Forma-1 Japán Nagydíj

címke rss

A Mercedes háborog, amiért keveset mutatták a közvetítésben

Gphírek2015.09.27, 14:10

Nem értik, miért tûntek fel a szokásosnál jóval kevesebbszer a képernyõn, Lauda kérdõre is vonja miatta Ecclestone-t. A Mercedes szerint nem azért hanyagolták õket, mert nem adnak motort a Red Bullnak.

Bokszkiállás-elemzés a Japán Nagydíjról

Gphírek2015.09.27, 14:05

A versenyzõk összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

Ricciardo azt hitte, elég helyet ajándékoznak neki

Gphírek2015.09.27, 13:15

Räikkönen és Massa kevesebb helyet hagyott neki, mint amire számított, de senkit nem akar hibáztatni a defektjéért. Kvjat szinte az egész versenyen unatkozott és bosszankodott.

A Williams bánja, hogy késõn hívták ki Bottast kerékcserére

Gphírek2015.09.27, 13:15

Ez a finn 4. helyébe került, ami Kimi Räikkönen ölében landolt. A csapat erõsebb formára számított Japánban.

Lewis Hamilton lett a befutó a Japán Nagydíjon

Archívum2015.09.27, 12:17

A világbajnoki címvédõ Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat.

Rosberg: Rajtam múlt, hogy nem ütköztem Hamiltonnal

Gphírek2015.09.27, 13:16

A német úgy érzi, ha a rajtnál nem adta volna fel a harcot, összeakadtak volna Hamiltonnal. A brit szerint egyértelmû volt, hogy övé a kanyar, és leírhatatlanul boldog, amiért utolérte Sennát a gyõzelmek számában.

Vettel poénját nem értékelte Rosberg

Gphírek2015.09.27, 13:15

"Megint túl alacsony keréknyomást használtatok?" - kérdezte Vettel tréfásan a honfitársát a hivatalos sajtótájékoztatón, de Rosberg nem igazán vette a lapot. A Ferrarinál nem bánkódnak amiatt, hogy a szingapúri gyõzelem után ezúttal kikaptak a Mercedestõl.

A leggyorsabb körök a Japán Nagydíjon

Gphírek2015.09.27, 11:05

Az összes versenyzõ leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Hamilton már a rajtnál elintézte Rosberget Szuzukában

Gphírek2015.09.27, 13:14

Egy kemény manõverrel a Japán Nagydíj második kanyarjában az élre állt, amitõl a csapattársa hátraesett, és még a 2. helyért is meg kellett küzdenie. A Mercedesek mögött a két Ferrari végzett, a frusztrált Alonso beszólogatott a Hondának a rádión.

Lufivá fújódó gumik bolondíthatják meg a Japán Nagydíjat

Gphírek2015.09.26, 18:33

A Pirelli Szuzukában is emelt az egy évvel ezelõtti keréknyomáson, amitõl több versenyzõ szerint túlmelegszenek a gumik. A gumiszállítónál úgy vélik, minden rendben van.

A Japán Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2015.09.26, 13:01

Hülkenberg a Szingapúri Nagydíjon történt ütközéséért hozott magával egy 3 rajthelyes büntetést, Verstappent pedig ugyanennyivel sorolják hátrébb, amiért a Q1-ben veszélyesen parkolta le az autóját. Kvjat autója annyira megrongálódott a balesetben, hogy a javítások után csak a bokszutcából indulhat.

Alonso 100 szett gumival sem lett volna gyorsabb

Gphírek2015.09.26, 13:01

Karrierje legjobb szuzukai körének nevezte azt, amivel 14. lett az idõmérõn. Button viszont mérges a McLarenre, mert a protokollal ellentétben senki sem tájékoztatta arról, hogy az elsõ mért köre elõtt melyik motor-üzemmódba kell kapcsolnia.

Verstappent megbüntették a veszélyes leparkolásért

Gphírek2015.09.26, 12:34

Három hellyel hátrasorolták az idõmérõ után, mert nem biztonságos helyen állította le az autóját, pedig megtehette volna. Kvjat csak a bokszutcából kezdi meg a versenyt.

Bottasnál tökéletesen beváltak az utolsó simítások

Gphírek2015.09.26, 12:04

Az idõmérõ elõtt megváltoztatott beállítások eredményesek voltak az autóján. Felipe Massa nem aggódik a Red Bull formája miatt.

