Forma-1 Brit Nagydíj

címke rss

Hamilton óriási hibájával Rosbergé a pole a legőrültebb időmérőn

Gphírek2014.07.05, 17:28

A Brit Nagydíj időmérőjét elképesztően fordulatossá tette a változékony időjárás. A dobogóra is esélyes Williamsek és Ferrarik magukat eltaktikázva már a Q1-ben kiestek, a Marussiák a 12-13. helyen kötöttek ki, Hamilton pedig a Q3 végén egyszerűen elvette a gázt, mert azt hitte, a pálya túl vizes, ezért a többiek sem fognak javítani. Tévedett: az utolsó körben öten is megelőzték, köztük Rosberg, Vettel és Button.

Az FIA ismét lecsap a pályaelhagyókra

Gphírek2014.07.05, 13:46

Ausztriához hasonlóan Silverstone-ban is automatikusan törlik az időmérőn azoknak a köridejét, akik lesodródnak a Copse vagy a Club kanyarokban. Ezért Hamilton két héttel ezelőtt nagy árat fizetett.

Részidők, sebességek: Brit GP., harmadik szabadedzés

Gphírek2014.07.05, 12:51

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Vettel volt a leggyorsabb az időmérő előtt

Gphírek2014.07.05, 12:43

A Brit Nagydíj szombat délelőtti szabadedzését a két Red Bull nyerte a két Lotus előtt, de a végig vizes pályán Alonso és a Mercedesek nem tettek meg mért kört.

A szél közelebb fújta a Red Bullhoz a Ferrarit

Gphírek2014.07.05, 10:07

Bár nem esett Silverstone-ban, a Brit Nagydíj első edzésnapja így is a hírhedt angliai időjárásról szólt. Az eddigi adatok alapján a Mercedes megint utolérhetetlennek tűnik, a dobogó legalsó fokáért viszont komoly harc bontakozhat ki a Red Bull és a Ferrari között.

Räikkönen Ferrarija délutánra rosszabb lett

Gphírek2014.07.04, 20:45

A finn nem tudja, miért küszködött a második edzésen, de a körülmények is hozzájárulhattak a problémáihoz. Alonso napja simán alakult, de egyelőre nem tudja megjósolni, hol áll a Ferrari az erősorrendben.

Ricciardo: Újra ütőképes a Red Bull

Gphírek2014.07.04, 19:34

Az ausztrál szerint csak kisiklás volt a spielbergi gyengélkedés, Silverstone-ban újra az élmezőnybe várja a csapatát. Vettel azonban úgy véli, a Red Bull még mindig túl messze van a Mercedestől.

Hamilton semmire nem megy Rosberg adataival

Gphírek2014.07.04, 21:34

Mivel eltérő a vezetési stílusuk, úgy érzi, nem segít rajta, hogy tanulmányozhatja Rosberg hosszú etapját a Brit Nagydíj péntek délutáni szabadedzéséről. Egyébként elégedett volt az autójával, amíg meg nem állt.

Már a végét járta Wolff tönkrement motorja

Gphírek2014.07.04, 18:46

A Williamsnél azonban azt hitték, egy edzést még kibír az erőforrás. Massa bosszankodik az elvesztegetett idő miatt, Bottas azonban viszonylag elégedett volt a silverstone-i edzésével.

Részidők, sebességek: Brit GP., második szabadedzés

Gphírek2014.07.04, 17:32

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Hamilton az élre állt, aztán lerobbant

Gphírek2014.07.04, 19:27

A Brit Nagydíj péntek délutáni szabadedzését ismét a Mercedesek uralták. Ezúttal Hamilton volt a gyorsabb, a versenyre való felkészülése azonban csorbát szenvedett, mert az autójában leállt a motor, mielőtt nekivághatott volna a hosszú etapjának. Ugyanígy járt Daniel Ricciardo is.

Részidők, sebességek: Brit GP., első szabadedzés

Gphírek2014.07.04, 13:30

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Rosberg 7 tizedes előnnyel nyitott Silverstone-ban

Gphírek2014.07.04, 13:08

Senkinek nem okozott meglepetést, hogy a két Mercedes végzett az élen a Brit Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén, Alonso azonban ott lihegett Hamilton nyakán, aki jelentősen lemaradt Rosbergtől. A Williams számára borzasztóan kezdődött a hétvége: a tesztpilótanőjük, Susie Wolff alatt egyetlen mért kör után lerobbant az autó, Massa pedig teljesen összetörte a sajátját.

