A kormány a következő hetekben fogja megtárgyalni a lakásépítési adókedvezmény megváltoztatásának irányelveit. A jelenlegi tervek szerint a kedvezmények megmaradnak a rászorulók és a fiatalok számára - jelentette be Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

Nem törődik a kormány a romák elkülönítésével

Itthon2003.07.08, 15:25

A kormány ígéretével ellentétben nem indított vizsgálatot annak felderítésére, hogy elkülönítették-e a szülésre váró roma nőket az egri Markhot Ferenc Kórházban. Bár Gál J. Zoltán kormányszóvivő május végén azt nyilatkozta, hogy a kormány kivizsgálja az ügyet, eddig ez nem kezdődött meg. A kórház belső vizsgálata szerint nem volt elkülönítés.

Több helyszínen lesz a budapesti úszó-Eb

Sport2003.07.02, 18:37

A budapesti úszó Európa-bajnokság helyszínére vonatkozó korábbi döntés megváltoztatásáról határozott a sportminiszter javaslatára a kormány - jelentette be Gál J. Zoltán szerdai zánkai, a kihelyezett tihanyi kormányülést követő sajtótájékoztatóján. A kormány május 28-án arról döntött, hogy a budapesti úszó-Eb-re új uszoda épül Lágymányoson.

A vesebetegek miatt kellett sietni a kórháztörvénnyel

Itthon2003.06.25, 17:52

Veszélybe került volna a művesebetegek ellátása, ha nem fogadják el időben a kórháztörvényt - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A kormány szerint az államfő is szándékosan azért küldte vissza a törvényt hétfő délelőtt, hogy a parlament még hétfőn szavazhasson róla.

A honvédelmi tárcának kell a legtöbbet spórolnia

Gazdaság2003.06.18, 17:52

A minisztériumoknál elrendelt 2,5 százalékos takarékosság nem veszélyezteti az intézmények működését, és nem fűnyíróelven kell azt végrehajtani - hangsúlyozta Gál J. Zoltán kormányszóvivő, a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

Visszamenőleg nem változik a lakáshitelek támogatása

Gazdaság2003.05.13, 12:01

A kormány nem tervez visszamenőleges hatályú változtatásokat a lakáshitelezéshez nyújtott állami támogatásokban; a kormányszóvivő határozottan cáfolja az ezzel kapcsolatban megjelent találgatásokat - derül ki Gál J. Zoltán kormányszóvivő [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

A kormány nemet mondott az olimpiára

Itthon2003.04.30, 17:41

A kormány nem tud pénzügyi garanciát adni a 2012-es olimpia megvalósításához Budapestnek, mert nem állnak rendelkezésre a szükséges források - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követően. Így szinte biztos, hogy nem pályázunk a rendezésre.

Egyelőre kérdéses az amerikai támogatás összege

Gazdaság2003.03.29, 12:06

A kormányszóvivőnek nincs tudomása arról, hogy Magyarország a katonai együttműködéssel összefüggésben két különféle keretből is támogatáshoz juthatna az idén az Egyesült Államoktól. Gál J. Zoltán erről szombaton nyilatkozott a távirati irodának annak kapcsán, hogy a Magyar Hírlap értesülései szerint Magyarország a korábban szóba került 15 millió dollár dupláját, akár 27,8 millió dollárt is kaphat.

Megerősítették Paks és Ferihegy védelmét

Itthon2003.03.18, 20:28

Az illetékes szervezetek már gondoskodtak a stratégiai fontosságú közintézmények és vállalatok - köztük a Paksi Atomerőmű, a Ferihegyi repülőtér és a MOL Rt. fokozott védelméről - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő a nemzetbiztonsági kabinet iraki helyzettel foglalkozó ülése után. A szóvivő bejelentette, hogy Medgyessy Péter szerdán elmegy a külügyi bizottság ülésére, ahol kedden nem jelent meg.

Fejlesztik a Széchenyi-kártyát

Gazdaság2003.02.27, 10:20

A már jóváhagyott kamattámogatás mértéke 3 százalékról 5 százalékra emelkedik a Széchenyi-kártya segítségével felvett hitelek esetében - közölte a szerdai kormányülés után Gál J. Zoltán kormányszóvivő A kabinet döntött arról is, hogy a posta pályázhat a Defend eszközei egy részének megvásárlására.

A kormányszóvivő szerint nem igazak Varga állításai

Itthon2003.02.20, 17:57

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint bizonyítható, hogy Varga Mihály volt pénzügyminiszter nem mond igazat László Csaba pénzügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök és Dobrev Klára volt kabinetfőnök személyi aktájának kikérésével kapcsolatban. Varga ugyanakkor azt állítja: a kormányszóvivő csúsztat, és nyilvánvalóan az APEH adatmásolási ügyéről kívánják így elterelni a figyelmet.

Előző
Következő