fesztivál
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- Magyarország
- program
- Budapest
- zene
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Negyvenezren imádkoznak közösen a békéért és Kárpátaljáért
Az volt a cél, hogy a különböző keresztény felekezetek tagjai ne azt éljék meg, miben térnek el egymástól, hanem, hogy mi az összetartó kapocs közöttük és bátorítsák egymást a hitben – mondta el az Origónak adott interjújában László Viktor, az Ez az a nap! nevű évről évre visszatérő rendezvény főszervezője. A fesztivál idén július 23-án a Puskás Arénában ünnepli a húsz éves jubileumát, a nyolc-tíz órás programon nemzetközi és magyar gospel-előadók váltják egymást a színpadon és előreláthatólag közel félszázezer keresztény imádkozik majd a békéért, miközben adományokat is gyűjtenek a kárpátaljai magyarok számára. Beszélgetésünkből azz ...
Megnyílt az EFOTT – napijeggyel mondtak köszönetet a segítő önkénteseknek
Elindult a legszerethetőbb, legzöldebb, leghűsítőbb nyári zenei fesztivál, az EFOTT. Több mint 3000 kempingező költözik be kedden és szerdán a sukorói szabadstrand területén kialakított fesztiválhelyszínre, ahová biciklivel is lehet érkezni, és ahol mindenki komposztálhatja a hulladékát is.
- címkék:
- fesztivál
- önkéntes
- köszönet
- EFOTT
- Címkefelhő »
Két éve várunk rájuk, most végre újra eljöttek a legnagyobb fesztiválok
Az EFOTT már javában dübörög, a Sziget Fesztiválig egy hónap sincs már hátra, és a Zamárdiban kezdődő STRAND Fesztiválra sem kell már sokat várni. A Művészetek Völgyének színes kavalkádja pedig már itt van a sarkon, ugyanis július 22-én életre kel a völgy. Minderre már két éve várunk és várnak a rajongók. Íme most egy kis rákészülés.
Szerdán elkezdődött az EFOTT a Velencei-tónál
- címkék:
- fesztivál
- 2022
- EFOTT
- Címkefelhő »
Gelencsér Timi drágállta a piát, hajába rejtve csempészte be a fesztiválra
Mindannyian tudjuk, hogy a különféle rendezvényeken és fesztiválokon drága az étel és az ital. A bevihető mennyiséget egyes helyeken csak korlátozzák, máshol viszont egyenesen tilos saját itallal érkezni. Gelencsér Timi ezt a rendszert játszotta ki, és a trükközésről videót is készített.
Elkezdődött a 20. Airbeat One fesztivál Németországban
- címkék:
- Németország
- fesztivál
- electropop
- EDM
- Címkefelhő »
Csütörtökön indul a Csiperó Ifjúsági Fesztivál Kecskeméten
A Cimbaliband koncertjével csütörtökön veszi kezdetét az Európa Jövője Egyesület szervezésében Kecskeméten megrendezett Csiperó Ifjúsági Fesztivál.
- címkék:
- Kecskemét
- fesztivál
- Címkefelhő »
Tragédia a nyári fesztiválon
Kassa megyében történt a borzalmas tragédia, írja a Bors az Új Szó nyomán.
- címkék:
- fesztivál
- halál
- Címkefelhő »
Akkora buli volt a Balaton Soundon, hogy földrengés volt Zamárdiban
Két év kihagyás után idén nyáron szó szerint dübörgött az ország egyik legnépszerűbb fesztiválja, a Balaton Sound.
A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak
Idén is népszerű installációjával, a Nagy Kék Szívvel vesz részt a hazai fesztiválszezon legnagyobb eseményein az Együtt az Autistákért Alapítvány. A sokak által kedvelt látványosságot nemcsak azért érdemes felkeresni két koncert között, mert remekül mutat a fotókon, hanem mert az itt készült szelfikkel fontos társadalmi ügyet is támogathatnak a fesztiválozók bulizás közben.
"A szent föld kitárta kapuit" - Pumped Gabo a Balaton Soundról posztolt
Pumped Gabo régóta készült a Balaton Soundra, és egész héten a fesztiválon bulizik. Instagram-oldalán többször is bejelentkezett Zamárdiból, a Soundot pedig szent földnek nevezte.