A Forma-1 hazatér - Brit Nagydíj előzetes

Gphírek2014.07.03, 18:56

A 2014-es világbajnokság kilencedik versenyhétvégéjén a mezőny visszatér arra a pályára, ahol 1950 májusában az első világbajnoki futamot rendezték. A gyors kanyarokkal teli, lendületes Silverstone megint a Mercedesnek kedvezhet, de a németek elismerik, hogy az ellenfelek egyre közelebb kerülnek hozzájuk.

Susie Wolff pénteken bizonyítaná, hogy helye van az F1-ben

Gphírek2015.08.30, 10:05

A Williams tesztpilótanője a Brit Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén vezetheti Bottas autóját. Az a célja, hogy a jövőben a versenyeken is rajthoz állhasson, de reálisan gondolkozik az esélyeiről.

A Red Bull megszorongatná a Mercedest Silverstone-ban

Gphírek2014.06.30, 16:20

Christian Horner tudja, hogy a Mercedes a favorit, de bízik benne, hogy csapata képes lesz megizzasztani őket a Brit Nagydíjon. A Mercedest irányító Toto Wolff nem akarja, hogy a bajnokságot vezető istállónál lankadjon a figyelem.

Robbanó gumik: mi jöhet még? - Silverstone-i Görbe Tükör

Gphírek2013.07.08, 20:24

A vasárnapi Brit Nagydíjon csak hajszálon múlt, hogy nem történt katasztrófa a cafatokra szakadó gumik miatt. Mi okozta az ijesztő jelenséget, és van-e rá a Pirellinek biztonságos megoldása?

Silverstone: ne a rázóköveket hibáztassák

Gphírek2013.07.01, 16:03

A Brit Nagydíjon bekövetkezett defekteket nem a rázókövek okozták - állítja határozottan a silverstone-i pályát üzemeltető klub elnöke. 

Ki mondta, hogy Massának nincs helye az F1-ben?! - rajtelemzés

Gphírek2013.07.01, 12:23

A Ferrari brazilja egy olyan pályán javított hat kanyar alatt hat helyezést, ahol ritkán vannak komoly előzések a rajtnál. A célegyenes végi manővere egyszerre zseniális és ijesztő, alaposan megleckéztette a társait. A nap lúzere Mark Webber volt.

Bokszkiállás-elemzés a Brit Nagydíjról

Gphírek2013.06.30, 20:47

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

Alonso egyik szeme sír, a másik nevet

Gphírek2013.06.30, 20:34

A spanyol egyrészt örült a harmadik helyének, a Ferrari gyenge tempója miatt azonban elkedvetlenedett. A defektet szenvedett Massa annak örült, hogy nem lett súlyosabb baleset a gumiproblémákból.

Kis híján leállították a futamot a defektek miatt

Gphírek2013.06.30, 20:47

Charlie Whiting elismerte, megfordult a fejében, hogy a sorozatos defektek miatt piros zászlóval megszakítsa a Brit Nagydíjat.

Webber elégedett azzal, amit kihozott az orosz rulettből

Gphírek2013.06.30, 19:50

Mark Webber a középmezőnyből kapaszkodott fel a második helyre a Brit Nagydíj végére, kis híján még a győztes Nico Rosberget is utolérte. Vettel beletörődött a váltóhiba okozta kiesésbe.

Mi van, ha valakit fejbe talál egy szétszakadó gumi?

Gphírek2013.06.30, 19:35

A Brit Nagydíjon jelentkező defektsorozat lehetett az utolsó csepp a pohárban. Az FIA válságértekezletre idézte be a Pirellit, a gumikon szinte biztosan muszáj lesz változtatni. Adrian Newey szerint ez már egyértelműen biztonsági probléma.

Räikkönen: A csapat szúrta el, nem én

Gphírek2013.06.30, 18:29

A finn kijelentette, a Lotus ragaszkodott ahhoz, hogy ne menjen ki kerékcserére a Safety Car második pályára küldésekor. Adrian Sutil és Daniel Ricciardo szintén bosszús, amiért hasonló döntés után pozíciókat vesztettek.

