Fidesz

címke rss

Többen lépnénk be az EU-ba, mint 6 éve

Archívum2015.06.21, 16:49

Nőtt az elmúlt hat évben Magyarország európai uniós tagságát támogatók aránya, bár a Jobbik szavazói inkább kilépnének. Egy friss felmérés szerint a többség úgy véli, a tagság eddig sikeres volt az országnak. Aki szerint nem, az részben Orbán Viktort illetve a Fideszt okolja ezért.

Különadó miatt aggódhat Andy Vajna

Archívum2015.06.20, 17:16

Ha az ellenzéken múlna, különadó terhelné a jövőben a szerencsejátékokat, a pénzből pedig az oktatást, az egészségügyet és a szociális ágazatot támogatnák. A Párbeszéd Magyarországért szerint elég volt abból, hogy célzott törvényekkel juttassák extraprofithoz a kaszinótulajdonosokat.

Semjén: Az MSZP miatt a Jobbik lesz a Fidesz-KDNP kihívója

Archívum2015.06.19, 11:42

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint pártjának kormányzati szerepe azért fontos, hogy a hazai jobboldal ne járjon úgy, mint a baloldal, amelyik több mint egy évtizede elvesztette identitását.

Már épül a kerítés, egyelőre a Fidesz-székház körül

Archívum2015.06.18, 14:56

Kerítést kaptak az elkerítők: az MSZP aktivistái drótkerítéssel vették körbe a Fidesz budapesti, Lendvai utcai székházát. A szocialisták így tiltakoztak a kormány döntése ellen, amely szerint a magyar–szerb határon, 175 kilométer hosszan négyméteres kerítést emelnének az illegális bevándorlók megfékezésére.

Gyurcsány embertelen határzárról beszél. Szavazzon!

Archívum2015.06.17, 16:42

Gyurcsány Ferenc szerint embertelen, és szimbolikusan is elfogadhatatlan a kerítés, amit a Fidesz a szerb határra tervez. MSZP-s forrásunk szerint drasztikus és indokolatlan a határ lezárása, rámehet a jó viszony Szerbiával. A Jobbik szerint a határzár nem jelent rendszerszintű megoldást. Az üldözötteken segítenének, a gazdasági menekülteken nem, valamint azokon sem, akiknek bizonytalan az identitása.

A Fideszen belül sincs egység a határzárról

Archívum2015.06.17, 13:50

Nem lesz vaskerítés a határon, „egyszerűen nem fogjuk őket beengedni" - mondta a bevándorlással összefüggésben Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke nyolc nappal ezelőtt.

Az online kaszinózást is Vajnának adná a Fidesz

Archívum2015.06.17, 16:11

Törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a fideszes Bánki Erik az online kaszinójáték részletes törvényi szintű szabályainak megalkotására.

Szembesített, majd kivonult az MSZP

Archívum2015.06.17, 12:38

Szembesítette hibáival az Orbán-kormányt az MSZP a parlamentben, a bevándorlásról szóló parlamenti vitában, mondván: kampányával a kormány a korrupcióról és a nyomorról próbálja elterelni a figyelmet. L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára azzal válaszolt, hogy a szocialisták "demagógiacunamit" folytatnak. Az MSZP képviselői ezután kivonultak az ülésről.

Fideszesnek mondta magát, még előzetesben van

Archívum2015.06.15, 11:48

Július elején eldőlhet a Fidesz ifjúsági tagozata hamis bankjegyekkel lebukott elnökének sorsa - értesült az Origo. Akkor jár le a nyomozás határideje a pénzhamisítással gyanúsított, és tettenérése óta előzetes letartóztatásban lévő Veress Áron Sebestyén ügyében. A Fidesz szerint már 2012-ben kizárták, azóta szélhámoskodott a pártban. Az Origo egy moldáv szálra is bukkant az ügyben: Veress kétes hírű moldáv üzletember ismerőse lehet a hamis pénz forrása. 

Kiadták Kósáék luxuslakását

Archívum2015.06.15, 09:07

Német bérlőknek adták ki azt a luxusingatlant, ami Kósa Lajos feleségének, Porkoláb Gyöngyinek a nevén van. 

A Fidesz szerint a szocialistákat nem érdekli a magyar emberek sorsa

Archívum2015.06.13, 17:04

A Fidesz szerint a szocialisták bevándorláspárti politikája nem segíti, hanem veszélybe sodorja Európát, Magyarországot. A nagyobbik kormánypárt Tóbiás József nyilatkozatára reagálva azt írta, hogy szocialisták csak a bevándorlókkal szolidárisak.

Varga Mihály nem dönthet Vida Ildikóról

Archívum2015.06.13, 17:21

A kormány a Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárcához akarta vonni a NAV-elnök kinevezésének és leváltásának jogát, de nem sikerült. A Közgép közbeszerzést bukott, mert túl keveset kért a munkáért. Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy csak kaszinókban lehetnek játékgépek. Szakképesítés nélkül is lehet vasárnap kisboltban árulni, sok Tesco már hajnalban kinyit, a Szentkirályi visszahívott 78 ezer palack ásványvizet. Ez volt a héten a gazdaságban.

