Forma-1 Kínai Nagydíj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Lewis Hamilton
- Sebastian Vettel
- Scuderia Ferrari
- Red Bull Racing
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Alonso: A McLaren kényelmesen befért volna a Q3-ba
Pont rosszkor jött nekik Hülkenberg balesete és a piros zászló, így a McLaren-Honda továbbra is adós a Q3-ba való bejutással, de Button szerint így sem tragikus az eredményük.
Hamilton vadiúj motorral indít támadást az utolsó rajtkockából
Az MGU-H romlott el Mercedesében az idõmérõn, és a futamra egy teljesen új erõforrást szerelnek be az autójába. Úgy döntött, hogy a bokszutca helyett az utolsó rajtkockából fog rajtolni.
Räikkönen: Megvolt az esély a pole pozícióra
A finn pilóta kétszer is elnézte a hajtûkanyart, csapattársa pedig a gumikkal kockáztatott, de õ sem futott elég jó kört ahhoz, hogy a rizikója kifizetõdjön. A Red Bullt mindenképpen megelõzné.
A Ferrarik hibáztak, Rosberg triplán örülhetett a kínai idõmérõn
Az elhúzódó sanghaji idõmérõn Rosberg háromszorosan örülhetett: amellett, hogy megszerezte a pole-t, jelentõs stratégiai elõnybe került a futamra, ráadásul Hamilton az ERS meghibásodása miatt csak a mezõny végérõl rajtolhat. Räikkönen és Vettel is rontott az utolsó mért körében, így Ricciardo beslisszolt eléjük a rajtrácson.
Vettel vizes pályán állt az élre az idõmérõ elõtt
A kezdetben szakadó esõ alábbhagyott Kínában, így nem fulladt unalomba az idõmérõ elõtti utolsó tréning. Az intermediate gumikon Vettel Bottast és Pérezt elõzte meg a tabellán, a Mercedesek nem tettek meg mért kört.
300-as tempónál tört el a Renault felfüggesztése
Úgy tûnt, a Renault is hasonló gumiproblémával szembesült, mint a Williams, de Kevin Magnussen szerint teljesen más történt.
A Mercedes már megint tarthat Räikkönentõl - esélylatolgatás
Az elmúlt egy évben csak most fordult elõ másodszor, hogy az elsõ edzésnapon a Ferrari volt a leggyorsabb, és a versenytempójuk még biztatóbbnak tûnik. Máskor talán örülnének az idõmérõre beígért esõnek, de Kínában pont ellenük dolgozhat.
Alonsónak még fájdalmai vannak, de versenyezni fog
A McLaren pilótája csütörtökön azt mondta, teljesen felépült, a pénteki edzések után viszont elárulta, hogy a repedt bordái miatt óvatosan kell mozognia.
Hamilton a széllel, Rosberg a gyújtással küszködött
A világbajnoki címvédõ nem találta a helyét az autóban, de csapata sokat javított a helyzetén. Hamilton úgy véli, a gumikopás kulcskérdés lesz a Kínai Nagydíjon.
A fékhûtõk nyírták szét a Williams felnijeit
A délelõtti defekteket végül egy aprónak tûnõ beállítási változtatásra vezették vissza Kínában. Délután behozták az elvesztegetett idõt.
A Ferrari versenyzõi gyorsak, de elégedetlenek
A pénteki második szabadedzésen legyõzték a Mercedeseket, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel mégsem volt feldobva. Nem tetszik nekik az autójuk, és fõleg a gumik viselkedése.
Alonso megkapta a végleges rajtengedélyt
Az összes akadály elhárult Fernando Alonso elõl, így a McLaren kétszeres világbajnoka biztosan részt vehet a vasárnapi Kínai Nagydíjon. Ha mégis panaszai adódnak, azonnal meg kell állnia.
Räikkönen és Vettel lenyomta a Mercedeseket Kínában
Péntek délután a két Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak, elég simán utasították maguk mögé Rosberget, aki pedig Hamiltont elõzte meg viszonylag könnyedén. A címvédõ megint kétszer is lesodródott a pályáról, Gutiérrez Haasján kigyulladtak a hátsó fékek.
