felvétel

címke rss

Július 24-én lesznek nyilvánosak a felvételi ponthatárok

Itthon2012.07.06, 07:41

A főiskolákra és egyetemekre jelentkező mintegy 110 ezer diák július 24-én ismerheti meg a ponthatárokat. A bekerüléshez legalább 240 pontra lesz szükségük.

Nem hozzák nyilvánosságra a Bin Laden holttestéről készült felvételeket

Nagyvilág2011.05.04, 21:58

Barack Obama szerdán úgy döntött, hogy nem hozzák nyilvánosságra az Oszama bin Laden holttestéről készült felvételeket - közölte a CNN-nek nyilatkozó, Fehér Házhoz közeli forrás.

Vizsgálja a rendőrség a Nemzeti Galéria biztonsági felvételeit a lopás miatt

Itthon2011.02.17, 17:36

A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) a rendőrség rendelkezésére bocsátja a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeket a két kőfaragvány eltűnése idején rögzítettek.

A Sánta és a Kráterjáró: ötévesek az amerikai marsjárók

Tudomány2009.02.16, 12:32

Öt évvel ezelőtt landolt a Spirit és az Opportunity a Marson. A két rover azóta 21 kilométert járt be, és rengeteg értékes felfedezést tett - többek között nyomára akadt az egykori folyékony víznek. Az elnyűhetetlen szerkezetek a tervezett háromhónapos élettartamukat eddig 20-szorosan túlteljesítve, ha nem is hibátlanul, de még most is üzemelnek.  

Először láthatunk felvételeket a négyszemű kísértethalról

Tudomány2009.01.09, 13:16

Már több mint száz éve ismerik, élő példányát azonban először sikerült felszínre hozni annak a mélytengeri halfajnak, amely szemeit illetően igazi különlegesség az állatok világában. Amint a frissen közölt felvételeken jól kivehető, a kísértethalnak látszólag négy szeme van, amelyek közül egy pár fölfelé, egy lefelé néz.

Közölték a becsapódott Hold-szonda utolsó fotóit

Archívum2008.11.17, 08:06

Mint arról beszámoltunk, november 14-én délután, magyar idő szerint 16.01-kor a terveknek megfelelően a Hold felszínébe csapódott az indiai Chandrayan-1 szonda felszíni egysége, amely zuhanás közben mintegy 15 ezer felvételt rögzített.

Távoli galaxisok erdeje - a legjobb ultraibolya kép az Univerzumról

Tudomány2008.11.12, 08:50

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) műszereivel temérdek igen távoli galaxist örökítettek meg, amelyek a csillagvárosok korai állapotába és fejlődéstörténetébe nyújtanak bepillantást.  

Felvételek egy miniatűr szitakötőgép repüléséről

Tudomány2008.07.25, 11:43

Holland mérnökök parányi repülő szerkezetet készítettek, amely csapkodó szárnyaival épp úgy néz ki, mint egy szitakötő. A távirányítású, kamerával felszerelt jármű várhatóan igen jól használható majd a nehezen megközelíthető vagy veszélyes helyek légi felderítésére.

Tévéseket oktatott ki Sarkozy egy titkos videón

Nagyvilág2008.07.02, 12:37

Kioktatott két tévést Nicolas Sarkozy, miközben egy élő adás előtt sminkelték, és bemikrofonozták őt. A francia államfőt az bosszantotta fel, hogy a technikus és a sminkes se fogadta köszönését. A közszolgálati tévé vezetése vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miként kerülhetett nyilvánosságra a felvétel.

Új Xacti kézikamera full HD és szuperlassú felvételekhez

Archívum2008.06.05, 16:38

A Sanyo masszív kézikamerája mindent tud, amire manapság egy hobbivideósnak szüksége lehet: kicsi, könnyű, memóriakártyára dolgozik, és ezen kívül egy sor kellemes extrája van.

Bemutathatják a Nagy Imre-per felvételét

Itthon2008.05.30, 10:10

Nyilvánosságra hozhatja a Nagy Imre-per teljes hanganyagát a Nyílt Társadalom Archívum (OSA), miután sikerült megállapodnia a felvételt őrző Magyar Országos Levéltárral (MOL) - írta pénteki számában a Népszabadság és a Népszava.

Grúzia szerint felfegyverzik az oroszok Abháziát

Nagyvilág2008.05.18, 17:11

Grúzia egy kémrepülő felvételeire hivatkozva, vasárnap azt állította: Oroszország nehézfegyvereket telepít Abháziába, a Grúziától elszakadni kívánó kaukázusi régióba.

A beszélő fejek ismét együtt

Partytár2008.04.18, 16:18

A ambient szülőatyja és az art-rocker David Byrne lassan harminc évnyi kihagyás után újabb felvételeket jelentetnek meg, emellett az utóbbi Fatboy Slimmel is stúdióba vonul.