Dalban ekézik a kormány bevándorlós plakátjait

Archívum2015.06.12, 13:42

A vasárnapi boltzárra reagáló KDNP-s dal szerzője ezúttal a kormány bevándorlóellenes politikáját, kampányát, nemzeti konzultációját és plakátjait kritizálja.

Orbán alkalmasságát firtatták Pokorniék

Archívum2015.06.11, 12:38

Négy év alatt összesen 7,1 millió forintért hét közvélemény-kutatást is rendelt a Pokorni Zoltán vezette XII. kerületi önkormányzat a Századvég korábbi partnerétől, a Forsense-től. Ezekben nem csak helyi sajátosságokra, de például Orbán Viktor kormányfői alkalmasságára is rákérdeztek.

Ismét gyurcsányozástól lesz hangos a parlament

Archívum2015.06.10, 16:02

Az Országgyűlésnek is le kell folytatnia a vitát az Altus Zrt. európai uniós megbízásával kapcsolatban - mondta a kormánypárti frakció szóvivője, hozzátéve, hogy a Fidesz be is nyújtotta a határozati javaslatát az ügyben. Ebben Gyurcsány Ferenc DK-elnök cégének megbízását egy korábbi bolgár esettel hasonlította össze.

Szájer: Gyorsan kell lépni bevándorlásügyben

Archívum2015.06.10, 12:11

Szájer József szerint azért kell gyorsan és határozottan cselekedni bevándorlásügyben, mert máskülönben az Európai Unió egyik alapját jelentő szabad mozgás kerülhet veszélybe.

Toroczkai: Az illegális migráció ma a legnagyobb fenyegetés

Archívum2015.06.09, 14:31

Nem bánja Toroczkai László, ha a Fidesz el is lopta az ötletét, mert Ásotthalom jobbikos polgármestere szerint a lényeg, hogy megvédjék a határt. Toroczkai László szerint az illegális migráció ma a legnagyobb fenyegetés. Végső esetben falat építtetne a határra.

Újabb kétharmados szavazást bukott a Fidesz

Archívum2015.06.09, 14:16

Nem szavazta meg az ellenzék a pénzügyi szervezetek felügyeletét szigorító, országgyűlési kétharmadot igénylő jogszabályt. Rogán Antal fideszes frakcióvezető szerint a brókerek megvették az ellenzéket, még a Jobbikot is.

A védő azon sem lepődne meg, ha a Fidesz írná Biszku ítéletét

Archívum2015.06.08, 21:14

Az egész Biszku-per részben arról szól, vajon a volt állampárti belügyminiszter befolyásolta-e az 1956 utáni megtorlásokat, és a párt akarta-e megmondani, ki a bűnös - mondta az Origónak Biszku Béla védője, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz és a Jobbik most ugyanezen logika mentén próbálja befolyásolni az igazságszolgáltatást védence ügyében.

Az alaptörvény miatt őrzik a plakátokat

Archívum2015.06.08, 10:02

A rendőrség az alaptörvénnyel magyarázza, miért vigyázzák civilbe öltözött rendőrök a kormány bevándorlásról szóló plakátjait. Eddig hat plakáttépkedőt kaptak el, az Együtt kiáll mellettük.

Rendőrök őrzik a bevándorlóellenes plakátokat

Archívum2015.06.08, 10:06

Feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre való felbujtás miatt a Fidesz - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője. Legalább három plakáthoz álruhás vigyázókat küldött a rendőrség.

Leképmutatózta a Jobbik a Fideszt

Archívum2015.06.05, 19:46

Képmutatónak tartja a Fidesz magatartását nemzetpolitikai ügyekben a Jobbik, és visszautasította a kormánypárt kritikáját.

Vége a Fidesznek Szombathelyen

Archívum2015.06.03, 22:54

Sok volt a botrány, a helyi fideszes szavazók is panaszkodtak. Hende Csaba javaslatára aztán Kövér László választmányi elnök rábólintott, és ezzel feloszlatták a Fidesz szombathelyi szervezetét.

A Fidesz nem száll le Gyurcsányról az Altus-ügyben

Archívum2015.06.03, 17:20

Hiába cáfolta az Európai Bizottság azt a kormányzati állítást, miszerint 5 millió eurós megbízást adott volna Gyurcsány Ferenc cégének, mert kevesebb mint tizedét nyerte el konzorciumban az Altus Zrt., a Fidesz kitart amellett, hogy ez felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját. Ezért a kormánypárt azt követeli a volt kormányfőtől, hogy ne zsonglőrködjön a számokkal, hanem bontsa fel a megbízást.

A Jobbik ekézése közben gyurcsányozott is a rezsibiztos

Archívum2015.06.03, 14:21

A Jobbik valódi álláspontját firtatta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő. Úgy fogalmazott: a Fidesz választ vár a Jobbiktól arra, hogy mikor hazudnak az Európai Unióval kapcsolatos álláspontjukról.

