Felipe Massa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Fernando Alonso
- Scuderia Ferrari
- Kimi Räikkönen
- Williams
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A hideg gumik miatt voltak lassúk a Williamsek
Valtteri Bottas és Felipe Massa sem tudta megfelelõen felmelegíteni a gumiját a Q3-ban a forgalom miatt, ezért végeztek hátrébb a rajtrácson, mint ahogy várták.
Williams: Massa nagy segítség a fejlesztésben
Az idén újra jó formában lévõ Williamsnél elégedettek a versenyzõkkel, akik Rob Smedley szerint a saját érdekeik elé helyezik a csapatét. Claire Williams kiemelte, hogy Massa fontos szerepet tölt be az autó fejlesztésében.
Massa úgy érzi, jókor hagyta el a Ferrarit
Bár még nem minden tökéletes neki a Williamsnél, úgy érzi, szüksége volt a váltásra, ami jót tett neki.
Williams: Nehéz lesz megtartani a 3. helyet
Bottast meglepte, hogy el tudta csípni a harmadik rajtkockát a Hungaroringen, hiszen a Ferrarit is veszélyesnek tartotta. Massa a forgalom miatt nem tudott gyorsabb lenni a Q3-ban.
A Hungaroring megállíthatja a Williamst
Bottas és Massa is elismeri, hogy a fejlesztéseik ellenére a lassú magyar pályán távolabb kerülhetnek a Mercedestõl. A brazil autója furcsán viselkedett a délutáni hosszú etapon.
Massa öt évvel a balesete után is szívesen jön a Hungaroringre
Az õt mûtõ orvossal máig tartja a kapcsolatot, szívesen ellátogatna a kórházba is. Reméli, hogy a szezon második felében, amikor a Williamsnek fekvõ pályák jönnek, végre elkezdhet rendszeresen pontokat szerezni. A hockenheimi rajtbalesetért még mindig Magnussent okolja.
Magnussen teljesen vétlen volt az ütközésben
Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója helyesli, hogy a sportfelügyelõk így ítélték, és még vizsgálatot sem indítottak ellene.
Massa: A fiataloknak le kell higgadniuk
A Williams brazil versenyzõje továbbra is Kevin Magnussent hibáztatja a hockenheimi ütközésükért. Szerinte a fiatal generáció sokkal hebehurgyább, mint az övé volt.
Bottas: A dobogó már nem elég
A Hockenheimben is remek versenyt futó finn szerint a folyamatosan fejlõdõ Williamsnek már a gyõzelmeket kell megcéloznia. Massa úgy érzi, a csapattal együtt mindent megtesz a jó eredményekért, de a többiek elveszik tõlük az esélyt.
Massa Magnussent hibáztatja az ütközésért
Szerinte hasonló esetekben mindig a hátulról érkezõ versenyzõ felelõssége, hogy elkerülje a balesetet. Magnussen a felvételek megtekintése nélkül nem szeretne ítélkezni, de úgy érzi, nem volt hová mennie az elsõ kanyarban.
Bottas: Egyre közelebb vagyunk a Mercedeshez
Hockenheimben viszont még elérhetetlennek érezte a Mercedes tempóját. Massa nem érezte tökéletesnek a beállításait, de elégedett az idõmérõn elért eredményével.
A szállodai tûz miatt hajnalig fent voltak a Williams szerelõi
A szokásosnál némileg gyengébb eredmények ellenére elégedettek a pénteki teljesítményükkel, és további javulást várnak. A hosszú etapokon küszködtek a szuperlágy gumikon.
Massa mérges a Mercedesre a lassú felvezetõ körök miatt
Szerinte a Brit Nagydíj rajtrácsára menet is túlságosan feltartották a mezõnyt, ami szerepet játszhatott az õ kuplunghibájában. Charlie Whiting már májusban azt ígérte, hogy foglalkozni fog a problémával.
