Forma-1 Orosz Nagydíj

címke rss

Hamilton nyert, Räikkönen és Bottas az utolsó körben ütközött

Gphírek2015.10.11, 19:50

Rosberg az élről esett ki a gázpedál hibája miatt, Grosjean óriási balesetet szenvedett. Pérez a Safety Car alatt kereket cserélt, és kihúzta a célig a 3. helyen, miután Bottas és Räikkönen az utolsó körben megelőzték, de utána összeütköztek az Orosz Nagydíjon. Räikkönent megbüntették, így a Mercedes behúzta a konstruktőri vb-t.

Az Orosz Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2015.10.10, 20:59

Fernando Alonsót és Roberto Merhit motorcsere miatt hátrébb sorolták, a szombat délelőtti balesete miatt az időmérőt kihagyó Carlos Sainz pedig eleve csak a mezőny végéről vághat majd neki a versenynek, ha vasárnap délelőtt a csapata alkalmasnak találja rá. A sportfelügyelők méltányosságból már megadták neki a rajtengedélyt, és szombat este elhagyta a kórházat.

Bevált a McLaren kockázatos húzása

Gphírek2015.10.10, 19:53

Button úgy érzi, idén még egy időmérőn sem szerepelt olyan jól, mint Szocsiban, ahol a McLaren kísérletezett a beállításokkal. Alonso pozitívumot is talált a korai kiesésben.

Ügyesen taktikázott a Mercedes az időmérőn

Gphírek2015.10.10, 19:45

Miután az oroszországi szabadedzéseken ők sem tehettek meg elég mért kört, kénytelenek voltak kísérletezni. A Q3-ra szokatlan módszert választottak, de bevált – főleg Rosberg esetében, aki elégedettebb volt a balansszal.

Vettel önmagát okolja, amiért lemaradt a 3. rajthelyről

Gphírek2015.10.10, 19:29

Nem érti, miért nem tudta kihozni a legtöbbet az autójából az Orosz Nagydíj időmérőjén. Räikkönen szerint a futamon gyorsabb lesz a Ferrari, ha nem lesz problémájuk a gumikkal.

Vettel átvizsgálná a védőfalakat Sainz ijesztő balesete miatt

Gphírek2015.10.10, 18:08

Fontosnak tartja megérteni, hogy miért tudott becsúszni a bálák alá a Toro Rosso az Orosz Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén.

Bosszantja Massa betlije a Williamst

Gphírek2015.10.10, 17:28

A brazilt a saját hibái mellett a forgalom is akadályozta az Orosz Nagydíj időmérőjén, az istálló mérges a 15. hely miatt. Bottas viszont ki tudta hozni a maximumot az autójából, és felállna a dobogóra Szocsiban.

Sainz a balesete ellenére versenyezne Szocsiban

Gphírek2015.10.10, 16:00

Az éjszaka még kórházban tartják, de reméli, hogy engedik rajthoz állni. A Toro Rosso mindenesetre előkészíti az autóját.

Rosberg simán szerezte meg a pole-t Hamilton előtt

Gphírek2015.10.10, 20:40

Az Orosz Nagydíj időmérőjét, amelyre senki nem tudott alaposan felkészülni, végig a német versenyző uralta: végül 3 tizedet vert a csapattársára, aki a döntőben hibázott is. Bottas beférkőzött a rajtrácson a Ferrarik elé.

Sainz eszméleténél van óriási balesete után

Gphírek2015.10.10, 13:37

Az Orosz Nagydíj utolsó szabadedzése 40 perc után véget ért, mert a Toro Rosso nagy sebességgel a TecPro falba rohant, és beszorult alá. Az orvosok a helyszínre siettek, és kiszabadították a bálák alól. Sainz szerencsére magánál van, kórházba szállították.

