feketelista

címke rss

Százmilliárdokban mérhető a magyar cégek adóhiánya

Gazdaság2014.11.25, 13:38

Idén az első három negyedévben az adóellenőrök a bevallás utólagos ellenőrzésére 24 523 cégnél végeztek vizsgálatot, és 15 396 társaságnál, azaz csaknem kétharmaduknál (63 százalékuk) derült ki, hogy a törvényben megszabottnál összesen mintegy 515 milliárd forinttal kevesebb adót vallottak be, közölte a feketelista.hu. A megállapított hiány 19 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Az NFÜ-től szivároghatott ki a kormány feketelistája

Itthon2014.06.02, 06:44

Nem világos, hogyan került a Miniszterelnökség birtokába a Norvég Civil Támogatási Alap döntnökeinek névsora, amelyből kilencet hoztak nyilvánosságra. Az Index szerint a névsort az EMMI-n vagy az NFÜ-n keresztül szerezhették meg, a bíráló bizottságban pedig nemcsak baloldali, hanem jobboldali kötődésűek is ülhetnek - az ő neveiket viszont nem hozták nyilvánosságra.

Kevesebb cégtől hajtana be több adót a NAV

Gazdaság2013.11.22, 09:31

Számszerűen kevesebb adósnál, de a korábbinál magasabb adóhiányt állapítottak meg a NAV ellenőrei az év eddig eltelt részében. Folytatódnak a felturbózott adóellenőrzések.

Frissítették az EU-ból kitiltott légitársaságok listáját

Travelo2017.10.10, 11:52

Frissítették az EU-ból kitiltott légitársaságok listáját

Újabb légitársaságok kerültek fel az EU feketelistájára

Nagyvilág2012.04.03, 13:47

Nem repülhetnek az Európai Unióba Líbiában engedélyezett légi fuvarozók, és egy venezuelai légitársaság működését is betiltották. Az EU-ban összesen 279 légitársasággal szemben van érvényben teljes működési tilalom.

Tovább nőtt a későn fizető adósok száma

Gazdaság2012.01.12, 18:48

A "feketelistán" található magánszemélyek száma egy év alatt több mint tíz százalékkal emelkedett, ami annak ellenére, hogy csökkenő tendenciát jelez, rendkívül magas.

Az Alkotmánybíróság söpörte le Lázár János szégyenlistáját

Itthon2011.12.30, 16:17

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság azokat a hódmezővásárhelyi rendeleteket, amelyek alapján a város szégyenlistát tett közzé a szerinte segélyekkel visszaélő lakosokról. A listát már korábban megtámadta az adatvédelmi biztos, de Lázár János önkormányzata az ombudsman határozatára nem törölte azt, inkább bírósághoz fordult.

Kitiltottak egy hondurasi céget az EU légteréből

[origo] utazás2011.11.21, 13:34

Az Európai Bizottság ismét frissítette a légifuvarozók feketelistáját, amelyre ezúttal felkerült a Rollins Air hondurasi cég, és szerepel rajta suriname-i, kazah, észak-koreai, valamint több fekete-afrikai országbeli légitársaság is.

Öt helyett csak egy évig lesznek feketelistán a rossz adósok

Gazdaság2011.01.20, 08:04

Rövidülhet a BAR-lista, ugyanis egy decemberi törvénymódosítás nyomán, a korábbi öt év helyett, csak egy évig lehet megőrizni azok adatait, akik már fizettek a banknak.

Csaknem egymillióan vannak a banki feketelistán

Gazdaság2011.01.19, 07:39

Tavaly december végén mintegy 929 ezer magánszemély szerepelt a BAR-listán, azaz, tartoztak legalább 90 napja a minimálbérnél nagyobb összeggel bankjuknak. Egy rossz adósra két bedőlt hitel jut - írja a Magyar Nemzet.