A felnik okozhatták Massa defektjeit
Három baleset is történt a Kínai Nagydíj elsõ szabadedzésén, mindegyik összefüggésbe hozható a gumikkal, de a Pirelli szerint nem az abroncsaik felelõsek a történtekért.
Leszakadó gumik miatt botrányba fulladt az elsõ edzés
A Kínai Nagydíj hétvégéje kicsúszásokkal és megszakításokkal kezdõdött. Massa bal hátsó gumija kétszer is, Magnussené egyszer leszakadt, de ezúttal valószínûleg nem a Pirelli hibájából. Az élen a Mercedesek végeztek, Rosberg azonban motorproblémákba ütközött.
Rosberg: Hamilton a 6. helyrõl is gyõzhet
A német pilóta nem kényelmesedik el azért, mert csapattársa rajtbüntetést kapott, és a Ferrarikat sem írja le zûrös szezonkezdetük ellenére. Tagadta, hogy a szerencsének köszönhette a gyõzelmeit.
Ezúttal Bottas kapja meg a Williams új orrát
A grove-i istálló Bahrein óta nem tudott még egyet gyártani az új alkatrészbõl, ami Felipe Massa autóján ráadásul nem is vált be. A Kínai Nagydíjon Valtteri Bottas próbálhatja ki.
Alonso versenyezhet, de újabb vizsgálatok várnak rá
A kétszeres világbajnok részt vehet a Kínai Nagydíj elsõ szabadedzésén pénteken, de utána ismét megvizsgálják, és csak a friss eredmények ismeretében kaphat végleges rajtengedélyt.
Räikkönen: Megbízhatóbb Ferrarira van szükség
A 2007-es világbajnok még mindig elégedett az olasz csapat autójával, a tempóra nincs is panasza, de két motorhiba után úgy véli, akad még teendõje a maranellói istállónak.
Hamilton Sanghajban veszít a legkevesebbet a rajtbüntetéssel
A világbajnoki címvédõ autójában kicserélték a sebességváltót, ezért 5 hellyel hátrasorolják a sanghaji rajtrácson. A Mercedesnél azt mondják, Hamilton itt veszít ezzel a legkevesebbet.
Elõzetes: magához tér-e a rajtbüntetésbõl Hamilton Kínában?
Az elmúlt két évben a brit uralta a Kínai Nagydíjat, de a zsinórban hatodik gyõzelmére törõ Rosberg nem akarja kiengedni a kezébõl az irányítást. Az izgalmas stratégiai harc valószínûleg Sanghajban sem marad el, ráadásul esõt is jósolnak a hétvégére - de Hamilton hátrányból indul. Elõzetes.
Alonso csak reméli, hogy versenyezhet a hétvégén
A kétszeres világbajnok továbbra sem tudja, hogy megkapja-e a szükséges engedélyeket, mivel csak csütörtökön vesz részt a kötelezõ orvosi vizsgálaton. Vandoorne továbbra is készenlétben a McLarennél.
Extrém stratégiákra számít a Mercedes Kínában
Ha hûvös lesz, már az 5. körben sor kerülhet az elsõ kerékcserékre, mivel a Q3 résztvevõi várhatóan a szuperlágy gumikon rajtolhatnak majd.
Megint az utolsó pillanatban dõl el, hogy Alonso versenyezhet-e
Sanghajban hoznak majd döntést az FIA orvosai, de Eric Boullier szerint a spanyol magabiztosan készül a szezon következõ fordulójára.
Hamilton, Rosberg és a Ferrari Kínára is variálnak a gumikkal
A leginkább agresszív viszont a Williams és a Haas volt a gumiválasztás terén. Kínában ismét nagy taktikai harc várható a mezõny összes részében.
Rosberg nem bánta meg a kifakadását
Szerinte tisztázni kellett „a tényeket” a sanghaji versennyel kapcsolatban. Hamiltonnak nincsenek gondjai vele, de Vettel érti, hogy Rosbergnek mi nem tetszett.
Nem haragszik Hamiltonra az arcon locsolt hosztesz
A brit versenyzõt sokan szexizmussal vádolták a Kínai Nagydíj után, de a pezsgõvel lelocsolt lány nem tulajdonít nagy jelentõséget az ügynek. Hamiltont a hazájában már huligánnak is nevezte a sajtó.
