Ferencváros

címke rss

Rebrov: A kilenc pont előny semmit nem jelent

Archívum2020.05.27, 22:53

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte idegenben az Újpest csapatát, a rangadó utáni nyilatkozatok pedig két egészen ellentétes irányba mutattak. Míg a győztes zöld-fehérek edzője egyelőre nem foglalkozik a bajnoki címmel, addig a lila-fehérek szakvezetője tudja, hogy a hátra lévő fordulókban a kisés ellen kell, hogy harcoljon. 

Az Újpest elleni rangadón tehet újabb lépést a bajnoki cím felé a Fradi

Archívum2020.05.27, 10:41

Szerdán zárt kapuk mögött rendezik meg a címvédő Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest összecsapását; a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott rangadóval a két csapat a lejátszott mérkőzéseket tekintve utoléri a mezőnyt.

Újpest-Fradi rangadó az NB I-ben, Gulácsiék a Herthát fogadják

Archívum2020.05.27, 10:44

Szerdán jön a 228. derbi az Újpest és a Ferencváros között. Amennyiben a Fradi nyerni tud, akkor már kilencpontos előnye lesz az NB I-ben a második helyen álló MOL Fehérvár előtt. A Bundesliga is folytatódik, Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig a Hertha BSC-t fogadja, míg Szalai Ádám klubja, a Mainz az Union Berlin vendége lesz.

Profi szerződést kapott a Fradinál a Juventustól érkező csatár

Archívum2020.05.26, 19:00

A labdarúgó OTP Bank Ligában listavezető Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy profi szerződést kötött a 19 éves Ammar Ramadannal.

A magyar válogatott kapus távozik Skóciából

Archívum2020.05.26, 18:10

A skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Hibernian FC a hivatalos Twitter-oldalán erősítette meg, ami már egy ideje sejthető volt: Bogdán Ádám távozik a szezon végén.

Visszatér a Fradihoz a világ egyik legeredményesebb játékosa

Archívum2020.05.25, 16:41

Visszatér a Ferencvároshoz Slobodan Nikic, a világ egyik legeredményesebb vízilabdázója, aki a klub utánpótlásában vállal szerepet a jövőben.

Sigér Dávid: Az sem baj, ha nem lövök gólokat, csak legyünk bajnokok

Archívum2020.05.24, 12:28

Szombat este a listavezető és címvédő Ferencváros a Groupama Arénában 2-1-re legyőzte a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából pótolt találkozóján, a magyar futballidény 70 napos, koronavírus miatti kényszerszünetét követő első tétmérkőzésén. A Fradi legjobbja Sigér Dávid volt, aki két gyönyörű góllal lőtt a debreceni csapatnak. A magyar válogatott középpályás a meccs után a fradi.hu-nak elmondta, örülök a két góljának, de ennél sokkal fontosabb a bajnoki cím megszerzése.

Fradi-Debrecen rangadóval indul újra az NB I - az első meccs élőben az Origón

Archívum2020.05.23, 17:40

A koronavírus-járvány miatt több mint két hónapon át szünetelt a magyar futballélet, szombaton azonban zárt kapuk mögött újraindul. Az OTP Bank Ligában a címvédő és listavezető Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent. 

A Fradi edzőjének már nagyon hiányzott a futballal kapcsolatos feszültség

Archívum2020.05.23, 10:38

Szombaton zárt kapuk mögött újra indul az OTP Bank Liga. A címvédő és jelenleg az első helyen álló Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent. Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, már hiányzott neki a futballal kapcsolatos feszültség, de nehéz időszak jön, mert a szurkolók hiányát semmivel sem lehet pótolni.

Ma újraindul az NB I, jön az első tétmeccs a Puskás Arénában

Archívum2020.05.23, 06:32

A koronavírus-járvány miatt több mint két hónapon át szünetelt a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, amely szombaton zárt kapuk mögött indul újra. Az OTP Bank Ligában címvédő és jelenleg az első helyen álló Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent. Az első teljes fordulóra még várni kell, azonban nem csak a Fradi és a DVSC lép pályára hétvégén, mivel a Magyar Kupában az elődöntők első találkozóit rendezik meg.

Megtelt szurkolókkal a Fradi stadionja - videó

Archívum2020.05.22, 22:05

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros több ezer szurkolójának teremtette meg a lehetőséget, hogy a koronavírus-járvány ellenére „valahogy" ott legyen a lelátón a Debrecen elleni szombati hazai bajnokin, illetve majd ezt követően az összes többi hazai mérkőzésen.

Eldőlt, hogy a Fradi játékosa lesz-e Dzsudzsák Balázs

Archívum2020.05.22, 21:39

A 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs nem lesz a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP bank Liga) szereplő Ferencváros játékosa. A 33 éves játékos jelenlegi, fél évre szóló szerződése június 30-án jár le az arab emírségekbeli al-Ain együttesénél.