A NATO megállapodott Horvátország és Albánia felvételéről

Nagyvilág2008.04.02, 23:05

A NATO vezetői bukaresti csúcsértekezletükön megállapodtak abban, hogy meghívják a katonai szövetségbe Horvátországot és Albániát, de elhalasztották Macedónia meghívását, amihez Görögország ragaszkodott - erősítette meg szerdán Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter.

Napi szexbetevő

Tabu2008.02.27, 16:39

Olvass egy újabb G-pont elméletről, a kipa szexuális vonatkozásáról, nézz provokatív állatszexes felvételeket, és tudd meg, miért pucérkodik Chrisitna Aguilera vasárnaponként!

Vibrátorfüggőség

Tabu2008.01.29, 11:27

Sokan emlékeznek a Szex és New York Charlotte-jára, aki azért nem tűnt fel az egyik epizódban, mert nem bírta félretenni nyuszivibrátorát. A felvétel láttán nagyon sok amerikai nő bizonytalanodott el, és hitte úgy, vibrátorfüggő.

Második generációs Sony fényképező

Archívum2008.01.07, 13:37

A jól értesültek már láthattak róla felvételeket, most azonban hivatalosan is bemutatták a Sony legújabb tükörreflexes készülékét, a másfél évvel ezelőtt debütáló A100 utódját. Az új masina nem forradalmi megoldásaival, inkább árával próbálja meghódítani a vásárlókat.

Egyórás szexvideó készült egy malajziai miniszterről

Nagyvilág2008.01.02, 12:37

Két videófelvétel is kering Malajziában, amelyen egy hotelben szeretkező pár látható. A pár fárfitagja a malajziai egészségügyi miniszter, aki beismerte: róla készült a felvétel. Chua Soi Lek közölte: lemond posztjáról.

Kiszivárgott a videó Malina Hedvig kihallgatásáról

Nagyvilág2007.12.11, 11:54

Törvényellenesen zajlott Malina Hedvig kihallgatása - a tavaly megvert, Nyitrán tanuló lány ügyvédje szerint ezt bizonyítják a kihallgatásról készült felvételek. Az egyetemista azt állította, bőrfejűek támadták meg, amiért magyarul beszélt. A szlovák hatóságok szerint a lány csak kitalálta a történetet.

Vallatós videókat semmisített meg a CIA

Nagyvilág2007.12.07, 09:19

A CIA megsemmisített legalább két olyan videofelvételt, melyek terroristagyanús személyek kihallgatását rögzítették. A felvételek 2002-esek voltak, és 2005-ben semmisítették meg őket - akkor, amikor az amerikai kongresszus a CIA titkos őrizetbevételi programja körül vizsgálódott - írja a New YorK Times. A CIA megerősítette a kazetták megsemmisítésének tényét.

Régóta senyvedő túszokról került elő felvétel

Nagyvilág2007.11.30, 14:10

Friss felvételek kerültek elő olyan túszokról, akiket évekóta tartanak fogva gerillák Kolumbiában. Egyikük a francia-kolumbiai állampolgárságú Ingrid Betancourt, akit akkor raboltak el, amikor ő az elnöki székért kampányolt.

Paris újabb meztelen videója

Tabu2007.11.21, 10:28

Újabb meztelenkedős Paris Hilton videó kering a virtuális térben, ezúttal azonban ne számítsunk semmi orális, vetkőzős szexjelenetre, Paris a felvételeken csak fürdőzik.

Egyre durvább pedofil felvételek a neten

Archívum2007.10.25, 12:10

Naponta hét olyan webszájtról érkezik bejelentés a hatóságoknak, amely gyermekpornográfiát tartalmaz, és a felvételek tartalma egyre durvább - derül ki az Internet Watch Foundation jelentéséből.

Új ásványt fedeztek fel magyar kutatók

Tudomány2007.10.10, 09:26

Magyar mineralógusok új ásványt fedeztek. Az ásványt Koch Sándorról, a Szegedi Egyetem egykori nemzetközi hírű ásványtanprofesszoráról kochsándoritnak nevezték el.

Többen hallottak a Weiszenberger-trükkről

Itthon2007.09.28, 17:12

Személyes ellenségének tekinti Bajnai Gordon önkormányzati miniszter azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják. Ennek megfelelően a Bajnai vezette tárca feljelentette Weiszenberger László kistérségi megbízottat, aki egy titokban rögzített felvételen az uniós pénzek lefölözéséről beszélt. Az [origo]-nak egy kiskunhalasi vállalkozó azt mondta, neki is felajánlotta segítségét Weiszenberger, de részletek nem derültek ki az ajánlatáról.