Háborognak a pilóták a veszélyes defektek miatt

Gphírek2013.06.30, 17:45

A Pirelli egyelőre nem tudja pontosan, mi okozott ilyen sok defektet a Brit Nagydíjon, de a kerékvetőkre gyanakodnak. A versenyzők elfogadhatatlannak tartják a helyzetet, valószínűleg változások lesznek.

A leggyorsabb körök a Brit Nagydíjon

Gphírek2013.06.30, 17:31

Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Rosberg nyert, Vettel kiesett a defekthullámban

Gphírek2013.06.30, 19:47

Rosberg győzött a silverstone-i futamon, miután a korábban előtte haladó Hamilton defektet kapott, Vettel pedig műszaki hiba miatt kiesett. Összesen négy versenyző szenvedett defektet, és a kétszer beküldött Safety Car is hozzájárult az előzésekkel teli hajrához, amelyben Webber a 2., Alonso a 3. helyre jött fel.

Törölték di Resta időmérős eredményét

Gphírek2013.06.29, 21:02

Az 5. rajtkocka helyett a mezőny végéről kell indulnia a Brit Nagydíjon, mert az autója túl könnyű volt az időmérő utáni mérlegelésen.

Csak Räikkönen használja a Lotus titkos fegyverét

Gphírek2013.06.29, 18:34

A passzív dupla DRS-t a Brit Nagydíjon vetik be először. A Lotusnak jobban feküdnének a lágyabb gumik, de Räikkönen szerint értelmetlen panaszkodni.

Vettelt meglepte Alonso lassúsága

Gphírek2013.06.29, 18:10

A háromszoros világbajnokot csodálkozott azon, hogy legfőbb világbajnoki riválisa, Fernando Alonso csak a 10. rajthelyet szerezte meg Silverstone-ban.

Alonso: Innen már csak felfelé vihet az út

Gphírek2013.06.29, 18:58

A spanyol csak tizedik lett a silverstone-i időmérőn, és azon kesereg, hogy a Ferrari fejlesztései mostanában nem váltak be. Szerinte a futamon már csak felfelé vezethet az útjuk.

Hamilton Vetteltől tart a futamon

Gphírek2013.06.29, 16:54

Bár kényelmes előnnyel nyerte a Brit Nagydíj időmérőjét, Lewis Hamilton egyáltalán nem biztos a futamgyőzelemben, mivel a Red Bullok versenytempóját erősebbnek tartja a Mercedesénél.

Részidők, sebességek: Brit GP., időmérő

Gphírek2013.06.29, 16:17

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Hamilton óriási fölénnyel szerezte meg a pole-t

Gphírek2013.06.29, 19:12

A hétvégi papírformának megfelelően a Mercedes kisajátította az első rajtsort a Brit Nagydíjra, Hamilton szenzációs kört rakott össze. A Red Bulloknak a második sor jutott, a Ferrarik és a Lotusok viszont a Force Indiáktól, valamint Ricciardo Toro Rossójától is kikaptak.

Részidők, sebességek: Brit GP., harmadik szabadedzés

Gphírek2013.06.29, 13:45

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

A Mercedes uralta az utolsó edzést is

Gphírek2013.06.29, 13:45

Rosberg és Hamilton egy mért körös tempója a Brit Nagydíj szombati edzésén is meggyőző volt, mindketten nagyjából fél másodperccel vertek a mögöttük végző Red Bull párosára. Megint történt egy aggasztó defekt, Pérez McLarenjének balhátsó kerekéről vált le a futófelület.

Esélylatolgatás: Räikkönen Silverstone-ban fordíthat

Gphírek2013.06.28, 22:10

A Brit Nagydíj első edzésnapján úgy tűnt, a Lotus reményei, hogy a hagyományos vonalvezetésű Silverstone-ban helyreállnak a szokásos erőviszonyok, megalapozottak voltak. A Ferrari hosszú etapos tempója egyelőre kérdőjeles, a Mercedes megint szenvedhet a gumikkal.

Ismét tesztelte a passzív DRS-t a Lotus

Gphírek2013.06.28, 21:09

Jól haladtak a légellenállás csökkentő eszköz finomhangolásával, de még nem tudják, hogy a versenyen is bevetik-e.

Webber: Kiegyenlített lesz a küzdelem Silverstone-ban

Gphírek2013.06.28, 20:10

A Red Bull versenyzője nem számít arra, hogy bárki is kiemelkedhetne a mezőnyből a Brit Nagydíjon.

