Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa

címke rss

Ősszel bíróság elé áll Princz Gábor

Itthon2004.08.03, 16:33

Késő ősszel kezdődik meg a Princz Gábor, a Postabank volt vezetője elleni per a Fővárosi Bíróságon. A Fővárosi Főügyészség most 36 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja Princzet. Ezen vád alapján akár nyolc év börtönbüntetést is kiszabhatnak a rendszerváltás utáni legnagyobb botrányt kavart pénzügyi-politikai ügyletének főszereplőjére.

Jogszerűen oszlatták fel a hídfoglalók tüntetését

Itthon2004.07.13, 13:28

Jogszerűen oszlatta fel a rendőrség 2002. július 4-én a Parlament előtt tartott demonstrációt - mondta ki keddi ítéletében a Fővárosi Bíróság. A bíróság szerint az Erzsébet híd elfoglalásával kezdett és az Országgyűlés előtt folytatott demonstrációt nem jelentették be, így a rendőrök szabályosan jártak el az oszlatásnál. A felperes szerint azonban alkotmánysértő a gyülekezési szabadság ilyen jellegű korlátozása.

A melegek felvonulása ellen tüntetett a Vér és Becsület

Itthon2004.07.10, 20:45

A melegek egy héttel ezelőtti felvonulása ellen tiltakozott a Vér és Becsület Kulturális Egyesület a Hideg büszkeség napja elnevezésű demonstráción. A demonstrálók magyar zászlóval és Árpád-sávos lobogókkal voltak felszerelkezve. Az egyesület ellen a Fővárosi Bíróságon folyamatban van az a polgári per, amelyben a Fővárosi Főügyészség a szervezet megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi, mert tagjai az egyesületi törvénybe, továbbá az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézeteket képviselnek.

Megépülhet az M0-s északi hídja

Itthon2004.07.07, 15:07

Jogerősen elvesztette azt a közigazgatási pert a Levegő Munkacsoport, amelyet az M0-s tervezett északi hídjának környezetvédelmi engedélye hatályon kívül helyezése miatt indított. Az 5 éve húzódó perben szerdán hozott ítéletet a Fővárosi Bíróság: a döntés szerint érvényes és szabályos volt a korábban kiadott környezetvédelmi engedély.

Megsértette az ORFK Horváth Szilárd személyiségi jogait

Itthon2004.07.06, 17:26

Megsértette Horváth Szilárd jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait az Országos Rendőr-főkapitányság, amikor 2002. május 9-13. közötti kommunikációjában azt a hamis látszatot keltette, hogy Horváth Szilárd a móri mészárlás egyik elkövetője lehet - mondta ki kedden született elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság. Horváth 20 millió forintos nem vagyoni kártérítést követelt a rendőrségtől, a bíróság azonban csak félmilliót ítélt meg neki.

Elítélték a kábítószerügybe keveredett rendőröket

Itthon2004.06.28, 15:08

Tíz vádlottból kilencet fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélt elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság hétfőn abban a négy évvel ezelőtti kábítószerügyben, amelyben vádlottként Simon Ferenc és élettársa - volt rendőrtisztek -, valamint Száva Lajos és felesége is érintett.

Tényleges életfogytiglant kértek a rendőrgyilkosra

Itthon2004.06.25, 14:26

Példásan szigorú ítéletet, tényleges életfogytiglant kért perbeszédében az ügyész a rendőrgyilkossággal vádolt E. Zoltánra a pénteki tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon. A vádirat szerint a vádlott éppen egy budai villát készült kirabolni, amikor rendőrök csaptak le rá. A tűzpárbajban egy rendőr életét vesztette. 

Az Európai Bíróság dönthet a magyar vörös csillagról

Itthon2004.06.24, 13:17

Felfüggesztette az önkényuralmi jelkép, vörös csillag viselése miatt a Munkáspárt alelnöke ellen indított büntetőeljárást a Fővárosi Bíróság másodfokon eljáró tanácsa, és az Európai Bírósághoz fordult - közölte a csütörtöki tárgyaláson a tanácsvezető bíró. A politikus ellen azért indult eljárás, mert egy rendezvényen vörös csillagot viselt.

