Fővárosi Közigazgatási Hivatal

címke rss

Törvénytelennek tartják a BKV-áremelést

Két civil szervezet a Közigazgatási Hivatalhoz fordult, hogy vizsgálja meg, nem törvénysértő-e a BKV viteldíjak emelése. A Levegő Munkacsoport (LM) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerint a díjak legutóbbi áremelése megsért több jogszabályt, köztük az alkotmányt is.

Jogerősen is el kell bontani a turulszobrot

Itthon2006.08.02, 11:36

Harminc napon belül el kell bontatni a XII. kerületi turulszobrot a Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogerős határozata szerint. A kerület a döntés ellen már nem fellebbezhet, de jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a határozat bírósági felülvizsgálatát.

Három hónapon belül bonthatják a turulszobrot

Itthon2006.05.12, 12:49

A XII. kerületi turulszobor bontását rendelte el csütörtökön az építési hatóság. Ha a kerület nem fellebbezi meg a határozatot, három hónapon belül le kell bontani az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkán tornyosuló turulszobrot. Ellenkező esetben a Fővárosi Közigazgatási Hivatal előtt folyatódik a szoborügy.

Titokban döntenek a turulszobor sorsáról

Itthon2006.05.11, 17:10

Háromnapos határidőt adott hétfőn a Fővárosi Közigazgatási Hivatal az építési hatóságnak, hogy lépjen fel az engedély nélkül épített turulszobor lebontása érdekében. A határidő csütörtökön lejárt, a szobor sorsáról nem akart nyilatkozni senki.

A budai panoráma védőinek adott igazat a bíróság

Itthon2006.03.27, 18:31

Új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróság a rózsadombi volt SZOT-szálló ügyében a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt. Egyúttal kimondták azt is, hogy a városkép védelmében fellépő alapítványnak joga volt pert indítani.

Fellebbezett a kerület turulügyben

Itthon2006.01.27, 06:42

A turulügyben másodfokon eljáró Fővárosi Közigazgatási Hivatal kizárását kezdeményezte a XII. kerület a turulszobor ügyében - értesült a Népszabadság. Az engedély nélküli szobor ügye így tovább húzódik.

Grespik szerint ő igenis hivatalvezető

Itthon2005.11.05, 10:59

Cáfolta korábbi munkahelyének közlését Grespik László a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője, és közölte, igenis hivatalvezetőnek tekinthető. A közigazgatási hivatal pénteken közölte, hogy a bíróság kimondta: Grespik nem tekinthető hivatalvezetőnek és kamatostul vissza kell fizetnie korábban kapott 10 milliós kártérítését. Grespik szerint azonban fizetnie sem kell.

Felavatták a turulszobrot

Itthon2005.10.24, 09:32

Több ezres tömeg előtt felavatták szombaton a fővárosban a második világháború áldozatainak emléket állító turulszobrot. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal szerint a szobor felállítása jogsértő. Az SZDSZ korábban tiltakozott a szobor ellen, mivel attól tartott, hogy az a neonácik találkozóhelye lesz.

Hónapokig is helyén maradhat a turul

Itthon2005.10.24, 17:25

A várhatóan hosszúra nyúló jogi procedúra miatt akár hónapokig is helyén maradhat az engedély nélkül felállított turulszobor a XII. kerületben. A második világháború áldozatainak emléket állító szobrot szombaton avatták fel, annak ellenére, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal szerint a szobor felállítása jogsértő. Az SZDSZ korábban tiltakozott a szobor ellen, azért is, mert attól tartott, hogy az a neonácik találkozóhelye lesz.

Tovább harcol az SZDSZ a turulmadár ellen

Itthon2005.10.12, 13:42

A Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordult két SZDSZ-es politikus a XII. kerületi turulmadaras emlékmű miatt. Szerintük ugyanis a kerület szabálytalanul építi a szobrot. Mitnyan György (Fidesz) polgármester viszont úgy véli, hogy minden szabályosan zajlik. Kedden ezért közölte, bírósághoz fordul az ügy miatt az önkormányzat és saját maga jó hírének védelmében.

