Forma-1 Malajziai Nagydíj

címke rss

Hamilton verhető, de baj lesz, ha Räikkönen meglép

Gphírek2017.09.30, 18:32

Daniel Ricciardo reméli, hogy elkaphatja a világbajnoki esélyek miatt talán óvatosabb Lewis Hamiltont, de attól tart, hogy száraz pályán tehetetlenek lesznek Kimi Räikkönen ellen.

Verstappen fél tizedmásodpercet kapott a 20. születésnapjára

Gphírek2017.09.30, 18:32

Ennyin múlt, hogy ő kaparintotta meg a 3. rajtkockát a Malajziai Nagydíjra, nem Ricciardo, aki úgy érzi, esőben a győzelemre is lesz esélyük, de a dobogó mindenképpen elérhető számukra.

Hamiltont ünnepli a Mercedes a váratlan pole után

Gphírek2017.09.30, 13:38

Lewis Hamilton és az időjárás számlájára írja a Mercedes, hogy a pénteki küszködés után újabb pole pozíciót szereztek a Malajziai Nagydíjra. Kimi Räikkönentől továbbra is tartanak.

Vettel optimistán nyilatkozott a malajziai csapás után

Gphírek2017.09.30, 18:33

Már a Q1-ben kiesett, mert Ferrarijában felmondta a szolgálatot az elővigyázatosságból kicserélt motor, ezért a mezőny végéről kell majd rajtolnia, ami még halványabbá tette a világbajnoki reményeit. Ennek ellenére derűlátó a versennyel kapcsolatban.

Hamiltoné a pole, Vettel motorhiba miatt a végéről rajtol

Gphírek2017.09.30, 18:31

A Malajziai Nagydíj időmérőjén elszenvedett hiba végleg lenullázhatta a Ferrari világbajnoki esélyeit: a pole-ra legesélyesebbnek tűnő Vettel már a Q1-ben kiesett az elővigyázatosságból elvégzett motorcsere után. Hamilton hiába szenvedett a hétvége korábbi részében, az időmérőre feltámadt, és egy hajszállal maga mögé utasította a nagyot hajrázó Räikkönent.

Bizarr véget ért a Forma-1 malajziai betétfutama

Gphírek2017.09.30, 10:45

Ilyen még nem volt: a délkelet-ázsiai F4 szombati második versenyén egyetlen autó sem jutott el a célig.

A Ferrari az élen, de Vettel autója elromlott az időmérő előtt

Gphírek2017.09.30, 09:35

Bár a pénteki idejüket nem tudták megismételni, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel megtartotta az első két helyet a Malajziai Nagydíj szombati szabadedzésén is, amely a német versenyző számára aggasztó hajtáshibával ért véget. A tréning eseménydúsan alakult.

Ha a Mercedes ekkora bajban van, Vettelnek le kell csapnia - esélylatolgatás

Gphírek2017.09.29, 19:13

A Malajziai Nagydíj első edzésnapján borult a papírforma, több jel is arra utal, hogy a Mercedesnek tényleg fel van adva a lecke, ha le akarja győzni a Ferrarit – és a Red Bullt. Versenyszimulációt csak kevesen tudtak teljesíteni, de most nemcsak ez, hanem a változékony időjárás is Vettelék kezére játszhat.

Massa: Egy rugó már eltalált, egy fedél sok lett volna

Gphírek2017.09.29, 15:32

A brazil versenyzőt a 2009-es hungaroringi balesetére emlékeztette az, ahogy Romain Grosjean a falnak csapódott egy rosszul rögzített csatornafedél miatt.

A Ferrari elégedett, és esőben sem tart a Red Bulltól

Gphírek2017.09.29, 14:01

Pénteken simán ők voltak a leggyorsabbak Malajziában, míg a Mercedesek szenvedtek, de Vettel óvatos: nem biztos benne, hogy a hétvége további részében is így marad.

Ricciardo erősebb Mercedest, gyengébb Ferrarit várt

Gphírek2017.09.29, 13:46

Max Verstappen szerint száraz pályán nem tudják majd elkapni a maranellói autókat, Daniel Ricciardo úgy véli, nagyon megtankolták pénteken a Mercedest.

