finanszírozás

címke rss

Kovács László EU-adót tervez

Gazdaság2006.03.03, 13:52

Kovács László uniós adóügyi biztos tovább akarja vinni a harmonizált társasági adóalap-számítás "ellentmondásos" tervét, és azt a javaslatot is, amely szerint új adót vezetnének be az EU-költségvetés finanszírozására, írta a pénteki Financial Times, amely interjút közölt a magyar biztossal.

Már tesztelik a tb-csipkártyát

Gazdaság2006.02.02, 08:15

Jó ütemben halad az egészségbiztosítási csipkártya bevezetése, márciustól három dunántúli megyében már tesztelik a rendszer működését. Az év második felétől így élesben üzemelhet a patikák és az OEP közötti online rendszer. Az informatikai fejlesztésektől (a jövő évtől bevezetendő, egyéni járulékszámlával együtt) az egészségügyi finanszírozás hatékonyságának javulását várják a szakemberek.

Rövidesen indul az autópályakötvény

Archívum2006.01.27, 07:46

A tervek szerint a jövő kedden kerül a kormány elé az autópálya-beruházások külső finanszírozási feltételrendszeréről szóló előterjesztés.

Az afgán államot vonnák be a segélyezésbe

Archívum2006.01.23, 12:40

Állami csatornákon keresztül kell segélyt áramoltatni Afganisztánba a Világbank szerint. A bank szerint csak akkor lehet tartós sikereket elérni az országban, ha az adakozók, és a kormányzat közelebb kerülnek egymáshoz. A Világbank szerint csak ezzel a módszerrel lehet megszilárdítani az afgán kormányzati finanszírozás rendszerét.

Virtuális brókerek a valódi tőzsdéken

Tudomány2006.01.17, 13:28

A szingapúri Nanyang Technological University finanszírozási mérnöki tanszék professzora úgy képzeli el a jövő tőzsdéjét, hogy a virtuális brókerek másodpercenként több tízezer ügyletet bonyolítanak majd le egymás közt, emberek számára valós időben szinte követhetetlenné téve a kereskedést.

616 ezer forint új távmunkahelyekre

Állás 20112006.01.17, 09:33

Maximum 616 ezer forintos támogatás vehető igénybe, ha egy munkáltató távmunkahelyet szeretne létesíteni. A lehetőséggel élő cégek bérköltségekre és a munkavállalók képzésének finanszírozására használhatják a keretet.

Ecopoly: kreatív show az RTL Klubon

Tévé2006.01.16, 12:00

Az Ecopoly című, a tervek szerint nyolc epizódból álló "business-reality" sorozat azoknak kíván kitörési lehetőséget adni, akik - tekintettel a kreatív ideák jelenlegi finanszírozási rendszerére - meglehetősen nehezen jutnának hozzá üzletük beindításának forrásaihoz.

Indul az Erste-kibocs�t�s

Gazdaság2006.01.12, 08:19

A rom�n BCR bank megv�s�rl�s�nak finansz�roz�s�ra r�szv�nykibocs�t�sra k�sz�l az osztr�k Erste Bank. A b�csi t�zsde legnagyobb kibocs�t�s�nak �g�rkez� jegyz�s tegnap kezd�d�tt.�A tervezett t�keemel�s keret�ben a bank legfeljebb 58,95 milli� �j r�szv�nyt bocs�t ki, ami a bank jelenleg 486 milli� eur� �rt�k� r�szv�nyt�k�je 24,2 sz�zal�k�nak felel meg.

Kötvény helyett hitelből építenek autópályát

Archívum2006.01.05, 08:10

Kilencvenmilliárdos hitelt vesz fel az autópálya-építések első negyedévi finanszírozására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A Népszabadság értesülései szerint az áthidaló hitelt addig veszi fel az ÁAK, amíg az autópálya-kötvények megoldást nem hoznak az új utak építésének fedezésére.

Bejött a reform a szlovákoknak

Archívum2006.01.03, 08:16

Felére csökkent a költségvetési deficit Szlovákiában. Az egykulcsos adórendszert sikeresen vezette be az ország, ugyanakkor a kiadási oldalt is sikerült megfogni. Az adóbevételek mintegy tíz százalékkal nőttek Szlovákiában. A többletbevételek előre nem tervezett kiadások finanszírozását tették lehetővé Szlovákia számára - írja a Napi Gazdaság.

Több mint ezermilliárd forint turizmusfejlesztésre

[origo] utazás2005.11.15, 16:32

Az elkészült nemzeti turizmusfejlesztési stratégia finanszírozási oldala 2005 és 2013 között több mint ezermilliárd forinttal számol, ennek legnagyobb hányadát, több mint 660 milliárd forintot a magánszféra forrásai tesznek ki - ismertette Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke kedden az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságán.

EBRD: Magyarországé a legjobb osztályzat

Archívum2005.11.14, 19:16

Lankadóban van a közép- és kelet-európai országokban tavaly tapasztalt beruházási és exportláz, azonban még az idén is erős lesz a térség növekedése - derül ki az ország-csoport átalakulásának finanszírozására alapított, londoni EBRD hétfőn kiadott éves jelentéséből. Idén is Magyarország kapta a legjobb osztályzatokat az átalakulási folyamat összehasonlító kategóriáiban, de a legnagyobb államháztartási hiány is nálunk van a térségben.