Világsztárokkal és a legjobb hazai előadókkal várja a fesztiválozókat az EFOTT
Akon, John Newman, Regard, Riton, Halott Pénz, Wellhello, Bagossy Brothers Company, Margaret Island, Irie Maffia, Honeybeast és még sokan mások – világsztárokkal és a legjobb hazai előadókkal várja látogatóit az ország legnagyobb hallgatói fesztiválja, az EFOTT.
Egy fesztivál is lehet zöld – egyedülálló módon komposztálja a hulladékot az EFOTT
A környezettudatosság napjaink egyik legfontosabb közéleti témájaként központi szerepet tölt be az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében. A fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem segítségével a legzöldebb nyári fesztivált hozzák létre a Velencei-tó partján.
Szülés előtt két héttel ment fesztiválozni a kismama - megmutatta, hogy élte túl
Igen szokatlan dolgot tett egy angol nő, aki @girlbossadventure néven aktív a TokTokon. 8 és fél hónapos terhesen ment fesztiválozni, és közvetítette is közösösségi oldalán, hogyan telnek a napjai.
- címkék:
- fesztivál
- kismama
- Glastonbury
- Címkefelhő »
Hihetetlen összeget kapott Beyoncé egyetlen koncertért
A Mirror utánanézett, ki mennyit kapott a Glastonbury fesztiválon való fellépésért.
Furcsa fotó terjed a neten: Erzsébet királynő álruhában fesztiválozott
Különös fénykép terjed a neten: a Glastonbury fesztiválon feltűnt egy II. Erzsébet királynőre emlékeztető asszony.
Elképesztő bivalyverseny Thaiföldön - fotógaléria
Egy nap és kezdődik a Győri Reneszánsz és Barokk Hét
Augusztusra megtelik Budapest, szinte lehetetlen szállást találni
Két év kényszerszünet után ismét teljes erővel indul be a fesztiválszezon - hívja fel a figyelmet a Bors Online.
Belehajtják a tömegbe a lovakat egy spanyolországi fesztiválon - képek
A világon sokfelé megtartják ilyenkor Szent János (vagy más néven Szent Iván) ünnepét. A spanyolországi Menorca szigetén Ciutadellában a lovaké és a lovasoké a főszerep. A lovakat a tömegbe hajtják, és a zene ritmusára táncoltatják őket. Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a látványos ünnepről!
Szent János-fesztivál a spanyolországi Ciutadellában
- címkék:
- Spanyolország
- fesztivál
- utazás
- ló
- Címkefelhő »
Képekben az elmúlt 24 óra - június 22.
Mobilapplikáción is követhetjük fesztiválos költéseinket - MNB Pénzügyi Sarok
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következő kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőjével: „Hogyan fizethetek majd a végre újra induló nyári fesztiválokon? Amikor legutoljára voltam, ez elég körülményesen ment!" (P. Máté, Hegyeshalom).
Fákat ültettek a hazai sztárok
Egyre több hazai híresség is felemeli a hangát a fenntarthatóság mellett. Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere, Patocska Olivér, az OliverFromEarth nevű projektjével, Krajczár Péter, a New Level Empire alapító tagja, és Miskovits Marci is szívesen vállalták a felkérést, hogy hazánk első környezettudatos könnyűzenei fesztiválján színpadra lépjenek. Ráadásul örömmel csatlakoztak Eke Angéla, a rendezvény nagykövete mellé, és közösen ültettek fákat Ráckevén, a Duna-part Feszt helyszínén is.
- címkék:
- Ráckeve
- fesztivál
- zene
- faültetés
- ökolábnyom
- Címkefelhő »
Megkezdődtek a Levendula Hetek, lilába borult Tihany
Hat nagy fesztiválon vár saját színpaddal a Hajógyár
Egész nyáron érdemes lesz lehorgonyozni a legnagyobb hazai fesztiválokon felállított Hajógyár Petőfi Színpad előtt, a popkultúra kikötője ugyanis széles kulturális spektrumot lefedő, színes értékeket közvetítő programokkal jelentkezik - írja a Magyar Nemzet.