Massa: Räikkönen elkerülhette volna a balesetet
A Brit Nagydíj Massa számára balszerencsésen alakult, miután a nehézkes indulást követõen az elsõ körben ütközésbe keveredett, amikor a szalagkorlátnak csapódó és onnan a pályára visszasodródó Räikkönen autóját már nem tudta kikerülni. A brazil szerint korábbi ferraris kollégája megelõzhette volna a balesetet, ha lassított volna, amikor elhagyta a pályát.
Räikkönen zúzódásokkal megúszta a balesetet
A finnt már a futam közben kiengedték az orvosi központból a Silverstone-ban történt balesete után. A hockenheimi indulása nem forog veszélyben, de azt még nem döntötték el, hogy a jövõ heti teszten részt vesz-e.
A Williams eltaktikázta magát, de így is pontokat vár
Rob Smedley szerint a csapat hiába keres kifogásokat, saját hibájukból esett ki mindkét autójuk a silverstone-i Q1-ben. A versenyzõk úgy érzik, egy újabb remek eredmény lehetõségét szalasztották el a rossz idõzítéssel.
Már a végét járta Wolff tönkrement motorja
A Williamsnél azonban azt hitték, egy edzést még kibír az erõforrás. Massa bosszankodik az elvesztegetett idõ miatt, Bottas azonban viszonylag elégedett volt a silverstone-i edzésével.
Apróságokon úszott el Massa dobogója
Bár a Williams nem a gyõzelemért hajtott, Rob Smedley csalódott volt, amiért Felipe Massa a pole pozícióból rajtolva csak a 4. helyen tudott végezni Ausztriában. A spielbergi pálya kedvezett az FW36-nak.
A Williams jobb stratégiával sem nyert volna
Már a verseny elõtt tudták, hogy nehéz lenne legyõzni a Mercedeseket, de teljesen elégedettek a 3. és 4. helyekkel is. Bottas úgy érzi, élete legjobb teljesítményét nyújtotta az Osztrák Nagydíjon.
Legyõzheti-e a Williams a Mercedest a versenyen is?
Massa és Bottas jóvoltából 2003 óta elõször foglalták el az elsõ rajtsort, de tisztában vannak vele, hogy vasárnap délután új történet kezdõdik. A dobogóra mindenképpen lesz esélyük.
Helybenhagyták Pérez montreali büntetését
Az FIA a mexikói meghallgatása után sem változtatott a két héttel ezelõtti döntésén, meghagyták az öt rajthelyes büntetését. Pérez továbbra is úgy érzi, hogy semmi rosszat nem tett.
Williams: Itt apróságok fognak dönteni
Rob Smedley szerint az autóik képesek voltak a várakozásaiknak megfelelõ tempót futni az Osztrák Nagydíj elsõ napján. Bottas úgy véli, egyik kedvencévé válhat a spielbergi pálya.
Felülvizsgálják Pérez büntetését
Formai hiba történhetett, mert úgy tûnik, a kanadai sportfelügyelõk anélkül ítélték el, hogy meghallgatták volna. Massa ugyanakkor kitart a mellett, hogy Pérez veszélyes hibát követett el, amibõl tanulnia kell.
A Williams és a Force India még vitázik a kanadai baleseten
Rob Smedley nem érti, a Force India miért hagyta a pályán a fékproblémákkal küzdõ Pérezt. A mexikói Massát hibáztatja az ütközésért.
Massa: Egy kiállással nyerhettem volna
A brazil úgy érzi, a Williams kockáztathatott volna a Kanadai Nagydíjon. Bottas is egy rosszul idõzített bokszkiállás miatt kesereg.
Massát és Pérezt sértetlenül engedték ki a kórházból
Mindkét versenyzõt 27 G-s erõhatás érte a Kanadai Nagydíj utolsó körében történt ütközésnél, ezért elõvigyázatosságból kórházba szállították õket. A sportfelügyelõk Pérezt ítélték vétkesnek a balesetért, és öt rajthelyes büntetéssel sújtották az Osztrák Nagydíjra.
A Williamsnek hiányérzete van az idõmérõ után
Csupán a két Mercedestõl és Sebastian Vetteltõl kaptak ki versenyzõik a Kanadai Nagydíj idõmérõjén, mégsem elégedettek. Rob Smedley elismeri, hogy többet várt Felipe Massától és Valtteri Bottastól.