Räikkönen: A 3. helyhez is megvolt a tempóm

Gphírek2015.09.26, 11:56

A Ferrari mindkét versenyzõje úgy véli, több volt az autójában a szuzukai idõmérõn, de a Q3 végén lengetett piros zászlók miatt ezt nem tudták megmutatni. Vettel már a rajtnál elõrébb kerülne.

Hamilton legalább 2 tizedet javíthatott volna

Gphírek2015.09.26, 11:03

De Nico Rosberg is azt mondja, hogy az utolsó körében gyorsult volna, ha nincs Danyiil Kvjat balesete. Úgy érzi, annyira jó a Mercedes, mintha sínen húznák.

Kvjat: Amatõr hibát vétettem

Gphírek2015.09.26, 14:49

Rendben van a szuzukai idõmérõn elszenvedett hatalmas baleset után, és sajnálja, hogy amatõrnek nevezett hibája miatt túlóráznia kell a Red Bull szerelõinek.

Kvjat óriási balesete pole-hoz segítette Rosberget

Gphírek2015.09.26, 18:35

A Japán Nagydíj idõmérõjének végén õ elsõre is jó kört futott, míg Hamilton elfékezte magát, és javítani már nem volt lehetõsége. Ismét a Mercedesek foglalták el az elsõ rajtsort, mögülük Bottas és Vettel rajtolhat.

A Mercedes visszatért az élre a szuzukai idõmérõ elõtt

Gphírek2015.09.26, 07:42

A Japán Nagydíj utolsó edzését már száraz pályán rendezték, és úgy tûnik, a Mercedesnél nincs válság: Nico Rosberg és Lewis Hamilton kényelmes, bár nem tetemes elõnnyel foglalta el az elsõ két helyet. A Ferrarikat Daniel Ricciardo és a Williamsek is megelõzték.

Takaréklángra kapcsolt a mezõny a szuzukai nyitónapon - esélylatolgatás

Gphírek2015.09.25, 15:05

A csapatok spóroltak a Japán Nagydíj elsõ edzésnapján, aminek leginkább az volt a haszna, hogy megóvták az autókat a károktól és meghibásodásoktól. Így viszont még legalább egy napot várni kell, hogy kiderüljön, kell-e aggódnia a Mercedesnek.

Vettel: Semmi nem derült ki az edzéseken

Gphírek2015.09.25, 13:16

A német szerint a szuzukai esõben lehetetlen volt megállapítani, hogy állnak a többiekhez képest, de legalább javult az autójuk a nap végére.

Hamilton jobban örülne, ha nem esne Szuzukában

Gphírek2015.09.25, 11:34

A Mercedes nem sok hasznos információra tett szert a Japán Nagydíj esõs edzésnapján, bár Nico Rosberg szerint a beállításokkal jól boldogultak. Az nem derült ki, hogy a hétvégén magukhoz térnek-e.

A Williams a gumikkal spórolt az esõben

Gphírek2015.09.25, 11:04

Bár az elõrejelzés szombatra és vasárnapra száraz idõt ígér, nem bízták a véletlenre, Bottas délután ki sem ment az esõáztatta pályára.

Kvjat örülne a további esõnek

Gphírek2015.09.25, 11:09

Az orosz volt a leggyorsabb a délutáni edzésen vizes pályán, és nem bánná, ha ilyenek maradnának a körülmények Szuzukában. Tudja, hogy valószínûleg nem így lesz.

Délután Kvjat állt az élre a vizes pályán Japánban

Gphírek2015.09.25, 11:18

Az elsõhöz hasonlóan a második szuzukai edzést is vizes pályán rendezték, bár egy ideig legalább nem esett az esõ. A legjobb idõt Kvjat érte el, megelõzve a Mercedeseket.

Alig gyakoroltak a csapatok a szuzukai esõben

Gphírek2015.09.25, 04:59

Carlos Sainz nyerte a Japán Nagydíj elsõ szabadedzését a Toro Rossóval, de az eredménye egyáltalán nem mérvadó, mert a csapatok nagyon kevés kört tettek meg az esõáztatta pályán. A pilóták sokat csúszkáltak, de senki nem törte össze az autóját.

