Fővárosi Ítélőtábla

címke rss

Nevet változtatott egy korábbi móri vádlott

Itthon2010.11.30, 14:25

Megváltoztatta a nevét Hajdú László, akit korábban a móri gyilkossággal vádoltak meg. A férfi Kovácsra változtatta vezetéknevét - derült ki perének keddi másodfokú tárgyalásán, ahol több fegyveres rablásért rá kirótt, 17 éves börtönbüntetésről szóló ítéletet vizsgálják felül.

A Mol jogerősen pert nyert a Szurgut ellen

Gazdaság2010.12.10, 11:01

A Mol jogerősen megnyerte a Szurgutnyeftegaz által tavaly indított pert. A magyar vállalat részvényeinek ötödét kezében tartó orosz olajvállalat azért fordult a bírósághoz, mert nem jegyezték be a részvénykönyvben a tulajdonrészét.

Felfüggesztett börtönt kapott Budaházy internetes cikkeiért

Itthon2010.10.13, 19:21

Egy év felfüggesztett börtönre ítélte Budaházy Györgyöt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A határozathirdetést rendzavarás miatt 30-40 percre fel kellett függeszteni, Budaházy híveit rendőrök vezették ki a tárgyalóteremből. A tábla indoklása szerint Budaházy átlépte a szólásszabadság határait vádbeli internetes írásaival.

Felfüggesztett börtönt kért az ügyész Budaházyra

Itthon2010.10.01, 15:32

Az állam elleni bűncselekménnyel vádolt Budaházy György perében az ügyész másodfokon felfüggesztett szabadságvesztést kért Budaházyra. A vádlott polgárjogi harcosokkal példálózott, és azt mondta, most még jobban szeretné az ország közjogi berendezkedésének megváltoztatását.

A tárgyaláson vitatkozott a bírósággal a Budaházyt védő jobbikos képviselő

Itthon2010.06.02, 15:04

A Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult Gaudi-Nagy Tamás, az államellenes bűnökkel vádolt Budaházy György védője, mert szerinte egy korábbi tárgyaláson valótlanságokat írtak a jegyzőkönyvbe. Gaudi szerint a tárgyalást nem kellene folytatni, a Fővárosi Ítélőtáblán mégis megkezdődött szerdán az iratismertetés.

Véget érhet vagy elölről kezdődhet a Kulcsár-ügy

Itthon2010.05.27, 07:25

Másodfokon ítélet születik csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán Kulcsár Attila és társainak ügyében. A vádat képviselő ügyész és az egykori bróker ügyvédje is azt kéri, hogy a bíró utalja vissza első fokra az ügyet, azaz kezdjék elölről a hét éve húzódó eljárást, ugyanis az eddig született ítélet teljesen megalapozatlan volt. Más vádlottak viszont az ügy befejezését kérik.

Vállvetve kér újrakezdést Kulcsár vádlója és védője - a Kulcsár-ítélet hibái

Itthon2010.05.15, 13:12

Ritka egyetértés alakult ki a vád és az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila között a hét éve húzódó K&H-ügyben: mindkét oldal nagyjából azonos érvek alapján kéri, hogy az első fokú eljárást ismételjék meg, azaz kezdjék elölről az egész ügy tárgyalását. Akadt ügyvéd, aki rendszerhibának minősítette, más elhibázottnak nevezte első fokú ítéletet, amelyből még az sem derül ki igazán, hogy Kulcsár Attila és társai tulajdonképpen mit követtek el, és kinek okoztak kárt a tetteikkel. Összeszedtük a legfontosabbnak tartott hibákat.

Tizenöt év után ért véget jogerősen az Ok-Tat-ügy

Itthon2010.05.05, 11:46

Még 1995-ben kezdődött az a csalás, amelynek ügyében szerdán hidetett jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. Az Ok-Tat-ügyben a Horn-kormány idején az okatási minisztérium alkalmazottai játszottak össze egy céggel, hogy az elnyerjen egy 300 milliós pályázatot. A bíróság négy embert ítélt letöltendő fogházra, de indoklásában kijelentette: nincs szakmai indoka annak, hogy ilyen sokáig húzódott az ügy.

Védője szerint nem sikkasztott és nem csalt Kulcsár

Itthon2010.04.27, 18:55

Kulcsár Attila védője kapott szót a K&H-ügy újabb másodfokú tárgyalásán, ahol a vád és a védelem is lényegében a hét éve tartó eljárás elölről kezdését kéri. Védője szerint Kulcsár nem sikkasztott, de még a csalás vádja sem áll meg vele szemben. Az egykori bróker vallomását pedig sokadszor bírálták, Forró Tamás egykori újságíró - akit első fokon elítéltek - "kivételes természeti jelenségnek" minősítette, Bitvai Miklós, egy másik vádlott pedig Kulcsár személyes bosszúját emlegette.

Választott bíróság: amikor az ügyvéd nem ügyvéd

Archívum2010.04.10, 04:06

Az üzleti élet szereplői számára számos előnnyel járhat a gyors és titkos választott bírósági eljárás - mutatott rá a Magyar Ügyvédi Kamara elnök-helyettese pénteken, a Complex "Ügyvédreggelik" elnevezésű rendezvény-sorozatán "Választott bíróság a gyakorlatban" című előadásában.