Sorsdöntő május vár a Fradi futballcsapatára

Archívum2020.05.21, 13:27

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) március 16-án döntött úgy, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti az NB I-es mérkőzéseket a koronavírus-járvány miatt, így a csapatok sokáig abban sem lehettek biztosak, hogy folytatódnak majd a küzdelmek. A címvédő és az OTP Bank Ligát vezető Ferencvárosnál ennek ellenére csak rövid ideig edzettek otthon a játékosok, már április elején érkezett a hír, hogy a zöld-fehér csapat kis csoportokban, hetente háromszor tréningezik a népligeti edzőközpontban. Májusig kellett várni arra, hogy a negatív tesztek után újra közösen készüljenek a labdarúgók, a felkészülési meccsek után szombaton pedig már jöhet aa ...

A Fradi-hátvéd a zuhany alatt, az edző az újságban borult ki

Archívum2020.05.19, 10:43

Tizenegy év után, 1974. május 19-én játszhatott ismét hazai pályán, a felújított Üllői úti stadionban bajnoki mérkőzést a Ferencváros csapata az NB I 28. fordulójában. Három körrel a bajnokság befejezése előtt már – az MLSZ akkori szabályai szerint – sem a tévé, sem a rádió nem adhatott közvetítést a meccsekről. Az MLSZ szerint így lehetett megelőzni a bundamérkőzéseket, ami persze nem volt igaz. A Fradi-szurkolók legnagyobb bánatára az akkor középcsapatnak számító Vasas mindkét pontot elvitte a stadionavató mérkőzésről.

Baranyi Krisztinának nem kellett a 400 millió forintos támogatás, majd megvádolta a kormányt, hogy nem adta oda ezt a pénzt

Archívum2020.05.18, 23:39

Miután Baranyi Krisztina a napokban azzal támadta a kormányt, hogy "elvett 400 millió forintot" Ferencvárostól, a parlament mai ülésén kiderült, ez teljes hazugság. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára parlamenti tájékoztatásában közölte, Baranyi a tárcának címzett levelében azt kérte, a fejlesztés ne valósuljon meg. Álszent politikai kommunikáció a IX. kerület baloldali polgármesterétől, ugyanaz történt, mint Pikó Andrással Józsefvárosában.

A Ferencváros másodszor sem bírt a Mezőkövesddel

Archívum2020.05.17, 17:24

Vasárnap délután a labdarúgó OTP Bank Ligát vezető Ferencváros másodszor is megmérkőzött a harmadik Mezőkövesd csapatával felkészülési mérkőzésen. A délelőtti összecsapáson Kuttor Attila legénysége egygólos győzelmet aratott, a "visszavágón" 1-1-es döntetlen született.

Nem akármilyen segítője volt Rebrovnak a Fradi edzésén - videó

Archívum2020.05.16, 15:15

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros edzőjének, Szergej Rebrovnak nem akármilyen segítője akadt az edzésen, ugyanis az ukrán szakember fia, Nikita is részt vett a tréningen.

Orosz Pál a szurkolók miatt is örül, hogy folytatódhat az NB I

Archívum2020.05.15, 19:22

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a szurkolók kapcsán is örül annak, hogy folytatódik a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság.

A BL-selejtező lehetősége vigasztalja a Ferencváros válogatott focistáját

Archívum2020.05.15, 14:54

Vágó Fanny, a Ferencváros labdarúgója számára "kicsit fájó", hogy nem hirdetnek bajnokot és kupagyőztest, de a Bajnokok Ligája-selejtezőben való indulásért sorra kerülő párharc sokat jelent a számára.

Fazekas ötöt, a Dózsa nyolcat lőtt a Fradinak

Archívum2020.05.15, 07:14

A kettős rangadók történetének legtöbb gólt hozó találkozóját 1976. május 15-én rendezték a Népstadionban, amikor az Újpesti Dózsa 8-3-ra győzte le a Ferencváros együttesét. A találkozón messze nem volt telt ház, de az akkori sportlapok így is ötvenezerre becsülték a mérkőzésre kilátogató drukkerek számát. Akik látták ezt a rangadót, azok azóta is szuperlatívuszokban beszélnek róla, na meg Fazekas Lászlóról, aki egymaga öt gólt lőtt a Fradinak. A Magyar Televízióban - egyebek közt - mezőgazdasági szakműsorokkal törölték le a rangadókat – új tekercsekre állítólag nem volt pénz a közszolgálati televízióban –, így a tizenegy gólos taláálkozóról ...

Meghalt a Fradi korábbi elnöke

Archívum2020.05.14, 16:35

A Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy életének 83. évében meghalt Debreczeny István, az FTC korábbi elnöke.

A kommunista MLSZ-vezetés ostobasága tette tönkre a Fradi KEK-döntőjét

Archívum2020.05.14, 10:47

Az 1974-75-ös szezonban senki sem gondolta volna, hogy a Ferencváros fiataljai a KEK-döntőbe jutnak. Mindezt egy olyan sorozat végén teszik, amely a mai napig felejthetetlen marad azoknak, akik átélték. Akik pedig csak olvastak ezekről a mérkőzésekről, behunyt szemmel próbálták elképzelni azt, amit a Fradi ebben a sorozatban végrehajtott. A bázeli KEK-döntőt 1975. május 14-én játszották. Ennek éppen 45 éve. Most ezt a finálét idézzük fel.