Feltámad-e a Mercedes a legõrültebb hétvégén? - Japán Nagydíj elõzetes

Gphírek2015.09.24, 20:08

A pilóták imádják a szuzukai versenyhétvégét, nemcsak az élvezetes, lendületes kanyarokkal teli pálya, hanem az általuk jó értelemben õrültnek nevezett rajongók és a hangulat miatt is. A Mercedes csúnyán leszerepelt Szingapúrban, de a gyors japán pályán bebizonyíthatják, hogy csak egyszeri kisiklásról volt szó.

Pizzát kellett rendelni a Lotusnak Szuzukában

Gphírek2015.09.24, 11:26

A csapat az adósságai miatt nem kapta meg a motorhome-ként használt helyiségek kulcsát, így a tagjainak nem volt hol enniük sem, ráadásul a felszerelésük is jócskán késve érkezett meg.

Hamilton elbizonytalanodott a Mercedesben

Gphírek2015.09.23, 12:51

Nincs semmilyen információja, ami megerõsítené abban, hogy Szuzukában jobb teljesítményre lesznek képesek, mint Szingapúrban voltak. A kiesés miatt nem bánkódik, tudja, hogy nem nyerhet mindig.

Bianchi balesetének évfordulójára készül a Manor

Gphírek2015.09.22, 17:28

A sereghajtó csapat sportigazgatója, Graeme Lowdon nehéz hétvégére számít Szuzukában, ahol Jules Bianchi tavaly halálos kimenetelû balesetet szenvedett. A brit szerint már Monacóban sem volt könnyû, de onnan legalább szép emlékeik vannak.

Akinek az egyetlen ellensége a pályán a daruskocsi volt

Gphírek2015.07.20, 14:40

A 25 évesen, péntek este elhunyt Jules Bianchi örökre a valóra nem vált tehetség megtestesítõje marad, pedig a szörnyû szuzukai baleset elõtt azt lehetett tudni róla, hogy szép jövõ várhat rá, és elõbb-utóbb szinte biztosan a Ferrarinál fog versenyezni.

Bianchit találták felelõsnek a balesetéért

Gphírek2014.12.03, 18:59

A részletes vizsgálat lezárult. Bár a becsapódás erejéhez a Marussia brake-by-wire rendszere is hozzájárulhatott, fõleg õ maga volt a hibás, mert nem lassított eléggé.

Bianchi balesete ellenére biztonságos az F1

Gphírek2014.10.27, 12:44

Egy interlagosi beavatkozó bíró szerint, aki éppen egy munkagépet vezet, a Szuzukában történtek mindössze azt bizonyítják, hogy az autósportból sohasem lehet teljesen számûzni a kockázatokat. Úgy véli, a mentési protokollal nincs gond.

Mit érdemes tanulnia az F1-nek Bianchi balesetébõl? - Szuzukai Görbe Tükör

Gphírek2014.10.08, 20:16

Ki a hibás? Charlie Whiting? A Japán Nagydíj rendezõi? A sportbírók? Bernie Ecclestone? Egy olyan tragédia fölött, mint amilyen Jules Bianchié, természetesen mindenki nehezen tér napirendre, de most muszáj higgadtan, indulatok nélkül, a kötelezõ tanulságokat levonva mérlegelnünk, hogy egy fatális véletlen miatt mennyire érdemes változtatni az egész rendszeren.

Max Mosley megvédte a szuzukai döntéseket

Gphírek2014.10.08, 12:04

A Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnöke, Max Mosley védelmébe vette a múlt vasárnapi Japán Nagydíj versenyigazgatóját és pályabíróit, akik szerinte nem felelõsek Jules Bianchi életveszélyes sérüléseket okozó balesetéért. Jacques Villeneuve viszont úgy véli, sokkal több Safety Car fázisra lenne szükség.

Nem szabad elhamarkodottan reagálni Bianchi balesetére

Gphírek2014.10.07, 10:40

A versenyzõi szakszervezet, a GPDA szerint meg kell várni a történtek szakszerû elemzését. Az FIA alapos vizsgálatot ígér az ügyben.

A korai rajt megelõzhette volna a tragédiát

Gphírek2014.10.06, 12:54

Több versenyzõ szerint is hiba volt, hogy végül az eredeti idõpontban, helyi idõ szerint vasárnap 15 órakor rajtolt el a Japán Nagydíj, amely Jules Bianchi életveszélyes sérülést okozó balesetével zárult. Kimi Räikkönen és Nico Rosberg szerint viszont nem voltak rosszak az idõjárási körülmények.