Jóváhagyták a Baumag 18 milliárdos ítéletét

Gazdaság2010.04.09, 13:21

Másodfokon jogerősen is jóváhagyták a Baumag-ügyben hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint a Baumagnak és az érdekeltségébe tartozó cégeknek több mint 18 milliárd forintot kell fizetniük.

Nincs már házi őrizetben a brókerbotrány másodrendű vádlottja

Itthon2009.11.30, 18:59

Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla a Kulcsár-ügy másodrendű vádlottjára, Kerék Csabára korábban kirótt házi őrizetet. Kerék első fokon öt év börtönt és pénzbüntetést kapott sikkasztás és pénzmosás miatt, de az ítélet nem jogerős.

Jogerősen jár a kártérítés az MDF kizárt képviselőinek

Itthon2009.11.13, 13:01

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön jogerős ítéletet hirdetett az MDF-ből 2004-ben kizárt öt képviselő ügyében. A bíróság elutasította az MDF fellebbezését, és teljes körű kártérítést ítélt meg az öt embernek.

Eredmény nélkül ért véget a per az egyházi vezetők múltjáról

Itthon2009.09.01, 16:10

A kereset elutasításával végződött jogerősen a Fővárosi Ítélőtáblán az az egyházi vezetők ügynökmúltját firtató per, amelyet az [origo] korábbi újságírója indított. A bíróság eljárási hibára hivatkozva utasította el a keresetet.

Ismét a bíróság előtt áll Princz Gábor

Itthon2009.02.03, 11:48

Megkezdődött a 12 éve húzódó Postabank-per harmadfokú tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. A vád felfüggesztett börtönt kér Princz Gáborra, a védői felmentést szeretnének. A Fővárosi Ítélőtábla korábban 17 milliárdos vagyonvesztést állapított meg.

Nyilvánosak lesznek a kormányülések összefoglalói

Itthon2009.01.20, 19:22

Jogerősen is nyilvánosnak és közérdekűnek nyilvánította a Fővárosi Ítélőtábla a kormányülésekről készített összefoglaló dokumentumokat, amelyekért közel egy éve indított polgári pert a Társaság a Szabadságjogokért. Mostantól - az államtitkok kitakarása mellett - bárki beleolvashat, hogy miről vitatkoztak zárt ajtók mögött a kormány tagjai. Az ugyanakkor továbbra sem ellenőrizhető, hogy mit takarnak ki a Miniszterelnöki Hivatalban a közreadott dokumentumokból.

Jogerősen nyert kartellpereket a GVH

Gazdaság2008.11.11, 14:56

A Fővárosi Ítélőtábla szeptemberben és októberben jogerősen is megerősített több, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kartellezés, fogyasztók megtévesztése, illetve erőfölénnyel való visszaélés miatt kiszabott büntetést - közölte a GVH az MTI-vel kedden.

Elölről kell kezdeni Budaházy perét

Itthon2008.11.06, 17:37

Hiányos volt az elsőfokú bíróság döntése, ezért új eljárást rendelt el az államellenes bűncselekménnyel vádolt Budaházy György ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A radikális tüntetésekről ismert férfi a vád szerint az alkotmányos rendet akarta megdönteni, amikor 2006 őszén Budapest blokádjára szólított fel. Ő a szabad véleménynyilvánítás jogára hivatkozik.

Felmentették az államtitoksértéssel vádolt újságírót

Itthon2008.10.01, 14:19

Nem követett el államtitoksértést a HVG újságírója a székesfehérvári maffiaügy néven elhíresült esetről szóló cikkével 2003-ban - mondta ki jogerősen szerdán a Fővárosi Ítélőtábla. A cikk szerzőjét azért mentették fel, mert az írás megjelenésekor a benne szereplő adatok nem voltak államtitkok.

Felmentették az ujjtöréssel vádolt rendőrt

Itthon2008.09.23, 15:58

Felmentette a bíróság kedden azt a rendőrt, akit egy megbilincselt tüntető ujjának eltörésével vádoltak. A Fővárosi Ítélőtábla azért döntött így, mert nem lehetett bebizonyítani, hogy a megvádolt rendőr vagy más bántalmazta a tüntetőt 2006 őszén. Az ítélet jogerős.

Nyilvános lesz, kik fokozták le az FTC-t

Itthon2008.09.16, 15:22

Nem titkolhatja el az MLSZ, hogy kik voltak annak a testületnek a tagjai, amely 2006-ban a másodosztályba fokozta le az FTC futballcsapatát. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében úgy döntött, a labdarúgó szövetség közfeladatokat ellátó szerv, így adatai nyilvánosak. Az MLSZ-t az FTC Pártolói Egyesülete perelte be, amely még nem döntötte el, hogy tegyen-e további lépéseket.

Újrakezdik a rendőrségen megvert perui férfi ügyét

Itthon2008.06.24, 12:35

Keddi ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla új eljárást rendelet el abban az ügyben, amelyben egy rendőrt azzal gyanúsítanak, hogy kőbányai rendőrkapitányságon bántalmazott egy perui férfit. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság eljárási hibákat vétett, amikor felmentette a rendőrt.