Massa a Red Bullok ellen harcolna
A Williams versenyzõje a Red Bull és a Ferrari elleni harcot tûzte ki célul a Kanadai Nagydíjra. Elégedett a beállításokkal, Valtteri Bottas pedig az elõrelépésnek örül.
Hamilton és Rosberg nyugodtan téphetik egymást
Massa úgy véli, a Mercedesnek akkora elõnye van, hogy az sem foszthatja meg a bajnoki címtõl, ha a versenyzõi egymásnak ugranak. Horner szerint nehéz lesz kézben tartania szituációt.
Massa: Räikkönen nincs egy szinten Alonsóval
A brazil nem lepõdött meg Räikkönen küszködésén, hiszen Alonsót tartja a mezõny legjobb versenyzõjének, aki ráadásul a Ferrarit is maga köré építette.
Ericssont megbüntették Massa kilökéséért
Mivel az idõmérõn úgyis utolsó lett, a bokszutcából kell majd rajtolnia, és kapott 2 büntetõpontot is. Massa dühös rá, mert úgy érzi, a Q3-ig is eljuthatott volna.
Szélesebb gumikkal lehetne feldobni a Forma-1-et
Massa javítani akar az autók mechanikai tapadásán, és szerinte ez lehetne az egyik megoldás, de akár a lágyabb abroncsok is alternatívát jelenthetnek.
Monacóban még könnyebb lesz autót törni
Felipe Massa úgy véli, a nagy nyomaték és a hátsó gumik abból eredõ kopása miatt az eddiginél is nehezebbnek ígérkezik elkerülni a korlátokat. A Williams fõmérnöke, Rob Smedley szerint viszont nem változik semmi.
A forgalom babrált ki Massával
A Williamsnél csak a Mercedes és a Red Bull volt gyorsabb Barcelonában, a brazil mégsem tudott pontot szerezni. Bottas elégedett, de sajnálja, hogy Vettelt nem sikerült feltartania.
Bottas nem számít dobogós helyezésre
A Williams elégedett a Spanyol Nagydíj idõmérõjén nyújtott teljesítményével, bár Felipe Massát bosszantja az utolsó mért körén elkövetett hibája.
Massa: A Williams jobban fejleszt, mint a Ferrari
A brazil szerint a Ferrari tavalyi fejlesztései közül egyik sem mûködött, a Williams viszont biztosan javulni fog a hétvégén. Rob Smedley gondoskodott róla, hogy ne fordulhasson elõ többet a kínai kerékcserénél történt hiba.
Massát idegesíti a pechszériája
A Williams brazil versenyzõjének remekül sikerülnek a rajtjai, és erõs az autója, de a sok balszerencse miatt így is csak 12 pontot gyûjtött össze négy verseny alatt.
A hátsó kerekek összecserélése okozta Massa vesztét
Massa elsõ bokszkiállásánál a szerelõk felcserélték a hátsó kerekeket - a brazilt az ezzel járó idõveszteség szorította ki a pontszerzõk közül.
A Williams örül, hogy javult esõben
A szezon elején úgy érezték, hogy a rossz idõjárással sokat buktak, de Kínában megmutatták, hogy fejlõdtek. Száraz pályán még erõsebbek lehetnek.
A Williams elszalasztotta a legjobb esélyeit a dobogóra
Ez Felipe Massa véleménye, aki azért reméli, hogy a csapat újra formába lendülhet. Biztos benne, hogy Rob Smedley tapasztalata sokat ér majd a Williamsnek.
Szemkontaktust tart Schumacher
Ahogy a Life.hu is megírta, az ébredés jeleit mutatja Schumacher. Reagál a hangokra és szemkontaktust vesz fel Michael Schumacher – írja helyi tudósításokra hivatkozva az MSN Foxsport nyomán a hvg.hu.
A Williams a gumik miatt esett vissza Bahreinben
Bottas és Massa is a hátsó abroncsok gyors kopására panaszkodott. Rob Smedley szerint nem csak egy területre kell koncentrálniuk, ha javulni akarnak.