Két gólt lőtt a Ferencváros a ZTE elleni meccsen – videó

Archívum2020.05.13, 16:34

Természetesen zárt kapuk mögött, de újra a Groupama Arénában léphetett pályára a Ferencváros. Szergej Rebrov csapata a ZTE ellen játszott felkészülési mérkőzést, a zöld-fehérek 2-0-ra nyertek.

A Ferencváros nem bírt Böde Dánielékkel

Archívum2020.05.13, 13:04

A Ferencváros élvonalbeli labdarúgócsapata 0-0-s döntetlent játszott a Pakssal az első szerdai felkészülési mérkőzésén.

Újra élő focimeccs a tévében: pályára lép a Fradi

Archívum2020.05.13, 08:26

A címvédő és első helyen álló Ferencváros labdarúgócsapata szerdán 14 órakor a bajnokságot jó formában félbehagyó Zalaegerszeggel játszik felkészülési mérkőzést, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

A Fradi-szurkolók virtuálisan ott lehetnek a hazai NB I-es meccseken

Archívum2020.05.12, 15:39

A koronavírus-járvány az egész világot megrázta, így természetesen a szurkolókat is, akik egyelőre nem lehetnek ott a lelátókon, amikor újraindul a sportélet. Az FTC ezért ingyenes kampányt indít a szurkolói kártyával rendelkező szimpatizánsai részére, hogy a május 23-án, jövő szombaton újrainduló OTP Bank Liga küzdelmei alatt „valahogy" ott legyenek a lelátón a hazai bajnokikon.

Ötöt kapott a Fradi minden idők egyik legbotrányosabb kupadöntőjén

Archívum2020.05.10, 09:38

2005. május 11-én, napra pontosan 15 évvel ezelőtt a Matáv Sopron csapata 5-1-re kiütötte a Ferencvárost a Magyar Kupa-döntőben. A székesfehérvári találkozó azonban nem gyönyörű soproni gólokról, vagy Pintér Attila újabb kupadiadaláról marad emlékezetes, hanem a botrányos játékvezetésről, és arról, hogy László Csaba, a Fradi vesztes csapatának edzője állítólag arra biztatta játékosait, hogy törjék el a soproniak lábát.

Karácsony Gergely kilencedik kerületi polgármestere Soros Györgyöt reklámozza a járványhelyzetben

Archívum2020.05.10, 18:07

Vasárnapi Facebook-posztjában azzal dicsekedik Baranyi Krisztina, hogy részben Soros György támogatásából szűrik az időseket. Pontosabban, valójában háláját fejezi ki a spekulánsnak, hogy 160 darab tesztet kaptak Soros-pénzből. Igen, 160 darabot. Érdekes, a magyar kormánynak Karácsony Gergely kilencedik kerületi polgármestere nem köszönt meg semmit, az összehasonlíthatatlanul nagyobb segítséget.

A Ferencváros így ütötte ki a feljutó MTK-t - videó

Archívum2020.05.10, 11:35

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros felkészülési mérkőzésen 4-1-re verte a feljutó MTK-t az FTC-MVM Sportközpontban. A címvédő zöld-fehér csapatból Lodic, Skvarka, Boli és Botka is betalált.

Újra pályán a Fradi: Rebrov csapata kiütötte a feljutó riválisát

Archívum2020.05.09, 12:48

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után a címvédő Ferencváros labdarúgócsapata 4-1-re verte az első felkészülési mérkőzésén az NB I-be visszajutó MTK-t. 

A negatív tesztek után újra közösen edzettek a Fradinál - videó

Archívum2020.05.09, 07:50

A magyar labdarúgó bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő Ferencváros labdarúgócsapata hosszú idő után együtt készül az NB I május 23-i folytatására. Jövő héten már jöhet az első edzőmeccs is. 

Nem is volt olyan régen, hogy 45 ezer néző volt egy magyar bajnokin - videó

Archívum2020.05.05, 09:45

Hogy huszonnégy év sok, vagy kevés, ez nézőpont kérdése. Az viszont tény, hogy utoljára ekkor, egészen pontosan 1996. június 12-én volt 45 ezer néző egy magyar bajnoki mérkőzésen. 

Háfra Noémi szerint minden idők egyik legerősebb Ferencvárosa várható

Archívum2020.05.05, 10:38

Minden idők egyik legerősebb Ferencvárosára számít Háfra Noémi, a női kézilabdacsapat válogatott átlövője.

A Ferencváros folytatja a kórházi dolgozók ellátásának segítését

Archívum2020.04.30, 13:34

Folytatódik az FTC és az LSH közös „Hősöknek főzünk!" akciója. Május 1-től két héten át már napi 150 adag ebédet főznek hétköznaponként a László kórháznak.