Gyűlöletkeltéssel vádolja a kormányt az Együtt

Archívum2015.06.02, 23:05

Az Együtt felszólítja a kormányt, hogy ne helyezzen ki "gyűlöletkeltő" óriásplakátokat, ha pedig mégis kikerülnek, a párt mozgalmat szervez a leszaggatásukra. 

Fidesz: Az unió nem képes megvédeni a magyar embereket

Archívum2015.06.02, 09:28

Az Európai Unió már nem tud megküzdeni a bevándorlás problémájával, ezért Magyarországnak ősszel mindenképpen fel kell lépnie ebben az ügyben - mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője.

Kirobbant a háború Gyurcsány cége miatt

Archívum2015.05.30, 10:47

Az állam bevásárolhatja magát az Elműbe és az Émászba, így lehet a nemzeti közműcégnek elektromos lába. Kiderült, mennyit szán a kormány a vizes vb-re, mennyit költhet a Honvédség a nemzeti ünnepségekre, mennyit keresnek a külügyes háttérintézményeknél és mennyi adósságot vállal át az állam a kórházaktól. A Fidesz nekiment a DK-nak az Altus miatt, az Altus perel. Módosult a reklámadó, drágult az üzemanyag, 60 milliárdból újítják föl a 3-as metró járműveit. Ez volt a héten a gazdaságban.

A Fidesz elvenné az állami támogatást Gyurcsányéktól

Archívum2015.05.26, 14:27

A Fidesz arra készül, hogy felfüggessze a DK állami támogatását, mert Gyurcsány Ferenc cége, az Altus 1,5 milliárd forintos megbízást nyert az Európai Bizottságtól, írja a Napi Gazdaság. A DK szerint az Altus helyreigazítást fog kérni, mert a cég nem önmagában, hanem egy 11 vállalatból álló konzorcium tagjaként nyerte a megbízást. A párt szóvivője szerint Orbán Viktor hadat üzent a többpártrendszernek.

Adathamisítással vádolja a Fidesz a Helsinki Bizottságot

Archívum2015.05.22, 22:08

Közleményben tiltakozik a Fidesz a Helsinki Bizottság kijelentései ellen, és felszólították őket, hogy "fejezzék be a hazudozást". A Helsinki Bizottság beperelte a Fideszt. 

Lesújt a Fidesz a nyertesekre is a vesztesek mellett

Archívum2015.05.22, 08:45

A Fidesz-alapszervezetek feloszlatása nem ritka ugyan, de egy hónap alatt négy eset már soknak számít. Áprilisban egy fővárosi és az edelényi, mostanában pedig az ózdi és az esztergomi szervezet jutott erre a sorsra. A háttérben legtöbbször belső ellentétek húzódnak, Esztergomban különösen régóta tart ez a folyamat.

A város, ahol mindig megégnek a pártok

Archívum2015.05.21, 16:59

Nincs rés a veresegyházi civil pajzson, hiába próbált öt párt is új mandátumhoz jutni a településen. A Fidesz a vasárnapi időközi választáson a saját lábában botlott el, a Munkáspártot képviselő idős cipész pedig örül, hogy végül nem őt választották. A városban jártunk, ahol a polgármester megállította az időt.

Kokó: Ennek a hajónak szurkoltam, de soha nem voltam rajta

Archívum2015.05.21, 12:13

Kovács Kokó István Hír TV-ben tett kijelentése, miszerint "nem vagyok fideszes", nagy port kavart. Az egykori profi ökölvívó most kibontotta, mire is gondolt akkor.

Újabb eltőzsdézés a Fidesz-MSZP párharcban

Archívum2015.05.19, 13:36

A Fidesz nyíregyházi szervezete szerint a település volt MSZP-s alpolgármestere, az önkormányzat gazdasági tanácsnoka és képviselője, Mikó Dániel a Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat intézőbizottsági elnökeként "eltőzsdézte" a tagi érdekeltségi hozzájárulás csaknem 300 millió forintját Quaestor- és Hungária-értékpapírok vásárlásával.

Kovács Béla úgy viselkedik, mint egy róka

Archívum2015.05.19, 13:07

A Fidesz kedden ismételten mentelmi jogáról történő lemondásra szólította fel a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt, akinek az ügye a kormánypárt szerint csak így tisztázódhat.

Feloszlott az ózdi Fidesz is

Archívum2015.05.19, 10:02

Az utcára került belső problémák és személyes ellentétek miatt feloszlatták a Fidesz ózdi szervezetét. 

Feloszlott az esztergomi Fidesz

Archívum2015.05.18, 20:31

A Fidesz feloszlatta közel 160 fős esztergomi alapszervezetét, közölte Völner Pál a választókerület elnöke. A feloszlatásra az ő kezdeményezésére került sor, mivel az alapszervezet nem működött harmonikusan, illetve sok feszültség volt a korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás és a régi képviselő-testület tagjai, valamint a szervezet többi tagja között.

Milliárdokat kaszált egy fideszes politikus cége

Archívum2015.05.18, 08:52

Hatalmas összegeket kapott az államtól egy kormánypárti politikus cége az elmúlt években. 2007 és 2015 között összesen 3,8 milliárd forint uniós és állami agrártámogatáshoz jutott a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. A társaság igazgatóságának elnöke Farkas Sándor fideszes képviselő. 37 százalékos tulajdonrésze van a cégben.