Tűzraktár: művésztelep a Ferencvárosban

Partytár2005.10.03, 16:28

A Tűzraktár Független Kulturális Központ június 23. óta működik egy hatalmas, szocialista típusú gyárépületben, a Tűzoltó utcában. A központ színházterme helyet ad tánc- és verbális színházi produkcióknak, koncerteknek, partyknak; hatalmas kiállítótereiben fiatal képző- és iparművészek alkotásai tűnnek fel, az építészek meg a lepukkant terekbe lehelnek új életet. Az udvaron üzemel a Tűztér nevű szórakozóhely, olyan elszántan, hogy mi sem hagyhattuk ki.

Az EBRD is beszáll az M6-os finanszírozásába

Gazdaság2005.07.19, 13:38

Beszáll az M6-os autópálya építésébe az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A bank továbbra is részt szeretne venni a hazai állami és a magánszektor közreműködésével megvalósuló projektekben (PPP).

Fokozódik a pénzmosás elleni harc

Gazdaság2005.06.07, 18:02

Új szabályokkal harcolnak a Európai Unióban a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen. A 2007-ben életbe lépő irányelv többek között kötelezővé teszi a pénzzel dolgozók számára a 15 ezer euró fölötti befizetések jelzését.

283 milliárd hitel sztrádákra

Archívum2005.03.17, 07:51

A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. épülő autópálya-szakaszok átmeneti finanszírozásához 125 milliárd forint kereskedelmi banki hitel nyújtására tett közzé felhívást. A társaság ezzel együtt 283 milliárdos hitelt vehet fel - írja a Világgazdaság.

Euromoney díjat kapott az M5-ös megvásárlása

Gazdaság2005.03.10, 14:58

Az Euromoney gazdasági lapcsoport díját nyerte el az M5-ös autópálya finanszírozási rendszerének átalakítása. A londoni székhelyű kiadó ítészei elsősorban azt méltatták, hogy az üzlet összebékítette a magánbefektetők és az adófizetők érdekeit.

125 milliárdos hitelből épülnek a sztrádák

Archívum2005.02.14, 13:14

A Nemzeti Autópálya (NA) Rt-nek 125 milliárd forintos kereskedelmi banki hitelt kell felvennie, a költségvetésen kívüli forrás bevonásán alapuló autópálya-építési rendszer átmeneti költségigényének finanszírozására - mondta Bots Dénes, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jogi főosztályának vezetője az országgyűlés területfejlesztési bizottságának hétfői ülésén.

Ha kell, négykézláb - TV2004

Tévé2005.01.06, 12:37

A valóságshow-forradalom korábbi lezajlása után a reality-elemeket felhasználó műsorok bővülő kínálata és a régi formátumok folytatása jellemezte a 2004-es évet. A legnagyobb visszatérő az RTL klubos Való Világ volt, amely iránt az egyre magasabbra kerülő ingerküszöb ellenére is sikerült fenntartani az érdeklődést, de a klasszikus valóságshow-ja, a Big Brother 2 előző évi bukása után más műfajjal próbálkozó TV2 Megasztárja szintén az év nyertese. Rajtuk kívül a tévék több tucat új műsorral csábítottak, amelyek sikerekkel és bukásokkal tarkított történetétől eltérően az évek óta bejáratott sorozatok, így a Barátok közt és Vágó Millioomos-játéka ...

Profikkal indul a Barátok közt ellen a TV2

Tévé2004.12.10, 18:13

Jövő év elején indul a TV2 új szappanoperája, a csúcsnézettségű Barátok közt ellenfelének szánt kórházsorozat. A TV2-s műsorba - amely a finanszírozási nehézségekkel küszködő állami kórházak helyett, egy Buda környéki magánklinikán játszódik - a konkurens produkciótól eltérően, nagy többségében  foglalkoztatott, színházaikban elismert művészeket válogattak be. Cikkünkben előre megismerkedhet a magyar Feketeerdő klinika szereplőivel.

Állami cég kapná a sztrádakoncessziókat

Gazdaság2004.11.26, 11:55

A pénzügyi tárca egy újabb - negyedik - javaslattal állt elő a folyamatban lévő, illetve induló sztrádaberuházások koncesszióba adására. Az új verzió szerint lényegében nem is lenne szükség magánbefektetőkre, elég lenne megtalálni a beruházások teljes finanszírozását vállaló bankokat - értesült a Népszabadság.

Járai: A 2010-es euróhoz szigorúbb gazdaságpolitika kell

Archívum2004.11.09, 12:52

Az euró 2010-es Magyarországi bevezetéséhez a mainál lényegesen szigorúbb gazdaságpolitikára van szükség - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden. A jegybankelnök szerint ma a kamatok azon a szinten vannak, ami a növekvő államadóság finanszírozáshoz szükséges.

Az MFB fizeti a sztrádaépítések előkészítését

Archívum2004.11.08, 07:52

A Magyar Fejlesztési Bank 13,5 milliárd forintnyi hitelt nyújt állami garanciával a Nemzeti Autópálya Rt.-nek a sztrádaépítések előkészületeinek finanszírozására a kormány múlt heti döntése alapján - írja hétfői számában a Világgazdaság.

A vártnál kisebb a fizetési mérleg hiánya

Gazdaság2004.09.30, 14:07

A folyó fizetési mérleg hiánya 2,12 milliárd euró volt 2004. második negyedévében, Az ország nettó adósságállománya 26,2 milliárd euró volt a második negyedévben - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előzetes adatok alapján csütörtökön.