Jogsértéssel vádolt rendőröket mentettek fel

Itthon2008.05.15, 15:29

Két rendőrt felmentett, egyet pedig próbára bocsátott csütörtöki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. A rendőröket ellen a 2006 őszi budapesti zavargások miatt indult eljárás. Az két ügyben hozott ítéletek szerint a jogsértéseket elkövető rendőrök ismeretlenek maradtak.

80,7 milliót megkap sikerdíjából Tocsik Márta

Itthon2008.05.09, 10:53

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is lezárta a Tocsik Márta közel 12 éve húzódó, bruttó 804 millió forintos sikerdíja kapcsán kirobbant pert - írja a Népszabadság. Az ítélet szerint Tocsiknak nettó 562,5 millió forintot és annak 1996-tól számított kamatait kell visszafizetnie az ÁPV Rt.-nek.

Az államfő Baka Andrást jelölte főbírónak

Itthon2008.05.01, 10:25

Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bíráját  jelölte szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének Sólyom László köztársasági elnök. A külföldön nagy tekintélynek örvendő szakember korábban azért nem jöhetett szóba az LB elnökeként, mert a magyar jogszabályok szerint nem minősült bírónak, ám az Országos Igazságszolgáltatási Tanács április elején felvette a Fővárosi Ítélőtábla bírái közé.

Szabadi Béla felfüggesztett börtönt kapott

Itthon2008.04.29, 12:30

Hivatali visszaélést és hűtlen kezelést követett el Szabadi Béla, az Orbán-kormány államtitkára - mondta ki a bíróság. Szabadi utasítására állami cégek szerződtek az FTC-vel, mások pedig szaktanácsadásért milliókat kaptak, de nem végeztek munkát a Fővárosi Ítélőtábla szerint. Szabadi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, az ítélet nem jogerős.

Perújítást rendeltek el a móri mészárlás ügyében

Itthon2008.04.26, 15:37

Új eljárást kell lefolytatni a móri mészárlás miatt jogerősen tényleges életfogytiglani börtönre ítélt Kaiser Ede ügyében - döntött a Fővárosi Ítélőtábla. A perújítást az indokolja, hogy ma már az ügyészség is úgy véli, mégsem Kaiser és a jelenleg is bíróság előtt álló Hajdú László követte el a nyolc ember halálával végződött bankrablást, hanem a szintén bíróság előtt álló W. Róbert és N. László, aki tavaly a fogdában öngyilkos lett.

Új eljárás lesz a Szlávy-gyilkosság ügyében

Itthon2008.04.09, 11:31

Új eljárást kell indítani a Szlávy-gyilkosság ügyében, mert az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla. A "Balaton királyaként" ismert Szlávy Bulcsú megölésének ügyében zajló per mindhárom vádlottját bűnösnek találták első fokon - 15, 12 és 6 év börtönbüntetéseket osztott ki a bíróság.

Globex: szigorított a bíró

Gazdaság2008.02.06, 17:33

Jelentősen súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Globex-ügyben Postáné Vellai Györgyi elsőrendű és Vajda László másodrendű vádlott büntetését, előbbit két év hat hónap helyett 7 év, utóbbit egy év nyolc hónap helyett 6 év börtönre ítélték.

Tovább húzódik a Postabank-per

Itthon2007.12.20, 13:33

Januárban folytatódik a Postabank-per, mivel csütörtökön nem tudott dönteni a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, ezért inkább elhalasztották a tárgyalást. Pricz Gábor és társai ellen még 2003-ban emeltek vádat.

Princz ismét a vádlottak padján

Archívum2007.12.12, 13:18

Az ügyész és az ügyvédek perbeszédével megkezdődött a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató és társainak másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán szerdán. Az ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését indítványozta, míg Princz Gábor ügyvédje az ítélet helybenhagyását kérte az ítélőtáblától.

Rendben van a MÁV-ingatlan eladása

Gazdaság2008.01.14, 13:23

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét, amely szerint szabályosan adta el a MÁV Zrt. az Andrássy út 66. szám alatti ingatlanját. Az ítélet ellen fellebbezni nem lehet.

Újra kell tárgyalni paksi üzemzavar ügyét

Itthon2007.11.27, 15:10

A Fővárosi Ítélőtábla kedden másodszor is hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely egy 2004-ben indult ügyben született, amelyben több környezetvédő szervezet kérte a Paksi Atomerőmű 2003-as balesetét követő újraindítással kapcsolatos közérdekű adatok kiadását.

Pert nyert a TASZ az NBH-val szemben

Itthon2007.11.22, 17:49

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki jogerős ítélete szerint az NBH-nak ki kell adnia a 2005-ben titkos minősítés alól feloldott iratainak főbb adatait, vagyis azt, hogy milyen jogcímen, mennyi időre minősítették az adatokat, illetve miért oldották fel a minősítést. A pert a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet indította.

Nem titkolhatja tovább jelentéseit a Kehi

Itthon2007.11.20, 18:37

Nem döntés-előkészítő adatok azok a jelentések, amelyeket a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal készít a kormány számára - derült ki a Fővárosi Ítélőtábla egyik ítéletből. A pert a TASZ indította a hivatal ellen.

Az ÁPV-nek ki kell adnia a két erőmű privatizációs dokumentumait

Itthon2007.10.03, 19:30

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nek (ÁPV) 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a Mátrai és a Dunamenti Erőmű privatizációs dokumentumait a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett végzésének megfelelően - közölte az ítélethirdetés után Földes Ádám, a perben jogsegélyt nyújtó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselője.