Vadai Ágnes: Szexi programra van szükség

Archívum2015.05.14, 17:10

Vadai Ágnes szerint az időközi választások eredményei azt mutatják, hogy van alapja egy 2016-os, előrehozott országgyűlési választásnak. A Demokratikus Koalíció alelnöke a PPlusz Tv-nek azt mondta, a baloldalnak, a demokratikus ellenzéki oldalnak kristálytisztán kell beszélni, ehhez új szókészletre, szexi programra van szüksége. Hogy az mit jelent, az interjúból megtudhatja. 

A Facebookon gyepálja egymást a Fidesz és Karácsony Gergely

Archívum2015.05.12, 13:13

Máris visszavágott a zuglói Fidesz Karácsony Gergelynek. A XIV. kerület PM-es polgármestere hétfőn tett közzé egy fotót a Facebookon-oldalán, amivel azt jelezte, hogy nem luxusautóval, hanem kerékpárral jár dolgozni. Ezzel a korábbi, kormánypárti városvezetőre, Papcsák Ferencre utalt. Több sem kellett a Fidesznek, máris reagáltak a bejegyzésre, ők is a közösségi oldalon raktak ki egy fotót. 

A Fidesz szerint a szocialisták verték át a családokat

Archívum2015.05.10, 13:36

A szocialisták vertek át és tettek tönkre több mint egymillió családot azzal, hogy devizahitelbe taszították őket – közölte vasárnap a Fidesz. A szocialisták szerint pedig az emberek csalódtak a forintosításban.

Visszatér a hazaárulózó volt fideszes képviselő

Archívum2015.05.07, 23:36

Daganatos betegséggel kezelik a hazaárulózásról elhíresült volt fideszes pécsi képviselőt. Fodor Ibolya annak ellenére sem mondott le mandátumáról, hogy arra maga a pécsi polgármester, Páva Zsolt is felszólította. Az RTL Klub egyik riporterét csak tehetségtelen kis majomnak nevező politikus most azt nyilatkozta: rövidesen visszatér a pécsi városházára.

Szószegéssel vádolja a kormányt az Erste-vezér

Archívum2015.05.07, 22:02

Az osztrák Erste Csoport vezetője, Andreas Treichl szerint békés megegyezéssel zárulhat a csődbe jutott Quaestor brókerház károsultjainak kártérítésével kapcsolatban a vita a bank és a magyar kormány között.

A Fidesz nem vesztett több támogatót

Archívum2015.05.06, 13:22

Márciushoz képest nem változott érdemben a Fidesz–KDNP támogatottsága, a rejtőzködők viszont nagyobb arányban vallották be valamely ellenzéki párthoz fűződő rokonszenvüket – derül ki a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Pokorni: A megosztottság nem maradhat fenn

Archívum2015.04.30, 10:21

Leginkább a közelgő Normafa-népszavazás foglalkoztatja, a napi politikától igyekszik magát távol tartani Pokorni Zoltán. Az első Orbán-kormány kulturális minisztere, a XII. kerület polgármestere fontosabbnak tartja a kerület ügyeit, mint hogy elemzést adjon a Fidesz aktuális helyzetéről.

Kaposvár kiáll a halálbüntetés mellett

Archívum2015.04.29, 15:54

A kaposváriak lesújtott közössége szinte egyöntetűen kiált a halálbüntetés után - ezt mondta a település fideszes országgyűlési képviselője, utalva Orbán Viktor kormányfő tegnapi, Pécsett tett kijelentésére. 

Bűnözők ezrei voltak szabadlábon

Archívum2015.04.28, 16:23

Orbán Viktor pécsi halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentése miatt alakult ki éles nyilatkozatháború a Fidesz és az MSZP között. 

Verseny nélkül újráztak a Fidesz-frakció tisztségviselői

Archívum2015.04.27, 17:05

Nem volt tülekedés a Fidesz-frakcióban a posztokért, ezért a képviselőcsoport hétfői ülésén a jelenlegi tisztségviselőket választották újra. Folytatja Rogán Antal, helyén marad mind a 27 helyettese és a frakcióigazgató is.

Kövér: Az elmúlt négy év maga a siker

Archívum2015.04.25, 12:36

Nyugodt, higgadt kormányzásra van szükség, le kell zárni a 2010-14 közötti rendkívüli állapotokat - erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület éves közgyűlésén szombaton a fővárosban.

Kövér szerint komoly bajok vannak a Fidesz kommunikációjával

Archívum2015.04.24, 08:13

A jó kormányzás ellenére nincs igazán jól működő kormányzati és pártkommunikáció – mondta a házelnök, a kormánypárt választmányi elnöke csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában. Kövér László hangsúlyozta: nincs törésvonal a Fideszben és a kabinetben.

Újabb Fidesz-alapszervezetet oszlattak föl

Archívum2015.04.23, 13:37

A XV. kerületi szervezet után Demeter Zoltán választókerületi elnök kérésére a párt országos választmánya szerdán az edelényi alapszervezetet is feloszlatta. 