Valami nagyon félrement a Mercedesnél

Gphírek2017.09.29, 15:33

A csapatfőnök szerint nem altattak pénteken, egyelőre tényleg csak a Ferrari és a Red Bull mögött kullognak. Hamilton és Bottas is megjárta a kavicságyat.

Vettel pályacsúccsal nyert, a Mercedesek szenvedtek

Gphírek2017.10.02, 09:25

A Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén végre száraz volt a pálya, és a Ferrarik meglepetésre mindkét típusú gumival simán kerültek az élre. A tréningnek aggasztó baleset vetett véget: Grosjean összetörte az autóját egy meglazuló csatornafedél miatt.

Az esőben mindenkit rommá vert a Red Bull

Gphírek2017.09.29, 13:47

Verstappennek és Ricciardónak senki nem ért a nyomába a Malajziai Nagydíj első szabadedzésén, amely a zuhogó eső miatt fél órával később kezdődött a tervezettnél. Igaz, úgy tűnt, sokan igyekeztek kímélni a gumijaikat, hátha később még szükségük lesz rájuk.

Agresszívabb vagy óvatosabb lesz Vettel Malajziától? - előzetes

Gphírek2017.09.28, 13:32

Hamilton szinte esélytelenként várta a szingapúri futamot, egy váratlan fordulat után mégis 28 pontra növelte az előnyét világbajnoki vetélytársa előtt. A németnek az F1-től az idén elbúcsúzó Malajziai Nagydíjon mindenképpen a győzelemre kell hajtania, de kérdés, hogy a szingapúri rajtbaleset után továbbra is mer-e rámenősen versenyezni.

Räikkönen kiosztotta az újságírókat a sajtótájékoztatón

Gphírek2017.09.28, 13:58

A Ferrari versenyzője ezúttal sem volt beszédes kedvében, de Sebastian Vettel és Max Verstappen sem szívesen válaszolt az újságírók kérdéseire a Malajziai Nagydíj előtt.

Hamilton visszafogottan, Alonso merészen rendelt gumikat

Gphírek2017.09.19, 14:11

A Ferrarinál sem spóroltak az ultralágy abroncsokkal a Malajziai Nagydíj előtt, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas azonban konzervatívabb utat választott.

Ecclestone tagadja, hogy bolondot csinált a malájokból

Gphírek2017.05.02, 17:20

Az F1 volt ügyvezetője szerint nem ő volt a felelős azért, hogy nem voltak elég jók a versenyek, és azért sem, hogy a futamok rendezői nem tudtak pénzt keresni.

A malájok szerint Ecclestone bolondot csinált belőlük

Gphírek2017.04.29, 12:58

Kiborult a szepangi pálya igazgatója Bernie Ecclestone bahreini nyilatkozata miatt. Szerinte ők próbáltak tárgyalni az F1 volt ügyvezetőjével, aki most lejáratja őket a szavaival.

Befellegzett az F1-es Malajziai Nagydíjnak

Gphírek2017.04.07, 10:38

Az érvényben lévő szerződés ellenére már jövőre sem rendezik meg a versenyt, miután a szervezők megállapodtak a Libertyvel. A következő szezonban így is újra összejöhet a 21 futam.

Malajzia nem kér többet a Forma-1-ből

Gphírek2016.11.21, 21:11

A helyi kormány bejelentette, hogy a nagydíjat 2018-ban rendezik meg utoljára, mert csökken a nézőszám, és megnövekedtek a költségek.

Az F1 már unalmas, Malajzia kiszállna

Gphírek2016.10.24, 16:39

Miközben az USA Nagydíjon nézőcsúcs volt, a Malajziai Nagydíj fölött viharfelhők jelentek meg. A pálya igazgatója és a helyi politikusok is úgy vélik, hogy nem éri meg F1-es futamot rendezni.

Majdnem óriási baleset történt a malajziai rajtnál

Gphírek2016.10.08, 07:29

Félreértéshez vezetett, hogy a lefulladó Carlos Sainz először integetett, aztán mindkét kezével babrálni kezdett a kormányon. Csak az utolsó pillanatban sikerült újraindítania az autóját, erről azonban a versenyirányításnál nem tudtak.