Tovább hízott a tartós adótartozással rendelkezők listája

Itthon2010.10.28, 20:33

Tovább nőtt azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a száma, akik több mint fél éve jelentős adótartozással rendelkeznek - derül ki az APEH csütörtökön közzétett friss adóslistájából. A listán olyan cégek is szerepelnek, amelyeket nevük alapján eleve csődbement adósoknak szántak, mint a "Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft" és a "Sokasara Kft".

Közzétette új feketelistáját az APEH, egy magánszemély a top ötben

Gazdaság2010.04.23, 23:03

Az adóhatóság pénteken publikálta a legfrissebb feketelistáját. A legnagyobb tartozással rendelkezőket felsoroló listát egy több mint 5 milliárd forintos tartozást felhalmozó társaság vezeti.

Megszűnt cégek is számláznak partnereiknek

Archívum2009.10.20, 17:23

Az elmúlt évben meredeken emelkedett a végelszámolások és a felszámolási eljárások száma, és az APEH-nak is sokkal több cég tartozik ma 100 millió fölötti összeggel, mint egy évvel korábban. A vállalkozásoknak érdemes figyelni, nehogy nemlétező cég számláját fogadják be.

Feketelistás honlapot indított egy magáncég

Archívum2009.03.11, 16:57

Magánvállalkozásban elindult egy olyan honlap szerdán, amit az alapító, Iklódi András szerint inkább állami szervezeteknek kellett volna megcsinálniuk. Iklódi szerint szükség van arra, hogy a gazdaság szereplői megbízható adatbázisokból tudjanak tájékozódni egymásról. Ezért indították el az Egyesített Feketelista nevű honlapot.

Egyre hosszabb a bankok feketelist�ja

Gazdaság2009.02.05, 20:02

Egyre t�bben vannak a bankok lakoss�gi "feketelist�j�n": egy �v alatt 55 sz�zal�kkal emelkedett a K�zponti Hitelinform�ci�s Rendszer (KHR) lakoss�gi r�sz�ben nyilv�ntartott �l� hitelmulaszt�sok sz�ma - mondta Nagy R�bert, a KHR-t �zemeltet� BISZ K�zponti Hitelinform�ci�s Zrt. eln�k-vez�rigazgat�ja az MTI-nek cs�t�rt�k�n.

Szlovákia: túlzott áremelések az euró miatt

Archívum2008.12.22, 10:30

Heves tiltakozásokat váltott ki Szlovákiában a Szlovákiai Fogyasztók Szövetségének (ZSS) "feketelistája", amelyen állítólag azok a vállalkozók és kereskedők szerepelnek, akiknél a december folyamán elvégzett ellenőrzések során túlzott méretű áremeléseket állapítottak meg.

A spammerek listáján a Microsoft

Archívum2008.11.26, 13:57

A redmondi szoftveróriás is felkerült a Spamhaus.org novemberi top 10-es feketelistájára, melyre azok a szolgáltatók kerülnek fel, amelyeknek hálózataiból a legtöbb levélszemét indul a világhálóra - számolt be a Cnet.

Olvasóink tévés feketelistája

Tévé2008.11.05, 16:38

Egy korábbi cikkünkben összeszedtünk pár olyan tévés produkciót, melyek nagyot buktak. Olvasóink segítettek emlékezni, és nyomban feltéptek már-már begyógyult, elfeledett sebeket.

Még mindig feketelistán a magyar cégek

Archívum2008.10.02, 23:43

Az FVM nemrég megjelentette rendeletét, amely kötelezi a libatömő termelőket a megkülönböztető jelzések alkalmazására. Az osztrák állatvédők azonban továbbra sem vették le a hazai cégeket a feketelistájukról, sőt már a libatömés teljes beszüntetését követelik.

Feketelista magyar netboltokról

Techbázis2008.08.26, 14:59

Egy hazai fogyasztóvédelmi fórum közössége feketelistát állított össze a magyar internetes üzletek közül válogatva. A listán egyelőre csak néhány e-bolt található - igaz, azok közt néhány nevesebb áruház is megtalálható.