Bianchi állapota továbbra is kritikus, de stabil

Gphírek2014.10.06, 15:31

A korábbi hírekkel ellentétben egyelõre lélegeztetõ gép segítségére szorul Jules Bianchi, aki a vasárnapi Japán Nagydíj 44. körében szenvedett súlyos balesetet. A francia pilótát eddig egyszer mûtötték meg, állapota még hétfõ délután is kritikus, de stabil. Az intenzív osztályon kezelik.

Bokszkiállás-elemzés a Japán Nagydíjról

Gphírek2014.10.05, 18:32

A versenyzõk összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

A leggyorsabb körök a Japán Nagydíjon

Gphírek2014.10.05, 18:17

Az összes versenyzõ leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Nem volt rossz helyen a traktor, amelynek Bianchi nekicsapódott

Gphírek2014.10.06, 08:23

A Magyar Nagydíj versenyigazgatója szerint Szuzukában a szokásos protokollnak megfelelõen zajlott a Sauber mentése, amikor Jules Bianchi Marussiája a munkagépbe csapódott. Faluvégi Péter úgy véli, amennyire kívülrõl megítélhetõ, a versenyirányítás nem hozott hibás döntéseket.

Hamilton nyert, Bianchi megsérült a Japán Nagydíjon

Gphírek2014.10.05, 13:03

A versenyt az esõ miatt a Safety Car mögül indították, majd megszakították egy idõre. Lewis Hamilton legyõzte a csapattársát, a pole-ból induló Nico Rosberget, mögöttük Sebastian Vettel végzett. A futamot végül 44 kör után le kellett fújni, mert Jules Bianchi egy daruskocsinak ütközött Adrian Sutil röviddel korábban történt kicsúszásának helyszínén.

A Japán Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2014.10.04, 13:22

Jean-Eric Vergne és Pastor Maldonado Japánban megkapta a hatodik belsõégésû motorját a szezon folyamán, amiért automatikusan tíz rajthellyel hátrébb sorolták õket. Ezért Vergne a 11. helyett a 21. kockából fog rajtolni, Maldonado pedig az utolsóból, ráadásul - mivel eredetileg a 17. pozícióba kvalifikálta magát - az új szabályok szerint a maradék 5 helyet átviszi a büntetésébõl az Orosz Nagydíjra.

Részidõk, sebességek: Japán GP., idõmérõ

Gphírek2014.10.04, 11:06

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

Rosberg magabiztosan megszerezte a pole-t Hamilton elõtt

Gphírek2014.10.04, 12:59

A Japán Nagydíj idõmérõjén a Q1-tõl eltekintve végig a német volt a gyorsabb a Mercedes versenyzõi közül, Hamiltonnak az sem segített, hogy az autója a délelõtti baleset után csak az edzés kezdetére készült el. A Williams elfoglalta a második rajtsort, Alonso beférkõzött a Red Bullok és McLarenek elé.

Részidõk, sebességek: Japán GP., harmadik szabadedzés

Gphírek2014.10.04, 06:34

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

Rosberg az élen, Hamilton összetörte a Mercedest

Gphírek2014.10.04, 05:45

A Japán Nagydíj utolsó szabadedzését Rosberg egy teljes másodperces elõnnyel nyerte meg, miután a csapattársa az idõmérõ-szimulációjához közeledve kicsúszott, és a gumifalnak ütközve megrongálta az autóját. Vettelt és Räikkönent motorhiba vonta ki a forgalomból.

Csak a tájfun fenyegeti a Mercedes gyõzelmét - esélylatolgatás

Gphírek2014.10.03, 18:18

Az Ezüstnyilak pénteken nemcsak az ellenfeleiket, hanem még magukat is meglepték a gyorsaságukkal: a Red Bull Szingapúr után azt remélte, hogy a szezon végéhez közeledve csökken a hátránya, ám ez az álom Szuzukában hamar szertefoszlott. A rossz idõ jöhet jól a Mercedes üldözõinek.

Rosberg megtalálta az elvesztett 7 ezredet

Gphírek2014.10.03, 12:16

Már a táskámban van, viccelõdött a szingapúri idõmérõre utalva. Õ és Hamilton is meglepõdött, hogy a Mercedesnek mekkora fölénye volt a Japán Nagydíj pénteki edzésnapján.