MSZP: a kormány alattvalókat akar

Archívum2015.04.23, 11:37

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a kormány intézkedései egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a demokratikus kontrollt és az önrendelkezés jogát felszámolva alattvalókká formálja az oktatás szereplőit.

G. Fodor megdicsérte Habonyt, a Fidesznek józanságot javasolt

Archívum2015.04.23, 10:50

Kijózanodást javasolt a Fidesznek G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, aki beszélt arról is, hogy tanult a saját hibáiból és megvédte Habony Árpádot is.

Rogán elárulta, mennyit keres Habony Árpád

Archívum2015.04.23, 08:30

Társadalmi munkában, ingyen ad tanácsokat a miniszterelnöknek Habony Árpád – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

Ezt nem fogja megköszönni a Fidesz a brókereknek

Archívum2015.04.23, 08:38

További brókercégek mennek csődbe és csökken a Fidesz népszerűsége – a Medián felmérése alapján a válaszadók szerint ezek lehetnek a brókerbotrányok legvalószínűbb következményei. 

Az Európai Bizottságnál tiltakozik a Fidesz

Archívum2015.04.22, 13:24

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz az Altus Zrt.-nek az Európai Unió 2014 és 2020 közötti fejlesztési programjaira vonatkozó megbízása ügyében - közölte szerdán a képviselőcsoport.

Lázár a porondon: kormányzati one-man show

Archívum2015.04.21, 09:11

Az első évad ötödik részével folytatódik a héten Lázár János egyszemélyes mutatványa, a Kormányinfó. A maratoni, élő sajtótájékoztató-sorozat kényszerű válaszlépés a Fideszt, illetve a kormányt ért kritikákra és az Orbán–Simicska-háborúra. Bár olykor túlzásokba esik, Lázár János garancia az oldott hangulatra és arra, hogy lyukat beszél az újságírók hasába. Egyelőre jók a visszajelzések, ám ha sok kérdés marad érdemi válasz nélkül, a széria népszerűsége hanyatlani fog. A forgatókönyvíróknak pedig jobban kell figyelniük a történetfűzésre, mert sok az ellentmondás és az elvarratlan szál.

Brókerek barátait látja a Fidesz a Parlamentben

Archívum2015.04.20, 11:51

A brókerek barátai azok a képviselők, mondja a Fidesz, akik nem szavazták meg a Quaestor-károsultak mentését. A nemmel szavazó képviselők szerint viszont a befektetési piac tisztességes szereplőivel fizettetik meg a quaestorosok kártalanítását, ráadásul a normál értékhatárnál jóval magasabb összegig, ami szerintük nem igazságos. A kártalanítást a felügyeletet ellátó és például ingatlanokra sokat költő jegybank tartalékából kellene fedezni szerintük.

A kisgazdák a földtörvénnyel zsarolják a Fideszt?

Archívum2015.04.18, 15:35

Turi-Kovács Béla fideszes országgyűlési képviselő, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szombati sajtótájékoztatóján a kisgazdák nevében előbb több dolgot is felrótt a Fidesznek, majd egy kérdésre válaszolva fontosnak tartotta jelezni: aggályosnak tartja a földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítási javaslatot.

Megvan a tapolcai választás végeredménye

Archívum2015.04.16, 16:49

A jobbikos Rig Lajos nyerte a mandátumot a vasárnap tartott tapolcai időközi országgyűlési választáson - közölte az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője, miután megszámolták a szavazatokat abban a szavazókörben, amelyikben bevárták a külföldön leadott voksokat.

Újabb ősfideszes kóstolgatja Habony Árpádot

Archívum2015.04.15, 09:53

Tavaly októberben történt valami, és azóta nem találjuk magunkat – írja Bayer Zsolt, utalva a Fidesz népszerűségének csökkenésére. A régi lélek címmel közölt publicisztikában kitér arra is, hogy miért tud most sikeres lenni a Jobbik. 

Tölgyessy Péter: történelmi fordulat kezdetén vagyunk

Archívum2015.04.14, 21:55

Tölgyessy Péter szerint jelentős siker a Jobbik tapolcai sikere, egyéni mandátumszerzése. A politikai elemző szerint vége a Fidesz teljhatalmának.

Elmeszelték a Fideszt a halálvideó miatt

Archívum2015.04.14, 09:25

A Kúria megállapította, hogy a Fidesz tapolcai szervezetének "Pad Ferenc bemutatkozik" című videója valótlan tényállásokat tartalmaz. A Nemzeti Választási Bizottság korábban nem állapított meg jogsértést a videó kapcsán.

A baloldal örül, hogy a Jobbik legyőzte a Fideszt

Archívum2015.04.12, 23:34

Orbán Viktor nem gratulált a győztesnek, és futballhasonlattal magyarázkodott a Fidesz-KDNP tapolcai veresége után, a győztes Jobbik már 2018-ra készül, az MSZP elismerte, hogy erősödött ugyan, de nem eleget, a DK szerint pedig Orbán Viktor és a Fidesz politikája megbukott.