Távközlési feketelista - a törvény nem tiltja, de korlátozza

Techbázis2008.08.05, 10:40

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény lehetővé teszi, hogy a mobilszolgáltatók úgynevezett közös feketelistát vezessenek nemfizető ügyeleikről, ám a jogszabályok korlátozzák, hogy ki, mikor kerülhet fel rá - mondta Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Homályos a telefonos feketelista működése

Techbázis2008.08.04, 11:00

A telefontársaságok adóslistáiról ír a mai Napi Gazdaság. A cikk szerint a telefonos adóslista szabályozása kevésbé precíz, mint a banki adósoké, és számos adatot homály fed.

Tilos a munkahelyen a szégyentábla kifüggesztése

Állás 20112008.07.28, 08:32

Még akkor is jogellenes a munkahelyi feketelisták nyilvánosságra hozatala, ha ahhoz a listán szereplő munkavállaló hozzájárult. Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint ugyanis a feketelistán történő adatkezelés révén elért cél nem felel meg az adatvédelmi törvényben rögzített úgynevezett célhoz kötöttség elvének, vagyis nem tekinthető jogszerűnek - írja hétfői számában a Népszava. 

Egyszerűbb lesz a fogyasztói érdekérvényesítés

Gazdaság2008.06.10, 09:16

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényjavaslat számos újdonságot tartalmaz, például a tisztességtelen gyakorlatot kifejtő feketelistát. Ezentúl egyszerűbb lesz fellépni a jogsértő vállalkozásokkal szemben, és felállítanak egy fogyasztói beadványokat fogadó állami ügyfélszolgálatot is.

Bottal ütöttük a nagymenő adósok nyomát

Itthon2008.05.07, 16:36

Közel 50 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek a legnagyobb adós magánszemélyek és cégek, melyeknek listáját a napokban frissítette a hivatal. A lista lényege nem a megszégyenítés, a cél, hogy a vállalkozások tájékozódhassanak, mielőtt üzletet kötnek valakivel. A listán ismert cégek és személyek nevei is szerepelnek. Néhány nagy vagy ismert tartozótól szerettük volna megtudni, hogyan tudtak több milliós tartozást felhalmozni, de hiába kerestük őket.

Frissítette az adós-feketelistát az APEH

Itthon2008.05.25, 08:44

Közel 50 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek a legnagyobb adós magánszemélyek és cégek, melyeknek listáját a napokban frissítette a hivatal. A legtöbb adótartozást felhalmozók között olyan ismert cégek is felbukkannak, mint a Cornexi, az Ezüsthajó Kft. vagy a GL Outlet. A magánszemélyek feketelistáján még mindig szerepel Tocsik Márta és az MTK egyik labdarúgója.

Feketelista a tisztességtelen kereskedelemről

Archívum2008.05.01, 01:43

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényjavaslat elfogadása után nevesítetten is tilos lesz egyebek mellett a gyermeket megcélzó közvetlen rábeszélés, ingyenes ajánlatok látszatának keltése, a gyógyító hatással kapcsolatos valótlanság állítása, vagy megtévesztő látszat keltése a fogyasztó jogairól ("csak Önnek").

Kis településeken alma lehet az ingatlanhitel

Archívum2008.03.27, 08:46

Többen is tapasztalták, a bankok egy része viszont tagadja, hogy a kisebb falvak ingatlanjaira nem lehet hitelt felvenni. A pénzügyi felügyelet szóvivője szerint a jelenlegi szabályok alapján is összeegyeztethető a bankok biztonságra törekvése az esélyegyenlőséggel. Egy országgyűlési képviselő viszont kötelezné a bankokat, hogy bármilyen kicsi településen lévő ingatlanra is adjanak hitelt.

Háromszáz munkaügyi ellenőrt vesznek fel

Állás 20112008.03.03, 08:50

Újabb háromszáz munkaügyi ellenőr bevonását tervezik a feketemunka elleni küzdelembe. A létszámbővítést követően egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre és akár 2-3 hónapot igénylő teljes körű átvilágításra - nyilatkozta a Világgazdaságnak Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A jogsértéseken kapott cégek feketelistára kerülnek és állami támogatásoktól is elesnek.