Rekordhiány lesz Németországban

Gazdaság2004.09.29, 15:44

A német költségvetési deficit várhatóan 43-44 milliárd euró lesz az idén, melynek finanszírozására a kormánynak kölcsönt kell felvennie - közölte szerdán Hans Eichel német pénzügyminiszter. A deficit pótköltségvetést tesz szükségessé, maga Eichel is jelezte ennek eshetőségét.

Adósságtörlesztésre fordítják a Richter-bevételt

Gazdaság2004.09.15, 11:15

A Richter részvényekre átcserélhető kötvényekből származó 639 millió eurós (mintegy 159 miliárd forintos) bevétel az államadósság finanszírozását és a Richter Rt. korábban kialakított, sikeres stratégiájának megvalósítását szolgálja - jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerdán.

Évi egymillióért már hajózhatunk a Dunán

Gazdaság2004.07.15, 07:58

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ma Magyarországon motoros jachtot szeretne vásárolni, fenntartani és üzemeltetni. A magas költségek ellenére mégis egyre több a motorcsónak és a jacht a dunai kikötőkben, sőt már sok magyar hajó üzemel az Adriai-tengeren is. Összeállításunkban utánajártunk a hajózáshoz kapcsolódó költségeknek, finanszírozási lehetőségeknek és kedvezményeknek.

Mexikói olaj után érdeklődik Oroszország

Gazdaság2004.06.08, 07:48

Oroszország érdeklődik a finanszírozásban szűkölködő, de a külföldiek elől jelentős mértékben elzárt mexikói olajágazatban adódó befektetési lehetőségek iránt - jelezte Mexikóvárosban hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ez az első alkalom, hogy orosz államfő Mexikóban jár a diplomáciai kapcsolatok felvétele, azaz 1891. óta.

Az EU miatt késik a francia CNN indítása

Gazdaság2004.04.13, 11:32

Elhalasztották a francia CNN indítását, miután az új, 24 órás hírtelevízió állami finanszírozása uniós versenyszabályokba ütközhet - írja az euro.hu

Egyetemi karok szűnhetnek meg finanszírozási okok miatt

Gazdaság2004.03.23, 13:02

Egyetemi karok megszüntetéséről lehet szó, ha nem sikerül tartani az államilag finanszírozott hallgatók 58-62 ezres keretszámát - közölte az oktatási tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.

Veszélyben lehet az ország külpiaci hálózata

Gazdaság2004.03.08, 11:45

Heteken belül bezárhatnak az Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) 34 külföldi kereskedelmi szolgálati irodája közül 15-20-at, ha a gazdasági tárca valóban elvonja a tervezett 640 millió forintot finanszírozásuktól, írta a Világgazdaság. Eközben Magyarország térségbeli versenytársai bővítik külpiaci hálózataikat.

Jövőre 800 ezer autót gyártanak Szlovákiában

Gazdaság2004.03.05, 16:04

Szlovákia összesen 9 milliárd koronával (mintegy 54 milliárd forinttal) járul hozzá a tervezett Hyundai-autógyár környezetében lévő infrastrukturális beruházások finanszírozásához - döntött a szlovák kormány. Az országban működő három autógyárban 2007-ig évente 750-800 ezer gépkocsi készülhet el.

Uniós felkészülésre szánt pénzből építik az erdélyi sztrádát

Gazdaság2004.02.17, 12:26

A román kormány az európai integrációs beruházásoktól von el pénzt az amerikai Bechtel céggel kötött autópálya-szerződés finanszírozására - írta a keddi román sajtó. A román kormánynak egy 82,2 millió eurós részletet kell most kifizetnie a Bechtelnek.

Tető alatt a 4-es metró finanszírozása

Itthon2004.01.14, 19:27

A kormány jóváhagyta a 4-es metró megvalósításának finanszírozási szerződését, amelyet a közeljövőben ír alá László Csaba pénzügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester - közölte Gál J. Zoltán a kabinet szerdai ülését követő kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A-2-es besorolást kapott az új magyar állampapír

Gazdaság2004.01.12, 16:42

A szuverén magyar rövid futamú devizaadósságra érvényes osztályzatot adta meg hétfőn az Államadósság Kezelő Központ Rt. pénteken aláírt 500 millió eurós, éven belüli készenléti hitelkeretére a Standard and Poor's. Közleményében a hitelminősítő megjegyezte, hogy növekszik a finanszírozáson belül a külső eladósodás szerepe.

A horvát modell: 10 év alatt 1500 kilométer sztráda

Gazdaság2003.11.03, 12:02

Horvátország alig két és fél évvel ezelőtt nagyszabású autópálya-építési programba kezdett, amelynek keretében tíz év alatt elkészül az ország teljes, 1500 kilométer hosszúságú sztrádahálózata. Az építkezési technikákat és a finanszírozást is megreformáló "horvát modell" iránt már külföldről is érdeklődnek. Az új szakaszok átadásával idén közel 40 százalékkal több autós használta a horvát sztrádákat, mint egy évvel korábban, az építkezések pedig kedvező hatással vannak a turizmus mellett a munkanélküliségre és a hátrányosabb régiók fejlődésére is.

Bokros bevezetné az egyházi adót

Gazdaság2003.10.14, 08:22

Az állam és az egyház elválasztásának fontosságát és a vallásszabadság biztosítását emeli ki az a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) készített dokumentum, amely az állam és az egyházak kapcsolatának irányelveit foglalja össze. Jelenleg az egyik legfontosabb kérdés az egyházak finanszírozásának megreformálása. Bokros Lajos egy konferencián az egyházi adó bevezetésének lehetőségéről beszélt - írja a Magyar Hírlap.