Vettel cáfolja, hogy túl sokat kockáztat

Gphírek2016.10.06, 18:17

Azt mondja, mindig rámenősen helyezkedik a startnál, Malajziában nem azért esett be Verstappen mellé, mert a Ferrari hátránya miatt muszáj hazárdíróznia.

A végzet tényleg nem akarja, hogy Hamilton legyen a világbajnok? - Szepangi Görbe Tükör

Gphírek2016.10.06, 18:49

A Malajziai Nagydíjon kétségkívül hihetetlen balszerencséje volt a motorhibával, de vajon igaza van abban, hogy a műszaki problémák csak őt sújtják a Mercedesnél? És megnyerhette volna-e a versenyt Verstappen Hamilton kiesése nélkül?

A Mercedes rájött, miért robbant fel Hamilton motorja

Gphírek2016.10.06, 10:54

Egy hajtórúdcsapágy adta meg magát. A Japán Nagydíjtól kezdve változtatnak a motorjaik üzemeltetési paraméterein.

A Mercedes még nem tudja, miért romlott el Hamilton motorja

Gphírek2016.10.05, 12:49

A Mercedes úgy utazik Japánba, hogy egyelőre nem tudni, mi okozta Lewis Hamilton motorhibáját a múlt hétvégi Malajziai Nagydíjon. A címvédő felkészült arra, hogy elvesztheti az idei világbajnokságot.

Vettel bocsánatot kért Rosbergtől a baleset miatt

Gphírek2016.10.04, 13:53

A Ferrari pilótája szerint versenybaleset történt a Malajziai Nagydíj rajtjánál, de már a futam alatt is elmondta, hogy erről az áldozat, Nico Rosberg egyáltalán nem tehetett. Nyomás van rajta.

Hamilton kiesése nélkül a Red Bull nem nyert volna

Gphírek2016.10.03, 17:29

Christian Horner elárulta, miért nem kérték Daniel Ricciardót, hogy a Malajziai Nagydíj elején engedje el Max Verstappent, és azt is, hogy mire utasította mérnökeit, amikor már a győzelemért hajtottak.

Öt másodperc túl sok egy lángoló autóban

Gphírek2016.10.03, 16:18

Kevin Magnussen autójának múlt pénteki kigyulladása ismét vitát keltett az F1-es bukókeret, a glória létjogosultságával kapcsolatban. A pilóta ilyen helyzetekben nem akar akadályba ütközni.

Hamilton a GP2-es motorok istenéhez, szent Alonsóhoz fohászkodik

Gphírek2016.10.03, 13:57

A pénteken lángoló Renault után a futamról kieső Lewis Hamilton látványos kesergése is beindította a mémgyárat. Újabb humoros montázsok születtek.

Lauda: Röhejes hülyeség a Hamilton-ellenes összeesküvés

Gphírek2016.10.03, 11:28

Toto Wolff szerint a Mercedesnél addig nem állnak le, amíg meg nem bizonyosodnak arról, hogy Lewis Hamilton üzembiztos motorokat kap. Lauda szerint röhejes hülyeség a szabotázs gondolata.

Bokszkiállás-elemzés a Malajziai Nagydíjról

Gphírek2016.10.02, 18:28

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

A Mercedes értetlenül áll Rosberg büntetése előtt

Gphírek2016.10.02, 18:21

Toto Wolff szerint semmi szükség nem volt a 10 másodperces időbüntetésre a Räikkönennel való koccanás után, ezért örül, hogy a német helyezését ez nem befolyásolta. Rosberg a rajt után nem gondolta, hogy felér a dobogóra.

Alonso szerencsésebb taktikával vette el a 7. helyet Buttontól

Gphírek2016.10.02, 16:11

Úgy tűnt, a 300. futamát teljesítő brit végezhet előrébb a McLaren pilótái közül, de a virtuális Safety Car némileg elrontotta a versenyét Malajziában. Alonso örül a kettős pontszerzésnek, de szerinte a McLaren továbbra sem bízhatja el magát.

Massa versenyét csak a Safety Car menthette volna meg

Gphírek2016.10.02, 14:19

A Williams versenyzőjét még az ág is húzta a Malajziai Nagydíjon, de csapata legalább Bottas sikerének örülhetett. Fegyelmezett taktikával csökkentették hátrányukat a Force India mögött.