A Ferrarit és a Red Bullt célozza meg a Williams Japánban

Gphírek2014.10.03, 11:46

A Mercedest túl erõsnek érzik, de közvetlen ellenfeleikkel felvehetik a versenyt Szuzukában, mondták a Williamsnél a Japán Nagydíj pénteki szabadedzései után. Valtteri Bottas szerint beváltak a grove-i csapat új fejlesztései, Felipe Massának viszont még gyorsulnia kell.

Részidõk, sebességek: Japán GP., második szabadedzés

Gphírek2014.10.03, 09:38

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

Hamilton az élen, Ricciardo bukott

Gphírek2014.10.03, 18:10

A Japán Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén a Mercedes versenyzõi a délelõttihez képest helyet cseréltek a tabellán. A zûrzavaros másfél órában többen kicsúsztak, köztük Ricciardo is, aki már korán a falnak csapódva fejezte be a napot.

Részidõk, sebességek: Japán GP., elsõ szabadedzés

Gphírek2014.10.03, 05:39

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

Rosberg gyorsabb volt Hamiltonnál a szuzukai nyitóedzésen

Gphírek2014.10.03, 05:21

A Japán Nagydíj péntek délelõtti szabadedzését egyelõre elkerülte a rossz idõ. A két Mercedes mögött Fernando Alonso és Valtteri Bottas végzett, a 17 éves Max Verstappen bemutatkozása jól sikerült, de rossz véget ért: Toro Rossójában elromlott a motor.

A Caterham tagadja, hogy az õ ingóságaikat foglalták le

Gphírek2014.10.02, 14:38

A csõdközelben lévõ csapat tagadta azokat a híreszteléseket, melyek szerint az angliai fõhadiszállásukat a végrehajtók már ki is ürítették. A szokásos módon készülnek a Japán Nagydíjra.

Tájfun fenyegeti a Japán Nagydíjat

Gphírek2014.10.02, 12:31

A szuzukai paddockot már csütörtökön sem kímélte a vihar, de a hétvége elõrehaladtával egyre több csapadékra lehet számítani. Martin Brundle szerint a csapatok kifogyhatnak az esõgumikból.

Ahol minden kanyar élvezet - Japán Nagydíj elõzetes

Gphírek2014.10.02, 12:39

A villanyfényes szingapúri verseny után a hétvégén a régi vágású Szuzukában folytatódik a 2014-es világbajnokság. A lendületes, rendkívül gyors kanyarokkal tûzdelt pályát mindenki a kedvencei közé sorolja, a verseny pedig a kiegyenlített bajnoki küzdelem és a változékony idõjárás miatt is különleges izgalmakat ígér.

Kobajasi Japánban is rajthoz állhat a Caterhammel

Gphírek2014.10.01, 11:42

Újabb versenyen tarthatja meg a pilótaülését, péntek délelõtt azonban Roberto Merhi is újabb lehetõséget kap a vezetésre.

Button az idén már nem vár dobogót a McLarentõl

Gphírek2014.09.29, 14:43

A szuzukai pálya kihozhatja a McLaren idei gyengeségeit, figyelmeztetett Jenson Button, aki szerint az autójuk javult az idei szezon során, de így sem valószínû, hogy 2014-ben még dobogóra tudnak állni. A brit pilóta Brazíliában jobb esélyekre számít.

Verstappen zöld utat kapott a szuzukai bemutatkozáshoz

Gphírek2014.09.29, 13:43

A kötelezõ orvosi vizsgálatokat is teljesítette a holland tinédzser, így már csak az FIA-n múlt, hogy megkapja-e idõben F1-es szuperlincenszét, és tesztelheti-e a Toro Rossót a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésén. Eddig a Red Bull szimulátorában készült a bemutatkozásra.

A Red Bull két lépésben mattot ad - Szuzukai Görbe Tükör

Gphírek2013.10.16, 15:18

Webber a Japán Nagydíj páratlanul izgalmas stratégiai játszmájában egyszerre volt vadász és préda – de vajon a Red Bullnál minek szánták? Tényleg odadobták csalinak Grosjean elé Vettel gyõzelme kedvéért, vagy nem tudták, hogy végül melyiküknek fog jobban kijönni a lépés? Megpróbáljuk kibogozni a szálakat.