Elindult a midihitel-program

Gazdaság2003.10.14, 16:37

Elindult a midihitel-program, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozását segítő négylépcsős hitelrendszer harmadik eleme - jelentették be a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) kedden Budapesten. Ebben az évben e program keretében várhatóan 300-400 vállalkozás kaphat legfeljebb 10 millió forint összegű hitelt.

MTV: egyelőre nem lesznek tematikus csatornák

Tévé2003.10.13, 14:41

Csak a távlati tervek között szerepel tematikus csatornák létrehozása a Magyar Televízióban - nyilatkozta az MTV sajtóreferense az MTI-nek. A téma napirendre kerülésének egyik előfeltétele, hogy rendeződjék az évek óta anyagi gondokkal küszködő intézmény finanszírozása.

A Fitch javított Kína adósi besorolásán

Gazdaság2003.10.13, 12:06

Stabilról felminősítést valószínűsítő pozitívra javította a hosszú távú kínai szuverén devizaadósság "A mínusz" besorolásának kilátását hétfőn a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, elsősorban a hatalmas tartalékok miatti finanszírozási biztonságra hivatkozva. A cég ugyanakkor a negatívumok között említette a féktelen belső banki hitelkihelyezést.

Dresdner Bank: nem független a jegybank

Gazdaság2003.06.25, 15:31

Aggasztó a folyó fizetési mérleg hiányának finanszírozása, és amíg ez a helyzet nem változik, a jegybank akár újabb radikális kamatemeléstől sem riadna vissza - áll a Dresdner Bank londoni befektetési részlegének legújabb elemzésében.

Idén 8 ezren végeznek közmunkát

Gazdaság2003.06.03, 14:54

Idén mintegy 3 milliárd forint áll rendelkezésre a különböző közmunkaprogramok finanszírozására, ami újabb 3 milliárd forinttal bővülhet az Európai Unió PHARE-programjára július 1-jétől benyújtható pályázatokkal.

Javult Ukrajna hitelminősítése

Gazdaság2003.05.20, 18:16

Negatívról stabilra javította Ukrajna szuverén adósi besorolásainak kilátását kedden a Standard and Poor,s nemzetközi hitelminősítő, az adósságszolgálat finanszírozási stratégiájának javulására hivatkozva.

Vásárlási tilalom a véres gyémántokra

Gazdaság2003.04.09, 08:06

Tilos lesz olyan gyémántokkal kereskedni az Egyesült Államokban, amelyek afrikai országok polgárháborúinak finanszírozására szolgálnak, egy új törvénytervezet szerint. A világ gyémántkereskedelmének mintegy 4 százaléka kapcsolódik véres belviszályokhoz.

Aláírták az utolsó PHARE-megállapodását

Gazdaság2003.04.09, 15:32

Idén 101,7 millió euró értékű támogatást nyújt Magyarországnak a PHARE-program, amelyet a magyar kormány 66,4 millió euró hazai finanszírozással egészíti ki - áll a PHARE-program keretében szerdán aláírt, utolsó pénzügyi megállapodásban.

Megszavazták Bush háborús pótköltségvetését

Gazdaság2003.04.04, 09:13

Az amerikai kongresszus mindkét háza jóváhagyta a csaknem 80 milliárd dolláros pótköltségvetést az iraki háború kezdeti finanszírozására, a legfontosabb szövetségesek megjutalmazására, a terrorizmusellenes erőfeszítések fokozására, valamint a veszteséggel küszködő légitársaságok megsegítésére.

A brit kormány növelte a háborús keretet

Gazdaság2003.03.27, 15:45

Gordon Brown brit pénzügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy 1,25 milliárd fonttal - mintegy 2 milliárd dollárral - növelik az iraki háborúban harcoló brit csapatokra fordítható összeget. A védelmi minisztériumnak így összesen 3 milliárd font áll rendelkezésre a háború finanszírozására - írja a BBC News Online.

Az USA 15 millió dollárt ad Magyarországnak

Gazdaság2003.03.26, 11:03

Az Egyesült Államok térítésmentes segélyeket és kölcsönöket ad az Irak elleni fellépésben, valamint a terrorizmus elleni harcban kulcsfontosságú partnereinek. Az Irak elleni háború finanszírozására benyújtott 74,7 milliárdos pótköltségvetési csomag 5,02 milliárd dollárt irányoz elő nemzetközi segélyprogram címen. Magyarország 15 millió dollárra számíthat.

A csatlakozás után átrendeződik az autópiac

Gazdaság2003.03.18, 16:28

A Magyar Lízingszövetség az elmúlt évben összesen 812,8 milliárd forint értékű eszközt finanszírozott, amelyből kiemelkedett a személygépkocsik finanszírozása, ez az üzletág több mint 588,15 milliárd forint értékű személygépkocsi eladásához járult hozzá, ami 72 százalékos részarányt jelent az összértékhez képest - mondta Antall Pál, a Magyar Lízingszövetség elnöke kedden.

Az EU kivonhatja magát Irak újjáépítéséből

Gazdaság2003.03.12, 11:35

Kétséges lehet az Európai Unió részvétele Irak újjáépítésének finanszírozásában, ha az Egyesült Államok megfelelő ENSZ-felhatalmazás nélkül indít háborút az arab ország ellen - jelentette ki szerdán az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa.