Ferencváros kutyapárti alpolgármestere legalizálná a marihuánát

Archívum2020.04.29, 14:14

Döme Zsuzsanna, Ferencváros kétfarkú kutyapárti (MKKP) alpolgármestere, aki magát Dada Suzinak hívja, a koronavírus-világjárvány közepén közölte drogpolitikai elképzeléseit, miszerint a marihuána fogyasztását legalizálni kellene Magyarországon. Baranyi Krisztina polgármester kultúráért és ifjúságért felelős jobbkeze a Szeretlekmagyarország.hu portálnak adott interjúban hosszasan számolt be arról, hogy a drogliberalizáció már akkor is szívügyük volt, amikor a Kétfarkú Kutya Párt még nem is létezett – hívja fel rá a figyelmet az interjút szemléző Magyar Nemzet.  

Meghosszabbította szerződését a Fradi csapatkapitánya

Archívum2020.04.28, 22:34

Nagy Gergő két évvel, 2022-ig meghosszabbította szerződését az FTC-Telekom jégkorongcsapatával.

A Fradi focistája még mindig jól bánik a labdával - videó

Archívum2020.04.28, 16:26

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros középpályása, Igor Haratin nem először bizonyítja, hogy a nagy munkabírása mellett kiváló a technikai tudása is. Az ukrán játékos újabb trükkökkel lepte meg a rajongóit.

Szelfi és súlyzó: edzésben a Fradi brazil támadója - kép

Archívum2020.04.27, 17:20

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros brazil támadója, Isael is keményen készül a folytatásra a házi karanténban is. A zöld-fehér klub arra ösztönzi a rajongóit, hogy a szurkolók se engedjék el magukat otthon a koronavírus-járvány alatt.

Íme, az idény összes Fradi-gólja egy videóban

Archívum2020.04.25, 17:08

A Ferencváros összegyűjtötte a 2019/20-as szezon tétmeccseinek összes Fradi-gólja egy videóban. A zöld-fehér csapat összesen 69 találatot ünnepelhetett.

Remek trükkökkel szórakoztatta a rajongóit a Fradi focistája - videó

Archívum2020.04.23, 17:59

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros ukrán játékosa, Igor Haratin kiváló trükköket mutatott be a közösségi oldalára feltöltött videóban.

A Fradi korábbi focistája nem zárja ki, hogy egyszer visszatér

Archívum2020.04.22, 15:42

A Ferencváros történetének egyik nehéz időszakában, a fővárosi csapat NB II-es korszakában csatlakozott a klubhoz Paul Shaw. Az angol támadó 20 másodosztályú gólja is nagyon kellett ahhoz, hogy az FTC maga mögött hagyja az NB II-es éveket, és a csapat szépen lassan visszakerüljön a helyére. Shaw nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyszer visszatér a Fradihoz.

A Fradi válogatott játékosa egy szigetre költözött

Archívum2020.04.20, 11:08

Az FTC-HungaroControl férfi kézilabdacsapatának válogatott átlövője, Nagy Bence megtanult házat szigetelni az önkéntes karantén idején. A kiváló játékos egy szigetre költözött a járványhelyzet idejére.

A Fradi focistái lemondtak a fizetésük egy részéről

Archívum2020.04.19, 19:46

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke az M4 Sporton, a Fradi TV-nek adott interjúban mondta el, a labdarúgócsapat játékosai maguk ajánlották fel, hogy lemondanak fizetésük 20 százalékáról a koronavírus-járvány miatt.

Öt csillag, 80 ezer néző, Fradi-parádé a Dózsa ellen

Archívum2020.04.16, 08:49

Csak azért nem adott a Népsport 6 csillagot az 1967. április 16-án a Népstadionban lejátszott Ferencváros-Újpesti Dózsa NB I-es mérkőzés után, mert a maximum 5 csillag volt. A szaklap látványos játékról, Varga Zoltán bombasztikus cseleiről írt. 80 ezer néző látta a nagy meccset, a fradisták joggal tomboltak. 

Kisállattal, lakásban, kertben: így edzenek a Fradi sztársportolói - videó

Archívum2020.04.15, 17:56

A koronavírus-járvány miatt az összes sporteseményt törölték Magyarországon és bezártak az uszodák, a tornatermek és a sportcsarnokok is, így edzeniük sem egyszerű ebben az időszakban a sportolóknak.

A Fradi klasszisa nem foglalkozott más csapatok ajánlataival

Archívum2020.04.15, 16:30

Kovacsics Anikó, az FTC-Rail Cargo Hungaria kézilabdázója már várja, hogy újra pályára léphessen. A válogatott irányító elárulta, biztos lett volna más ajánlata is, de meg sem kérdezte a menedzserét, mert maradni akart a Ferencvárosnál.

Ajándékot küld 65 év feletti bérleteseinek az FTC

Archívum2020.04.15, 12:58

Az „Otthon is együtt" akcióban ötszáz 65 év feletti Fradi bérletesnek szállít házhoz az FTC és az LSH egy ajándékcsomagot.