Grespik nem adja szolgálati autóját

Itthon2004.10.22, 17:08

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője három éve pereskedik volt munkaadójával a szolgálati kocsi ügyében. Grespik szerint ugyanis az jár neki, és a jogerős ítéletig ragaszkodik a kocsihoz.

Nem perlik Demszkyt összeférhetetlenség miatt

Itthon2004.10.18, 12:53

Letett a pereskedésről a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Demszky Gábor összeférhetetlenségi ügyében. A hivatal vezetője azért döntött így, mert a főpolgármester időközben lemondott európai parlamenti mandátumáról, és ezzel megszüntette az összeférhetetlenséget a két tisztség között.

Lemond EP-képviselői posztjáról Demszky

Itthon2004.10.07, 19:26

Lemond európai parlamenti (EP) képviselői posztjáról Demszky Gábor főpolgármester. Demszky szerint a két tisztség összefért volna, de a főpolgármester tiszteletben tartja a Fővárosi Közigazgatási Hivatal szerdai döntését, amelynek értelmében polgármester nem lehet képviselő az Európai Parlamentben. Az SZDSZ néhány napon belül dönt arról, kit küldenek Demszky megüresedett helyére. Mohácsi Viktória, aki a párt listájának harmadik helyén szerepel, bejelentette, hogy örömmel vállalná a képviselőséget.

Összeférhetetlen Demszky két tisztsége

Itthon2004.10.06, 16:21

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetője szerdán közleményben tudatta: álláspontja szerint a főpolgármesteri tevékenység nem egyeztethető össze az európai parlamenti képviselői megbízatással. Több névtelenül nyilatkozó forrás is azt állította korábban, hogy a közigazgatási hivatal előző vezetőjét épp azért menesztette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mert összeférhetetlennek minősítette Demszky két pozícióját. Demszky Gábor nem kívánta kommentálni a hírt.

Elhalasztották a döntést a bíráló kórházigazgató ügyében

Itthon2004.06.24, 14:40

Kupper András, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője visszavonta a Szent István kórház főigazgatója menesztéséről szóló előterjesztését. Úgy vélte ugyanis, hogy Demszky Gábor főpolgármester törvényt sértett, amikor a nevében eljáró helyettese, Atkári János megsemmisítette a Molnár Lajos felmentéséről szóló döntést. Kupper a Közigazgatási Hivatal döntésére vár, addig a közgyűlés sem tárgyalja az ügyet.

Csak törvénytelenül dolgozhatnak a prostituáltak

Itthon2004.04.28, 12:55

A Legfelsőbb Bíróság szerdán úgy döntött, nem kötelezhető a Fővárosi Közigazgatási Hivatal arra, hogy összeállítsa a prostituáltak elől elzárt, védett övezetek listáját. A türelmi zónák kijelölése mellett ez lett volna a másik lehetőség arra, hogy a prostituáltak törvényes keretek között dolgozzanak. Az LB döntése előtt közleményt adott ki a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom, amely szerint a türelmi zónák kijelölése és a prostitúció törvényesítése a szervezett bűnözés érdekeit szolgálja.

Orbán elítéli Grespik kérdését

Itthon2003.12.01, 14:36

Orbán Viktor volt miniszterelnök elfogadhatatlannak tartja, hogy Grespik László ügyvéd, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője egy tárgyaláson megkérdezte a bírótól, hogy zsidó származású, vallású-e. Grespik ellen az ügyvédi kamara vizsgálatot indított az ügyben. Az ügyvéd szerint az tette indokolttá kérdését, hogy a vádirat zsidóellenes dalszövegeket tartalmaz.

Medgyessy elfogadhatatlannak tartja Grespik kérdését

Itthon2003.11.27, 18:21

Medgyessy Péter miniszterelnök elfogadhatatlannak tartja, hogy Grespik László ügyvéd, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője egy tárgyaláson megkérdezte a bírótól, hogy zsidó származású, vallású-e. Grespik László ellen ügyvédi kamarai vizsgálat indult a bírónőnek feltett kérdése miatt.