Hatmilliárd forint EU-projektek előkészítésére

Gazdaság2003.02.28, 13:36

Az Európai Unió által 2004-től támogatandó projektek előkészítésére egy mintegy 6,2 milliárd forint forrással rendelkező alapot hoztak létre. A PHARE-program 55 százalékos és a magyar költségvetés 45 százalékos finanszírozásával létrejött alap célja, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, illetve az Európai Szociális Alapból 2004 és 2006 között Magyarország lehívhassa a támogatásokat.

Többe került az államháztartás finanszírozása

Gazdaság2003.02.12, 16:09

Tavaly az államháztartás teljes nettó finanszírozási igénye 1,313 milliárd forint volt, ami  a korábbi évekre jellemző szintet közel háromszorosan haladta meg - közölte Réz András, az Államadósság Kezelő Központ Rt. főosztályvezetője.

Jövő héten dönt a Gripenekről a kormány

Itthon2003.01.24, 17:39

Jövő héten dönt a kormány a Gripen-szerződésről - derült ki a kormányülés után. A svéd féllel még tárgyal a honvédelmi tárca a kedvezőbb finanszírozás lehetőségéről.

Havi 50 milliárd forinttal bővül a lakáshitel-állomány

Gazdaság2003.01.13, 09:18

A kormány ígéretei szerint legkorábban 2004-ben változhat a lakástámogatási rendszer, szakmai körökben ugyanakkor egyre többen érvelnek a változtatások mellett, mert szerintük a hitelfelvétel megugrása visszafogta alakossági megtakarításokat, ami pedig létfontosságú az államháztartás finanszírozása szempontjából. Közben tovább nő a bankok lakáshitel-állománya, már havi 50 milliárd forinttal - írja hétfői számában a Magyar Hírlap.

Nőtt a háztartások megtakarítása novemberben

Gazdaság2002.12.17, 09:21

A háztartások operacionális nettó finanszírozási képessége novemberben a korábbi hónapoknál magasabb értéket ért el. Továbbra is erőteljes ütemben bővült a háztartások hitelfelvétele, melynek döntő hányada az ingatlan-hiteleket érintette. A pénzügyi eszközökön belül a banki betét, a készpénz, a befektetési jegyek és a nyugdíjpénztári követelések állománya növekedett nagyobb mértékben - tette közzé honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Vita az ünnepi rendezvények finanszírozásáról

Gazdaság2002.12.10, 17:13

A képviselők mindössze harmada jelent meg a jövő évi költségvetés részletes vitájának kezdetén kedden az Országgyűlésben - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. Vitát először az okozott, hogy az ellenzék módosító javaslatai 5,5 milliárd forintot vettek volna el az ünnepi rendezvényekre szánt 1,4 milliárd forintból.

Az MSZP 45 milliárddal módosítaná a büdzsét

Gazdaság2002.11.27, 17:21

Az önkormányzatok finanszírozását, a rendőrség működési feltételeinek javítását, az egészségügy, az oktatás és a nagyvárosi tömegközlekedés fejlesztését célozzák a kormánypártok költségvetéshez benyújtott módosító javaslatai. Az indítványok nem növelnék sem a büdzsé hiányát, sem pedig a bevételi előirányzatot.

Adókedvezményekkel csábítják az off-shore cégeket

Archívum2002.11.20, 15:49

A magyar kormány a régió többi országához hasonlóan azt szeretné elérni, hogy az off-shore cégek továbbra is az országban maradjanak, és Magyarország regionális finanszírozási központtá alakuljon. Ennek érdekében a jövőben számos adókedvezményt kapnak ezek a társaságok - írja keddi számában a Napi Gazdaság.

Nőtt a háztartások megtakarítása októberben

Archívum2002.11.18, 10:08

A háztartások inflációszűrt megtakarítása az idei év októberében 22,3 milliárd forintot tett ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank az előzetes adatok alapján. A jegybank közleménye szerint az októberi növekedés ellenére a trend továbbra is a pénzügyi megtakarítások alacsony szintjét jelzi. A 17,7 milliárd forint kamatokba foglalt inflációs kompenzációval együtt a háztartások nettó finanszírozási képessége 40 milliárd forintot tett ki az idén októberben.

Németország nem tudja tartani a deficit-kritériumot

Archívum2002.10.17, 11:28

A német pénzügyminiszter, Hans Eichel először jelentette ki: valószínűleg képtelenek tartani a GDP három százalékánál alacsonyabb deficitet. Emellett "vad spekulációknak" minősítette azokat a sajtójelentéseket, melyek szerint az idén a gyenge adóbevételek és a magas munkanélküliség költségei miatt az eredetileg tervezettnél akár 14 milliárd euróval nagyobb külső finanszírozásra is szükség lehet a német költségvetésben.

A pénz miatti vitán csúszhat el a csatlakozás

Nagyvilág2002.10.24, 17:20

Csütörtökön megkezdődött Brüsszelben az EU-tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója, ahol várhatóan döntés születik az Európai Unió bővítésének finanszírozásáról. A tagországok eddig nem tudtak megegyezni ebben a kérdésben, és a mostani csúcson is komoly viták várhatóak. Ha a találkozón nem sikerül rendezni a nézeteltéréseket, az késleltetné a jelöltek - köztük Magyarország - csatlakozását.

Francia-angol vita a bővítés finanszírozásáról

Archívum2002.10.23, 15:09

Kevesli a britek által a közös uniós kasszába fizetett összeget Jacques Chirac francia elnök. Az államfő nem tartja elfogadhatónak azt sem, hogy a meghirdetett uniós bővítés költségeit csak a közös - Franciaországnak jelenleg rendkívül kedvező - agrárpolitika megreformálásából származó összegből finanszírozzák.