Visszatér-e a Mercedes rémálma Szocsiban? - esélylatolgatás

Gphírek2015.10.09, 22:43

Az Orosz Nagydíj olajba és esőbe fúló pénteki edzésnapját nincs értelme hosszasan elemezgetni. A szuperlágy/lágy gumikiosztásról az a legenda járja, hogy a Ferrarinak kedvezhet, de emiatt még nem érdemes túl vérmes reményeket táplálniuk.

Alonso Ron Dennis ugratásával ünnepelte a 250. nagydíját

Gphírek2015.10.09, 20:32

A kétszeres világbajnok köszönetet mondott az F1-es paddock tagjainak a pályafutása során eddig szerzett emlékekért, és megígérte, hogy további 250 versenyre nem vállalkozik.

Vettel a tapadás hiánya miatt aggódik

Gphírek2015.10.09, 19:23

Nagyjából semmire sem volt jó a pénteki nap, vélekedett Kimi Räikkönen az első két oroszországi szabadedzés után, és ezzel a német pilóta is egyetértett. Vettel attól tart, hogy a pálya állapota később sem javul érdemben.

Bottas megúszta a záróvonal átlépését

Gphírek2015.10.09, 18:27

Volt tervük arra vonatozóan, hogy mihez kezdjenek az esős időben, de a pálya állapota nem segítette a feladataik elvégzését.

Új szárnyat tesztelt a Mercedes az esőben

Gphírek2015.10.09, 17:12

Ezen kívül sok információval nem szolgált a tavalyi győztes számára a pénteki nap Szocsiban, de Lewis Hamiltont ez nem aggasztja. Nico Rosberg szerint a Ferrarira oda kell figyelniük a hétvégén.

Elmosta az eső az Orosz Nagydíj második szabadedzését

Gphírek2015.10.09, 15:18

Massa és Vettel végzett az élen, ennek azonban nincs nagy jelentősége, mert mindössze nyolcan tettek meg mért kört, és hatan egyáltalán nem mentek ki a pályára.

Hamilton megpördült, Hülkenberg nyerte az elhalasztott edzést

Gphírek2015.10.09, 11:20

A Force India német versenyzője Rosberget és Vettelt előzte meg az Orosz Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén, amely fél órával rövidebb volt a tervezettnél az aszfaltra került szennyeződés miatt, s amelyen végig nagyon csúszós maradt a pálya.

A Mercinek be kell keményítenie a lágy gumikon - Orosz Nagydíj előzetes

Gphírek2015.10.08, 18:22

A hétvégén még csak a Mercedes zsebelheti be a konstruktőri trófeát, de egy győzelemmel Hamilton is újabb nagy lépést tehet a címvédés felé. Az Orosz Nagydíj a tavalyi verseny után nem lett közönségkedvenc, az idei futamot azonban többek között a Pirelli gumiválasztása is érdekesebbé teheti.

A Mercedes már a hétvégén világbajnok lehet

Gphírek2015.10.07, 19:24

Szocsiban elég 3 ponttal többet szerezniük a Ferrarinál, hogy zsinórban másodszor is behúzzák a konstruktőri címet. Maranellóban nem bizakodóak.

A Mercedes újra aggódik a gumik miatt

Gphírek2015.10.05, 15:33

Idén a két leglágyabb keveréket lehet használni az Orosz Nagydíjon, Szingapúrban ezeket az abroncsokat okolták a kudarcért. Rosberg a nagy hátrány ellenére továbbra is a világbajnoki címért küzd.

Olimpiát a Hungaroringre? Szokatlan, de nem példátlan

Gphírek2018.03.04, 17:58

A kormány szerint a 2024-es olimpiai pályázatban is helyet kaphatna a felújításra váró Hungaroring. Az ötlet nem precedens nélküli, de azt nem lehet kijelenteni, hogy kézenfekvő választás egy versenypálya az ötkarikás játékok helyszínének.

Bár tagadják, veszélyben lehet az idei Orosz Nagydíj

Gphírek2015.07.17, 18:10

Ha a Krasznodari határterület nem kapja meg az állami kölcsönt a jogdíj kifizetéséhez, a verseny az utolsó pillanatban bedőlhet, de a promóter szerint nem változott semmi.