Törvénysértő a kőbányai vezetők különjuttatása

Itthon2003.04.25, 12:30

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal szerint törvénytelen, hogy a kőbányai önkormányzat vezetőinek 13, illetve 12 havi plusz juttatás jár. A hivatal szerint valamennyi köztisztviselőnek azonos mértékű juttatást kell kapnia. A Fidesz-frakció vezetője közölte: ők jogilag nem kifogásolták a rendeletet, csak sokallták az összeget. A korábbi ciklusban ugyanis szintén járt differenciált juttatás a vezetőknek, de csak négyhavi.

Rossz törvény miatt nincs térképük a prostituáltaknak

Itthon2003.04.09, 18:35

Egy rosszul sikerült törvény miatt nem tudnak legálisan dolgozni a prostituáltak az országban - ismerte el a jogszabály előkészítését irányító szakember a prostituáltak által indított per szerdai tárgyalásán. Boray Ákos, a BM jogásza szerint a törvény módosítása, amely megoldhatná a problémát, már rég elkészült, de a belügyi tárca vezetői nem foglalkoznak vele. A perben azt szeretnék elérni a prostituáltak, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal kötelezze a XI. kerületi önkormányzatot arra, adja ki a kerületben védett objektumok listáját, ami alapján elkészülhetne a prostituáltak munkaterületét kijelölő térkép.

Elhalasztották a prostituáltak perét

Itthon2003.02.14, 13:48

A bíróság áprilisra halasztotta a prostituáltak perét, amelyet a Fővárosi Közigazgatási Hivatal ellen indítottak. A prostituáltak azért pereskednek, mert a közigazgatási hivatal nem adott nekik hatósági bizonyítványt azokról a területekről, ahol szabadon dolgozhatnának.

Bíróságon keresik igazukat a prostituáltak

Itthon2003.02.10, 12:11

Pénteken folytatódik a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet a prostituáltak egyesülete indított a Fővárosi Közigazgatási Hivatallal szemben. A prostituáltak azt kifogásolják, hogy hiába keresték meg azokat az utcákat, ahol a törvény szerint szabadon dolgozhatnának, sem a II. kerületi jegyző, sem a közigazgatási hivatal nem volt hajlandó hatósági bizonyítványt adni a helyekről.

Grespik pert nyert Havas Henrik ellen

Itthon2003.01.28, 16:50

Jogerősen pert nyert Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője Havas Henrik újságíró ellen. Havasnak 450 ezer forintot kell fizetnie, mert "seggberúgással" fenyegette Grespiket.

Jogot sértenek a fogyatékosokat bírságoló parkolóőrök

Itthon2003.01.22, 16:47

Már a héten megszűnhet az a jogsértő gyakorlat, hogy a fővárosi parkolóőrök nem fogadják el a mozgássérültek parkolási engedélyét, és automatikusan megbüntetik őket. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal mindhárom parkolási társulással felvette a kapcsolatot, és a Főpolgármesteri Hivatal is intézkedett az ügyben.

A Közigazgatási Hivatal vizsgálja a Moulin Rouge bezárását

Itthon2002.12.09, 14:08

A közigazgatási hivatalhoz fordul a Moulin Rouge igazgatója a VI. kerületi önkormányzat döntése miatt. Bár a szórakozóhelyet bezáratták, vezetői pénteken újból kinyitottak, mert szerintük a döntés jogellenes.

Újabb drogost küldene katonának a hivatal

Itthon2002.12.06, 14:05

Ismét vitatott határozatot hozott a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egy polgári szolgálatra jelentkező fiatalember ügyében. A hivatal ezúttal is azért utasította el a kérelmet, mert a jelentkezőt korábban kábítószer-fogyasztás miatt a bíróság elmarasztalta. Az [origo]-nak nyilatkozó jogászok és a másodfokon eljáró munkaügyi minisztérium szerint azonban csak akkor lehet elutasítani a jelentkezést, ha a kérelmező erőszakos bűncselekményt követett el. Az [origo]-nak az elmúlt egy hónapban három olyan eset is a tudomására jutott, amikor a hivatal nem erőszakos cselekmény miatt utasított el polgári szolgálatos kérelmeket.