A Williams nem látta értelmét a körözgetésnek
Az autóját kímélõ Williams tette meg a legkevesebb kört a Bahreini Nagydíj pénteki edzésein, de úgy érzik, így is elég adat áll a rendelkezésükre. Bottas a legjobb hat közé várja magát az idõmérõn.
A Williams elnézést kért a versenyzõitõl
Sajnálják, hogy a múlt hétvégén, Malajziában rosszul kezelték a helyzetet, amikor Massát Bottas elengedésére kérték. A pilótákban nem maradt szálka.
Williams: Massa nem tagadta meg az utasítást
A brazil úgy érzi, nem ártott a csapatának azzal, hogy nem engedte maga elé a gyorsabb Bottast. A finn egyelõre nem akarja kommentálni az incidenst.
A versenyzõket kiborították az új esõgumik
Sutil, Button és Massa szerint veszélyes lett vezetni velük, mert túl kemény keverékûek, és nem biztosítanak sem elég jó tapadást, sem elég pontos visszajelzést. Rosberg és Grosjean viszont úgy érzi, nem változtak jelentõsen tavaly óta.
Ennél több van a Williamsben
Mindkét versenyzõ úgy érzi, hogy szombaton jobb tempóra lesznek képesek. A pénteki napjuk problémamentes volt Szepangban, sok hasznos adatot gyûjtöttek a hosszú etapokon.
Massa a Williams visszaesésétõl tart
Attól fél, hogy a csapat nem lesz képes olyan ütemben fejleszteni az autóját, mint a riválisai. Malajziára sem változtattak az autón, ettõl függetlenül bízik a jó eredményben.
Alonso inkább nem nyilvánít véleményt a motorhangról
Nem akarja felbõszíteni a szurkolókat, mert úgy érzi, akármit mond, beleköthetnek. Massa szerint nincs visszaút: most már meg kell szokni a turbókat.
A Williams lehet a Mercedes legfõbb kihívója
Ez Felipe Massa véleménye, aki szerint Melbourne-ben a Williams is tudott volna olyan pozícióban végezni, mint a bajnokságot vezetõ McLaren. Biztos benne, hogy sokat javulnak még.
Bottas dühös magára a hiba miatt
Biztos benne, hogy elõrébb végezhetett volna Melbourne-ben, ha nem koccant volna a falnak a 10. körben. Massa úgy érzi, egy dobogós helyezéshez is elég jó lett volna az autója.
Kobajasi megúszta büntetés nélkül
A rajtbalesetben kiesett brazil nagyon mérgesen nyilatkozott, szerinte Kobajasi Melbourne-ben akkorát hibázott, mint Grosjean a 2012-es Belga Nagydíjon. A japán elõször azt hitte, õ hibázott, de kiderült, hogy a hátsó fékje romlott el.
A Williams az esõt okolja a csalódásért
A vizes pálya jobban visszavetette õket a melbourne-i idõmérõn, mint a többi istállót. Bottas a büntetése ellenére is bízik a vasárnapi pontszerzésben.
Biztató a Williams formája
Az istálló számos beállítást kipróbált a problémamentes pénteki tesztnapon, de tudják, hogy még sok munka vár rájuk. Fõleg annak örülnek, hogy egész nap megbízható volt az autójuk.
Jobb csapat lett a Williams
Az évek óta vegetáló, nagy múltú istálló versenyzõi optimistán tekintenek az idei szezonra, de nem veszik biztosra a helyüket az élmezõnyben. Valtteri Bottas az elsõ versenyen még megelégedne a pontszerzéssel.
Az összes csapat aggódhat a mûszaki hibák miatt
A Lotusnál elismerik, hogy le vannak maradva, de úgy vélik, az autója megbízhatósága felõl egyik csapat sem lehet nyugodt. Felipe Massa szerint azonban a Williams a lehetõ legjobb döntést hozta meg, amikor a Mercedes motorjaira váltott.