Jogerős Mortimer börtönbüntetése

Itthon2007.09.26, 13:35

Jogerősen 3 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte emberölés kísérlete miatt a Mortimer néven ismert fiatalkorú Gy. Mihályt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A fiú 2005 májusában karddal megszúrt egy másik fiatalt a fővárosban egy buszon, aki maradandó sérüléseket szenvedett. Mortimer bűnpártolással vádolt bátyjának büntetését enyhítették.

Többmilliárdos kártérítési per vár a Strabagra

Gazdaság2007.09.19, 13:58

Több milliárd forintos kártérítési per fenyegeti - négy másik magyar céggel együtt - az osztrák Strabag építőipari konszern magyar leányvállalatát, a Strabag Zrt.-t - erre a következtetésre jutott a Die Presse című osztrák lap, miután a Fővárosi Ítélőtábla augusztus végén helybenhagyta az autópálya-építő kartellügyben hozott elsőfokú ítéletet.

Pert nyert a GVH a sztrádakartell ellen

Gazdaság2007.09.10, 11:11

Jogerősen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az autópálya-építők kartellezési ügyében - közölte a hivatal csütörtökön. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis helybenhagyta a Fővárosi Bíróság által 2006-ban hozott ítéletet. Az öt autópálya-építő céget összesen 7,043 milliárd forintra büntették.

Az útépítő cégek megtagadják a fizetést

Gazdaság2007.09.05, 11:15

A napokban megbüntetett útépítő cégek úgy látják, hogy egyszer már fizettek büntetést a kartellvád miatt, ezért még egyszer nem fognak. Nem értenek egyet ugyanis a Fővárosi Ítélőtábla kartellügyben hozott döntésével. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. csak akkor nem zárja ki a megbüntetett cégeket a további közbeszerzésből, ha fizetnek.

Harmadszor is nekifutnak az atompernek

Itthon2007.07.12, 15:53

A Fővárosi Ítélőtábla eljárási hibákra hivatozva ismét visszautalta első fokra az úgynevezett atomper tárgyalását. Az immár harmadik elsőfokú eljárásban leghamarabb ősszel születhez döntés, csak ekkor derül ki, van-e joga az Energia Klubnak megismerni, milyen kockázatokkal járt a sérült nukleáris fűtőelemek kiemelése a 2003-as paksi üzemzavar után.

Jogerősen is életfogytiglanit kapott a gyermekgyilkos

Itthon2007.06.28, 12:42

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a szécsényi gyermekgyilkossággal vádolt férfit. A bíróság szerint Pongrácz Tamás volt az, aki késsel összeszurkált egy kislányt, majd egy emésztőgödörbe dobta, ahol a lány megfulladt.

Börtönt kapott Lendvai volt kampányfőnöke

Itthon2007.06.20, 09:27

Három év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen Csonka Gábort, Lendvai Ildikó egykori kampányfőnökét - írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.

Új kormányos a dunai személyhajózásban

Archívum2007.06.01, 07:42

Másfél évig bitorolta a Mahart Passnave Kft. 51 százalékos üzletrészét a Masped Zrt. - legalábbis a Fővárosi Ítélőtábla szerint. Döntésében a személyhajózási cég többségi tulajdoni hányadát az Európa Rendezvény Iroda és a Conflex cégének, az MM Üzemviteli Kft.-nek ítélte. Lehetséges azonban, hogy a pereskedés folytatódik.

Hamarabb tisztázhatják Kaisert a móri ügyben

Itthon2007.05.30, 09:30

A móri ügyben az év elején őrizetbe vett új gyanúsítottak elleni nyomozástól függetlenül is lefolytatható a perújítási eljárás a bűncselekményért korábban életfogytig tartó börtönre ítélt Kaiser Ede ügyében - állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla. Kaiser ügyvédjének erre vonatkozó kérelmét korábban a Győri Fellebviteli Főügyészség túl korainak ítélte.

Megingott a vád a tatabányai rendőrök ellen

Itthon2007.05.22, 11:30

Hiányos volt a vádirat és nem volt kellően megalapozott a vád a vesztegetés miatt bíróság elé állított tatabányai rendőrök perében - mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, amely szerint új eljárást kell lefolytatni a 2002 óta húzódó ügyben. A bíró külön utalt az elmúlt napok rendőrökkel kapcsolatos híreire, és hangsúlyozta: csak a vád megalapozottsága esetén lehet ítéletet hozni, függetlenül attól, hogy a vádlott rendőr-e vagy bárki más.

Enyhítették Bácskai büntetését

Itthon2007.05.21, 14:20

Ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla Bácskai János, a maffiaellenes központ volt vezetőjének ügyében. Az elsőfokú döntésen enyhítve hivatali visszaélésben találták bűnösnek a vádlottat.

Jogerősen felmentették Molnár Csabát

Itthon2007.04.24, 14:19

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla kedden a brókerügy egykori főnyomozóját. Molnár Csabát vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolták. Molnár azt mondta az [origo]-nak: nem érti, hogy mehetett három évig egy olyan ügy, amelyben nevetséges dolgokkal vádolták.