Lopott fürdőnadrág miatt kell katonának mennie

Itthon2002.11.08, 12:07

Újabb vitatható határozatot hozott a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egy polgári szolgálatos kérelem ügyében. A hivatal ezúttal azért utasította el egy fiatalember kérelmét, mert évekkel ezelőtt ellopott egy férfifürdőnadrágot, és ezért lopás vétségében elmarasztalták. A másodfokon eljáró Munkaügyi Minisztérium egy korábbi hasonló eset kapcsán már közölte: a jogszabályok szerint csak azoktól lehet megtagadni a polgári szolgálatot, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.

Csak az erőszakosoknak kell bevonulni

Itthon2002.11.04, 16:12

A Munkaügyi Minisztérium jogtalannak tartja, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) nem engedett polgári szolgálatra egy kábítószerrel való visszaélés miatt elmarasztalt fiút. A tárcánál - amelynél az FKH döntése ellen fellebbezni lehet - azt állítják: a polgári szolgálatra való jelentkezést akkor lehet elutasítani, ha a kérelmező erőszakos bűncselekményt követett el. A hivatal igazgatási osztályvezetője elismeri: határozatukat ők is próbának tekintik, és kíváncsiak arra, hogy a másodfokon eljáró FMM milyen döntést fog hozni az ügyben.

Drogvétség miatt kell a hadseregbe vonulnia

Itthon2002.10.31, 15:39

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) nem engedélyezte egy fiatalembernek, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen, mivel a kérelmezőt korábban kábítószerrel való visszaélés vétségében elmarasztalták. A fiatalember ügyvédje szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja, ugyanis csak azoktól lehetne megtagadni a polgári szolgálatot, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.  

Havas pert vesztett Grespikkel szemben

Itthon2002.10.17, 16:45

Havas Henriket becsületsértés miatt megrovásban részesítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az ismert újságíró ellen Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője kezdeményezett magánvádas büntetőeljárást. Havas korábban szellemi sérültnek nevezte Grespiket.

Nem nyithatják fel a Petőfi-sírboltot

Itthon2002.10.09, 16:55

A Fővárosi Bíróság ma elutasította a Megamorv-Petőfi Bizottság egyesület által a Belügyminisztérium ellen indított keresetét a Fiumei úti temetőben lévő Petőfi-sírbolt felnyitása ügyében. A bíróság megállapította: a sírbontáshoz való hozzájárulás ügyében a Fővárosi Önkormányzat főjegyzője, illetve a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője semmiféle hatáskörrel nem rendelkezett.  A Megamorv-Petőfi bizottság rövid időn belül a Nemzeti Kegyeleti Bizottsághoz fordulnak a sírbontás engedélyezése ügyébe.

A bíróság felülbírálta Grespik döntéseit

Itthon2002.07.22, 08:14

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetőjének száznál több döntését helyezte hatályon kívül a bíróság - tudta meg a Népszava. Grespik László egykori elutasító határozatai a külföldiek ingatlanvásárlásával kapcsolatban születtek.

Jogsértő a fővárosi parkolási rendelet

Itthon2002.07.04, 06:33

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal a fővárosi parkolási rendszer felülvizsgálatakor megállapította, hogy az erről szóló rendelet több pontja is jogsértő vagy rossz. A hibák kijavítására javaslatot tesznek, de ha ez nem történik meg, akkor bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak.

Grespik megkapta a 10 milliót

Itthon2002.06.07, 10:53

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal februárban menesztett vezetője megkapta a korábban követelt 10 millió forintos kártérítést. A közigazgatási hivatal azonban megpróbálja visszaperelni a pénzt.

Beiktatták a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetőjét

Itthon2002.06.03, 19:24

Felkai Lászlónak, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetőjének Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át megbízólevelét. A közigazgatási államtitkár Felkait jól felkészült, megfelelő munkabírású szakemberként jellemezte.Felkai elmondta: reméli, hogy megtalálják a közös hangot a hivatal munkatársaival.

Felkai lett Grespik utóda

Itthon2002.06.03, 14:10

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetője Felkai László lett. A volt közigazgatási államtitkár a politikai nyilatkozata miatt menesztett Grespik Lászlót váltotta a hivatalvezetői székben.

Grespik pénzére vár, és nem perel

Itthon2002.05.16, 11:57

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal menesztett vezetője nem kapta meg a korábban jogerős bírósági végzésben számára megítélt 10 millió forintos kártérítést. Ennek ellenére az [origo] értesülései szerint korábbi ígéretével ellentétben még nem perelte be Orbán Viktort. Grespik az [origo]-nak azt mondta: még néhány napot vár az összegre, és bízik abban, hogy pénzéhez jut.