Eddig 43 milliárdot fizettek a Széchenyi-terv nyerteseinek

Archívum2002.10.18, 09:52

A Világgazdaság információ szerint a Széchenyi-terv keretében meghirdetett 2001. és 2002. évi pályázatok eddigi 14 700 nyertesének összesen 197 milliárd forint támogatást ítéltek oda, ám ténylegesen 43 milliárd forint körüli összeget fizettek ki ez év október 10-ig, ugyanis a finanszírozás utólagos.

MobilCom: 37 százalékos leépítés

Archívum2002.09.27, 14:08

Tömeges elbocsátással és harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatása beindításának késleltetésével próbál talpon maradni a német MobilCom távközlési cég, amelynek finanszírozását szeptember elején szüntette be fő befektetője, a France Télécom.

Állami segély a MobilComnak

Archívum2002.09.16, 10:08

Négyszázmillió eurós hitelcsomagot jelentett be a német kormány vasárnap este a saját megítélése szerint csőd közeli helyzetben lévő MobilCom mobilszolgáltató vállalatnak. A cég pénteken adta tudtul, hogy 4,7 milliárd euró tartozása jár le szeptember végén, és nem tud fizetni, mivel 28,5 százalékának tulajdonosa, a France Télécom csütörtökön közölte, hogy beszünteti a finanszírozást.

Csődvédelmet kért a MobilCom

Archívum2002.09.13, 14:19

A német MobilCom mobilszolgáltató vezérigazgatója, Thorsten Grenz pénteken bejelentette, hogy a vállalat a nap folyamán csődvédelmet kér. 4,7 milliárd euró tartozása jár le szeptember végén, és nem fog tudni fizetni, mivel 28,5 százalékának tulajdonosa, a France Télécom csütörtökön közölte, hogy beszünteti a finanszírozást.

Széchenyi terv: 3-5 milliárd forintos többletforrás

Archívum2002.08.05, 14:23

A gazdasági tárca 3-5 milliárd forint pluszforrást kapott a Széchenyi-terv azon pályázatainak finanszírozására, amelyek jövőre is folytatódnak - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerdán. A pályázatok egy része a jövőben nem folytatódik, és az ezekre beadott munkákat sem bírálják már el. A miniszter közölte azt is, hogy 2003-tól másként bírálják el a pályázatokat.

Nőtt a háztartások megtakarítása

Archívum2002.09.17, 10:38

A háztartások inflációszűrt megtakarítása ez év augusztusában 14,7 milliárd forinttal, a nettó pénzügyi vagyon 40,8 milliárd forinttal növekedett - közölte az MNB internetes honlapján kedden. Ha a kamatokba foglalt 16,3 milliárd forint inflációs kompenzációt is beszámítjuk, a háztartások nettó finanszírozási képessége 31 milliárd forintot tett ki az év nyolcadik hónapjában.

Csőd előtt a német MobilCom

Archívum2002.09.13, 11:06

A német MobilCom mobilszolgáltató vezetése az elkövetkező napokban megvizsgálja a csődeljárás kérelmének lehetőségét, miután a 28,5 százalékban tulajdonos France Télécomnál közölték, hogy beszüntetik a német cég finanszírozását.

Széchenyi-kártya: 9,4 százalékosnál alacsonyabb kamat

Archívum2002.04.04, 15:06

A kisvállalkozások finanszírozási gondjain segíteni hivatott Széchenyi-kártya májusban vagy júniusban jelenik meg, és a segítségével felvehető hitel éves kamata a jelenlegi helyzet szerint 9,4 százalékosnál alacsonyabb lesz; a kártya ára az igényelt típustól függően 10-22 ezer forint között alakul - jelentette be csütörtökön Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Alacsony szinten a háztartások megtakarítása

Archívum2002.06.17, 12:15

A háztartások operacionális nettó finanszírozási képessége, az inflációszűrt megtakarítása májusban 11,1 milliárd forintot tett ki - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank hétfőn. Ezzel folytatódott az utóbbi hónapok tendenciája, a háztartások megtakarítása szerény mértékben emelkedik. A pénzügyi eszközök közül a készpénz, a betét és a nyugdíjpénztári vagyon állományának növekedése a meghatározó, s a hitelállomány dinamikusan bővül.

Egyre több a készpénzes megtakarítás

Archívum2002.07.17, 12:22

A háztartások inflációszűrt pénzügyi megtakarítása júniusban az egy hónappal korábbihoz hasonlóan 18,3 milliárd forinttal nőtt - közölte előzetes adatként a Magyar Nemzeti Bank szerdán. A háztartások nettó finanszírozási képessége az év hatodik hónapjában a 17,6 milliárd forint kamatokba foglalt inflációs kompenzációval együtt 35,9 milliárd forint volt.

Nehéz évet vár a Dresdner Bank AG

Archívum2002.04.11, 14:10

505 millió euró volt az adó előtti veszteség tavaly a bank központi, vállalatfinanszírozási is piaci finanszírozási részlegében, az előző évi 1,22 milliárd euró nyereség után. Ez a részleg 2001-ben alakult, és ide tartozik a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DKW) is. A DKW létszámát 200 fővel csökkentik.

Erste Bank: 700 millió eurós tőkeemelés

Archívum2002.06.25, 10:58

Az osztrák Erste Bank kedden bejelentette, hogy a kelet-európai terjeszkedésének finanszírozására 9,21 millió új részvényt bocsát ki. A hétfői 72,49 eurós tőzsdei záróáron ez 688 millió eurós tőkeemelést jelenthet a második legnagyobb osztrák banknál. Ezt elsősorban a cseh takarékpénztár, a Ceská Sporitelna maradék részvényeseinek kivásárlására fordítja.