Elölről kezdődik egy gyerekgyilkossági per

Itthon2007.03.13, 12:45

A Fővárosi Ítélőtábla új elsőfokú eljárásra utasított egy közvetett bizonyítékok alapján másfél éves gyerek kegyetlen megölése miatt, nem jogerősen 12 év fegyházra ítélt férfi ügyében kedden. A bíróság megszüntette a férfi három éve tartó előzetes letartóztatást.

Életfogytiglant kapott az azeri baltás gyilkos

Itthon2007.02.22, 13:23

Életfogytiglani szabadságvesztére ítélte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla azt az azeri férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte egy örmény hallgatótársát a nemzetvédelmi egyetem kollégiumában. A férfi a tárgyaláson azt mondta, megbánta a tettét. A védelem azzal érvelt, hogy a vádlott elmebeteg.

Még ülnie kell Simon egyik megverőjének

Itthon2007.02.01, 16:28

Egy embernek kell börtönbe vonulnia Simon Tibor volt ferencvárosi labdarúgó megölése miatt - derült ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletéből.

Jogosan titkolhatják az alkotmánytervezet

Itthon2007.01.11, 15:54

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Társaság a Szabadságjogokért kérését az új alkotmánytervezet nyilvánossá tételéről. A csütörtöki másodfokú jogerős ítélet szerint nem kötelezhető a szakminiszter egy döntés-előkészítő anyag közzétételére.

Másodosztályú marad a Fradi

Sport2006.11.22, 17:58

A Fővárosi Ítélőtábla - akárcsak történt az első fokon - elutasította a Ferencváros előterjesztését, hogy függessze fel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon határozatainak végrehajtását, amelyekkel a zöld-fehér klubot nem engedték az élvonalban indulni és visszasorolták a másodosztályba.

Kulcsárt is meghallgatják a Bácskai-perben

Itthon2006.10.25, 12:01

Megkezdődött Bácskai János, a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és államtitoksértés miatt indult büntetőügyének másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. A bíróság elnapolta a pert, mert újabb bizonyítási eljárást, így Kulcsár Attila ismételt meghallgatását tartotta szükségesnek.

Legyőzte a környezetvédő az Auchant

Itthon2006.09.14, 14:19

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András javára döntött abban a perben, amelyet az Auchan áruházlánc indított ellene. A bíróság szerint ugyanis nem sértette a cég jó hírnevét az a cikk, amelyben a környezetvédő a cég áruházainak építése körüli szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet. A mai döntés precedensértékű lehet a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos bírósági gyakorlatban.

A móri vérengzéssel vádolják Hajdút

Itthon2006.06.21, 11:34

Újrakezdődött a móri ügyben megvádolt Hajdú László büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A mostani eljárásban Hajdút már azzal vádolják, hogy ő lőtte le a bankban tartózkodó nyolc embert. Korábban csak azt rótták a terhére, hogy fegyvert szerzett a bankrabláshoz. Az ügyben hozott elsőfokú ítéletet tavaly helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla.

Fizet a petárdacég a törökbálinti károkért

Itthon2006.06.15, 11:22

A Pyro-Technik Kft. a felelős a törökbálinti petárdaraktár felrobbanása által okozott károkért - mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla.  A kártérítés összegét később állapítják meg.

Kartellezésért marasztalták el a mozikat

Archívum2006.05.02, 16:31

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével megerősítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatát a mozikartell ügyben. A 37, illetve 83 millió forintos bírságokat az összehangolt, azonos összegű áremelések miatt szabták ki a filmszínházakra.

Felmentették a maffiaper két nyomozóját

Itthon2006.04.11, 21:34

Felmentették a székesfehérvári maffiaper két ügyészségi nyomozóját, tizenketten felfüggesztett vagy letöltendő börtönbüntetést kaptak, több vádlottnál súlyosított jogerős ítéletet hozott kedden a Fővárosi Ítélőtábla - adta hírül a TV2 esti híradója, a Tények.

Pert nyert a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete

Itthon2006.04.06, 19:07

Pert nyert a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) a Legfőbb Ügyészséggel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2006. február 1-jei ítéletét, amelyben a Legfőbb Ügyészség valamennyi kereseti kérelmét elutasította.

Újra bíróság előtt Molnár Csaba

Itthon2006.03.23, 17:23

Megkezdődött a megismételt eljárás Molnár Csaba volt rendőr alezredes ügyében. Erre azért került sor, mert tavaly a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú, felmentő ítéletet. Molnárt azzal vádolják, hogy kisebb ajándékokat fogadott el egy pénzmosással gyanúsított pénzváltótól, cserébe államtitoknak minősülő információkat adott át.

Áprilisban várható ítélet az atom-perben

Itthon2006.03.23, 15:00

Április 20-án születik ítélet várhatóan abban a perben, amelyet az Energia Klub indított annak érdekében, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) hozza nyilvánosságra a paksi atomerőműben tervezett kármentesítés részleteit.  A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön nem tudott ítéletet hozni. Az első fokú bíróság tavaly novemberben elutasította az Energia Klub kérését.

Fellebbeztek az M0-s ügyében a zöldek

Itthon2006.03.15, 08:52

Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület a Fővárosi Bíróság döntése ellen, amely elutasította az M0-s körgyűrű egyik részszakaszának építési engedélyét megtámadó keresetüket. Az útépítés ennek ellenére folytatódhat.