Verstappen szabadon támadhatta Ricciardót a győzelemért

Gphírek2016.10.02, 14:22

A Red Bull nem adott ki csapatutasítást, de a hollandnak a használt gumikon már nem volt esélye a csapattársa ellen. Ricciardo több mint két év után nyert újra futamot, Jules Bianchinak ajánlotta a malajziai győzelmét.

Az elszabadult Vettelt megbüntették Rosberg kilökéséért

Gphírek2016.10.02, 14:01

Vettel ismét rajtbalesetbe keveredett, ezúttal ő húzta a legrövidebbet. Rosberg és Verstappen is bírálta a korábbi négyszeres világbajnokot, de szerinte csupán egy versenybaleset történt. A sportfelügyelők nem így gondolták, ezért Japánban rajtbüntetést kap.

Hamilton: Valaki nem akarja, hogy én nyerjek

Gphírek2016.10.02, 13:32

A Mercedes versenyzője műszaki hiba miatt az élről adta fel a Malajziai Nagydíjat. Úgy tűnt, átveheti a vezetést a világbajnokságban, ehelyett még nagyobb hátrányba került.

Hamilton motorja felrobbant, Rosberg ütközött, Ricciardo nyert

Gphírek2016.10.02, 16:46

A címvédő kényelmes előnnyel vezetett, mielőtt a motorja megadta magát a malajziai hőségben. Rosberg már a rajtnál ütközött Vettellel, ezért a mezőny végéről kellett felzárkóznia, de így is 23 pontra növelte az előnyét a bajnokságban, miközben a Red Bull kettős győzelmet aratott a fordulatos versenyen.

A Williams hisz a Force India legyőzésében

Gphírek2016.10.01, 15:37

A szepangi időmérőn a vártnál gyengébben szerepeltek, de bíznak benne, hogy a futamon a legfőbb riválisuk elé kerülhetnek. Bottas elégedetlen volt az autójával.

Räikkönen nem tart attól, hogy a poros oldalon rajtol

Gphírek2016.10.01, 15:17

Vettel és csapattársa is jobb eredményre számított a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén. Kezdenek beletörődni, hogy a Mercedest nem érhetik utol, de a Red Bull tempójára sem volt ellenszerük.

Button a McLaren tempójában, Alonso a stratégiában bízik

Gphírek2016.10.01, 15:01

Mindketten pontszerzésre törnek Malajziában, pedig Alonso az utolsó helyről indul a 45 rajthelyes büntetése miatt. Button nagyon örül az időmérőn elért 9. helyének.

A Red Bullt meglepte, hogy legyőzték a Ferrarit az időmérőn

Gphírek2016.10.01, 15:39

A versenytempójukban eddig is bíztak, de azt hitték, a Ferrari egy körön gyorsabb lesz náluk Malajziában. Verstappen optimistán várja a versenyt, de nem tudja, mennyi esélye lesz a Mercedesek ellen.

Hamilton: A Mercedes megállíthatatlan lesz

Gphírek2016.10.01, 15:23

Rosberg szerint a hajtűkanyarban elkövetett hibája nélkül sem tudta volna legyőzni Hamiltont, de a 2. kockából is győzelemre hajt Malajziában. Hamilton szerint nem lesz gondjuk a futamon.

Verstappen összeesett a malajziai hőségben

Gphírek2016.10.01, 11:37

Nem ivott eleget, és túl gyorsan szállt ki az autójából a pénteki első szabadedzés után. A Red Bull nem aggódik, hiszen a 19 éves holland azóta remekel az edzéseken.

Körrekorddal Hamiltoné a malajziai pole, Rosberg alig verte Verstappent

Gphírek2016.10.01, 15:26

A címvédő elsőségét senki nem veszélyeztette, a hibázó Rosberg is alaposan lemaradt mögötte a 2. helyen. A Red Bullok a második rajtsort bérelték ki, a Ferrari ezúttal sem tudott beleszólni a legjobb pozíciókért zajló küzdelembe.

Vasszigor jön az időmérőkön a sárga zászlók esetén

Gphírek2016.10.01, 10:12

Az FIA lépett, és egyértelműsítette a sárga zászlókra vonatkozó szabályokat, miután Sergio Pérez szingapúri büntetése vitát váltott ki a versenyzői eligazításon.