Massa egy nedves folton csúszott meg

Gphírek2013.06.28, 20:11

A Brit Nagydíj második szabadedzésén balesetet szenvedett brazil versenyző azt állítja, azért csúszott meg, mert hideg gumival ráhajtott egy nedves foltra.

Részidők, sebességek: Brit GP., második szabadedzés

Gphírek2013.06.28, 17:25

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Massa megint összetörte a Ferrarit

Gphírek2013.06.28, 16:52

Felipe Massa a Brit Nagydíj második szabadedzésén ismét összetörte a Ferrarit. A Stowe-kanyar kijáratánál túl nagy gázt adott, megpördült, és a korlátnak csapódott. Az új típusú kísérleti kemény gumikon hajtott.

Rosberg diktálta a tempót száraz pályán

Gphírek2013.06.29, 13:07

A Mercedes versenyzője mindenki másra legalább három tizedmásodpercet vert a Brit Nagydíj második edzésén, amelyen már száraz volt a pálya. Rosberg mögött a két Red Bull végzett, míg Massa megint összetörte az autóját.

Részidők, sebességek: Brit GP., első szabadedzés

Gphírek2013.06.28, 14:57

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Ricciardo futotta a legjobb időt az esős silverstone-i nyitányon

Gphírek2013.06.28, 17:15

A nedves aszfalt miatt a csapatok csak az utolsó negyedórában küldték ki a versenyzőiket dolgozni a pályára a Brit Nagydíj első edzésén, a mezőny fele nem is jegyzett mért kört.

Otthon, édes otthon: Brit Nagydíj előzetes

Gphírek2013.06.27, 08:54

Több mint fél évszázada Silverstone-ban rendezték az első Forma-1-es versenyt, és a pálya lendületes kanyarok formájában máig emlékeztet akkori önmagára. Ez a jelleg ad reményt a Ferrarinak, amely vendégségbe utazik legfőbb riválisainak otthonába.

A Red Bull már nem fél a gyors pályáktól

Gphírek2013.06.12, 18:46

Christian Horner azt állítja, Kanadában előreléptek a gumikopás terén.

Hamilton: A Mercedes még mindig nem elég erős

Gphírek2013.06.12, 17:11

Azt várja, hogy Silverstone-ban ismét a gumikopás lesz a meghatározó tényező.

Külső befektetőknek adhatják el Silverstone-t

Gphírek2012.08.15, 13:21

150 millió fontra van szükség a további fejlesztésekhez, és a pálya vezetése nem zárkózik el attól, hogy az ingatlan egy részét el- vagy kiadják külső befektetőknek.

McLaren: Nem az autóval van a baj

Gphírek2012.07.13, 14:34

A csapat technikai igazgatójának meggyőződése, hogy a silverstone-i küszködésük nem az MP4-27 gyenge képességeinek bizonyítéka volt.

Versenyek a versenyben - Silverstone-i Görbe Tükör

Gphírek2012.07.12, 19:31

Az idén nem csupán futamról futamra, hanem etapról etapra is szeszélyesen ingadoznak az erőviszonyok, ami az eddiginél jelentősebb szerephez juttatta a bokszkiállások alatt a beállításokon elvégezhető módosításokat. A McLaren ügyes trükkel próbálkozik, de ezzel a saját dolgát is megnehezítette.

Ilyen start után Alonso győzelmet érdemelt volna - rajtelemzés

Gphírek2012.07.09, 14:09

Bár az elindulásnál az első hatból csak Felipe Massa tudott javítani a helyezésén, a Silverstone-i pálya lassú első szektora garantálta, hogy lesznek még izgalmak az első körben. Räikkönen Vettellel, Grosjean di Restával akadt össze, miközben a mezőnyben ügyesen araszolt előre Senna és Pérez.

Több millió fontba kerülhet Silverstone-nak a kárpótlás

Gphírek2012.07.09, 14:52

A pálya főnöke szerint több mint tízezer néző nem jutott ki a Brit Nagydíj pénteki vagy szombati napjára a közlekedési káosz miatt, nekik visszafizetik a jegyek árát. Silverstone-ban próbálják leszűrni a tanulságokat, hogy ne ismétlődjön meg a felfordulás.  