Nagyobb pofon, ha jobbról kap ki a Fidesz

Archívum2015.04.12, 22:22

A tapolcai vereség tanulsága, hogy a jövőben az MSZP-nek is érdemes lenne mozgalmibb jellegűvé tenni a kampányait, véli Gőgös Zoltán. Az elnökhelyettes szerint ugyanis ez lehet a Jobbik tapolcai sikerének a titka.

Fideszes plakátok, jobbikos lufik

Archívum2015.04.12, 19:44

A hangulat vidám és karneváli Tapolcán az időközi parlamenti választás napján. Kolbász illata száll, szól a dzsessz. Sok a fideszes plakát és a jobbikos lufi, bár van, aki szerint már Vona Gábor is kommunista. A jobbikos jelöltet, Rig Lajost azonban még ők is tisztességes embernek tartják. Rig és a fideszes Fenyvesi Zoltán járja a várost, az MSZP-s Pad Ferencet viszont még plakát formában is nehéz megtalálni. Ugyanakkor Révfülöpön kevés érdeklődést keltett a szavazás.

Elszabadultak az indulatok Tapolcán

Archívum2015.04.12, 19:30

A Fidesz szerint több alkalommal zaklatták az önkénteseit Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében. A kormánypárt azt közölte, hogy felgyújtották és megrongálták a plakátjait, ezért feljelentést tesz. Az MSZP úgy véli, nagy a pánik a kormánypártban, és hozzátették, hogy aktivistáik biztos, hogy nem tettek ilyet. A Jobbik közölte, hogy ők betartják a szabályokat, és visszautasítják a Fidesz rágalmait. 

Itt a Quaestor-törvényjavaslat - ezt mindenki megérzi majd!

Archívum2015.04.11, 14:54

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője péntek este benyújtotta az Országgyűlésnek a Quaestor-ügy kárrendezésével kapcsolatos törvényjavaslatot. Ez alapján 30 millió forintig minden Quaestor-kötvényest kártalanítani fognak, az erre vonatkozó igény 2015. május 6-e és június 5-e között lesz benyújtható. 

A Fidesz növelné a bírságokat

Archívum2015.04.11, 12:36

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Quaestor-ügy károsultjainak kártalanítását a Fidesz-frakció szóvivője. Tuzson Bence azt mondta, hogy az eddigi lépéseken túl szükség lesz még a felügyeleti rendszer megerősítésére, a bírságok növelésére, valamint az ellenőrzési idő sűrítésére.

Medián: Nő a DK támogatottsága, a Jobbikhoz pártolnak Fidesz-szavazók

Archívum2015.04.09, 13:19

Kétéves mélypontra került a kormánypárt támogatottsága. A Medián felmérése szerint az elpártolók közül sokan térnek át a Jobbikhoz, a baloldali pártok azonban továbbra sem tudnak érdemi hasznot húzni a Fidesz népszerűségvesztéséből.

Kétéves mélyponton a Fidesz támogatottsága

Archívum2015.04.09, 06:32

Kétéves mélyponton van a kormánypárt támogatottsága. A Medián felmérése szerint sokan vándorolnak át a Jobbikhoz, a baloldali pártok azonban továbbra sem tudnak számottevően hasznot húzni a Fidesz népszerűségének csökkenéséből. 

A Fidesz nem fél attól, hogy nőni fog a terrorfenyegetettségünk

Archívum2015.04.08, 16:18

Magyarországnak erkölcsi és politikai kötelessége, hogy részt vegyen az Iszlám Állam elleni  fellépésben - mondta Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszélt arról is, hogy a misszió által nem állítható, hogy Magyarország terrorfenyegetettsége megnövekedne. 

Leleplezik a Quaestor-összeesküvést a T. Házban

Archívum2015.04.07, 13:16

A szocialista frakció össztüzet zúdít a keddi parlamenti ülésnapon a Fideszre: a párt illetve a kormány felelősségét feszegeti a Quaestor-botrányban. A Jobbik szerint viszont az MSZP is a Quaestor-nagykoalíció részese. A kormány azzal igyekeznek visszaverni a támadásokat, hogy az egész csak hecckampány.

Orbán maga megy Tapolcára begyűjteni az aranyat

Archívum2015.04.02, 19:30

Lázár János szerint a kormányfőnek bele kell állnia az időközi választás kampányába Tapolcán, hogy győzhessenek. Vagyis a Fidesz beveti a miniszterelnök-pártelnök személyes meggyőző erejét, hogy maga mellé állítsa a tapolcaiakat. Erre szüksége is lesz a pártnak: szoros lesz az április 12-i voksolás.

Elegen álltak össze a Quaestor-vizsgálóbizottsághoz

Archívum2015.04.02, 13:15

Az LMP megszerezte a képviselők ötödének támogatását - vagyis legalább 40 aláírást -, így kezdeményezhetik parlamenti eseti bizottság létrehozását a brókerbotrány kivizsgálására. Ám ez még nem jelenti azt, hogy zöld utat kapott a Quaestor-bizottság.

LMP: Rogán Antal elmehet a fenébe!