Előbb 10-est kapott a Fradi elleni meccsen, majd jött a metrófogantyú

Archívum2020.04.10, 06:28

38 évvel ezelőtt, 1982. április 10-én a Haladás labdarúgócsapata az egész bajnoki idény egyik legnagyobb meglepetését okozva 1-0-ra nyert a Ferencváros otthonában az Üllői úton. Ez volt az a mérkőzés, amelyen a Népsport szakírója 10-es osztályzattal jutalmazta a szombathelyi kapus, Hegedűs Péter teljesítményét. A következő idényben újra a Haladás kapusa lett a főszereplője az FTC-Haladás mérkőzésnek, mert azon az összecsapáson metrófogantyút dobtak a kapus felé. Hogy aztán az eszköz eltalálta-e a sportolót, vagy sem? Olvassák el cikkünket, minden kiderül a legendás esetről.

Tíz éve halt meg Varga Zoltán, a magyar futball egyik utolsó zsenije

Archívum2020.04.09, 05:53

Varga Zoltán 2010. április 9-én ott halt meg, ahol az életében a legsikeresebb volt: egy labdarúgópályán, a Danuvia Sporttelepen. A meg nem értett zseni, a tékozló fiú, a disszidens, a mogorva edző - csak négy olyan jelző, amelyet már életében ráakasztottak. Ebből az elsőnek az utolsó szava a lényeg: a zseni. Mert akik látták őt játszani, azt mondják: hozzá hasonló talentum csak egy volt a magyar futballban: Puskás Ferenc. Varga Zoltán halálának tizedik évfordulóján emlékezünk a Ferencváros legendás futballistájára. 

A Ferencvárosnál egyelőre még nem tárgyalnak a fizetésekről

Archívum2020.04.08, 22:39

A Ferencvárosnál egyelőre még nem tárgyalnak a fizetésekről a sportolókkal, és bíznak benne, hogy nem áll elő olyan helyzet majd, hogy erre szükség legyen. De ha mégis, Nyíri Zoltán szerint akkor is találnak majd olyan kompromisszumot, ami mindenki számára elfogadható lesz. Többek között ezekről is beszélt a Ferencváros ügyvezető alelnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Kopasz lett a Ferencváros nagy hajú brazilja - fotó

Archívum2020.04.05, 19:27

Megszabadult jellegzetes hajfürtjeitől a Ferencváros brazil focistája, Isael.

Fejjel, félollóval és cipő nélkül - Böde Dániel 10 legszebb Fradi-gólja - videó

Archívum2020.04.05, 17:17

Mivel a koronavírus-járvány miatt szünetel az OTP Bank Liga, bőven van időnk nosztalgiázni. Ezt teszik a bajnoki címvédő Ferencvárosnál is. A fővárosi klub korábban összeállított egy szubjektív listát Gera Zoltán 10 legszebb góljából, most pedig a tavaly nyáron távozó Böde Dániel kapott hasonló összeállítást a Fradi Médiától. A korábbi gólkirály találatai között van minden: ziccer, bombagól, fejes, félolló és még egy mezítlábas találat is.

48 év után is rémálom Szőke István számára a Fradi UEFA Kupa elődöntője

Archívum2020.04.05, 08:38

Szegény Szőke Istvánt még 48 év elteltével is ugratják a barátai, amikor csak annyit mondanak neki: Wolverhampton. Az 1971-72-es szezonban a Ferencváros labdarúgócsapata az UEFA Kupa elődöntőjébe jutott. A sorsoláskor mindenki boldog volt, hogy a budapesti csapat elkerülte a Tottenham és az AC Milan együttesét. Aztán a végén mégis az angolok örülhettek. Szőke István pedig alighanem örök életére törölné az emlékezetéből ennek az angol csapatnak a nevét.

A Fradi válogatott vízilabdázója az NFL-ben is megállná a helyét - videó

Archívum2020.04.04, 22:14

A magyar élvonalbeli bajnokságban (ob I) szereplő Ferencváros válogatott vízilabdázója, Jansik Szilárd koronavírus-járvány miatti házi karanténban sem mond le a sportolásról, és azt is bebizonyította, hogy akár az amerikai fociban is megállná a helyét.

Hajnal Tamás: Senki sem kérdőjelezhetné meg a Ferencváros bajnoki címét

Archívum2020.04.03, 21:35

Az élvonalban címvédő és listavezető Ferencváros labdarúgócsapata kis csoportokban, hetente háromszor edz a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben.

Ollózás, kapáslövés, pimasz pöckölés - videón Gera 10 legszebb ferencvárosi gólja

Archívum2020.04.02, 19:23

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben a focirajongóknak két választása van: beérik a fehérorosz bajnoksággal, vagy pedig elkezdenek nosztalgiázni. Mi az utóbbit választottuk, és a Fradi Médiának köszönhetően most megcsodálhattuk Gera Zoltán 10 legszebb gólját ferencvárosi mezben. Van itt minden: kapáslövés, bombagól, ollózás, szólózás.