Mercedes: Jövőre biztosan lesz Német Nagydíj

Gphírek2015.07.15, 12:11

Száz százalék, hogy 2016-ban megrendezik az F1-es Német Nagydíjat, jelentette ki Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, aki szerint jót is tehet a futamnak az idei szünet.

Csődbement az Orosz Nagydíj szervezője

Gphírek2015.06.02, 12:03

A Formula Sochi nem tudta kifizetni az adósságait. A Kanadai Nagydíj promótere pedig részben eladó.

Tilke: Nem a pálya tette unalmassá az Orosz Nagydíjat

Gphírek2014.10.20, 12:30

A Forma-1 állandó tervezője inkább a Pirelli érthetően óvatos gumiválasztásának tulajdonítja, hogy lapos volt a küzdelem.

A Caterham majdnem bedőlt a Brit Nagydíj előtt

Gphírek2014.10.15, 19:01

A csapatfőnök, Manfredi Ravetto nem érti Kamui Kobajasi állítását, miszerint az autójának semmi baja nem volt, amikor a csapata arra kérte, hogy adja fel az Orosz Nagydíjat. Ravetto szerint nincs ok aggodalomra a Caterham jövője miatt, de új főhadiszállást keresnek.

Kényszerpálya, avagy a Tilkedromok rémuralma - Szocsi Görbe Tükör

Gphírek2014.10.16, 00:10

A Jules Bianchi balesetének nyomasztó árnyékában megrendezett Orosz Nagydíj Nico Rosberg valószerűtlen menetelésével újabb ütőkártyát adott azok kezébe, akik szerint Hermann Tilke egy kaptafára készülő, valódi versenyzésre alkalmatlan pályákkal fertőzi meg a Forma-1-et. A kritika részben jogos, pedig a küzdelmet ellaposító tényezők közül csak kevés köthető közvetlenül hozzá.

A Red Bullnak eszébe sem jutott hátraparancsolni Vettelt

Gphírek2014.10.13, 12:34

Hiába érezte úgy a verseny elején Ricciardo, hogy beragadt a lassabb csapattársa Vettel, a Red Bull nem akart beleszólni a csatájukba. Horner szinte semmi esélyt nem lát rá, hogy az ausztrál világbajnok legyen.

Bokszkiállás-elemzés az Orosz Nagydíjról

Gphírek2014.10.12, 19:47

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

Magnussen csak kocsikázott a benzinspórolás miatt

Gphírek2014.10.12, 19:27

A dán a verseny második felében folyamatosan spórolt a benzinnel, de így is megtartotta az 5. helyet. A McLaren gyorsabb volt Szocsiban, mint várták.

Räikkönen: Egy Toro Rosso leszorított

Gphírek2014.10.12, 19:23

Az Orosz Nagydíj után tovább nőtt a Ferrari hátránya a Williamsszel szemben. Hiába rajtoltak jól, a csapat egyik versenyzője sem tudta tartani a lépést az éllovasokkal, ráadásul Alonsónak gondja akadt a bokszkiállásnál.

Ricciardót bosszantják a Red Bull gyenge rajtjai

Gphírek2014.10.12, 18:10

Az sem könnyítette meg a dolgát, hogy felhólyagosodott gumikon kellett megkezdenie a versenyt. Vettel szerint ennyire volt képes a Red Bull Oroszországban.

Rosberg: Feleslegesen hibáztam

Gphírek2014.10.12, 16:57

Örül, hogy a „csodálatos” Mercedesnek köszönhetően sikerült feljönnie a második helyre, de mérges magára a rajt utáni hibája miatt. Hamilton azt mondja, Szocsiban „álomszerűen” működött a Mercedes.