Magad, Rosberg uram, ha szolgád nincsen! - Sanghaji Görbe Tükör
A Mercedes a Kínai Nagydíjon visszatért a csúcsra, de így sem úszta meg belviszály nélkül. Rosberg a felesleges hõbörgéssel csak a saját gyengeségét leplezte le, miközben a Ferrarinál Räikkönen egyre látványosabban kezdi meghálálni a vezérkar bizalmát. Ha így folytatja, a gyõzelmekre is esélyes lesz.
Rosberg lehiggadt a veresége után
Megmagyarázta, hogy miért nem indított keményebb támadást Hamilton ellen, és hozzátette, hogy egy „konstruktív” megbeszélés után tisztázták a Sanghajban történteket a Mercedesnél.
Bokszkiállás-elemzés a Kínai Nagydíjról
A versenyzõk összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
A Mercedes védelmébe vette Hamiltont
Lauda szerint a brit semmi rosszat nem csinált a Kínai Nagydíjon, egyszerûen jobb volt Rosbergnél. Wolff is biztos benne, hogy Hamilton nem szándékosan tartotta fel Rosberget.
Massa javítani akar a rajtján
Kínában nem sikerült jól a rajtja, ezért a következõ idõszakban odafigyel, hogy legközelebb ne forduljon elõ ilyesmi. A Williams egyelõre képtelen felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Ferrarival.
A Red Bull ezután is számíthat motorhibákra
Ricciardo egész versenyét meghatározta, hogy az indulás után visszaesett a 17. helyre. Kvjat motorhiba miatt esett ki, a Renault további problémákra számít.
Vettel: Nem volt mód a Mercedes legyõzésére
Úgy érzi, Sanghajban mindent megtettek a Ferrarival, amit lehetett. Kimi Räikkönen optimista, és úgy véli, a szezon késõbbi részében rendszeresen felvehetik a harcot a Mercedesszel.
A leggyorsabb körök a Kínai Nagydíjon
Az összes versenyzõ leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.
Hamilton: Minden tökéletesen mûködött
A Mercedesnek ezúttal sem a balansszal, sem a gumikopással nem volt problémája, ezért Kínában nem jelentettek rájuk veszélyt a Ferrarik. Rosberg viszont korán elhasználta az abroncsait, miután Vettel taktikájára kellett reagálnia.
Buttont megbüntették az ütközésért
A sportfelügyelõk utólag idõbüntetést és büntetõpontokat adtak a McLaren pilótájának, amiért kilökte Pastor Maldonadót a Kínai Nagydíjon. Button elismerte, hogy rosszul mérte fel a helyzetet az elõzési kísérletnél.
Rosberg mérges, amiért Hamilton feltartotta
Szerinte Hamiltonnak nem csak a saját versenyével kellett volna törõdnie, hiszen õt negatívan befolyásolta azzal, hogy idõnként lassan haladt elõtte. A brit szerint nem az õ dolga, hogy segítse Rosberget.
Hamilton nyert, Vettel a táv feléig tapadt a Mercedesekre
Vettel a lágy gumikon néhány másodperces távolságban loholt Hamilton és Rosberg mögött Kínában, de az utolsó etapban már az õt üldözõ csapattársára, Räikkönenre kellett figyelnie. Hamilton, amikor kellett, odalépett a gázra, és magabiztosan gyõzött.
A McLaren fejlõdött, de nem eleget
Kicsit keserû a csapat szájíze, mert az edzések során mutatott javulást látva abban bíztak, hogy versenyzõik nem az utolsó elõtti rajtsorból indulnak a Kínai Nagydíjon. Az idõmérõre nem fejlõdtek eleget.
Ricciardo a Williamsekkel harcolna
Az ausztrál biztos benne, hogy a Red Bullnak Kínában jobb versenye lehet, mint Malajziában, a legjobb öt közé szeretne kerülni. Kvjat örülne, ha végre lenne egy normális edzésnapja.
A Mercedes még mindig veszélyesnek érzi a Ferrarit
Hiába nyerték meg óriási fölénnyel az idõmérõt, szerintük a versenyen fordulhat a kocka. Rosberget nagyon bosszantja, hogy hajszálnyival kikapott Hamiltontól a kínai idõmérõn.