Bokszkiállás-elemzés a Brit Nagydíjról

Gphírek2012.07.08, 18:22

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

Webber nem hitte, hogy győzhet

Gphírek2012.07.09, 09:07

A silverstone-i győztes, Mark Webber sokáig azt hitte, Fernando Alonso csak azért lassul a verseny végén, mert a gumikkal spórol, és amikor kell, elhúz majd tőle. Kellemes meglepetésként érte, hogy nem így történt. Csapattársa, Sebastian Vettel úgy véli, az első etapban annyi időt vesztett, hogy emiatt nem volt már esélye előrébb végezni.

Megbüntették a szerelőket elütő Kobajasit

Gphírek2012.07.08, 19:14

A Sauber egyik szerelője a hüvelykujján, a másik a lábán sérült meg, miután Kamui Kobajasi elütötte őket az utolsó bokszkiállása során. A japánt 25 ezer euróra büntették.

Button nem érti, miért ilyen lassú a McLaren

Gphírek2012.07.08, 20:58

A wokingi istálló csak egy nyolcadik és egy tizedik helyet szerzett hazai versenyén, pedig nem volt semmilyen problémájuk, egyszerűen csak nem volt meg a kellő tempójuk. Martin Whitmarsh csapatfőnök szerint esőben többet is elérhettek volna.

A leggyorsabb körök a Brit Nagydíjon

Gphírek2012.07.08, 17:21

Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Két büntetést is kapott Maldonado Pérez kilökéséért

Gphírek2012.07.08, 19:17

Sergio Pérez lépéseket sürget Pastor Maldonado ellen, akinek agresszív vezetési stílusa a mezőny több tagját is aggasztja. A mexikói egyenesen "hülyének" nevezte ellenfelét az ütközésük után. A sportfelügyelők nem fogadták el Maldonado védekezését, 10 ezer euróra büntették a venezuelait és megrovásban is részesítették.

Räikkönen versenye a rajtnál úszott el

Gphírek2012.07.08, 19:27

A Lotus versenyzői mindketten kivették a részüket a rajt utáni kavarodásból. Míg azonban Räikkönen úgy érzi, előrébb is végezhetett volna, Romain Grosjeant megmentette egy ügyes taktikai húzás.

Brit Nagydíj: Versenyzői nyilatkozatok vasárnapról

Gphírek2012.07.08, 21:04

Reakciók a Brit Nagydíjról A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.  

Webber taktikai csatában győzte le Alonsót

Gphírek2012.07.08, 19:24

Sokáig úgy tűnt, hogy a pole-ból rajtoló Fernando Alonsót nem lehet megverni a Brit Nagydíjon, végül azonban a lágy gumik nem bírták a strapát a Ferrarin, és Mark Webber kihasználta ezt. Schumacher szárazon nem tudta tartani a lépést az élbollyal, a dobogóra helyette Vettel kapaszkodott fel.

A Brit Nagydíj körről körre

Gphírek2012.07.08, 18:16

A versenyről élőben készült szöveges tudósításunk.

Schumacher: A 7. hely volt a maximum

Gphírek2012.07.08, 18:14

Michael Schumacher úgy érzi, esőben sokkal többre lett volna képes, de így is kihozta a maximumot a silverstone-i futamból. A Mercedes versenyzői a gumikkal is megszenvedtek.

Alonso sejtette, hogy Webber utoléri

Gphírek2012.07.08, 20:53

Fernando Alonso némileg keserű szájízzel vette tudomásul, hogy kicsúszott a kezéből a győzelem Silverstone-ban, a világbajnokság szempontjából azonban örül az eredménynek. Felipe Massa 2010 óta nem végzett ilyen jó helyen.

Räikkönen bánja a taktikai hibát

Gphírek2012.07.07, 20:18

A 6. rajtpozíciót megszerző finn úgy érzi, a rossz gumiválasztás nélkül előrébb is végezhetett volna. A döntő pillanatban hibázó Grosjean a csapatot sajnálja.

Alonso unalmas versenyben reménykedik

Gphírek2012.07.07, 20:45

Fernando Alonso két év után szerzett újra pole pozíciót, de tudja, hogy ez részben a speciális körülményeknek és a szerencsének is köszönhető. Felipe Massa szintén jól ment, csak a legutolsó kanyarban elvesztett idő miatt lett ötödik.

Visszafordítják a szurkolókat Silverstone-ból

Gphírek2012.07.07, 12:52

Miután az eső elmosta a pénteki edzésnapot, a rendezők arra kérték a nézőket, hogy szombaton inkább ne menjenek ki a pályára. A verseny azért nem marad el.