Archívum2015.03.31, 17:42

Visszaszólt Rogán Antalnak az LMP-s Sallai Benedek, akit a Fidesz frakcióvezetője - 11 másik, a Fidesz vagyonzártörvényére nemmel szavazó képviselőtársával együtt - a brókerek barátjának nevezett.

Ahol az ovisok is hálásak a kormányablakért

Archívum2015.03.31, 08:28

Betanított mórahalmi óvodások szavalták el, mi is az a kormányablak, és miért tartoznak hálával szüleik nevében a hivatalnak. Nógrádi Zoltán fideszes polgármester szerint ez természetes, az ovisokat szinte minden települési megnyitóra elhívják.

Orbán választ írt Tarsoly Csabának

Archívum2015.03.30, 18:38

"Nem vagyok közlekedési rendőr" – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy tegnap Habony Árpád és Andy Vajna megszegve a KRESZ-t, a záróvonalat átlépve közlekedtek. Rogán Antal beszélt a kormányfő és a Quaestor-vezér közötti levélváltásról is. 

Brókerbotrány: Rogán kártalanítást ígér a dolgozó kisembereknek

Archívum2015.03.30, 14:39

A Fidesz-frakció további szigorítást javasol a brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről szóló törvényjavaslatban - közölte Rogán Antal frakcióvezető az Országgyűlésben napirend előtt.

Gyurcsányék orbánoznak, matolcsyznak a Quaestor-ügyben

Archívum2015.03.30, 14:14

A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.

Vita nem emelte az est fényét

Archívum2015.03.28, 10:55

Pedagógus a Fidesz tapolcai jelöltje: Fenyvesi Zoltánnal pénteken a köznevelési államtitkár kampányolt a révfülöpi lakossági fórumon. És ha a révfülöpiek eldöntötték, akarnak-e új vitorláskikötőt, nyugodtan szólhatnak neki.

A Fidesz miatt korlátozzák a Ménesi út forgalmát

Archívum2015.03.27, 18:55

Tilos megállni a hétvégén a Ménesi út Bibó-kollégium előtti szakaszán, 27. születésnapját ünnepli a Fidesz.

Lesz még fideszes csodafegyver 2018-ig

Archívum2015.03.25, 12:26

A Fidesz a párt folyamatos népszerűségvesztése ellenére nincs zuhanórepülésben - állítja a Századvég kutatási igazgatója. Orbán Balázs szerint a kormánypárt tanult a 2002-es bukásból, és a 2018-as ismételt győzelme azon múlhat, hogy beválik-e az emberek érdekét néző politikája. Arról is beszélt, hogy a baloldal kiüresedett, Simicska Lajos karaktergyilkossági kísérlete kudarc, továbbá a hárommillió szegénynek és a most középpontba helyezett dolgozó kisembereknek a ciklus vége felé lehet csak jobb.

Hiába keményít a Fidesz, nem kapnak több pénzt a károsultak

Archívum2015.03.25, 09:51

A Fidesz - a brókerbotrány után sebtében beadott - törvényjavaslata nem tartalmaz újdonságot. Eddig is lehetett vagyonzárat alkalmazni a büntetőeljárásokban - már nyomozás kezdetén is -, ezt végül kártalanításra is fel lehet használni. A károsultakat képviselő ügyvéd szerint azoknak felelősségét is firtatni kellene, akiknél van annyi pénz, hogy kártalanítsák az ügyfeleket.

Horn Gábor: Orbán tehetségesebb túlélő Gyurcsánynál

Archívum2015.03.24, 11:08

Egyre távolodik Orbán Viktor a jobboldali konzervativizmustól, kérdés mikor jönnek rá a Fidesz szavazói, hogy egy késő kádári kommunizmust épít – mondta Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke. Az egykori SZDSZ-es politikus az Origónak adott interjúban arról is beszélt, szerinte miért erősödik a Jobbik, miért fogy a Fidesz tábora, és miért nem nő érdemben a baloldali ellenzéké. Horn Gábor szerint a Fidesz belül recseg-ropog, és ebben nem kis szerepe van az Orbánt karaktergyilkoló Simicska Lajosnak is.

Húsvét után tárgyal a kormány a reklámadóról

Archívum2015.03.24, 10:43

Az Origo információi szerint április 8-án tárgyalhat a kormány a reklámadóról, majd ezt követően kerülhet a módosítás a Parlament elé. Vita van még arról, hogy hol húzzák meg az adóköteles bevétel határát. A legvalószínűbb, hogy 50-100 millió forintos szint felett kell majd fizetni. Az adó felső kulcsa 5,3-5,5% körül várható.

Ezt csak a Viktor-hívők veszik be

Archívum2015.03.23, 21:02

A jegybank és a nyomozó hatóságok eddig nem közöltek konkrétumokat a brókerbotrányról, amiről tudunk, az Matolcsy György és a Fidesz felelőssége, véli a volt pénzügyminiszter. Veres János szerint, ha 2010 előtt is történtek jogsértések, akkor a pénzügyi felügyelet akkori vezetői is felelősek, és a brókercégek ellenőrzését nem úgy kellene szigorítani, ahogy a Fidesz tervezi. Az MSZP és a Fidesz közti kommunikációs háborút a Fidesz kezdte.