A Fradi kézise új szintre emelte a karantén-kihívást - videó

Archívum2020.04.02, 12:45

A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencváros játékos, Bujdosó Bendegúz új szintre emelte karantén-kihívást, ugyanis háttal állva dobálja le az asztalról a WC-papírokat, már oda sem kell néznie, akkor is sikerrel jár.

A Fradi kézise a tacskóival készül a folytatásra - videó

Archívum2020.03.25, 16:21

A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa, Kovacsics Péter keményen készül a házi karanténban is a folytatásra. A magyar felnőtt válogatottba is meghívott kézis nagy segítséget kapott a tréninghez.

Képzeletbeli DVTK-FTC meccset rendeznek a koronavírus ellen küzdőkért

Archívum2020.03.24, 11:28

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő DVTK vezetése szeretné nagyrabecsülését kifejezni a klub szurkolóinak, akik gyűjtést kezdeményeztek és arra buzdítják a szurkolókat, hogy egy „képzeletbeli" DVTK - FTC mérkőzés 1500 forintos belépőjegyeinek árával támogassák az egészségügyben dolgozókat.

A világ egyik legnépszerűbb oldala osztotta meg a Fradi-játékos trükkjét

Archívum2020.03.24, 11:48

Nem mindennapi trükköt mutatott be a Fradi középpályása, Igor Haratin. A mutatványra felfigyelt a népszerű 433 nevezetű oldal is, amit csak az Instagramon 26,8 millió ember követ. Lehet gyakorolni a szép mozdulatokat karantén idején is.

A Fradi kézisének a kisfia segít az otthoni edzésben - videó

Archívum2020.03.20, 10:02

A Ferencváros férfi élvonalbeli kézilabda-csapatának a beállósa, Pordán Bálint otthon sem állt le az edzéssel, amelyhez a kisfiától kapott segítséget.

A Fradi 15 millió forintot ajánlott fel a kórházaknak

Archívum2020.03.19, 17:10

A Ferencvárosi Torna Club elismeréssel adózik a koronavírus-veszély ellen küzdő valamennyi egészségügyi dolgozó, orvos, nővér, ápoló megfeszített munkájának.

Óriási kapushiba és Fradi-győzelem a zárt kapus NB I-es fordulóban - videó

Archívum2020.03.14, 19:18

A címvédő és listavezető Ferencváros hazai pályán 5-0-ra legyőzte a tabellán utolsó, és egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Kaposvárt. A somogyiak gondjait csak növeli, hogy a közvetlenül előttük álló ZTE meglepetésre 3-0-ra győzni tudott Debrecenben, ahogy a Kisvárda is idegenben győzte le a Honvédot, méghozzá 5-1-re. 

Online sajtótájékoztatóval jelentkezik a Ferencváros a koronavírus miatt

Archívum2020.03.13, 10:31

A kormány korábban kiadott rendelete értelmében zárt kapusak lesznek többek között az NBI hétvégi labdarúgó-mérkőzései a koronavrus terjedésének megakadályozása érdekében. Az MLSZ iránymutatása értelmében újságírók, fotósok és nem jogtulajdonos televízió akkreditálására nincs lehetőség a bajnoki mérkőzésekre, a Ferencvárosnál ezért új megoldást találtak ki.

A Fradi ismét milliós büntetést kapott az MLSZ-től

Archívum2020.03.11, 11:42

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bankságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencvárost 1,2 millió forintra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) a Zalaegerszeg elleni meccset követően.

A Fradi pontokat vesztett a ZTE ellen az NB I-ben - videó

Archívum2020.03.08, 12:21

A Zalaegerszeg otthon 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, szombaton. 

A Ferencváros pólócsapata tízgólos győzelmet aratott

Archívum2020.03.07, 20:21

Fölényes, tízgólos győzelmet aratott a Ferencváros vendége, a Szentes felett a férfi vízilabda E.ON férfi ob I középszakaszának első fordulójában, a Népligetben.

Háromgólos vereséggel búcsúzott a Fradi a női kézi-BL-től

Archívum2020.03.07, 16:37

A Ferencváros 29-26-ra kikapott az orosz Rosztov-Don otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában, szombaton.

Szerződést hosszabbított a Fradi alapembere

Archívum2020.03.04, 17:57

A labdarúgó OTP Bank Ligában bajnoki címvédő Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított a csapat német balhátvédjével, Marcel Heisterrel.

Világbajnok szélsőt szerződtetett a Ferencváros női kézilabdacsapata

Archívum2020.03.03, 18:53

Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata szerződtette Angela Malesteint, a világbajnok holland válogatott jobbszélsőjét.