Alonso: Massa idén kemény ellenfél lesz
A spanyol versenyzõ arra számít, hogy a Williams idén beleszólhat az élen zajló küzdelembe. Button szerint még a Marussiával is számolni kell.
Versenymérnöke is követte Massát a Williamshez
Rob Smedley azonban nem fog közvetlenül vele dolgozni, mert a menetteljesítményi részleget irányítja majd.
Egykori csapattársa tartja a lelket Schumiban
A brazil Felipe Massa nemrég bent volt Schumachernél a kórházban.
Massa az F1-rõl beszélt Schumachernek a kórházban
A brazil versenyzõ meglátogatta a németet, aki szerinte „normálisnak” tûnt. Bízik benne, hogy felépülhet.
Massa: Alonso nem szimulátorozott
A brazil versenyzõ azt állítja, a Ferrarit tavaly leginkább a szélcsatorna problémái hátráltatták. Szerinte mind neki, mind új csapatának, a Williamsnek szüksége volt a váltásra.
Rangos csapat tagja lett D. Tóth Kriszta
Olyan világsztárok közé lépett D.Tóth Kriszta, mint Pierce Brosnan, Ewan McGregor, Lucy Liu. A mûsorvezetõt az UNICEF nagykövetévé választották.
Újra mosolyognak a Williamsnél
Felipe Massa úgy látja, a csapat a jerezi teszt után visszanyerte az önbizalmát, bár tudja, hogy a sikerükre még nem lehet mérget venni.
Alonso az eszével fogja legyõzni Räikkönent
Okosabb, és jobban fog alkalmazkodni az új szabályokhoz, mint a finn. Legalábbis Felipe Massa szerint, aki korábban mindkettejükkel versenyzett egy csapatban.
Lassabb, de gyorsabbnak tûnik az új F1
Felipe Massa az elsõ teszthét után úgy véli, a versenyzõk a nagy nyomaték miatt többet fognak keresztbe autózni, mint eddig. Adrian Sutil szerint az autók legalább négy másodpercet gyorsulnak majd, mire a szezonnak vége lesz.
A versenyzõk sem tudják, mi vár rájuk 2014-ben
A csapatot váltó Felipe Massának és Nico Hülkenbernek „fogalma sincs”, milyen erõviszonyokra számíthatnak az új idényben. Csak a teszteken fog kiderülni, hogyan kell bánniuk az új autókkal.
Liuzzi nyerte Massa gokartversenyét
Az évente megrendezett International Challenge of The Stars idei kiadása is sok nagy nevet vonzott. Maga Massa harmadik lett Liuzzi és Buemi mögött.
Massáék Schumacherért imádkoztak
Felipe Massa és barátai közös imát mondtak a nemrég súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher mielõbbi felépüléséért. A Williams Forma 1-es csapat versenyzõje és társai egy dél-brazíliai gokartverseny elõtt gyûltek össze. A versenyzõk egy „Hajrá, Schumi” feliratú táblával is üzentek a német pilótának.
Massa lelkesedése is segíti a Williamst
A brit istálló abban bízik, hogy a szabályváltozások, Pat Symonds és Felipe Massa szerzõdtetése, valamint az új motorszállító megadja a lehetõséget a felzárkózásra.
Massa: Alonso mindent tudott a szingapúri csalásról
A 2008-as botrány miatt még mindig dühös brazil mindenképpen beszélni fog Pat Symondsszal az esetrõl. Szerinte törölni kellett volna a verseny eredményét.
Itt az a kérdés, hogy életben marad-e
Nem az a kérdés, hogy maradandó károsodása lesz-e a síbalesetet szenvedett Michael Schumachernek, hanem hogy életben marad-e egyáltalán. Ezt mondta az a magyar sebész, aki 2009 nyarán részt vett a szintén súlyos koponyasérülést szenvedett Forma-1-es pilóta, Felipe Massa mûtétjében. Veres Róbert szerint ha valaki bukósisakban annyira beveri a fejét, hogy szinte azonnal kómába esik, ott nagyon súlyos agysérülésrõl beszélhetünk.