Még ő sem viheti haza a tigrist vagy az orangutánt

Archívum2015.03.22, 10:06

Már gyermekkorában is az állatkert igazgatója akart lenni Persányi Miklós, aki 21 éve vezeti az Fővárosi Állat- és Növénykertet. Miniszter volt a Gyurcsány-kormányban, mégis jóban van a fideszes potentátokkal, szerinte azért, mert mindig együttműködő volt. Az állatkert vezetője a Hagyó-konfliktusról és a vezetése alatt működő intézmény tervezett szétválasztásáról is beszélt az Origónak.

Fidesz: Elég erős az ország a vasárnapi boltzárhoz

Archívum2015.03.21, 14:40

A kormány célja, hogy a kiskereskedőket előnyben részesítse a nagy áruházláncokkal szemben, reagált az ellenzéki pártok állításaira a Fidesz. 

A Fidesz nem érti Péterfalvi Attila problémáit

Archívum2015.03.19, 19:39

A Fidesz-frakció nem ért egyet Péterfalvi Attila véleményével. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint alapvetően sérti az adatvédelmi követelményeket a provokátornak tartottakról készült fényképek továbbítása, adatbázisba rendezése és nyilvánosságra hozatala.

Fidesz-sárgára váltott a nemzeti hírtévé, vagy mégsem

Archívum2015.03.19, 10:49

Csütörtök reggelre a köztévé feliratai narancssárgák lettek, azonban nem sokkal kilenc óra előtt újra a lila lett a domináns szín.

A Fidesz bojkottálja a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t

Archívum2015.03.17, 10:21

Miután Kövér László ellenzéki médiának nyilvánította a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t és a Lánchíd Rádiót, Rogán Antal a Fidesz–KDNP frakcióülésén arra intette képviselőtársait, hogy a továbbiakban ne nyilatkozzanak a fenti médiumoknak – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, aki ezt megszegi, az teljesen kiírja magát a pártból.  

Március 15-e mérlege: ez így kevés lesz

Archívum2015.03.16, 11:17

Petőfiék után 167 évvel elfáradtak a mai forradalmárok, március 15-én nem tudott átütő sikert elérni egyik politikai oldal sem. Elemzők vonták meg az ünnep kormánypárti és ellenzéki üzeneteinek mérlegét.

Rogán: 12 pont nélkül nincs kormányváltás

Archívum2015.03.14, 19:10

A Fidesz frakcióvezetője szerint az 1848-as forradalmi követelések listája, a márciusi 12 pont "a polgári Magyarország alapköve", és a 2010 óta tartó nemzeti, polgári kormányzás iránytűje is.

Szlovákia és Magyarország közös sikereiről beszélt a Fidesz

Archívum2015.03.14, 18:21

A jólétről, a jogbiztonságról, a szolidaritásról, 1848 jelentőségéről, Magyarország és Szlovákia sikereiről beszélt Németh Zsolt Kassán a március 15-i ünnepségen. 

Újabb Fidesz-szál a Quaestor-botrányban

Archívum2015.03.12, 10:09

A Fideszt is megjárta az a kommunikációs szakember, aki a Fidesz által lebaloldalizott Quaestor szóvivője. Bende Gyöngyi önéletrajzában szerepel, hogy 2002-ben a Fidesz-elnök Orbán Viktor tanácsadója volt.

Még gondolkodik a lemondáson a már nem fideszes polgármester

Archívum2015.03.11, 15:57

Pusztaföldvár polgármestere megszünteti Fidesz-tagságát és mérlegeli Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait, ezt követően határoz esetleges lemondásáról.

Tapolcai választás: itt az első közvélemény-kutatás

Archívum2015.03.09, 15:36

A Jobbik közeli Iránytű Intézet szerint a Fidesz és a Jobbik támogatottsága közel azonos a tapolcai egyéni választókerületben, ahol április 12-én tartanak időközi választást.

Ki tehet a Buda-Cash-ügyről?

Archívum2015.03.09, 14:54

A Fidesz szerint az MSZP, az MSZP szerint a Fidesz, az LMP szerint mindenki tehet arról, hogy a Buda-Cash Brókerháznál másfél évtizedig folytatódhattak a csalások. Rogán Antal megígérte, hogy lesz parlamenti vizsgálóbizottság, ami majd kideríti, kik a brókerbotrány felelősei.

Nyáron születik Szanyi Tibor negyedik gyermeke

Archívum2015.03.09, 11:37

Második közös gyermeküket várja Szanyi Tibor és nála 30 évvel fiatalabb felesége. Az MSZP-s EP-képviselő interjút adott az Origónak. Szerinte Orbán annak a Putyinnak a legjobb tanítványa, aki az oligarchabázisú nemzetek Európájában gondolkodik, a Fidesz pedig saját magát verte meg Veszprémben, de a kétharmad nincs veszélyben, mert a Jobbik megvehető. Nem érti, hogy a magyar képviselők által Brüsszelbe vitt tízezer vendég közül miért az ő nyolc gój motorosa szúrt szemet.