A leggyorsabb körök az Orosz Nagydíjon

Gphírek2014.10.12, 16:45

Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Hamilton nyert, Rosberg megcsinálta a lehetetlent

Gphírek2014.10.12, 16:30

A Mercedes német versenyzője már a rajtnál elfékezte magát, ezért azonnal ki kellett állnia a bokszba, de utána újabb kerékcsere nélkül eljutott a célig, és felkapaszkodott a 2. helyre a dobogón csapattársa mögé, aki azonban így is 17 pontra növelte az előnyét az összetettben. Az utóbbi időszak legunalmasabb futamán aratott kettős győzelmével a Mercedes konstruktőri világbajnok lett.

Kvjat a McLarent is legyőzhetőnek tartja

Gphírek2014.10.11, 18:50

Az orosz nem tudja, miért sikerült ilyen jól az időmérő edzése, elmondása szerint semmiféle varázslat nem volt a körében. Úgy érzi, vasárnap is lesz esélye a jó eredményre.

Az Orosz Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2014.10.11, 18:37

Pastor Maldonado még Szuzukából hozta tovább a motorkeret túllépéséért járó büntetés egy részét, míg Nico Hülkenberget, Max Chiltont és Kevin Magnussent váltócsere miatt sorolják hátrébb az Orosz Nagydíj időmérője után.

A Ferrari szinte biztos a Safety Carban

Gphírek2014.10.11, 18:06

Az Orosz Nagydíj időmérőjén nem voltak igazán gyorsak, Alonso szerint a verseny már az elején eldőlhet.

Vettel túl agresszív beállításokat használt

Gphírek2014.10.11, 17:58

Úgy érezte, az autója egyre rosszabb lett az Orosz Nagydíj időmérőjén. A 7. helyen végző Ricciardo is jobb eredményben reménykedett.

Hamilton és Rosberg számára az első kanyar lesz a döntő

Gphírek2014.10.11, 17:10

Miután vereséget szenvedett tőle az Orosz Nagydíj időmérőjén, a német versenyző elismerte, hogy a csapattársa egész hétvégén gyorsabb volt. Hamilton nem vár egysíkú küzdelmet.

Bottas: A hiba nélkül sem lennék a pole-ban

Gphírek2014.10.11, 16:39

A finn úgy véli, a legjobb esetben is csak a második rajtkockát szerezhette volna meg a szocsi időmérőn. Massa rendkívül csalódott, de bízik benne, hogy az erős Williamsszel tud majd előzgetni.

Részidők, sebességek: Orosz GP., időmérő

Gphírek2014.10.11, 14:44

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Bottas majdnem megfosztotta a pole-tól a Mercedeseket

Gphírek2014.10.11, 17:12

A szocsi pálya első két szektorában ő futotta meg az abszolút legjobb részidőt az Orosz Nagydíj időmérőjén, de az utolsó kanyaban kisodródott, így maradt a 3. helyen. Az 1. rajtkocka ezzel az egész hétvégén gyors Hamiltoné lett, aki kereken 2 tizedet vert Rosbergre. Vettel már a Q2-ben kiesett.

Váltócsere miatt büntetik Hülkenberget és Magnussent

Gphírek2014.10.11, 12:26

A németnek még Japánban, a dánnak az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén romlott el a sebességváltója, ezért 5 hellyel hátrasorolják őket a rajtrácson.

Részidők, sebességek: Orosz GP., harmadik szabadedzés

Gphírek2014.10.11, 12:08

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Durva biztonsági szigorítások az F1-en Putyin látogatása miatt

Gphírek2014.10.11, 10:58

Az elnök vasárnap kilátogat az Orosz Nagydíj helyszínére, ezért az F1-ben korábban sosem látott biztonsági intézkedések lépnek életbe. A televíziós közvetítéseket is megzavarhatja Putyin látogatása.

Hamilton kipördült, de így is az élen végzett az időmérő előtt

Gphírek2014.10.11, 11:51

A vb éllovasa simán végzett az élen az Orosz Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén, pedig még tovább is javíthatott volna, ha nem forog meg az utolsó előtti kanyarban. Rosbergnek erőlködnie kellett  2. helyért, Bottas alaposan megszorongatta őt a Williamsszel, ahogy a csapatok a kvalifikációra készültek Szocsiban.