Beváltotta ígéretét bin Laden

Nagyvilág2007.09.11, 12:04

Oszama bin Laden újabb üzenettel jelentkezett kedden, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások hatodik évfordulóján. Az al-Kaida vezére a támadást végehajtó egyik gépeltérítőt magasztalja, de a CNN szerint a szövegből nem derül ki, mikor készülhetett a felvétel. A videó eredetiségét hivatalosan még nem erősítették meg.

Videoüzenetet várnak bin Ladentől

Nagyvilág2007.09.07, 16:22

Videoüzenetet intézne az amerikai néphez Oszama bin Laden a World Trade Center elleni támadás évfordulóján - írja a BBC. A hamarosan nyilvánosságra kerülő felvételt egy iszlamista honlapon hirdetik, de nem tudni, hogy a beharangozót tényleg követi-e majd üzenet is.

Lefejezős videó jelent meg orosz nácikról

Nagyvilág2007.08.14, 16:26

Egy tádzsik és egy dagesztáni fiatalember horogkeresztes zászló előtti kegyetlen legyilkolása volt az egyik legtöbbet nézett videofilm a Yandex orosz keresőoldalon. Az orosz belügyminisztérium nyomozást indított az ügyben, a sajtó azt találgatja, hogy eredeti-e a felvétel.

A mártírokat magasztalta bin Laden

Nagyvilág2007.07.15, 15:47

Oszama bin Laden, az al-Kaida hálózat vezetője beszél azon a felvételen, amelyet a CNN közölt szombaton. A hírcsatorna a felvétel eredetiségét nem tudta bizonyítani, egyelőre nem tudni azt sem, hogy mikor és hol készült a videó. A negyven perces videofilmen ötven másodpercig látható bin Laden, aki a mártíromságot dicsőíti.

Egy újabb bukás felvétele az Orfűi Hegyiversenyről

Auto2007.07.05, 10:44

Korábban már egy clios bukást bemutattunk az Orfűi Hegyiversenyről, most itt egy új, egy jóval erősebb szörnyeteggel. A Proex Motorsport által átalakított Clio V6 sem esett kicsit a pálya közepén.

Felfüggesztettek egy őrizeteseket verő görög rendőrt

Nagyvilág2007.06.17, 16:28

Felfüggesztettek állásából egy görög rendőrőrmestert, és vizsgálatot indítottak ellene, miután a hét végén olyan felvétel került napvilágra, amelyen albán őrizeteseket ütlegel.

Ismét felvételeket közöltek Fidel Castróról

Nagyvilág2007.06.03, 13:00

Négy hónap óta először szombaton ismét felvételeket közölt a kubai közszolgálati televízió Fidel Castróról, aki egészségesebbnek és életerősebbnek tűnt a korábbiaknál.

David Hasselhoffot eltiltották a lányaitól

Női Lapozó2007.05.08, 13:43

Megtiltotta a bíróság David Hasselhoff amerikai színésznek, hogy meglátogassa a gyermekeit, miután nyilvánosságra került egy felvétel, melyen a Baywatch sztárja részegen fetreng a padlón.

Légi felvétel házilag, minikamerával

Techbázis2007.04.22, 16:04

Kíváncsi arra, mit lát egy kutya, milyen érzés lenne egy villanyvasút vagy távirányítós autó belsejében ülni? Lehet-e házilag légi felvételt készíteni? Egy vezeték nélküli minikamerával felszerelkezve a fenti kérdésekre kerestünk választ.

Kínai diplomatával tárgyalt a lábadozó Castro

Nagyvilág2007.04.21, 07:45

Magas rangú kínai diplomatával tárgyalt hosszasan Fidel Castro - jelentette a kubai televízió. A megbeszélésekről ugyanakkor felvételt nem mutattak be. A hír szerint a kubai vezető egyre jobban van, és ismét ellát kormányzati feladatokat.

Médialejátszó programot hoz ki az Adobe

Techbázis2007.04.16, 11:37

Az Adobe Media Playerrel a YouTube, a Videa és más hasonló videomegosztó oldalakon publikált felvételeket jobb minőségben lehet majd megtekinteni, mint a böngészőből, teljes ablakos lejátszást is biztosít, és többféle platformra is elérhető lesz.

Elkapták a másik videós fenyegetőzőt is

Itthon2007.02.21, 11:49

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki társával együtt egy internetre felkerült felvételen a politikusok és rendőrök elleni támadásokkal fenyegetőzött. A félautomata fegyverekkel riogató, 26 éves férfi hajléktalan.