Magnussen a Superman, Räikkönen a tűzoltó

Gphírek2016.10.01, 10:20

Kevin Magnussen maga indította el a mémgyártást, miután tegnap kiugrott lángoló Renault-jából. Fernando Alonso napozásához hasonlóan ezúttal is humoros montázsok készültek.

Hamilton Verstappent előzte meg az időmérő előtt

Gphírek2016.10.01, 10:05

A címvédő a hétvége eddigi legjobb idejével, majdnem fél másodperces előnnyel nyerte az utolsó edzést, de az egyik Red Bull befért a Mercedesek közé. A Ferrari némi lemaradással követi őket, és Ricciardo sem remekelt.

Alonso a mezőny végéről is pontot szerezne Malajziában

Gphírek2016.09.30, 16:44

Mindössze egy időmérő kört fog teljesíteni, hogy spóroljon a gumikkal. A pályafutása 300. futamára készülő Jenson Button szerint jobban állnak, mint ahogy azt az idők sugallják.

Verstappen még soha nem volt ilyen veszélyes – esélylatolgatás

Gphírek2016.09.30, 17:25

A legjobb köridők a Malajziai Nagydíj első edzésnapján sem árulták el a teljes igazságot: a Mercedes pilótáinak vasárnap muszáj lesz rajta tartaniuk a szemüket a Red Bull üdvöskéjén, aki a győzelemre sem tűnik esélytelennek Szepangban.

A Williams nem tud bánni az új gumikkal

Gphírek2016.09.30, 14:08

Felipe Massa szerint elsősorban ezen kell dolgozniuk, mert a hosszabb etapokon nem rossz a Williams teljesítménye. Sok időt vesztett műszaki hiba miatt a Malajziai Nagydíj pénteki napján.

A kavicsok kitakarítása volt a Mercedes egyetlen gondja Malajziában

Gphírek2016.09.30, 12:50

Váratlan eseményektől mentesen alakult a Mercedes pilótáinak pénteki napja az újraaszfaltozott szepangi pályán. Hamilton titokzatos, Rosberg várakozásokkal teli a folytatás előtt.

Verstappen: A futamon erős lesz, az időmérőn kell fejlődnie a Red Bullnak

Gphírek2016.09.30, 11:53

A Red Bullok egyelőre lassabbnak bizonyulnak a Ferrariknál, de Max Verstappen így is optimistán várja a vasárnapi Malajziai Nagydíjat. Daniel Ricciardo borúlátóbb.

Räikkönen meglepődött a köridején

Gphírek2016.09.30, 11:13

Ahhoz képest, hogy milyen zűrös napja volt Szepangban, és mennyire nem érezte jónak az autóját, nem is volt rossz. Sem ő, sem Vettel nem veszi biztosra, hogy a meleg segíteni fog a Ferrarinak a hétvégén.

Hamilton átvette a vezetést, gyors volt a Ferrari délután

Gphírek2016.09.30, 11:43

A Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén 2 tizeddel megelőzte Rosberget. A Ferrari egy mért körben is közelebb volt hozzájuk a vártnál, a hosszú etapokon pedig még közelebb.

Hamilton: A Mercedesnek mindegy, melyikünk lesz a bajnok

Gphírek2016.09.30, 04:50

Mindketten csak a következő verseny megnyerésével foglalkoznak, és az is segíti őket, hogy a Mercedes valószínűleg a hétvégén bebiztosítja a konstruktőri győzelmet.

Rosberg kezdett az élen, egy Renault kigyulladt

Gphírek2016.09.30, 11:55

A Mercedes német versenyzője fél másodpercet vert csapattársára, Lewis Hamiltonra a Malajziai Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén, de a különbség csalóka, mert Hamilton egy fokozattal keményebb gumikon érte el az idejét, a lágy szettjét ugyanis szétfékezte. Magnussen autója lángra kapott a bokszban, alig tudták eloltani.

Az idény legforróbb versenyén lehet bajnok a Mercedes - Malajziai Nagydíj előzetes

Gphírek2016.09.29, 16:32

A szepangi futam a versenynaptár elejéről a végére került, de a pilóták október elején is szenvedni fognak a hőségtől és a páratartalomtól. A Mercedes bebiztosíthatja a konstruktőri bajnoki címet, Hamilton és Rosberg küzdelme viszont továbbra is kiszámíthatatlan.