Fáklyás éjszakai pincetúra és borozós piknik várnak Somlón
Így nézett ki Szent György és a sárkány harca Belgiumban
Várudvar fesztivállal indítják a balatoni szezont Szigligeten
Ezek lesznek júniusban a legjobb kultúrális fesztiválok
Júniusban kultúrális eseményekből sem lesz hiány, összegyűjtöttük a legérdekesebb és legnépszerűbb irodalmi, néptánc, népzenei, és múzeumi programokat, de Szent Iván éjszakáján is varázslatos tűzshowban lehet részünk.
Többen életüket vesztették a hétvégén egy könnyűzenei fesztiválon
Péntek este hét fiatal került kórházba, hárman közülük súlyos állapotban, miután illegális szereket fogyasztottak a könnyűzenei fesztiválon.
- címkék:
- Románia
- fesztivál
- drog
- tragédia
- Címkefelhő »
Rose színű kerti parti lesz a Ligetben
5+1 nyári zenei fesztivál, amin Te is biztosan ott leszel
Két hosszú év után, ez a nyár végre olyan lehet, mint régen. Nyitnak a strandok, kezdődnek az éjszakába nyúló fergeteges partik, a kedvenc hazai és nemzetközi előadóink legnagyobb slágerire bulizhatunk együtt a családdal és a barátokkal. Csokorba szedtük az ország legjobb nyári fesztiváljait, mutatjuk, hogy melyikre és miért érdemes ellátogatnod.
Ilyen élményekkel vár a 10. jubileumi Gourmet Fesztivál
Ezen a hétvégén a finom ételeké és a különleges italoké a főszerep a 10. jubileumi Gourmet Fesztiválon a Millenárison. A nyitónapra mi is ellátogattunk és olyan különlegességeket kósoltunk, mint a thai gulyásleves, a kovászos szarvasgombás lángos és a körtegolyó.
Startol a Magyar Tavak Fesztiválja
A Magyar Tavak Fesztiválját érdemes választania annak, aki 2022 nyarán a kultúrát és a természet közelségét szeretné ötvözni. Az immár három különböző helyszínen jelentkező programsorozat a hazai és a nemzetközi könnyű-, klasszikus és jazz zenei élet legnívósabb előadóit hozza el a tópartokra. Június 24–25-én a Velencei-tónál, július 29–30–31-én a Tisza-tónál, augusztus 26-án pedig a Balatonnál lesz megtalálható az egyre népszerűbb fesztivál.
- címkék:
- fesztivál
- tavak
- Címkefelhő »
Ilyen sokszínű, századelő hagyományait megidéző fesztivált már rég rendeztek
Caramel boldog, hogy ismét apa lesz: "Már nagyon várjuk a babát"
Molnár Ferenc Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi egy hete úszik a boldogságban.
10. alkalommal rendezik meg a Gourmet Fesztivált - galéria
Csütörtökön kezdődik az Öt Templom fesztivál Győrben
- címkék:
- komolyzene
- fesztivál
- kultúra
- templom
- Győr
- Címkefelhő »
Ismét lesz belvárosi borünnep Debrecenben
Képekben az elmúlt 24 óra - május 9.
Ennyi tulipánt biztos nem látott még - képek
Borzalmas tragédia! Rendőr kezdett lövöldözni egy családi fesztiválon: egy gyermek életét vesztette
Lövöldözés tört ki egy családi fesztiválon Mississippiben. A támadás során egy gyermek életét vesztette, négy embert pedig kórházba kellett szállítani.
Világhírű bikaviadal-fesztivál Sevillában - képek
Újabb látványos előadás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken
Fesztiválra ment a színésznő, alig takarta valami a melleit - fotó
A High School Musicalből és folytatásaiból ismert Vanessa Hudgens tud bulizni, annyi biztos: a sztárok kedvenc fesztiváljáról, a Coachelláról rengeteget posztolt a napokban az Instagramon – a fotók és videók alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy húszévesek is alig tudnák tartani a tempót a 33 éves színésznővel.
Elképesztően szexi felsőben ment bulizni az óriási mellű Demi Rose - fotók
A hatalmas melleiről ismert brit modell, Demi Rose szexi szerelésben jelentkezett be a sztárok kedvenc fesztiváljáról, a Coachelláról – aki esetleg mellé került egy koncerten, aligha a színpadot figyelte. Lapozható bejegyzését már legalább 175 ezren kedvelték az Instagramon, nézze meg ön is!