Maradt a felfüggesztett börtön Császár Elődnek

Itthon2004.06.23, 14:06

A Fővárosi Bíróság szerdai, másodfokú ítéletében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet Császár Előd perében. Vagyis az énekes büntetése továbbra is nyolc hónap börtönbüntetés két évre felfüggesztve. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Császár visszadátumozott biztosítási szerződést kötött arra a BMW-re, amellyel 1998. december 17-én halálos balesetet okozott.

8-12 év börtönbüntetést kaptak Simon megverői

Itthon2004.06.16, 14:28

A Simon-ügy mind a négy vádlottját társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt marasztalta el a Fővárosi Bíróság első fokon szerdán. Az első rendű vádlottat 12 év, a másod- és harmadrendű vádlottakat 10-10 év, míg a negyedrendű vádlottat 8 év szabadságvesztésre ítélték. Mind a négy vádlott fellebbezett az ítélet ellen, az ítélet nem jogerős.

Az ügyész szigort kér Simon bántalmazói ellen

Itthon2004.06.14, 16:54

Az ügyész emberölés miatt kéri a Simon Tibor meggyilkolásával vádolt négy fiatalember elmarasztalását. Az elsőrendű vádlott védője szerint ugyanakkor csak az enyhébben büntetendő garázdaság vagy testi sértés minősített esete állapítható meg - derült ki a perbeszédek során a Fővárosi Bíróságon. Az ügyész szerint a volt focista nem hágta át a normákat, hogy pezsgőt locsolt szét a szórakozóhelyen.

Megkezdődött a rendőrgyilkossággal vádolt férfi pere

Itthon2004.05.28, 15:47

Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon a rendőrgyilkossággal vádolt E. Zoltán pere. A vád szerint E. Zoltán azután lőtte le a rendőrt, hogy rajtaütöttek miközben megróbált kirabolni egy II. kerültei villát. Az elmúlt 15 évben sok esetben támadtak és öltek meg rendőröket. Leggyakrabban szolgálatteljesítés közben, de előfordult, hogy egy korábbi intézkedés miatt bosszúból támadatak rendőrökre.

Répássy nem olvashatja a Kulcsár-aktákat

Itthon2004.05.25, 17:54

A Fővárosi Bíróság elutasította Répássy Róbert és három ellenzéki képviselőtársa  Nemzetbiztonsági Hivatal elleni keresetét, amit Kulcsár Attila telefonlehallgatási jegyzőkönyveinek megismerése érdekében nyújtottak be. A nem jogerős ítélet szerint egy országgyűlési képviselőnek nincs alanyi joga államtitok megismerésére. Répássyék megfellebezik az ítéletet.

Újrakezdődött a milliárdos Herzog-per

Itthon2004.05.24, 18:09

Újrakezdődött a per az örökösök és a magyar állam között a Fővárosi Bíróságon a mintegy másfél milliárd forint értékűre becsült Herzog-gyűjtemény tulajdonjogáról. A hétfői tárgyaláson a magyar államot perlő örökös jogi képviselője az eredeti végrendelettel - szerinte - bizonyító erejű írásos dokumentumot nyújtott be.

Kezdődik a rendőrgyilkossággal vádolt férfi pere

Itthon2004.05.23, 12:08

A Fővárosi Bíróság jövő hét péntekén kezdi tárgyalni a rendőrgyilkossággal vádolt Engelt Zoltán büntetőperét. Hivatalos személy ellen és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják a férfit, s akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Az orosz orthodoxiáé a Petőfi téri templom

Itthon2004.05.18, 12:49

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság nem jogerősen kedden elutasította a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus azon keresetét, amelyben kimondani kérték, hogy a Petőfi téri templom az ötvenes években jogellenesen került az orosz orthodoxia tulajdonába.