Alonso új Honda motort és büntetést kap Szepangban

Gphírek2016.09.29, 11:07

A japán gyártó két zsetont költött a fejlesztésekre, de az még nem biztos, hogy Alonso a versenyen is használni fogja azokat. Harminc hellyel azért hátrébb sorolják a rajtrácson, biztos, ami biztos.

Csirkével ütközött, majdnem összetörte magát Marcus Ericsson

Gphírek2016.09.29, 10:59

Marcus Ericsson 45 km/ó-val száguldott a bringájával Thaiföldön, amikor kifutott elé a baromfi. Elesett, szerencséje volt, hogy nem tört el semmije.

Rosberg újabb hibát javítana ki Szepangban

Gphírek2016.09.28, 17:38

Korábban Spában, Monzában és Szingapúrban sem nyert, az idén viszont mindhárom futamon 1. lett. Szepang is szerepel a bakancslistáján, ráadásul tavaly itt is kikapott Hamiltontól és Vetteltől.

Úgy átalakították a malajziai F1-es pályát, mintha új lenne

Gphírek2016.09.27, 17:50

Mindössze 17 évvel ezelőtt rendeztek rajta először F1-es versenyt, de az idénre alaposan felújították a szepangi pályát. A vonalvezetés nagyrészt változatlan maradt, mégis újszerű lesz vezetni rajta.

Rajtbüntetés árán kaphat továbbfejlesztett motort a McLaren Malajziában

Gphírek2016.09.22, 12:11

Új motorváltozat bevetésére készül a Honda. A sportprogramjuk vezetője szerint ez már a jövő hétvégén megérkezhet, mert Japánban nem merik bevállalni a büntetést.

Egyforma gumikat választott Malajziára a Mercedes és a Ferrari

Gphírek2016.09.20, 20:51

Ezúttal nincs nagy különbség a csapatok gumiválasztásai között, mindössze árnyalatnyi eltérések látszanak a kemény, a közepes és a lágy abroncsok rendelésében.

Megszerezte a Haas stratéganőjét a Sauber

Gphírek2016.09.13, 15:00

Ruth Buscombe kisebb sztár lett a paddockban, miután nagyban neki köszönhetően gyűjtött meglepetéspontokat Romain Grosjean a Haas-szal. Hirtelen eltűnt, de Malajziában visszatér.

Átalakítják Szepangot az idei Malajziai Nagydíj előtt

Gphírek2016.04.22, 11:13

A Hungaroringhez hasonlóan a Malajziai Nagydíj helyszínét is újraaszfaltozták, sőt pár kanyart is átalakítottak. Nemsokára elkészülnek vele.

Mercedes: Jövőre biztosan lesz Német Nagydíj

Gphírek2015.07.15, 12:11

Száz százalék, hogy 2016-ban megrendezik az F1-es Német Nagydíjat, jelentette ki Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, aki szerint jót is tehet a futamnak az idei szünet.

Itt a piros, hol a piros? - Szepangi Görbe Tükör

Gphírek2015.04.01, 22:07

A malajziai meglepetésgyőzelem éppolyan fontos volt Vettel és a Ferrari, mint az egész Forma-1 számára, de vajon valódi fordulópontot hozott-e? Van okunk bízni abban, hogy innentől akár a világbajnokság is többesélyes lesz? És ha igen, miért nem?

Bokszkiállás-elemzés a Malajziai Nagydíjról

Gphírek2015.03.29, 17:26

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

A rossz rajtból eredtek Räikkönen nyűgjei

Gphírek2015.03.29, 17:05

Rögtön visszaesett a 14. helyre, aztán Nasr hátulról eltalálta, és kiszúrta az egyik gumiját. A Safety Car mögött is zűrzavar volt.

Vettel Schumacher előtt is tisztelgett a győzelme után

Gphírek2015.03.29, 16:25

Sokat jelentett neki, hogy honfitársa támogatta az olyan fiatal gokartosokat, mint amilyen ő is volt. Tudja, hogy Malajziában a hőség is segített a Ferrarinak.