Alonso máris megkezdte a lélektani hadviselést
Figyelmeztette Vettelt, hogy nehéz idõk várnak rá, bár Massa úgy véli, nem csak az autójának köszönheti a gyõzelmeit. Ecclestone szerint a Ferrari feltámad.
Kubica nem hiszi, hogy Massát a félelem lassította le
A lengyel úgy véli, Massa legnagyobb problémája az volt az elmúlt években, hogy Alonso volt a csapattársa. Szerinte a spanyolnak sokkal nehezebb dolga van, mint Vettelnek.
Alonso elõre akarta engedni Massát a dobogóra
Ha a brazilt nem sújtják bokszutcai áthajtással, a dobogón ünnepelhette volna utolsó versenyét a Ferrarinál. Így már érthetõbb, hogy miért tajtékzik a dühtõl még utólag is a büntetése miatt.
Alonso sajnálja, hogy eddig kellett várni az esõre
Mivel az ilyen körülmények valamelyest elfedik a Ferrari gyengeségeit, régóta várt arra, hogy nedves pályán kerüljön sor egy idõmérõre. Elérhetõnek tartotta volna 2. rajthelyet Brazíliában, de nem csalódott az eggyel rosszabb pozíció miatt.
Alonso az esõben sem érezte feleslegesnek a gyakorlást
A hétvége további részére várható hasonló körülmények miatt. A Ferrari nem tudja, hol áll az erõsorrendben, de nem számít komoly felfordulásra az elõzõ versenyekhez képest.
Hamilton: Massának jót fog tenni a Williams
A Mercedes két versenyzõje nem ért egyet abban, hogy Massa újjá fog-e születni a csapatváltásnak köszönhetõen. Rosberg szerint a Ferrari után korlátozva fogja érezni magát.
Alonso örül, hogy õ az elsõ a halandók között
A Ferrari tudatos kockázatot vállalt, amikor változtattak Massa taktikáján, de nem jártak jól a két kiállással. Alonso örül az 5. helyezésnek, amellyel bebiztosította a 2. helyét a bajnokságban.
Alonso Abu-Dzabi óta fejfájással küzd
A spanyol bízik benne, hogy az USA Nagydíjon versenyképesebbek lehetnek, mint az elõzõ futamokon. Massa nem érti, miért volt ennyivel lassabb Alonsónál.
Alonsónak nem okozott gondot a háta
Alonsót nem akadályozta a fájós háta, de az USA Nagydíjon sem vár kiugró eredményt. Massa a biztató kezdés után értetlenül áll a délutáni küszködés elõtt.
A Williams nem fizetõs versenyzõként szerzõdtette Massát
Ettõl függetlenül szeretnék kiaknázni a brazil piacban rejlõ lehetõségeket. Massa készen áll arra, hogy jövõre a csapat vezéregyénisége legyen, és a tapasztalatával segítse a brit istállót.
Massa váltja Maldonadót a Williamsnél
Hétfõn bejelentették, hogy jövõre Valtteri Bottas csapattársa lesz. A Ferraritól menesztett brazil reméli, hogy a tapasztalatával hozzájárulhat az istálló feltámadásához. Maldonado sorsa egyelõre nem ismert.
Räikkönen már átesett a ferraris üléspróbán
Éppen a múlt csütörtökön járt Maranellóban, három nappal azelõtt, hogy kiderült: idén már nem áll rajthoz a nagydíjakon. Massa szerint többet kell edzenie, ha jövõre le akarja gyõzni Alonsót.
Massa: Alonso intelligensebb Schumachernél
A brazil versenyzõ ismét kijelentette, hogy Alonso volt a legerõsebb csapattársa, akit a még nagyobb intelligenciája miatt tart jobbnak az egyébként ugyanolyan gyors Schumachernél.
Alonsót nem büntették meg
Bár Jean-Eric Vergne szerint a spanyol szabálytalanul elõzött, elismeri, hogy amúgy sem sokáig tudta volna maga mögött tartani. Alonsót nem büntették meg az Abu-Dzabi Nagydíj után, megtarthatja az 5. helyet.