Visszaadta az autót a Millenáris volt vezetője

Itthon2004.05.11, 09:43

Hétfőn visszaadta korábbi szolgálati gépkocsiját, egy Mitsubishi Galantot Berkecz Mária, a Millenáris Kht. egykori ügyvezetője - írja a Népszabadság. Ezt a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete írta elő számára. A kocsi visszaadása mellett a volt vezetőnek vissza kell fizetnie 6,4 millió forintot is, jogalap nélküli gazdagodás miatt.

A bíróság szerint jogos a Tilos 30 napos elnémítása

Itthon2004.05.10, 13:31

A Fővárosi Bíróság hétfőn helyben hagyta az ORTT korábbi döntését, amely szerint a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogát 30 napra felfüggesztették, illetve írásbeli - utolsó - figyelmeztetésben részesítették az adót egyes tavaly decemberi műsoraiban elhangzott kijelentések miatt. A bíróság szerint ugyanakkor az ORTT nem zárhatta volna ki fél évre a Műsorszolgáltatási Alap pályázataiból a Tilost. Az ítélet nem jogerős, az MTI információi szerint a Tilos Rádió fellebbez a döntés ellen.

Börtönbüntetésre ítélték a kiscelli műkincstolvajokat

Itthon2004.05.05, 14:54

A kiscelli műkincstolvajokat három-, illetve négyéves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett jogerős határozatában. Az elkövetők 2002 nyarán egy éjjel betörtek a Kiscelli Múzeumba és mintegy 30 millió forint értékben festményeket tulajdonítottak el. A négy műalkotás, Czóbel Béla A szakácsnő, illetve a Lila csendélet című képe, továbbá Márffy Ödön Vacsorázó társaság és Szobotka Imre Piac című festménye a nyomozás során megkerült.

Megkezdődött a volt országgyűlési tanácsadó pere

Itthon2004.04.06, 10:50

Vádirat-ismertetéssel megkezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden az a per, amelyben az Országgyűlés Hivatalának egykori tanácsosát, titkárnőjét és a Rendőrtiszti Főiskola volt főigazgatóját azzal vádolják, hogy pénzért segítettek magyar állampolgársághoz külföldieket.

Felszámolás indul a Baumag ellen

Itthon2004.03.23, 13:22

A bíróság elrendelte a Baumag Szövetkezet felszámolását - jelentette be Patyi István. A szövetkezet károsult kisbefektetőinek képviselője úgy tudja, hogy a Mátraholding Rt. lesz a szövetkezet felszámolója. A felszámolás elrendelését egyelőre sem a Fővárosi Bíróság, sem a felszámoló cég nem erősítette meg. A Baumag vezetése 18 ezer tag mintegy 40 milliárd forintos befektetését zárolta októberben.

Jogerősen pert vesztett a Citadella 4-U

Itthon2004.03.17, 16:01

A Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett jogerős ítéletében elutasította a Citadella 4-U Kft. keresetét, amelyet a 2002-ben engedély nélkül épített, majd hatóságilag elbontott Citadella terasz és kávézó miatt nyújtott be a bírósághoz. Az ítélet szerint a döntés ellen fellebbezni nem lehet, de az írásos ítélet kézhezvételétől számított 60 napon belül a Legfelsőbb Bírósághoz felülvizsgálati kérelem nyújtható be.

Orbán Viktor pert vesztett Lendvai ellen

Itthon2004.03.09, 11:47

Jogerősen elutasította Orbán Viktor keresetét Lendvai Ildikó ellen a Fővárosi Bíróság, ugyanis a döntése szerint az MSZP frakcióvezetője nem sértette meg a volt miniszterelnök személyiségi jogait a 2002-es országgyűlési választások utáni sajtótájékoztatóján. Akkor Lendvai éles hangon bírálta a távozó kormányt amiatt, hogy "a távozása előtti hetekben 650 milliárd forintot osztott szét, amely jelentős része 'korrupció-gyanús' módon, saját klientúrájának zsebébe vándorolt".