Bebetonozták a Sportfogadást

Itthon2002.08.12, 08:22

Évi 297 millió forintot fizetett a Magyar Nemzetnek a Szerencsejáték Rt. a Sportfogadás megjelentetéséért. A finanszírozást az állami cég most fölmondta, de a kiadási jog a szerződés szerint 2009-ig a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft.-é marad.

Ellenőrizhetik a Hídember szerződéseit

Itthon2002.07.22, 07:07

Elképzelhető, hogy a millenniumi szuperprodukciók, a Bánk bán és a Hídember finanszírozását utólag felülvizsgálja a kulturális minisztérium - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Görgey Gábor. A tárca vezetője szerint az elmúlt négy év fontosabb állomásait a tárca illetékesei átnézik, s ha vizsgálni valót találnak, megvizsgálják. A Bánk bán szeptember 19-én kerül a magyar mozikba.

Tizennégymilliárdos filmjavaslat

Archívum2002.07.19, 09:03

A filmszakma finanszírozását jelentő évi 12-14 milliárd forint állami forrásairól is szólni fog a meghozandó filmtörvény, amelynek koncepcióját a Filmszakmai Kerekasztalba tömörült szervezetek dolgozzák ki - tudta meg a Népszabadság Port Ferenctől, a Filmforgalmazók Egyesülete elnökétől, akit a koncepció összefoglalásával bíztak meg.

Sopron eladta a Hotel Rózsadombot

Archívum2002.07.15, 17:52

A Globex-tartozás fejében Sopron tulajdonába került Hotel Rózsadomb gazdát cserélt: az ingatlant birtokló RDMB Kft.-t a magyar tulajdonban lévő RDMB 2002 Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft. vette meg bonyolult finanszírozási konstrukcióban – jelentette be hétfőn Gimesi Szabolcs soproni polgármester.

Greenaway szeptembertől forgat Magyarországon 

Szórakozás2002.06.28, 09:53

Legújabb alkotásának spanyolországi forgatása miatt nem látogatott el Budapestre Peter Greenaway, a képzőművészként is elismert világhírű filmrendező, akinek retrospektív kiállítása a múlt hét végén nyílt meg a MEO-ban. A Tulse Luper bőröndjeinek magyarországi felvételei a tervek szerint szeptember 6-án kezdődnek, de a koprodukció hazai finanszírozása egyelőre megoldatlan.

Július 1-től nem kell TV előfizetési díjat fizetni

Archívum2002.06.28, 15:27

2002. július 1-től már nem hozhatja a postás a kéthavi, 1472 forintos TV előfizetési díjról szóló kis csekket, ugyanis a kormány megszűntette a közmédiumok finanszírozásának ezt a formáját. Az előfizetési díjat a költségvetés vállalta át 2002. december végéig - áll a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében.

A vártnál kisebb ütemben emelik az üzemanyagok jövedéki adóját

Archívum2002.06.26, 18:03

Az Országgyűlés már tavaly döntött a 2002 július elsejei üzemanyag emelésről - áll a pénzügyminisztérium szerdán kiadott közleményében, reagálva arra az állításra, hogy a kormány a 100 programjának a finanszírozása miatt emeli az üzemanyagok jövedéki adóját. A közleményből az is kiderül, hogy hétfőtől nem 9 forinttal nő a dízelolaj adótartalma, ahogyan azt korábban megszavazták, hanem csak 4,80 forinttal.

Félmilliárd euróra büntették a német postát

Archívum2002.06.19, 15:53

Több mint félmilliárd euró visszafizetésére kötelezte a Deutsche Postot az Európai Bizottság. A testület szerint a német posta versenyszférabeli előnyszerzésre használta a közszolgálati tevékenysége finanszírozására kapott állami segélyt. A vállalat fellebbez a döntés ellen.

Heves vita az EU-bővítés finanszírozásáról

Archívum2002.06.12, 16:06

A tizenöt tagállam közötti véleménykülönbség nem lassíthatja le a csatlakozási folyamatot, az Európai Unió bővítési biztosa, Günter Verheugen szerint. A Financial Times szerint az Európai Bizottság okolható a bővítés körüli finanszírozási gondokért.

Csökkent a háztartások megtakarítása áprilisban

Archívum2002.05.17, 11:28

A háztartások operacionális nettó finanszírozási képessége áprilisban az előzetes adatok alapján 6,4 milliárd forinttal csökkent a márciusihoz képest - tájékoztatott az MNB szerdán. A csökkenésben meghatározó szerepe volt a hitelállomány kiugróan nagy emelkedésének. A pénzügyi eszközök közül az előző hónaphoz hasonlóan a befektetési jegyek, a készpénz- és a nyugdíjpénztári követelések nőttek, míg a lakossági betét- és állampapír-állomány áprilisban csökkent.

Kevesebb autós blicceli el a kötelezőt

Archívum2002.05.10, 12:26

A mintegy 3,3 millió magyar autótulajdonosnak ma már csak néhány százaléka nem fizeti rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Cascóval 14 százalékuk rendelkezik. A két biztosítás piaca évek óta folyamatosan nő. A bővülés a kötelezőnél az első negyedévben 18 százalékkal gyarapodó újautó-eladásoknak, a cascónál ezenkívül az autóvásárlási finanszírozásnak köszönhető (nagyobb hányadú hitelhez, lízinghez kötelező a casco). A kötelező biztosítás a biztosítók többségének évek óta veszteséget hoz, amit a casco nyeresége jócskán ellensúlyoz.