Bottas a Williams hátuljával küszködött az idõmérõn
Felipe Massa elégedett a 4. rajthelyet jelentõ körével, Bottast azonban az autó instabil hátulja hátráltatta. A finn tart tõle, hogy mindkét Ferrari megelõzheti a versenyen, de mindent megtesznek azért, hogy ne így legyen.
Vettelt meglepte a Mercedes fölénye
James Allison, a Ferrari mérnöke elismerte, hogy a második rajtsor megszerzésére törekedtek a kínai idõmérõn, ezért nem elégedettek Kimi Räikkönen 6. helyével. A 3. pozícióból rajtoló Sebastian Vettel azonban derûsebb, és úgy érzi, a futamon közelebb férkõzhetnek a Mercedeshez, amely a vártnál nagyobb elõnnyel nyerte az idõmérõt.
Hamiltoné a pole, a Ferrari a Williamsszel vívott
A Mercedes a vártnál nagyobb elõnnyel nyerte meg a Kínai Nagydíj idõmérõ edzését, Rosberg csak néhány századdal maradt le a pole pozícióról. A két Williams befért Räikkönen elé, a McLarenek ezúttal sem tudtak bejutni a Q2-be.
Hamilton megõrizte az elõnyét, Alonso McLarenje elromlott
Nico Rosberg továbbra sem tudja felvenni a versenyt csapattársával Kínában, több mint két tizedmásodperc volt a hátránya az utolsó edzésen. A Ferrari továbbra is a második erõ, a Red Bull a Williams elõtt maradt, Alonso McLarenje pedig már a legelsõ körében lerobbant.
Újrázhat-e a Ferrari a hétvégén? - esélylatolgatás
A Ferrari Kínában is megtartotta a Mercedesszel szembeni elõnyét a gumikezelés terén, de a hûvösebb idõ miatt ezt nehéz lesz gyõzelemre váltaniuk - amíg bírják az abroncsai, Hamilton a lágy keverékkel körülbelül fél másodperccel gyorsabb Vettelnél. A hétvége meglepetésembere Ricciardo lehet.
Alonso és Button is elégedett a McLaren fejlõdésével
A McLaren versenyzõi Kínában a középmezõnyben végeztek, és mindketten javulásról számoltak be. Buttonnak megjött az önbizalma az autóban, de úgy véli, a hosszú etapos teljesítményükön még van mit csiszolni.
A kerékagy túlmelegedése okozta Kvjat fékhibáját
A problémának nincs köze ahhoz, hogy a Red Bull a Kínai Nagydíjtól újra Brembo fékeket használ. Ricciardo szerint végre jó irányba haladnak.
Vettel nem tartja legyõzhetõnek a Mercedest
A Ferrari versenyzõi elégedettek a pénteki edzéseken mutatott tempójukkal, de Vettel szerint reálisan nézve csak az lehet a céljuk, hogy minél közelebb kerüljenek a Mercedesekhez. Räikkönen a fékproblémái ellenére is hasznos napot zárt Kínában.
Hamilton: A Ferrari megint elkaphat minket
Rosberg szerint egy körön a Mercedes a leggyorsabb, de a versenytempóval kapcsolatban már bizonytalanabb. Hamilton a közepes gumik mûködésével volt elégedetlen Kínában.
A hátsó szárny hibája miatt csúszott ki Massa
Kikapcsolt a légterelõ, ezért szenvedett kis híján hatalmas balesetet a brazil versenyzõ Sanghajban. Massa bánja az elvesztett edzésidõt, és lehet, hogy a megsérült új elsõ szárnyra sem támaszkodhat a hétvégén.
Edzés közben rohant át egy nézõ a célegyenesen
Egy vakmerõ nézõ átszaladt a pályán két autó között a Kínai Nagydíj pénteki edzésén, hogy a bokszutcába bejutva beülhessen egy F1-es autó volánja mögé. Ötletét nem díjazták, a férfit rendõrök vezették el.
Hamiltont Räikkönen követte a délutáni edzésen
Hamilton a Kínai Nagydíj második gyakorlásán is magabiztos elõnnyel szerezte meg az 1. helyet, de ezúttal Kimi Räikkönen férkõzött a legközelebb hozzá, miután Nico Rosberg hibázott a leggyorsabb körében. Felipe Massa elkerült egy nagy balesetet, Danyiil Kvjat fékhibát szenvedett, egy vakmerõ nézõ pedig átszaladt a pályán.