FB: Nem sérti az ügyészség jó hírnevét a fideszes jelző

Itthon2004.03.04, 16:49

Elutasította a Fővárosi Bíróság csütörtökön a Legfőbb Ügyészség keresetét, amelyben azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: Szabó Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő megsértette az ügyészség jó hírnevét. Szabó egy októberi sajtótájékoztatón a Polt Péter által vezetett hivatalt úgy említette, mint "a Fidesz felügyelte ügyészség".

Kondor első fokon pert nyert a Népszava ellen

Itthon2004.02.28, 09:11

Helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében a Népszavát és annak on-line kiadását abban a perben, amelyet Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke indított a lap ellen. A lap ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Kondor Katalin Vári fedőnéven titkos megbízotti tevékenységet folytatott volna az előző rendszerben. Az ítélet nem jogerős.

Szemtanúk tanúskodtak a Simon-ügyben

Itthon2004.02.25, 17:29

Több szemtanú is látta, ahogy Simon Tibort bántalmazták a Café Allure nevű szórakozóhely előtt - derült ki a sportember agyonverése miatt indult büntetőper szerdai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.

Mégsem az úttörőké a csillebérci tábor

Itthon2004.02.25, 17:29

A Fővárosi Bíróság első fokú ítélete szerint a magyar állam a csillebérci gyerektábor tulajdonosa, és nem az úttörőszövetség. Az ítélet szerint ugyanis érvénytelen az a szerződés, amely alapján még 1989-ben az úttörők ajándékba kapták volna a tábort. A csillebérci tábor visszaszerzéséért még 2000-ben indított pert a Deutsch Tamás vezette ifjúsági minisztérium. A választási kampány idején Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjeként kijelentette: kormányra kerülése esetén nem folytatják a pert.

Vissza kell vennie a református egyetemnek a meleg diákot

Itthon2004.02.20, 15:23

A Fővárosi Bíróság pénteken hatályon kívül helyezte azt a határozatot, melyben a Károli Gáspár Református Egyetem Kari Tanácsa eltanácsolt egy hallgatót homoszexuális beállítottsága miatt. A bírósági döntés szerint a diákot vissza kell vennie az egyetemnek a hallgatók közé. Az eltanácsolt diák az [origo]-nak elmondta: bízik benne, hogy a jövő héten megbeszélheti az egyetem vezetőségével, hogyan folytathatja tanulmányait.

Sajtó-helyreigazítási pert nyert a kormányszóvivő

Itthon2004.02.17, 16:52

Sajtó-helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet a Gál J. Zoltán kormányszóvivő lakásvásárlásának körülményeiről szóló cikk miatt első fokon, nem jogerősen kedden a Fővárosi Bíróság. A lap jogi képviselője szerint pontatlan az ítélet, ezért fellebbeznek.

Bírók oktatják az újságírókat

Itthon2004.02.15, 08:57

A Fővárosi Bíróság elnöke is oktat majd újságírókat a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézetének óráin. A bíróság titkárságvezetője szerint erre azért van szükség, mert az újságírók jelentős része az igazságszolgálatás legalapvetőbb szabályaival sincs tisztában. Az FB jogi rovatok indítását is tervezi egyes újságokban.

Pert vesztett a Legfőbb Ügyészség Kovács László ellen

Itthon2004.02.12, 16:07

A Fővárosi Bíróság csütörtöki ítélete szerint nem sértette meg Kovács László MSZP-elnök a Legfőbb Ügyészség jó hírnevét, amikor tavaly azt állította: az ügyészség nem bűnüldözéssel, hanem bűnpártolással foglalkozik. A döntés nem jogerős.