Alonso nehéz hétvégét jósol a Ferrarinak
Fernando Alonso szerint az ellenfelek kiegyensúlyozottsága miatt nagyon nehéz lesz visszaszerezni a konstruktõri második helyet, ráadásul a Ferrari Abu-Dzabiban sem tûnik erõsnek.
Webber majdnem aláírt a Ferrarihoz az idei évre
A Red Bull versenyzõje Felipe Massa helyére érkezett volna, végül azonban nem tudott megegyezni a Ferrarival. Úgy érzi, sosem lehetett volna többszörös világbajnok.
Maldonadót elengedheti a Williams, Massa mehet a helyére
Hamarosan felbonthatják a támogatói szerzõdést a csapat és a venezuelai PDVSA olajvállalat között, aminek következtében Maldonado távozhat a Williamstõl, a helyére pedig Massa érkezhet.
Vettel méltó Sennához és Schumacherhez
Bár a közönség egy része még mindig kételkedik a vasárnap négyszeres világbajnokká koronázott Vettel tehetségében, az Indiai Nagydíj után Alonsótól Hamiltonon át Prostig a Forma-1 számtalan szereplõje méltatta a német versenyzõt.
Alonso végig sérült autóval maradt le a pontszerzésrõl
A 11. helyen célba érõ spanyol az elsõ körben történt ütközései után végig küszködött az Indiai Nagydíjon. Massa örül a 4. helynek, elégedett volt a stratégiájával.
Alonso: A gyõzelem köztem és Webber között dõlhet el
A Ferrarinak fogalma sincs, hogy a lágy vagy közepes gumikon rajtolók kerülnek majd elõnybe a verseny végén, de mindkét lehetõséget lefedték, biztos, ami biztos.
Massa megint nem fogja elengedni Alonsót
Azt mondja, Indiában is saját magáért versenyez, ha esetleg úgy alakul, hogy kap egy utasítást.
Alonso: Nem buktam sokat a váltóhibával
A spanyol átlagosnak minõsítette az Indiai Nagydíj elsõ napját, de vasárnap a dobogót célozza meg. Massa úgy érzi, jól mûködik a Ferrari.
A Ferrarinál nincs vita Massa lázadása miatt
Massa nem követte a Ferrari utasítását a Japán Nagydíjon, de a csapatnál azt mondják, nincs probléma abból, hogy a brazil nem engedte el Fernando Alonsót.
Alonso örül, hogy övé a rekord
A Japán Nagydíjon nem volt esélye a dobogóra, de azt örömmel hallja, hogy immár õ gyûjtötte a legtöbb pontot a Forma-1 történetében. Tisztában vele, hogy ezt javarészt az új pontrendszernek köszönheti.
Alonso sejtette, hogy csak ennyire lesz képes
A spanyolt nem érte meglepetésként a szuzukai idõmérõ végeredménye, ugyanis eleve arra számított, hogy valahol a 8. hely környékén fog végezni. Felipe Massa ugyanakkor majdnem tökéletesnek érezte a körét.
Alonsót aggasztja a Ferrari pénteki teljesítménye
A második edzést csak a 10. helyen befejezõ spanyol csalódott, amiért Szuzukában egy McLaren és egy Toro Rosso is elé tudott kerülni. Massa bízik benne, hogy javulhatnak.
A versenyzõknek jövõre újra kell tanulniuk vezetni
A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry szerint a turbómotorok és az ERS miatt teljesen átalakul a Forma-1. Felipe Massa attól tart, ennek a show látja kárát.
Alonso: Räikkönen nem gyorsabb Massánál
A spanyol biztosra veszi, hogy Räikkönennel párban sok pontot tud majd szerezni a Ferrarinak, viszont azt nem várja, hogy jobban meggyûlik vele a baja, mint eddigi csapattársával. Elismeri, hogy Vettel a Red Bull-lal túl erõs kombinációt alkot.
Massa Rosberget kerülte el a megpördüléssel
Alonso pesszimistán várt a koreai versenyt, de ennél azért õ is jobb eredményre számított. Massa úgy érzi, jól sikerült visszakapaszkodnia a korai megpördülése után.