Super Bowl-győztes NFL-sztár is részt vesz az FTC kézilabdázóinak edzésén

Archívum2020.02.27, 14:41

Az AFWB Hungary szervezésében szerdán Magyarországra érkezett több jelenleg is aktív és már visszavonult amerikaifocista, akik hazánkban tartanak edzőtábort több száz magyar játékosnak február 29. és március 1. között. Az NFL-sztárok egy közönségtalálkozó mellett egy közös edzésen is részt vesznek a Ferencváros férfi kézilabdacsapatának tagjaival.

Magyar válogatott játékossal erősített a Ferencváros női kézilabdacsapata

Archívum2020.02.26, 13:55

Hivatalos weboldalán jelentette be a Ferencváros női kézilabdacsapata, hogy a 2020/2021-es szezontól az együttesben folytatja a jelenleg a Békéscsabát erősítő Kovács Anett.

Újabb német válogatott játékost igazolt a Ferencváros

Archívum2020.02.24, 13:09

A 2020/2021-es szezontól kezdve a Ferencváros női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a hetvenkilencszeres német válogatott beálló, Julia Behnke - írja a zöld-fehérek honlapja.

Kikapott Mezőkövesden a címvédő Ferencváros

Archívum2020.02.23, 10:08

A Ferencváros kikapott a forduló rangadóján, a harmadik helyezett Mezőkövesd otthonában. Szergej Rebrov csapata meglepően sima vereséget szenvedett, de a vesztett pontokat tekintve így is kilenc pont a zöld-fehérek előnye a tabellán.

Verekedés miatt percekig állt a játék a Fradi BL-meccsén - videó

Archívum2020.02.22, 13:15

A címvédő Ferencváros a horvát Mladost Zagreb otthonában diadalmaskodott 9-6-ra a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek kilencedik fordulójában. A zöld-fehérek a Mladost otthonában kőkemény, helyenként durva összecsapást játszottak. A zárónegyedben egy verekedés miatt percekig állt a játék.

Rangadón tehet újabb lépést az NB I-es bajnoki cím felé a Fradi

Archívum2020.02.22, 13:24

A címvédő és listavezető Ferencváros a harmadik helyen álló Mezőkövesd otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának slágermérkőzésén.

Pályán a Fradi, a City, a Juve, a Barca és a Real Madrid, londoni PL-rangadó

Archívum2020.02.22, 09:02

A labdarúgó NB I-ben a dobogósok csatáján a címvédő Ferencváros a Mezőkövesd otthonába utazik, míg a londoni Premier League-rangadón a Chelsea a Tottenham együttesével találkozik. De pályára lép szombaton a Manchester City, a Juventus, a Barcelona és a Real Madrid is. A foci mellett pedig többek között kézilabda, vízilabda, kosárlabda és tenisz is színesíti a programot.

A Pro Recco veretlenségét is elvette az OSC, nyert a címvédő FTC a BL-ben

Archívum2020.02.21, 22:02

Az OSC óriási bravúrt végrehajtva 12-9-re győzött a mindeddig veretlen olasz Pro Recco vendégeként, míg a címvédő Ferencváros a horvát Mladost Zagreb otthonában diadalmaskodott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek kilencedik fordulójában.

Nagy csatában kapott ki a bukaresti BL-meccsen a Fradi női kézicsapata

Archívum2020.02.21, 19:16

A Ferencváros 27-24-re kikapott a román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában, pénteken, így már biztosan nem juthat tovább a negyeddöntőbe.

Különleges lett a Fradi brazil focistájának új frizurája - kép

Archívum2020.02.20, 16:44

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros brazil játékosa, Isael mindig valamilyen különleges frizurával lepi meg a rajongókat. A kiváló támadó ismét stílust váltott, amelyről a címvédő kapusa, Gróf Dávid osztott meg egy fotót.

Baranyi Krisztina több mint 100 millió forintot szedne be a leégett kollégium újjáépítése után

Archívum2020.02.20, 11:23

A Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzat több mint 100 millió forintot szedne be a tavaly januárban leégett Ráday utcai református kollégium újjáépítése után - ezzel indokolja a Fidesz, hogy a kiemelten közérdekű beruházásokat és építkezéseket kivonnák az önkormányzatok fennhatósága alól.

Ijesztő, ahogy megsérült a Fradi kapusa a rangadón - videó

Archívum2020.02.16, 12:38

Az éllovas Ferencváros 1-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján szombaton, így nagy lépést tett a címvédés felé. A meccsen nem kapott gólt Dibusz Dénes, aki a vérét is adta a sikerért.

Baranyi Krisztina lehülyézett egy fideszes képviselőt

Archívum2020.02.15, 16:03

A balliberális többségű ferencvárosi önkormányzat elfogadta a kerület megszorításokkal járó költségvetését, amelynek alapján a szociális támogatások nagy része a korábbi összeg felére-negyedére csökken. Ez ellen tiltakozott Gyurákovics Andrea, a nagyobbik kormánypárt önkormányzati képviselője, akit Baranyi Krisztina ellenzéki polgármester ezért egyszerűen lehülyézett.