Nem titkolhatják a közlönykiadó vezetőinek fizetését

Itthon2006.03.02, 13:36

Jogerős ítéletében a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetnek adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Hivatalos Közlönykiadó szerkesztőbizottságának tagjainak juttatásaival kapcsolatban. A TASZ korábban hiába próbálta megtudni, hogy a szerkesztőbizottság tagjai évekre visszamenően mennyi fizetést és egyéb juttatást kaptak.

Elmarasztalt a bíróság egy MSZP-s képviselőt

Itthon2006.01.06, 15:38

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Szabó Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő megsértette a Legfőbb Ügyészség jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát. A képviselő ugyanis 2003 októberében egy sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az ügyészség a Fidesz felügyelete alatt áll.

Kerék megkapja a Kulcsár-videót

Itthon2005.12.22, 08:42

A Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint az ügyészségnek ki kell adnia Kerék Csabának a Kulcsár Attila 2004. június 9-i kihallgatásán készült videófelvételt - írja Népszabadság. Korábban ezt a kérést az ügyészség és a Fővárosi Bíróság is elutasította.

Feloszlatták a Vér és Becsületet

Itthon2005.10.27, 17:11

Jogerősen feloszlatta a bíróság csütörtöki döntésével a hungarista eszméket hirdető Vér és Becsület Kulturális Egyesületet. A Fővárosi Ítélőtábla indoklása szerint az egyesület rendezvényein elhangzó kijelentések sértették a zsidóság és cigányság méltóságát. A Vér és Becsület tagjai új szervezet alakítását fontolgtaják. 

Örökre börtönben marad Kaiser Ede

Itthon2005.10.25, 16:37

Jogerőre emelte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Ede tényleges életfogytiglani börtönbüntetését a móri bankrablás ügyében. A másodrendű vádlott, Hajdú László esetében viszont új eljárásra utasították a Fővárosi Bíróságot. A bíró kitért a vád gyenge pontjaira is, például, hogy a vád szerint a cselekmény idején a bank ajtajában álló Kaiser - aki szemtanúk szerint többször megfogta, kinyitotta az ajtót - ujjlenyomatát nem találták meg.

Milliós kártérítést fizethet az Ikea

Itthon2005.10.14, 07:15

Évek óta húzódó ügyre került pont csütörtökön: a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon is kártérítésre ítélték az Ikeát, Örs vezér téri áruházának 2002-es bővítésekor okozott kényelmetlenségek miatt. Az áruházat egyenként 150 ezer forint megfizetésére kötelezték 14 környékbeli lakónak - írja a Blikk.

Új eljárás indul Molnár Csaba ellen az ajándék miatt

Itthon2005.10.13, 13:32

Új eljárás indul Molnár Csaba alezredes ügyében, miután a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az első fokú, felmentő ítéletet. Molnárt azzal vádolják, hogy még az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként kisebb ajándékokat fogadott el egy pénzmosással gyanúsított pénzváltótól, cserébe államtitoknak minősülő információkat adott át.

Újratárgyaltatná a móri ügyet az ügyészség

Itthon2005.10.07, 12:11

Az ügyészség a móri ügyben hozott elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ügyészség azt kifogásolta, hogy Hajdú Lászlót első fokon felmentették a móri mészárlás kapcsán.

Október végén várható ítélet a móri perben

Itthon2005.10.04, 12:35

A móri bankrablási ügyet kedden kezdte tárgyalni másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A perben még októberben várható ítélet. A tavalyi elsőfokú ítéletben Kaiser Edét tényleges életfogytiglanra ítélték a móri vérengzés miatt, Hajdú László pedig más fegyveres rablások miatt kapott tizenöt év fegyházat.

Gyurcsány jogerősen is nyert Szijjártó ellen

Itthon2005.05.26, 18:01

Megsértette a miniszterelnök jó hírnevét Szijjártó Péter fideszes képviselő egy tavaly januári sajtótájékoztatóján tett kijelentéseivel a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint. Az ellenzéki politikus azt mondta az akkor még sportminiszter Gyurcsányról, hogy kapcsolatait kihasználva állami megbízásokhoz segített egy korábban az érdekeltségi körébe tartozó céget.

33 év után szabadulhat a rendőrgyilkos

Itthon2005.04.27, 15:04

Tényleges életfogytiglan helyett legkorábban 33 év után szabadulhat a rendőrgyilkos Engel Zoltán a Fővárosi Ítélőtábla szerdán hozott jogerős ítélete értelmében. Az új, kirendelt védő azt kérte a bíróságtól, hogy nyomatékosan vegyék figyelembe a vádlott egészségi állapotát és "minimális börtöntűrő képességét".

600 ezerre büntették a "Papát"

Itthon2005.03.31, 16:27

A "Papa" néven ismertté vált Sándor Istvánt közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. A "Papát" azzal vádolták, hogy 1995-97 között bizonyos bűnözőknek kedvezett, az ellenük folyó nyomozást lassította, és engedély nélkül, saját belátása szerint kötött vádalkukat. A történtek sokáig nem derülnek még ki, az ügy részleteit ugyanis 85 évre államtitoknak minősítették.