Sokat szennyez a Nokia és a Nintendo

Archívum2007.11.28, 10:55

A Greenpeace éves környezetvédelmi toplistáján a Nintendo áll az utolsó helyen, a Nokia pedig jelentősen rontott a helyezésén, mert nem veszi vissza elég hatékonyan a használt mobilokat.

Egyházi szexlista

Tabu2007.10.24, 10:55

Az egyházi személyek által elkövetett bűncselekmények visszaszorításán kíván változtatni az ausztrál anglikán egyház: feketelistára kerülnek a szexuális bűnelkövetők és hűtlenkedők.

Vége a szélhámos reklámoknak

Archívum2007.10.12, 17:13

December közepétől minden tagállamban alkalmazni kell a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tilalmazó irányelv belső jogba átültetett rendelkezéseit, így azt a feketelistát is, amely meghatározza az abszolút üldözendő kereskedői fellépéseket.

Bővült a légitársaságok feketelistája

[origo] utazás2007.09.11, 18:41

Az Európai Bizottság elfogadta kedden az Európai Unióban betiltott légitársaságok frissített listáját, amelyre ezúttal egy ukrán és egy iráni légitársaság került fel.

Jön a fogyasztóvédelmi feketelista

Gazdaság2007.08.01, 10:35

Várhatóan már az idén közzéteszik a vásárlókat megtévesztők adatait, készül ugyanis a fogyasztóvédelmi feketelista. Januártól átalakul a mostani bírságpolitika is, többmilliós szankció kiszabására számíthatnak az ismételt jogsértők - írja a Világgazdaság.

Feketelistára kerülhetnek a lódító álláskeresők

Állás 20112007.07.10, 15:21

Az álláskeresők egy része hajlamos magát előnyösebb színben feltüntetni az önéletrajzban vagy állásinterjún.  Leggyakoribb a nyelvtudás és a számítógépes ismeretek feltupírozása. Ritkább, de megtörténik egy nem létező volt munkahely megjelölése. Nem érdemes nagyot lódítani, a turpisság előbb-utóbb kiderül. A nagyot hazudók a fejvadászok feketelistájára kerülhetnek.

Kitiltják az EU-ból az indonéz gépeket

[origo] utazás2008.05.14, 10:00

Az Európai Unió július 6-ától kitiltja légteréből mind az 51 indonéz légitársaságot, arra hivatkozva, hogy nem biztonságosak.

Kuba lekerült az emberjogi feketelistáról

Nagyvilág2007.06.19, 06:55

Már nem szerepel az ENSZ emberi jogi feketelistáján Kuba és Fehéroroszország. A két állam azonban nem azért került le a listáról, mert látványosan javult volna az emberi- és politikai jogok helyzete, hanem mert az Emberi Jogi Tanácsa kompromisszumos döntést hozott.

Egyre olcsóbb lesz telefonálni

Vendégszoba2007.03.19, 16:43

Lényegében elismerte a mobil-előfizetők feketelistájának létezését az [origo] Vendégszobájában olvasóink kérdéseire válaszoló Beck György. A Vodafone vezérigazgatója beszélt még a jövőben várható fejlesztésekről, és azt is elmondta, hogy az anyacég milyen szempontok alapján választ támogatandó csapatot a Formula-1-ben.

Már 370 ezren vannak a banki feketelistán

Gazdaság2007.02.09, 09:40

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági feketelistáján 2006 végén közel 370 ezer magánszemély, mintegy 550 ezer mulasztását tartották nyilván. A rekordot egyébként 18 hiteltartozással tartja egy magánszemély.

Nem jutnak hitelhez a feketelistára kerültek

Archívum2007.01.26, 07:18

Felesleges költséget okoznak a bankok - állítja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). A pénzintézetek ugyanis banktitokra hivatkozva nem árulják el a hitelért folyamodóknak, hogy azért utasítják el kérelmüket, mert szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) rossz adósokat nyilvántartó listáján.