A Mercedes óriási elõnnyel nyitotta a kínai hétvégét
Ezúttal a Ferrari sem tudta tartani velük a lépést, Hamilton több mint egy másodpercet vert Vettelre a viszonylag hûvös, de napos idõben zajló edzésen. A koszos pályán sokan hibáztak, de a megpördüléseknél nagyobb gond nem történt.
A sanghaji hûvösben lazíthat a Mercedes - Kínai Nagydíj elõzetes
Vettel meglepõ gyõzelme után sokan bíznak benne, hogy valóban véget érhet a egyeduralmuk, de az alacsonyabb hõmérséklet és a hosszú egyenesek újra a Mercedesnek kedvezhetnek.
Kitart tavalyi gumiválasztásai mellett a Pirelli
A hátsó abroncsok szerkezetén változtattak, de a szezon elsõ négy versenyére így is ugyanazokat a keverékeket viszik, mint egy évvel ezelõtt.
Félrehallás miatt intették le korán a Kínai Nagydíjat
A célegyenesben posztoló zászlós bíró rosszul hallotta a fõnöke utasítását a rádión. Már korábban is volt példa ilyesmire.
Adattengerbe fullad a Forma-1 - Sanghaji Görbe Tükör
A pilóták nemcsak a pályán, hanem grafikonok tanulmányázásával is küzdenek egymással. A csapattárs minden titkát és trükkjét megmutató telemetria valószínûleg sokkal inkább felelõs a versenyzõk közötti különbségek elmosásáért, mint a mérnöki leleményesség, pedig mint a Kínai Nagydíjon is bebizonyosodott, nélküle is mûködne a Forma-1.
Räikkönen a vezetési stílusát okolja a problémáiért
A finn Kínában is küszködött az autójával, és csak a 8. helyen végzett, pedig Fernando Alonso a dobogóra is felállhatott. Räikkönen úgy véli, nem tudja üzemi hõmérsékletre melegíteni a gumikat.
Bokszkiállás-elemzés a Kínai Nagydíjról
A versenyzõk összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
Hamilton: Nem vaktában módosítottunk a beállításokon
A Kínai Nagydíj gyõztese azt mondja, hogy a csapat tudatosan, és nem kísérletezve variálta át az autó beállításait az edzések után. Nico Rosberg örül, hogy a nehéz hétvégét a 2. helyen zárhatta.
Túl korán lengették a kockás zászlót a Kínai Nagydíjon
Tévedésbõl egy körrel hamarabb lengették meg a kockás zászlót a kelleténél, ezért a tervezett 56 helyett hivatalosan csak 54 körös lett a sanghaji futam.
Grosjean váltóhiba miatt esett ki
A Lotus a javulás jeleit mutatta a Kínai Nagydíjon: Pastor Maldonado az utolsó helyrõl feljött a középmezõny végére, Romain Grosjean pedig pontszerzõ helyrõl esett ki. A franciának szinte az összes fokozata elromlott a váltóban.
Vettel állítja, hogy szándékosan engedte el Ricciardót
Sebastan Vettel nehezen engedte el maga mellett csapattársát, pedig rádión ismét utasították erre. Ricciardo nem biztos benne, hogy a német szándékosan húzódott félre.
Button nem érti, miért esett vissza a McLaren
A jó idénykezdet után a csapat zinsórban másodszor távozik pont nélkül egy versenyhelyszínrõl, és Button nem érti, hogy miért. Kevin Magnussen a leszorítóerõt hiányolja.
A leggyorsabb körök a Kínai Nagydíjon
Az összes versenyzõ leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.
Hamilton simán nyert, Alonso dobogóra állhatott
A Mercedes brit versenyzõje rajt-cél gyõzelmet aratott Kínában, de a bajnokságban még mindig Nico Rosberg vezet, aki a gyenge rajtja után felküzdötte magát a 2. helyre. Alonso megelõzte a Red Bullokat , és idén elõször állhatott dobogóra. Sebastian Vettel ismét csak Daniel Ricciardo mögött ért célba.