Kívül sovány, belül kövér

Női Lapozó2007.02.01, 14:07

Nemrég egy brit lapban megjelent felvételekről kiderült: egy kifejezetten sovány ember is rengeteg zsírt raktározhat a testében. Ezek a zsírsejtek azonban nem szabad szemmel látható helyen vannak, hanem belül, az illető szervei körül - így őket, vagyis a "kívül sovány, belül kövér" embereket ugyanolyan betegségek veszélyeztetik mint túlsúlyos embertársaikat.

Jajongtak az MSZP-sek Gyurcsány trágárságai előtt

Itthon2006.09.18, 11:35

További részleteket közlünk arról a májusi balatonőszödi frakcióülésről, amelyen Gyurcsány Ferenc beismerte, hazudtak az "elmúlt másfél-két évben". Az újabb felvételeken hallhatja az aggódó képviselőket nyugtatgató Veres János pénzügyminisztert, a szkeptikus Horn Gyulát és Gál J. Zoltánt, aki szerint "mindenki tudja, hogy a politika elbaszarintotta".

A gyógyuló Castróról mutatott felvételt a kubai tévé

Nagyvilág2006.09.15, 01:54

A kubai televízió csütörtökön először mutatott be Fidel Castro kubai elnök műtétje után olyan felvételt, amelyen a beteg áll.

Levették a webről a magyarellenes videót

Itthon2006.08.08, 16:30

Kedden már nem volt fent az egyik nagy videomegosztó portálon az a felvétel, amelyen magyar zászlót égetnek szlovák fiatalok. A magyar Külügyminisztérium szerint az ő közbenjárásukra került le a sértő felvétel.

Felvétel egy holdi becsapódásról

Archívum2006.06.15, 08:38

2006. május 2-án a NASA meteoritok becsapódásait vizsgáló irodájnak munkatársai és Nick Hollon (Villanova University) egy 25 cm átmérőjű távcsővel figyelték a Holdat. A napokban közzétett felvételeiken látható, amint a Mare Nubium (Felhők Tengere) területén egy 0,4 másodpercig zajló felvillanást sikerült megörökíteniük - amelyet feltehetőleg egy meteorit a Holdba csapódása okozott.

Montenegró kérte felvételét az ENSZ-be

Nagyvilág2006.06.05, 19:09

Montenegrónak az ENSZ-be történő felvételét kérte hétfőn Kofi Annan főtitkártól Filip Vujanovic államfő hétfőn, országa függetlenségének kikiáltása után két nappal, egy hivatalos közlemény szerint.

Sheryl Crow visszatért

Női Lapozó2006.05.19, 13:20

Sheryl Crow kedden, egy tévés felvételen mutatta meg, hogy még a mellrák elleni küzdelem, a sugárkezelés, és a műtét sem tudta megfosztani tehetségétől és életkedvétől.

Letétben marad a Bagót megbuktató felvétel

Itthon2006.03.06, 13:13

Nincs esély arra, hogy belátható időn belül nyilvánosságra kerüljön a Romsics Imre MDF-es és Bagó Zoltán fideszes képviselőjelölt közötti beszélgetésről készült hangfelvétel teljes terjedelmében, vágatlanul. Ez azért lehetne érdekes, mert Bagó azt állította, hogy a beszélgetés teljes terjedelmében pont szöges ellentéte annak, mint amit a szerinte kiragadott részletek sugallnak. Ehhez képest a volt fideszes jelölt az [origo]-nak azt mondta, hogy csak az után járulna hozzá a teljes felvétel közléséhez, ha az ügyben bírósági döntés születik.

Képbuherálás egyszerűen

Techbázis2006.02.17, 12:45

A héten jelent meg az első magyar verzió a Google ingyenes képkezelő programjából. A Picasa felvételeink feljavítása mellett kategorizálásukban is hathatós segítséget nyújt.

Az elrabolt újságírónőről mutatott be felvételt az al-Dzsazíra

Nagyvilág2006.01.30, 22:27

A január elején Bagdadban elrabolt amerikai újságírónőről mutatott be videofelvételt hétfő este az al-Dzsazíra pánarab műholdas televízió.

Megalázó újoncavatást lepleztek le a brit haditengerészetnél

Nagyvilág2005.11.27, 17:30

A királyi haditengerészetnél szolgáló, meztelen bírkozásra kényszerített újoncokról került napvilágra videofelvétel Nagy-Britanniában. A megalázó újoncavatásról szóló felvételeket a legnagyobb brit vasárnapi laphoz, a News of the Worldhöz juttatta el egy névtelenséget kérő veterán. A brit védelmi tárca azonnali vizsgálatot indított az ügyben.

Felvétel készülhet egy fekete lyukról

Tudomány2005.10.12, 10:02

Bár a nevükhöz hűen a fekete lyukak sugárzást nem bocsátanak ki, a műszertechnika fejlődése révén hamarosan mégis elképzelhető, hogy egy fekete lyuk sziluettjét megpillanthassuk.