Rémnyaralással is kerültek fel a feketelistára

Itthon2007.01.12, 18:08

Egy éve nyilvános a megbízhatatlan cégek névsora, amelyek arra sem voltak hajlandóak, hogy kártalanítsák a panaszost. A fogyasztóvédők közzétették a rémálomszerű nyaralások, hibás termékek, csalódást okozó lakásfelújítások miatt reklamáló vevők eseteit, de a feketelistáról kevesen tudnak, így nem is kerülik a kipellengérezett cégeket.

Feketelistára teszik a munkaügyi vétkezőket

Gazdaság2006.09.06, 09:57

Több ezer hazai vállalkozás munkaügyi vétsége válik nyilvánossá szeptember 23-tól az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) honlapján.

Sikertelen állásinterjú? Fordítsuk meg a végeredményt!

Állás 20112006.08.24, 11:44

"Sajnos nem önre esett a választásunk". Bizonyára sok álláskereső hallotta már telefonban ezt a mondatot egy-egy pályázás végén. Mielőtt azonban letennénk a kagylót, tanácsos utánajárni, miért nem sikerült. Sőt, szerencsés esetben, megfelelő fogásokkal, akár meg is fordíthatjuk az eredményt. Nem árt azonban vigyázni: a fejvadászok többségénél automatikusan feketelistára kerülnek, akik nem a megfelelő stílusban teszik szóvá a visszautasítást.

Egy férfi 232 millióval lóg az adóhivatalnak

Gazdaság2006.08.11, 12:41

Augusztus első napjaiban az adóhivatal ismét közzétte a jelentős adóhiányt felhalmozó adózók névsorát. A feketelistára azok a magánszemélyek kerültek fel, akiknél a hiány összege meghaladja a 10 millió forintot, cégek és más adózók esetében pedig ez az összeg 100 millió forint. Egy magánszemély több mint 200 millióval adós.

Feketelist�ra ker�lhetnek az eur�pai bankok

Gazdaság2006.07.29, 00:34

A magas kezel�si d�jak miatt 149 hitelint�zetet �ll�t majd pelleng�rre az Eur�pai Bizotts�g az EU-s versenyt�rv�nyek megs�rt�s�re hivatkozva. A hitelk�rtya- �s a bankszektor fel�lvizsg�lata a bizotts�g azon programj�nak a r�sze, amely 2010-ig a p�nz�gyi szegmens val�di egys�ges�t�s�t szeretn� megval�s�tani az EU ter�let�n.

Feketelistára kerülhetnek a kereskedők

Archívum2006.06.23, 07:58

Listát készítenek a fogyasztóvédelmi egyesületek azokról a kereskedőkről, amelyek megkárosítják a fogyasztókat és a hibáikat nem hajlandók kijavítani - írja a Napi Gazdaság.

Reklamálható a BAR-lista

Ingatlan2006.04.27, 12:25

Átláthatóbb és kezelhetőbb lett januártól a banki ügyfelek feketelistája. A listára való felkerülést pedig bíróság előtt is megtámadhatják a pénzintézetek érintett ügyfelei.

Feketelistára került közel száz légitársaság

Gazdaság2006.03.22, 19:44

Összesen 95 légitársaság került fel az Európai Unió feketelistájára. Közülük 92-nek a gépeit nem fogadhatják az uniós államok. További három esetében pedig korlátozások lépnek érvénybe, szombattól.

Az állások miatt védik a megtévesztő cégeket

Itthon2006.03.10, 11:45

Egyértelműbb szankciókat ígért és feketelistát helyezett kilátásba a szociális miniszter azon cégek ellen, amelyek megtévesztik a fogyasztókat, vagy egészségre káros terméket gyártanak, forgalmaznak. A fogyasztóvédelem világnapja alkalmából rendezett csütörtöki konferencián a résztvevők többsége a vétkes cégek nevének nyilvánosságra hozatala mellett érvelt. A földművelésügyi tárca szóvivője szerint viszont a nyilvánossággal való büntetés munkahelyeket veszélyeztethet.

Előző
Következő