Alonso az élen az időmérő előtt

Gphírek2012.07.07, 12:50

A Brit Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén az időjárás végre megkönyörült a csapatokon, és az eső távolmaradt a pályától. Az időmérőre azonban várhatóan újra elered majd.

Részidők, sebességek: Brit GP., harmadik szabadedzés

Gphírek2012.07.07, 13:05

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

A csalódott Button a megspórolt gumikban bízik

Gphírek2012.07.07, 21:31

A Q1-ben kieső Jenson Button ismét a Pirellik felmelegítésével szenvedett, de abban reménykedik, hogy a megspórolt friss szett gumikkal előnybe kerülhet a futamon.

Szenzációs időmérőt nyert Alonso

Gphírek2012.07.07, 19:57

A Brit Nagydíj időmérője az eső miatt másfél órával tovább tartott a tervezettnél, de megérte várni: a hajrá parádésra sikerült a vizes pályán. Alonso volt a leggyorsabb, pedig Schumacheré is lehetett volna a pole, ha a Mercedes nem taktikázza el magát.

Vettel lottózásra készül Silverstone-ban

Gphírek2012.07.07, 19:20

A Silverstone-ban második helyet szerző Mark Webber nem sajnálkozik az elszalasztott lehetőség miatt, Sebastian Vettelt viszont aggasztják a kiszámíthatatlan körülmények.

Mercedes: Schumacheré lehetett volna a pole

Gphírek2012.07.07, 19:33

A német úgy érzi, a Mercedes tempója szárazon is tűrhető, de az intermediate és esőgumikon még jobb. Rosberg nem érti, miért volt lassú a silverstone-i időmérőn.

Brit Nagydíj: Versenyzői nyilatkozatok szombatról

Gphírek2012.07.08, 17:06

Reakciók a Brit Nagydíj második napjáról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

A Brit Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2012.07.07, 18:22

Mivel különféle okokból négy versenyző is büntetést kapott, az időmérő eredménye nem azonos a rajtsorrendével. Íme a rajtrács.

Részidők, sebességek: Brit GP., időmérő

Gphírek2012.07.07, 17:45

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

A Renault visszatér a régi generátorhoz

Gphírek2012.07.06, 17:22

Mivel nem jöttek rá pontosan, hogy miért romlott el a generátor Sebastian Vettel és Romain Grosjean autójában az Európa Nagydíjon, a Renault-nál úgy döntöttek, Silverstone-ban visszatérnek a 2011-es specifikációjú alkatrészhez.

Videón Senna és Alonso balesete

Gphírek2012.07.06, 17:34

Mindkét versenyző a Brit Nagydíj második szabadedzésén törte össze az autóját a vizes pályán.

Hamilton az élen, Alonso megrongálta a Ferrarit

Gphírek2012.07.06, 19:18

A Brit Nagydíj péntek délutáni szabadedzése az eső miatt vontatottan indult, de eseménydúsan zárult. A leggyorsabb Lewis Hamilton volt, Bruno Senna csúnyán összetörte a Williamst.

Részidők, sebességek: Brit GP., első szabadedzés

Gphírek2012.07.06, 13:30

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Inkább sonkát teszteltek volna a Ferrarinál

Gphírek2012.07.06, 20:24

A technikai igazgató, Pat Fry szerint a Brit Nagydíj pénteki edzésnapján annak is több értelme lett volna. Még nem biztos, hogy meg tudják javítani Alonso összetört első vezetőszárnyát.

A Mercedes annak örül, hogy nem törtek össze az autói

Gphírek2012.07.06, 19:13

A nehéz körülmények ellenére a Mercedesnél hasznos munkát is tudtak végezni pénteken, de nem bízzák el magukat a harmadik és a negyedik helytől, mivel tudják, hogy a kevés megtett kör miatt az erőviszonyok még nem kristályosodtak ki teljesen.

Brit Nagydíj: Versenyzői nyilatkozatok péntekről

Gphírek2012.07.06, 20:52

Reakciók a Brit Nagydíj első napjáról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.  

Grosjean nyert a veszélyes zuhéban

Gphírek2012.07.06, 13:06

A Brit Nagydíj péntek délelőtti szabadedzését annyira eláztatta az eső, hogy az utolsó egy órában alig néhányan merészkedtek ki a pályára. Még az intermediate gumikat sem próbálta ki senki, az élen Romain Grosjean és Daniel Ricciardo végzett.