A leggyorsabb körök a Malajziai Nagydíjon

Gphírek2015.03.29, 13:23

Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Vettel erőből lenyomta a Mercedeseket Szepangban

Gphírek2015.03.29, 14:02

Pont ez kellett a Forma-1-nek: a Ferrari ügyes taktikájára is szükség volt hozzá, de Hamilton és Rosberg nem tudott mi kezdeni Vettellel az elképesztően fordulatos Malajziai Nagydíjon. És még csak nem is esett.

Vettel: A Ferrari nyerhet Malajziában

Gphírek2015.03.28, 15:26

Szerencse is kell hozzá, de nem tartja kizártnak. Räikkönen bosszús volt, amiért túl későn vágott ment ki a pályára a Q2 elején.

Alonso vigyorogva esett ki az időmérőről

Gphírek2015.03.28, 12:20

Nem tűnt túlzottan elkeseredettnek, szerinte a McLaren-Honda az utóbbi pár hétben is rengeteget fejlődött. Button hasonlóan optimista volt a Malajziai Nagydíj kvalifikációja után.

Vettel befért a Mercedesek közé az izgalmas malajziai időmérőn

Gphírek2015.03.28, 17:38

A Malajziai Nagydíj időmérőjét az eső tette fordulatossá. Az egyik fő esélyes, Räikkönen már a Q2-ben kiesett, Vettel egy tizedre megközelítette a pole-t elhódító Hamiltont, a Williamseket a Red Bull párosa és Verstappen is megelőzte.

Rosberg Hamiltont és a Ferrarikat előzte meg az időmérő előtt

Gphírek2015.03.28, 08:34

A Malajziai Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén egyértelmű sorrend alakult ki: a Mercedesek, a Ferrarik és a Williamsek párban követték egymást. Mögöttük Ricciardónak sikerült beférkőznie a Toro Rossók elé.

Räikkönen legalább egy Mercit megizzaszthat - esélylatolgatás

Gphírek2015.03.27, 15:49

A Malajziai Nagydíjon a hőség lesz a kulcsszó, és nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari ráérzett a ritmusra: az etap elején egy hajszállal lassabbak a Mercedesnél, cserébe viszont sokkal kevésbé koptatják a gumikat.

A Red Bullnál már elégedettebbek a Renault motorral

Gphírek2015.03.27, 11:59

A Malajziai Nagydíj első edzésnapján Ricciardo és Kvjat is úgy érezte, előreléptek a vezethetőség terén.

A gondjai ellenére Hamilton volt a leggyorsabb délután

Gphírek2015.03.27, 12:01

A Mercedesnek nem működött a telemetriája, és a motorját is szerelni kellett, ennek ellenére ő végzett az élen a Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén. Räikkönen megelőzte Rosberget, Vettel megpördült, a Red Bull szenvedett.

Rosberg a Ferrarikat előzte meg, Hamilton Mercedese elromlott

Gphírek2015.03.27, 05:13

A Malajziai Nagydíj nyitóedzésén nem született különösebb meglepetés, Hamilton azonban rögtön lépéshátrányba került egy motorhiba miatt. Vettel is időt vesztett, Alonso megelőzte a Force Indiákat.

A leggyorsabb szauna - Malajziai Nagydíj előzetes

Gphírek2015.03.27, 05:02

Az idény második versenyhétvégéjén a szepangi pályára látogat a mezőny, amely a fullasztó hőség ellenére is az egyik legnépszerűbb Hermann Tilke kreációi közül. A Mercedes megint tarolhat, Alonso és Bottas az idén először versenyezhet.

Alonso mégis mindenre emlékszik a balesetéből

Gphírek2015.03.26, 10:50

Biztos benne, hogy a kormánymű hibája miatt csúszott ki, a szél ebben szerinte nem játszhatott szerepet. Csak a pályakórházban veszítette el az eszméletét. Már eldőlt, hogy Malajziában versenyezhet.

Alonso nehéz visszatérésre számít, de felkészült

Gphírek2015.03.25, 12:54

Tudja, hogy nehéz dolga lesz Malajziában, de szerinte nem lesz gond az edzettségével. A McLaren nem szeretné, ha a spanyolt egész hétvégén a balesetével kapcsolatos kérdésekkel bombáznák.