Metrószerelvényeken látható kiállítás indul a Fradi-MTK örökrangadókról

Archívum2020.02.14, 13:42

A Ferencváros-MTK labdarúgó örökrangadók 119 éves történetéről nyílt pénteken MetróArt kiállítás, amelynek 36 tablója egy hónapon keresztül látható az M2-es, az M3-as és az M4-es vonal szerelvényein.

Rászorulóknak kínáltak meleg ételt az FTC sztárjai

Archívum2020.02.12, 15:38

A Ferencvárosi Torna Club és stratégiai partnere, az Ökumenikus Segélyszervezet figyelemfelkeltésnek is szánta legújabb akcióját.

Gera nem címercsókolgatással akarta megszerettetni magát a fradistákkal

Archívum2020.02.10, 19:19

A 97-szeres magyar válogatott Gera Zoltán 2018 nyarán vonult vissza. A Premier League-et is megjárt legendás focista a 9.Tv Fradi-szív című műsorának adott interjút, melyben beszélt a fradizmusról, és arról, hogyan próbálta kivívni a szurkolók szeretetét.

Hosszabbított a sikeredzővel a címvédő Ferencváros

Archívum2020.02.10, 15:14

Meghosszabbította szerződését Fodor Szabolcs, az Erste Ligában - és a magyar bajnokságban - címvédő Ferencváros jégkorongcsapatának vezetőedzője.

Bombát találtak Ferencvárosban

Archívum2020.02.07, 17:46

Második világháborús bombát találtak az egyik ferencvárosi telephelyen. A környéket lezárták a rendőrök.

Már négy játékosát elveszítette a Fradi 2001-es bajnokcsapata

Archívum2020.02.07, 10:44

Halgas Tibor kedd esti halálával mér négy játékos hiányzik a Ferencváros 2001-es bajnokcsapatából. Az egykori focista autóbalesetben veszítette életét Budapesten, a Ferihegyi úton. A tragédiát egy felelőtlenül és szabálytalanul előző taxis okozta, akinek jogosítványa sem volt, ugyanis vezetői engedélyét a büntetőpontjai miatt bevonták - írja a Blikk.

A Fehérvár után a Fradi is döntetlent játszott

Archívum2020.02.05, 21:25

A címvédő és listavezető Ferencváros gólnélküli döntetlent (0-0) játszott a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 19. fordulójában, így Szergej Rebrov csapata megőrizte a hazai veretlenségét. 

Meghalt a Ferencváros és a Diósgyőr korábbi focistája

Archívum2020.02.05, 10:26

39. életévében, autóbalesetben meghalt a Ferencváros korábbi magyar bajnok labdarúgója, Halgas Tibor – írja a Nemzeti Sport Online.

A Ferencvárossal bajnoki címet szerző focista Indiába igazolt

Archívum2020.02.04, 19:43

A korábban a Ferencvárosban és a Diósgyőri VTK-ban is megfordult, legutóbb Nyíregyházán szerepelt Busai Attila az indiai másodosztályú Neroca FC csapatában folytatja pályafutását.

Folytathatja a menetelését a Fradi, a MOL Fehérvár az Újpest ellen javíthat

Archívum2020.02.01, 12:28

A Kisvárda otthonában folytathatja menetelését a címvédő és éllovas Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Nem működik a parkolási rendszer Ferencvárosban, de a balliberális képviselők mindezt kivizsgálni sem engedik

Archívum2020.01.30, 13:37

Leszavazta a parkolási botrányt kivizsgáló bizottság felállítását Ferencváros baloldali többségű képviselő-testülete, mondván nem probléma, ha két zónában nem működik a rendszer, mivel a fizetős parkolás célja nem a bevételszerzés, hanem a szabályozás – írta a Magyar Hírlap. A rendkívüli testületi ülésen többek között a kerület jövő évi költségvetéséről is döntöttek, továbbá a balliberális polgármester javaslatára Ferencváros zászlajáról lekerül az eddig szlogen.

Marco Rossi a Ferencváros edzésén járt - képek

Archívum2020.01.29, 09:36

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Fradi edzésén járt, ahol kicsit betekinthetett abba, hogy a zöld-fehér csapat magyar válogatott játékosai hogyan készülnek a március 26-i Bulgária-Magyarország NL-playoffmérkőzés előtt.

FA-kupa meccset játszik az Arsenal, folytatódik az Australian Open

Archívum2020.01.27, 08:09

A labdarúgó FA-kupában az Arsenal a Bournemouth vendége lesz, de portugál és török bajnoki is képernyőre kerül. Folytatódnak az Australian Open küzdelmei, a jégkorong Erste Liga középszakaszának a felsőházában a címvédő FTC a Csíkszeredát fogadja.

Kiütéses Fradi-győzelemmel indult az NB I tavaszi szezonja - videó

Archívum2020.01.25, 17:00

A Ferencváros-Paks meccsel elkezdődött az NB I tavaszi szezonja, a szokásoktól eltérően már január végén. A Fradi egyelőre úgy tűnik, átmentette őszi formáját az új évre is, simán nyert Rebrov csapata.