Orbán pert nyert Juhász Ferenc ellen

Itthon2004.02.12, 13:23

Jogerősen pert nyert Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel szemben. A Fővárosi Bíróság csütörtökön kimondta, hogy személyiségi jogot sértett a miniszter, amikor egy kijelentésével azt a hamis látszatot keltette, hogy a volt miniszterelnök antiszemita politikus.

Még nem jogerős a kisgazdák elnökváltása

Itthon2004.02.09, 15:48

Még nem jogerős a Fővárosi Bíróság február 3-án keltezett határozata, amely szerint Kovács István József a Független Kisgazdapárt (FKGP) elnöke. Így a bíróság nyilvántartása alapján a párt törvényes képviselője még mindig Deák József. A kisgazdák szerint a botrányokat a pártban az okozza, hogy nincs országos tagnyilvántartás, és így bárki létrehozhat fiktív névsorokat, amelynek alapján akár választmányi ülést is tarthat és elnököt választhat.

Zárt ülésen hallgatta meg Kondort a bíróság

Itthon2004.02.06, 16:53

A felperes zárt körben elrendelt személyes meghallgatásával folytatódott Kondor Katalinnak, a Magyar Rádió elnökének a Népszava ellen indított sajtó-helyreigazítási pere a Fővárosi Bíróságon. Pataki Árpád bíró Kondor Katalin kérésére rendelte el a nyilvánosság kizárását a meghallgatás idejére.

Pénteken kezdődik a Simon-per

Itthon2004.02.05, 07:29

Pénteken kezdődik a Fővárosi Bíróságon Simon Tibor, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgójának agyonverése miatti büntetőper. Az ügyészség szerint többek között tanúvallomások és videófelvételek bizonyítják a vádlottak bűnösségét.

A belügyminiszter feloldaná a "Papa" ügyének titkosítását

Itthon2004.02.03, 21:22

A belügyminiszter szerint az indokolatlan, államérdeket nem sértő titkosításokat fel kell oldani Sándor István, a "Papa" néven is emlegetett magas rangú rendőrtiszt ügyében, akit a Fővárosi Bíróság minden vádpont alól felmentett hétfőn kihirdetett ítéletében.

Csütörtökön újraindul a Tilos Rádió

Itthon2004.01.28, 15:04

A Fővárosi Bíróság felfüggesztette az ORTT azon döntésének végrehajtását, amelyben 30 napra megvonták a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát. A Tilos Rádió ezek után csütörtökön 0 órakor újraindul.

Jogerősen is elítélték az olajtanút

Itthon2004.01.22, 11:50

Másfél éves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Nógrádi Zsoltot, a parlament egykori olajbizottságának tanúját hamis vád, illetve rágalmazás miatt a Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében. Az ítélet szerint Nógrádi Zsolt 2000 nyarán valótlanul állította Pintér Sándor akkori belügyminiszterről, korábbi országos rendőrfőkapitányról, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről, Boross Péter volt miniszterelnökről és fiáról, hogy a 90-es évek első felében bűnös kapcsolatban álltak a magyarországi olajmaffiával, bűncselekményeket követtek el.

Kilenc év börtön Kocsis Franciska meggyilkolásáért

Itthon2004.01.12, 10:33

Jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a 11 éves Kocsis Franciska meggyilkolásáért a fiatalkorú M. Viktóriát. Első fokon a Fővárosi Bíróság 6 év 10 hónap büntetést szabott ki a lányra. Kocsis Franciska brutális megkínzásban és megölésében részt vett egy, a vádbeli cselekmény idején még gyerekkorúnak számító fiú is, akit fiatal kora miatt nem lehetett bíróság elé állítani.