Kitart tavalyi gumiválasztásai mellett a Pirelli

Gphírek2015.03.04, 18:15

A hátsó abroncsok szerkezetén változtattak, de a szezon első négy versenyére így is ugyanazokat a keverékeket viszik, mint egy évvel ezelőtt.

A Bianchi-baleset miatt előrehozhatják a Malajziai Nagydíj rajtját

Gphírek2015.01.15, 13:53

A verseny rendezői fontolgatják az egy órával korábbi rajt lehetőségét, hogy elkerüljék az esőt és a sötétedést. Egyelőre nem szeretnének villanyfényes futamot rendezni.

A Williams elnézést kért a versenyzőitől

Gphírek2014.04.04, 14:28

Sajnálják, hogy a múlt hétvégén, Malajziában rosszul kezelték a helyzetet, amikor Massát Bottas elengedésére kérték. A pilótákban nem maradt szálka.

Gyorsan járj, tovább érsz! - Szepangi Görbe Tükör

Gphírek2014.04.02, 08:31

Akár kimondta, akár nem, Hamilton tényleg tönkreverte Rosberget a Malajziai Nagydíjon, ráadásul úgy, hogy közben kevesebb benzint is használt el. Ez jó hír a reformok szempontjából, a többiek azonban kezdhetnek aggódni, mert a Mercedes fölénye még nagyobb, mint amekkorának látszott.

Bokszkiállás-elemzés a Malajziai Nagydíjról

Gphírek2014.03.30, 17:35

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

Räikkönen Ferrarija megsérült a koccanásnál

Gphírek2014.03.30, 17:12

Amikor a rajtnál defektet kapott, a gumi kárt tett a padlólemezben, ezért az autó másképp viselkedett, mint addig. Alonso egész nap lassúnak érezte a Ferrarit.

Hamilton még nem gondol a vb-címre

Gphírek2014.03.30, 16:02

A brit „hihetetlenül boldog”, hogy az ausztráliai fiaskó után Malajziában minden tökéletesen alakult számára. Rosberg elismeri, hogy csapattársa ezúttal egyszerűen gyorsabb volt.

Magnussen elismeri, hogy ő hibázott

Gphírek2014.03.30, 15:42

Vállalta a felelősséget azért, hogy a Malajziai Nagydíj elején nekiment Räikkönen Ferrarijának. A McLaren elégedetlen a vasárnap szerzett 10 ponttal, pedig Button szerint nem szerepelhettek volna jobban.

Ricciardo még Bahreinre is rajtbüntetést kapott

Gphírek2014.03.30, 14:44

Az ausztrál kálváriája nem ért véget a kiesésével, a veszélyes kiengedés miatt tovább büntette az FIA. Vettel a malajziai 3. helye után úgy érzi, a Red Bull hamarosan visszatérhet az élre.

A leggyorsabb körök a Malajziai Nagydíjon

Gphírek2014.03.30, 14:03

Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Williams: Massa nem tagadta meg az utasítást

Gphírek2014.03.30, 13:07

A brazil úgy érzi, nem ártott a csapatának azzal, hogy nem engedte maga elé a gyorsabb Bottast. A finn egyelőre nem akarja kommentálni az incidenst.

A Mercedesek kettős győzelmet arattak Malajziában

Gphírek2014.03.30, 17:52

A száraz versenyen a 23. sikerét elkönyvelő Hamilton 17 másodpercet vert saját csapattársára, Rosbergre is. Vettel idén először felállhatott a dobogóra, de a Mercedesekkel nem tudta tartani a lépést, és Alonso sem jutott előrébb a 4. helynél, ahonnan rajtolt. Räikkönen már a rajtnál elvesztette a pontszerzési esélyét, amikor Magnussen hátulról nekiment, míg a Williamsnél dráma bontakozott ki, Massa ugyanis megtagadta a csapat utasítását, hogy engedje el Bottast.

Räikkönen elégedetlen a 6. rajthellyel

Gphírek2014.03.29, 16:45

Nem elégedett a szepangi időmérőn megszerzett 6. rajthelyével, de úgy érzi, a Ferrari jó irányba halad az autó fejlesztéseivel.

A Malajziai Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2014.03.29, 16:41

Valtteri Bottast 3 hellyel hátrébb sorolták, amiért akadályozta Daniel Ricciardót a Q2 után. Így alakult ki a végső sorrend.

Előző
Következő