Délután lesz ítélet Sándor István "Papa" ügyében

Itthon2005.03.31, 13:47

Véget értek a perbeszédek Sándor Istvánnak, a "Papa" néven is emlegetett rendőrtisztnek és öt társának büntetőperében a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú tárgyalásán. A volt KBI-tisztet többek között azzal vádolják, hogy bizonyos bűnözőknek kedvezett, az ellenük folyó nyomozást lassította, és engedély nélkül, saját belátása szerint kötött vádalkukat. Az ügy valamennyi részletét 85 évre államtitoknak minősítették, de a délutáni ítélethirdetés várhatóan teljes egészében nyilvános lesz..

Huszonöt napra elhallgathat a Tilos Rádió

Itthon2005.02.24, 19:56

A Fővárosi Ítélőtábla példátlan esetként észlelve és kirívóan súlyosnak minősítve a Tilos Rádió 2003 decemberi magatartását úgy foglalt állást: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogszerűen döntött a műsorszolgáltatás harminc napos felfüggesztéséről - közölte Mateidesz Ilona, az ítélőtábla közigazgatási kollégiumának vezetője.

Folytatódik a rendőrgyilkos pere

Itthon2005.02.23, 08:55

A rendőrgyilkosság miatt első fokon tényleges életfogytiglanra ítélt Engel Zoltán ügyét tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A férfi 2003. május 13-án egy fővárosi villa kirablására készült, amikor a rendőrök rajtakapták. Engel megadást színlelt, majd hangtompítós pisztolyából az egész tárat kilőtte két rendőrre, és egyiküket halálosan megsebesítette.

Szerdán folytatódik a rendőrgyilkos pere

Itthon2005.02.20, 09:23

A rendőrgyilkosság miatt első fokon tényleges életfogytiglanra ítélt Engel Zoltán ügyét tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A férfi 2003. május 13-án egy fővárosi villa kirablására készült, amikor a rendőrök leleplezték, és megadásra szólították fel. Engel megadást színlelt, majd hangtompítós pisztolyából az egész tárat kilőtte két rendőrre, és egyiküket halálosan megsebesítette. Az ügyész tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a védelem enyhítésért fellebbezett.

Kezdődhet elölről a Simon Tibor-per

Itthon2005.02.17, 12:50

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot Simon Tibor egykori válogatott focista halála ügyében. Az indoklás szerint elsőfokú ítélet nem tárta fel pontosan a bűncslekmény körülményeit.

Az egyik védő szerint a mentő késlekedése okozta Simon halálát

Itthon2005.02.10, 16:06

Simon Tibor a mentők késlekedése miatt halt bele az őt ért bántalmazásba - mondta a sportember meggyilkolása miatt indult büntetőper másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán az egyik védő. A mentők szóvivője szerint az ő mulasztásuk a három éves nyomozás alatt nem merült fel.

Hárman is a kisgazdapárt elnökének tartják magukat

Itthon2005.01.18, 20:29

A Fővárosi Ítélőtábla kedden Réti Miklósnak adott igazat Deák Józseffel szemben az FKGP elnökségéért vívott harcban. A bírósági döntés ellenére folytatódik a kisgazda-belviszály: elnöknek tartja magát Kovács István József és Hegedűs Péter is.

Nem sértett törvényt a melegeket kizáró egyetem

Itthon2004.12.10, 14:48

Nem sértette meg az esélyegyenlőségi törvényt a Károli Gáspár Református Egyetem, amikor állásfoglalásában elfogadhatatlannak nevezte a homoszexuális vallástanárok és lelkészek szolgálatát - mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. A Háttér Társaság a Melegekért egyesület azért indított pert az egyetem ellen, mert szerintük ez a kijelentés sérti az egyenlő bánásmód elvét. A Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz. Szerintük az ítélet tovább erősíti a melegek jogfosztottságát Magyarországon.

Újratárgyalják Nógrádi Ádám ügyét

Itthon2004.12.01, 15:10

Hatályon kívül helyezte szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a Nógrádi Ádámot húsz év börtönre ítélő elsőfokú bíróság ítéletét. Nógrádit azzal vádolják, hogy 1998. októberében meggyilkolta édesapját.

Kulcsár a volt maffiellenes főnök ellen tanúskodik

Itthon2004.11.07, 09:19

A milliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókert, Kulcsár Attilát tanúként hallgathatja meg a Fővárosi Ítélőtábla Bácskai János, a maffiaellenes központ volt vezetőjének szerdán kezdődő másodfokú  büntetőperében. Korábbi lapinformációk szerint Kulcsár terhelő vallomást tett több vezető rendőr és néhány politikus ellen.

Már nem az úttörőké Csillebérc

Itthon2004.09.17, 11:27

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint érvénytelenek a csillebérci tábor elajándékozásáról szóló szerződések. A döntés értelmében ezért a tábor nem a Magyar Úttörők Szövetségének tulajdona.

Eörsi pert vesztett Schmidt Mária ellen

Itthon2004.09.09, 16:24

Háromszázezer forint kártérítést kell fizetnie Eörsi István volt SZDSZ-es politikusnak, amiért egy korábbi cikkében züllöttnek, illetve "történelemhamisításra specializálódott üzletasszony"-nak nevezte Schmidt Máriát - döntött csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. Eörsi a jogerős ítélet után valószínűleg az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul majd.