Nem volt tapadása a McLareneknek az idõmérõn
Kiestek már a Q2-ben, mert a hûvös idõben nem tudták kellõen felmelegíteni a gumikat. Eric Boullier elismerte, hogy gyengén teljesítettek.
Alonso a Red Bull-lal akar harcolni
A Mercedest utolérhetetlennek érzi, de reméli, hogy legalább a Red Bull-okkal felveheti a harcot. A spanyol elégedett a Ferrari fejlesztéseivel, Kimi Räikkönen azonban szenvedett az idõmérõn.
Vettel: Ricciardo jobb munkát végez nálam
A német idén négybõl háromszor kikapott új csapattársától, akirõl a kínai idõmérõ után elismerõen nyilatkozott.
A Williams örül, hogy javult esõben
A szezon elején úgy érezték, hogy a rossz idõjárással sokat buktak, de Kínában megmutatták, hogy fejlõdtek. Száraz pályán még erõsebbek lehetnek.
Részidõk, sebességek: Kínai GP., idõmérõ
A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.
Rosberget félrevezette a kijelzõje
A kijelzõjére pillantva azt hitte az utolsó körében, hogy minden mindegy alapon kockáztathat az utolsó kanyarban, holott valójában jobban állt, mint korábban. Lewis Hamilton kényelmes elõnnyel szerezte meg a pole pozíciót Kínában, de kicsit tart a versenytõl.
Hamiltoné a pole, a Red Bullok megelõzték Rosberget
Hamilton elsõségéhez nem fért kétség, hat tizedmásodperces elõnnyel szerezte meg az elsõ rajtkockát a Kínai Nagydíjra. A 2. helyre Daniel Ricciardo jött be, megelõzve csapattársát, Sebastian Vettelt, valamint a sokat hibázó Nico Rosbeget. Kimi Räikkönen már a Q2-ben búcsúzott.
Részidõk, sebességek: Kínai GP., harmadik szabadedzés
A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.
Esõben rendezték az idõmérõ elõtti utolsó edzést
Daniel Ricciardo futotta meg a legjobb idõt a Kínai Nagydíj utolsó gyakorlásán, amelyen vizes volt a pálya, ezért a Mercedesek mért kört sem jegyeztek, és a Ferrarik is szinte végig a garázsban maradtak. Az idõmérõre is esõ várható.
Maldonado bénázott, de a Lotus elõrelépett
A venezuelai mindkét szabadedzésen olyan hibákat mutatott be Kínában, amilyeneket egy újonctól sem várna az ember, Romain Grosjean viszont megmutatta, hogy a Lotus akár pontot is szerezhet.
Kínában végre megfuttathatják a Mercedest - esélylatolgatás
Az elõjelek biztatóak: a Red Bull nem sokkal lassabb, de kíméletesebben bánik a gumikkal, ezért egy kétkiállásos stratégia akár gyõzelemhez is segítheti õket. Ha ez mégsem jön össze, az esõ még mindig feldobhatja a küzdelmet.
A Ferrari nem bízta el magát a hirtelen javulástól
Az olasz csapatnál tisztában vannak vele, hogy a pénteki eredményekbõl nehéz kiolvasni a valós erõviszonyokat, de így is örülnek Alonso 1. és 2. helyének.
Red Bull: A Mercedes nem adott ki magából mindent
A Red Bullnál óvatos bizakodással tekintenek a kínai hétvége hátralevõ részére, mert délután Daniel Ricciardo csak fél másodperccel maradt el a nap leggyorsabbjának, Lewis Hamiltonnak a köridejétõl.
Rosberg újabb Mercedes-gyõzelemre számít
Bár a csapatnál elismerik, hogy Sanghajban jobban megszorongathatják õket, mint az elõzõ versenyeken, és Hamilton pénteken elégedetlen volt az autójával, úgy vélik, most is õk számítanak a favoritnak.
Részidõk, sebességek: Kínai GP., második szabadedzés
A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.
Alonso délután is beférkõzött a Mercedesek közé Kínában
A Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzését úgy is Hamilton nyerte meg, hogy az autóját sokáig szerelték, és utána is elégedetlen maradt vele. Rosberg csak a 3. helyet tudta megszerezni, és gyorsak voltak a Red Bullok is, Räikkönennek viszont nem ment jól.