A Ferrarinál nincs vita Massa lázadása miatt

Gphírek2013.10.14, 16:30

Massa nem követte a Ferrari utasítását a Japán Nagydíjon, de a csapatnál azt mondják, nincs probléma abból, hogy a brazil nem engedte el Fernando Alonsót.

Webber csak a három kiállásban bízhatott

Gphírek2013.10.14, 14:31

Christian Horner szerint Mark Webberrel csak a háromkiállásos taktika volt járható út Japánban, mert két kerékcserével az ausztrál elfogyasztotta volna a gumijait a célig. Webber harcolhatott volna Sebastian Vettellel.

Senkit sem büntettek a Bianchi-van der Garde ütközés miatt

Gphírek2013.10.13, 14:23

A sportfelügyelõk versenybalesetnek minõsítették a rajtnál történt incidenst, ezért senkinek nem osztottak ki büntetést. Van der Garde keményen csapódott be a gumifalba, de jól van.

Bokszkiállás-elemzés a Japán Nagydíjról

Gphírek2013.10.13, 14:14

A versenyzõk összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

Button saját magának nehezítette meg a versenyt

Gphírek2013.10.13, 13:57

Rossz beállításokat választott a Japán Nagydíj rajtja elõtt, de utána jól szórakozott, miközben sorra elõzgette vetélytársait. Sergio Pérez versenyén minden balul sült el. 

Alonso örül, hogy övé a rekord

Gphírek2013.10.13, 13:59

A Japán Nagydíjon nem volt esélye a dobogóra, de azt örömmel hallja, hogy immár õ gyûjtötte a legtöbb pontot a Forma-1 történetében. Tisztában vele, hogy ezt javarészt az új pontrendszernek köszönheti.

Webbert meglepte, hogy háromszor kellett kiállnia

Gphírek2013.10.13, 12:39

Az ausztrál nem igazán értette, hogy miért választottak neki más taktikát Japánban, mint Sebastian Vettelnek. A német Romain Grosjeant dicsérte a futam után.

Grosjean hitt a gyõzelemben, a Lotus nem

Gphírek2013.10.13, 12:17

A verseny elõtt Grosjean nem gondolta, hogy megnyerheti a Japán Nagydíjat, de miután az élre állt a rajtnál, elkezdett bízni benne. Csapatfõnöke azonban kijelentette, hogy a Lotus vezérkara még ekkor sem táplált vérmes reményeket.

A leggyorsabb körök a Japán Nagydíjon

Gphírek2013.10.13, 11:39

Az összes versenyzõ leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Hamilton nem hibáztatja Vettelt a defektért

Gphírek2013.10.13, 11:43

A brit csak 8 körig jutott a Japán Nagydíjon, ezzel már matematikailag is kiesett a világbajnoki küzdelembõl. Nico Rosberg kritikusan nyilatkozott Sergio Pérezrõl.

A Red Bull taktikai trükkel vette el a gyõzelmet Grosjeantól

Gphírek2013.10.13, 13:33

A nagyszerûen rajtoló Grosjean belekavart a Red Bull levesébe a Japán Nagydíjon, de a Lotus pilótája végül alulmaradt Sebastian Vettellel és Mark Webberrel szemben. A gyõztes Vettel még nem bajnok, mert Fernando Alonso 4. lett.

A Japán Nagydíj körrõl körre

Gphírek2013.10.13, 11:25

A nagyszerûen rajtoló Grosjean belekavart a Red Bull levesébe a Japán Nagydíjon, de a Lotus pilótája végül alulmaradt Sebastian Vettellel és Mark Webberrel szemben. A gyõztes Vettel még nem bajnok, mert Fernando Alonso 4. lett.

A Japán Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2013.10.13, 07:32

Azután, hogy Charles Pic és Jules Bianchi a három megrovás miatt eleve úgy utazott Japánba, hogy tíz rajthelyes hátrasorolást kap, Adrian Sutil is kapott egy öt rajthelyes büntetést korai váltócsere miatt. Mivel a Force India versenyzõje kapta utoljára a büntetést, neki kell leghátulról indulnia.

Furcsa büntetést osztottak ki az idõmérõ után

Gphírek2013.10.12, 12:06

A Forma-1 történetében elõször azt a büntetést szabták ki a sportfelügyelõk az egyik versenyzõre, hogy az idõmérõn elkövetett vétsége miatt a futam elején át kell hajtania a bokszutcán. A bûnös Charles Pic, aki nem állt meg a piros lámpánál.