Életfogytiglant kapott a bolti sorozatgyilkos

Itthon2004.06.03, 15:37

Jogerősen is életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Erdélyi Nándort. A bolti sorozatgyilkossági ügy vádlottja leghamarabb 25 év múlva szabadulhat. A Fővárosi Ítélőtábla ezzel a döntésével helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítéletet másodfokon azért nem súlyosbíthatta a bíróság, mert az ügyész elkésett a fellebbezéssel.

Másodfokon tárgyalják a bolti sorozatgyilkos perét

Itthon2004.05.31, 10:15

A bolti sorozatgyilkossággal vádolt és első fokon már kétszer is életfogytiglanra ítélt Erdélyi Nándor büntetőperében tart másodfokú tárgyalást a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. A vád szerint az újvidéki férfi a négy emberéletet követelő rablássorozattal összesen 50 ezer forintot zsákmányolt.

A Népszava megalapozatlanul ügynöközte le Kondort

Itthon2004.05.18, 15:44

Helyreigazításra kötelezte a Népszavát a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság jogerős ítélete szerint a lap valótlanságot állított, amikor azt írta, hogy Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke 1989 előtt titkos megbízottként dolgozott a titkosszolgálatoknál. A bíróság szerint az sem igaz a lap állításai közül, hogy Kondort beszervezték a kémelhárításhoz.

Kilenc évet kapott a kamionost lelövő trabantos

Itthon2004.04.28, 15:11

Kilenc évet kapott jogerősen az a trabantos férfi, aki két évvel ezelőtt lelőtt egy szabálytalankodó kamionsofőrt. A Fővárosi Ítélőtábla ezzel súlyosbította az első fokon kiszabott büntetést. A hatvanéves férfi azzal védekezett, hogy csak meg akarta ijeszteni a sofőrt, a bíróság szerint azonban a trabantos "orosz rulettet" játszott.

Két év felfüggesztett börtönre ítélték Benkő Pétert

Itthon2004.03.02, 11:41

Jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Benkő Péter színészt egy áfacsalási ügy miatt. A színész élettársa, Magyar Ildikó hat és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ítélethirdetésen sem Benkő, sem Magyar nem jelent meg.

Újra bíróság előtt Benkő Péter

Itthon2004.02.22, 09:03

Jövő héten újra bíróság elé áll Benkő Péter. A színészt csalás miatt nem jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték 2002 szeptemberében. Most a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja másodfokon az ügyet.

Hat évet kapott a részegen lövöldöző rendőr

Itthon2004.01.23, 15:55

Jogerősen hat év börtönbüntetést kapott az a volt rendőr, aki ittasan lelőtt egy embert, egy másikat pedig súlyosan megsebesített. Első fokon nyolc évet kapott, de másodfokon enyhítették büntetését, mert a Fővárosi Ítélőtábla figyelembe vette, hogy az elkövetőt megtámadták.

Kilenc év börtön Kocsis Franciska meggyilkolásáért

Itthon2004.01.12, 10:33

Jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a 11 éves Kocsis Franciska meggyilkolásáért a fiatalkorú M. Viktóriát. Első fokon a Fővárosi Bíróság 6 év 10 hónap büntetést szabott ki a lányra. Kocsis Franciska brutális megkínzásban és megölésében részt vett egy, a vádbeli cselekmény idején még gyerekkorúnak számító fiú is, akit fiatal kora miatt nem lehetett bíróság elé állítani.

Nem perelhetnek a szülők a köldökzsinórvér miatt

Itthon2004.01.08, 17:02

Le lehet venni az újszülöttek köldökzsinórvérét, de azok a szülők, akiktől egy tudományos állásfoglalásra hivatkozva megtagadták ezt a lehetőséget, nem kaphatnak kártérítést emiatt. Mindezeket a Fővárosi Ítélőtábla állapította meg jogerősen.

Medgyessy pert nyert a Magyar Nemzet ellen

Itthon2004.01.06, 13:30

Medgyessy Péter miniszterelnök jogerősen sajtópert nyert a Magyar Nemzettel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú ítélete szerint a lap hamis látszat keltésével kétségbe vonta azt a tényt, hogy Medgyessy Péter 2001 szeptember 30-ig volt az Inter-Európa Bank igazgatótanácsának elnöke.

Megdobálták a Hegedűst felmentő bíró házát

Itthon2003.11.27, 22:24

"Rendkívüli esemény" történt annak a bírónak a vidéki otthonánál, aki az elnöke volt a közösség elleni izgatással vádolt ifjabb Hegedűs Lorántot másodfokon jogerősen felmentő bírói tanácsnak - erősítette meg az MTI információját a Fővárosi Ítélőtábla elnöke csütörtökön, telefonon.

Logót kell változtatnia a Színes Mai Lapnak

Itthon2003.11.18, 14:37

Bitorolja a Híd Rádió Rt. által kiadott Színes Mai Lap a Mai Nap védjegyét - állapította meg kedden meghozott jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. Ezzel az ítélettel a testület helyben hagyta a Fővárosi Bíróság januári döntését. A Színes Mai Lap főszerkesztője az ítélethirdetés után közölte: megváltoztatják a lap logóját.

Előző
  • 1
  • 2
Következő