Eltilthatják a vezetéstől Grespiket

Itthon2002.02.19, 11:17

Közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik eljárás a Fővárosi Közigazgatási Hivatal felfüggesztett vezetője ellen. Grespik László pénzbüntetésre és a vezetéstől való eltiltásra számíthat, mert hétfőn figyelmen kívül hagyott egy elsőbbségadás kötelező táblát.

Balesetet okozott Grespik

Itthon2002.02.18, 10:52

Balesetet okozott Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal felfüggesztett vezetője, amikor nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan haladó autónak. A vétlen autó sofőrjét kórházba szállították.

Terror Háza: érvénytelen az építési engedély

Itthon2002.01.30, 06:54

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal megsemmisítette a VI. kerületi jegyző által kiadott építési engedélyt, amely alapján a Terror Háza köré négy méter magas úgynevezett pengefalat építenek a járdára. Az ok, hogy a jegyző jogsértően nem kérte a közterület tulajdonosának, vagyis a fővárosnak a hozzájárulását.

Közigazgatási hivatal vizsgálja a parkolási rendet

Itthon2002.01.15, 06:55

Átfogó vizsgálatot kezdeményez a parkolási rend felülvizsgálására a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője. Grespik László valamennyi vonatkozó jogszabályt ellenőrizni kívánja, helyi rendeleteket és országos hatáskörű törvényeket egyaránt.

A Grespik-hivatalon múlik a Terror Háza sorsa

Itthon2002.01.09, 18:03

Jogtalanul kiadott építési engedéllyel épül a Terror Háza nevű múzeum, a főváros kezdeményezte az engedély megsemmisítését a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál.

Korrupt hivatalnokokra csapott le az ügyészség

Itthon2001.11.06, 17:49

Hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással gyanúsítják a BRFK, a Belügyminisztérium és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal magas beosztású mukatársait - tudta meg az [origo]. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal 13 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben még hétfőn. Öt vállalkozót és három hivatalos személyt őrizetbe vettek.

Hazafiassága miatt lett vitéz Grespik

Itthon2001.09.10, 14:04

Példamutató, magyar hazafias megnyilvánulásai alapján avatták vitézzé Grespik Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét ökumenikus istentisztelet keretében a székesfehérvári bazilikában. Grespiket a Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend kérte fel a tagságra- mondta Vitéz Varga István, a Rend tagja.

Grespik vitéz lett

Itthon2001.09.10, 10:03

Vitézzé avatták Grespik Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét a székesfehérvári bazilikában. A Vitézi Rend új tagjai egyrészt egyenes ági leszármazottként örökölték a vitézi címet, másrészt munkásságukkal saját maguk szereztek jogot a felvételre.

Újabb gyanúsítások várhatók Grespik hivatalában

Itthon2001.08.23, 15:08

Újabb gyanúsítások várhatóak a Fővárosi Közigazgatási Hivatalban történt valószínűsíthető visszaélések kapcsán. Az ügyben jelenleg négy embert gyanúsítanak korrupcióval, közülük hármat őrizetbe vettek.

Őrizetbe vették Grespik hivatalának korrupcióval gyanúsított főosztályvezetőjét

Itthon2001.08.22, 15:55

Esetenként félmillió forint kenőpénzt fogadott el a rendőrség gyanúja szerint a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egy főosztályvezetője kedvezően elbírált bevándorlási engedélyekért cserébe. A rendőrség szerdán délelőtt csapott le a korrupcióval gyanúsított tisztviselőre és bűntársaira. Két embert őrizetbe vettek, ketten szabadlábon védekezhetnek.

Grespik augusztus 20-a miatt aggódik

Itthon2001.08.08, 21:45

Tájékoztatást kért Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője Demszky Gábortól arról: mit tesz a városvezetés azért, hogy a közelgő augusztus 20-i nemzeti ünnepet idén ne zavarja meg olyan negatív jelenség, mint ami tavaly a margitszigeti Bánk bán előadást kísérte.

Előző
  • 1
  • 2
Következő