Räikkönen: Hibáztam, de ez nem tragédia

Gphírek2013.10.12, 11:08

A finn jónak érezte az autóját Szuzukában, ezért nem aggódik különösebben a 9. rajthelye miatt. Grosjean szerint a Lotus sokat javult péntek óta.

A Mercedes már alig figyeli a Red Bullt

Gphírek2013.10.12, 11:23

Ross Brawn elmondta, hogy csapata inkább a Ferrarival és a Lotusszal való versenyzésre koncentrál, mert a Red Bullt utolérhetetlennek tartják. Lewis Hamilton hasonlóan érez, bár Japánban nagyon elégedett volt az autójával.

Vettel nem keres kifogásokat

Gphírek2013.10.12, 10:17

A Japán Nagydíj szombat napján a szabadedzésen és az idõmérõn is KERS-problémával küzdött, de szerinte nem ezért kapott ki Mark Webbertõl. Az ausztrál örül, hogy szépen búcsúzhat Szuzukától.

Benzingõz kapott lángra a Sauber garázsában

Gphírek2013.10.12, 10:27

Esteban Gutiérrez autóján azért csaptak fel látványos lángcsóvák az idõmérõn a garázsban, mert lángra kapott egy kis benzingõz. Az õ autója nem sérült meg, Jean-Eric Vergne-é viszont igen, miután kigyulladtak a fékjei.

Alonso sejtette, hogy csak ennyire lesz képes

Gphírek2013.10.12, 10:36

A spanyolt nem érte meglepetésként a szuzukai idõmérõ végeredménye, ugyanis eleve arra számított, hogy valahol a 8. hely környékén fog végezni. Felipe Massa ugyanakkor majdnem tökéletesnek érezte a körét.

Részidõk, sebességek: Japán GP., idõmérõ

Gphírek2013.10.12, 08:32

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

Webber idén elõször indulhat az élrõl

Gphírek2013.10.12, 11:36

Webber szerezte meg az elsõ rajtkockát a Japán Nagydíjra, míg Sebastian Vettel a KERS-hiba után maga mögött tudta tartani a többieket. Jól szerepelt Lewis Hamilton és Romain Grosjean, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen azonban gyengén ment a Q3-ban. Volt két kisebb tûz is az idõmérõn.

Részidõk, sebességek: Japán GP., harmadik szabadedzés

Gphírek2013.10.12, 06:02

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

Webber az élen az idõmérõ elõtt, Vettel autója elromlott

Gphírek2013.10.12, 06:08

Webber a Mercedeseket megelõzve végzett az élen a Japán Nagydíj utolsó edzésén, de rejtély, hogy a Lotusok mire lehetnek képesek a lágyabb gumikon, mert a csapat jóval korábban tette fel õket, mint riválisai. Vettelnek elromlott a KERS-e, õ a kemény gumin jegyzett idejével zárt.

Alonso és Räikkönen felkészülése csorbult - esélylatolgatás

Gphírek2013.10.11, 14:23

Mindkét versenyzõ elkövetett egy-egy olyan hibát, amelynek hosszabb távon is káros következményei voltak az elsõ szuzukai edzésnapon. A Red Bull ismét elõnyben van, de a Ferrari és a Mercedes látszólag közel egy szintet képvisel.

Komoly pénzbüntetéssel sújtották a Williamset

Gphírek2013.10.11, 13:05

60 ezer eurót kell befizetniük, amiért Pastor Maldonado bal hátsó kereke meglazult, és leesett a Japán Nagydíj elsõ szabadedzésén. Sergio Pérez kasztniját ki kell cserélni.

Räikkönen a megváltozott szélirány miatt csúszott ki

Gphírek2013.10.11, 12:26

A finn a délutáni hibája ellenére optimistán nyilatkozott a Japán Nagydíj szabadedzései után, jobbnak érzi az autóját, mint az elmúlt hetekben. A kemény gumikkal még vannak nehézségeik.

Alonsót aggasztja a Ferrari pénteki teljesítménye

Gphírek2013.10.11, 12:25

A második edzést csak a 10. helyen befejezõ spanyol csalódott, amiért Szuzukában egy McLaren és egy Toro Rosso is elé tudott kerülni. Massa bízik benne, hogy javulhatnak.