Drágák maradtak az autóhitelek

Gazdaság2002.05.02, 07:57

Az autóhitelek ára alig változott idén, holott a piaci kamatok folyamatosan olvadnak. Ráadásul a hiteleket folyósító pénzintézetek esküsznek rá, hogy saját ajánlataikban többnyire követik a piaci folyamatokat, azaz annyit engednek, amennyivel a bankközi kamatszint mérséklődik. Az autókereskedőknél ajánlott finanszírozásoknál azonban, mint valami fekete lyukban eltűnik az a legalább 3 százalék, amennyivel 2000 elejéhez képest olcsóbb kellene hogy legyen a hitel.

Hatalmas veszteség a Fordnál

Archívum2002.01.17, 15:05

Az amerikai Ford Motor Company csütörtökön 5,1 milliárd dolláros veszteséget jelentett a negyedik negyedévről. A második legnagyobb autógyártónak a tavalyi volt az első veszteséges éve 1992 óta, amit elsősorban a 4 milliárd dolláros átszervezési - többek közt 35 ezer ember elbocsátásával járó - költségeknek, a null-kamatos finanszírozási rendszer csődjének és a csökkenő eladásoknak köszönhet.

Alaposan kiürítette a kormány a kasszát

Gazdaság2002.04.05, 08:14

A múlt héten összesen 3,7 milliárd forintot költött a kabinet a költségvetés általános tartalékából, így a következő két hónapra alig 550 millió forint maradt az esetleges rendkívüli kiadások finanszírozására. A Pénzügyminisztériumban semmi rendkívülit nem látnak abban, hogy a tartalék első féléves kerete március végére gyakorlatilag kiürült.

Újabb újítások a Széchenyi tervben

Archívum2002.03.01, 08:37

A Széchenyi terv keretében kiutalt támogatások összege eddig csupán 7,5 milliárd forint. A tervre tavaly 100 milliárd forintot különített el a kormány. Biztosan pénzhez jut az a hét és fél ezer pályázó, akit már nyertesként tartanak nyilván. A legkisebb vállalkozások nem nagy eséllyel kérhettek támogatást, mert nem lett volna saját erejük a beruházás finanszírozásához. Az idén a Széchenyi terv már lehetőséget kínál előleg igénylésére is.

Eredményt hozott a mexikói csúcsértekezlet

Archívum2002.03.25, 07:41

Még el sem kezdődött a mexikói Monterreyben tartandó nemzetközi csúcsértekezlet a szegénység felszámolásáról, amikor máris jelentős eredményt hozott. George W. Bush egy héttel ezelőtt bejelentette: ötmilliárd dollárral megemelik a szegény országoknak szánt amerikai segélykeretet. Az Európai Unió pedig hétmilliárddal többet szán a fejlődés finanszírozására.

A budapesti képviselő szerint bőkezű az uniós ajánlat

Archívum2002.02.08, 15:17

Az Európai Bizottság által a jelölt országoknak tett finanszírozási javaslat tisztességes ajánlat, sőt a korábbi, berlini elképzeléshez képest bőkezűnek mondható - hangoztatta Jürgen Köppen, az unió budapesti képviselője pénteken, szakmai konferencián. A berlini forgatókönyv szerint az újonnan csatlakozók egyáltalán nem részesültek volna a közvetlen kifizetésekből.

Könnyebb feltételrendszer a mikrohitelnél

Gazdaság2002.03.13, 13:29

A Gazdasági Minisztérium és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a mikrohitelrendszer feltételeinek enyhítéséről döntött: a futamidő háromról öt évre emelkedik, kibővül a kedvezményezettek köre és megszűnnek a forgóeszköz célú finanszírozásra vonatkozó korlátozások - jelentette be Nagy Róza, a tárca közigazgatási államtitkára szerdán.

Egyenlő elbánást vár az uniótól Magyarország

Archívum2002.02.02, 18:15

Magyarország nem tudja elfogadni az Európai Bizottságnak a bővítés finanszírozására vonatkozó irányelveit, ugyanakkor nyitott, és tárgyalni akar a kérdés rendezése érdekében, az európai integrációs alapelvek szellemében - mondta Martonyi János külügyminiszter a kormány szombati, rendkívüli ülése után.

Egymással is küzdenek a vásárlói csoportok

Archívum2002.02.04, 07:32

A vásárlói csoportok több mint egy évtizede speciális jogi szabályok nélkül tevékenykednek Magyarországon. A kormány múlt év októberében elszánta magát a csoportok intézményesítésére, de december végén egy évvel eltolta a garanciális szabályok hatályba léptetését. Ezek a csoportok évente mintegy ezer lakás finanszírozását végzik úgy, hogy a közös megtakarításokból folyamatosan lakásokat vásárolnak, amelyeket sorsolás vagy licitálás útján ítélnek oda.

Az unió szerint tisztességes a bővítés finanszírozására tett javaslat

Archívum2002.01.30, 15:59

Az Európai Bizottság által szerdán lefektetett, a bővítés finanszírozásáról szóló előterjesztés Günter Verheugen bővítési biztos szerint a lehető legjobb kompromisszum a jelenlegi tagállamok és csatalakozni kívánók között, amely semmiképpen sem lehet alkudozások kiindulópontja. Orbán Viktor szerint a bizottsági javaslat éles ellentétben áll Magyarország érdekeivel.