Sima ügy: kellemes meglepetés az új szocsi pálya - esélylatolgatás

Gphírek2014.10.10, 23:53

Az aszfaltja sima és máris meglepően jól tapad, a vonalvezetése sokkal izgalmasabb, mint a szimulátorban tűnt, a vége technikás, csak nehéz lesz rajta előzni. A versenyzőket az első Orosz Nagydíj nyitónapján pozitív csalódás érte Hermann Tilke legújabb kreációján, de vigyázat: hiába tűnik veszélyesen gyorsnak a McLaren, vasárnapig még megváltozhatnak az erőviszonyok.

Räikkönen Szocsiban sem elégedett az autójával

Gphírek2014.10.10, 20:14

Nem múltak el a Japán Nagydíjon tapasztalt problémái. A Ferrari versenyzőinek is pozitív meglepetés volt az orosz pálya, főleg az új aszfalt tapadásával elégedettek.

A McLaren gyors volt, csak a pálya fejlődésétől tart

Gphírek2014.10.10, 17:50

Mindkét versenyző elégedett volt az autójával, de a szabadedzés eredményeiből nem szeretnének túlzott következtetéseket levonni. Button szerint a közepes gumikon működik jobban a McLaren.

A Williams biztatóan kezdett Szocsiban

Gphírek2014.10.10, 16:59

Az autójuk a rövid és hosszú etapokon egyaránt gyors volt, mindkét versenyző elégedetten fejezte be az első Orosz Nagydíj nyitónapját.

Nem váltak be Rosberg kreatív beállításai

Gphírek2014.10.10, 16:33

A Mercedes mindkét versenyzője élvezte a körözést a szocsi pályán, és gyorsan is érezték az autójukat. A második edzésen eltérő beállításokkal köröztek, ezért nőtt meg köztük a különbség.

Nem fekszik a Red Bullnak az orosz pálya

Gphírek2014.10.10, 15:27

Ricciardo szerint a kármentés lesz a céljuk Szocsiban, miután a szabadedzéseken a vártnál lassabbak voltak. A délutáni motorhibája miatt nem aggódik.

Részidők, sebességek: Orosz GP., második szabadedzés

Gphírek2014.10.10, 14:28

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Hamilton óriási előnnyel zárt Szocsiban

Gphírek2014.10.10, 17:41

A Mercedes versenyzője az új orosz pálya péntek délutáni szabadedzésén 8 tizedet vert a legközelebbi ellenfelére is, aki meglepetésre nem a csapattársa, hanem Magnussen volt a McLarennel.Rosberget Alonso is megelőzte, a tréninget meg kellett szakítani Ricciardo Red Bulljának műszaki hibája miatt.

Részidők, sebességek: Orosz GP., első szabadedzés

Gphírek2014.10.10, 10:23

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

A Marussia senkit nem indít Bianchi helyén

Gphírek2014.10.10, 09:22

A múlt vasárnap szerencsétlenül járt versenyző iránti tiszteletből csak egy autóval vesznek részt a hétvégi Orosz Nagydíjon.

Rosberg nyerte az első csatát Oroszországban

Gphírek2014.10.10, 10:08

Az Orosz Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén bemutatkozott az új versenypálya Szocsiban. A terepet szokás szerint a Mercedesek uralták, de Rosberg ismét csupán 65 ezreddel előzte meg Hamiltont, míg a szintén gyors McLaren közé Alonso férkőzött be.

A Marussia pénteken dönti el, hány autót indít Szocsiban

Gphírek2014.10.09, 16:59

A hivatalos nevezési listán már szerepel a tesztpilóta Alexander Rossi neve, de a Marussia még nem döntött véglegesen arról, hogy helyettesítik-e a sérült Jules Bianchit.