A Mercedest kockásra fékezett gumik hátráltatták

Gphírek2013.10.11, 12:26

Alapvetõen jónak érzik az autót a szuzukai pályán, de úgy vélik, ennél versenyképesebbek is lehetnek. A délutáni edzésük nem teljesen a tervek szerint alakult.

A Red Bullnál tartanak a Mercedestõl

Gphírek2013.10.11, 10:30

Sebastian Vettel és Mark Webber is úgy érzi, hogy az idõmérõn kemény ellenfél lesz a Mercedes. Webber elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Paul di Resta többször is akadályozta õt, illetve Vettelt a Japán Nagydíj elsõ edzésnapján.

Részidõk, sebességek: Japán GP., második szabadedzés

Gphírek2013.10.11, 09:17

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

Vettel az élre állt, a többi bajnok sorra hibázott Szuzukában

Gphírek2013.10.11, 11:46

Rengeteget hibáztak a versenyzõk a Japán Nagydíj második edzésén: Fernando Alonso megpördült a lágyabb gumis sprintjében, Kimi Räikkönen a kavicságyban ragadt, Sergio Pérez és Pastor Maldonado összetörte az autóját. Az élen a két Red Bull végzett Nico Rosberget megelõzve.

Részidõk, sebességek: Japán GP., elsõ szabadedzés

Gphírek2013.10.11, 05:17

A versenyzõk által a pálya három szektorában elért részidõk és a mért sebességek.

A Mercedes elsõségével és balesetekkel indult a Japán GP

Gphírek2013.10.11, 09:06

Szuzukában is a két Mercedes zárt az élen az elsõ szabadedzést, a Red Bullok több mint fél másodperces hátrányt szedtek össze. Az edzést a kisebb csapatok incidensei tarkították, Bianchi és Van der Garde a gumifalban kötött ki, Maldonado pedig elhagyta egy kerekét. 

Seb, sebesség és az S-ek: Japán Nagydíj elõzetes

Gphírek2013.10.11, 03:05

A versenyzõk egyik kedvenc pályája a lendületes kanyarokkal teletûzdelt Szuzuka. Nem kivétel Sebastian Vettel sem, aki a nyolcas formára hasonlító vonalvezetésen szerezheti meg idei kilencedik  gyõzelmét. A német itteni mérlege négy futamból három gyõzelem, a negyediken meg bebiztosított egy vb-címet - erre most is lesz némi esélye. 

Alonso saját magát nullázta le - Japán Nagydíj, rajtelemzés

Gphírek2012.10.08, 11:48

Két nagyszerû alakítást láthattunk a Japán Nagydíj rajtjánál: Romain Grosjean a faltörõ kos szerepében remekelt, miközben Fernando Alonso idei elsõ értelmetlen manõveréért nagy árat fizetett.

Alonso mérges a sárga zászlókra

Gphírek2012.10.07, 10:14

A világbajnoki pontverseny éllovasa pechesnek érezte magát a szuzukai idõmérõ után, mivel pont akkor lengették neki a sárga zászlót, amikor az utolsó gyors körét teljesítette. Felipe Massával pedig az utolsó szett gumija babrált ki az idõmérõn.

Alonso: Räikkönennek lassítania kellett volna

Gphírek2012.10.07, 13:11

Kimi Räikkönen kilyukasztotta a kerekét a rajt után, Alonso nem érti a finn manõverét. Räikknen viszont úgy érzi, a ferraris annyira leszorította õt, hogy nem volt hová mennie.

Vettel simán nyert, Alonso kiesett Szuzukában

Gphírek2012.10.07, 14:01

Sebastian Vettel a Japán Nagydíjon aratott gyõzelmével 4 pontra közelítette meg az összetettben Fernando Alonsót, aki a rajtnál ezúttal Kimi Räikkönennel koccanva esett ki a versenyrõl. Felipe Massa hosszú szünet után, Kamui Kobajasi pályafutása során elõször lett dobogós.

Massának pszichésen is jót tesz a 2. hely

Gphírek2012.10.07, 15:14

A Ferrari versenyzõje két év után állhatott újra dobogóra. Úgy érzi, a Japán Nagydíj hétvégéjén végig erõs tempót diktált. Jól jött ki az elsõ kanyarnál támadt forgatagból, csapattársa viszont éppen ott esett ki.