Első fokon megnyerte a Fidesz a röplapos pert

Itthon2003.12.09, 15:56

A Fidesz első fokon megnyerte a Népszava ellen a Fővárosi Bíróságon azt a személyiségi jogi pert, amelyet a 2002-es választások két fordulója között az országba behozott "ál-MSZP-s" röplapokról szóló cikk miatt indított. A Fővárosi Bíróság nem jogerős részítéletében kimondta, hogy a Népszava 2003. június 19-i "Mégis hoztak szórólapot a kamionok? Vámtisztek segítették a Fidesz-levelek beutaztatását" című cikke megsértette a Fidesz jó hírnevét.

A Legfőbb Ügyészség perli a Népszavát és Kovács Lászlót

Itthon2003.12.07, 11:22

A Legfőbb Ügyészség személyiségi jogi pereket indított a Népszava és Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter ellen az ügyészséggel kapcsolatos cikk illetve nyilatkozat miatt. A napilap elleni per első tárgyalását hétfőre, a Kovács László ellenit jövő februárra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.

Órákig sorolták a vádakat Szabadi ellen

Itthon2003.12.02, 15:26

Többrendbeli, különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés, sikkasztás, csalás és felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás bűntettével vádolja az ügyészség Szabadi Bélát, a földművelésügyi tárca volt politikai államtitkárát. Az ügyész órákig sorolta a vádakat a volt kisgazda politikus ellen az ügy keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. A vádirat szerint az okozott kár értéke milliárdos nagyságrendű. A bíró a tárgyaláson a védelem kérésére feloldotta a Szabadit sújtó lakhelyelhagyási tilalmat.

Ma áll bíróság elé Szabadi Béla

Itthon2003.12.02, 06:45

Kedden kezdődik Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Az egykori kisgazda politikust több mint egymilliárd forint hűtlen kezelésével, csalással és sikkasztással vádolják.

Kedden bíróság elé áll Szabadi Béla

Itthon2003.11.28, 17:16

Kedden kezdődik Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Az egykori kisgazda poltikust több mint egymilliárd forint hűtlen kezelésével, csalással és sikkasztással vádolják.

Felülvizsgálat indulhat Hegedűs ügyében

Itthon2003.11.27, 12:09

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség bekérte a Hegedűs-ügy iratait a Fővárosi Bíróságtól "hivatalos felhasználás céljából" - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a főügyészség azt fontolgatja, hogy kezdeményezi a Legfelsőbb Bíróságnál a jogerős felmentő ítélet felülvizsgálatát.

Szabálytalanul zárta ki a kamara a Nemzeti tervezőjét

Itthon2003.11.24, 13:24

A Fővárosi Bíróság ítélete szerint szabálysértő volt a Magyar Építész Kamarának az a határozata, amellyel 2000-ben kizárták a tagok sorából Siklósi Máriát, a Nemzeti Színház épületének tervezőjét. A kamara akkor etikai vétségre hivatkozva zárta ki az építészt, aki bíróságon támadta meg a döntést. Az elsőfokú ítélet szerint a kamarának újra le kell folytatnia az etikai eljárást Siklósi ügyében.

Logót kell változtatnia a Színes Mai Lapnak

Itthon2003.11.18, 14:37

Bitorolja a Híd Rádió Rt. által kiadott Színes Mai Lap a Mai Nap védjegyét - állapította meg kedden meghozott jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. Ezzel az ítélettel a testület helyben hagyta a Fővárosi Bíróság januári döntését. A Színes Mai Lap főszerkesztője az ítélethirdetés után közölte: megváltoztatják a lap logóját.

Vásárhelyi Mária pert nyert a Magyar Rádió ellen

Itthon2003.11.13, 18:57

Nyilvános elégtételadásra és ötszázezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a Magyar Rádiót a Fővárosi Bíróság abban a perben, amelyet Vásárhelyi Mária indított az intézmény ellen személyiségi jogainak megsértése miatt. Az ítélet jogerős.

Vásárhelyi Mária pert nyert a Magyar Nemzet ellen

Itthon2003.11.11, 20:21

Nyilvános elégtételadásra és hatszázezer forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte Vásárhelyi Mária javára a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletében a Magyar Nemzet című napilapot.