Részidõk, sebességek: Kínai GP., elsõ szabadedzés
A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.
Alonso az élen, Räikkönen ki sem ment a pályára
A Kínai Nagydíj nyitóedzésén meglepetésre Fernando Alonso volt a leggyorsabb, aki kényelmes, 4 tizedes elõnnyel utasította maga mögé Nico Rosberget, miközben Kimi Räikkönen egy mért kört sem tudott megtenni, és Lewis Hamilton is mûszaki problémákkal küszködött.
A leghosszabb egyenes - Kínai Nagydíj elõzetes
Húsvét hétvégéjén a Kínai Nagydíjjal folytatódik a 2014-es világbajnokság Sanghajban, ahol az idény leghosszabb egyenese mellett a változékony idõjárási körülmények is megnehezíthetik az istállók dolgát. A Ferrari új csapatfõnökkel próbál felzárkózni, a Mercedes pedig ott folytatná, ahol Bahreinben abbahagyta.
Változtatott tavalyi gumiválasztásain a Pirelli
Bejelentették, hogy melyik keverékeket fogják használni az elsõ négy nagydíjon. Ausztráliában a keményebb, Bahreinben a lágyabb irányba tolták el a csúszkát.
A gumik változtatása ellen lobbiznak a csapatok
Bár a Kínai Nagydíj után felerõsödtek a gyorsan elhasználódó abroncsokat kritizáló hangok, úgy tûnik, a csapatok többsége mindent megtenne, hogy a Pirelli ne változtasson rajtuk.
Pérezt meglepte, de nem érdekli a kritika
Sergio Pérez nem érti, hogy egyetlen rosszul sikerült hétvége után miért kezdték el nyíltan kritizálni a McLarennél. Csapata szerint keményebben kellene versenyeznie, ellenfelei viszont túl agresszívnak látják.
Elõzésbõl is megárt a sok - Sanghaji Görbe Tükör
A Kínai Nagydíj a felszínen izgalmas volt, az elõzések számának bûvöletébõl feleszmélve mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy a Forma-1 nem lépte-e át a sport és a cirkusz közötti keskeny, de annál fontosabb határvonalat.
Rosberg ügyesen nyírta ki Button álomrajtját
Räikkönen és Rosberg is rosszul indult a 2013-as Kínai Nagydíj rajtjánál, így a két Ferrarinak ölébe hullott a dobogós pozíció. Button kis szerencsével négy helyet is javíthatott volna, ami a páros sorból, kemény gumikon szenzációs lett volna.
Bokszkiállás-elemzés a Kínai Nagydíjról
A versenyzõk összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
Räikkönen a törött orral bukhatta a gyõzelmet
A Lotus elemzése szerint a teljes távon épp annyit vesztett, amennyivel Alonso mögött ért célba Kínában. Pérezt okolja a kárt okozó incidensért.
Button nem élvezte a küzdelem nélküli versenyt
Úgy érezte magát a kínai futamon, mintha a Le Mans-i 24 órás versenyen egy alacsonyabb kategóriában induló autót vezetve le kellett volna húzódnia a gyorsabbak elõl. Az alternatív stratégia nélkül viszont nem érhetett volna célba az 5. helyen.
Ezért úszta meg Vettel és Räikkönen a DRS használatát
A Kínai Nagydíj elején nyolcan is a tilalom ellenére használták a DRS-t, de egyikük sem kapott büntetést, mert a sportfelügyelõk figyelembe vették az enyhítõ körülményeket.
Vettel: Alonso túl gyors volt
Sebastian Vettel úgy véli, a Red Bullnál helyesen döntöttek, amikor a verseny érdekében beáldozták az idõmérõt. Szerinte nem volt reális esélye a gyõzelemre.
A leggyorsabb körök a Kínai Nagydíjon
Az összes versenyzõ leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.
Kínai Nagydíj: Versenyzõi nyilatkozatok vasárnapról
Reakciók a Spanyol Nagydíjról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bõvítjük a cikket az összes nyilatkozattal.
Webbert büntették az ütközés miatt
Az ausztrál csalódott, hiszen elkerülhetõnek tartotta az ütközést, szerinte Vergne volt a hibás.