Orosz rulett a versenypályán - Előzetes

Gphírek2014.10.09, 11:29

A Forma-1 közösségét mélyen megrázta Jules Bianchi szuzukai balesete, de a show-nak most is folytatódnia kell, a hétvégén már Oroszországban hajtanak az ismeretlenbe a versenyzők. A mezőny először látogat el a világ legnagyobb országába, ahol egy viszonylag gyors, de az utcai pályák jegyeit is magán viselő helyszínen kell bizonyítaniuk.

Vettel Szocsiban száguld, és élvezi - videó

Gphírek2014.08.26, 10:00

Ő lett az első az F1-es versenyzők közül, aki élesben is kipróbálhatta az októberben bemutatkozó Orosz Nagydíj Hermann Tilke által tervezett helyszínét. Egy Infiniti Q50-nel tett meg néhány kört a pályán, és közben láthatóan jól érezte magát. Minimalista videó komoly menetzajjal.

Megkapja az engedélyt a versenyre a szocsi pálya

Gphírek2014.08.21, 12:56

Charlie Whiting elégedett a pálya állapotával, és valószínűleg nem kell még egyszer ellenőriznie a helyszínt az októberi futam előtt.

Egy hét múlva eldől, lesz-e Orosz Nagydíj

Gphírek2014.08.13, 17:16

A Nemzetközi Automobil Szövetség augusztus 19-én vizsgálja meg alaposan a Szocsi melletti pálya állapotát.

A malajziai repülő lelövése nem veszélyezteti az Orosz Nagydíjat

Gphírek2014.07.21, 17:05

Bár a tragédia után felmerült, hogy a Forma-1-nek át kellene gondolnia az oroszországi látogatását, Bernie Ecclestone nem akarja belekeverni a politikát a sportba.

Az FIA nem lát okot az Orosz Nagydíj törlésére

Gphírek2014.05.13, 16:23

A Superbike világbajnokság moszkvai futamát törölte az FIM, de Jean Todt szerint az F1-es futamot semmi nem fenyegeti. A csapatok nem fognak szembeszállni a szövetség döntésével.

Tényleg lesz Azerbajdzsáni Nagydíj

Gphírek2014.05.08, 12:02

Ezt Bernie Ecclestone árulta el, és azt mondja, az első versenyt már jövőre megrendezhetik az ország fővárosában, Bakuban. Az Orosz Nagydíj szervezői közben tagadják, hogy veszélybe került volna a saját futamuk.

Veszélyben lehet az Orosz Nagydíj

Gphírek2014.05.06, 17:52

Az ukrajnai helyzet miatt Oroszországra nehezedő nemzetközi nyomás nem kedvez a Forma-1-es verseny megrendezésének, amely állítólag már Vlagyimir Putyin szerint is túl drága lenne.

91 százalékig kész az F1-es pálya Szocsiban

Gphírek2014.02.13, 16:57

A téli olimpia nem hátráltatja a 200 millió dolláros létesítménnyel kapcsolatos munkálatokat, bár a kiszolgáló épületek még erősen hiányos állapotban vannak.

Az Orosz Nagydíj lekéste a nevezési határidőt

Gphírek2013.08.02, 16:13

A Forma-1-hez jövőre csatlakozó verseny körül több nézeteltérés van, úgyhogy az orosz autóklub nem nyújtotta be időben a jelentkezést az FIA-hoz. Ettől még maradt esély a futam megrendezésére.

Jól halad az új orosz pálya építése

Gphírek2012.12.27, 16:50

Ritkaságnak számít, de megfelelő ütemben haladnak a munkálatok egy új Forma-1-es versenypálya építése során. Bár az orosz helyszín csak 2014-ben debütál, a versenyirányítás épülete és a legalsó aszfaltréteg már majdnem készen van.

Hamilton a Kreml tövében farolgatott

Gphírek2012.07.16, 11:08

A moszkvai városi versenyként ismert show keretében F1-es Ferrari, a McLaren és Marussia is szórakoztatta az orosz fővárosban összegyűlt közönséget.

Előző
Következő