Nincs orvosság az unalmas edzésekre

Gphírek2012.07.06, 20:52

Lewis Hamilton elkeserítőnek tartja, hogy az esőgumival spórolni kényszerülő istállók miatt a nézők hiába látogattak ki Silverstone-ba pénteken. A Pirelli szerint viszont a csapatok csak kifogást keresnek.

Ezt látta Hamilton az esőben

Gphírek2012.07.06, 20:32

A Brit Nagydíj pénteki edzésnapján Lewis Hamilton McLarenjére szereltek sisakkamerát. Az eső miatt még a szokásosnál is kevesebbet látott a pályából.

25 ezer portréval álcázza magát a Red Bull

Gphírek2012.07.06, 13:45

A hétvégi Brit Nagydíjra speciális festéssel érkezett a világbajnok istálló. Sebastien Vettel és Mark Webber autóján 25-25 ezer fotó található, amelyek azokról készültek, akik támogatták a gerincsérültekkel foglalkozó Wings for Life alapítványt. Niki Lauda portréja is szerepel a messziről katonai ruházatokéra hasonlító mintán.

A Mercedes a gumikért hanyagolja a fejlesztéseket

Gphírek2012.07.06, 15:44

Ross Brawn úgy véli, a Pirelli nehezen kezelhető abroncsai teljesen átalakítják az évközi fejlesztési versenyt, így a Mercedesnél idén inkább a gumik viselkedésének optimalizálására koncentrálnak.

Részidők, sebességek: Brit GP., második szabadedzés

Gphírek2012.07.06, 17:41

A versenyzők által a pálya három szektorában elért részidők és a mért sebességek.

Közlekedési káosz miatt mosakszik Silverstone

Gphírek2012.07.06, 18:55

A napok óta tartó esőzés sártengerré változtatta a pálya környékét, a Brit Nagydíj pénteki edzésnapját sok néző a forgalmi dugóban vesztegelve töltötte. Mark Webber sajnálja a szurkolókat, megoldás nincs.

Vissza a kezdetekhez: Brit Nagydíj előzetes

Gphírek2012.07.10, 15:17

Következik az a nagydíj, amely a csapatok kétharmada számára hazai versenynek számít. Ez már önmagában elég extra motivációt jelent, hát még az, hogy Silverstone különlegesnek számít a hagyományok miatt, ráadásul az itteni hétvége általában a szokásosnál tisztább képet ad az erőviszonyokról.

Schumacher már inkább nem jósol Silverstone-ra

Gphírek2012.06.29, 15:41

Valenciai dobogója ellenére Michael Schumacher nem mer jóslatokba bocsátkozni a Brit Nagydíj előtt, de reméli, hogy fenntartja jó formáját. Norbert Haug szerint a csapatnak továbbra is a megbízhatóságon kell dolgoznia.

Montrealban is bevetik a szuperlágy Pirellit

Gphírek2012.05.21, 09:08

Bejelentették, hogy a Monacói Nagydíj utáni három versenyre melyik specifikációjú gumikat viszik el.

Kovalainen nem adná át az autóját senkinek

Gphírek2011.07.22, 19:41

Jarno Trulli hétvégi félreállítása kapcsán Heikki Kovalainen úgy nyilatkozott, ő nem lenne hajlandó átadni az autóját egy tesztpilótának, ha a csapat erre kérné.

Silverstone-i Görbe Tükör: Túl bonyolult?

Gphírek2011.07.14, 16:09

A Ferrari győzelméhez több tényező szerencsés konstellációjára is szükség volt, de a tragikomédiává fajuló diffúzorügy felvetette a gyanút, hogy a Forma-1 technikailag ellenőrizhetetlenül bonyolulttá vált.

Videó: Alonso lekési a versenyzői parádét

Gphírek2011.07.12, 14:55

A Brit Nagydíj győztesének a verseny délelőttjén le kellett stoppolnia az orvosi autót, hogy utolérje a pilótákat a pályán körbeszállító kamiont. A közönség láthatóan élvezte a jelenetet.

Webber szerint szükségtelen volt a csapatutasítás

Gphírek2011.07.11, 12:56

Az ausztrál szerint az, hogy képesek voltak úgy pozícióért harcolni Vettellel, hogy nem ütköztek össze, azt bizonyítja, hogy teljesen feleslegesek voltak a neki címzett csapatutasítások.